6. fejezet
JAPRAEL RENDSZER
AKKOR
- Megölte a társát? – hüledezett Trish. Kezdett ráébredni, mennyire naiv is volt a terve felvázolásakor.
- Technikailag, maga ölte meg – válaszolta Ghorn váll rándítva. – Elárult minket. Mégis mit kellett volna tennem?
Trish egy pillanatra eljátszotta, hogy morfondírozik.
- Hm… nem is tudom… talán nem megölni a hajómon?! – replikázott aztán.
- Kisebb gondunk is nagyobb ennél most – legyintett Ghorn. – Ha jól sejtem, hogy kik követnek, villámgyorsan ugranunk kell, mert bármikor megbéníthatnak bennünket.
- Kérem a koordinátákat!
- Inkább cseréljünk helyet – javasolta a férfi a másodpilóta székéből. Trish megütközve nézett a csuklyásra.
- Az kizárt. Ez az én hajóm…
- Ez Maz Kanata hajója – pontosított Ghorn. – És ő alighanem azt szeretné, ha a hajója egyben maradna, függetlenül attól, hogy ki vezeti.
- Kérem a koordinátákat – ismételte meg Trish, miközben igyekezett megőrizni a nyugalmát. – Nincs vesztegetni való időnk, és nem, nem fogom átadni magának az irányítást.
A vitát az Epoch Swift rázkódása szakította félbe. Az üldözők megeresztették az első sorozatot a hajó tatja felé. A lézerlövedékek ugyan szétszóródtak a védőpajzson, de annak energiaszintje rohamosan csökkenni kezdett.
- Átirányítok minden energiát a hátsó pajzsokra – mondta Trish, miközben az ujjai szaporán végigfutottak az irányítókonzolon. – Talán kettő, esetleg három ilyen kört bírunk el, utána leválik a védőpajzs, úgyhogy nagyon kérem, nyögje ki az új úticélunkat.
A támadók ismét tüzeltek. A pajzs ezúttal is elnyelte a vörös lézertűz energiáját, de az Epoch Swift belső világítása ki-kihagyott a terhelés hatására. Ghorn szeme szikrákat hányt, de végül beadta a derekát.
- Üsse be a Wobanit.
Trish betáplálta az új úticélt, majd megkezdte a hiperhajtómű felkészítését az ugrásra. A Wobani nem volt túl messze, így elméletben a navikompjúter bármelyik pillanatban befejezhette a kalkulációt.
Dank farrik! – szakadt ki bosszúsan Trishből. Az üldözőik minden bizonnyal észlelhették a tervüket a hiperhajtóműből kiszökő sugárzás miatt, ugyanis a Swift radarjelzése alapján követőrakétákat lőttek ki rájuk. A nő arra gyanakodott, hogy a támadók lézerágyúi ideiglenesen túlmelegedhettek, ezért akarták rakétákkal megbénítani a prédát még mielőtt az megléphetne.
- Mi lesz… – sziszegte türelmetlenül a nő, majd lélegzetvisszafojtva figyelte a rakéták egyre csökkenő távolságát a műszerfalon.
Felbúgott egy kellemes hang a pilótafülkében: a navikompjúter befejezte a kalkulációt. Trish sosem örült még figyelmeztetésnek ennyire. Gondolkodás nélkül elfordította a hiperhajtóművet aktiváló kart. A csillagok hirtelen megnyúltak, és az Epoch Swift pedig beleveszett a hipertér megnyugtató ölelésébe.
A nő hangosan kifújta a levegőt, majd leeresztett, mint egy léggömb. Az ablakon túl örvénylő fények egy végtelennek tűnő pillanattá fagyasztották az idő múlását. A megnyugtató csendbe csak Ghorn szapora légzésének hangja vegyült bele. Trish mérges volt magára. Egy sajnálatos incidens a múltban megtanította arra, hogy jobb, ha távol marad a kalandoktól, de ezt könnyebb volt megfogadni, mint betartani.
Egészen a mostani alkalomig szerencséje volt: a Maznak végzett alvállalkozói tevékenysége minden esetben kimerült az odaút, kirakodás, hazaút monoton körforgásában, de tudhatta volna, hogy előbb-utóbb belefut majd egy rázósabb kiruccanásba. Amit a fiatalabb énje egyáltalán nem bánt volna, de azóta történt egy s más, ami megváltoztatta a hozzáállását a nem várt eseményekhez.
