Donát

Szoros volt de Luke ott van a döntőben!

6. fejezet JAPRAEL RENDSZER AKKOR - Megölte a társát? – hüledezett Trish. Kezdett ráébredni, mennyire naiv is volt a terve felvázolásakor. - Technikailag, maga ölte meg – válaszolta Ghorn váll rándítva. – Elárult minket. Mégis mit kellett volna tennem? Trish egy pillanatra eljátszotta, hogy morfondírozik. - Hm… nem is tudom… talán nem megölni a hajómon?! – replikázott aztán. - Kisebb gondunk is nagyobb ennél most – legyintett Ghorn. – Ha jól sejtem, hogy kik követnek, villámgyorsan ugranunk kell, mert bármikor megbéníthatnak bennünket. - Kérem a koordinátákat! - Inkább cseréljünk helyet – javasolta a férfi a másodpilóta székéből. Trish megütközve nézett a csuklyásra. - Az kizárt. Ez az én hajóm… - Ez Maz Kanata hajója – pontosított Ghorn. – És ő alighanem azt szeretné, ha a hajója egyben maradna, függetlenül attól, hogy ki vezeti. - Kérem a koordinátákat – ismételte meg Trish, miközben igyekezett megőrizni a nyugalmát. – Nincs vesztegetni való időnk, és nem, nem fogom átadni magának az irányítást. A vitát az Epoch Swift rázkódása szakította félbe. Az üldözők megeresztették az első sorozatot a hajó tatja felé. A lézerlövedékek ugyan szétszóródtak a védőpajzson, de annak energiaszintje rohamosan csökkenni kezdett. - Átirányítok minden energiát a hátsó pajzsokra – mondta Trish, miközben az ujjai szaporán végigfutottak az irányítókonzolon. – Talán kettő, esetleg három ilyen kört bírunk el, utána leválik a védőpajzs, úgyhogy nagyon kérem, nyögje ki az új úticélunkat. A támadók ismét tüzeltek. A pajzs ezúttal is elnyelte a vörös lézertűz energiáját, de az Epoch Swift belső világítása ki-kihagyott a terhelés hatására. Ghorn szeme szikrákat hányt, de végül beadta a derekát. - Üsse be a Wobanit. Trish betáplálta az új úticélt, majd megkezdte a hiperhajtómű felkészítését az ugrásra. A Wobani nem volt túl messze, így elméletben a navikompjúter bármelyik pillanatban befejezhette a kalkulációt. Dank farrik! – szakadt ki bosszúsan Trishből. Az üldözőik minden bizonnyal észlelhették a tervüket a hiperhajtóműből kiszökő sugárzás miatt, ugyanis a Swift radarjelzése alapján követőrakétákat lőttek ki rájuk. A nő arra gyanakodott, hogy a támadók lézerágyúi ideiglenesen túlmelegedhettek, ezért akarták rakétákkal megbénítani a prédát még mielőtt az megléphetne. - Mi lesz… – sziszegte türelmetlenül a nő, majd lélegzetvisszafojtva figyelte a rakéták egyre csökkenő távolságát a műszerfalon. Felbúgott egy kellemes hang a pilótafülkében: a navikompjúter befejezte a kalkulációt. Trish sosem örült még figyelmeztetésnek ennyire. Gondolkodás nélkül elfordította a hiperhajtóművet aktiváló kart. A csillagok hirtelen megnyúltak, és az Epoch Swift pedig beleveszett a hipertér megnyugtató ölelésébe. A nő hangosan kifújta a levegőt, majd leeresztett, mint egy léggömb. Az ablakon túl örvénylő fények egy végtelennek tűnő pillanattá fagyasztották az idő múlását. A megnyugtató csendbe csak Ghorn szapora légzésének hangja vegyült bele. Trish mérges volt magára. Egy sajnálatos incidens a múltban megtanította arra, hogy jobb, ha távol marad a kalandoktól, de ezt könnyebb volt megfogadni, mint betartani. Egészen a mostani alkalomig szerencséje volt: a Maznak végzett alvállalkozói tevékenysége minden esetben kimerült az odaút, kirakodás, hazaút monoton körforgásában, de tudhatta volna, hogy előbb-utóbb belefut majd egy