Nute Gunray

Ez egy megindító, lelkesítő jelenet, még akkor is, ha tudjuk, hogy szinte már másnap rosszul alakultak a dolgok. Hovatovább Nute Gunray-t tíz év alatt sem sikerült elítélni egyértelmű bűneiért. Az EP4 után legalább van egy rövid periódus, ahol a lázadók ki tudják használni a Birodalomban beállt zavart, tanácstalanságot.

Na meg persze azóta tudjuk, hogy itt sem mentek olyan simán a dolgok, bár itt ünnepelnek, valójában egy helyi polgárháború alakult ki a városbolygón számos civil áldozattal (ld. Utóhatás-trilógia).

Két ünnep között végre lett egy kis időm behozni a lemaradásomat. Látványos és akciódús epizód volt, amelynek eseményeit körüllengte az Első Rend mesterkedése. Megnyugtató, hogy az animációs elődökhöz képest az effajta háttérben történő machinációk itt is szerepet kapnak. Azért Doza naivitását jól mutatja, hogy az első (hihetetlenül jól időzített) kalóztámadás után beadja a derekát. De azt hiszem, sok választása nem is volt. Bármiféle joghatóság kellően távol van ahhoz, hogy az Első Rend a kalózokat felhasználva a kénye-kedvére magához láncolja a töltőállomást.

Akkor maradjunk az optimista képeknél. A saga-nak kevés katartikusabb pillanata van annál, amikor a lázadók hosszú évek küzdelmei után legyőzik az uralkodót és a Birodalmat, és végre kiengedhetnek. A special edition, majd a DVD-kiadás jót tett a hatodik filmnek, amikor jelentősen kibővítették a jelenetsort. Az eredeti olyan semmilyen... nem hiszem, hogy az ewokok tudatában voltak a Galaxisban történő sorsdöntő eseményeknek, így ők a Birodalom vereségében csak a kéretlen betolakodók eltakarodását ünnepelhetik. A kibővített jelenetsor már hűen reprezentálja a Galaxis egészét. Ennek is egyik legerősebb pontja a Coruscant megmutatása. Nem is tudom, melyik pillanattól ráz ki a hideg jó értelemben azóta is... A harangszó, a birodalmi rohamosztagos legyűrése, Palpatine szobrának ledöntése, a háttérben meghúzódó Jedi Templom és Szenátusi komplexum... vagy amikor a tűzijáték közepette felfelé mozog a kamera és beindul a zárójelenet lényegi zenéje. Zseniális. Tudjuk, hogy a Galaxis előtt nehéz időszak áll, és pár évtized múlva majdhogynem értelmetlenné válik ez a katartikus felszabadító ünnepsorozat. De itt, ebben a pillanatban, csak ez számít, a határtalan boldogság és szabadság érzésének megélése.

Tekintve, hogy ezekre a hősökre mégis milyen sors vár az elkövetkező évtizedekben, nekem ehhez a képhez a derűs optimizmus mellett most már némi keserűség is vegyül.

Boldog karácsonyt minden kedves fórumtársnak!

Sajnos nagyon rosszul fogytak a könyveik (ebben azért szerepe van, hogy a megjelenések mögött nem volt tudatos koncepció). A korábbi kiadások most már minden Libri-akcióban szerepelnek nem ritkán 60-70%-os kedvezménnyel, és így sem viszik őket.

Én imádom ezt a könyvet, a folytatásait már kevésbé.

Timothy Zahn: Thrawn: Szövetségek Nem volt rossz, de az első rész után egyértelműen csalódás. Nagyon nem is lehet mit írni: a könyv tele van akcióval, amelyek egy idő után untattak, mindemellett az alapsztori nem üt akkorát, hogy fenntartsa az érdeklődést. Időnként Thrawn is súlytalannak tűnt. A gryskek, mint a Birodalmat és az ismert Galaxist fenyegető ellenség nem hozott lázba. Az egész könyv olykor-olykor felvezetőnek tűnt egy következő, grandiózusabb alkotáshoz. Legalábbis remélem, hogy a trilógia záródarabja be fogja tölteni ezt a szerepet. A két párhuzamos történetszál közül a Vader-Thrawn duó volt az érdekesebb, főleg a két szereplő közötti feszültségforrások érzékeltetését sikerült jól eltalálnia a szerzőnek. Kettejük között jól működött a dinamika, Thrawn élete tényleg sokszor csak hajszálon múlott. És bár egyszer-egyszer Zahn meglehetősen karakteridegen mondatokat adott Vader szájába, ezzel összességében nem volt gond. Hol az egyikük, hol a másikuk kerekedett a másik fölébe rivalizálásuk alatt, e tekintetben az egész könyv egy hatalomtechnikai hullámvasút volt. A múltban játszódó történet jól indult, de hamar ellaposodott, és egy egyszerű klónháborús behatolós, droidaprítós akciókavalkádot kaptunk, ahol nem is volt mindig tiszta, ki kivel van. Padmé hamar beleszürkült az egészbe, ahogy később már Anakin is. Sajnos a könyv egy emlékezetes karaktert sem tudott felvonultatni. Rukh viszont király volt. Jó lenne egyszer megtudni, honnan szedte fel ezt a figurát a chiss. Ahhoz képest, hogy az első részről milyen hosszú értékelést írtam, erről most csak ennyit tudok. Tisztes iparosmunka, de semmi több. Egyértelműen Zahn gyengébb regényei közé sorolandó.

