A Sith és a Jedi rend
Avagy az Erő használatra épülő Rendek a messzi-messzi galaxisban
Hinnétek vagy sem, alig hogy beköltöztem albérletembe, Debrecenbe, lakótársamról rögtön kiderült, hogy nagyon szereti a Csillagok Háborúját. Erre mondják azt, hogy a Sors keze, de ez végső soron most mindegy is. A lényeg, hogy a srác nagyon kíváncsi a háttérben zajló eseményekre, a cselekmény igazi mozgatórugóira, és általában remek beszélgetéseket szoktunk folytatni, hogy felfedjük a háttéreseményeket, a Saga alapjait. Tegnapelőtt példának okáért majd 2 órát beszélgettünk - a téma természetesen a SAGA volt.
Úgy a beszélgetés közepe táján járhattunk, amikor nekem szegezte a kérdést: Ő azt nem tudja, hogy a Jedik és a Sith-ek tanítása vajon miben térhet el. Emlékszik Anakin szavaira (A Sith-ek magukba fordulnak, a szenvedélyükből táplálkoznak, önzőek), de nem tudja elképzelni, hogyan is történik egy Sith kitanítása.
Kérdése azért olyan bonyolult, mert a Jedik neveléséből is csak villanásokat láthattunk, így tehát összehasonlítani azzal a Sith traininggel, amiről csak EU információink vannak, felettébb merész, de azért elgondolkodtatott.
Elsőre rávágtam, hogy játssza végig a KOTOR szériát, az elég sok mindenre választ ad, de aztán eszembe jutott, hogy pusztán a józan eszemre hallgatva, kilogikázva is magyarázatot adhatok a kérdésére. A most következő hozzászólásomban megpróbálom logikusan felépítve, a saját gondolatmenetemet követve leírni nektek, pontosan mire is jutottam a Jedi és a Sith rend közti különbségek végiggondolásakor. Remélem nem lesz túlzottan terjengős, és néhányan szívesen elolvassák...
The Sith and the Jedi are similar almost every way... - Supreme Chancellor Palpatine - Episode III
Mivel a kérdés, ahogy fent is írtam, feletébb összetett, úgy döntöttem, először is az alapokat járom körbe. Feltettem a kérdést: vajon mi kellett ahhoz, hogy a messzi-messzi galaxisban megjelenhessen két ilyen Rend? A válasz persze egyértelmű: elsősorban arra a megfoghatatlan energiamezőre van ehhez szükség, ami filmekben csak "Erő" néven fut. Elég homályosak az erre vonatkozó információink. Persze az alapjaival tisztában vagyunk; az Erő egy energiamező, amely körülvesz és áthat bennünket, ott van a fában, a vízben, a levegőben. Azok az egyének, akik midi-chlorian száma az átlagosnál magasabb, képesek ezt az energiamezőt közvetve vagy közvetlenül használni. Ez az, amiben mindannyian megegyezhetünk, de ez még korántsem minden. Ott van például az a tény, hogy az Erőnek akarata van (legalábbis Qui-Gonn szerint mindenképp), tehát több, mint egy energiamező - a Jedik hitvallása szerint biztos. És persze az is arra mutat, hogy a jóslat, mely az Erő egyensúlyáról szólt, végül beteljesedett, ergo valamiféle akarata valóban lehet az Erőnek. De ebben a témában már sokkal kevesebb az információnk... nem tudjuk például, hogy meddig terjed az Erő hatalma (Darth Plagueis versus Qui Gonn Jin), hogy keletkezett, és mi a célja (Egyensúlyba kerülni?). Továbbá úgy tűnik, hogy míg az Erő a prequel részekben a Sith-eknek (Palpatine-nak) kedvez és a Jediket akadályozza, addig a régi részekben (főleg az EpVI-ban) ez pont fordítva történik. A történet közvetlenül erre sem ad magyarázatot.
