Ugrás a kommentre

pb69

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    4.878
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    21

pb69 összes hozzászólása

  1. pb69

    Harry Potter

    Ebben én is egyetértek. (Ugyanakkor olyan kijelentéseket ne tegyünk, amelyeknek semmi alapjuk nincs, ellenben igen durva vádakat fogalmaznak meg másokkal szemben! )
  2. pb69

    Harry Potter

    Pont azért ne jelentsünk ki ilyeneket:
  3. pb69

    Harry Potter

    Már nem azért, de ne mondjunk már ilyet. Pláne akkor, ha az "asszony" mindent elkövet ellene, hogy ráhúzza a vizes lepedőt, ennek ellenére is azt hozzák ki, hogy ártatlan. A színészi fellépéséről meg annyit, hogy tudtommal már hosszú évek óta küzd alkoholproblémákkal, illetve egyébként is világéletében egy nehezen kezelhető fazon hírében állt. Nem hiszem, hogy emiatt bmi negatívan érintette volna a HP forgatását.
  4. pb69

    Chapter 10: The Passenger

    Most így hirtelen nem emlékszem, hogy konkrétan 50 éves, vagy pedig 50 éves fejlettségi szintjén van? Csak mert esetleg nála is bevethettek növekedésgyorsítást, ha már a klóntéma felmerült. Bár én sem hinném, hogy klón, és nem is örülnék neki. Klónból most volt már elég.
  5. pb69

    Chapter 10: The Passenger

    Igen, ebben szerintem komoly lehetőségek vannak, remélem élnek vele. Yodáé? Remélem nem.
  6. pb69

    Chapter 10: The Passenger

    Az tény és való, hogy egy időugrás nagyon jót tenne a karakterének, csak ugye az a baj, hogy az ilyen hosszú életű fajoknál pár év kb. semmit nem jelent, ellenben a többi szereplővel. Szóval, ha akkorát akarnának ugrani, hogy Baby Yoda már legalább Child Yoda legyen, addig kb. kihalna körülötte mki. Cserébe vele nemcsak a ST érában, de akár évszázadokkal későbbre is lehet tervezni, ami azért nem rossz. De így kvázi totyogó csecsemőként is azt gondolom, hogy lenne ebben több lehetőség, pláne, hogy az Erő rengetegféle módon megmutatkozhat. Pl. bele-bele láthat vki a jövőbe, érezheti a veszélyeket, (általunk felfogható kommunikáció nélkül) kapcsolatot teremthet más lényekkel stb.. Ebből lehetne építkezni, meg remélem fognak is. Hát meg hogy ott mi számít nevelésnek. Azért ez ilyen merőben más fajoknál kérdéses. Lehet, hogy annyira ritkák, hogy leve elvétve van belőlük a galaxisban, így baromi nehéz őket megtalálni. Nem véletlen, hogy erről a fajról gyakorlatilag semmit nem tudunk, Djarinnak is tuti baromi sok időt meg energiát kell beleölnie abba, hogy megtaláljon vmi olyan helyet, ahol van belőlük több. Ráadásul nekem van egy olyan érzésem, hogy ez soha nem fog megtörténni, tehát a Mando nem oda fog kifutni, mint a Rebels-ben pl. a lasatoknál, hogy megtalálja vmi bolygójukat, vagy akár egy fajtársaiból álló családot nekik. Másrészt nem vagyok abban biztos, hogy ez olyan faji sajátosság, hogy sokkal nagyobb eséllyel lesznek ők kiemelkedően Erőérzékenyek, pláne nem mindegyikőjük. Simán lehet, hogy náluk sincs több Erőérzékeny, viszont aki az, ő brutálisan az. Tehát teszem azt átlagosan 1 millió egyedből ugyanúgy csak 1 Erőérzékeny annyira, hogy a jediknek érdemes legyen vele foglalkozni, csak az az egy az emberek vagy twi'lekek esetében nagy szórással bír mennyire az, míg Yoda fajánál kiüti a plafont. Harmadrészt még az is lehet, hogy anno, réges régen rájuk is "ráraboltak" a jedik, és akár pont ezért haltak ki szinte teljesen. Nem tudom, neki szerintem ez a bosszús dolog nem állna jól. A TCW-ban megpróbálta Winduval, utána más irányt vett a karaktere. Egy alvilágban mozgolódó fejvadásznál mindennapos a veszély, még Djarinnál is látjuk mi durva dolgokat él át. Ilyen téren aligha hinném, hogy Boba különösebben neheztelt volna Hanra. Eleve, Han egy megbízás volt a számára, amit teljesített, semmi személyes. A 6-ban szintén megbízásból keserítette az életüket Landoval, ezek után nem meglepő, hogy a vesztét akarták. A küzdelemben meg pechje volt, így járt, miért kéne ezért bkin is bosszút állnia? A Mando után már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akkora dolog vagy trauma lett volna ez Bobának. Lehet járt már rosszabbul is élete során, nem fogja egy ilyen miatt Hant hajkurászni.
  7. pb69

