Ugrás a kommentre

Évadértékelés


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Akkor kezdem én. Amilyen nehezen indult számomra a sorozat, olyan gyorsan fedeztem fel újra. Az első 8-10 részt egyhuzamban néztem meg egy esős délután. Majd a többit szépen sorba, ahogy jöttek. Mindenképpen pozitívum volt, hogy elszakadtak Lothaltól, kezd kibontakozni a lázadás. Hőseink szépen fejlődnek. Pozitívum, hogy Rexék itt vannak és nem gyilkoltak jedit, mert kioperálták a fejükből a chipet. Pozitívum volt a többi idegen világ, Ahsoka (!!!) és Kalus is. Ami negatívum volt, kevés Vader, súlytalan inkvizítorok.

Magamhoz képest ez hosszú hsz volt. :)

Szerkesztve: - M.Laci
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...

Most, hogy sikerült egyben megnézni a második évadot, én is írok róla pár sort.

 

Sajnos most látszott igazán, hogy nálam a TFA mennyire elnyomta az évad második felét. Nagyon jó volt így egyben megnézni. Remekül építkeznek végig, meg vannak a fő csapásvonalak és azokon ha nem is gyorsan, de konzekvensen haladnak. Ez korábban nem igazán jött át, talán a TFA jelenség miatt is, de most már jól látható. Ezért nem is húznám le az évadot. Bár szerintem az elsőt nem előzi be, itt viszont amiben feltétlen több, az a karakterek mélyítése. Szinte mindenki megkapta a saját epizódját, mindenkiről megtudtunk valami fontosat. A másik pozitívum, hogy Filoniék be merik vállalni az olyan mélyebb filozofikus elemeket is mint az Erő témája. Ettől láthatóan rettegtek Abrams -ék, de itt ment a dolog. Ezért néhol PT -s érzést is keltettek a történések a templomokkal és a sith holokronnal. De ennyi baj legyen, ez nem vált kárára a sorozatnak. Az évad vége kiváló lett, igazán érdeklődve figyelhetjük majd mi lesz ezután, hisz sikerült majdnem minden szálon egy nagyot lökni.

 

Ami talán negatívum, az a bolygók szegényes kinézete. Itt látszik meg a legjobban, hogy nincs annyi pénz mint a TCW -nél. Ráadásul sok az újrahasznosított koncepció is, amit már láttunk korábban. Annyira azért nem gáz a dolog, hogy elrontsa az élményt. Szóval jár a maximális elismerésem és ami a lényeg, alig várom a folytatást!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

A napokban fejeztem be a második évadot. Összességében jó lett az évad, főleg az utolsó két epizód.

Örülök, hogy több karakter is feltűnt a Klónok háborújából, mint például Darth Maul vagy Ahsoka. Utóbbi már az első évadban is kapott szerepet, de csak néhány másodperc erejéig. Megmondom őszintén, a Clone Wars alatt nem igazán szívleltem Ahsoka Tano-t, számomra egy kicsit gyerekes és komolytalan karakter volt. A Rebelsben viszont egy markáns, határozott karakterként ismerhetjük meg. Nekem ez nagyon tetszett, kellemeset csalódtam benne. Amíg a Clone Warsban a legutáltabb karakter szerepét töltötte be nálam, itt az egyik kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát. Darth Maul felbukkanása nagyon jó húzás volt a készítők részéről, most már világos, miért nem volt elég egyértelmű a Klónok háborújában az őt záró jelenet Darth Sidiousszal. Rex klónkatonának is örültem, igazából mindvégig éreztem, hogy ő valahogy nem fogja követni a 66-os parancs utasításait. Túl nagy szerepe volt neki az előző sorozatban, ezért gondoltam, hogy később felbukkanhat még valahol esetleg. Yoda mesternek már nagyon érett legalább egy jelenet, úgy emlékszem, az első évadban csak a hangját hallhattuk. Az első évadban Lando Calrissian, a második évadban Leia hercegnő volt új karakter az eredeti trilógiából. Remélem, a későbbiekben láthatjuk Luke Skywalkert is, de a Han Solo-Chewbacca párosnak még jobban örülnék. Természetesen az öreg Ben Kenobi sem maradhat el. Nem tudom, hány évadot terveznek még a készítők, de Bennek és a Han-Chewie párosnak mindenképp kéne külön-külön egy legalább 2-3 epizódos szál. Sokat dobna szerintem a sorozaton.

Az új inkvizítorok nagyon ütősek voltak, nekem a Barriss Offee-hasonmás volt a kedvencem. :) Szerintem mindegyik jobb volt, mint az, akivel az első évad végén megküzdenek Kanaanék. Ja, és ha már évadvégről esik szó: az utolsó két rész nálam mindent visz. Az első évados záróepizód elbújhat a második évados mögött. Ahsoka sorsára nagyon kíváncsi vagyok, nem tudom, meghalt-e a Vader elleni ütközetben, megérzésem szerint túlélte. Vader biztos, hogy nem halt meg, erre ékes bizonyíték az epizód végén való felbukkanása a romok közül. Meg ugye a halála ütközne az egész SW univerzummal, ezért is néztem volna nagyot, ha meghal. :lol: Bár valamilyen módon biztosan újjáéleszthették volna halál esetén.

Epizódok közül mint már említettem, az utolsó kettő tetszett legjobban, de bírtam még a Rexszel való találkozást bemutató epizódot, meg az első kalandjait a lázadócsapattal, valamint Zeb és Kallus ügynök közös epizódját, amelyben kénytelenek együttműködni, holott nagy ellenségek.