rázósabb kiruccanásba. Amit a fiatalabb énje egyáltalán nem bánt volna, de azóta történt egy s más, ami megváltoztatta a hozzáállását a nem várt eseményekhez. A mélázását Ghorn szakította félbe. - Hogy állunk hiperűr üzemanyaggal? - A Wobaniról gond nélkül haza fogok jutni, ne aggódjon – válaszolta Trish. - Nem a Wobani lesz a végállomásunk – felelte a férfi, majd kihívóan a nőre nézett. Trish dühösen rácsapott a műszerfalra. - Tudtam! Mégis mit képzel? Nem elég, hogy eltesz valakit láb alól a hajómon… - Maz Kanata hajóján – emlékeztette higgadtan a férfi, de Trish nem törődött vele. - …és a tétovázása miatt majdnem ripityára lőttek minket, most azt akarja mondani, hogy még csak nem is a jó koordinátákat adta meg? - Muszáj leellenőriznünk, hogy követnek-e minket. A nő Mazre tekintettel általában tartotta magát a „vevőnek mindig igaza van” szabályhoz, de Ghorn ezúttal túl messzire ment. Csak azért tűrtőztette magát, mert kényelmetlenség ide vagy oda, tényleg előfordulhatott, hogy a Swiftet még mindig követték az üldözői. - Eltávolította a jeladót, nem? - De igen – bólintott Ghorn. – De még mindig lehet egy másik is elrejtve a hajón. Vagy az is lehet, hogy maga is áruló. Trish elfintorodott. - Nem gondolja, hogy kissé paranoiás, Ghorn biztonsági tiszt? A férfi, most először, elmosolyodott. - Az nálunk szakmai ártalom. Az Epoch Swift valóstér riasztója ismét bekapcsolt. Trish ingerülten deaktiválta a figyelmeztetésért felelős kapcsolót. - Mindjárt megérkezünk a Wobanira. És hogy az eredeti kérdésére is válaszoljak: pocsékul állunk hiperűr üzemanyaggal! A hajó kilépett a hipertérből. Trish nem volt hajlandó bekapcsolni a fény alatti hajtóműveket, így az Epoch Swift céltalanul sodródni kezdett a Wobani felé. - És most? – kérdezte cinikusan a nő. - Most várunk egy kicsit – felelte a férfi, és feltette a lábát a műszerfalra. - Vegye le a lábát a kezelőpultról, Ghorn! – figyelmeztette Trish. – És ha már mozgásban van, kapcsolja be azokat a szenzorokat! – rámutatott egy távoli kapcsolóra, amivel kiterjeszthették az aktív letapogatást. – Így hamarabb látni fogjuk, ha valaki a nyomunkban van. Ghorn flegmán aktiválta a műszereket, majd nagy nehezen hajlandó volt letenni a lábát is. A férfi azután összeszűkült szemekkel vizslatni kezdte a kinti sötétséget. - Csak tudnám mi ennyire baromira értékes, hogy ki akarnak lyuggatni minket miatta – füstölgött Trish, miközben a műszerek adatait figyelte. - Higgye el, minél kevesebbet tud, annál jobb – mormogta Ghorn. - Nem is számítottam más válaszra. Trish is a kinti sötétségre szegezte a tekintetét. Az általuk pásztázott űr elhagyatottnak tűnt. Rajtuk kívül egyetlen hajó sem tartózkodott a Wobani közvetlen közelében. A percek pokoli lassúsággal teltek. - Meddig várunk még? - Amíg azt nem mondom, hogy elég – válaszolta Ghorn. Elgondolkodva megsimogatta az állát, majd az egyik szenzorértékre mutatott. – Ott volt egy kis kilengés. Az micsoda? - Csak napszél keltette mágneses eltérés. Űrhajó nem okozhatta. További örökkévalóságnak tűnő percek következtek. Úgy fél órát követően Ghorn elégedetten hátradőlt. - Mehetünk tovább. Nem követnek minket. Úgy adtam meg a köztes úticélunkat, hogy illeszkedjen a végső útirányunkra is. A tényleges találkahely a Cantonicán lesz. - A Cantonicán? – kérdezett vissza kissé meglepetten Trish. Ghorn bólintott. - Remélem szereti a kaszinókat – válaszolta kissé cinikusan.

