Nute Gunray

Gondolom, Karrde miatt. Nekem az a könyv csak egy puszta felvezetésnek tűnt a kiváló Jövő látomásához. Annak a célnak megfelelt, de mint önálló könyv, nálam nem, ezért szerepel hátul a listámon.

Hamilton sztáralkat, annak minden pozitívumával és negatívumával, és ezt nyilván látja a Liberty, amely igazi amerikai vállalatként felépít egy arcot az általa birtokolt sportág élére. Egy ilyen szerepre a szürke Bottas, Leclerc, de talán még Vettel is alkalmatlan lenne. Azt azonban nem látom be, hogy a Liberty számára miért lenne kifizetődő, hogy Hamilton minden nehézség nélkül dominálja a versenyeket, hiszen már most látszik, idén sem lesz egy kiélezett versenynaptár. Leginkább amúgy Vettel önhibájából (már korábban is nyilvánvaló volt, hogy azt a stresszhelyzetet nem bírja elviselni, amikor egy szezon során ő az üldöző), de persze ott van az ordító Mercedes-dominancia is, amellyel érdekes módon nem tudnak mit kezdeni, míg annak idején a Ferrari-nyomást ilyen-olyan "adminisztratív" módszerekkel próbálták mérsékelni (új pontrendszer, gumiszabályok, kvalifikáció, motor stb.) a borzasztó 2002-es idény után.

Én is megvenném, ettől függetlenül.

Nekem is meg kéne nézni már a TNG-t újra. Csak épp mindig az volt az általam legkevésbé kedvelt ST-sori a Voyager után.

Lehet, hogy pont az itteni események hatására, hiszen később csalódottan döbben rá, hogy a Droid Gotra semmivel sem jobb, mint a Kaldana Szindikátus, és Szerszám, az önrendelkezés követelésének álcája alatt, ugyanolyan kirekesztően és leereszkedően beszél a szervesekről, mint előtte a kaldanák a nem emberi lényekről (lásd Tsuulo).

Ha már Zahn (és épp nincs jobb dolgom), sorrendbe rakom a könyveit tetszés szerint. 1. A jövő látomása 2. Thrawn 3. Az utolsó parancs 4. Sötét erők ébredése 5. Kirajzás 6. Gazfickók 7. A túlélők keresése 8. Hűség 9. A Birodalom örökösei 10. Válaszutak 11. A múlt kísértete 12. Thrawn - Szövetségek

Sajnos az nem regény lesz, hanem a hangoskönyv szövegkönyv-változata. (tehát hasonló módon lesz kiadva, mint mondjuk a Harry Potter és az elátkozott gyermek).

