Ugrás a kommentre

reaper

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    830
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

reaper összes hozzászólása

  1. reaper

    Egyéb fontos

    Köszönöm szépen mindenkinek
  2. Úgy tűnik, én leszek ennek a sorozatnak a védője. Az első kötet talán tényleg kicsit nehézkesen indult, de összességében bejött ezeknek az egytől egyig sérült karaktereknek a története. A Győzelem ára talán a legjobban tetszett a három kötetből, főleg Soran Keize karaktere miatt - izgalmas volt látni, hogyan gondolkodnak azok a birodalmiak, akik tisztában vannak vele, hogy amiket tettek, nemhogy tiszta, de még kicsit mocskos lelkiismerettel se védhető, és mi motiválhatja őket akkor is, amikor már biztos, hogy ami az Endor felett történt, vissza nem fordítható.
  3. reaper

    A Star Wars jövője

    Ez egyszerűen annyi, hogy az OT-ben ezek nem voltak, és aki nem tudta elengedni, hogy nem annak a hangulatnak a reprodukálása volt a cél az előzményeknél, az SW-idegennek érezte, amiket felsoroltál. Sok mindenki más meg örömmel nézte, hogy ez a világ többet tud koszos/fényes űrhajóbelsőknél, és "hátsó udvarban" is felvehető helyszíneknél. Sőt, a sequel filmek fogadtatásánál is kijött, hogyan lettek később elvárássá az előzményfilmek azon elemei is, amiket annak idején univerzumidegennek (politika, nagyvárosok, látványosabbra koreografált párbajok), vagy sima marketingelemnek, akciófigurareklámnak (a rengeteg faj, izgalmas háttérkarakter, jelmezváltozat) tartottak.
  4. reaper

    Könyvek

    Új könyveket jelentettek be: https://www.starwars.com/news/new-books-revealed?fbclid=IwAR03CBd9DFtk_Wdc4oi_XlVmHRq23axS8xZP8FIop-euAknx0hbb_-lhN9U Adam Cristopher: Shadow of the Sith - Luke és Lando nyomozása a Sithek nyomai után, találkozásuk Ochival, aki Rey szüleire vadászik. Mike Chen: Brotherhood - Klónháborús kaland Obi-Wan és Anakin főszereplésével. Stories of Jedi and Sith - ifjúsági novelláskötet, értelemszerűen Erőhasználókról, Jake Bartok illusztrációkkal. Kiersten White - Padawan - az ifjú Obi-Wan megpróbál a Qui-Gon lehető legjobb tanítványa lenni, még ha nem is tűnik ez olyan egyszerűnek.
  5. reaper

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Nemrég a munkahelyemen meghívott vendég volt Tóth Tamás Boldizsár, aki főleg a Harry Potter regények fordításáról beszélt, de sok más érdekesség mellett szóba került, hogy a SW előzménytrilógia filmes, és TCW tévés fordítása is az ő munkája volt. Elárulta az is, hogy az utóbbi időben újra fordít sorozatokat, és pont a TCW legújabb évadát említette meg, hogy nyáron azon dolgozott... szóval valószínűleg ha indul a Disney+, a hetedik évad is honosítva lesz várható . 49:30-tól beszél erről:
  6. Ó, a maguk idejében bevallani, hogy az előzményekben a végefőcímen kívül bármi tetszett, simán a széllel szemben vizelés kategóriájába esett, és biztos minden véleménynyilvánító-felületen várt valaki, aki elmagyarázta, hogy ha nem voltál ott a vöröscsillagmunkásdózsa moziban 82-ben, a lépcsőn ülve eredeti szinkronnal nézve a Birodalom visszavágot, szavad nem lehet SW ügyben... (mellékesen, a Birodalom... is jóval megosztóbb volt a maga idejében, mint amilyen státuszba később került). De emlékezzünk, amikor indult, a TCW-ba is csak ott nem kötöttek bele, ahol lehet, Ahsoka karakteréről is majdnem csak a 18+ fanart rajzolók felől jött ha kétes is, de pozitív visszajelzés... ahhoz képest hol vagyunk. Simán benne van a pakliban, hogy a ST is idővel átesik egy rehabilitálódási folyamaton.
  7. Néha még feltűnik egy jó Jar-Jar, zöldháttér, nemszeretemahomokot központú megmondás, de valóban, durva látni, hogy azok a PT-elemek, amiktől 10-15-20 éve még lángoltak a fórumok, mára alap dolgok lettek, a fiatalabbak számára meg bőven a mindig is úgy volt kategóriába esnek. Egyrészt ugye, ahogy @Dzséjt is írta, sok minden is történt azóta, viszont a "Zigazirajongóság" azon ismérve megmaradt, hogy annak valaminek az utálatában/tagadásában mutatkozik meg, arra meg most (még) sokaknak ott a ST.
  8. A rendszeresen írott SW-t olvasók köre mindig is csak egy részhalmaz volt a teljes rajongói táborhoz képest, a mindenkori EU mondhatni egy jutalom azoknak, akik szeretnének beljebb mászni ebbe a világba. Kereslet meg pont van annyi, hogy megérje csinálni, szerintem legyen nekünk ennyi elég. Az átlag SW kedvelők ahogy én látom többségében a mozifilmeknél kevéssé mennek túl - a Mandalorian talán a kivétel - de pl. az animációs sorozatokat is felnőtten már nehezebben kezdik el, a regényekhez viszonyulás meg a rajongói körben is mindig megoszló volt - emlékezzünk, a Legends-könyvekre is a fénykorukban is sokan húzták a szájukat, hogy "lassan bárki írhat SW-t, elinflálják a nevet a sok ilyen olyan könyvvel", ellenben aki meg belemászott az olvasásukba, azok nagyon belemásztak, viszont ebből a nagyátlag rajongó nem sokat érzékelt. A Star Wars azért alapvetően mindig is filmes történet volt/marad, a közönség is főleg így tekint rá, az új olvasók is a filmek/sorozatok felől jelennek meg, egy EU-s siker, mint pl most a High Republic is természetesen örvendetes (a két magyarul megjelent regény tényleg kiváló!), de a teljes képhez képest eléggé viszonylagos.
  9. reaper