Érdekessége az Erőnek, hogy gyakorlatilag két felfogás létezik róla, az egyik a Jedik, míg a másik a Sith-ek sajátja. Yoda mester úgy fogalmaz a II. részben, hogy a Sötét oldal mindent ködbe burkol. De vajon mi az, hogy Sötét oldal? És mi a Világos? Az Erő, két, izolált oldaláról van szó? Más-más tartalommal bír az Erő sötét oldala, mint a világos? Kétlem. Gondolkodásomban arra jutottam, hogy igazából a két oldalt (sötét-világos) csupán az Erő felhasználási módja különbözteti meg. Így tehát, ahogy szintén a bölcs öreg Jedi fogalmaz, a Jedi-Rend az Erőt védekezésre, passzívan használja, míg a Sith-ek támadásra, uralkodásra, még nagyobb hatalomszerzésre használják. De az alap, azaz az Erő, mindkét esetben megegyezik. Nem a Jedik képességének hiánya okozza tehát azt, hogy Anakin a világos oldalon nem boldogulhat, ha meg akarja menteni Padmét, hanem a felfogásuk: mivel passzívak, s nem avatkoznak be az Erő felsőbbrendű dolgaiba (élet-halál), nem is törekednek arra, hogy meghosszabbítsák az életet, mert az már egy "aktív" felhasználása az Erőnek, amely így a Sötét oldalhoz tartozik. Be kell tehát látnunk, hogy az Erő felkínálja mindkét oldal számára az összes lehetőséget (pl.: A Jediknek is lehetne hatalma meghosszabbítani az életet, de ha ezt megtennék, már Sötét oldali felhasználását választanák az Erőnek - tehát nem maradhatnának hosszú távon Jedik és vica versa, a Sith-ek is használhatnák az Erőt passzívan, szemlélődően, de az a felhasználási mód hosszú távon elsodorná őket a Sith-ek kötelékéből, mert passzív.) Igazából ennek alapján maximálisan igazat adok Yodának: egyik oldal sem erősebb a másiknál, csupán másfajta lehetőségeket kínál az Erő által.
Viszont Yoda másik kijelentésével erősen vitatkoznék. Emlékezhettek, azt mondja: A Sith-ek útja könnyebb, símábban járható út. Meglátszik, hogy a bölcs Jedi sosem tapasztalta meg a Sith-ek életmódját. Amikor ezt mondja Luke-nak, nyílván arra gondol, hogy könnyű letérni a világos oldal útjáról, hisz ha az ember nem gyakorol önmérsékletet, vágyik a hatalomra, nem tudja leküzdeni dühét, akkor könnyen a Sötét oldalon köthet ki. Rövid távon valóban könnyebb Sith-nek lenni, mint Jedinek. Azonban a fórumon elhangzott egy remek példa a Sith-ek életmódjáról. Mint a drog... amikor átállsz, és először engeded szabadjára a dühödet, frenetikus érzésben van részed, később azonban már muszáj dühöngnöd és gyűlölnöd ahhoz, hogy a Sötét Oldalon maradj, és el tudd viselni az érzést. Hosszú távon tehát legalább annyira nehéz Sith-nek lenni, (úgy, hogy élvezd is a Sithséget, hogy kielégítsen) mint Jedinek. Folyamatosan dühöngeni szerintem épp olyan nehéz, mint sohasem.
Miután ezt tisztáztam magamban, a Jedik és a Sith-ek felé fordultam. Azt tehát már megfogalmaztam, hogy miben tér el a két oldal, de a két rend közötti viszony még mindig kérdéses. Józan paraszti ésszel: ha a Sötét és a Világos oldal az Erő felhasználásában tér el egymástól, akkor az ezekre támaszkodó két "társaság" is valószínűleg főleg ebben különbözik. De ennél azért - hipotézisem szerint - többről van szó. Hiszen maga egy Sith mondja, hogy a Jedik és a Sith-ek majdhogynem mindenben megegyeznek! Vajon azért mondja, mert épp egy Jedit fűz, vagy azért mert ez az igazság? Vizsgáljuk csak meg... Palpatine elmondása szerint mindkét Rend hatalomszerzésre törekszik, és fél annak elvesztésétől. Az első három része a sorozatnak egyértelműen arról szól, hogyan próbál Palpatine (mint Sith lovag) hatalmat szerezni... de vajon a Jedik törekednek-e erre? Aligha... hozzá kell azonban tennünk, hogy az első részekben a Jedik eleve hatalmon vannak (a Sith-ekhez képest), így tehát nincs is miért "harcolniuk". Ez tehát zsákutca, leszámítva