Ugrás a kommentre

A galaxis helyzete a IX. rész után


Whill

Ajánlott hozzászólás

 

30 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A teljes politikai elit totális csőd volt.

Azért nem a teljes, és az a csőd csak abból fakadt, hogy gyengekezű kancellár volt. Nem véletlen akarták ezt a hibát már az Első Rend porondra állása előtt orvosolni az első szenátor megválasztásával. Ha nincs Palpatine mesterkedése, bár a kancellári poszt gyenge lett volna, mivel azt Mothma cseszte el, 24 év alatt vagy megerősödik a poszt önmagától, vagy megválasztják az első szenátort. Sidiousnak hála léteztek egyáltalán centralisták, és az Első Rend utasítására ölték meg Tai-Lin, akit megválasztottak volna első szenátornak és aki tudta is volna kormányozni a Szenátust, hiszen Leia is ott állt mögötte, ráadásul addigra a centralisták nem csak a politikai erejüket vesztették el, de a karizmatikus jelöltjüket is bebörtönözték. De hát ezért is ölette meg az Első Rend Tai-Lint, hiszen, ha ő hatalomra kerül, akkor sok minden nem Sidious szája íze szerint alakult volna az új Köztársaságban.

 

30 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ráadásul a centristák 99%-a mind Birodalom rajongó, akik az ÚK-ból való kiválást tervezték.

Nem csak tervezték, ki is léptek és csatlakoztak az Első Rendhez. És éppen ezért elég könnyű őket szankcionálni. Mivel a Galaxis nagy része az Ellenállás mögé sorakozott fel, politikai és katonai erőt is kaptak, amikkel hathatnak az egykori centralista bolygókra. DE, sok centralista bolygó, így például Corellia és Corsucant is fellázadt a végén az Első Rend ellen és az azt támogató politikusaiknak valószínűleg nem volt olyan jó. Plusz, azután, hogy a feltámadt Palpatine bolygópusztító flottát akart ráküldeni mindenkire, szerintem a legyőzése után a maroknyi, életben maradt rajongója le is tagadja, hogy ő valaha is ismerte a Palpatine nevet. Azért ne feledjük, a hard-core centralisták nagy része vénember volt, akik jól éltek a Birodalom idején. Ezek az emberek vagy már meghaltak a konfliktusban, vagy meg fognak halni idővel. Az ifjabbak, akik pedig gyerekek voltak a Birodalom idején vagy nem is éltek még, pedig alapból a vének beléjük táplált téves elképzelések miatt lettek rajongók, de Palpatine és az Első Rend elég jó ízelítőt adott, hogy milyen is az, amiért rajongtak. Casterfo sem volt már úgy oda a Birodalomért és az azt támogató Első Rendért az Ellenállás újjászületésében. ;) 

 

30 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ráadásul a néppártiak se voltak tökéletesek.

És? Egyetlen államforma vagy ember sem tökéletes. Akinek ez az elvárása, az álmodik nyomorában. Attól, hogy a Köztársaság az első harminc évében nem volt tökéletes, még jobb volt, mint a Birodalom, és ésszerű módosításokkal lehet folytatni. Megmutatkoztak a hibák, a hiba okozói meg jórészt elpusztultak, elűzettek, vagy ismertek és büntethetőek. A hibákat ezután ki lehet javítani. Azért, mert valami tönkrement, nem kell egyből szemétbe dobni és újat venni helyette. Meg is lehet ám javítani.

 

30 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Mert mit mondjunk akkor, amikor az első kancellár-jelöltjük azt tervezte a megválasztása esetén, hogy elsorvasztja a poziciót ahelyett, hogy erős kézzel összefogná a galaxist? Csak azért mert rettegett egy újabb "Palpatine"-tól? Most, hogy a vén lókötő másodszor is lecsapott, vajon mennyi esély lenne rá, hogy a néppárti szenátorok egy erős kezű vezető megválasztását támogatnák? Még annyi se, mint korábban.

Először is, első szenátor. Az első kancellár Mon Mothma volt, az utolsó Lanever Villecham. Másodszor, Tai-Lin nem azért akarta elsorvasztani az első szenátor posztot, mert félt egy újabb Palpatine hatalomra kerülésétől, hanem mert attól félt, hogy a már nyíltan ellenséges centralisták csellel vagy komolyabb dologgal megszerzik (ebben nem tévedett, egyértelműen ezekben az időkben Sidiousnak még az volt a terve, hogy a Köztársaság élére is odateszi valamelyik bábját). Ekkor már nem attól féltek, hogy talán felemelkedik egy újabb Palpatine valahonnan valamikor, hanem biztos volt, hogy a Centralisták egy új Palpatine-t akarnak záros határidőn belül.

De ez hét évvel az exegoli csata előtt volt, és azóta sok lézersugár átszelte az űrt. Palpatine feltámadása kérészéletű volt és az egyesült galaktikus flotta a jelképe annak, hogy a széthúzásnak vége. Peremvidéki és magvilágokbeli hajók, centralista és néppárti világok hajói álltak egymás mellé, hogy pofán vágják Palpatine-t és támogatóit. Coruscanton és a Corellián az egyszerű emberek is nekimentek az Első Rendnek és az őket támogató vezetőségnek. És hát láttuk, hogy más világokon is potyogni kezdtek a Resurgentek. Nagyon-nagyot változott a Galaxis a centralisták és a néppártiak acsarkodása óta. Akkor még azt sem tudták sokan, hogy létezik az Eslő Rend, nemhogy maga Sidious is. A centralisták nem egy létező katonai rezsim támogatóinak, hanem egy régi birodalom megfakult és megszépült emlékébe kapaszkodó bagázsnak tűnt.

És, ami nagyon lényeges, hogy most már nincsenek Mon Mothmák, olyan politikusok, akik látták elpusztulni a régi Köztársaságot, átélték a Birodalmat, majd ennek a két eseménynek a hatására, kihasználva saját népszerűségét eleve gyenge alapokat ad a kormánynak. Most már olyan fiatalok kezében van a vezetés, akik alapvetően egy békés galaxisban nőttek fel, és csak ízelítőt kaptak a gonoszból, ami elszabadulhat. A Poe-k, Finn-nek és Rey-ek nem követik el azokat a hibákat, mint Mon Mothma és társai.

 

30 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Igen, ezekből akár tanulni is lehetne, de én nem látom azt az anyagot ami felült tudna emelkedni a kicsinyességen.

Tehát Dameron, Finn és Rey és a többiek, akik harcoltak, képtelenek felülemelkedni a kicsinyességen? Ezek az emberek és a hozzájuk hasonlók a jövő vezetői, nem a régi Köztársaság ott ragadt őskövületei és a Birodalomból meggazdagodott tetvek, akikből talán már egy sem él, vagy legalábbis, nem praktizál. Már maga annak a flottának a létezése ékes példája, hogy tanultak a hibákból. Mikor mozdult meg így a Galaxis népe? Soha! Még a Birodalom ellen is csak egy maroknyi lázadó harcolt. Hatvan év alatt végre megtanulták azt az örök igazságot, hogy a tétlenség csak a gonosznak kedvez. És na, azért ha a Galaxis népe felvonul több ezer hajóval, akkor a jövőbeli politikusok sem fognak annyira maguk felé húzni egy darabig. Mert félteni fogják a valagukat. Aztán, majd minden elromlik, amikor - remélhetőleg - pár száz vagy ezer év múlva a nép újra eltunyul.

 

18 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nehogy az legyen, hogy ahogy telik-múlik az idő, megint elpuhulnak.