A harmadik évadra már nagyon kíváncsi vagyok, főleg, hogy a számomra nem túl erős karakternek számító Ezra Bridger kezd egyre komolyabb lenni, ami jó jel. Bízom benne, hogy egyre több régi-új karakter fog a továbbiakban felbukkanni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt nem kell spoiler kapcsolót használnod, hiszen ez az egész évadot felölelő topic. ;) Spoiler mögé inkább az általános Rebels topicban (ott is inkább már csak a harmadik évaddal kapcsolatban) kell használni, illetve az epizódok topicban akkor, ha későbbi részre utalsz.

 

Jó írás. Annyit fűznék hozzá, hogy Ahsoka biztos életben maradt, hiszen láttuk elsétálni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megmondom őszintén, a Clone Wars alatt nem igazán szívleltem Ahsoka Tano-t, számomra egy kicsit gyerekes és komolytalan karakter volt. A Rebelsben viszont egy markáns, határozott karakterként ismerhetjük meg. Nekem ez nagyon tetszett, kellemeset csalódtam benne. Amíg a Clone Warsban a legutáltabb karakter szerepét töltötte be nálam, itt az egyik kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát.

Eleinte én is rühelltem, legfőképp a TCW filmben, amit egyébként a mai napig nem kedvelek túlzottan. Szerintem az a film olyan a SW-nak, mint Jar Jar az Ep.1-nek. Ebben pedig Ahsoka is komoly szerepet játszott, és mint új szereplő bekerült egy skatulyába, amiből aztán meg kellett dolgoznia a kikerülésért. Viszont a sorozatban egyre jobban megszerettem, a TCW végére pedig már kifejezetten a kedvenceim közt volt. Először még gyerekes és komolytalan volt, de ezt elég hamar levetkőzte és a készítők parádés ívet alkottak a karakterének. Az 5. évadvégi búcsúja pedig nálam felér a Saga legnagyobb jeleneteihez.

A Rebels-ben már nagyon szerettem volna viszontlátni, de nem mertem bízni a visszatérésében. Amikor az 1. évad végén ez mégis megtörtént, az számomra egy katartikus pillanat volt, olyan, amihez csak a SW legnagyobb momentumai foghatók. Ezt követően is nagyon jól kezelték a sorozatban, az inkvik leiskolázása, majd a 2. évadzáró Vader-rel, szintén klasszikus képsorok. A TCW vége óta vártam arra a pillanatara, hogy a mester és tanítvány újra találkozzanak, amit remekül is oldottak meg a Rebels-ben. Ha csak ennyi történt volna az egész szériában, már önmagában ezért megérte volna elkészíteni. Mára már a kis togruta nálam TOP5 SW karakter.

 

Darth Maul felbukkanása nagyon jó húzás volt a készítők részéről, most már világos, miért nem volt elég egyértelmű a Klónok háborújában az őt záró jelenet Darth Sidiousszal. Rex klónkatonának is örültem, igazából mindvégig éreztem, hogy ő valahogy nem fogja követni a 66-os parancs utasításait. Túl nagy szerepe volt neki az előző sorozatban, ezért gondoltam, hogy később felbukkanhat még valahol esetleg. Yoda mesternek már nagyon érett legalább egy jelenet, úgy emlékszem, az első évadban csak a hangját hallhattuk. Az első évadban Lando Calrissian, a második évadban Leia hercegnő volt új karakter az eredeti trilógiából. Remélem, a későbbiekben láthatjuk Luke Skywalkert is, de a Han Solo-Chewbacca párosnak még jobban örülnék. Természetesen az öreg Ben Kenobi sem maradhat el.

Maul-nak én már nem annyira örülök, nem firtatnám különösebben, már így is meg leszek szólva, hogy mindig csak ekézem a készítőket miatta. :P A többiek kameója nekem is nagyon bejött, érdemes még megemlíteni R2-t, 3PO-t, Hondo-t és Bail-t is. Én azért vigyáznék a további visszatérőkkel. Nem örülnék neki, ha a Rebels-ből ilyen téren egyfajta számbavétel lenne, ahol minden lehetséges figurán kényszeresen végig akarnak menni és kipipálni őket. Ha az eddigiekhez is hasonlóan megtalálják a helyüket a sztoriban és zavartalanul képbe tudják őket illeszteni, akkor jöhet (szinte) bárki, de csak így.

 

Az új inkvizítorok nagyon ütősek voltak, nekem a Barriss Offee-hasonmás volt a kedvencem. :) Szerintem mindegyik jobb volt, mint az, akivel az első évad végén megküzdenek Kanaanék

Szerintem is jók voltak, a nővér valamiért engem is megfogott. Nagyon sajnálom, hogy érdemben semmit nem kezdtek vele, pedig benne lett volna potenciál. Sőt, valamiért végig úgy éreztem, mintha vele komolyabb szándékaik is lettek volna, valahogy jobban építették a karakterét, csak a végén mégis elkaszálták. A zárórészben az új inkvizítort tarom teljesen feleslegesnek. Nekem azért a főinkvi a két hímet mindenképp előzi, de a nővérke is akkor tetszett volna igazából jobban, ha tényleg kezdenek is vele valamit.

 

Ja, és ha már évadvégről esik szó: az utolsó két rész nálam mindent visz. Az első évados záróepizód elbújhat a második évados mögött.

Valóban nagyon jól sikerült részek, de nekem maradt keserű szájízem utána. Az egész évad ezt készítette elő, majd maga az évadzáró is abszolút egy adott célhoz tartott. Ezt el is értük, jött a várva várt katarzis, a megoldás viszont szerintem elmaradt. Az inkviket (többnyire Maul) levágták, a többiek meg mind túlélték és elvonultak. Összességében nem éreztem elég bátornak a készítőket, pedig több volt ebben a fináléban. Pont ezért nem tartom jobbnak, mint az 1. évad befejezését. Ott nyilvánvalóan kisebb tétben és kaliberben ment a játszma, de azon keretek közt mindent kihoztak belőle, maximálisan elégedetten álltam föl. A 2. évad esetében ez nem történt meg. Ettől függetlenül remek zárás volt, de itt maradt hiányérzetem.