azt az egy jelenetet, ahol Windu kijelenti, hogy a békés átmenet érdekében a Jediknek kell a Szenátus élére állni. De lássunk a lapok mögé... a Jedik nem a galaxis feletti uralmat szeretnék megszerezni, egyszerűen meg akarják tisztítani a galaxist a Sith-ek által befolyásolt szenátoroktól és a korrupciótól. Ám de felvetődik a kérdés: vajon ez a két rend miért nem tud egymástól függetlenül, békében működni? A Jedik miatt? Akik védelmezik a Köztársaságot, elvonulnak saját kis templomukba, és nem szólnak be (a háború előttig) az érdemi döntésekbe (klón hadsereg felállítása - Yoda és Windu csupán "nézők")? Aligha. Másról van itt szó. Lehet, hogy a Sith-ek és a Jedik sok mindenben hasonlítanak, de abban semmiképp sem, hogy mit akarnak a hatalommal. Nem azt emelném ki, amit Anakin, hogy a Sith-ek befelé fordulnak, és a szenvedélyükből merítkeznek (ami igaz is, és épp ezért nem is racionálisak - ld.: Anakin/Vader EpIII vége), hanem azt, hogy a Sith-ek nem elégednek meg azzal, hogy léteznek, hogy tanulnak, hogy el vannak magukban... ők még több hatalmat akarnak, és a hatalom által akarnak még többet tudni. A Jedik is többet akarnak tudni, ám ezt tanulással szerzik meg, s az ezzel elért hatalmukkal nem élnek vissza, többnyire megtartják azt maguknak. A Jedik félik az Erőt, szimbiózikus partnerként tekintenek rá, a Sith-ek inkább csak használják, és alárendeltként fordulnak felé. Ha megkérdeznénk, 10-ből 10 Sith mondaná azt, hogy az Erőnek, mint olyannak, nincs akarata, csupán egy energiamező.
Bár most találtunk egy alapvető különbséget, mégsem mondhatjuk azt, hogy Palpatine szavai teljes mértékben megalapozatlan hazugságot alkottak volna. A Sith-ek és a Jedik valóban sok mindenben hasonlítanak, hogy triviális legyek, például mindketten használják az Erőt. Tehát egyik Rend sem zárkózik el a hatalmuk felhasználásától, csupán annak módja más. A Jedik önzetlenek, és igyekeznek kizárni minden személyes érzelmet, hogy egy fensőbb jóért cselekedhessenek, ne magukért. Ennek érdekében háttérbe szorítják a személyes érzelmeket, de nemcsak a dühöt és a félelmet, hanem a ragaszkodást, a birtoklást és az "önző" szeretetet.
A Sith-ek ezzel szemben önzőek... magukért cselekdnek, s a közjót semmibe veszik. Képesek mindent és mindenkit elárulni, akár saját mesterüket is, csak azért, hogy még nagyobb hatalomra, erőre tegyenek szert. Sokkal aktívabban használják fel az Erőt, ám ehhez valóban az is kell, hogy sokkal jobban magukba forduljanak, mint a Jedik. A Jedik a meditálások során keresik a válaszokat az Erőre, és magukkal kapcsolatban is, de agyukat nem vakítja el a düh, a félelem és a racionális érzelmek sokasága, ilyen szempontból akár azt is mondhatnánk, hogy nem is emberek (Padmé szavai a második részből: "To be angry is to be humane!"), és valóban: ők maguk is többre tartják magukat az egyszerű embereknél, amire két dolog is utal a filmekben - és a könyvben: (Anakin válasza: "I'm a Jedi... I know that I'm more than this!' továbbá Windu kijelentése, miszerint egy Jedi több geonosisival is felér.) A Jedik tehát többeknek képzelik (?) magukat az embereknél... de vajon lenézik-e őket? Tudniillik, ha igen, akkor már is találtunk egy közös vonást a Jedik és a Sith-ek között.
A második rész alapján azt kell mondanunk: igen, sajnos a Jedik beleestek abba a hibába, hogy, hasonlóan a Sith-ekhez(!) lebecsülték az emberi érzelmeket. Yoda mester megjegyzi, egyre több Jedi esik a beképzeltség hibájába... és Anakin hibáihoz hasonlítja az övéket. Tehát ebből következik, hogy sok Jedi hasonlóképpen viselkedik, mint a Kiválasztott, akinek csak egy második részben elhangzott mondatát emelném ki ehelyütt: "Nyugalom, Jedi ügy. Igyanak tovább..."