    Chapter 10: The Passenger

    Ez teljesen jogos. Viszont szerintem a "túltolás" nemcsak abban mutatkozhat meg, hogy vki mennyi képernyőidőt kap, hanem hogy ennek mi a célja, mennyi értelme van. Ha nézzük pl. az Ep.1-et, akkor hiába látjuk rengeteget Qui-Gont vagy Anakint, nyilván nem mondhatjuk, hogy túl lennének tolva, hiszen fontos szerepük van minden tekintetben. A történetben és világban betöltött fontosságukhoz mérten arányos a szereplésük. Jar Jar ezzel szemben már egy egyértelműen túltolt karakter, noha lehet összességében annyit se szerepel a filmben, mint Padmé, csak ezek döntő többsége totálisan felesleges. És ez független attól, hogy amúgy mennyire idegesítő vagy sem. Vannak olyan teljes jelenetei, amik érdemben semmit nem adnak hozzá az eseményekhez vagy a karakterekhez. Baby Yodánál sem azzal kapcsolatban van némi ellenérzésem, hogy túl sokat látnánk vagy szerepelne, hanem inkább azzal, hogy a legtöbb esetben annyi a jelenetének a lényege, hogy csak úgy van és aranyos. Ja, meg fal akar zabálni mindent. Jópofa ez, sokszor ül, nincs ezzel akkora baj, de én már szívesen látnám többször, hogy érdemben is szerepe van, nemcsak egy "plüssfigura" vagy egy "áru", akit/amit a főhős visz magával, aztán ennyi. Bármi lehet, bár ez szerintem a klasszikus "minden gyerek gonosz és kegyetlen" faktor. Egyszerűen nincs szocializálva, így ösztönösen úgy cselekszik, ami neki jó, élvezetes, tetszik. Ha ízlik neki a tojgli és enni akar belőle, akkor eszik, mindegy mi van. Én úgy éreztem, hogy rájött ő arra, hogy ez nem egy szép dolog, de nem különösebben érdekelte. Egyelőre inkább állati szinten van, mintsem tudatosan gondolkodó lényként cselekedne. Vagyis a tudata meg a gondolkodása megvan, csak még nem elsősorban ez alapján cselekszik. Vicces belegondolni, hogy lehet a bölcs Yoda mester is ilyesmi volt kisgyerekként. Előbb-utóbb csak megtanul beszélni, az első szava azért óriásit fog ütni, az tuti. Izgalmas lenne, ha tovább tudnák árnyalni Boba karakterét. Lehetne kicsit hasonló a helyzet, mint Ventress esetében. Egyfajta meghasonlás után már nem egy "a pénzért mindent" bérgyilkos lenne, hanem ha nem is lenne pozitív figura, de mégis jócskán lépne egyet a közép felé.
  8. pb69