Jól van, mindenki hibázhat, nem ér felemlegetni. A kutya se hiányolta, amíg eszembe nem jutott.

Még nincs vége.

Hivatalos Végeredmény: Obi-Wan Kenobi 14 Anakin Skywalker 10 Kenobi ezzel másodszor jut a döntőbe. Elsőre nyert, 2017-ben. Obi ezzel átlépte a 200 pontos álomhatárt (207 pont) és megszerezte a 10. győzelmét. Anakinnek 2017 után másodszor sem sikerült sikerrel vennie az elődöntőt. 198 ponton és 8 győzelmen zárt.

Most már el merem árulni, hogy ez a játék (és a trailere) ihlette a saját történetem.

Nagyon köszi! Volt már, hogy valamire azt hittem, hogy én találtam ki (pl. egy dallam) és később kiderült, hogy évekkel korábban mászott a fejembe. Lehet itt is ez van. De amúgy nem volt konkrét előzménye, a semmiből jutott eszembe ez a hasonlat. Ez a rész nekem is a személyes kedvencem amúgy. Szerintem itt kimondottan jól sikerült ráhangolódnom a karakterekre, és a párhuzam tényleg ül a csillagokkal. Ez a későbbi fejezetekben is visszaköszön majd néhol. Ma amúgy befejeztem az utolsó fejezetet is, és körülbelül a teljes hossz 20%-ánál tartunk jelenleg.

@Wilde a tiéd lett a játék történetében az 5000. szavazat (és az 5001. is)! Bravó!

11-8. Kíváncsi leszek, hogy kié lesz a következő szavazat.

Valaki említsen meg, ha meglesz a 20. szavazat.

@Dzséjt

@Bence1997 meddig jutottál eddig?

Ha Qui-Gon el tudná verni Luke-ot, hogy ott legyen, akkor nem biztos. De hát nem tudja.

Qui-Gonra szavaztam, bár tudom, hogy nem nyerhet. Eddig minden évben volt Luke vs Obi, viszont egy Qui vs Obi döntő jobban érdekelne.

Lehet szavazni!

Obi mikor ezt megtudja.

@Dzséjt Köszi Dzséjt! A gyerekek gyilkolására mindenképpen reflektálni szerettem volna, mert akárcsak a mi világunkban, az ottani galaxisban sem normális, hogy egy gyereknek az a realitás, hogy gyilkosságokat kell elkövetnie az életben maradáshoz. Afrikában is rengeteg gyereknek teszi tönkre végérvényesen az életét, hogy ebben kell nevelkedniük. Szóval erre szerettem volna kitérni itt is, mert Ferra karakterét alapvetően befolyásolja ez a vonal. Az Első Rend kapcsán egyelőre még nem mondok semmit.

Tehát @Dzséjt nem Anakinre szavaz. Nem létezik. Kicsit úgy éreztem a fentebbi fejtegetést olvasva, mint amikor a tehetségkutatókban a mentor a saját mentoráltja és egy másik mentorált között "vacillál", hogy kire kéne szavaznia, de persze mindenki tudja, hogy mi lesz a vége a "vívódásnak". Ettől persze jó, hogy kifejtetted, de nagyon meglepődtem volna, ha Anakinre szavazol.

Szervezői esélyek: Qui-Gon: 20% Luke Skywalker: 80%

Ahhhh... tényleg. 50% 50%-et írtam volna.