Pedig ez lesz. Csak arra kell figyelni, hogy az ne 30, hanem évszázadok, akár évezredek múlva legyen. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

39 perccel korábban, Dzséjt írta:

Azért nem a teljes, és az a csőd csak abból fakadt, hogy gyengekezű kancellár volt. Nem véletlen akarták ezt a hibát már az Első Rend porondra állása előtt orvosolni az első szenátor megválasztásával.

Az egész első szenátor ötlete a centrista és szélsőséges Carris úrnő indítványa alapján került egyáltalán napirendre. A centristák zöme ettől várta az ideológiájuk megerősödését, hisz egy ember kezében több hatalom is összpontosul. Természetesen a saját jelöltjüktől várták mindezt. Amolyan birodalmi mintára. 

 

Idézet

Sidiousnak hála léteztek egyáltalán centralisták, és az Első Rend utasítására ölték meg Tai-Lin, akit megválasztottak volna első szenátornak és aki tudta is volna kormányozni a Szenátust, hiszen Leia is ott állt mögötte,

Sajnos Tai-Lin nem igazán akart semmit kezdeni a majdani hatalmával. Íme:

"...nem áll szándékomban bármit is tenni.

- Ezt tényleg nem értem - felelte Leia

- Ahogy pár héttel ezelőtt is mondtam, az első szenátori poszt puszta létezését is csapásnak tekintem. Egy ilyen hatalom túl könnyedén válhat romlottá. Rájöttem, hogy meg kell szereznem a pozíciót annak érdekében, hogy jelentéktelenné változtassam...."

 

Ennyit Tai-Lin szenátorról. Leiának pedig már nem volt politikai befolyása, teljesen hitlét vesztette a szenátus előtt. Hiába állt volna Tai-Lin mögött.

 

Idézet

ráadásul addigra a centralisták nem csak a politikai erejüket vesztették el, de a karizmatikus jelöltjüket is bebörtönözték.

A centristák még nem állítottak jelöltet akkor. Casterfo csak egy ígéretes szenátoruk volt, de idealista és becsületes, és mint ilyent el kellett tenni az útból.

 

Idézet

De hát ezért is ölette meg az Első Rend Tai-Lint, hiszen, ha ő hatalomra kerül, akkor sok minden nem Sidious szája íze szerint alakult volna az új Köztársaságban.

Szerintem sokkal inkább azért ölették meg Tai-Lint mert Hadrassian tette és önfeláldozása elterelte a figyelmet a további nyomozásról, ami az Első Rend alakulófélben lévő szervezete számára létfontosságú volt. Azzal, hogy a nő nyíltan kiállt és megölte a néppárti jelöltet, gyakorlatilag magára vállalt minden gaztettet amit addig elkövettek. Így a szenátus valószínűleg megállt Hadrassian milíciájánál és nem nyomozott tovább. 

 

39 perccel korábban, Dzséjt írta:

Casterfo sem volt már úgy oda a Birodalomért és az azt támogató Első Rendért az Ellenállás újjászületésében.

Casterfo sose volt oda a Birodalomért, ő csak a hatékonyságát csodálta, semmi mást. Ideológiában megvette a rendszert. Vader volt a mumusa pl. Az Első Rendet pedig nyilván utálta, hisz az ő fogjuk volt. ;) Ebben nincs semmi szenzáció. Casterfo abszolút jó ember, aki nem illett a reakciós centrista szenátorok közé.

 

39 perccel korábban, Dzséjt írta:

Először is, első szenátor. Az első kancellár Mon Mothma volt, az utolsó Lanever Villecham. Másodszor, Tai-Lin nem azért akarta elsorvasztani az első szenátor posztot, mert félt egy újabb Palpatine hatalomra kerülésétől, hanem mert attól félt, hogy a már nyíltan ellenséges centralisták csellel vagy komolyabb dologgal megszerzik (ebben nem tévedett, egyértelműen ezekben az időkben Sidiousnak még az volt a terve, hogy a Köztársaság élére is odateszi valamelyik bábját). Ekkor már nem attól féltek, hogy talán felemelkedik egy újabb Palpatine valahonnan valamikor, hanem biztos volt, hogy a Centralisták egy új Palpatine-t akarnak záros határidőn belül.

De ez hét évvel az exegoli csata előtt volt, és azóta sok lézersugár átszelte az űrt. Palpatine feltámadása kérészéletű volt és az egyesült galaktikus flotta a jelképe annak, hogy a széthúzásnak vége. Peremvidéki és magvilágokbeli hajók, centralista és néppárti világok hajói álltak egymás mellé, hogy pofán vágják Palpatine-t és támogatóit. Coruscanton és a Corellián az egyszerű emberek is nekimentek az Első Rendnek és az őket támogató vezetőségnek. És hát láttuk, hogy más világokon is potyogni kezdtek a Resurgentek. Nagyon-nagyot változott a Galaxis a centralisták és a néppártiak acsarkodása óta. Akkor még azt sem tudták sokan, hogy létezik az Eslő Rend, nemhogy maga Sidious is. A centralisták nem egy létező katonai rezsim támogatóinak, hanem egy régi birodalom megfakult és megszépült emlékébe kapaszkodó bagázsnak tűnt.

És, ami nagyon lényeges, hogy most már nincsenek Mon Mothmák, olyan politikusok, akik látták elpusztulni a régi Köztársaságot, átélték a Birodalmat, majd ennek a két eseménynek a hatására, kihasználva saját népszerűségét eleve gyenge alapokat ad a kormánynak. Most már olyan fiatalok kezében van a vezetés, akik alapvetően egy békés galaxisban nőttek fel, és csak ízelítőt kaptak a gonoszból, ami elszabadulhat. A Poe-k, Finn-nek és Rey-ek nem követik el azokat a hibákat, mint Mon Mothma és társai.

Centristák és nem centralisták, ha már pontosság. :P Azt majd meglátjuk, hogy ez a nagy összeborulás tartós lesz-e. 

 

39 perccel korábban, Dzséjt írta:

Tehát Dameron, Finn és Rey és a többiek, akik harcoltak, képtelenek felülemelkedni a kicsinyességen? Ezek az emberek és a hozzájuk hasonlók a jövő vezetői, nem a régi Köztársaság ott ragadt őskövületei és a Birodalomból meggazdagodott tetvek, akikből talán már egy sem él, vagy legalábbis, nem praktizál. Már maga annak a flottának a létezése ékes példája, hogy tanultak a hibákból. Mikor mozdult meg így a Galaxis népe? Soha! Még a Birodalom ellen is csak egy maroknyi lázadó harcolt. Hatvan év alatt végre megtanulták azt az örök igazságot, hogy a tétlenség csak a gonosznak kedvez. És na, azért ha a Galaxis népe felvonul több ezer hajóval, akkor a jövőbeli politikusok sem fognak annyira maguk felé húzni egy darabig. Mert félteni fogják a valagukat. Aztán, majd minden elromlik, amikor - remélhetőleg - pár száz vagy ezer év múlva a nép újra eltunyul.

Láttuk mi lett a régi hősökből. :) Csupán Leia tudott magas döntési pozícióba kerülni. Persze ez nem bizonyíték arra, hogy ezúttal is így lesz. Az új garnitúrából maximum Poe-t tudom elképzelni, de csak katonai vezetőnek. Politikust egyet se láttam.

 

39 perccel korábban, Dzséjt írta:

Pedig ez lesz. Csak arra kell figyelni, hogy az ne 30, hanem évszázadok, akár évezredek múlva legyen. 

Azt jól meg kell gondolni. :) 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Az egész első szenátor ötlete a centrista és szélsőséges Carris úrnő indítványa alapján került egyáltalán napirendre. A centristák zöme ettől várta az ideológiájuk megerősödését, hisz egy ember kezében több hatalom is összpontosul. Természetesen a saját jelöltjüktől várták mindezt. Amolyan birodalmi mintára. 