    Egyéb fontos

    Persze, de ezek a sportágak meg aztán pláne nem gazdasági alapon működnek. Kellemetlen, de az emberek egészsége sokkal fontosabb. Illetve el lehetne kezdeni komolyabban gondolkodni azon, hogyan kezeljék ezt a helyzetet, hogyan pótolják az így kieső bevételeket. Az a baj, hogy meglátásom szerint nem is igazán van meg erre a szándék. Pl. simán ki lehetne állni a szurkolók elé, hogy most ez a kritikus helyzet van, mki látja mi zajlik a világban. Ha zárt kapuk mögött is, de dolgoznak tovább, hogy a rajongóknak és sportkedvelőknek továbbra is a lehető legnagyobb élményt tudják adni, de a kieső jegybevételek miatt kérnek némi extra támogatást. Aki megteheti, az támogassa a csapatát "adományokkal", akár lehetne virtuális jegyeket is árulni. i lehetne találni extra tartalmakat is, amiket az ilyen szurkolókhoz el lehet juttatni, ezzel megköszönve a támogatásukat. A 2020-ban ez már elég könnyen megoldható. Nem azért, de manapság virtuális tartalmakból élnek milliószámra a neten emberek, több gazdasági modell is ki van már arra dolgozva, hogyan lehet ebből bevételt generálni. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan világban, ahol már nemcsak TV csatornákra, de különféle platformok (YouTube, twitch) videósainak tartalmaira, játék-, film- és sorozatközvetítő platformokra (GamePass, HBO GO, Netflix), zenelejátszó szolgáltatásokra (pl. Spotify) fizetnek elő milliós nagyságrendekben, akkor pont a kedvenc csapatukra ne áldoznának az emberek. Csak kreatívabbnak kéne lenniük, és végre rendesen megdolgozni a pénzükért a sportklubok marketingeseinek. Nem is rád gondoltam kattogás alatt. Jogos, amiket írsz, de ezek messze nemcsak a sportban dolgozókat érintik, sőt elsősorban nem őket érintik. Azt pedig sose szeretem, amikor egy adott réteg problémái vagy nehézségei azért vannak kiemelve más rétegek ugyanilyen vagy súlyosabb gondjai közül, mert ők éppen amúgy is nagyobb figyelmet és médiafelületet kapnak. Amúgy meg a sportszemélyzet kapcsán pont keveseket érint komolyabban ez a dolog. A meccsek ugyanúgy pörögnek, a csapatnak utazni kell, enni kell, takarítani kell utánuk, kell a masszőr, a gyúrók, a háttérirodában dolgozók, szinte mki. A nézők hiánya a büféseket, a ruhatárosokat meg a biztonsági személyzete érinti, ennyi. Most gondoljunk bele ehhez képest mi a szitu pl. az egészségügyben vagy a vendéglátásban, turizmusban. Vagy mondjuk a reptéri dolgozókkal. De ez csak azért van, mert ezeket már jobban kelezi mki. Erre mondom, hogy ezt is meg kell tanulni, hozzá kell szokni. Mondok egy nagyon egyszerűt, az online órákat egyszerűen fel is lehet venni. Ha vki elkésik vagy nem tud csatlakozni, akkor majd megnézi utólag, amiről lemaradt. Máris nem hátráltatja a többieket, ő maga is az interakciókról marad le, ha épp lett volna vmi kérdése, vagy vmi beszélgetős vagy csoportmunkás feladat lett volna. Ez kellemetlen, de élőben is van ez így. Nem rád gondoltam ennek kapcsán, hanem azokra, akiknek meglenne a lehetőségük, hogy érdemben tegyenek a távoktatás fellendítéséért, a problémák hatékony elhárításáért és kezeléséért. De ez mind annak köszönhető, hogy (már elnézést), de balfatyok az emberek, leginkább a tanárok. Nem irigylem őket ebben a helyzetben, de egyszerűen tudni kell alkalmazkodni vmilyen szinten. Nekem van egy nagyon kedves volt zongoratárnőm, aki még azt is megoldotta, hogy egy ilyen dolog működjön távoktatásban. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem egy tech zseni, de még csak nem is érdeklődött soha érdemben ilyen témák iránt. Nyilván nem ugyanolyan hatékony és szép minden, mint élőben, de azért működik.
  9. pb69

    Marvel

    Nekem se, írtam is róla itt anno egy szösszenetet. Szerintem hatalmas kihagyott ziccer.
  10. pb69

    Harry Potter

    Ez csak nekem baromi nagy ellentmondás? Tehát ártatlan a feleségének bántalmazási ügyében, de ha azt állítják róla, hogy feleségverő, akkor az rendben van? Így agyoncicomázva elment egynek. Nem különösebben rajongtam én se érte, csak most így tuti gagyibb lesz az egész, hogy majd jön más helyette. Már az eredeti HP szériában is igencsak kínosak voltak a színészváltások, jó lett volna ezt itt most megúszni. Pláne az egyik főszereplőnél.
  11. pb69

