Nute Gunray

Igen, én is pont ezt a regényt akartam felhozni érvül. Kellő fantáziával bőven kitölthető a cselekmény érdekes történésekkel.

EP1: 2 EP2: 1 EP3: 3 EP4-6: 0 EP7: 2 EP8: 1 EP9: 1 RO: 2 Solo: 1 TCW: 0

Igen, maximális mértékben. Fogalmam sem volt semmiről, csak a trailer adott kapaszkodót. Persze ezzel meg is fosztom magam az izgalmas teóriázgatásoktól, de igazat megvallva már az előző filmeknél se volt arra időm, hogy a spoilerekből naprakész legyek.

A fórumon kábé utolsóként végre én is láttam a filmet. Két szóval elöljáróban: fantasztikus volt. Egynéhány jelenetét meg is könnyeztem. Ez a film most valódi gyógyír volt számomra az elmúlt időszak nehézségei közepette. Holnap bővebben is írok. Na meg végignyálazom az egész topikot + a képes útmutatót, amelynek fellapozását totális spoilermentesként sikerült megállnom, nem kis önuralommal.

Az én sorrendem: 7. - HP7: nekem összességében csalódás volt, kiváltképp a második fele, a felfokozott várakozási idő alatt még jobb fanfiction-t is olvastam. A sötét tónus persze itt a legerősebb, de a történet néhol akadozik, a horcruxok keresése teljesen össze van csapva és véletlenszerű, főleg az utolsó fejezetekben. 6. HP1: Ez hasonlít leginkább egy gyerekmeséhez. Anno teljesen elvarázsolt, számomra ma már azonban kissé rövid és elnagyolt, de egyértelműen az ifjúsági világirodalom kitörölhetetlen remekműve. 5. HP2: Kimondottan félelmetes volt, amikor először olvastam, és még most felnőtt fejjel is végig belengi a történetet egy baljós érzés a suttogó hangokkal, csöpögő csapokkal és rémes kísértetettekkel, Zsebpiszok közzel, pókokkal, nem beszélve arról, hogy Harry első ízben kell, hogy megtapasztalja a közellenségi státuszt. A nyomozós szál zseniálisan van felépítve. Remek mellékszereplőket is kapunk Lockhart és Mr. Malfoy képében. Dobby-t azonban mindig is utáltam. 4. HP3: Jóval barátságosabb a légkör, mint az előző könyv, az egyetlen rész, ahol Voldemort tényleg csak említve van. Már Marge néni felfújása is zseniális (a film ezen tovább emelt), de az utána történtek még inkább. Lupin, Sirius Black mindketten a legjobb karakterek közül valók, és a 400 oldal valahogy pont elég arra, hogy ezt a cselekményt Rowling elmesélje. A varázslatos roxfortos hangulat talán itt jelenik meg leginkább a Tekergők térképével, Roxmorts faluval és a részletesen taglalt kviddicsidénnyel. És nem mellesleg e könyvhöz készült a legjobb filmadaptáció is. 3. HP5: Személyes emlékek kötnek ehhez a könyvhöz, az első HP amit már saját zsebpénzből vettem meg; emlékszem pont téli szünet elejére érkezett meg a rendelésem az iskolába, a hatalmas hó közepette rohantam haza és 3 nap alatt elolvastam. Talán az emlékeim gyerekkorának egyik legutolsó mozzanata ez. A hatalmas terjedelem miatt itt mindenre jut idő, a mágikus politika itt jelenik meg a legmarkánsabban: minisztérium, tanszabadság, Umbridge, RBF stb. Imádtam. Harry viszont roppant idegesítő: egy örjöngő egoista lett, nálam ott verte ki a biztosítékot végleg, amikor már szerencsétlen Ron-tól is irigyli a prefektusi jelvényt. A könyv végén a minisztériumi balhét kissé összecsapottnak éreztem. 2. HP6: Borúlátás mesterfokon. Valahogy minden olyan baljós és sötét, még a Roxfort falai mögött is. Dumbledore és Harry közös jelenetei zseniálisak, a kötet végén szereplő roxforti behatolás nemkülönben. Malfoy végre árnyalva van, Lumpsluck zseniális, miközben Harry és barátai már tagadhatatlanul felnőttek egy vészterhes időszak közepette, és az iskolai romantikázásra is jut idő. Nagyon jók a merengős flashback jelenetek. 1. HP4: Első ízben kitágul a HP univerzum, izgalmasabbnál izgalmasabb fejlemények, miközben a coming-of-age vonal is megjelenik. A kissé elnyújtott ötös könyvhöz képest itt pont megfelelő a terjedelem: a hosszú felvezetés, a kupadöntő, az azt követő zűrzavar, a trimágus tusa, Rémszem, Bumfolt, Kupor stb. A magyar mennydörgőről már nem is beszélve A Harry-Ron páros első ízben bomlik szét... Rowling nagyon szépen kezeli ezeket a konfliktusokat. A 4-es könyv tényleg a sorozat csúcsa. Ironikus, hogy ehhez készült a legrosszabb filmadaptáció...