 

Ahsoka sorsára nagyon kíváncsi vagyok, nem tudom, meghalt-e a Vader elleni ütközetben, megérzésem szerint túlélte.

Tudtommal ezt már meg is erősítették, elvileg egy képregényben fogják elmesélni a további sorsát. Amúgy is nonszensz lett volna offscreen megölni, méltatlan lett volna hozzá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudtommal ezt már meg is erősítették, elvileg egy képregényben fogják elmesélni a további sorsát. Amúgy is nonszensz lett volna offscreen megölni, méltatlan lett volna hozzá.

Lesz egy könyv, ami a TCW és a Rebels közt eltelt időt dolgozza fel, de a további sorsáról Filoni csak azt nyilatkozta, hogy "she might have something to do", ami "filoniról" magyarra lefordítva annyit tesz, hogy valamilyen formában még látni fogjuk a kisasszonyt :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annyival egészíteném ki még az írásomat, hogy számomra fura volt, hogy az egyik epizódban Ezra csak úgy simán visszatolja az Erő segítségével a "pengét" a markolatba. Nem tudom már, melyik részben volt, azt hiszem, abban, amikor Kanan és Rex kénytelenek voltak együtt dolgozni, és egy csillagromboló volt a helyszín. Eszembe jutott, hogy a Klónok háborúja harmadik évadában volt egy háromrészes történetszál, melyben a Jedi Rend egy ismeretlen jeltől ösztökélve elküldi Anakint, Ahsoka-t, és Obi-want egy távoli bolygóra, ahol találkoznak olyan jedikkel, akik mindenféle szokatlan trükköket alkalmaznak az Erő segítségével. Például az egyikük ugyanazt megcsinálta, mint Ezra, és Anakinék csak bámultak, mint borjú az új kapura.

Tehát azt akarom ezzel mondani, hogy amíg a Clone Warsban ez egy olyan képesség volt, ami még Anakinékat is meglepte, addig a Rebelsben Ezra már ezt a kisujjából kirázva tudja. Ettől egy kissé megdöbbentem.

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annyival egészíteném ki még az írásomat, hogy számomra fura volt, hogy az egyik epizódban Ezra csak úgy simán visszatolja az Erő segítségével a "pengét" a markolatba. Nem tudom már, melyik részben volt, azt hiszem, abban, amikor Kanan és Rex kénytelenek voltak együtt dolgozni, és egy csillagromboló volt a helyszín. Eszembe jutott, hogy a Klónok háborúja harmadik évadában volt egy háromrészes történetszál, melyben a Jedi Rend egy ismeretlen jeltől ösztökélve elküldi Anakint, Ahsoka-t, és Obi-want egy távoli bolygóra, ahol találkoznak olyan jedikkel, akik mindenféle szokatlan trükköket alkalmaznak az Erő segítségével. Például az egyikük ugyanazt megcsinálta, mint Ezra, és Anakinék csak bámultak, mint borjú az új kapura.

Tehát azt akarom ezzel mondani, hogy amíg a Clone Warsban ez egy olyan képesség volt, ami még Anakinékat is meglepte, addig a Rebelsben Ezra már ezt a kisujjából kirázva tudja. Ettől egy kissé megdöbbentem.

Nem tudom melyik jelenetre gondolsz, nekem nem rémlik olyan, hogy Ezra ilyesmit csinált volna. Nemrég néztem újra az említett részt, nekem annyi rémlik, hogy bekapcsolja a kardját, amikor az egy rohamosztagos oldalán van. A TCW Mortis-szálában az öreg "Erőmágus" puszta kézzel tolta vissza a pengét, ami tényleg elég ütős mutatvány volt. Nem hinném, hogy Ezra csak úgy ilyesmire lenne képes.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom melyik jelenetre gondolsz, nekem nem rémlik olyan, hogy Ezra ilyesmit csinált volna. Nemrég néztem újra az említett részt, nekem annyi rémlik, hogy bekapcsolja a kardját, amikor az egy rohamosztagos oldalán van. A TCW Mortis-szálában az öreg "Erőmágus" puszta kézzel tolta vissza a pengét, ami tényleg elég ütős mutatvány volt. Nem hinném, hogy Ezra csak úgy ilyesmire lenne képes.

Lehet, hogy rosszul emlékszem, majd valamikor meg kéne néznem még egyszer azt a részt. Mindenesetre nekem egyből ez a Mortis-féle TCW-s történetszál ugrott be a jelenetről.

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Az értékelésemben már céloztam rá, de azóta hangsúlyosan érzem azt, hogy a második évad egyfajta különleges keveréke a PT és az OT világának. A PT ezúttal a TCW testesíti meg. Az első évadban ennek nyomát sem tapasztaltam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 5 héttel később...

