Donát

Baylan nagyon jó volt az Ahsokában. Megérdemelten nyerné, ha ő nyeri.

9. FEJEZET ZETA-5 MOST Sato parancsnok bosszankodva nézett végig az irányítóközpont személyzetén. Az emberei kapkodtak, pánikoltak és ennek megfelelően, hibáztak. A máskor gördülékenyen zajló munkafolyamatok ezúttal akadoztak, vagy teljesen darabjaira hullottak. Sato nem tudta hibáztatni emiatt a beosztottjait. Ez egy orvosi állomás volt végtére is, egyikük sem tapasztalt soha még csak hasonlót sem. Ezzel együtt, villámgyorsan rendet kellett teremtenie. - Figyelem! – szólt határozottan, ám a várt hatás elmaradt. Az emberei annyira idegesek voltak, hogy észre sem vették, hogy a parancsnokuk megjelent az irányítóközpontban. Sato kelletlenül kiengedte a hangját. - FIGYELEEEEM! – ordította. Ezúttal már sikerrel járt. Az emberei megdermedtek, és egy pillanat alatt minden szempár ő rá szegeződött. Aztán a beosztottak vigyázzállásba vágták magukat. - Pihenj – jelentette ki gyorsan Sato. – Bryan fedélzeti tiszt, jelentést kérek. A húsz év körüli, pisze orrú férfi engedelmesen belekezdett az összefoglalóba. - Körülbelül öt perccel ezelőtt egy felfegyverzett Gozanti osztályú könnyűcirkáló lépett be a rendszerünkbe. A cirkáló hordoz két Birodalmi TIE vadászt is. Hiába próbálkozunk, nem válaszolnak a hívásainkra. Sato idegesen szűrni kezdte a levegőt a fogai között. A fedélzeti tiszt folytatta. - A parancsnok utasításainak megfelelően felvontuk a pajzsokat elsősorban a hangár és a generátor köré irányítva, de a Gozanti a kommunikációs reléinket támadta meg. Közben kiküldtük a fogadásukra a Kísértet osztagot. A parancsnok ezúttal egy idősebb, szakállas, koréliai férfira nézett. - Pearl kommunikációs tiszt, mi a helyzet a relékkel? - A távolsági csatornák használhatatlanok. Az állomáson belül és a Kísértetekkel működik az összeköttetés. Sato kimérten bólintott. - Kapcsolják a két járőrünket! - Él a vonal, parancsnok. Mielőtt megszólalt, Sato egy pillanatra megpróbálta a két pilótája helyébe képzelni magát. A Zeta-5, orvosi állomás révén, nem igazán volt jelentős védelemmel felszerelve, ennek megfelelően a járőrhajóik sem voltak éppenséggel modernnek nevezhetőek. Az Új Köztársaság kettő, módosított Z-95-ös Incom vadászgépet bocsátott az állomás rendelkezésére. Satonak fogalma sem volt, hogy a két klónháborúk korabeli csillagvadász miként kötött ki az állomáson, de azt jól tudta, hogy a veterán hajók a Gozanti ellen aligha tarthatnának ki sokáig, ha bármiféle ütközetre kerülne sor. Épp ezért igyekezett mindent megtenni, hogy ne kelljen a járőreinek az életüket kockáztatni. - Kísértet osztag, itt a Központ. Hallanak? - Sato parancsnok, itt Kísértet-1, tisztán vesszük az adást. - Depro őrmester, tartsák egyelőre a távolságot a könnyűcirkálótól. Ha kiküldi a vadászokat, azonnal jelentkezzenek be. - Vettem parancsnok. - Radarelemzők, kérem az ellenséges hajó jelenlegi pozícióját! Bryan fedélzeti tiszt! Jelentkeztesse be a fegyverkezelőket, szeretném, ha megerősítenék, hogy a helyükön vannak. A beosztottak nyugtázták a kapott parancsokat. Sato a központi kijelzőre nézett, hogy ellenőrizze a pajzsok állapotát. A Gozanti erős fegyverzete ugyan áttörte a kommunikációs reléknél húzódó energiaburkot, de akkor már a pajzs jelentős részét a hangárra és a generátorra koncentrálták. - Pajzsok 85 százalékon – közölte Sato fennhangon a beosztottakkal. Ismét végignézett az emberein. Most, hogy mindenki megkapta a maga utasítását, sokkal kevésbé pánikoltak, ami üdvözítő előrelépés volt a pár