Ez zseniális lesz. Konkrétan libabőrös lettem.

Boldog születésnapot, Jake!

OFF Még nem láttam. Sajnos novemberben volt egy elég komoly műtétem, így nem voltam olyan állapotban, hogy végigüljek a moziban 2,5-3 órát. Az elmúlt hetekben művészet volt nem spoilerekbe futni, de eddig sikerült és jobb híján tartottam egy saga-maratont. Most már jobban vagyok, a napokban megnézem (már csak azért is, mert félek, hogy a feliratost lassan leveszik a kínálatból), aztán írok egy kimerítő kritikát, Utána már "csak" az általatok kitermelt sok ezer hozzászólást kell elolvasnom. Köszi az érdeklődést.

Alexander Freed: Alphabet osztag Azt vettem észre az új kánon kapcsán, hogy elég sok a depresszív hangulatú, a Galaxis és a háború nyomorát realisztikusan ábrázoló regény; A lázadás hajnala, Elveszett csillagok, a két Battlefront-könyv (különösen a második), Phasma, csak hogy párat említsek. Ha most a Legends-éra X-szárnyú sorozatával összevetem, amely szintén közvetlenül az Endor utáni időkben játszódik, jelen értékelés tárgya, az Alphabet osztag is egy jóval sötétebb tónusú regény, ahol nincs helye semmiféle romantikus és fennkölt harcnak a megtestesült gonosz, a Birodalom ellen. És ez jó is így. Endor nem hozza el a várva-várt kánaánt, csak egy nagyon fontos állomás a mindkét félt végletekig kimerítő háborúban. A Birodalom a csapdába került ziháló vadállat állapotába került, és éppen ezért már kiszámíthatatlan és önveszélyes. A Parázs hadművelet a még megmaradt minimális gátlások lebontását jelképezi. Amit a Széthasadt Birodalom távirati stílusban bemutatott, az itt most részletezve van: háborús bűnök, népirtások, a fegyelem és erkölcsök félhígulása. A birodalmiak számára ez egy hatalmi vákuum, és még nem is körvonalazódnak egyértelmű erőközpontok a különböző hadurak és moffok körül, csak kósza hírek vannak, dezinformáció, logisztikai káosz és készletfelhalmozás. Minden kiterjedt bürokrácia dacára, Palpatine és Vader halálával a teljes gépezet kártyavárként omlik össze heteken belül, esély sincs a konszolidációra és az átmenetre. Ezzel szemben az Új Köztársaság keresi a helyét és az új metódust; nehéz egyik pillanatról a másikra átvedleni lázadóból egy új galaktikus kormányzat működtetőjének. Sokan keresik, és nem találják a helyüket az új rendszeren belül, nincsenek egyértelmű direktívák, kell-e hírszerzés vagy sem, mi legyen a hadsereggel stb. sokan annyira megszokták a korábbi életüket, ahol minden egyértelmű volt, hogy továbbra is egy idealizált lázadó-létbe menekülnek. Nekem ez a realisztikus hozzáállás nagyon tetszik, a Legends ebben a tekintetben elnagyolt történeteivel szemben itt is a közkatona perspektívájából láthatjuk a felforgató eseményeket. Freed vérbeli katonai sci-fit írt, Kloos és Scalzi könyveihez hasonló stílusban. Maga a történet nem egy nagy eresztés, hiszen a 204-es birodalmi TIE-vadászezred felszámolására három könyvet felhúzni talán túlzásnak tűnik. Mégsem az, mert cserébe így jut idő a karakterépítésre és nem is kevés. A kánon egyik legnagyobb erősségének tartom, hogy láthatóan törekednek a regényekben új és emlékezetes, összetett tulajdonságú szereplők megalkotására, akiket aztán a későbbiekben is lehet majd "használni". A több mint 500 oldalnak köszönhetően van lehetőség arra, hogy alaposan megismerjük Quell-t és társait, minden kétségükkel, bizonytalanságukkal együtt. Kivétel egyedül Kairos, akinek kilétére talán később fog sort keríteni az író. Megmondom őszintén, egyik