Ezzel nem értek egyet. Én sohasem magoltam, nem is tudok, nem is akarok. Logikát keresem mindenhol, és mindenben lehet többnyire találni, legalábbis ami lényeges, ott igen. Az oktatási rendszer pedig finoman fogalmazva díjazza ezt a metódust, ugyanis remek eredményeket tudok felmutatni.
Attól, hogy valaki nem elég okos ahhoz, hogy logikusan megtanulja az anyagot, épp ezért csak magolva, összefüggések ismeretének teljes hiányában vágja be az egészet, és utána sopánkodik, hogy épphogy meg lett a kettes, az bizony nem az oktatási rendszer hibája. Aki nem elég okos, nem kell egyetemre menni, manapság nagyobb szükség van kétkezi munkásokra, szakmunkásokra, mint diplomásokra.
Remel példa erre a Módszertani ismeretek elsajátítása a közgázon. Azt bizony képtelenség magolni, érteni kell, a hallgatók 90% legalább 2x neki is fut legalább egy vizsgának a 4ből, mert összefüggéstelenül akarják megtanulni, ami lehetetlen. Aztán meg csodálkozva néznek azokra, akik simán ötösre megcsinálják, mintha nem is a Földről, hanem a Holdról származna az illető.