perccel korábbi állapotokhoz képest. - Parancsnok, emelkedett energiaszint értékeket veszek a 2/A hangárból – hadarta a fedélzeti tiszt. – Az Allanar teherhajó fel akar szállni. Sato összeszorította a fogait. - Howler tizedes aktiválta a vonónyalábot a protokollnak megfelelően? - Igen, asszonyom – nyugtázta Bryan. – De azóta nem jelentkezett. - Engedélyt adtam neki a fedélzetre lépéssel. Talán lefoglalja az átvizsgálás. Pearl kommunikációs tiszt! Fokozottan figyelje a 2/A hangárból érkező adásokat! A koréliai férfi kimérten bólintott. Aztán váratlanul felélénkült, és szorosan a fülére tapasztotta a fejhallgatóját. - Parancsnok, adást veszünk a Gozantiról! - Hangosítsa ki. Egy csapásra néma csend telepedett a zsúfolt vezérlőre. A falra szerelt hangszórókból egy érdes, rekedtes férfihang szólalt meg. Sato emberei felnéztek a monitorjaikból, és az ismeretlen férfi mondandójára koncentráltak. - Zeta-5 orvosi állomás. Felszólítom önöket, hogy azonnal adják át nekünk a lányt. Ellenkező esetben nemcsak a kommunikációs reléjüket tesszük tönkre. Az emberei várakozva Satora néztek. A nő elgondolkodva összevonta a szemöldökét. - Gozanti könnyűcirkáló, itt Sato parancsnok a Zeta-5 orvosi állomásról – mutatkozott be határozott hangon. – Ismételje meg, vége. A hangszórókból pár rövid másodpercig csak statikus zaj hallatszott. Aztán ismét a rekedt férfi hangja zengett a teremben. A hang dühösebbnek hangzott, mint az imént. - Sato parancsnok, ne húzza az időt. Láttuk, hogy dokkolt maguknál az Allanar N3-as teherhajó. Adják át a lányt, vagy búcsút inthet az állomásának. Sato káromkodott egyet magában. Nyilván a teherhajó miatt volt az egész, ahogy azt sejtette. - Gozanti könnyűcirkáló, adjon 30 percet, beszélek a teherhajó parancsnokával. - 15 percet kapnak – közölte könyörtelenül a férfi. – Utána a saját módszereinkkel fogjuk elintézni a problémát. Sato dühösen bontotta a kapcsolatot. - Pearl kommunikációs tiszt, kapcsolja nekem az Allanar teherhajót! – a férfi nyugtázta a parancsot. – Bryan fedélzeti tiszt, a fegyverkezelők bejelentkeztek már? - Igen, asszonyom. - Elemezzék ki a lőelemképző projektált adatait! Mire befejeztem a beszélgetést a teherhajóval, tudni akarom, hogy mennyit érnek az állomás fegyverei a Gozanti, és mennyit a TIE vadászok ellen. A fedélzeti tiszt jelezte, hogy a fegyverkezelők már dolgoznak az ügyön. Bryan megint előregondolkodott egy lépéssel, ami határozottan tetszett a parancsnoknak. Sato gyorsan elraktározta magában az információt. - Él a vonal a Maze-hez, parancsnok. - Allanar, N3-as teherhajó, Maze, itt Arvin Sato, a Zeta-5 orvosi állomás parancsnoka. Nyugtázzák a vételt. - Itt a Maze kapitánya beszél – válaszolta egy kissé meggyötörtnek tűnő női hang. – Hallgatom, Sato parancsnok. A parancsnok egy pillanatra lenémította a mikrofonját, és a fedélzeti tiszthez fordult. - Vele beszélt korábban? Bryan megrázta a fejét. - Nem, hanem egy bizonyos Zak Saundersszel – felelte határozottan. Sato gyorsan végiggondolta a kapott választ. Mindez alighanem azt jelentette, hogy eredetileg a kapitánya sérülése miatt érkezhetett a Zeta-5-re a hajó. Ezt az információt is feljegyezte magában, majd újra bekapcsolta a mikrofonját. - Értékelném, ha bemutatkozna, ahogy én – mondta higgadtan a Maze kapitányának. Rövid csend következett a vonal túlsó végén. - Szólíthat Trishnek – szólt aztán a kapitány. Sato bosszúsan összeszorította a fogát. Teljes névre számított, de nem akart még több időt erre vesztegetni. - Jól figyeljen ide, Trish kapitány – mondta