5. fejezet ZETA-5 MOST Trish a pilótafülkében talált rá a kislányra. Ferra összegömbölyödve bevackolta magát a másodpilóta ülésébe, és az ablak felé fordulva figyelte a távoli csillagok pulzáló fényeit. Zak említette, hogy felajánlotta a lánynak a nő hálókabinját, de Ferra mindenáron a fülkében akart maradni a férfival. Trish bebotorkált a helyiségbe a rögtönzött mankójával. Jelezte Zaknek, hogy egyelőre várjon. Ferra a nő mankójának kopogására felkapta a fejét, és aggódva végigmérte Trisht. - Jól vagy? – kérdezte a kislány. - Megmaradok – válaszolta egy mosoly kíséretében Trish, megjátszott lazasággal. Pokolian fájt a lába, de most ez számított a legkevésbé. – Az igazi kérdés, hogy Te hogy vagy. Ferra nem válaszolt egyből, helyette némán szemügyre vette Trish sérült vádliját. - Élek – szólalt meg végül. – És te is. Csak ez számít, nem? Trish leült mellé a kapitányi ülésbe. A mankóját finoman a kezelőpult széléhez támasztotta. - Nem, nemcsak ez számít – válaszolta halkan. – Tudom, hogy most megrémültél. Ez természetes ilyenkor. Ferra megrázta a fejét. - Nem rémültem meg. - Pedig érthető lenne – bizonygatta Trish, miközben a tekintetével folyamatosan a kislány arcát pásztázta. Volt egy különös, nehezen megfogható érzése Ferra viselkedése kapcsán, amit sehogyan sem tudott megfejteni. Aztán hirtelen eszébe jutott egy új megközelítés. - Én mindenesetre megrémültem. És te megmentettél. Köszönöm, hogy megmentettél, Ferra. - Nincs mit – válaszolta a kislány kimérten. – Te is megmentettél engem. Így helyes. - Igen, ez igaz – bólintott a nő. Hát, erről az ötletről ennyit, gondolta kissé fáradtan Trish, majd sóhajtott egyet. Sohasem volt gyereke, és sohasem volt különösen jó a gyerekekkel való beszélgetésekben. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy jót tesz, ha rögtön kibeszélik a Kafrene gyűrűn történt incidenst, de úgy érezte, hogyha megpróbálja a szőnyeg alá söpörni, és később felhozni a témát, talán még rosszabb lesz Ferrának. Legbelül tudta, hogy itt és most kell megpróbálnia áttörni a kislány által emelt védőfalat. A gond csak az volt, hogy fogalma sem volt, hogyan járhatna sikerrel. Ferra együttérző pillantást vetett a nő vádlijára. - Szép kis harci sebesülés – mondta könnyednek szánt hangsúllyal Trish. Ferra halványan elmosolyodott. - Te ugye nem sérültél meg, igaz? – kérdezte egy kis szünet után a lányt. - Nem – válaszolta fura, érzelemmentes hangsúllyal Ferra. - De azt ugye tudod, hogy az embernek nemcsak a teste, hanem a lelke is megsérülhet? A kislány bizonytalanul bólintott. - És ha a lelkünk megsérül, akkor is egyfajta fájdalmat érzünk – folytatta lágyan Trish. – Csak ahelyett, hogy mondjuk a lábunk sajogna, szomorúságot érzünk, itt bent. A nő rámutatott Ferra mellkasára. A kislány lenézett a pontra, ahova Trish mutatott, de nem szólt semmit. - Te mit érzel, Ferra? - Semmit – vágta rá kifejezéstelen hangon a kislány. - Nem vagy… szomorú? – puhatolózott tovább Trish, majd finoman megcirógatta a gyermek arcát. Ferrának szemlátomást jól esett az érintés. Óvatosan rápillantott Trishre, ám a tekintetében értetlenség tükröződött. - Nem. Amit tettem, azt meg kellett tenni. Hogy ne halj meg. Miért lennék emiatt szomorú? Trish legszívesebben felpattant volna, és kirontott volna a pilótafülkéből. Utálta, hogy el kell magyaráznia egy nyolc év körüli kislánynak, hogy mit kéne éreznie, mert megölt egy másik értelmes lényt. És még inkább utálta, hogy a kislány egy érzelemmentes maszk mögé rejtőzött, hogy megbirkózzon a szörnyűséggel, és ezt neki, Trishnek kéne valahogy feltörnie. De nem volt választása. Amikor a gyűrűn úgy döntött, hogy segít Ferrának, a nyakába vette ezt a felelősséget. Mi értelme lett volna megmenteni a kislányt, ha most hagyja, hogy az élete hátralévő részében egy traumatizált emberi roncs legyen? Trish megsimogatta a lány vállát, és neki utott még egyszer. - Amikor beléptem a fülkébe, épp a távoli űrt és a csillagokat nézted, igaz? A kislány