Rae Carson: Koréliai hajsza Ahogy fent is írták többen, egy egyszerű, akcióorientált kalandregényről van szó, amely azonban végig fenntartja az érdeklődést. Rae Carson-tól eddig egy novellát olvastam, a Bizonyos szemszögből c. antológiakötetben ő írta meg R5-D4 történetét (a vörös asztromech, amelyet Owen bácsi eredetileg kinézett magának). Az kimondottan tetszett, így bizakodhattam egy jó regényben. Sajnos Han vagy Qi'ra múltjáról nem sokat tudunk meg, az előbbit nyilván egy grandiózus alkotásra tartogatják, így az írónő keze meg volt kötve, míg az utóbbi nem is biztos, hogy elbírná a YA besorolást vagy a Star Wars-kompatibilitást, de talán nem is szükséges a részletezése. A történet egy tervrajz értékesítése körül forog, túl sok szót nem is érdemes rá áldozni, mert bár kezdetben még homályos, hogy mi is a helyzet, később ez azonban kitisztul minden csavar nélkül, így a regényt inkább a karakterek viszik el a hátán. Különösen tetszett, hogy már most szembetűnő Han és Qi'ra értékrendjének és karakterének különbözősége minden egymás iránti, egyre erősebb rokonszenvük ellenére. Ezek a jellemzőik későbbi döntéseiket is jelentősen meghatározzák, amely előrevetíti a filmben látottakat. Kicsit ironikus, hogy Qi'ra, nem kevés mértékben Han hatására, mennyire viszolyog a Mérnök szenvtelen hozzáállásától, miközben ő is a hatalmasok játszmáját akarja játszani és később, mint láthattuk, ez sikerül is neki, gyakorlatilag olyanná válva, mint a dezertált birodalmi. Ezzel szemben Han vágyálmai kevésbé ambiciózusak. A fiúval együtt csodálkozhatunk rá az űr csodálatos nagyságára; élete legelső űrutazását láthatjuk, miközben tudjuk, hogy később keresztül-kasul be fogja járni a Galaxist. Harmadik főszereplőként ott van a kezdetben együgyűnek tűnő rodiai Tsuulo, aki hármójuk közül egyedüliként egykor megtapasztalhatta a másfajta életet a csatornákon kívül. Sokszor fohászkodik az Erőhöz, ami számára, immár a Birodalomban felnövő laikusként valami megfoghatatlan misztikus valami. Han nem is tudja hová tenni a dolgot, és láthatóan még a Jedik-ről sincs semmi fogalma. A két bűnszervezet, a Droid Gotra vagy a Kaldana Szindikátus révén olyan témák is felmerülnek, mint a droidok jogai, a szervesekhez való hozzáállásuk, illetve az idegengyűlölet az emberek részéről. Korélia egy ipar-orientált bolygó, annak minden társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi feszültségével együtt. Tömegek élnek hihetetlen nyomorban, és a könyv nagy erénye, hogy ezt kellően bemutatja, ha már a filmben nem sok játékidő jutott Koronavárosra, érthető okokból. A Fehér Férgek, bár rémes és borzasztó körülményeket kínál, mégsem a legrosszabb eshetőség az olyan család nélkül tengődő fiatalok számára, mint Han és Qi'ra. Bár vannak arra utalások, hogy Proxima és cinkosai kíméletlenül elbánnak a haszontalan csatornapatkányokkal, ám az undorító grindolid még sem tűnik olyan borzasztónak a sokkal nagyobb kiterjedésű és befolyású bűnbandákhoz képest. Han-ék számára magától értetődő, hogy a küldetés után visszatérnek a Fehér Férgekhez, mert ugyan tervezgetik szökésüket, a bolygóról való távozást így sokkal sikeresebben tudják kivitelezni, mint ha egyébként az utcán tengődnének. Úgy látszik, a koréliai alvilágban ha valaki nem tartozik valamelyik bandához, az egyenlő a halállal. Alapvetően tehát egy kellemes regényről van szó, amely azonban nem váltja meg a világot, és pár, a szereplőkre oly jellemző karaktermotívum felvillantását leszámítva, sok mindent nem tesz hozzá a filmhez. Ennek ellenére mindenkinek érdemes elolvasni, már csak a fiatal Han és a koréliai mindennapok miatt is. Négyes.

Nagyon várom már, remélem a harmadik rész visszatér az első kötet szellemiségéhez.

Szerintem is egész jó ez a trilógia, vagy legalábbis bőven az olvashatóság szintje felett van. Nyilván egy Thrawn-trilógiához nem ér fel, és talán a Jedi akadémia-trilógia is jobb, de a szintén a 90-es évek első felében megjelenő Fekete Flotta fenyegetése-trilógiánál vagy Barbara Hambly könyveinél egyértelműen színvonalasabb. Pont most olvasom a Koréliai hajszát, érdekes összevetni a canon és a legends Korélia-ábrázolását.