végül, nyugalmat erőltetve a hangjára. – Az állomásomat megtámadta egy Gozanti osztályú könnyűcirkáló. A támadó azt állítja, hogy az Önök fedélzetén van egy utas, aki hozzájuk tartozik. Igaz ez? - Nem – hangzott a határozott felelet. - Egy lány – pontosított Sato. Ezúttal is rövid csend következett, amit a Maze kapitányának kissé nyugtalan hangja tört meg végül. - Valóban van velünk egy lány. De ő hozzánk tartozik. Sato frusztráltan megcsóválta a fejét. - Idehallgasson, Trish kapitány, a Zeta-5-nek semmi köze a maguk vitájához. Rendezzék a nézeteltérésüket, és távozzanak. - A nézeteltérésünk egy zéró összegű játszma – vetette ellen a nő. – Vagy nálunk van a kislány, vagy náluk. - Akkor adják át nekik a gyereket – kérte Sato határozottan. A Maze oldaláról az eddigi leghosszabb hallgatás következett. Sato már majdnem megkérdezte a kommunikációs tisztet, hogy él-e még az összeköttetés, amikor ismét felcsendült a kapitány hangja. - Van gyereke, Sato parancsnok? Trish kapitány hangjába némi fájdalom vegyült. Sato szívesen ignorálta volna a kérdést, de az ösztönei azt súgták, hogy jobb, ha válaszol. - Nincsen, kapitány – válaszolta elgondolkodva. - Hát nekem sincs – ismerte el a másik nő. – De higgyen nekem, amikor azt mondom… ha lenne gyerekem, ezek az alakok lennének az utolsók, akiknek átengedném őt. A parancsnok felvonta a szemöldökét. - Kik vannak a Gozantin, kapitány? - Olyas valakik, akik gyerekeket rabolnak el, kínoznak meg és tartanak fogva – válaszolta a nő. A hangjából szinte sütött az indulat. Sato leült a parancsnoki ülésbe és kifújta a levegőt. Hirtelen eszébe jutott az apjával töltött kevéske idő az otthonukban, a Mykapon. Felrémlett előtte az a feltétlen ragaszkodás és szeretet, amit kapott tőle. Aztán elképzelte, hogy mit tett volna az apja, ha ő került volna hasonló helyzetbe. A nő megrázta a fejét. Kizárt, hogy Jun Sato átengedett volna egy védtelen kislányt ilyen alakoknak. Még akkor sem, ha a döntésével az állomást veszélyeztette volna. - Sato parancsnok, ott van még? - Itt vagyok – válaszolta a nő, miközben a szeme sarkából az embereit figyelte. Vagy tönkreteszi egy ártatlan kislány életét, vagy kockára teszi az állomás teljes személyzetének a sorsát. Nem létezett jó döntés. Sato kelletlenül megköszörülte a torkát. – Egyetértek, Maze, ebben az esetben nem adhatjuk át a kislányt a Gozantinak. - Köszönöm! – hangzott a megkönnyebbült felelet a másik oldalról. A parancsnok elhúzta a száját. A Maze kapitánya még nem volt tisztában az összképpel. - A gond az, Trish kapitány, hogy nem tudjuk megvédeni magukat. Ez egy orvosi állomás. - Vettem, Sato parancsnok – jött a diplomatikus válasz. A parancsnok újfent lenémította a mikrofonját. - Bryan fedélzeti tiszt, megjött már a lőelemképző összefoglalója? - Igen asszonyom – sietett a válasszal a beosztott. – A könnyűcirkálóban nem tudunk kárt okozni, de a vadászokat pontos találattal ki tudjuk iktatni. Micsoda meglepetés, gondolta magában Sato ironikusan. Biccentett Bryannek, majd visszakapcsolta a mikrofont. - Kikapcsoljuk a vonónyalábot, Maze. Távozhatnak a kislánnyal együtt. - Várjanak – jött a bizonytalan válasz némi hallgatás után. – Valamit meg kell beszélnem a legénységemmel. - Siessenek, Maze – felelte Sato türelmetlenül. – Öt percünk maradt, mielőtt a Gozanti újra követelné a kislány átadását. - Hamarosan jelentkezünk! A Maze kilép. Sato fáradtan végig simította a haját a halántékánál. Csak remélni tudta, hogy nem fog az egész állomás a végzetébe rohanni a döntése miatt.