No, szó szerint a küszöbön van a harmadik évad, én viszont még egy szót sem írtam a második évadról. Ennek oka egyszerű: újra meg akartam nézni a véleményezés előtt, csak erre sajnos nem igazán volt időm. Ám mivel most egy hétig szabadságon voltam, bepótoltam hiányosságom, és a második évados kritikámat is pótlom. Rövid leszek! (Beveszi ezt még valaki? :D)

 

Először is, akárcsak az első évadnál, itt is egy idézettel kezdeném:

 

Igazán reménykedtem, hogy a TCW ilyen módon folytatódik. Ez a legjobb választás! Így nem szorulnak három év gátja mögé, egy valóban új érát prezentálhatnak (hiszen a felemelkedő Birodalom idejéről semmit sem láttunk még), miközben folytathatják a TCW-ben félbe hagyott történeteket. Rengeteg új szereplő mesélhető be, de szabadabban nyúlhatnak majd az ep4-5-6 mellékszereplőihez is. Kell a francnak fiatal Han Solo, vagy fiatal Lando, akarja a tököm látni az ifjú Leiat. Kérem szépen, itt a lehetőség hogy megismerjük a fiatal Ozzelt, Piettet, Madine-t, Dodonnát. Azt akarom látni, hogyan teremti meg Bail Organa és Mon Mothma a Lázadók Szövetségét, és láthassuk, hogyan kutatja fel és vadássza le Vader a túlélő Jediket (csak egybe gondoljatok bele: elkezdene vadászni Ahsokára!!! :yes: ).

De közben folytatódhatnának a TCW történetei, láthatnánk, hogyan élik meg a klón háború veterán klónjai, Rex és Cody azt, hogy megölték a Jedi bajtársaikat. Milyen lenne már Rexet Darth Vader mellett látni. Előkerülhetne Darth Maul, és nem néznénk furcsán, ha hirtelen feltűnne Boba Fett, hiszen akár már húsz éves is lehetne, azon meg azért mégis életképesebben áll a páncél, mint egy legfeljebb tizenhárom évesen.

És akkor az olyanról nem is beszéltem, hogy ahogy a TCW az ep2-ből szépen áthajlott az ep3-ba, ott világszinten ugyanúgy végbe mehetne a Rebelsben is a változás. Mekkora lesz majd látni, ahogy a V-Wingek és ARC-170-esek mellett feltűnnek az első TIE modellek, ahogy a Z-95-ösöket elkezdik majd leváltani az X-Wingek. És amikor megjelenik a legelső Birodalmi Csillagromboló teszem azt egy Venator mellett, már elképzelve is fenséges jelenet. Ha nem szúrják el, a Rebels lehet a tökéletes kapocs az ep1-2-3 és az ep4-5-6 között. És miért szúrnák el? Több TCW készítő is megmaradt, Filoni is ott van, egyszer már bizonyítottak, miért ne menne nekik másodszor? Pláne azután, amit a TCW-ben tanultak.

Ez a hír most baromira belelkesített. :yeah: :yeah: :yeah:

Igen, ez pont ugyanaz, mint az első évadnál, a reakcióm arra, hogy a Rebels az ep3 és az ep4 között játszódik. A korábbi okfejtésemnél viszont kénytelen voltam egy ilyen megjegyzést tenni: „a fentiekből a Rebels nem sokat váltott be”. Éppen ezért éreztem szükségét az újraidézésnek, mert most meglehetősen sok megvalósult belőle. Megjelentek a klónok és már legalább egy aspektusát láthattuk, hogyan reagáltak a Birodalomra (azért még egy Cody feltűnését díjaznám, hogy olyannal is találkozzunk, aki végrehajtotta a 66-os parancsot). Vader vadászni kezdett Ahsokára. Rexet láthattuk, igaz, nem Vader mellett. Darth Maul is előkerült és megannyi TCW-szál folytatódott valamilyen laza formában. Szóval a Rebels a második évaddal még inkább rákanyarodott arra az ösvényre, amit én anno 2013-ban szerettem volna látni a sorozattól. Ebből már le is szűrhető, hogy meglehetősen pozitívan állok a Rebelshez, de most azért újra a negatívumokkal kezdenék, mert abból mégis csak kevesebb van.

 

Ezen a ponton talán egyetlen olyan kardinális dolog van, amiről megemlékeznék. Míg az első évad mindössze négy miniből, egy filmből és tizenhárom epizódból állt, a második már húsz részt ölelt fel egy filmmel. A több epizód viszont nem feltétlen vált a Rebels előnyére történetmesélési szempontból. A rövidebb első évadban Filoniéknak nem volt sok idejük mással foglalkozni, fillereket gyártani – azért sikerült –, a hosszabb második szezonban viszont nem lett ilyen feszes a tempó és a közepe táján az az érzésem, hogy kicsit szét is töredezett – íve meg aztán pláne nincs az évadnak, nyoma sincs annak a fokozatos építkezésnek, ami az első idényt jellemezte.

 

Sőt, inkább visszalépés történik. Bár a The Siege of Lothalban Vader elkeni a Jedik és a lázadók száját, utána visszalépünk az inkvizítorokhoz, akikből bár kettőt küldenek, fele annyira sem hatásosak, mint a Főinkvizítor volt. Ugyan hőseink csatlakoztak a nagyobb lázadáshoz és a flotta is terebélyesedik, tulajdonképpeni előrelépés a lázadás frontján az évad végéig.

 

Sőt, bár első nézéskor nem tűnt fel az egyhetes időközök miatt, most egymás után nagyjából egyórás különbséggel nézve elég feltűnő volt, hogy a The Callban és a The Forgotten Droidsban is ugyanaz a gondja a lázadóknak: az üzemanyag. Persze, jogos, egy állandó mozgásban lévő flotta nyilván sok üzemanyagot használ el, de öt részen belül kétszer is problémává tenni azt, amiről érintőlegesen már az első évadban is szó volt, nem túl jó írói húzás. Az üzemanyaggondot elég lett volna a The Callban megmutatni komolyabban (megtörtént), aztán legfeljebb már csak emlegetni, nem elküldeni hőseinket egy második beszerző körútra.

