Évadértékelés

[Ody Mandrell]

A hetedik évad bővebb értékelései. 

[cyrano]

Immár harmadszor is véget ért ez remek sorozat. Az ötödik évad végén, Ahsoka távozásával egyszer már elengedtem a TCW-t, ami számomra nagyon mély élményeket kínált, addig ismeretlen szereplőket ismertetett meg és ismert szereplők új oldalát. 

 

Ilyen történet volt például a Mortis szál, ami szerintem az egész Star Wars univerzumban megkerülhetetlen. De sok kedvenc történetem volt, mint például az onderoni-csata, vagy az éjnővérek vagy a szenátusi politikai huzavonák. 

 

Megismertem olyan új szereplőket is, akiket megkedveltem. Ilyen volt például Assajj Ventres, akinek az eredettörténete simán lehetne egy űropera három felvonása. Ő benne láttam azt a rossz oldalon álló erőhasználót, aki áttér a fényre. Vagy Hondo Ohnaka, az űr gengszter, akire nem tudtam haragudni. Olyan modern Rózsa Sándor, nyakon öntve egy adag csibészséggel típusú karakter. A szám mindig mosolyra húzódott, amikor megláttam. 

 

Az ismert szereplők karaktereit is sikerrel mélyítette el a sorozat. Gondolok itt elsősorban Anakinra. Anakint a filmek alapján egyátalán nem találtam szimpatikusnak. De ez a sorozat az öntelt, beképzelt jediből egy érző szívű, igaz barátot formált. Ennek nagyon örültem. 

Kenobin viszont leesett az állam, szó szerint. Róla soha sem tudtam volna elképzelni, hogy képes lenne elhagyni a rendet, és mégis. Máig sem tudom, hogy bírta így elfolytani magában a szerelmet, amit Satine iránt érzett. 

 

Szóval, hírtelen véget ért a TCW. Én meg rohadtul haragudtam a Disney-re. Aztán elkezdett kiszivárogni egy-két pletyka, hogy a kész epizódokat műsorra tűzik és ez lesz a hatodik évad, ami olyan tragédiával indult, ami nem nagyon jellemezte eddig a TCW-t. Bár volt hozzá fogható, mint például Satine halála, de nem ez uralta a sorozatot. Aztán az évadzáró történet megintcsak nagyon erősre sikeredett. Akkor szintén azt gondoltam, hogy kész, itt a vége. 

 

Az idei tavasz meghozta végre azt, amiben talán már nem is reménykedtem már. Az utolsó küldetések megjöttek és végelg lezárul a TCW. 

 

Az első négy epizódos etap, a Bad Batch. Nem ismertem a TCW Legacy-t, így a történet teljesen új volt számomra. Ez a történetszál simán beillett egy klasszikus TCW-s kalandnak. Azt gondoltam, hogy bemelegítésnek jó lesz ez. 

 

A második etap sem volt rossz a maga nemében, de hasra sem estem tőle. Maga a testvérek karaktereit nem sikerült megkedvelnem az elején. Ezek szerintem a modernek mondott Disney karakterek. Nehéz eldönteni első látásra, hogy ki a fiú, ki a lány, vagy hogy ezek testvérek vagy szeretők. 

Amúgy nekem ezzel semmi bajom sincs, csak olyan Star Wars idegen karakternek éreztem őket. Végül azért csak sikerült megszeretnem őket és még tettek egy nagyon fontos dolgot is: ráébresztették Ahsokát, hogy milyennek kellene lennie egy igazi Jedinek. 

 

A harmadik etap viszont... Nos, itt fogytak el a szavak. Igazi filmszerű élményt adott. Filoni nem a levegőbe beszélt, amikor ezt megemlítette. Mind a történet, mind a technikai kivitelezés, mind Kiner zenéje. Ezt összefűzve moziban kellene megnézni. 

A végén Rexxel együtt könnyeztem én is.

 

Nem tudom, hogy lesz-e még ilyen animációs sorozata az SW-nek, de ha soha más nem lesz, akkor is elégedett leszek és akkor is örökké hálás leszek George-nak, Dave-nek és a Disney-nek is, mert olyan határtalan élményt nyújtottak, amit nem tudok eléggé megköszönni nekik. 

[caseyjones]

Fura, hogy ezek az évadértékelős topikok mennyire konganak az ürességtől.   Nemcsak itt, az előző évadoknál meg a Lázadóknál is.

Vajon azért, mert már mindenki kiírta magát az epizódos topikokban?  

[Ody Mandrell]

Írhatsz bele nyugodtan értékelést, akkor már nem fog kongani.  

[caseyjones]

Lehet, hogy majd írok, de az is csak +1 hozzászólás.  (Ezzel együtt már +2. )

[pb69]

Na, végre valahára meg tudtam nézni a 7. évadot is. Hát, őszintén szólva nem is tudom mit mondjak.