Ne felejtsetek el itt is jelölni. Ha olyas valaki kapná a legtöbb szavazatot, aki egyébként is nyer díjat, akkor a 2. legtöbbet szavazatot kapó karakter lesz, és így tovább.

Nálam egyértelműen az Ahsoka viszi idén a prímet.

A különdíj nominálásokat dec 31 23:59:59-ig lehet megtenni.

Megnyitom a különdíj topikot. Mindenki egy karaktert jelölhet. Olyas valakit, akire sem a férfi sem a női szekcióban nem szavazott. Az én jelöltem idén Huyang. Nem tudott elindulni sem a férfi sem a női kategóriában (értelemszerűen), de nálam az év meglepetése volt. David Tennant rulez.

Indul a szavazás! Ne feledjétek! Akire nem szavaztok itt, azt jelölhetitek majd különdíjra (ha nem férfit akartok jelölni a különdíjra).

Szép kis lista állt össze idén. Ugye az nem kérdéses, hogy én kire szavazok. Ne feledjétek! Akire nem szavaztok itt, azt jelölhetitek majd különdíjra.

Indul a szavazás!

Hajjaj. Egyharmadnál járunk.

Első az egészség! Gyors felépülést kívánok neked, de nem is azért, hogy folytasd a sztorit, hanem hogy szép karácsonyod legyen!

Kíváncsian várom. @Dzséjt hétvégén egy kis Második esély? Vasárnap jön amúgy a következő fejezet.

Nekem tetszik.

Köszi szépen! A kártya ( ) asztal nem tudom hogy maradt benne mert az én verziómban már szabakk asztal van valahogy. Mindenesetre javítom, és örülök hogy bejött a rész! Örülök, hogy sikerült elcsípnem a kaszinó hangulatát, nem volt könnyű. Rog, szerinted hogy fog végződni Trish és Ghorn közös kis kalandja?

Én is megszoktam már.

Ha a Star Wars univerzumban lenne karácsony, nálam ez a zene állna a legközelebb a mi világunk karácsonyi hangulatú dalaihoz.

Szép teljesítmény!

Ha tippelnem kéne, a fórummotor inkább a gyertyákat támogatja.