 

Szóval nem érzem a globális fejlődést. A Főnix-sejt flottája megnőtt, de a legnagyobb eredményük, hogy egy évad alatt találtak egy bázist maguknak. Amit ráadásul még csak nem is Rex térképéről szereztek, hanem egy birodalmi droidtól, ezzel tulajdonképpen semmissé tették azt, amiért Rexet bevonták – amúgy ez is kis negatívum. Rexet azért vonták be, mert nagy stratéga és ismer régi, klón háborús helyszíneket, bázisokat. Ennek ellenére Rex sok esetben inkább side kick a csapat mellett, aki az ágyút kezeli, és csak nagy ritkán főnökösködik. A bázisok közül csak egy jelent meg, illetve neki köszönhetjük a B-szárnyút – de az évad második felében Rexnek semmi szerepe sincs. Persze nem rossz a karakter bevonása, félre értés ne essék, csak ahhoz képest, mekkora hacacáréval vonták be (két epizódot is kapott a győzködése), effektíve az évadban nem volt igazán komoly szerepe a Stealth Strike-on túl.

 

Szóval, amit hiányoltam az évadban: a lázadás kibontakozása. A hajók számának növelése és egy szem bázis nekem ehhez kevés, jó lett volna ismertebb vezetőket is bevonni. Már csak 4-3 évre vagyunk a Halálcsillag elleni csatától, de még említés szintjén sincs sehol Mon Mothma, Dodonna, Medine, Rieekan, Acbar. A lázadás emberekkel lehet építeni, azok a fontos arcok, nem hajók, amik nagy részét amúgy később nem is látjuk a Szövetségben. A karakterekkel építsék a Szövetséget, ne eszközökkel – vagy ha már eszközökkel akarják, akkor legalább olyanokat használjanak, amikre ráismerhetünk. Szép, hogy a Hammerhead korvettekkel megidézik a KotOR éráját, de ennek a sorozatnak nem a 4000 évvel ezelőtti múlthoz, hanem a 4-5 évvel ez utáni eseményekhez kell kötődnie. Vagyis kézenfekvőbb lett volna néhány Nebulon-B, esetleg GR-75-ösök. Persze, távolról sem baj, hogy behoznak új hajókat, de jelenleg az ismert lázadó flotta TCW-s és KotOR-os hajókból áll túlnyomórészt, így elveszti a kapcsolódás érzését. De persze, ez nem végleges pálcatörés, hiszen még van hátra minimum egy évad, és történetileg több év, ezekkel a hajókkal bármi történhetett/történhet.

 

De akkor is, az ismert lázadó arcok hiánya nekem fájó pont. Jobban örültem volna, ha kevesebb problémát okoz az üzemanyag, és több szó esik a katonák verbuválásáról. Mert például az jelenleg egy nagy rejtély, hogy ezt az egyre gyarapodó flottát ki működteti? Honnan van legénység rájuk? Hogy-hogy nem fogynak ki hőseink az A-szárnyúakból és a pilótákból? És ez egy kis apróság, ami még szúrja a szemem: nem látunk be a lázadók működésébe. Pedig ez még kéne, mert ez még egy nagy lyuk a sztoriban: egy olyan földműves, akinek nincs Jedi ismerőse és nem ment ki birodalmi börtönből Lázadó vezetőket, hogyan juthat el teszem azt egy lothali farmról a Lázadók Szövetségéhez? Toborzóirodájuk van, vagy mi? Vagy betér Old Jho's Pit Stopjába és kérdezősködni kezd? Szóval erre az apróságra még nem ártana választ adni, mint ahogy arra sem, hogy honnan jön az űrhajók utánpótlása?

 

Na de, legyen elég ebből a sok negatívitásból, már csak azért is, mert a harmadik évad trailere alapján a fentiekkel foglalkozni fog a sorozat. Jöjjenek a pozitív dolgok.

 

Mindenekelőtt megemlíteném, hogy a Rebelsben nagyon tetszik, ahogy összeköti az ep1-2-3 és az ep4-5-6 éráját. Már az első évadtól sem volt idegen a dolog, de ott még csak háttérelemekben nyilvánult meg, illetve az Arquitens könnyű cirkáló és a Gozanti korvett képében, amik ekkor már birodalmi színekben tündököltek. Na meg persze megjelent Ahsoka Tano.

 

A második évad már nem fogta vissza magát, hiszen jöttek a klónok, mindjárt három ismert szereplővel (Rex, Gregor és Wolffe), az AT-TE is visszaköszönt, Ahsoka is aktív szerepet kapott. Mustafar után Geonosisra is elugrottunk (bár ide sem szálltunk le, viszont sokkal jelentősebb dolgot tudhattunk meg róla, mint a valamiért nagyon titkolt Mustafarról), emellett találkozhattunk mandalore-okkal, megjelent Cham Syndulla, Numa és Gobi, ezzel együtt a Ryloth orbitálisát is meglátogattuk. Láthattuk Anakint hologram formájában, a Jedi Templom egy új részét is, valamint Hondo sem maradt ki a mókából.

 

Összességében elmondhatjuk, hogy a második évad markánsan odatette magát az univerzum-egyesítés érdekében (hasonló gesztust a Rogue One-tól is elvárok, még ha nem is ilyen erőteljesen). Sőt, még az ep7 sem maradt ki az utalások sorából, ami már csak azért sem rossz, mert egy több ezer éves kellékkel utaltak rá – így egyszerre történt kikacsintás a múltra és a jövőre.

