Donát
Moderátor
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Donát összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Kolmilan, ez nagyon nem fair. Most akkor innentől, ha valamit sértőnek érzel, mi is azt mondjuk majd, hogy hát akinek nem inge, az ne vegye magára. Nem lehet kiakadni az általánosítás ellen, majd egy olyat írni, hogy a gamerek többsége náci. Nem érzed a kettős mércét?
-
Egyéb fontos
Jogos, elfogadom. Inkább csak statisztikai oldalról akartam rendbetenni a dolgot, de mint kiderült, az meg nem volt újdonság Dzséjtnek.
-
Egyéb fontos
Igen, nem igazán jött át. A cikkben nincs benne, de az Eurobarometer elég profi ilyen téren, szóval elég sanszos, hogy reprezentatív felmérésről van szó. A statisztikával engem is ki lehet kergetni a viágból, de anno a tanárunk levezette, hogy miként lehetséges, magas megbízhatóság mellett ilyesmiket kijelenteni reprezentatív minta alapján. Mondjuk nem mondom, hogy teljesen értettem, mert elég elvont volt, még nekem is. De a lényeg, hogy matematikailag abszolút körülbástyázott dologról van szó.
-
Egyéb fontos
Egy kis kiegészítés: ez egy szokásos tévedés az átlagemberek részéről. Nem kell a magyar emberek 50%-át sőt, 1%-át sem megkérdezni, ahhoz, hogy képet lehessen alkotni az átlagos vélekedésről. Erre valóak a statisztikai értelemben vett reprezentatív felmérések. Természetesen ezek nem tévedhetetlenek, de a statisztika eszközével élve elegendő a sokaság egy kicsi, ám reprezentatív részében lemérni a választ a kérdésekre és az általában 95%+ konfidencia intervallum mellett rávetíthetővé válik a teljes sokaságra is. Itt tudsz erről olvasni, ha érdekel: (elég combos anyag ) https://hu.wikipedia.org/wiki/Statisztikai_mintavétel http://www2.univet.hu/users/biostatphd/alapok/06-statisztika-bevezeto_p.pdf Ezzel most nem az említett cikk ügyében akartam véleményt formálni, inkább csak általános kiegészítés ahhoz, hogy miért hozhatja le az index úgy, hogy a "magyar emberek" ezt meg azt gondolják ilyen meg olyan százalékban.
- Sport
- Sport
- Sport
-
Egyéb fontos
Pb írtam neked egy rohadt hosszú hsz-t de véletlen bezártam az ablakot, és sehol sincs. A lényeg, hogy abban nem értek veled egyet, hogy rosszul kezelnék a játékosok. A játékosok csak ilyen rasszista támadásoknál és a biztonságuk féltésekor szoktak levonulni, sima fütty vagy hergelés hatására szinte soha. Szerintem nem véletlen, hogy erre reagálnak érzékenyen. Ahogy ebben megegyeztünk korábban, ez a támadások egy minősített esete, ami a történelem miatt sokkal súlyosabb, mint egy szimpla fütty. A levonulással azért értek egyet, mert így lehet a társadalmat befolyásolni, hogy ítéljék el és vesszék ki maguk közül az ilyen rasszista barmokat.
- Egyéb fontos
-
Sport
Viszont két játékost rögtön utána kirúgtak. Gyanús... A tegnapi szurk... csürhe attrakcióról inkább nem írok semmit, mert még megszegném a fórumszabályzatot. Nagyon szomorú, hogy egyes "szurkolók" azt hiszik, jogosultak a játékosok bántalmazására, mez levetetésére. Mire fel?
-
Egyéb fontos
Ugye nem jól értelek, mikor azt olvasom, hogy szerinted valaki azért megy focistának mondjuk, hogy nagy közönség előtt tudja kezelni a rasszista bekiabálásokat? Ugye nem jól értem, mikor azt olvasom tőled, hogy a sport része, hogy a bőrszíned miatt mondjuk majomként huhoghatnak neked az emberek és ez így rendben van? Ugye nem jól értem, hogy szerinted az a hibás, aki nem tud higgadtan reagálni egy ilyen primitív, aljas, alávaló hergelésre? Ugye nem jól értem? Mert aki sportolónak megy, az vállalja, hogy profi életmóddal, felkészül, sportszerű keretek között a legjobbját nyújtja, és tiszteli az ellenfelét. Ebben nem hogy sehol sincs benne a primitív sértések elviselése, hanem egyenesen konkrétan szembemegy az egésszel. Nem azt a sportolót kell kárhoztatni aki nem hajlandó tolerálni ezt, hanem a közeget, amelyik ilyen primitív légkört teremt. Itt nem a levonuló sportoló a hibás. Egy kicsit sem.