8. fejezet CANTONICA AKKOR Canto Bight fényes gazdagsága szinte valósággal elkápráztatta Trisht. Amerre csak ellátott, csillogó játékgépek, tömött szabakk asztalok és önfeledten szórakozó játékosok látványa fogadta. Amikor kiléptek a hiperűrből, a nő pikírten megkérdezte Ghornt, hogy ezúttal is egy orbitális pályán keringő hajót kell-e keresniük, de legbelül biztosra vette, hogy a találka a kaszinóvárosban lesz. A férfi e tekintetben nem is okozott csalódást. Másfelől viszont közölte, hogy addig nem tud – vagy éppenséggel nem hajlandó – fizetni, amíg a maga üzletét nyélbe nem ütötte. Trish így kénytelen volt továbbra is a férfi szabályai szerint játszani, és elkísérni őt a találkára. El kellett ismernie, bármennyire is szeretett volna visszatérni a Takodanára, az elegáns kaszinók mégis valóságos mágnesként vonzva marasztalták. A tágas termek itt is, akárcsak Maz kocsmájában, zsúfolásig teltek a galaxis különböző szegletéből érkező élőlényekkel, de a hasonlóság itt meg is állt a két helyszín között. Maz félhomályos lebujában a felhozatal általában csóró, lepukkant, hétköznapi alakokból állt, akik szerettek volna anélkül üzletelni, vagy jól érezni magukat, hogy túl sok figyelem vetülne rájuk. Ezzel szemben Canto Bighton mindenki dúsgazdagnak, excentrikusnak és kicsit exhibicionistának tűnt. Trishnek az a benyomása támadt, hogy árnyék helyett itt mindenki a fényre vágyik, és az összes jelenlévő, kivétel nélkül, rendkívül sikeres abban, amit csinál. Nem telt el sok idő, és erős kettősség lett úrrá a nő érzésein. Egyfelől, végtelenül vágyott arra, hogy ő is a sikeres tömeghez tartozzon, másfelől legbelül pontosan érezte, hogy ennél jobban aligha lóghatna ki közülük. - Szóval, kit is keresünk? – kérdezte Trish miközben figyelmesen végigmérte a tömeget. Ghorn nem válaszolt egyből, helyette egy apró hengert vett elő a kezéből. - Tudja mi ez? Trish figyelmesen megvizsgálta a tárgyat. - Ez egy exbirodalmi kódhenger. Ha jól sejtem, titkosított. A férfi bólintott. - Akarja tudni, mi ez az egész? - Ez egy beugratós kérdés? – horkant fel Trish. – Minél kevesebbet tudok… A biztonsági tiszt hirtelen karon fogta a nőt, és a terem egyik csendesebb szegletébe húzta. Trish bosszúsan kiszabadította a karját, de nem tette szóvá a dolgot. - Ha segíteni akar, muszáj tudnia pár dolgot. - Csakhogy én nem akarok belekeveredni! – sziszegte a nő. - Ha igényt tart a fizetségére, nincs választása – közölte tényszerűen Ghorn. Trish szentségelt magában. Megfogadta, hogy e perctől fogva a kisujját se fogja mozdítani, amíg az utasa legalább a viteldíj felét előre ki nem fizeti. - Jól tudja, ez valóban egy titkosított kódhenger – ismerte el a férfi. – A fickó, akivel találkoznom kell, pedig egy profi kódtörő. Rendkívül óvatos, és hihetetlenül veszélyes. Ha bármi gyanúsat lát, nekünk lőttek. - Ha átadja a hengert, vége ennek a cirkusznak? – kérdezte Trish, mivel semmire sem vágyott jobban annál, hogy az ő szerepe végre sikerrel záruljon a történetben. - Igen, amint a kódtörő meggyőződik az adatok helyességéről. - Nagyszerű – felelte cinikusan a nő. Ghorn kissé zavartan megköszörülte a torkát. - De van egy aprócska gond… Trish legszívesebben