 

Remélem, a harmadik évad amúgy az ep7 és a Rogue One felé is jobban nyit. Az ep7 (és feltehetően a RO) új fajait integrálni kell a nagy egészbe, erre pedig ez a sorozat tökéletesen alkalmas. Nem lenne rossz melittókat vagy abednedókat látni, ugyanakkor azért az ep1-2-3-ból is átvehetnének még jellegzetesebb fajokat. Mert azért na, abból az érából is csak mirialanunk, togrutánk, pau’an és egy terreliai jango ugrónk van – ezek közül a togruta a legjellegzetesebb. És talán ez az, amiben a Rebels még kicsit hibádzik: túl kevésnek érzem az idegen fajokat. Nem az effektív számukat, hanem a fajukat. Van twi’lek, rodian, mon cal, togruta, mirilan, jango ugró, lasat, wookiee, pau’an, jablogian, weequay, devaroni, ugnaught, Yoda faja, meg két, be nem azonosított faj (az Ötödik Fivér és Yushyn főnök faja). Tizenhat faj, bár a mirilian esetében abban sem vagyok biztos, hogy azokat annyira idegennek kéne-e venni, mivel a bőrszínüket leszámítva teljesen emberiek.

 

Szóval erre talán még kicsit rágyúrhatnának, több idegen fa is megjelenhetne. Szerintem nem lenne rossz dugokat, huttokat (hol vannak a huttok?), gunganokat, crolute-ot, dowutint, vagy éppen sullustit és olyan lányt látni, mint Maz. Csak néhány példa. És talán ez az, ami furává teszi: többségében „emberi” idegenek vannak. A legidegenebb a Rebelshez kitalált Yushyn és Azmorigan.

 

De kanyarodjunk vissza a vágyálmoktól a második évadra. Szóval, remekül kapcsolja össze az érákat a Rebels, és remélhetőleg ez még jobban kiteljesül a harmadik évaddal. Emellett persze saját magát is építi, és hozza be a már említett új fajokat és persze, új világokat. Bár kicsit azért hiányérzete van az embernek, amikor ellátogatunk régről ismert világokra, de csak azért sem szállunk le, viszont helyette van sok újdonság. És ez mindenképpen az évad javára válik, hiszen az első idén nem jeleskedett annyira az új bolygókban, hála a Lothal-centrikusságnak. Nos, itt már inkább Lothal-szektor központúság van, így bár visszatérünk oda, nem ez a főszereplő. Garellen is sokat időzünk, Seelosszal egy újabb sivatagbolygóval gazdagodhattunk, Shantipole képében egy űrhajókra veszélyes világot láthattunk, de még egy majdnem kizárólag ithoriak által lakott bolygóra, a Takobóra is ellátogattunk. És ez csak pár új világ, amit a Rebels második évada bevezetett. Szinte minden részre jutott valami új világ, szóval ezen a téren nagy előrelépés történt.

 

Ami szintén nagy ugrásnak számít nálam, hogy még inkább kibontakozott az, ami miatt létjogosultsága van a Birodalom elleni lázadásnak. Mármint vizuálisan. Láthatjuk, amint Vader szavára a Birodalom felégeti a már eleve általuk hontalanná tett emberek városkáját, Tarkintownt, őket pedig eltűnteti valamelyik börtönbolygóján a több ezerből – már az durva, hogy több ezer ilyen világ van. Olyan emberekkel bánnak el még jobban, akikkel már eleve durván elbántak, csak mert néhány másik ember segített nekik nem éhen dögleni.

 

És az egésznek a pikantériája, hogy erre Anakin Skywalker adott parancsot! Az az ember, aki részt vett Ryloth felszabadításában, aki az akaratuk ellenére is meg akarta védeni a lurmeneket, aki annyira kikelt a rabszolgaság ellen, parancsot adott a Birodalom által tönkretett emberek menedékhelyének felégetésére és ezen emberek egy kietlen munkatáborba küldésére, ahol jó eséllyel meghalnak. Ez is mutatja, milyen szörnyeteg lett Anakin, milyen Vader Sith Nagyúrként, ha nem gyötrik kétségek. Anakin Skywalker harcolt az olyan szörnyek ellen, mint Darth Vader. Szomorú, hogy a kettő ugyanaz az ember. Ilyen tettek után nem csoda, hogy Ben inkább halottnak érzi a barátját.

 

De a másik jellemző brutalitása a Birodalomnak az Garel City bombázása. Tudják, hogy ott vannak a lázadók, Kallus még azt is megtudja, hogy különböző dokkokat használnak a hajóik elrejtésére. Erre mit tesznek? Szétbombázzák az egész várost. Nem kímélve a civileket, egyszerűen mindent szétlőnek, ami a turbólézerek útjába kerülnek. A felszálló hajókat is lövetik, hadd zuhanjanak vissza a városra. Vajon hány ártatlan áldozata volt ennek? Hányan haltak meg azért, mert a Birodalom pont lesz*rja a polgárait? És mit is ért el a császárság? Lelőttek egy kompot, a lázadás ezzel vesztett egy hajót, valószínűleg némi készletet és pár embert. Én mondom, fődíj Garel City lakosságának megritkításáért cserébe…

 

De említhetnénk a chandali komp utasainak lemészárlását is. Azoknak is mi volt a bűnük? Együtt utaztak egy Erőérzékeny csecsemővel és szemtanúi voltak, amint a jó Birodalom azt elrabolja a nagyanyjától. Az már csak külön pont az inkvizítorok kegyetlensége mellett, hogy a nagymamát csak megsebezték, hadd pusztuljon el szép lassan, elvesztett unokájára gondolva. (Amúgy ez tuti a Hetedik Nővér húzása volt, az volt ilyen kegyetlen, szadista sz*rházi.)