    Chapter 10: The Passenger

    Úgy gondolom, hogy ebben a sorozatban nem igazán a főszál a lényeg. Igazából az csak azért kell, hogy mégis legyen vmi, ami összefogja a sorozatot, de amúgy kb. egy filmre való alapanyag fog e tekintetben összeállni az egész végére. A fókusz sokkal inkább az utazáson van, nem azon a célon, amit elérünk majd a végén, hanem amilyen kalandokat átélünk közben. Az elmúlt években megszoktuk azt a fajta építkezést a sorozatokban, hogy szépen egybeforrnak a részek, egy nagy és szövevényes történetet mesél el az egész, csak ez közben hol több, hol kevesebb párhuzamos szálra bomlik. Pedig régen ez kifejezetten ritka volt. Korábban a sorozatok sokkal inkább önálló és független részekből álltak össze, ahol max. volt néhány többrészes különleges szál, ami összefüggött, de a sorozat különálló epizódokból épült fel. A teljes sorozaton átívelően is volt pár szál, de ezekből tényleg patikamérlegen mérték a lépéseket, pár részenként volt egy-egy elejtett utalás vagy motívum, amiből aztán továbbszőtték ezeket, de messze nem ez adta a sorozat lényegét. Emiatt is, de szinte kivétel nélkül ezek a hosszabb szálak kifejezetten egy-egy karakter vagy karakterpáros körül forgott. A Mando is egy ilyen klasszikus sorozatfelfogás szellemében készül. A 2. évadban is arra számítok, hogy Baby Yoda lépésekben haladunk a főcselekménnyel, majd az évadzárásnál kapunk csak többet belőle, ott lesz érdemi előrelépés. A részhez annyit tennék hozzá, hogy ezek az utalások továbbra is remekül ülnek. Nem voltam annyira elájulva ettől a résztől, de hangulatos volt. Azt jól láttam, hogy a végére Djarin már megértette a békakirálylány kuruttyolását? Az nagy ötlet volt, hogy rákötötte magát a droidra, viszont ebből az is kiderült, hogy azért sunyít rendesen. Ha akar vmit, akkor ezt simán megoldja, de persze Mandonak az égvilágon semmit nem segít a hajóval, inkább elmegy áztatni magát a forró vízben. Baby Yodáról nehezen tudom eldönteni, hogy mennyire van túltolva, sokszor imádom nézni, máskor viszont már felesleges cukiságfaktornak érzem. Valahogy kezdhetnének vele többet is. Nyilván nem kell minden részben az Erővel brillíroznia, de most is felcsillant a szemem, amikor magához húzta a tartályban a tojásokat. Azt hittem lesz ebből majd vmi, aztán persze ebből is az sült ki, hogy nekiáll megkajálni őket. A végére amúgy mintha leesett volna neki, hogy azok a tojások mennyire fontosak vkinek, és talán nem kéne szimpla élelemként kezelni őket, miközben amúgy van kaja, amit ehet. Meg a pókokat is azzal sikerült előcsalni, hogy Baby Yoda nekiállt belőlük falatozni. Nem azt mondom, ez is a sorozat sajátja, csak azért néha olyan érzésem van, mintha folyamatosan az Ep.6 ewokos részeit vagy az Ep.8 porgos szösszeneteit nézném. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy most nem sikerült egyedül kivágnia magát Mandonak az egyre vészesebb helyzetből. Kellettek hozzá az ÚK pilótái, akiket jópofa volt látni. Jó, hogy azért itt is árnyalnak a képen. Ugyan nem lőnek rá és a hajóra, a végén meg is mentik, sőt elengedik, ugyanakkor azért korábban üldözőbe veszik, ill. a végén se mennek bele az üzletbe, hogy segítsenek a javításokba, úgy vannak vele, megtették, amit kellett, ennyi elég volt, nem fognak azért szeretetszolgálatosdit játszani. És ez jó is.
  12. pb69

    Harry Potter

    Fasza. Pláne úgy, hogy én már eleve nem értettem minek kellett ő ebbe a szériába. Collin Farrel számomra lenyűgözően tökéletes alakítást mutatott fel, Depp se volt rossz, de kicsit méltatlannak éreztem a váltást. Ez a feleségverős sztori meg elég furcsa, mert amikor legutóbb hallottam az ügy felől, akkor még ott tartottak, hogy kiderült egy csomó bizonyíték arról, hogy Amber Heard hazudik, megrendezett bizonyos jeleneteket, illetve több esetben ő támadt rá Deppre.
  13. pb69