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Közben Jason Ward is hozott ezt-azt: https://makingstarwars.net/2021/06/star-wars-obi-wan-kenobi-spoilers-theyre-coming-for-you-kenobi/?fbclid=IwAR0u0vtit8a9DNyLrR0xwgP4nANnvOb_sivIKw5X0AIIxPyrdAxlYrvRwoY
  10. reaper

    Képregények

    Szukitson már magyar címmel, leírással jegyezhető elő az Allegiance képregény, szerencsére a tavaly év végén meghirdetett négy képregény mindegyike így begyűjthető lesz.
  11. A Szukitsnál előjegyezhető az Aphra-könyv.
  12. reaper

    Cikkek a Star Wars-ról

    Jogos, én tértem már el egy kicsit a sok más helyen feltűnő narratìva irànyàba.
  13. reaper

    Cikkek a Star Wars-ról

    A SW mindig is mint egy homokvár épült, elég Lucas legendás önellentmondásaira gondolni, és hogy vagy háromszor változtatta meg a saga főmotívumát is. Igazából mostanság franchise filmeknél a Marvel-féle építkezés és a tévésorozatos gondolkodás lett a mérce, amihez képest a SW gyártása valóban egyeseknek kaotikusnak, értelmezhetetlennek, ódivatúnak tűnik. Az is tény, hogy RJ és JJ Abrams hozzáállása elég különböző - JJ a nosztalgiát keresi mindenek előtt, addig Johnson szerintem közelebb áll Lucas gondolkodásához - ami tényleg látható kihatással van a filmekre, de szerintem egyáltalán nem beszélhetünk direkt egymással kiszúrással, meg a másik munkájának széttrolkodásával, amivel sokan vádolják őket.
  14. A közösségi média hatása eleve ebből ku...lturálatlanul káros, az amúgy is meglévő gatekeeping (van erre értelmes és használatos magyar szó?) viselkedésformák hangját többszörösére nagyítja, tényleg a legjobb negligálni. Szinte már könyvet lehetne írni a SW-rajongóság szociológiájából, biztos sokaknak fájna. Amúgy is...
  15. Mondhatni már iparágnak nevezhető, amit MZ csinál (wegotthiscovereddel, Doomcockal és társaival együtt), egy kisebb párhuzamos valóság már az övék - valahol már a SW QAnon-jának hívják őket, hiszen mindig ha rájuk cáfol az élet, kitalálnak valamit, amivel tovább fűthetik azt a réteget, amelyik nem tudja normálisan lekezelni, hogy a franchise nem az ő szájuk íze szerint halad épp - és ez van akkora, hogy az elvileg komoly hírportáloknak is megéri, hogy a hülyeségeiket hozzák le, a kattintás az kattintás. Valahol folytatása ez annak, amikor a Disney-felvásárlás után hetente került elő valami nagy készpénznek vett leleplezés arról, hogy az előzménytrilógiát ha visszacsinálni nem is, de amennyire lehet el fogják dugni, a felújított változatok helyett már dolgoznak az eredeti trilógia 4K remasterén, visszakanonizálva azt... és ez folytatódik most. Zerohnál szerintem még a sértődöttség is befigyelhet, mióta Rian Johnson bevallotta, hogy a kamu kémjelentésein mulattak a TLJ készítése közben.
  16. reaper

    Könyvek

    A Ziro-n úgy írták, hogy a Mandalorian Junior Novel várható a Kolibritől. https://ziro.hu/konyv/milyen-star-wars-konyveket-varhatnak-2021-ben-a-magyar-rajongok/
  17. reaper

    Egyéb fontos

    Nyomott áron, egyben lehet, számonként elég nehéz, ahogy látom- Hogyne, remélem szomszédok is szerették
  18. reaper

    Egyéb fontos

    Tulajdonképpen ugyanaz a lap, csak még valamikor 2003-ban önállósították magukat a külföldi anyalaptól, azóta ezen a néven jelennek meg.
  19. reaper

    Egyéb fontos

    Könyvtárban dolgozok, így legalább rálátás szempontjából igyekszek képben lenni a nyomtatott sajtóval is - plusz néha sikerül lopni egy kis időt, érdemben bele is tekinteni egybe-egybe, mondjuk amióta csak első látásra takaréklángon működünk, paradox módon szinte kevesebb idő van ilyenekre . Közéleti lapok közül a Magyar Hang, amire hajlandó is lennék pénzt adni (szabadság alatt volt, hogy megvettem), amúgy a HammerWorld-öt veszem rendszeresen, de azt már közel húsz éve.
  20. reaper

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Terveznek a kiadásával, idén várhatóan megjelenik itthon is.
  21. reaper

    Egyéb fontos

    @Dzséjt, @Whill, @Donát, nektek is köszönüm!
  22. reaper

    Egyéb fontos

    Köszönöm szépen mindenkinek :)
  23. reaper

    Taika Waititi Star Wars filmje

    Szerintem a logó stílusa is arra utal, hogy nagyon visszamegy a film az időben.
  24. reaper

    George Lucas

    A Star Wars Archives: Episode I-III. könyvben írnak erről (decemberben jelenik meg), elvileg ez a már ismert midi-világos történetnél egy korábbi verzió lehet.
  25. reaper

    Marvel

    Marvel: Legends?
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.