felpofozta volna. Persze, miért is menne bármi simán, gondolta gúnyosan. - Mégpedig? - Amikor megszereztem a hengert, a foglalat egy kissé megsérült. Látja? Itt. Ghorn megforgatta a kezében az adattárolót, és Trish észrevette az apró égésnyomot a felületén. - Tehát lehet, hogy a semmiért tettük meg ezt az egész utat? – fakadt ki a nő. Aztán gyorsan magára parancsolt, vett egy nagy levegőt, és hangszínt váltott. – Engem nem érdekel, honnan keríti elő a húszezer kreditet, amibe ez a kis kalandunk került eddig, de ismerem Mazt, és gondoskodni fog róla, hogy behajtsa a tartozását. - Nyugalom – intette le Ghorn, látszólag ügyet sem vetve a megemelkedett fuvardíjra. – Ha sérült is a henger, ez a fickó annyira jó, hogy minden bizonnyal még így is ki tudja nyerni belőle az adatokat. Viszont magának kell lebonyolítani az ügyletet. Trish ereiben egyszerre meghűlt a vér. Szóval erre ment ki a játék. - Magának elment az esze. - Én egy biztonsági tiszt vagyok! – suttogta indulatosan Ghorn. – Ha együtt látnak egy kódtörővel egy nyilvános helyen, nekem lőttek. Mindvégig az volt a terv, hogy a társam bonyolítja majd le az üzletet. - Amíg maga ki nem nyírta – replikázott Trish, ő is suttogóra fogva a hangját. - Improvizálnom kellett – magyarázkodott a férfi. Trish fel nem foghatta, hogy volt képes hagyni, hogy így, nyakig belerángassák ebbe az egészbe. - Szóval csak úgy odaadná nekem a hengert? – kérdezte szkeptikusan. – Honnan tudja, hogy nem lopom el? - Egyfelől onnan, hogy a henger titkosítva semmit sem ér – felelte higgadtan Ghorn. – Másfelől onnan, hogyha megpróbálja, egész életében célkereszt lesz a homlokán. És vagyok olyan jó emberismerő, hogy tudjam, maga nem az a típus, aki szívesen együtt élne ilyesmivel. Trish nyelt egyet. Valóban nem az a típus volt. De néha az embernek nem volt választása, gondolta keserűen. De Ghornnak erről nem kellett tudnia. A nő bármennyire is utálta a helyzetet, még mindig úgy érezte, hogy a legegyszerűbb módja az ügy lezárásának, ha belemegy a játékba. - Jól van, csináljuk. Mit kell tennem? Trish figyelmesen pásztázta a tömeget, miközben elhaladt a Rizikós Dobás asztalok mellett. Ghorn leírása alapján egy magas, feltűnően jóképű, vékonyra nyírt bajuszú, fekete hajú férfit kellett keresnie. A biztonsági tiszt elmondása szerint a kódtörő kinézeténél csak a sugárzó magabiztossága volt feltűnőbb, így Trish erre is megpróbált odafigyelni. A kaszinó azonban annyira zsúfolt volt, hogy a nő úgy érezte, tűt keres a szénakazalban. Látott iszákos mon calamarit, agresszív dugot, egy betört képű koréliait – már ha valóban koréliai volt, ahogy azt állította –, sőt még egy pantorait is, de a kódtörőnek nyomát sem látta. Trish tett még néhány kört a szabakk asztalok környékén, majd úgy döntött, hogy tart egy kis pihenőt, és letelepedett az egyik közeli bárpultnál. Kért egy jéghideg jawa koktélt - amit rögtön meg is bánt, amint meglátta az árát –, majd némán iszogatva, távolról pásztázta a vendégeket. Azt szerette az ehhez hasonló kaszinókban, hogy minden asztalnak, minden játékosnak megvolt a maga kis története. Az egyik kártyaasztalnál például egy tehetősnek tűnő, bajszos ungrilai férfi játszott, ám