    Egyéb fontos

    Ha valahol, akkor pont nálunk nem okoz ez érdemi problémát, mert egyrészt kb. kutya nem jár focimeccsekre, röhejesek a nézőszámok. Másrészt pedig úgysem piaci alapon működnek a klubok, még fociban sem. Arról nem is beszélve, hogy szerintem egy világjárvány közepén még mindig nem azon kéne kattogni, hogy most akkor egy-egy sportegyesülettel mi lesz. Nyilván fontos ez is, csak meg kéne érteni, hogy nem lehet áldozatok meg kompromisszumok nélkül előrelépni ilyen kritikus helyzetben. Elég szomorú ez a 21. században, de erre nem az a megoldás, hogy "fos az egész, utáljuk el elvből, én márpedig nem csinálom". Ezt is gyakorolni kell, tanulni ezt a digitális vonalat is, mindenkinek. Amúgy is ez a jövő. Amúgy is hatalmas probléma, hogy sokan az első adódó akármilyen problémánál felteszik a kezüket, hogy akkor ennyi volt, ezt így nem lehet csinálni. De pláne rossz hozzáállás ez egy ilyen járvánnyal terhelt helyzetben. Fejlődni kell, segíteni egymást, kihozni az adott lehetőségekből a legtöbbet. Érdekes mód sok cégnél, ahol ugye a profit is múlik rajta, meg tudják oldani azt, hogy megbeszélések, akár komolyabb tárgyalások menjenek le online. Nívós egyetemek szintén megugorják ezt, de már évek óta teljes világot átszövő konferenciákat, meetupokat, egyéb oktatási rendezvényeket tartanak így. Ott sok ezer embernél működik a dolog, szóval nem hiszem, hogy a technológiai fronton kéne keresni a kifogásokat. Persze, vannak nehézségek, ahogyan élőben is szenved a tanár a projektorral, meg a táblával, meg a világítással, meg a filctollal, meg a fegyelmezetlen diákokkal, ott is vannak akik nem érnek be, mert elaludtak, nem jött a busz/vonat, esett az eső, sokáig tartott a buli és egyebek. Csak ezt persze mki elfelejti ilyenkor. Elsősorban a tanárokat kéne felkészíteni arra, hogyan kezeljék az online térben a különböző kihívásokat. Nem nagy truváj, aki élőben képes alkalmazkodni a különböző helyzetekhez és jó pedagógus, annak ez is pár alkalom után menni fog. Nyilván bele kell tenni az energiát és némi melót, lelket a dologba, magától nem fog jönni semmi.
  14. pb69

    Egyéb fontos

    Már réges rég el kellett volna rendelni a tavaszi korlátozásokat minimum. Egyedül a bölcsődék, óvodák, ált. alsó tagozat tengelyt nem zártam volna be, de a felső, gimi és egyetem alap. Ahogyan az is triviális, hogy az összes tömegrendezvényt tiltani, a sporteseményeket pedig nézők nélkül tolni. És nem úgy, hogy a stadion előtt meg egymás hegyén-hátán az emberek, hanem hogy ül mki otthon a seggén, és ott nézi a meccset. Ha pedig így is masszív meredekséggel emelkedtek volna a számok, akkor az összes szórakozóhelyet és vendéglátó egységet be kellett volna zárni, átállítani az éttermeket is kiszállításra. Akiknek mpedig emiatt a megélhetésük veszélybe kerül, az államnak átmenetileg fizetni kellett volna nekik a bérük egy részét tovább. Továbbá mindenhol, beleértve az állami szférát is, kötelezően elrendelni a távmunkát minden olyan esetre, ahol nem igényel konkrét fizikai jelenlétet a munka. Ahol elvileg megoldható lenne, még sincs erre esély, állami esetben (mivel ez esetben az állam nem tudja biztosítani az otthoni meló feltételeit), szintén az államnak kéne fedezni az otthon maradók fizujának egy részét. Egy értelmes és felkészült államban ez vmi hasonló módon nézhetett volna ki, amennyiben ilyen szinten drasztikus emelkedésnek indul a görbe.
  15. pb69

