Ugrás a kommentre

Part I


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Mivel iszonyú sorozat pocsék rendezéssel és csapnivíló szereposztással, ami tönkretette a gyerekkoromat, meg előre már az öregkoromat is, úgy döntöttem, újra megnézem a szériát. Ami már csak azért is vicces, mert még sosem néztem végig egy sorozat bármely évadját egy év alatt háromszor a debütálás évében. És ebben benne vannak olyan favoritok, mint a The Mandalorian, a The Book of Boba Fett, a Chuck vagy a The Big Bang Theory. Magáról a részről most nem írnék, igazából a végcélom egy évadkritika. De tettem pár megfigyelést, amit szeretnék megosztani veletek. Először is, ugye itt van nekünk Mos Eisley. A város az eredeti kis porfészekből a '97-es SE változatra igazi nagyvárossá nőtte ki magát, és ezen az Obi-Wan Kenobi sem változtatott, sőt, mivel most vethettünk egy szép nagytotálos pillantást a városra, még néhány ismerős jellegzetességet is fel lehet fedezni. A legjobb itt a földből kieálló űrhajóroncs, ami az ep4-ben is eléggé megragadta az ember tekintetét és ami úgy tűnik, a The Book of Boba Fett eseményeire el lett tűntetve, mert abban már nem látható (persze lehet, hogy csak elfelejtették odatenni vagy a kamera "nem mutatta", de érdekes adalék lenne, ha kiderülne, hogy ilyen téren is fejlődött a város az évtizedek alatt).

A másik, az a nagy kokcka épület, az Ubrikkian Trade Tower. Szintén '97-ben csapták hozzá Mos Eisley-hez, ráadásul ez nem csak az ep4-ben, de az ep6-ban is látható, sőt a The Book of Boba Fettből sem maradt ki.

lR9URbf.png

udNJbib.png

N1Ebwmn.png

OXvlBf0.png

EuoW4vw.png

 

Aztán itt van Alderaan fővárosa, Aldera. A Revenge of the Sith-hez képest jelentősen átalakult, szerintem előnyére. A készítők szerintem azért alakították át ennyire, mert a filmbeli város eléggé kicsinek hatott és tömörnek, és erre a kissé klausztrofóbb érzésre a meglehetősen közeli hegyek még rá is játszottak. A sorozatban Aldera épületei sokkal szellősebben helyezkednek el, a város jobban szétterpeszkedik a nyitottabb területen, és már közvetlen a tó partján ül, nem egy part menti szirten. Ennek ellenére a készítők igyekeztek minden jellegzetességet átvenni az ep3-ból. Először is a fehéres színeket, ami meghatározó elem az ep4 óta.

A palotát némileg átalakították, karcsúbb lett és kevésbé hasonlít egy űrrakétára, de mégis igyekeztek hasonló formákkal dolgozni. Ahogy a palotába vezető sugárút is megmaradt, mögötte a tóval. A tóra néző erkély, ahol bemutatta Bail Leiát Brehának, szintén látható.

hc0R5jK.png

5v0vVA7.png

lDFQ2Kb.png

izSOOWI.png

2bxteHC.png

 

Az ep4-ben, Ben kunyhójában Luke a beszélgetésük végén megemlíti, hogy elviszi Anchorheadbe, ahol találhat transportot Mos Eisley-be vagy akárhová, ahová menni szeretne. Nos, az Obi-Wan Kenobi alapján szerintem Luke egy ilyen "buszra" gondolt, amivel Ben ingázott Anchorhead és a húsfeldolgozó között?

Cv9OeDd.png

 

Az is most esett csak le, hogy Reva voltaképpen már azelőtt beindította a kis tervét, hogy a Tatooine-ra érekezett. Ő még a homokozóban üldözte Narit, amikor Vect már Leiát leste az erdőben. A Főinkvizítor talán ezért érezte meg, hogy megint Obi-Want hajtja. A csaj türelmetlenné és frusztrálttá vált, mert már mozgásba lendítette a terveit, de ahelyett, hogy a Daiyun várná, amíg megérkezik Leia és aztán Obi-Wan, a Tatooine-on kell hajkurásznia egy noname Jedit, és ezt érzékelhette a Főinkvizítor.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.