miközben árgus szemekkel az ellenfeleit és azok lapjait kémlelte, a mellette unatkozó kísérőjét épp sejtelmes érintésekkel csábította egy jó vágású, kalapos férfi. A terem átellenes sarkában pedig az egyik nyerőgép meghibásodhatott, mert ontani kezdte magából a korábban elnyelt, apró érméket, nem kis izgatottságot okozva ezzel a körülötte álló vendégeknek. Trish eleresztett egy keserédes mosolyt az érmékért tülekedő játékosok kapzsisága láttán. - Jól szórakozik? A nő felkapta a fejét. Oldalra pillantott, és azt hitte, menten lefordul a székről. A Ghorntól kapott leírás alapján ugyanis alighanem épp a kódtörő ült le mellé. Roppant elegáns szmokingot és hozzáillő, méregdrága bőrcipőt viselt. Tényleg jóképű volt. A férfi épp akkor kapta meg a rendelését, egy egzotikus, gőzölgő italt, amihez foghatót Trish még sohasem látott. A nő igyekezett annyira higgadt maradni, amennyire csak tudott. - Mulatságos, nem gondolja? – kérdezte, miközben a fejével az érmékért hadakozó vendégek felé intett. - Mindig is lenyűgözött az emberi kapzsiság – helyeselt a kódtörő. – De ne legyünk álszentek, végtére is, kegyedet is a kapzsiság repítette hozzám, nemde? Trish pulzusa kilőtt. Sejtette, hogy a kódtörő nemcsak véletlenül telepedett épp mellé – sosem hitt a véletlenekben – de most már bizonyítéka is volt rá. - Én nem vagyok kapzsi – ellenkezett finoman. - Egy szóval sem mondtam, hogy a saját kapzsisága – vetette ellen a kódtörő. – Ghorn mennyit árult el magának? - Ghorn? – kérdezett vissza óvatosan a nő. - Ó, nem kell megjátszania magát! – A kódtörő felnevetett, de a tekintete hideg maradt. – Láttam magukat vitatkozni. Aztán kicsivel később kegyed feltűnően keresett valakit. Legközelebb talán egy virágot kéne tűznöm a szmokingomra – morfondírozott, majd kissé színpadiasan végigsimította a zakója felhajtóját. - Rendben – bólintott Trish. Amúgy sem volt ínyére a játszadozás. – Ghorn küldött. Át kell adnom egy kódhengert. Trish előhúzta a belsőzsebéből az adattárolót. A kódtörő kinyújtotta a bal kezét. Trish gyengéden belehelyezte a hengert, a férfi azonban gyorsan összezárta a tenyerét és egy pillanatra csapdába ejtette a nő ujjait. - Üzent Ghorn bármi mást? – kérdezte a kódtörő, átható tekintetével Trisht fürkészve. - Három betűt. S-F-R. A kódtörő csettintett a nyelvével, és elengedte a nő ujjait. - Stimmel. Örülök, hogy nem kell megölnöm magukat – tette hozzá elégedetten. Megforgatta a kódhengert az ujjai körül. – Úgy látom, átélt egy s mást, mire hozzám került. - Így kaptam Ghorntól – válaszolta Trish szárazon. - Természetesen – jegyezte meg egy fanyar mosoly kíséretében a kódtörő. A férfi szórakozottan folytatta a henger vizsgálatát. – Úgy látom, a lényegi része ép. Felteszem, tudja, hogy mit jelent a három betű? Trish maga is gondolkodott már ezen. - Nyilván egy rövidítés. - Nyilván – bólintott a kódtörő. – Én biztos nem fogom felfedni, de ettől teljesen függetlenül annyit mondhatok, hogy a maga helyében óvatosan vennék mostanában Sienar részvényeket. Úgy hallottam, a befektetők általában érzékenyek a belső hatalmi harcokra. A kódtörő kacéran Trishre kacsintott. A nő összeráncolta a homlokát. Hát persze. Sienar Flotta