Nekem mindegy, hogy Sean Connery, Timothy Dalton vagy Pierce Brosnan, ki nem állhatom a James Bond-filmeket. Valószínűleg magával a műfajjal van bajom (az M:I-hez is hasonlóan állok), számomra nem igazán érdekfeszítő, mik az aktuális legmodernebb kémkütyük, a legújabb sportautó vagy az éppen aktuális dögös "Bond-girl" (ettől a bulvárszlengtől már szabályosan kiráz a hideg). Egyébként még pont Daniel Craig volt a legéletszerűbb (azt hiszem, az első két filmjét láttam), minden előzetes hisztériával szemben nekem ő a favorit Bond, ha mondjuk választani kéne.

Rob Chestney: Veszélyes béke Korántsem annyira rossz, mint amilyen a híre, persze itt feltétlenül ismeretes a TOR alapsztorija, különben nem sokat fogunk érteni az egészből. A képregény olvasása előtt mindenképp ajánlom a játék előtt megjelent cinematic trailerek megnézését, illetve az Árulás elolvasását. Jelen képregény a nagy galaktikus háború lezárását meséli el nagyvonalakban, mintegy távirati stílusban, ide-oda ugrálva az események között, átlapozva akár fontos történeseket. Ennek ellenére számomra élvezhető volt, még ha nyilván eredeti web-comic lévén nem versenyezhet a "valódi" képregényekkel. Ahhoz azért túl összecsapott és esetleges. A rajzok furcsák, bár megszokhatóak voltak, de azért egyes szereplők szinte már minden egyes képkockán más ábrázatot kaptak, Satele Shan-t pedig egyes esetekben borzasztóan sikerült megrajzolni. Ennek ellenére azért összességében a rajzok tetszettek, Coruscantot vagy a Nar Shaddaa-t jól sikerült visszaadni, vagy éppen a Dantooine elhagyatott Jedi-enklávéját (amely a Kotor-ban a második helyszín volt anno). A történet komorságát is sikerült visszaadni. Míg az Árulásban a Jedi-templom elestét láthatjuk Darth Malgus szemszögéből, addig itt a Galaktikus Szenátus ostromára kerül sor Darth Angral vezetésével. Eközben persze az Alderaan-on folyik a béketárgyalás, a Coruscant megtámadása után most már merőben más feltételek közepette. Érintve lett az is, hogy egyes Sith-ek merőben eltérően álltak hozzák a megkötött szerződéshez, itt elég csak utalni Darth Angral és Darth Baras ellentétére. Vannak közben erős pillanatok: a Jedi-templom pusztulása, Berooken főkancellár meggyilkolása, vagy amikor Mareesh, a rodiai szenátor Paran Am-Ris ideiglenes kancellár szemére veti, hogy a bolygója hiába volt hűséges, mégis odavetik koncnak a Sith Birodalom lába elé. A Külső Gyűrűt ismét beáldozták. Inkább a képregény első fele a jó, a második felére azért már leül a történet, még ha a végén van egy csavar is, ahol Dar'Nala próbálja megbontani a törékeny békét. Érdekes, hogy itt jelentősen felcserélődnek a szerepek, és a togruta (kiugrott) Jedivel szemben éppen Baras az, aki a higgadt és mérsékelt nézőpontot képviseli, és láthatón próbálja elkerülni a vérontást (persze nyilván a saját politikai hasznát szem előtt tartva). Szóval azért nem volt rossz, de a történetvezetés- és ábrázolásbeli hiányosságok azért lerontják az összképet. Négyes.

Igen, de ha fizetés sincs (márpedig akkor nincs), akkor mi vesz rá, hogy mondjuk szakácsként Sisko apjánál robotolj egy étteremben? Pusztán a főzés szeretete, hogy a replikátorhoz képest eredeti és finom kaját csinálsz? Nem hiszem.