A mélázását Ghorn szakította félbe.
- Hogy állunk hiperűr üzemanyaggal?
- A Wobaniról gond nélkül haza fogok jutni, ne aggódjon – válaszolta Trish.
- Nem a Wobani lesz a végállomásunk – felelte a férfi, majd kihívóan a nőre nézett.
Trish dühösen rácsapott a műszerfalra.
- Tudtam! Mégis mit képzel? Nem elég, hogy eltesz valakit láb alól a hajómon…
- Maz Kanata hajóján – emlékeztette higgadtan a férfi, de Trish nem törődött vele.
- …és a tétovázása miatt majdnem ripityára lőttek minket, most azt akarja mondani, hogy még csak nem is a jó koordinátákat adta meg?
- Muszáj leellenőriznünk, hogy követnek-e minket.
A nő Mazre tekintettel általában tartotta magát a „vevőnek mindig igaza van” szabályhoz, de Ghorn ezúttal túl messzire ment. Csak azért tűrtőztette magát, mert kényelmetlenség ide vagy oda, tényleg előfordulhatott, hogy a Swiftet még mindig követték az üldözői.
- Eltávolította a jeladót, nem?
- De igen – bólintott Ghorn. – De még mindig lehet egy másik is elrejtve a hajón. Vagy az is lehet, hogy maga is áruló.
Trish elfintorodott.
- Nem gondolja, hogy kissé paranoiás, Ghorn biztonsági tiszt?
A férfi, most először, elmosolyodott.
- Az nálunk szakmai ártalom.
Az Epoch Swift valóstér riasztója ismét bekapcsolt. Trish ingerülten deaktiválta a figyelmeztetésért felelős kapcsolót.
- Mindjárt megérkezünk a Wobanira. És hogy az eredeti kérdésére is válaszoljak: pocsékul állunk hiperűr üzemanyaggal!
A hajó kilépett a hipertérből. Trish nem volt hajlandó bekapcsolni a fény alatti hajtóműveket, így az Epoch Swift céltalanul sodródni kezdett a Wobani felé.
- És most? – kérdezte cinikusan a nő.
- Most várunk egy kicsit – felelte a férfi, és feltette a lábát a műszerfalra.
- Vegye le a lábát a kezelőpultról, Ghorn! – figyelmeztette Trish. – És ha már mozgásban van, kapcsolja be azokat a szenzorokat! – rámutatott egy távoli kapcsolóra, amivel kiterjeszthették az aktív letapogatást. – Így hamarabb látni fogjuk, ha valaki a nyomunkban van.
Ghorn flegmán aktiválta a műszereket, majd nagy nehezen hajlandó volt letenni a lábát is. A férfi azután összeszűkült szemekkel vizslatni kezdte a kinti sötétséget.
- Csak tudnám mi ennyire baromira értékes, hogy ki akarnak lyuggatni minket miatta – füstölgött Trish, miközben a műszerek adatait figyelte.
- Higgye el, minél kevesebbet tud, annál jobb – mormogta Ghorn.
- Nem is számítottam más válaszra.
Trish is a kinti sötétségre szegezte a tekintetét. Az általuk pásztázott űr elhagyatottnak tűnt. Rajtuk kívül egyetlen hajó sem tartózkodott a Wobani közvetlen közelében. A percek pokoli lassúsággal teltek.
- Meddig várunk még?
- Amíg azt nem mondom, hogy elég – válaszolta Ghorn. Elgondolkodva megsimogatta az állát, majd az egyik szenzorértékre mutatott. – Ott volt egy kis kilengés. Az micsoda?
- Csak napszél keltette mágneses eltérés. Űrhajó nem okozhatta.
További örökkévalóságnak tűnő percek következtek. Úgy fél órát követően Ghorn elégedetten hátradőlt.
- Mehetünk tovább. Nem követnek minket. Úgy adtam meg a köztes úticélunkat, hogy illeszkedjen a végső útirányunkra is. A tényleges találkahely a Cantonicán lesz.
- A Cantonicán? – kérdezett vissza kissé meglepetten Trish.
Ghorn bólintott.
- Remélem szereti a kaszinókat – válaszolta kissé cinikusan.