Nagyon tetszik a második évadban, hogy sok régi szereplő is tiszteletét tette. Egy részüket már említettem, Rexet külön ki is tárgyaltam. Hondo sokat nem változott, megöregedett és legénység nélküli, de még mindig egy szertelen figura. Vader kegyetlen badass karakter ebben az évadban, egy megállíthatatlan erő. Kanan, bár már legyőzött egy ex-Jedi lovagot, Vaderrel szemben csak túlélni képes, legyőzni nem. Pilótaképességei pedig egy fikarcnyit sem koptak meg, egymaga szétverte a Főnix-sejtet. Sőt, mint kiderült, még Ahsokát is le tudja verni. Szóval Vadert úgy érzem, remekül kezelték. Nem rontották a renoméját, csak néha vetették be, akkor viszont mint a tornádó, mindent vitt. És még kicsit sikerült is hozzátenni a karakterhez a fent taglalt húzásával.

 

Rexet már fent kifejtettem, annyit tennék hozzá, hogy remélem a harmadik évadban azért több szerepet kap. Tényleg jó lenne látni, hogy azért több van a karakterben egy elhagyott űrállomásnál, egy vadászgép tervezőnél és egy kódokat sorolgató katonánál. Ja, meg anekdotázgató öregembernél. Tulajdonképpen olyan történeteket szeretnék látni, ami olyan információból indul ki, ami csak Rextől származik, olyan terveket, amiket Rex agyal ki. Szóval több olyan epizódot, mint amilyen az Always Two There Are és a Wings of the Master.

 

Mellette még megjelent Gregor, aki úgy tűnik, már megmarad a fejzavaros klónnak, akinek megismertük. Először amnéziája volt, most meg megkergült. Feltámadása szerintem nem rejtély, hiszen sosem láttuk meghalni. A robbanás azért nem volt olyan nagy, hogy páncélban, fedezék mögött ne vészelje át. Márpedig Gregor páncélban volt fedezék mögött a robbanáskor (amúgy dettó ugyanígy élte túl a dolgot Echo is). Sokkal nagyobb durranást is vészeltek már át olyanok, akiket közvetlen ért a robbanás és páncél sem volt rajta. Wolffe meg, nos, ő valamiért meg igencsak ijedős lett, kicsit megviselte a háború, na. Amúgy ők ketten nem zavartak sok vizet, de jó volt látni mindnyájukat.

 

Fontos szereplő lett Ahsoka Tano. Szerencsére nem lopta el a show-t, bár ha jelen volt, akkor ő uralta a jelenetet. Sajnos ez a helyzet egy legendás karakterrel, pláne, ha olyasmit írnak köré, mint a harca az inkvizítorokkal vagy Vaderrel. Itt már kötelező az epikusság. Ettől függetlenül jó volt látni az ifjú hölgyet, bár tény, nem folyt bele túlságosan a lázadás mindennapjaiba. Sőt, Vader megjelenésével egészen kikerült a képből és csak Jedi ügyek miatt tért vissza. Persze ez nem baj. Egyedül a története vége nem tetszik, főleg azért, mert nagy a kérdőjel. Mi történt a templom lezárulása után? (Ami szerintem nem robbant fel, csak elsült a fegyver.) Hogyan vált el Vadertől és miért nem tér vissza a lázadókhoz? Csak a társai hiszik halottnak, vagy Vader is? Amíg ezek a kérdések nem kerülnek kielégítően megmagyarázásra, addig Ahsoka története a Rebelsben nem kerek, mondhatni, nem jó. Egyszerűen nincs benne a karakterben, hogy magyarázat nélkül hagyja ott a lázadókat, hogy Vader hagyta elsétálni, stb.

 

És akkor még itt van Darth Maul. Valahol azért nevetséges, hogy ez a figura még Luke Skywalker színrelépése előtt 3 évvel is él, miközben anno az ep1 idején Lucas annyira lelkesen magyarázta, miért volt feltétlen szükséges Darth Maul megölése, illetve, miért volt fontos egyértelművé tenni, hogy meghalt. Ezért vágta ketté és hajította bele egy feneketlen aknába. Erre tessék, itt van a Birodalom, és még mindig van egy harmadik Sith (nem tekinti magát annak, de akkor is az, ahogy Ben és Ahsoka is Jedi, hiába mondogatják, hogy nem azok). Én persze annyiból örülök ennek, hogy a TCW számomra kiemelkedő karakterré tette Mault és ez itt sem csorbult. Szinte ellopta a show-t, és akárhányszor elindítom a Twilight of the Apprentice-t, elsősorban az ő jeleneteire vagyok kíváncsi. De akkor is, dögöljön már meg! Bár biztos vagyok abban, hogy ez még nem fog bekövetkezni legközelebbi feltűnésében, de a harmadik évadban meg kell halnia. Darth Maul nem lehet életben az ep4-5-6 idején. És tegyék teljesen egyértelművé, hogy halott. Szúrják le, vágják le a fejét, négyeljék fel, gyújtsák fel, dobják be egy ipari ventilátorba, majd ami még maradt belőle, arra robbantsanak rá egy csillagrombolót úgy, hogy azt belevezetik egy éppen fekete lyukká alakuló csillagba. :)

 

De az sem lenne rossz, ha Vader ölné meg. Az még úgy adná magát. Lezárulna egy kör. Maul megölte Qui-Gont, Vader bosszúból megölhetné Mault.