Persze, de, ha anno Mothma nem teszi tönkre a kancellári posztot vagy az utána jövők erősebb kézzel lépnek fel, akkor a centrlistáknak erre lehetősége sem lett volna. Ez egy gyengeség kijavítását célzó ötlet volt, ami mögött persze rossz szándék állt. Mondhatjuk, hogy felfedeztek egy gyengeséget, aminek kijavítását a saját hasznukra akarták fordítani.

 

13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ennyit Tai-Lin szenátorról. Leiának pedig már nem volt politikai befolyása, teljesen hitlét vesztette a szenátus előtt. Hiába állt volna Tai-Lin mögött.

Ezért írtam, hogy tudta volna, nem pedig azt, hogy akarta volna. ;) Tai-Lin egy jó és határozott politikus volt, jól tudott volna kormányozni első szenátorként. Az más kérdés, hogy nem akart, de az indítékaiban, amit beidéztél, szerintem bőven van ráció. Eleve kissé visszás, hogy a Köztársaságon belül van egy koalíció, ami a régi Birodalmat akarta vissza. Bár Casterfo tolmácsolásában - csak a Birodalom rendszerét, Palpatine zsarnoki hatalma nélkül - még nem is volt rossz elképzelés. Viszont Sindian és társai eddigre kimutatták, mire képesek és mik a szándékaik, és az ugye nem állt egységben Casterfo ideáival. Az, ahogy tönkretették Leiát és a saját emberüket, nagyon is beszédes. Szóval nem csoda, hogy Tai-Lin nem akar fenntartani egy olyan pozíciót, amit ha ezek a Palpatine-párti emberkék megszereznek, abból új Birodalom lesz.

Szóval és Tai-Lin félelmei az első szenátor pozíciójával kapcsolatban szerintem sokkal jogosabb volt a könyv végén, mint Mon Mothma félelmei, amikor nagy ésszel kitalálta a hadseregleszerelési törvényt. Tai-Lin már egy valós fenyegetéssel nézett szembe, már látta a fantomot az árnyékok mögött. Bár még nem volt neve (Első Rend vagy Palpatine), de már megmutatkozott. Leia erre elég bizonyítékot szerzett. Látni lehetett, hogy a centristák körül valami nem kerek, és a szándékaik nem egyeztethetőek össze a Köztársaság szellemével.

Azonban, Tai-Lin jó politikus volt, és olyan emberek álltak mögötte, mint Leia. És például Mothmával ellentétben ő hallgatott is Leiára. Arra a nőre, aki ekkor már erőteljesen gyanította, hogy valami készülődik a színfalak mögött, valami komoly. Leia hónapokkal azelőtt, hogy az Első Rend felfedte magát, megalapította ellene az Ellenállást, illegálisan. De képzeljük el, ha Tai-Lint nem ölik meg, hanem első szenátor lesz, és akkor Leia az ő támogatásával ténykedhetett volna. Ha nem egy maroknyi renitens, hanem a köztársasági hírszerzés áll a rendelkezésére, és az ezzel szerzett bizonyítékokat állítja a Szenátus elé. Szerintem a fenyegetés láttán Tai-Lin véleménye is megváltozott volna az első szenátori posztról. És szerintem ez lényeges: Tai-Lin Garr-ral szerintem az egyetlen probléma az volt, hogy még nem tudta felmérni a valós veszély súlyát. De mivel józan ítélőképességű ember volt, ha ez a helyzet változott volna, az ő hozzáállása is megváltozik, pláne Leia nyomására.

 

13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

A centristák még nem állítottak jelöltet akkor. Casterfo csak egy ígéretes szenátoruk volt, de idealista és becsületes, és mint ilyent el kellett tenni az útból.

Igazad van, újrafogalmazom: karizmatikus jövendőbeli jelöltjüket vesztették el. Szerintem nem kétséges, hogy a Centralisták jelöltje Casterfo lett volna. Sokáig ő volt erre a posztra a legideálisabb számukra. Fiatal, elkötelezett a Birodalom rendszere iránt, könnyen manipulálható, idealizmusa miatt jó fényben festi le a Birodalmat és karizmája miatt a nép is imádná. A baj az, hogy ez a könnyen manipulálható, idealista fiatalember erőt merített Leia kisugárzásából, és bár tönkretette a barátját, és elkezdte használni az eszét. Na, innentől kellett megszabadulni tőle, mert bábként így más nem funkcionál, ha csak nem előre programozott strand-cast. :) 

 

13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Szerintem sokkal inkább azért ölették meg Tai-Lint mert Hadrassian tette és önfeláldozása elterelte a figyelmet a további nyomozásról, ami az Első Rend alakulófélben lévő szervezete számára létfontosságú volt. Azzal, hogy a nő nyíltan kiállt és megölte a néppárti jelöltet, gyakorlatilag magára vállalt minden gaztettet amit addig elkövettek. Így a szenátus valószínűleg megállt Hadrassian milíciájánál és nem nyomozott tovább. 

A kettő talán kizárja egymást? Hadrassian elterelte a figyelmet és eltűntetett egy, az Első Rend, ennél fogva Palpatine érdekeit veszélyeztető politikust. Hadrassian Sindian parancsát követve ölte meg Tai-Lint, és az úrnő biza az Első Rend szenátusbeli végrehajtója volt.

 

13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Casterfo sose volt oda a Birodalomért, ő csak a hatékonyságát csodálta, semmi mást.

A Birodalom hatékonyságáért odalenni azt jelenti, hogy a Birodalomért vagy oda. Akadt másfajta, egyetlen személyre épülő állam is a Galaxisban, ami sokkal-sokkal ideálisabb volt, mint a Birodalom (Naboo, Alderaan), Casterfo mégsem ezekkel példázott, hanem a Galaktikus Birodalommal. Plusz mindennél beszédesebb, hogy az irodája birodalmi relikviákkal van díszítve. Ha nem imádná, nem pakolja teli ilyenekkel az irodáját:

"A falakat a Birodalom korából származó tárgyak díszítették.

Egy rohamosztagos sisak. Egy TIE-pilóta fekete űrruhájának vezérlőegysége. Rohamosztagos légiók zászlói és lobogói. Szinte mindegyik szakadozott és fakó volt már, de - főleg az egyik, amit Palpatine-nak szenteltek - keserű emlékeket idéztek fel a hercegnőben."

Aki nem rajong valamiért, az nem teszi tele az irodáját olyan dolgokkal, amik mindenkit arra emlékeztetnek. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy én nem rajongok a Star Warsért, csak az űrhajós sci-fiket csodálom. Közben a szobám - ahogy azt láttad - Star Wars cuccokkal van telezsúfolva. Pláne beszédes, hogy Casterfo a rohamosztagosokkal kapcsolatos dolgokat is kipakolt, márpedig a rohamosztagosok voltak a Birodalom terrorjának elsőszámú szimbólumai.

Castefrónak egyedül azzal volt baja, ahogy Palpatine vezette a Birodalmat:

"- Azt szeretné, ha a Birodalom még létezne?

- Nem az a Birodalom, amit egy olyan romlott alak vezetett, mint Palpatine. De ha a Birodalmat meg lehetett volna reformálni, ha jobbá alakították volna, és egy sokkal felelősségteljesebb vezető..."

 

13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Centristák és nem centralisták, ha már pontosság. :P

Ugyanaz a szó, más-más könyvben, de mindkettőnek nevezték már. Ellenben az első szenátor mindenhol első szenátor, mert az nem ugyanaz a szó, mint a kancellár. ;) 

13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Láttuk mi lett a régi hősökből. :) Csupán Leia tudott magas döntési pozícióba kerülni.