Szerintem tehát megállapodhatunk abban, hogy a Jedik elkövették ezt a csúnya hibát: a hatalmuk által lenézték a galaxis egyszerű lényeit, annak ellenére, hogy értük (és az Erő akaratáért) cselekednek!
Most nézzük a Sith-eket. Róluk tudjuk, hogy önzőek, magukért élnek, a szenvedélyükből merítkeznek. Ők nem nyomnak el minden emberi érzést, csupán kiválogatják a számukra hasznosakat (düh, félelem, gyűlölet, fájdalom), és kidobják a haszontalalant (szeretet, hála, stb). Így tehát sokkal befelébb fordulók, sokkal inkább függnek saját belső állapotuktól, hiszen sokkal jobban szomjazzák a hatalmat, mint a Jedik, ezért aztán sokkal jobban kell törődniük magukkal (hogy nagyobb hatalmat szerezzenek.) Összefoglalva: A Jedik azért meditálnak, hogy kizárják a Rend számára káros belső érzéseiket, és elmerüljenek az Erőben, a Sith-ek pedig azért, hogy kibontakoztassák a Rend számára hasznos belső érzéseiket, és elmerüljenek az Erőben ezáltal. Láthatjuk, hogy csak 2 szó az eltérés, mégis mekkora különbség...
Azonban, ahogy azt már fönt is levezettem, véleményem szerint - csakúgy mint a Jedik - a Sith-ek is lenézik a "haszontalan" emberi érzéseket, akadályozó tényezőként fogják fel, és éppen ezért nem becsülik a galaxis egyszerű embereit, lényeit. Ez egy fontos hasonlóság.
S hogy miért is olyan fontos? Csak egy nevet említenék: Qui-Gonn Jin. Qui-Gonnról annyit tudunk, hogy egy lázadó szellemiségű Jedi volt, aki elsőként tért vissza az "Erő honából". De vajon miért? Miért pont Qui-Gonn? - kérdezhetjük teljes joggal - hisz nem volt olyan bölcs, mint Yoda, olyan erős harcos, mint Anakin, s a humora sem közelítette meg Obi-wanét... mégis ő fedezte fel a titkot, melyet egyetlen Jedi sem előtte.
Érzésem szerint a fentiekben és a lázadó szellemiségben keresendő a válasz. Qui-Gonn az élő-Erő felé fordult ugyanis. Sokáig nem tudtam mire vélni ezt a szókapcsolatot, nem értettem, miért különleges ez, de végiggondolva a fentieket, rá kellett döbbenem, hogy Qui-Gonn képes volt arra, amire a többi Jedi társa már nem: becsülni az életet, az egyszerű, mezei életet... hallgatni az Erőre, és nem elzárkózni, izolálódni a galaxis egyszerű lényeitől. A jelenre összpontosított, és nem a múltra, vagy a jövőre, nem befelé fordult, hanem hagyta, hogy minden, ami körülötte történik, választ adjon a kérdéseire. Nyitott volt, és végletekig önzetlen. Felfedezte, hogy az emberi értékek, a Rend számára haszontalan emberi értékek legalább olyan magas szintű érzések, mint az Erő, és nem lebecsülendő. Lehet, hogy Qui-Gonn többnyire átlagos Jedi volt, de felfedezte azt a dolgot, amiben a Sith-ek és a Jedik leginkább hasonlítanak: mindkét Rend kidobja az ablakon, s lebecsüli a galaxis talán legcsodálatosabb érzését: a szeretetet. A könyvben is elhangzik, én pedig EU ide vagy oda, most erre fogok támaszkodni. Qui-Gonn azt mondja Yodának a 3. részben, hogy: "A Szeretet a válasz a kérdésre." A Szeretet az, amiről mindkét Rend elfelejtkezett az évszázadok során, s ami pusztulásra kárhoztatta a két Rendet. A Szeretet volt az, ami - véleményem szerint - elsődlegesen motiválta Anakint, amikor levágta Windu kezét, de a Szeretet volt az is, ami ledobatta vele Palpatine-t az aknába.
És láss csodát... mi más bizonyítaná azt, hogy az Erőnek létezik akarata, mint az, hogy a profécia beteljesítésekor a legutolsó Jedi pontosan a Szeretet érzését volt képes felfedezni, s erre alapozni az új Jedi rendet, mely végre méltó felhasználást biztosíthat az Erő számára...