Rendszerek. Ezt jelentette a rövidítés. Trish hallott már a cégről; fegyvereket és különféle katonai járműveket gyártottak a galaxis különböző pontjain. - Megfontolom a tanácsát – felelte némi szünet után. – Csak még meg kell szoknom, hogy a pénzügyi tanácsaimat egy kódtörőtől kapom - tette hozzá, enyhe szarkazmussal a hangjában. A férfi felemelte a mutatóujját. - Kódtörő mester – helyesbített. – Sok kódtörő flangál a galaxisban. Mester? Nos, annál kevesebb. - Kódtörő mester – visszhangozta Trish, megnyomva a második szót. A fickó arroganciájához aligha tapasztalt foghatót, de el kellett ismernie, volt benne valami megkapó. - Ezt adja át Ghornnak – mondta aztán a férfi, és egy közepes méretű, kopottas tárolórekeszt csúsztatott Trishhez. A nő megpróbálta kinyitni, de a doboz kóddal le volt zárva. – Hamarosan megvizsgálom a kódhengert. Ha az van rajta, amire számítok, Ghornnál jelentkezem a nyitókóddal. A Kódtörő mester felemelte a poharát, és ledöntötte a gőzölgő ital maradékát. Trishnek nem tetszett ez az egész. - Ha maga tesz szívességet Ghornnak, miért az övé a pénz? – kérdezte gyanakodva. A Kódtörő mester széles mosollyal kivillantotta a fogsorát. - Ezt talán a társától kellene megkérdezni, nem? Apropó… ha rám hallgat, csak azután adja át Ghornnak a rekeszt, miután elvette a részét. Kár lenne egy ilyen vonzó tekintetért – tette hozzá különös hanghordozással, majd teátrálisan búcsút intett Trishnek. A nő szórakozottan forgatni kezdte a kezében a tárolót. Messziről bűzlött az egész ügy. Trish szíve szerint mindenféle játszmázás nélkül átadta volna a dobozt, de egyáltalán nem bízott Ghornban. Pláne azok után, amit az aqualish-sal tett. Igaz, nem bízott a Kódtörő mesterben sem. Viszont utóbbi legalább bizonyos részleteket hajlandó volt elárulni. Talán épp azért, hogy segítsen. És aztán ott volt még a férfi utolsó megjegyzése is. Trish az ajkába harapott. Mégis hogyan vehetné el a saját részét a dobozból, ha Ghornnál lesz a kód? A nőnek fogalma sem volt mit tegyen. Ha tartani akarja magát a tervhez, most vissza kell térnie a biztonsági tiszthez. De ha Ghorn megkapja a kódot és a ládát, semmi sem fogja megakadályozni, hogy egyszerűen lepuffantsa őt, és magához vegye a teljes fizetséget. Az Epoch Swiftről nem is beszélve. A nő felidézte magában a Kódtörő mestertől kapott információkat. Hirtelen egy merész ötlet suhant át az agyán. Volt benne rizikó, de akár be is válhatott. Trish még egyszer végiggondolta a dolgot, majd elindult, hogy mozgásba hozza az eseményeket.

Ez jó nagyon.

Mindig öröm a téli special designt látni.

Köszi! Sato parancsnok karaktere fontos lesz a későbbiek során, és személy szerint fontosnak éreztem egy kis plusz jelentőséget adni Jun Sato áldozatának a Rebelsből. Úgy érzem, hogy azok, akik ilyen előzmények után kell hogy helytálljanak a világban, simán szenvedhetnek imposztor szindrómában, és sokszor megkérdőjelezhetik magukban, hogy a felmenők vajon hogyan cselekednének a helyükben. Ez a történetben többször előkerül majd. Ti amúgy mit tettetek volna Trish helyében, mikor megjelent Howler tizedes és a társa?

Igen!

Szerintem hétvégén indulhatnak majd a topikok. @Ody Mandrell mit gondolsz?