    Chapter 9: The Marshal

    Nekem amúgy nagyon tetszik ez a koncepció, hogy a Legendákból folyamatosan emelik vissza az elemeket a kánonba. Sokan attól tartottak, ill. azért háborodtak fel, hogy akkor minden, ami az EU-ban volt, az kuka, pedig csomó jó ötlet és megvalósítás is volt ott, de mindet elbuktuk a Disney miatt. Viszont egyre jobban látszik, hogy nem erről van szó, csupán egy kezelhetetlen óriási, szövevényes, ráadásul ellentmondásokkal teli és nagyon heterogén minőségű masszát egy lépésben leminősítettek, hogy maradjon egy tiszta alap, később pedig szépen fokozatosan rágják át magukat a Legendává lett elemeken, amit pedig érdemesnek találnak rá, azt beveszik a kánonba, vagy ha nem is pontosan ugyanúgy, de átalakítva, vagy abból inspirálódva. Ezt szerintem ennél jobban nem lehetne csinálni. Mando kapcsán értem a plot armort, azzal is egyetértek, hogy ez eddig is a SW sajátja volt. Néha picit túlzónak érzem, de nem vészes. Nehogy a végén kiderüljön, hogy ő is látens Erőérzékeny(ebb az átlagnál), mint pl. Finn. Nekem az fura még, hogy sokan próbálják belemagyarázni, hogy a Mando készítői sokkal fontosabbnak tartják az OT-t, így kifejezetten ezen elemeket erősítik, a PT-t pedig próbálják minél inkább elfelejte(t)ni. Én nem így látom, sőt pont úgy érzem, hogy fordítva van. A korszak és alapkoncepció adta lehetőségeken belül igyekeznek egységesíteni az univerzumot. Ebben a részben is ott volt az a fogathajtóműves sikló vagy a pit droidok, amikről nekem beugrott a prequel érája. Meg ha jól rémlik, az OT-ban sehol nem nevezték tuskeneknek a buckalakókat (mintha lett is volna az Ep.1 idején ebből reklamálás, mint a fénykard vs lézerkard témakörében), itt pedig így is említik őket. Ezek apró finomságok, de szerintem fontosak.
  16. pb69

    Chapter 9: The Marshal

    Ez igaz, ugyanakkor az elején egy rakat verőlegény fogja rá a fegyvert, aztán egy lövéssel lazán kimenekül belőle, mert ott a csodafegyvere. A végén pedig lazán kirepül a sárkányból is, miután lenyelte. Ezekre gondoltam.
  17. pb69