 

Még visszatérők között itt van Cham Syndulla, akinek hála Hera múltja szépen kiterebélyesedett – ennek ellenére nem vesztegetnék rá szót, mert már a TCW-ben sem kedveltem, és a Rebels sem szeretette meg velem. Meg jött vele Gobi, aki ugyanolyan jelentős fickó maradt, mint a TCW-ben, és Numa, akit jó volt látni felnőtten. Egyszer találkozhatna Rexszel, hátha meglátja benne Nerrát. :)

 

És végül ejtsünk szót Leiáról, aki már ekkor is igen aktív segítője a lázadásnak – pedig csak 16 éves. Még nem szenátor, csak Bail segítője, de láthatóan igen karizmatikus személyiség. A nála sokkal tapasztaltabb birodalmi tisztet is kioktatja, saját terveket szövöget, nem esik pánikba a tűzharc során, és remekül rögtönöz. És persze, már most fel van vágva a nyelve. Mondhatni, tiszta apja. :) Tetszett, hogy barátságot szőtt Ezrával, és érdekes volt úgy látni a legfiatalabb formájában, hogy pár héttel meg a legöregebb formájában láthattuk. Borzongató belegondolni, hogy ez a lány itt, a Rebelsben egy szörnyeteg csemetéje, és neki is egy szörnyeteg lesz a fia, viszont innen szenátor, Lázadó vezető, rabszolga, az új Köztársaság alapítója és az Ellenállás tábornoka lesz. Azért na, ez karrier a javából.

 

Ugyan fentebb a negatívumok között említettem, hogy a lázadás igazán nem halad, azért a pozitívumok között is érdemes megemlíteni, hogy a flotta növekedése pöpec, illetve az is tetszik, hogy itt azért elég súlyos veszteségeket is elkönyvelhettek a sikereik mellett. Mivel még kicsik, a korvettek és kompok elvesztése is megütheti őket, a folyamatos üzemanyaghiány és a vadászok és pilóták elvesztése is bajok forrása lehet – még ha ezzel szavakon kívül más módon nem igazán foglalkoztak eddig. Illetve, ami nagyon tetszik, hogy hírét vettük egy szadistább, gátlástalanabb lázadó sejtnek is, amit Saw Gerrera vezet. Akkor még nem tudtuk, amit most már igen, hogy ez egy vékony szál a Rogue One-hoz.

 

A vége felé közeledve még szeretném megemlíteni Kallust. A második évad eleje óta vesszőparipám, hogy átállítsák őt a lázadók oldalára. Ez egyrészt, jó kis karakterfejlődés lenne a számára, másrészt, mutatná, hogy akárcsak a Konföderációban, úgy a Birodalomban sem mindenki gonosz. A Birodalom hatalmas, rengeteg jó ember pedig csak azért szolgálja őket, mert más lehetősége nincs vagy, mert túlságosan megszédíti a propaganda. Viszont a lázadás egy alternatívát kínálhat azoknak, akik alapvetően nem gonoszak és hajlandóak is tenni valamit.

 

Szerencsére a sorozat is ebbe az irányba indult el, és remélhetőleg ennek a harmadik évadban lesz foganatja. A The Honorable Ones ezért is lett számomra az egyik legjobb epizód az évadban, mert egy alapvetően negatív karakter kapott igen tartalmas részt, jó fejlődéssel, és megmutatták azt, amit fentebb ecseteltem.

 

Na, most már tényleg zárnom kéne soraimat, főleg, mert már nem igazán tudnék mit hozzátenni. Talán még azt, hogy Kinner végre jobban el mert rugaszkodni a klasszikus témáktól, volt néhány emlékezetes aláfestése, különösen a csillagködös zene, illetve az évadot záró muzsika jött be, de a B-szárnyú reptetése alatt szóló zene is tetszett. A látvány is fejlődik, egyre jobbak a már meglévő dolgok is, és az újak is gyönyörűek.

 

Mindent összevetve, elégedetten zártam le a második évadot. Az első szezon mondjuk hatásosabb volt, de szerintem ez részben az újdonság varázsának is betudható, plusz a rövidebb évad feszesebb tempót, jobban kézben tartott történetszövést eredményezett. Itt azért volt csapongás, ám ez sem vált annyira a sorozat kárára. Elvégre, ezekben a kitérőkben remek dolgokat ismerhettünk meg, amik szépen bővítették a Star Wars univerzumát. Epekedve várom a harmadik évadot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 évvel később...

Tudtommal ezt már meg is erősítették, elvileg egy képregényben fogják elmesélni a további sorsát. Amúgy is nonszensz lett volna offscreen megölni, méltatlan lett volna hozzá.

Ne már, ez komoly? :cry: Én nagyon hiányolnám őt a sorozatból. Eddig hat epizódhoz volt szerencsém a 3. évadból, és eddig fel se bukkant. Egyszer volt rá egy kis esély, mivel szóba hozták őt, de kiderült, hogy nem rá céloztak...

Nem gondoltam volna, hogy valaha Ahsoka Tanót hiányolni fogom bármilyen SW-műből is, annyira gyűlöltem őt a TCW ideje alatt. Bár szerepelt volna abban a sorozatban kevesebbet, a Rebelsben meg többet. Mert szerintem a Lázadókban sokkal kedvelhetőbb, szimpatikusabb a karaktere.

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ó, ez már nagyon régi anyag. Ahsoka sorsa nem ismert (bár Filoni nemrég trükkösen megerősítette, hogy él), de a legvalószínűbb, hogy még találkozunk vele egy másik sorozatban (állítólag Filoni jelenleg egy másik projekten dolgozik, és szinte kizárt, hogy a Forces of Destiny lenne az). Nagyon valószínű, hogy a Rebels 4. évados lezárultával a kövi sorozatban tér vissza Ahsoka. Ez persze jelenleg nem több rajongói spekulációnál, de baromira meglepne, ha nem így lenne. Látjuk mi még Luke Skywalkert és Ahsoka Tanót együtt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.