Ez így ebben a formában nem teljesen fedi a valóságot. Inkább csak Leia kapott könyvet, de sokan mások is elég magas pozícióba kerültek. Mon Mothma csak a Köztársaság első kancellárja volt. Ackbar admirális a Köztársasági Hadsereg főparancsnoki posztjában maradt éveken át, egészen a nyugdíjazásáig. Yendor a Ryloth nagykövetévé vált. Korr Sella apja, Sondiv Sella a Hosnian Prime szenátora lett, majd később Mothma egyik fő tanácsadója. A Köztársaság első éveiben, évtizedeiben nagyon sok egykori szövetségi vezető volt magas döntési pozícióban, csak a Vérvonal idejére ezek az emberek a koruk miatt kikoptak. Leia is már kifelé kacsintgatott akkortájt.

Emellett azt sem árt figyelembe venni, hogy Poe, Finn és Rey, na meg a többiek NEM Leia, Han, Luke és a Szövetség egykori vezetői. Az új hősök nem a Köztársaság végnapjaiban, egy háború árnyékában vagy egy háború mindennapjaiban nevelkedtek. Egyenlőségjelet vonni köztük nagyfokú botorság, hogy finoman fejezzem ki magamat. Poe Dameronban több felelősségtudat van, mint Hanban és Landóban együttvéve. Finn lojálisabb a barátai felé, mint Lando bármikor is volt. Rey jobbnak látja a Jedi Rendet, mint Luke  alegoptimistább pillanatában. Felesleges és hülyeség azzal példálozni, hogy "láttuk, mi lett a régi hősökkel". Ja, láttuk, csak benne van a mondatban, hogy a "régi". Pesszimista felfogással persze rá lehet nyomni a bélyeget, hogy az újak sem lesznek mások. De ez csak a magad sara. Ha te pesszimistán akarod látni a mese végét, ám legyen. De ez inkább rólad árulkodik, nem a meséről.

 

17 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Politikust egyet se láttam.

Miért, az ep4 idején megmondod, hogy Hanból tábornok lesz, Landóból szintén, a TCW elején kiviláglott, hogy Ashoka a lázadó kémkedés főszervezőjévé válik, az ep1-ben már megjósolható, hogy Anakin unukája megváltja a Galaxist? Attól, hogy nem látsz valamit előre 50 résszel korábban, attól még ott lehetnek. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Ezért írtam, hogy tudta volna, nem pedig azt, hogy akarta volna. ;) Tai-Lin egy jó és határozott politikus volt, jól tudott volna kormányozni első szenátorként. Az más kérdés, hogy nem akart, de az indítékaiban, amit beidéztél, szerintem bőven van ráció. Eleve kissé visszás, hogy a Köztársaságon belül van egy koalíció, ami a régi Birodalmat akarta vissza. Bár Casterfo tolmácsolásában - csak a Birodalom rendszerét, Palpatine zsarnoki hatalma nélkül - még nem is volt rossz elképzelés. Viszont Sindian és társai eddigre kimutatták, mire képesek és mik a szándékaik, és az ugye nem állt egységben Casterfo ideáival. Az, ahogy tönkretették Leiát és a saját emberüket, nagyon is beszédes. Szóval nem csoda, hogy Tai-Lin nem akar fenntartani egy olyan pozíciót, amit ha ezek a Palpatine-párti emberkék megszereznek, abból új Birodalom lesz.

Ez így van, de ennek ellenére használhatta volna hatalmát jól előkészített döntések meghozatalára is. Attól, hogy erős hatalma van inkább éljen vele. Amennyiben jó vezető, akkor maradhatott volna sokáig első szenátor, vagy ha nem ő, akkor egy elvtársa. Sajnos arról nem volt információ, hogy mennyi időre szólt volna a megbízatás. Carris és bandája amúgy is csak időt akart nyerni, amíg annyira megerősödnek, hogy kilépjenek. Őket igazából nem érdekelte már ez a színjáték.

 

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Azonban, Tai-Lin jó politikus volt, és olyan emberek álltak mögötte, mint Leia. És például Mothmával ellentétben ő hallgatott is Leiára. Arra a nőre, aki ekkor már erőteljesen gyanította, hogy valami készülődik a színfalak mögött, valami komoly. Leia hónapokkal azelőtt, hogy az Első Rend felfedte magát, megalapította ellene az Ellenállást, illegálisan. De képzeljük el, ha Tai-Lint nem ölik meg, hanem első szenátor lesz, és akkor Leia az ő támogatásával ténykedhetett volna. Ha nem egy maroknyi renitens, hanem a köztársasági hírszerzés áll a rendelkezésére, és az ezzel szerzett bizonyítékokat állítja a Szenátus elé. Szerintem a fenyegetés láttán Tai-Lin véleménye is megváltozott volna az első szenátori posztról. És szerintem ez lényeges: Tai-Lin Garr-ral szerintem az egyetlen probléma az volt, hogy még nem tudta felmérni a valós veszély súlyát. De mivel józan ítélőképességű ember volt, ha ez a helyzet változott volna, az ő hozzáállása is megváltozik, pláne Leia nyomására.

Igen, és többek között ezért is ölték meg.

 

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Igazad van, újrafogalmazom: karizmatikus jövendőbeli jelöltjüket vesztették el. Szerintem nem kétséges, hogy a Centralisták jelöltje Casterfo lett volna. Sokáig ő volt erre a posztra a legideálisabb számukra. Fiatal, elkötelezett a Birodalom rendszere iránt, könnyen manipulálható, idealizmusa miatt jó fényben festi le a Birodalmat és karizmája miatt a nép is imádná. A baj az, hogy ez a könnyen manipulálható, idealista fiatalember erőt merített Leia kisugárzásából, és bár tönkretette a barátját, és elkezdte használni az eszét. Na, innentől kellett megszabadulni tőle, mert bábként így más nem funkcionál, ha csak nem előre programozott strand-cast. :)

Jó kérdés, hogy meddig lett volna Casterfo lojális a pártjához. Láttuk, hogy minél többet tudott a szövevényes háttér hatalomról, annál inkább ágált ellene. Az, hogy könnyen manipulálható vitatnám, mert láttuk, hogy pl. Hadrassian is próbálta az Amaxin banda mellé állítani, de nem sikerült. Igazából Casterfonak sok esélye volt, hogy hallgasson és nyugodtan emelkedhessen a csillaga, de nem tette. Szerintem rossz báb lett volna. Ezért is alakult úgy a viszonya a centristákkal ahogy végül láttuk.

 

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

A Birodalom hatékonyságáért odalenni azt jelenti, hogy a Birodalomért vagy oda. Akadt másfajta, egyetlen személyre épülő állam is a Galaxisban, ami sokkal-sokkal ideálisabb volt, mint a Birodalom (Naboo, Alderaan), Casterfo mégsem ezekkel példázott, hanem a Galaktikus Birodalommal. Plusz mindennél beszédesebb, hogy az irodája birodalmi relikviákkal van díszítve. Ha nem imádná, nem pakolja teli ilyenekkel az irodáját:

"A falakat a Birodalom korából származó tárgyak díszítették.

Egy rohamosztagos sisak. Egy TIE-pilóta fekete űrruhájának vezérlőegysége. Rohamosztagos légiók zászlói és lobogói. Szinte mindegyik szakadozott és fakó volt már, de - főleg az egyik, amit Palpatine-nak szenteltek - keserű emlékeket idéztek fel a hercegnőben."