Zahn is tud kifejezetten jó könyveket írni. Hogy a kánonnál maradjunk, a Thrawn nekem nagyon tetszett, ódákat is zengtem róla. Jelen kötet sajnos már nem annyira jön be. A felénél tartok, de egyelőre nekem eléggé semmilyen. Értékelést majd mindenképp írok.

A borító nagyon király lesz. Remélem, a tartalom is, a második részt most olvasom, egyelőre jóval gyengébbnek tartom az első résznél.

Horvátország, Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán. Igazából bármelyik csoport irtó nehéz lett volna, főleg, hogy a 4. kalapba kerültünk. Beszédes, hogy a kommentátor hogy őrült, hogy 5 csapatos csoportba kerültünk, ahol nincsen már Andorra, Luxemburg vagy épp Liechtenstein.

Frenkie, Bomarr, Kargarosz, Fulcrum, Jake, nektek is köszönöm.

Sky, Rog, Racer, Ody, Pildi, Dzséjt, Kenobi, Bence, Revan, Nabo, Donát, Miss, köszönöm szépen.

Jek Porkins miért nem szerepel a listán?

Ben Quadinarosnál még ő is jobb.

Hajrá, remélem összejön!

Pótoltam lemaradásomat. Izgalmas és tetszetős rész volt, ahol megfelelően használták a karakterek (elsősorban Kaz és Poe) közötti dinamikát. Így a hatodik részre rájöttem, hogy nagyon kedvelem Kaz-t, minden esetlenségével és bénázásával együtt. A szinkronhangja zseniális. A megtámadott hajón történő lopakodás kellően félelmetesre sikeredett, egyáltalán nem ment ár burleszkbe, miközben a menekülés a szörny elől is kellően látványosra sikeredett. Gyűlölöm a kowaki majomgyíkokat, és ez a rész sem szerettette meg őket. Kis hiányérzetem volt, hogy a túlfejlett szörnyet nem magyarázták meg... valószínűleg valami illegális kísérleti eljárás produktuma lehet. Mindeközben a rész egyáltalán nem volt filler, hiszen merő jószándékból Kaz és Poe az állomásra szabadított egy Első Rendnek dolgozó szabotőrt. Ebből az is kiderült, hogy akárki nem teheti csak be úgy a lábát a Colossus-ra, ám, ha van egy helyi jótevője, akkor a rendszer gyorsan kijátszható. Ebben az esetben elég volt bemondani egy nevet...

Akkor ezt most kihagyom.

Én is imádom azt a könyvet. A biszexualitás itt teljesen mellékesen jelenik csak meg, igazán egyszer történik rá utalás (a sivatagban). Számomra ez a megfelelő kezelése a dolgoknak. Ha egy filmben nem kimondottan a homoszexualitás a téma, akkor elvárom hogy ezt ne tolják a képünkbe, maximum csak utaljanak rá. De ugyanígy vagyok a hetero ábrázolással is. Az öncélú szexjeleneteket ki nem állhatom, és csak a lényegi történet elől veszik el az időt (az elején ezért se tetszett annyira a GoT, de szerencsére ezek a jelenetek később háttérbe szorultak).

A szívbajt hoztad rám. Már azt hittem, meghalt a Mester.

Donáttal értek egyet. A varázsvilág nem a levegőben lóg, hanem folyamatos szimbiózis áll fenn. Ha az egyik világban tragikus események mennek végbe, az kihatással van a másikra. Én már a legelső könyv olvasásakor is összekötöttem valamiképp Grindelwald bukását a II. vh. történéseivel. Egyébként, csak mintegy mellékesen megjegyezve, én valamikor 2005-06 körül, tehát még az EP7 megjelenése előtt, amikor egyáltalán nem lehetett tudni, hogy Grindelwald-nak lesz szerepe, írtam egy novellát, amely Dumbledore párbaját mutatja be a fekete mágussal a szétbombázott Berlin közepén, sok-sok utalással a nácikra, az Imperius-átok alatt álló Hitlerre és más szörnyűségekre. Ez az 1945-ös dátum annyira egyértelmű szándék volt Rowling részéről, hogy nem is értem a felhördülést és kifakadást.

Sajnos én sem hallottam eddig fényes pozitív visszajelzéseket az ismerőseimtől, Nabo erre csak ráerősített. Persze azért mindenképp moziban nézős, mert mégiscsak HP.

Én maradtam Viceroy.

Én év elején megejtettem ugyanezt. Még mindig nagy kedvenc.