szórakozottan bólintott. - Tudod, az emberek lelke is épp olyan, mint az ablakon kívüli világ. Bennünk is lakozik sok-sok csillag, és közte némi űr. Tudtad ezt? Ferra tágra nyílt szemekkel megrázta a fejét. Trish gyengéden folytatta. - Ha valaki olyan helyzetbe kényszerül, hogy ki kell oltania egy másik lény életét, akkor a lelkünkben lévő csillagok egyesével kihunyhatnak. Míg végül nem marad más, csak üresség. A kislány odanyomta az orrát az ablaküveghez, és onnan bámult a sötétségbe. Trish a lány tükörképén egy pillanatra mintha látni vélte volna, ahogy megreped a maszk, és szomorúság fut végig az arcán. Trish szívét megütötte a látvány. - Ha beszélünk róla, az segít? - Segíthet – bólintott Trish. – Életben tarthatod vele a csillagok fényét. - Hány csillag létezik bennünk? – kérdezte hirtelen Ferra. A lány hangja vékony, de tiszta volt, mint egy éneklő madárkáé. - Rengeteg – vágta rá Trish. – De nagyon kell vigyáznunk rájuk. Ez úgy tűnt, valamelyest megnyugtatja Ferrát. Ismét kibámult az ablakon, majd halkan mesélni kezdett. Az üvegnek mondta, monoton, érzelemmentes hangon. - Ahol eddig voltam, ott máshogy tanították. És ha ellenkeztünk, nem kaptunk enni. Vagy bezártak egy sötét szobába. Vagy csak bántották azokat, akiket szeretünk. Trish érezte, hogy a szíve hevesebben kezd verni. - Megtanultuk, hogy jobb azt tenni, amit mondanak, mint ellenkezni. - Többen is voltatok? - Páran. Néha új gyerekek jöttek. A régiek helyére. Trish bal keze akaratlanul ökölbe szorult, miközben azt latolgatta, hogy mi mindenen mehetett keresztül eddig a szerencsétlen lány. Ordítani tudott volna a lelkét feldúló fájdalomtól. - Mennyi ideje kellett azt tenned, amit mondtak? - Mióta élek – válaszolta kifejezéstelen hangon Ferra. Trish felpattant a kapitányi székből. Sérült lába kétségbeesetten tiltakozott a terhelés ellen, de a nőt nem érdekelte. Most rajta volt a sor, hogy kibámuljon az ablakon. A végtelen űr jól tükrözte a lelkét eluraló sötétséget. Rájött, hogy tévedett. Azt hitte, hogy a kislány az érzelemmentesség maszkja mögé rejti a félelmét, amiért megölt valakit. Az igazság viszont az volt, hogy a kislány tényleg semmit sem érzett a gyilkossággal kapcsolatban. A fogvatartói, a kínzói, legyenek bárkik, az évek során nemes egyszerűséggel kiölték belőle a bűntudatot. Trish érezte, ahogy végigszánkázik az arcán egy könnycsepp. Dühös volt. Kétségbeesett. De nem akarta, hogy Ferra meglássa. Gyorsan megtörölte az arcát, majd visszafordult Ferrához. Megköszörülte a torkát, és mindent megtett, hogy a hangja erősebbnek tűnjön, mint amilyen valójában volt. - Jól van, semmi baj – mondta a lánynak, és szorosan megölelte. – Most már minden rendben lesz. Megvédelek, ígérem. Ferra szorosan hozzábújt a nőhöz. Trish érezte, ahogy a kislány szíve egyszerre dobban az övével. Ferra a nő vállán pihentette az arcát, majd szomorú hangon megkérdezte. - A csillagok, amiket mondtál… mi van, ha már mindegyik kihunyt az emberben? Trish válaszolni akart, de nem jött ki hang a torkán. Válasz helyett inkább csak még szorosabban átölelte Ferrát.

Nálam is Anakinre ment a szavazat.

Lehet szavazni!

Most azokhoz szólnék, akik néha le-le maradoznak a szavazásokról. Ha csütörtök délután (de még este 20:00 előtt) felnéztek ide (mondjuk egy beállított ébresztővel ), akkor egyik elődöntőről sem fogtok lemaradni.

Ezeket javítottam, köszi! Pláne köszi a zárójeles megjegyzésért, rákerestem, 12 alkalommal használtam eddig ilyet - egy volt a harmadik fejezetben is amúgy -, most gyorsan átszerkesztettem őket gondolatjeles megoldássá! És látod, most se használtam! Ez meg Külön megnéztem a rendszert erre nem láttam, hogy van benne r... Köszi! Köszi! Az Utóhatás trilógia első része annyira felmérgelt, hogy azóta sem sikerült befejeznem, pedig tudom, hogy a vége jobb, mint az eleje... Igen, ezt Trish határozottan túlreagálta. És jól látod, gyanakvóbb lett. Na erre majd később még visszatérünk! Köszi nagyon az észrevételeket.