Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Donát, ez most pontosan mire vonatkozott? Van sejtésem ;)

Nézted hajnalban a futamot? Nem keltem fel érte, majd délután, de anyu elmesélte. Aki esetleg nem látta volna, de szereti nézni, az semmiképp ne hagyja ki!!!!!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért? Mi történt?

Megpördülő Montoya az első felvezetőben, Fisico beragadása a rajtnál (ami miatt box utcából rajtolt, és fel kellett küzdenie magát előrébb, ami azért sikerült neki, a futam végén/végéig rendesen üldözte Buttont), majd új felvezető, négy Safety Car, a pole-os Button gyengélkedése, rajt utáni Massa-Rosberg-Klien (Klienben nem vagyok biztos, mert nagy volt a kavarodás) ütközés, M és R feladta a versenyt, MS Ferrarija egy puklis rázókőn szanaszét ment, néhány körrel később Montoyáé ugyanitt, de ő megfogta a kocsit, ezért nem lett ötödik Safety Car, SC mögött Alonso remek indulásai (az elsőnél úgy elhúzott az elaludt Button mellett, hogy csak na), SC mögött a Midlandek irtó ciki bénázása (a vezető Alonso mögött feltartották az egész mezőnyt), a kocsiját végképp összetörő Klien, a kicsit lepetés Sato, a végén remeklő Raikkönen, a második helyen száguldó Heidfeld (aki később a hatalmas dugóban valahogy elveszett, és végül talán a 4 helyen végzett), Webber leállása, a harmadik helyen végzett R.Schumacher a Toyotával, ja, és az ötödik helyen autókázó Button kocsijának kiégése pár száz méterrel a kockás zászló előtt (kb. 10 méterrel a cél előtt állt le, kár, hogy a forró kocsi és a nagy füst miatt nem tudta legalább áttolni a célon, mert régen volt rá példa), előzések, forgalmi dugók, stb. Volt minden, már csak a box utcában nem döglött be egyetlen szerkezet sem, az kimaradt (viszont Raikkönennek orr kúpot cseréltek, az idő veszteség miatt Montoya csak állt mögötte, várva a kerékcserére).

De ez csak címszavakban való megfogalmazása a mai napnak. Egek, még a végső sorrendben sem vagyok teljesen biztos, remélem, Donát jegyezted ;)

12-en értek célba.

Alonso

Raikkönen

R.Schumacher

Heidfeld

Fisichella

Villeneuve

Barrichello

Speed

Coulthard

Albers

Sato

Ide

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pár dologgal kiegészíteném: Pl, hogy Buttonra rászóltak, hogy nehogy áthaladjon a célvonalon, mert akkor 10 hellyel büntették volna a motorcseréjét.

 

Plusszban, Buttont rangsoroljuk, a 10. helyre, Speed mögé, ugyanis Coulthard és Speed helyét ki kell cserélni, az amerikai sárga zászló alatt előzte meg a skótot, így 25 sec-re büntették, ezzel csak a 9. lett.

 

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az elején Massa és Rosberg mellett Trulli volt a harmadik hadirokkant, nem?

Nem, Klien volt a harmadik, de ő még tudta folytatni a versenyt egy darabig.

Trulli még ugyanabban a körben Coultharddal akaszkodott össze, ott esett ki, azért jött be először a SC.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én régen szerettem a Forma 1-et, aztán Baricello a cél előtt maga elé engedte Schumachert.

Na ez az, amit tavaly a Renault nem tett meg Kanadában verseny közben, pedig lehetett volna rá számítani, de Briatore rábízta a versenyzőire, hogy aki jobb, előzze meg a másikat, vagy verje vissza. Sajnos aztán megszívták, de akkor sem tették meg. Ezt például nagyon értékeltem tavaly.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem akarok megint messzemenő elemzésekbe belemenni, csak megjegyezném megint kapott a dózsa 2 ajándékpontot. Vagy 3-t?

2 jogtalan tizenegyest kapott, másodikat azért, mert az első kimarat :nana: .

Utána a Sopron nem kapott meg egy jogos büntetőt.

Ezek a sorozatos döntő tévedések dózsa javára nekem gyanúsak. Addig nem is vagyok hajlandó ettől az állásponttól eltávolodni, amíg nem tévednek egy párszor ellenük, és ne csak egy bedobásban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És mit szólsz az angol bajnoki hajrához? Van még esélye szerinted a Man U-nak? Sztem csak minimális, de van... nyerjenek, könyörgöm! :nana:

 

 

Donát.

Szerintem nincs esély Ennyi előnyt, habár csökken az utóbbi időben nem ad le a Chelsea.

5 forduló 7 pont ez sok

Egy reménye van a MU nak, hogy lesz még Chelsea-MU. Ha addig veszít legalább egyszer a CHelsea, akkor elérhető közelségbe kerülne nekik a bajnoki cím.

Utolsó forduló Newcastle-Chelsea, otthon azért sosem szabad leírni a szarkákat.

Persze Munak meg hoznia kell mindent, arra sem lehet mérget, pláne ismerve az idei MUt. Ha visszagondol az ember, milyen meccseket rontottak el és milyen helyzetekben kaptak ki, csak magukat okolhatják.

 

Az esély minimális, csak a Chelsea ronthatja el, de ezért szép a sport, mert ilyen előfordulhat.

Szerintem az előny egy picit csökkeni fog, de 3-4 pont azért marad nekik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül is az elődnél kezdte (Benetton Renault + Briatore) annak idején. Vagyis majdnem. Attól függetlenül ez elég fura lenne, azt kell, hogy mondjam.

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.