Alexander Freed: Az elveszett csillagok A Megsemmisítés elolvasása után sort kerítettem az annak előzményeként is felfogható képregényre. Nem volt egy nagy eresztés, a szuperfegyver-téma már a könyökömön jön ki, ráadásul a twi'lek csempészcsaj a regényhez képest itt elég ostobának tűnt (ha már lépten-nyomon ő illettet mindenkit ezzel a jelzővel). A szereplők ábrázolásban felfedeztem némi inkonzisztenciát, sokszor változott Theron és Ngani Zho kinézete is, máskor meg Teff'ith akkora lekku-kat kapott, hogy csoda, hogy elbírta a feje. Maga a képregény azért szép volt, főleg a bolygók ábrázolásánál, és nagyon örültem a kis túlzással a kőkorszakba visszalőtt Taris felbukkanásának is. A történet egyszerű és érthető volt, bár volt egy-két ugrás az eseményekben, de azért ez bőven emészthető volt. Egy gyenge négyest adok rá.

Drew Karpyshyn: Megsemmisítés Egy jócskán elhúzódó hiányt pótoltam most ezzel a könyvvel, ilyen hosszú ideig (4 év) egy SW-könyv sem porosodott a polcomon olvasatlanul. Korábban jobban meg akartam ismerni a világot, mielőtt nekikezdek a könyvnek, de a TOR-hoz sajnos gyenge volt a gépem, a képregények meg még szintén nagy adósságaim (bár az egyiket most elolvastam a regény hatására, rövid értékelés a megfelelő topikban). Azért sejthető volt, hogy Karpyshyn most sem ad ki fércművet a kezéből. Az író szerencsére azokra is gondolt, akik nincsenek tisztában teljes részletességgel a TOR eseményeivel, így részletekbe menően utal vissza dolgokra, amely itt kimondottan hasznos. Maga a történet egyébként nem nagy eresztés, össze lehet foglalni pár mondatban. Mégis, Karpyshyn olyan lendületes és az érdeklődést fenntartó stílusban ír, hogy ez egyáltalán nem jelent gondot. Karakterei érdekesek, bár azért a Darth Bane-trilógiához képest nem igazán emlékezetesek. Ami nagyon tetszett, hogy megismerhetjük a hidegháborúba, majd egy új kiélezett konfliktusba belebonyolódó Köztársaság szervezeti működését, illetve az intézmények egymáshoz való kapcsolatrendszerét. Ehhez képest a sith-ek most mellékszereplők, bár a Sötét Tanács párszor szerepet kap, illetve a Birodalom logisztikájába is betekintést nyerhetünk Davidge miniszter révén, ez a szál azonban hamar elsikkad, és a könyv közepére már nem követjük nyomon az itteni szereplők ténykedését (pl. Darth Marr). A könyv központi kérdésfeltevése, hogy mi az a pont, amit még meg lehet tenni a győzelem érdekében, és mikor van az, amikor hiába képviseljük a jó oldalt, már semmi sem különböztet meg az ellenségtől. A háborús hős Jace Malcom rövidlátásának a levét majdnem a Duro itta meg, de szerencsére a fia, Theron nagyon is kiforrott értékrenddel rendelkezett. Az ő karaktere mellé még kapunk egy kiváló Jedi-t Gnost-Dural képében (ő rá még emlékeztem, a rend főkönyvtárosaként ő narrálta a Galaxis eseményeit a TOR megjelenése előtt készített kis videókban), de az igazgató Marcus Trant is érdekes szereplő, aki talán túl sokat enged meg beosztottjának, Theron-nak. A twi'lek csempész, Teff'ith számomra unalmas volt. A Sith-oldalról Darth Karrid meglehetősen idegesítő volt, tipikus példája a Kettő Szabálya előtti idők ostoba és méltatlan sith-jeinek. Ha a TOR-könyveket hasonlítom össze, akkor az Árulás még mindig kiemelkedő, de talán a Revan-t is hangyányinál erősebbnek éreztem a Megsemmisítésnél. A Végzetes Szövetségnél viszont egyértelműen jobb. Ez a könyv Karpyshyn búcsúregénye egyúttal, akinek visszatérése nyilván már nem várható, a BioWare-t is otthagyta évekkel ezelőtt. A Legends-éra egyik legszínvonalasabb írójáról van szó, aki zseniálisan lehet életet a sok ezer évvel ezelőtti történések Galaxisába, kezdve a Kotor forgatókönyvírójaként, gatyába rázva a korábbi katyvaszt és összerakva a részinformációkat egy koherens egésszé. Ha csak az ő regényeit rakom sorrendbe, akkor nálam a következő a helyzet: 1. A gonosz dinasztia 2. A Kettő Szabálya 3. Revan 4. A pusztítás útja 5. Megsemmisítés