Aki nem rajong valamiért, az nem teszi tele az irodáját olyan dolgokkal, amik mindenkit arra emlékeztetnek. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy én nem rajongok a Star Warsért, csak az űrhajós sci-fiket csodálom. Közben a szobám - ahogy azt láttad - Star Wars cuccokkal van telezsúfolva. Pláne beszédes, hogy Casterfo a rohamosztagosokkal kapcsolatos dolgokat is kipakolt, márpedig a rohamosztagosok voltak a Birodalom terrorjának elsőszámú szimbólumai.

Castefrónak egyedül azzal volt baja, ahogy Palpatine vezette a Birodalmat:

"- Azt szeretné, ha a Birodalom még létezne?

- Nem az a Birodalom, amit egy olyan romlott alak vezetett, mint Palpatine. De ha a Birodalmat meg lehetett volna reformálni, ha jobbá alakították volna, és egy sokkal felelősségteljesebb vezető..."

Casterfo bolygóját és a családját sanyargatta a Birodalom és maga Vader is. Ez elég jól le van vezetve, szóval pontosan ismeri a Birodalom árny oldalát és kegyetlenségét. Ezek után és őszintén elhiszem neki, hogy nem csak egy-két dolgot akart megváltoztatni a régi rendszerben, hanem majdnem mindent. Azt a kevés jót, amit kb. a központosított államigazgatás jelentett, megtartotta volna.

 

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Emellett azt sem árt figyelembe venni, hogy Poe, Finn és Rey, na meg a többiek NEM Leia, Han, Luke és a Szövetség egykori vezetői. Az új hősök nem a Köztársaság végnapjaiban, egy háború árnyékában vagy egy háború mindennapjaiban nevelkedtek. Egyenlőségjelet vonni köztük nagyfokú botorság, hogy finoman fejezzem ki magamat. Poe Dameronban több felelősségtudat van, mint Hanban és Landóban együttvéve. Finn lojálisabb a barátai felé, mint Lando bármikor is volt. Rey jobbnak látja a Jedi Rendet, mint Luke  alegoptimistább pillanatában. Felesleges és hülyeség azzal példálozni, hogy "láttuk, mi lett a régi hősökkel". Ja, láttuk, csak benne van a mondatban, hogy a "régi". Pesszimista felfogással persze rá lehet nyomni a bélyeget, hogy az újak sem lesznek mások. De ez csak a magad sara. Ha te pesszimistán akarod látni a mese végét, ám legyen. De ez inkább rólad árulkodik, nem a meséről.

Igen, lehet esély rá, hogy túl pesszimistán látom a dolgot és teljesen más utat járnak majd be Poe, Rey és Finn. Legyen így, végülis ezt szeretném én is. Azt talán aláírom, hogy hülyeség néhol amit írtam, mert ugye meg lett mondva. De az vajon mit áruélhat el rólam, hogy ez a véleményem? Elképzelni se tudom, mit szűrtél le ebből az írásból rólam. :? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2021. 02. 03. - 18:38, Ody Mandrell írta:

Ez így van, de ennek ellenére használhatta volna hatalmát jól előkészített döntések meghozatalára is. Attól, hogy erős hatalma van inkább éljen vele. Amennyiben jó vezető, akkor maradhatott volna sokáig első szenátor, vagy ha nem ő, akkor egy elvtársa. Sajnos arról nem volt információ, hogy mennyi időre szólt volna a megbízatás. Carris és bandája amúgy is csak időt akart nyerni, amíg annyira megerősödnek, hogy kilépjenek. Őket igazából nem érdekelte már ez a színjáték.

Azért, míg elsorvad egy pozíció, az beletelik némi időbe, addig meghozhatta volna a szükséges döntéseket és érvényre is juttathatta volna őket. Szerintem azért Tai-Lin sem úgy gondolta, hogy míg pozícióban van, addig semmit sem csinál. Használta volna, csak nem olyan erélyesen, hogy túlságosan is jelentőssé váljon a poszt. Megkockáztatom, hogy valamiféle reformmal talán még ki is váltotta volna.

Arra viszont nem volt garancia, hogy őt egy elvtárs követi. Mivel ez szavazatok alapján ment, így könnyen megeshetett, hogy a követője centrista lesz. Akiknek szerintem azért ez nem volt mindegy, hogy ők vannak-e hatalmi pozícióban vagy sem.

Most, hogy az ep9-ből kiderült, végig Palpatine manipulált a háttérből, ez az egész huzavona más megvilágításba kerül. Ha a centralisták kerültek volna hatalmi pozícióba, szerintem nem lépnek ki. Mert akkor az Palpatine újra olyan helyzetbe került volna, mint a klón háborúk idején. Ott az Első Rend, aminek élén a saját maga kreálta báb ül, azaz Snoke. Ez pont olyan, amikor a Konföderáció élére a saját tanítványát, Tyranust helyezte. A másik oldalon, az új Köztársaságban pedig egy "megválasztott" bábja kommandíroz. Ez meg olyan, mint a régi Köztársaságban, ahol ő volt a kancellár.

Palpatine a Galaxis mindkét nagyobb állama fölött megszerezte volna a hatalmat, és ettől a ponttól a klónok második háborúját is megrendezhette volna akár. Persze ilyen céljai nyilván nem voltak, hiszen ezúttal mindkét félnek volt hadserege, plusz talán gyanús is lett volna egy második bábháború. Viszont, ha mindkét állam élén az ő embere ül, akár békés egyesítést is összehozhatott volna. A centralisták kimutatták, hogy birodalmi pártiak, így talán nem lett volna nagy meglepetés, ha feltűnik egy birodalmi állam, amivel ők össze akarnának olvadni. De még ennyire nyíltan sem kellett volna csinálni. Csak feldobják, hogy meg kell erősíteni a hadsereget, és szépen, mint "új hajók" beszivárogtatják az Ismeretlen Régiókból az Első Rend seregét, mint a Köztársaság új serege. Palpatine elég nagy játékos ahhoz, hogy elérje, az emberek olyanért tapsoljanak neki, amit baromira nem akartak megkapni.

Szóval az ep9 tükrében én azt gondolom, hogy ekkor, hat évvel a Hosnian-kataklizma előtt Palpatine még politikai mesterkedéssel próbált hatalomra törni. Hogy ezt látszatbékével vagy egy újabb mesterséges konfliktus kreálásával akarta elérni, az jó kérdés, de az biztosnak tűnik, hogy az Első Rend-Centralista-Első szenátor hálón át próbálta megszerezni a Köztársaság fölött az uralmat. Mindehhez tegyük hozzá, hogy ezen a ponton már nem a színtiszta klónja volt a testcsere alternatívája, hanem egy rá nem hasonlító strand-castben vagy annak leszármazottjában gondolkodtak az Örök Sith tudósai. Ha ez sikerült volna, teszem azt sikerült volna megszállnia egy Rey apjához hasonló strand-castet vagy magát Rey-t, úgy térhetett volna vissza a politikai porondra akár a Köztársaság, akár az Első Rend élén, hogy senki nem is gyanította volna azt, hogy Palpatine-nal van dolguk.

A kiválás végül csak azért jött el, mert Leia ténykedésének hála a centristák elvesztették politikai erejüket, igazán jelöltjük sem maradt, ráadásul a néppártiak Tai-Linja túlságosan megerősödött. Szóval ez az alternatíva Sidious számára elveszett. Így likvidáltatta Tai-Lint, hogy nehogy a Köztársaság egy olyan első szenátort kapjon, aki hallgat Leiára és még ért is választott szakmályához - mert na, az nem kedvezett volna Palpatine-nak. Aztán felfedte a kirakatot, azaz a Első Rendet, amihez a centralisták csatlakozhattak, így a Köztársasághoz közel, a Galaxis ismert részében is megtelepedhetett az Első Rend, elkezdhettek bázisokat, hídfőállásokat, előőrsöket kiépíteni a közelgő invázióhoz.