-
Egyéb fontos
Ezzel nagyon nem értek egyet. A történelem miatt ez egy érzékeny pont. Ezt addig nem értheted szerintem, amíg nem élted át a bőrszíned miatti attrocitásokat, vagy az alapértelmezett kirekesztést olyasmi miatt, amiről nem tehetsz. Egyszerűen meg kell húzni a határt. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a primitív jelenséget, mintha én elveszíteném az édesanyám, és a hétvégi meccsen az anyázással próbálnának kibillenteni a lelki egyensúlyomból. Szerintem ez érezhetően átlépi a szurkolói rigmusok határát. Na most a huhogással, banándobálással ugyanez van, csak ott nem egyéni szitu miatt érzékeny a dolog, hanem társadalmi jelenség miatt. De ugyanígy súlyosnak érezném, ha egy zsidó/cigány származású embert Auschwitz-cal hergelnének, vagy kommunista áldozatokat a kommunizmussal. Ennek nincs helye egyetlen sportrendezvényen sem, és a téma érzékenysége miatt el kell tiltani az ilyen egyéneket a sportrendezvény látogatásától. Ne haragudj, Pb, de ez az empátia teljes hiánya itt szerintem. Én is levonulnék. Meg is mondom, hogy miért. A bíró szakítsa csak félbe a meccset, ha a szurkolók átlépik a határt. Utálja ki a közönség azokat a bekiabálókat, akik miatt félbeszakadt a meccs. Csak úgy lehet ez ellen fellépni, ha a társadalom maga fordul a jelenség ellen és ítéli el. Ha ehhez az kell, hogy félbeszakadjon a meccs, szakadjon félbe. Vonuljon le a játékos.
-
Egyéb fontos
Újabb érdekes fejlemény: https://index.hu/kultur/media/2020/06/27/sorra_mondanak_fel_a_feher_szinkronszineszek_akik_nem_feher_karaktereket_jatszanak/ Sorra adják vissza a nem fehér bőrű animációs karakterek fehér bőrű megformálói, és még elnézést is kérnek, amiért eddig ők adták a hangjukat... Szerintem ez butaság, több okból is. Egyfelől, tudomásom szerint nem úgy voltak ezek a szerepek anno meghirdetve, hogy fehér bőrű szinkronszínészt keresnek, hanem szimplán a legjobb jelöltet. A hang és a bőrszín meg aztán végképp nem tudom, hogy jön össze. Miért ne adhatná egy bármilyen bőrű színész egy bármilyen bőrű karakter hangját, ha az övé a legjobban passzoló hang? Most nézzük pl. Hank Azaria szemszögéből, aki eddig 30 éven keresztül szólaltatta meg a Simpson család indiai bolttulaját, Aput. Most neki azért kell visszaadni a szerepét mert nem stimmel a bőrszíne? És ezzel akarják megoldani a rasszizmus problémáját?? Ilyen alapon akkor Darth Vadert is újra kell szinkronizálni, mert JEJ színesbőrű, Anakin Skywalker meg fehér bőrű? Vagy az rendben van, mert Darth Vader páncélja fekete?? Szerintem nagyon vakvágány ez az út, mondom ezt úgy, hogy összességében nagyon örülök, hogy foglalkoznak a rasszizmus kérdésével, mert pl. sporteseményeken is mind a mai napig kiviláglik, mennyire sokan milyen primitíven állnak ehhez a kérdéshez. De könyörgöm, az ehhez hasonló megmozdulások hol fognak segíteni az ügynek? Ha olyan színészeknek kell Canossát járniuk és válniuk meg a munkájuktól, akiknek semmi közük a rasszizmushoz... annak mi értelme?
-
Gyűjtemények
-
Sport
Közben a Fradi is bajnok lett, amiért gratula! Hallottam, hogy az Újpest nem állt sorfalat, ami szégyen. A Loki meg erősen bundagyanús körülmények között maradt harcban, vicc ez a liga... De legalább az utolsó meccs ki-ki meccs lesz a Paks ellen.
- Sport
-
EPVIII elemzés
Igen, nálam pattog a VII-es de egyelőre nem nagyon fér bele az időmbe...
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Riddick!
-
Star Wars viccek
A jó öreg Mas Amedda vére mindig kéznél van.
-
Star Wars viccek
Nem is rossz ötlet.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Sok boldog születésnapot, @Darth Cupsy!
-
Rey vs. Kylo Ren
OP lenne? Ha jól emlékszem, azt is megérezte jó előre, ami a fiával fog történni, nem? Nem erről szólt Luke visszaemlékezése? Ehhez képest szinte semmiség, ha belelátott a néhány perccel későbbi jövőbe.
- Filmek
-
A The Mandalorian sorozat
Carl "you son of a bitch" Weathers rendezésére leszek a leginkább kíváncsi. Eddig sok mindent még nem rendezett.