Meg jó lesz egy kicsit látni a hétköznapi életet a Földön. Erre a korábbiakban nagyon ritkán tértek ki, és sokszor el nem tudtam képzelni, hogy egy olyan bolygón, ahol nincs pénz, nélkülözés stb., a Csillagflottán túl létező civil emberek mivel tengethetik életüket (persze azt tudjuk és láttuk, hogy Sisko apja éttermet vezet San Franciscóban, bár ott is felmerül a kérdés, hogy csak kedvtelésből csinálja vagy vannak-e ott fogyasztói árak).

A Fradi nem játszik rosszul.

Miután a szakításuk után barátnője öngyilkos lett, depresszióba süllyedt.

Megnéztem a Toy Story 4-et, szerintem méltó az előző három részhez, még ha egyébként nem is lett volna szükség a folytatásra, hisz olyan szépen és kereken lezárták az egészet az előző részben. De ha már így alakult, legalább ismét minőségi alkotást tettek le a készítők, kiváló látványvilággal és komoly mondanivalóval. Gyerekkorom animációs filmjei között a Toy Story mindig kiemelt helyet foglalt el, így nagyon szurkoltam, hogy nehogy elszúrják.

Szép találat és valóban.

A harmadikat még nem. Nekem van 50%-os kedvezményem a Libri csoportnál, de oda sajnos mindig később érkeznek a Szukits kiadványai, így egyelőre várok.

Star Wars: Darth Vader: Dark Lord of the Sith #7-12 - A Jedik hagyatéka Annak idején Stover ragadta meg legjobban a tépelődő Anakin, majd a megszülető Darth Vader lelkivilágát. A leírások mellett ezt most vizuális szinten is megkapjuk. Lélekben Anakin a Mustafaron maradt, meditálása közben láthatjuk, ahogy megcsonkított, fortyogó teste lebeg egy füstös, komor világ lávafolyama felett, miközben az egyre inkább ritkuló számban repkedő, apró fénylő pillangók jelzik a maradék jóságot bensőjében. A képi világra tehát ismét nem lehet panasz. A kötet első része jobban tetszett, amely elrendezi Jocasta Nu sorsát. Bár annak örültem volna, ha egy-két mondatban kitérnek rá, hogy úszhatta meg a nagy tisztogatást (a Jedi-templom állapotán láthatóan elszörnyedt, tehát nem volt jelen a támadáskor). És bár a visszatérése a könyvtárba érthető (nem tudott tétlen maradni, miközben a Galaxist felemészti a sötétség), az már nagy botorság volt, hogy a Főinkvizítor előtt felfedte kilétét, pedig ahogy Ody is írja, megléphetett volna (persze már az is felelőtlenség volt, hogy a Coruscantra a Jedi-rend szimbólumával jelzett hajóval érkezett...) Egyébként itt még látszik, hogy a birodalmi bürokrácia egyelőre nem illesztette be Vader-t a hierarchiába, alakja még nincs köztudatban. Erről árulkodik a nyomozótiszt szabadszájúsága vagy az igencsak elbénázott merényletkísérletek vele szemben, de akár a Kilencedik Nővér alig leplezett megvetését irányába is ide sorolhatjuk. Persze aztán Vader szépen-lassan megmutatja, hogy milyen új rendszer lesz itt. Tetszett Palpatine higgadt logikájának bemutatása is, miszerint Vader állítsa le féktelen és öncélú tombolási vágyát, mert nem akar a holtak galaxisában uralkodni. És bár itt Vader annak tűnik, ami sokszor, egyszerű végrehajtónak, aki ennél fogva soha nem is lehet az uralkodó egyenrangú társa, és inkább inkvizitorként viselkedik, mint Sith-ként, azért Palpatine-nel szemben ő is megcsillogtatja egy pillanatra hatalmi machinációs képességeit, amely később már sokkal inkább jellemzőbb lesz rá (lásd a másik Vader-képregényt pl.): amikor megöli Jocastát és megsemmisíti az adatkristályt, azzal egyértelműen keresztül húzza mesterének számításait. Vader elfogadja sorsát, Palpatine jobbkeze lesz, de ezen a poszton senkivel sem hajlandó osztozkodni. Palpatine hosszú éveket szentelt arra, hogy Anakint maga mellé állítsa, de nem vagyok biztos benne, hogy a végeredmény tekintetében maradéktalanul elégedett lehetett.