főszereplővel sem tudtam igazán szimpatizálni: Quell sokszor merev volt, aki csak nagy nehezen gyűri le a birodalmi mentalitást. Chass egy két lábon járó időzített bomba, pszichológiai értelemben teljesen alkalmatlan a repülésre, és csak az állandó pilótahiány meg a kiemelkedő tehetsége miatt lehetett ott, ahol, miközben az Új Köztársaság biztos ezeket az elemeket fogja leépíteni legelőször. Wyl az egyetlen, aki számára egy normális élet (Polyneus) nagyon is reális eshetőség, ám a bajtársiasság miatt mégsem dobbant. Nath Tensent igazi opportunista, lényének mélysége közelebb áll egy nyerészkedő csempészéhez, mint akár a Birodalom, akár az Új Köztársaság hivatásos pilótájáéhoz. A még bizonytalan státuszú és felhatalmazású ÚK Hírszerzést a balosar Caern Adan képviseli, akinek legfőbb feladata, hogy létjogosultságot szerezzen hivatalának, amelynek hatásköre még nincs letisztázva és láthatóan az sem egyértelmű, hogy hol is helyezkedik el az újonnan felállított ÚK haderő hierarchiájában. Adan eredeti szakmáját tekintve újságíró, ami jól jelzi, hogy az új galaktikus kormányzat egyelőre híján van a megfelelő létszámú szakemberi gárdának. Ez tényleg egy ízig-vérig átmeneti időszak még, minden esetlegességgel és bizonytalansággal. A lázadó tábornokok, így Hera Syndulla, a saját flottájukon belül teljhatalmú urak, a parancsnoki lánc híján a Hírszerzés, amelynek így saját költségvetése sincs, is ki van szolgáltatva azok szeszélyeinek: jellemző, hogy Hera is azt mondja, amíg az Alphabet osztag az ő infrastruktúrát, készleteit fogyasztja, addig ő dönt a sorsuk felől, hamar a parkolópályára téve Adan-t, mint az osztag hivatalos vezetőjét. Ezek a kis apróságok azok, amelyek erőssé teszik a regényt. Tetszettek a moralizálások Palpatine tetteinek mozgatórugóit illetően, itt nagyon erős mondatok is elhangoznak, miközben a Parázs hadművelet értelmének kérdése is kimondatlanul folyamatosan jelen van. A háború legaljasabb oldalát mutatják be az oldalak: Nuress ezredes csak azért írt ki egész kolóniákat, hogy ne legyen szemtanú, hogy a flottája belépett a rendszerbe. Quell példájából kiindulva azonban az sem egyértelmű, hogy mi az, amit már nem szabad megtenni egy katonai győzelem érdekében és hol jön az a pillanat, amikor dezertálni kell. A parancsot minden áron teljesíteni akaró morális dilemma érzékletesen van ábrázolva. Szívszorító olvasni, hogy a TIE-ok minden egyes rajtaütéskor egyenként vadásszák le a Hellion's Dare-t védő lázadó osztagokat, miközben az életben maradottak siratják elhunyt társaikat és rengeteg személyes történet elhangzik, különböző motivációkat és életcélokat felvillantva, A könyvben egyébként is rengeteg név, bolygó, helyszín, korábban megtörtént ütközet elhangzik, tovább mélyítve a galaktikus polgárháború idővonalát. Freed nagyon szépen bemutatja az eredetileg gúnynéven emlegetett Alphabet osztag összeszokását (a Jedi-templom pl.), amely azonban az első kötet végére sem teljes, minden bizonnyal súlyos konfliktusok lesznek még. Az 500 oldal olvastatja magát, és bár egyes helyeken leül a történet, illetve egy-két karaktert már fejbe csaptam volna néha, mégis, ez egy nagyon erős regény, határozottan jobb, mint Freed-től eddig bármi. Valahogy az Utóhatás-trilógia ilyen stílusban kellett, hogy megíródjon, nagy kár, hogy Wendig nem tudott felnőni a feladathoz. Nagyon várom a folytatást és remélem, hogy a Tie Fighter-képregény is meg fog jelenni, ahol számos itt megismert szereplő visszaköszön.