2021. 02. 03. - 18:38, Ody Mandrell írta:

Jó kérdés, hogy meddig lett volna Casterfo lojális a pártjához. Láttuk, hogy minél többet tudott a szövevényes háttér hatalomról, annál inkább ágált ellene. Az, hogy könnyen manipulálható vitatnám, mert láttuk, hogy pl. Hadrassian is próbálta az Amaxin banda mellé állítani, de nem sikerült. Igazából Casterfonak sok esélye volt, hogy hallgasson és nyugodtan emelkedhessen a csillaga, de nem tette. Szerintem rossz báb lett volna. Ezért is alakult úgy a viszonya a centristákkal ahogy végül láttuk.

Hadrassian nem volt a manipuláció mestere, sőt az az ember egy rendkívül ostoba figura volt. De Casterfót a saját politikai pártja viszont könnyedén manipulálta. Elég csak azt nézni, hogy Casterfo tette tönkre Leiát. Sindian tudta, hogy hogyan reagálna arra Casterfo, ha kiderül, hogy Leia apja Vader volt. Ezért tárta a férfi elé a bizonyítékot és hagyta, hogy elpusztítsa a nő politikai pályafutását. Casterfo esélyt sem adott Leiának, azt sem gondolta át, mit okoz ezzel nem csak a nőnek, hanem annak családjának is. Ez manipuláció volt a javából. És valójában kicsit Leia is manipulálta, bár ő jó szándékkal és az igazsággal. De beszédes, hogy a hercegnő hatására Casterfo elég gyorsan elkezdte feladni addig szentül hitt indítékait. Szóval erre az emberre nagyon könnyen hatnak a karizmatikus emberek, és ezek miatt könnyen elfedhető előle az igazság vagy terelhető olyan irányba, ami a céloknak megfelel.

Lehet, talán biztos is, hogy egy idő után már problémás báb lett volna, de itt meg jön a kérdés, hogy mire elkezd a zsinórjai ellen húzni, mennyire süllyedt volna már el a mocsokban. Láthattuk, hogy még alig volt porondon, de az Első Rend már annyi szutykot rá tudott szórni, hogy kis híján örökre eltűntették. Szóval az Első Rendnek, vagyis hát Palpatine-nak az sem lett volna baj, ha beavatják első szenátornak, aztán közben elkezd ágálni a terveik ellen. Eltűntette volna, és jöhet a kövi báb. A lényeg a Köztársaság vezető pozíciójának megszerzése volt, és erre Casterfo alkalmasnak tűnt, ugyanis képes volt úgy képviselni a Birodalom érdekeit, hogy közben úgy tálalta az egykori zsarnokságot, mintha abban a közembernek is lett volna jó.

 

2021. 02. 03. - 18:38, Ody Mandrell írta:

Casterfo bolygóját és a családját sanyargatta a Birodalom és maga Vader is. Ez elég jól le van vezetve, szóval pontosan ismeri a Birodalom árny oldalát és kegyetlenségét. Ezek után és őszintén elhiszem neki, hogy nem csak egy-két dolgot akart megváltoztatni a régi rendszerben, hanem majdnem mindent. Azt a kevés jót, amit kb. a központosított államigazgatás jelentett, megtartotta volna.

És mégis olyan rohamosztagos sisak van az irodájában, amikből légiónyi sanyargatta a bolygóját, amik ott álltak Vader mögött, amikor az megölte az apaját. Ez olyan, mintha egy zsidó ember, aki kisgyerekként átélte a holokausztot és az apját egy SS tiszt megölte a koncentrációs táborban, az irodáját SS és Wermacht egyenruhákkal díszítené. Aztán azzal jönne, hogy szerinte a Harmadik Birodalomban voltak jó dolgok, csak Hitlerrel volt gond. Ez igaz, de ettől még az a hatalom, az a rendszer ölte meg az apját és millió másokat és sanyargatta a népét és jó pár másik népet még.

Sok jól működő központosított állam van a Galaxisban, ahol nem zsarnokok uralkodnak, ahol a nép prosperál. Amik példák lehetnének Casterfónak. Leia majdhogynem kétlábon járó példa erre, hiszen a vérszerinti anyja Naboo királynője, a nevelőanyja Alderaan királynője volt. De Casterfo a Birodalom terrorjának jelképeit állította ki, és ez sajnos nagyon-nagyon árulkodó. Én is elhiszem neki, hogy meg akarta változtatni azt a rendszert. Alapvetően én egyetértek a nézeteivel, de akkor sem mentesül az alól, hogy ő egy milliárdok életét elvevő zsarnoki hatalom rajongója volt és ezt hirdeti.

 

2021. 02. 03. - 18:38, Ody Mandrell írta:

De az vajon mit áruélhat el rólam, hogy ez a véleményem? Elképzelni se tudom, mit szűrtél le ebből az írásból rólam. :? 

Hogy pesszimistán látod egy alapvetően pozitív jövőképpel bíró mese végét, ami szerintem tágabb értelmezésben azt is jelenti, hogy a jelenlegi helyzetedben a való világra nem tekintesz túl pozitívan (amit a korábbi "megérett az emberiség a pusztulásra" kinyilatkoztatásod alapján nem téves feltételezés). Úgy vettem észre, és ezt már rendkívül sokszor észrevettem, hogy az emberek hajlamosak a saját (aktuális) életszemléletük alapján továbbgondolni egy nem egyértelműen lezárt történet végét. Ha pesszimistán látják a világot, pesszimistán is gondolják tovább a mesét, ha optimistán, akkor optimistán, ha realisták, akkor reálisan próbálják. Szóval semmi rosszra ne gondolj, csak annyit szűrtem le, hogy magával a való világgal nem állsz most túl pozitív viszonyban. Amiben amúgy semmi meglepő sincs, tekintettel arra, hogy milyen világot élünk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Azért, míg elsorvad egy pozíció, az beletelik némi időbe, addig meghozhatta volna a szükséges döntéseket és érvényre is juttathatta volna őket. Szerintem azért Tai-Lin sem úgy gondolta, hogy míg pozícióban van, addig semmit sem csinál. Használta volna, csak nem olyan erélyesen, hogy túlságosan is jelentőssé váljon a poszt. Megkockáztatom, hogy valamiféle reformmal talán még ki is váltotta volna.

Arra viszont nem volt garancia, hogy őt egy elvtárs követi. Mivel ez szavazatok alapján ment, így könnyen megeshetett, hogy a követője centrista lesz. Akiknek szerintem azért ez nem volt mindegy, hogy ők vannak-e hatalmi pozícióban vagy sem.

Most, hogy az ep9-ből kiderült, végig Palpatine manipulált a háttérből, ez az egész huzavona más megvilágításba kerül. Ha a centralisták kerültek volna hatalmi pozícióba, szerintem nem lépnek ki. Mert akkor az Palpatine újra olyan helyzetbe került volna, mint a klón háborúk idején. Ott az Első Rend, aminek élén a saját maga kreálta báb ül, azaz Snoke. Ez pont olyan, amikor a Konföderáció élére a saját tanítványát, Tyranust helyezte. A másik oldalon, az új Köztársaságban pedig egy "megválasztott" bábja kommandíroz. Ez meg olyan, mint a régi Köztársaságban, ahol ő volt a kancellár.