Igen, most már emlékszem. Köszi. Rég olvastam már azt a regényt. Most már a következő kötetbe is bele kezdtem.

Star Wars: Darth Vader: Dark Lord of the Sith #1-6 - Birodalmi gépezet Azonnal beszippantott ez a sorozat, talán eddig ez tetszik a legjobban az új canon éra képregényei közül. A másik Vader-képregényhez képest eddig egyértelműen jobb. Itt tényleg a Birodalom első napjaiba csatlakozunk be, a készítők merészek voltak és folytatták az EP3 végének jelenetét, amelyben Vader megismeri Padmé sorsát. Az első kötet legfontosabb világépítő mozzanata, hogy a fénykard vörös színét a fájdalommal és haraggal átitatott kyber-kristály vérzése okozza (vagy ez az infó már szerepelt korábban is? kicsit ismerősnek tűnt, de lehet, hogy csak itt a fórumon olvastam korábban). Vader egyelőre azzal van elfoglalva, hogy tombolását kiélje, ennek szerencsétlen Am'balaar City látja kárát, annak ártatlan lakosaival együtt, a Brighthome-on állomásozó klónokról már nem is beszélve. Eközben persze legyőz egy kiváló harcos, ám stratégiai érzékkel egyáltalán nem rendelkező remete-Jedit, Kirak Infil'a mestert. Aztán megépíti első Sith-fénykardját, miközben egy látomás erejéig azt is láthatjuk, hogy milyen alternatíva állt Vader előtt. Kedvencem volt az inkvizítorok első felbukkanása, vagy ahogy Vader a bacta-tartályban újjáépíti páncélját az Erő segítségével, illetve amikor Mas Amedda nyilvánosan, ceremoniális esemény közepette semmisíti meg a megölt Jedik összegyűjtött fénykardjait.

Annak idején ez volt az első canon képregény, amit olvastam Sky kiváló fordításának jóvoltából. Most jó volt újra elolvasni az Endor utáni eseményeket Poe anyjának szemszögéből. Az első történetben leginkább a hangulat fog meg: láthatjuk "békaperspektívából" a Halálcsillag II elleni csatát, majd az ünneplést a holdon. A későbbiek szempontjából a második történet a legfontosabb: Palpatine elhalálozás utáni terveinek egy szeletét láthatjuk, mégha nagyon is csak érintőleges formában. Mindeközben Theed városával még a prequel is megidéződik. A harmadik történetet, amely során Luke megszerzi a Jedi-templom fájának maradványait, kissé untam. Fény derül C3PO vörös karjára is, ez a történet nagyon tetszett és még az ábrázolás is egyedi volt. Igazából nem nagy eresztés a Shattered Empire, látszik, hogy akkor készült, amikor még az EP7 előtti nagy várakozásban nem akartak túl sok információt elejteni.