 

Azok közé tartozom, akiknek összességében tetszett a legújabb trilógia, a Solo, a Rogue One, átfogóan az "újvonalas" Star Wars. De ez, ez valami egészen másfajta élmény volt, egy olyan magasabb szint, amihez nálam csak a SW legbecsesebb darabjai érhetnek fel. Főképp az utolsó 4 rész, annak is bizonyos kiemelt jelenetei, melyek katartikusak voltak, egyszerre felemelőek, mégis letaglózóak. Nagybetűs, ízig-vérig SW, aminek minden pillanatán érezni lehetett, hogy beletettek mindent, szívvel-lélekkel készült alkotás, ami elsősorban rajongóknak szól, mégis felesleges parasztvakítás és szolgai kiszolgálás nélkül.

 

Ahsoka nálam már eddig is feszegette a TOP5 karakter kategóriáját, sőt inkább azon belül volt, mintsem kívül. Most már ugyanez a TOP3-ról mondható el. Ki merem jelenteni, hogy bármikor bátran odatehetjük bármelyik SW szereplő mellé, bárkivel méltán veheti fel a versenyt.

 

Úgy indult ez az ajándékévad, hogy a minőségi részek ellenére is úgy éreztem az első felében, hogy baromi jó újra TCW-t látni, belecsöppenni ebbe a világba, ebbe az érába, ezen szereplők közé, de túl sokat nem ad hozzá az eddigiekhez. Egy rég vágyott nosztalgia extra kielégítése. Ami aztán következett, az viszont új szintre emelte a szériát, noha nem gondoltam volna, hogy ez még lehetséges. Egy olyan jutalomjátékot kaptunk, egy olyan gálát, aminek az emelkedettségét csak az tudta szomorúsággal és keserűséggel betölteni, amit a képernyőn láthattunk megtörténni a sztoriban. No és persze az, hogy most már végleg vége a TCW-nak.

[Ody Mandrell]

Csak megnézted végre...  

[cyrano]

Időnként késztetést érzek arra, hogy velőmig hatoló drámát nézzek az sw-ben. Ilyenkor újra és újra át akarom érezni a szereplők fájdalmát és azt, ahogy sikerül vagy sem felülkerekedniük rajtuk. 

Ilyen (számomra) nagyobb dráma például Obi-van és Satine tragédiája és az a kép örökre belém égett, ahogy Kenobi haldokló szerelmét tartja karjaiban, ahogy évekkel korábban szeretett mesterét is. Vagy ahogy kiszabadítása után, a felnyíló hangárajtóban áll és nézi, ahogy Satine életműve porrá lesz. 

Ugyanez a lenyűgöző, mégis letaglózó drámaiság volt tetten érhető Fives esetében, ahogy akkor is, amikor Ahsoka elhagyta a rendet, vagy Yoda történetében a 6. évadban. 

De ha a filmekből veszek példát, a legnagyobbak kétségkívül Vader vallomása a fiatal Luke-nak, vagy Palpatin unokázása. Hidegrázó... 

Hogy mi a lényeg ezekben a történetekben? Hát, maga a történet, a story. Ahogy felépítette Lucas majd később Filoni és a többiek. Az, hogy a történet megvalósítására milyen technikával kerül sor, az számomra lényegtelen. Film vagy animáció? Nem mindegy? Az a lényeg, hogy mit akar közölni vele az alkotója. 

A felsorolt drámai történésekhez felsorakozott jelen évad utolsó, 4 epizódja is. Nagyon sokszor megnéztem ezt a történetszálat és azt hiszem, mind a történet, mind az animáció, mind a zene kimagasló. Csak szuperlatívuszokban tudok erről írni, számomra a legnagyobb Star Wars élmények egyike. Imádat a köbön. 

[Pildi]

1 órával korábban, cyrano írta:

Az, hogy a történet megvalósítására milyen technikával kerül sor, az számomra lényegtelen. Film vagy animáció? Nem mindegy? Az a lényeg, hogy mit akar közölni vele az alkotója. 

Ha valaki bele tudja élni magát az adott történetbe, akkor mindegy, mert akkor már egy belső film is forog a fejében, miközben nézi, és nem csak azt látja, amit tényleg lát, hanem azt, is ami a képek mögött van. Enélkül nem is lehet átérezni mások történetét, életét, jó vagy rossz döntéseit, boldogságát vagy tragédiáját, akár valós személyekről van szó, akár kitaláltakról.

Emiatt nálam is ugyanúgy tud működni egy animációs film mint egy élőszereplős. A TCW 7. évadjának utolsó négy része tökéletes példa arra, hogy akkor sem lehetett volna átélhetőbben megcsinálni, ha nem animáció. Mert, ahogy írtad is, a sztori és a mi fantáziánk a lényeg.