Palpatine a Galaxis mindkét nagyobb állama fölött megszerezte volna a hatalmat, és ettől a ponttól a klónok második háborúját is megrendezhette volna akár. Persze ilyen céljai nyilván nem voltak, hiszen ezúttal mindkét félnek volt hadserege, plusz talán gyanús is lett volna egy második bábháború. Viszont, ha mindkét állam élén az ő embere ül, akár békés egyesítést is összehozhatott volna. A centralisták kimutatták, hogy birodalmi pártiak, így talán nem lett volna nagy meglepetés, ha feltűnik egy birodalmi állam, amivel ők össze akarnának olvadni. De még ennyire nyíltan sem kellett volna csinálni. Csak feldobják, hogy meg kell erősíteni a hadsereget, és szépen, mint "új hajók" beszivárogtatják az Ismeretlen Régiókból az Első Rend seregét, mint a Köztársaság új serege. Palpatine elég nagy játékos ahhoz, hogy elérje, az emberek olyanért tapsoljanak neki, amit baromira nem akartak megkapni.

Szóval az ep9 tükrében én azt gondolom, hogy ekkor, hat évvel a Hosnian-kataklizma előtt Palpatine még politikai mesterkedéssel próbált hatalomra törni. Hogy ezt látszatbékével vagy egy újabb mesterséges konfliktus kreálásával akarta elérni, az jó kérdés, de az biztosnak tűnik, hogy az Első Rend-Centralista-Első szenátor hálón át próbálta megszerezni a Köztársaság fölött az uralmat. Mindehhez tegyük hozzá, hogy ezen a ponton már nem a színtiszta klónja volt a testcsere alternatívája, hanem egy rá nem hasonlító strand-castben vagy annak leszármazottjában gondolkodtak az Örök Sith tudósai. Ha ez sikerült volna, teszem azt sikerült volna megszállnia egy Rey apjához hasonló strand-castet vagy magát Rey-t, úgy térhetett volna vissza a politikai porondra akár a Köztársaság, akár az Első Rend élén, hogy senki nem is gyanította volna azt, hogy Palpatine-nal van dolguk.

A kiválás végül csak azért jött el, mert Leia ténykedésének hála a centristák elvesztették politikai erejüket, igazán jelöltjük sem maradt, ráadásul a néppártiak Tai-Linja túlságosan megerősödött. Szóval ez az alternatíva Sidious számára elveszett. Így likvidáltatta Tai-Lint, hogy nehogy a Köztársaság egy olyan első szenátort kapjon, aki hallgat Leiára és még ért is választott szakmályához - mert na, az nem kedvezett volna Palpatine-nak. Aztán felfedte a kirakatot, azaz a Első Rendet, amihez a centralisták csatlakozhattak, így a Köztársasághoz közel, a Galaxis ismert részében is megtelepedhetett az Első Rend, elkezdhettek bázisokat, hídfőállásokat, előőrsöket kiépíteni a közelgő invázióhoz.

Végülis ez logikus és tetszetős, elfogadom háttérsztorinak.

 

5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

És mégis olyan rohamosztagos sisak van az irodájában, amikből légiónyi sanyargatta a bolygóját, amik ott álltak Vader mögött, amikor az megölte az apaját. Ez olyan, mintha egy zsidó ember, aki kisgyerekként átélte a holokausztot és az apját egy SS tiszt megölte a koncentrációs táborban, az irodáját SS és Wermacht egyenruhákkal díszítené. Aztán azzal jönne, hogy szerinte a Harmadik Birodalomban voltak jó dolgok, csak Hitlerrel volt gond. Ez igaz, de ettől még az a hatalom, az a rendszer ölte meg az apját és millió másokat és sanyargatta a népét és jó pár másik népet még.

Ez kicsit ellentmondásos, reklamálni Claudia Grey-nél lehet. ;) 

 

5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Hogy pesszimistán látod egy alapvetően pozitív jövőképpel bíró mese végét,

Nem én látom pesszimistán hanem Poe. Az ő gondolatát pörgettem tovább, kicsit kibővítve egy nem túl jó szcenárióval. :) A mese vége pozitív és jó és soha nem vitattam. 

 

5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

ami szerintem tágabb értelmezésben azt is jelenti, hogy a jelenlegi helyzetedben a való világra nem tekintesz túl pozitívan (amit a korábbi "megérett az emberiség a pusztulásra" kinyilatkoztatásod alapján nem téves feltételezés).

Mint ahogy Te se tekintesz rá pozitívan. Tőled én semmiben nem vagyok pesszimistább ezt illetően. Egyébként amit írtam annak semmi köze ahhoz, hogy miként vélekedek a világ dolgairól.

 

Ennél fogva ez:

5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

hogy az emberek hajlamosak a saját (aktuális) életszemléletük alapján továbbgondolni egy nem egyértelműen lezárt történet végét. Ha pesszimistán látják a világot, pesszimistán is gondolják tovább a mesét, ha optimistán, akkor optimistán, ha realisták, akkor reálisan próbálják. Szóval semmi rosszra ne gondolj, csak annyit szűrtem le, hogy magával a való világgal nem állsz most túl pozitív viszonyban.

...rám nem igaz.

 

Főleg, hogy az SW az egyik mentsváram a való élet ökörségei elől. Nincs semmilyen átjárás a kettő között.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ez kicsit ellentmondásos, reklamálni Claudia Grey-nél lehet. ;)

Ez nem hiba. Egy ember lehet ellentmondásos, sőt sokszor az. Ő nem látja, hol a hiba a saját elképzeléseiben, de például Leia rávilágít erre. Ettől is komplexebb és emberibb lesz a karakter. És végül is, ha későn, de Casterfo maga szintén meglátta, hogy problémás a meglátása. Ha más nem, az Első Rend bebizonyította neki. :) 

 

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Nem én látom pesszimistán hanem Poe. Az ő gondolatát pörgettem tovább, kicsit kibővítve egy nem túl jó szcenárióval. :)

Hogy Poe gondolatmenetét vitted tovább, arról én lemaradtam. Mikor említetted Poe-t? Úgy kezdted az egész beszélgetést, hogy "a Vérvonal kicsit elgondolkodtatott a galaxis jövőjéről is". Poe nem is nagyon szerepel a Vérvonalban. Ha jól rémlik, a végén cameózik, aztán annyi. Amúgy szerintem Poe sem látja pesszimistán. A filmben utalást sem tesz a jövőre.

 

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Mint ahogy Te se tekintesz rá pozitívan. Tőled én semmiben nem vagyok pesszimistább ezt illetően. Egyébként amit írtam annak semmi köze ahhoz, hogy miként vélekedek a világ dolgairól.

Mindenhez köze van annak, hogy hogyan látod a világot, hiszen az határoz meg téged. "Amire figyelsz, az a világod" - by Qui-Gon Jinn. ;) 

Az én elképzelésemben az ep9 után legalább ezer évig nincs galaktikus méretű konfliktus és a Köztársaság uralma és a Rey által újraalkotott Jedi Rend védelme alatt virágzik a Galaxis. Hol itt a pesszimizmus? :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ez nem hiba. Egy ember lehet ellentmondásos, sőt sokszor az. Ő nem látja, hol a hiba a saját elképzeléseiben, de például Leia rávilágít erre. Ettől is komplexebb és emberibb lesz a karakter. És végül is, ha későn, de Casterfo maga szintén meglátta, hogy problémás a meglátása. Ha más nem, az Első Rend bebizonyította neki. :)

Ezért is a legjobb részek közé tartoznak Az Ellenállás újjászületésében azok a jelenetek amikben benne van. Leiáról pl. már áhítattal beszél. Amin keresztülment nem is csodálom... 

 

6 perccel korábban, Dzséjt írta:

Hogy Poe gondolatmenetét vitted tovább, arról én lemaradtam.

A TROS regény végén említette Palpatine-t. Lehet, hogy nem pont itt említettem meg (talán a Palpatine topik, vagy Poe topik), de közrejátszott abban amit leírtam.