Akkor egyedül ez az Utapau-történetszál veszett kárba. Sajnálom.

Meg aztán hogy talál rá pont Obi-Wanra? Mit keresne a Tatooine-on?

Az Utóhatás 3-ban szerintem elég jó lezárást kapott.

Lando Calrissian magyar hangja, Gesztesi Károly elhunyt.

Igen, nyilván költségkímélésből. De most már kis túlzással lassan ott tartunk, hogy a Külső Gyűrűt keresztül-kasul bejártuk (annak is szigorúan a leghitványabb részét), míg a Mag vagy akár a Középső Gyűrű valami megfoghatatlan messzi civilizációs fénypontokként jelennek meg, ahova eljutni is nehéz. Az új érában csak a Koréliát kaptuk, de annak is a putri részét, valamint Canto Bight-ot, amely azért valami kis óázis-kultúrát jelent az egyébként szintén kopár Cantonicán. Mondjuk még Jedha tetszett, ott volt élet és nem csak néhány telepes lézengett. Olyan jó lenne végre látni a fejlett és prosperáló civilizációk bolygóit.

Egyetértek, én itt kínosan feszengtem a moziban, amikor a zene is eltűnt, valamiért a Family Guy jutott eszembe. Humor terén a film többi része viszont nagyon is rendben volt. Luke karakterével meg a lehető legjobbat valósította meg Rian, ha már csak ennyi pozitív hozadéka lenne a filmnek, már pusztán csak ezért is megérte volna leforgatni.

Ő sajnos már itt sem aktív, ahogyan a TCW egykori fordítója Lok Durd sem.

Az EP1-et megelőző 1000 évről sem tudunk semmit, így nem mondanám, hogy ez egy ismert korszak. Persze határvillongásnál vagy kisebb polgárháborúknál nagyobb konfliktus ekkor nem történt, a Galaxisban béke van. Igazából nekem az a bajom, hogy ha ez a pletyka igaz, akkor bármikor játszódhatna az egész történet, 5000 évvel ezelőtt is, vagy akár 5 évvel az EP1 előtt, mert egy titkos expedíció elszigetelt helyeken és távoli világokon kerül érintkezésbe más Erőhasználókkal, így a Galaxisról, a Köztársaságról és az aktuális Jedi-rendről tb. megint nem tudnánk meg semmit, és megint csak messzi kopár bolygókat láthatnánk, amely kezd kicsit unalmas lenni számomra. Ezzel szemben persze az Erő mélységeit kibonthatják, szerintem ez is a cél. Az mellékes, hogy mikor játszódik.

Van már fordítója az új évadnak?

Boldog szülinapot Adrián!

Ez a 300-400 év nekem fura egy kicsit, elvileg a legnagyobb béke és prosperitás közepén járunk. Persze a Galaxis peremén lehetnek a Sötét Oldal használói, akikkel a Jedi-expedíció tagjai szembe találkozhatnak, de nem örülnék, ha a Sith-ek kettő szabályát és a Nagy Terv megvalósítása érdekében ezer évig tartó rejtőzködést felrúgnák, vagy éppen jelentőségét csorbítanák. A projekt keretében eddig megjelent arcok - Cavan Scott, Claudia Gray, Charles Soule, Daniel José Older, és Justina Ireland - azt sejtették, mutatták, hogy itt valami átívelő regény-képregényes projektről van szó. Ehhez képest a ziro.hu információja jóval grandiózusabb projektet feltételez. Fura, egyelőre szkeptikus vagyok.

A Ziro.hu írt egy exkluzív cikket a projektről, belső informátorra hivatkozva.

Nem lesznek jól ismert csillagközi szereplők (Birodalom stb), fajok, hajótípusok stb. Nagyon merész könyv lesz tele ismeretlen tényezővel.

Én eddig egyedül A végső dobást és az EP7 könyvváltozatát mondanám kimondottan rossznak, az Utóhatással az volt a baj, hogy egy tehetségtelen író kapta feladatául, hogy a kánonban oly fontos eseményeket megírja.

Néztem a döntőt, nagyon színvonalas meccs volt.

Nagyon jó lesz TCW részeket újra hétről-hétre kibeszélni. Ha nincs ez a sorozat (plusz a Szukits megnövekedett aktivitása a könyvkiadás terén), biztos nem tartott volna ki 2012-ig a SW iránti naprakész rajongásom.