 

6 perccel korábban, Dzséjt írta:

Mikor említetted Poe-t? Úgy kezdted az egész beszélgetést, hogy "a Vérvonal kicsit elgondolkodtatott a galaxis jövőjéről is". Poe nem is nagyon szerepel a Vérvonalban. Ha jól rémlik, a végén cameózik, aztán annyi. Amúgy szerintem Poe sem látja pesszimistán. A filmben utalást sem tesz a jövőre.

Poe talán egy pillanatra ha feltűnik a végén. A filmben nem is mond semmit, csak a könyvben. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ezért is a legjobb részek közé tartoznak Az Ellenállás újjászületésében azok a jelenetek amikben benne van. Leiáról pl. már áhítattal beszél. Amin keresztülment nem is csodálom... 

Amúgy szerintem Casterfo az egyik legjobban megírt könyvbeli SW karakter és pont ezért. Eleve nem egyszerű figura (birodalmi párti, mégis szimpatikus), és hatalmasat változott.

 

5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

A TROS regény végén említette Palpatine-t. Lehet, hogy nem pont itt említettem meg (talán a Palpatine topik, vagy Poe topik), de közrejátszott abban amit leírtam.

 

Poe talán egy pillanatra ha feltűnik a végén. A filmben nem is mond semmit, csak a könyvben. :) 

A posztot és a könyvet is olvastam, de előbbi esetében nem tudtam, hogy az ide is kapcsolódik (nem említetted és hát nem ebben a topikban volt), az utóbbi esetben meg én ezt nem érzem pesszimizmusnak. Poe csak megemlít olyasmit, ami mindenkiben joggal felmerülhet. Bennünk is felmerült. Ez még nem lesz pesszimizmus, csak egy csipetnyi jogos aggódás, amit táplálhat az is, hogy Poe feleannyit sem tud az egészről, mint Rey. Pedig szerintem még Rey sem ismeri az egész sztorit. :) 

 

De visszatérve a témaindításhoz, szerintem a Galaxis nyugodtan folytathatja az életet a Köztársasággal. Palpatine, Mon Mothma, a Birodalom drukkerek, a régi Köztársaságtól megörökölt politikusok - ezeket kikoptatta az idő, saját marhaságuk vagy ez a rövid, de tisztítótűzként végigsöprő konfliktus. Ha pedig megfogadják azt, amit Yoda is mondott és amiről végülis az egész új trilógia szól, vagyis tanulnak a múltból, az elődök által elkövetett hibákból, akkor az új Köztársaság kivirágozhat. Sőt, szerintem Palpatine nélkül eleve nem is lett volna itt semmi komoly gubanc. Mon Mothma és társait az idő eltűntette volna a porondról, és Palpatine nélkül lehet maguktól is túljutottak volna a kezdeti nehézségeken.

Igazából az ep9-ig úgy gondoltam, hogy az új Köztársaság eleve el volt cseszve, főleg mert a zsarnokság visszatérésétől betegesen rettegő és a békés demokráciában károsan megszállottan hívó Mon Mothma vezette először, és mert olyanok kerültek vezető pozícióba, akik hagyták a régi Köztársaságot elsorvadni és tevékenyen részt vettek a Birodalom felemelkedésében (tudatosan vagy tudatlanul, tök mindegy). Bár továbbra is úgy gondolom, hogy ezek nagyban hozzájárultak az új Köztársaság ama kudarcához, ami az ep7-hez vezetett, ugyanakkor már nem hiszem, hogy ez csak és kizárólag a saját hibájuk, nem olyasmi, ami az Első Rendtől függetlenül történt. Palpatine a Snoke -> Első Rend -> Centralista hálón át kívülről mérgezte a Köztársaságot, kihasználta és felnagyította annak hibáit és megakadályozta a javulást. Amíg ő élt, addig a Galaxisnak esélye sem volt egy jobb életre. Most, hogy már halott (és nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal véglegesen), az esélyek szignifikánsan megnőttek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 9 hónappal később...
27 perccel korábban, Dzséjt írta:

A kérdés az, hogy ez az Első Rend pusztulása után mennyire lehetséges, mennyire maradt hozzáférhető a technolológia.

Kérdés, hogy mi lett egyáltalán az ER-rel a vezetőség halála után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem az Első Rend megszűnt létezni, mint a Konföderáció. Eleve nem volt hatalmas szervezet, meg sem közelítette a Köztársaságokat, a Birodalmat vagy a Konföderációt. És a filmek meg az egyéb művek alapján a Birodalommal ellentétben ez nem igazi állam volt, hanem egy katonai szervezet, és nem voltak civil vezetők (mint például Mass Amedda vagy a tartományi kormányzók). Még központi bolygóval sem rendelkezett, ezt a szerepet először a Supremacy, aztán a Steadfast töltötte be (valószínűleg az Ilum lett volna a főbolygó, ha a Csillagpusztító összeomlása nem avanzsálja csillaggá). A teljes vezetőség elvesztése és az exegoli csatával párhuzamos felkelések alatt összeomló hiearchia miatt szerintem képtelen fennmaradni, pláne egy olyan nagyfokú ellenállással szemben, ami kialakult. Elvégre itt már nem csak egy kisebb-nagyobb lázadó csoport, hanem az egész Galaxis ellenük fordult. A Resurgentek levadászásával pedig több ezer tiszt és katona veszik oda, ráadásul minden egyes lelőtt csillagromboló fokozatosan csökkenti a csapatmozgatás lehetőségét.

Mindent összevetve, szerintem az exegoli csata után nem sokkal az Első Rend megszűnt létezni. Maximum az ideológia maradhatott fenn, de az a kevés, aki még hitt benne, ezen a ponton már biztos nem hirdette nyíltan, ha csak nem volt halálvágya, mert a tömeg tuti meglincselte volna. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így utólag jobban tetszett volna, ha Ben túléli, és az Első Rend egy része is megmarad. Így a továbbiakban lehetne két egymással rivalizáló frakció (Új Köztársaság, vagy ami helyette lesz és a "demokratizálódó" Első Rend), ami további érdekes történeteknek megágyazhatna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

26 perccel korábban, Whill írta:

Így utólag jobban tetszett volna, ha Ben túléli, és az Első Rend egy része is megmarad. Így a továbbiakban lehetne két egymással rivalizáló frakció (Új Köztársaság, vagy ami helyette lesz és a "demokratizálódó" Első Rend), ami további érdekes történeteknek megágyazhatna.

És ugyanúgy nem funkcionálna rendes, minden szálat elvarró zárófilmként az ep9, mint az ep6, ahol bár szintén meghalt Palpatine, és akkor Vader is, a Birodalom vezetése és hadereje ezt leszámítva érintetlen maradt, mert még az endori flotta nagy része sem semmisült meg. A készítők tökön lőtték volna magukat, ha megmarad az Első Rend és a potenciális Sith Ben Solo, hiszen, ha az ep9 végén is ugyanaz a felállás maradt volna, mint az ep6 végén, akkor aztán tényleg felesleges lett volna megcsinálni az ST-t.

Politikai rivalizálásra így is marad elég tér és szereplő, nem kell ahhoz az Első Rend. De még jobb lenne, ha most ezer évig semmilyen galaktikus konfliktus nem lenne. Az ep9-cel legyen ez az éra lezárva és a szereplők élvezhessék már ki szenvedéseik gyümölcsét. Én a Disney helyében nem is foglalkoznék hosszú ideig az ep9 utáni eseményekkel, és amikor visszatérnek oda, szerintem azt is a távoli jövőbe kéne helyezni, amikor a Skywalkerek, Rey, Poe és a többiek már rég történelmi alakok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.