    Chapter 9: The Marshal

    Több karakter vagy jármű tűnt fel teljesen új helyen, nem értem miért kéne ennyire ragaszkodni ahhoz, hogy hol láttuk utoljára Bobát. Mert egy fejvadász vajon a SW világában hogyan kerülhetne át egy másik bolygóra, nagy kérdés. A páncéljával meg pont összefügghet a dolog, többféle megvalósítási opcióval is. Az is lehet, hogy hamarabb vesztette el, és pont azért ment ugyanoda, hogy megszerezze. De az is lehet, hogy még a páncéljával együtt ment oda, és ott vált meg tőle. Ennyi erővel mindig maradhatna mindenki ott, ahol van, mert azzal tudjuk legjobban azonosítani. Boba amúgy is egy mai szemmel már totálisan érdektelen és érthetetlenül túlértékelt figura a filmek alapján, ebből a státuszból az Ep.2 és a TCW tökéletesen mozgatta ki. Most meg megint ott tartunk, hogy "el kell menni érte" a Tatooine-ra, mert hát ő amúgy is oda kötődik. Koncepcionálisan nekem ez egy visszalépés. Nyilván ott is rengeteg dolgot lehet csinálni, de egy ekkora világban mégis olyan hatást kelt az egész, mint egy régi videojáték, ahol mindig csak akkor történnek az események és zajlik az élet, amikor mi épp arra járunk és látjuk. Persze lehet adnak majd magyarázatot arra Boba esetében is, hogy miért maradt a Tatooine-on, de egyelőre ezt totál feleslegesnek érzem. Meg tényleg tök jó lenne már elszakadni végre ettől a bolygótól. Ha már időben nem mernek komolyabbat lépni, akkor legalább térben meg lehetne tenni. Ennek persze a költségvetés is szabhat némi gátat, de meg lehetne oldani olcsón is a változatosabb környezeteket. Pont ez az, hogy úgyis csomószor vissza kell oda menni ilyen vagy olyan okokból, akkor legalább ne erőltetnék akkor is, amikor semmi szükség rá. Mert oké, végül a ST-ban is nyilván ki kellett ott lyukadni, mert hát Luke, a Kenobinak is ott kell majd játszódni, mert akkor ő bizonyos téren oda volt kötve, A Rebels-be Maulnak oda kellett menni, mert ott volt Kenobi. Azért ennyinek bőven elégnek kéne lenni, de azért a Mandoban is csak el kellett oda menni valamiért, most meg még Boba miatt is ugyanoda kell visszamenni. Mindezt úgy, hogy egy jelentéktelen piszkos porfészek az egész, ha az univerzumot nézzük, számomra fantáziátlanság mindig ott kikötni. Nézd, ez relatív. Persze, minden lehet érdekes, meg mindenből lehet újat mutatni. Elmehetünk még 40 másik tatuini kocsmába vagy sivatag közepén lévő nagy lyukhoz, mindegyikben más lesz a kocsmáros meg más szörny fog élni. Csak ez olyan, hogy ha természetfilmet nézel, akkor se folyton az esőerdőt vagy a tundrát akarod látni, akkor se, ha amúgy mindig van egy olyan szeglete, amit még nem mutattak meg. De a Föld egy kicsiny bolygó, most ehhez képest egy teljes galaxis a SW játszótere. Nem unatkoztam én se emiatt a rész alatt, csak mégis sokkal élvezetesebb és izgalmasabb lett volna vmi új helyszínt jobban felfedezni. Akár a rész elején látott romos, lepusztult környéket, amiből viszont csak annyi jutott, amennyi.
  18. pb69

    Chapter 9: The Marshal

    Már miért lett volna elkerülhetetlen? Az évek alatt nem juthatott ki a bolygóról? Attól, hogy az OT idejében a legtöbbet Jabbának dolgozott, ill. a 6-ban is itt látjuk utoljára, még nem kell évekkel később is ugyanott lennie. Ő, ill. a páncélja is ezer és egy úton elkeveredhetett volna bárhova abban a hatalmas galaxisban. Elkerülhetetlen pl. a Kenobi sorozatban lesz a Tatooine, tudjuk miért. Csak pont ezért is zavar ez a dolog, mert megint jön majd egy sorozat, ami legalább nagyrészt ott fog játszódni, mert nem játszódhat máshol. Azt simán el tudom képzelni, hogy el kell hagynia a bolygót, de tuti nem hosszabb távon. És akkor, amikor ez csőben van, akkor egy olyan szériánál, ahol az égvilágon semmi nem indokolja azt, hogy a Tatooine-on legyünk, már többedjére kötünk ki ott. Vagy elkerülhetetlen egy Rebels-ben, amikor Maul Kenobit kutatja. Vagy az Ep.3-ban, ahol Luke-nak oda kell kerülnie. Vagy a 2-ben, ahol Anakin anyja ott maradt rabszolgának, ott is furcsán jött volna ki, bár az már akár megoldható lett volna, ha nagyon akarják. De Boba miatt semmi ok nem volt a Tatooine-ra megírni ezt a szálat.
  19. pb69

    Chapter 9: The Marshal

    Nekem továbbra is kicsit ambivalens érzéseim vannak ezen sorozat kapcsán. Egyrészt baromi látványos és hangulatos, tele van igényes utalásokkal, illetve jó érzés más szemszögből látni a SW világát. Egy egyszerűbb, hétköznapibb megközelítés ez, aminél nem a galaxis megmentése miatt rágjuk a körmünket, vagy az Erő misztikus bugyraiban elmélyülve kapkodjuk a fejünket, hanem csak kalandozunk az univerzumban, kötetlenül, tét nélkül. Ugyanakkor, ha már hétköznapiság, nekem azért sok esetben már túlzás, amit látok, amilyen szitukba keveredik Mando, ill. ahogyan kimászik ezekből. Nemcsak a beskar erős, de a plot armor is. Persze ez a legtöbb sorozatban így van, csak valahogy pont egy ilyen egyszerűséget és "átlagos mindennapiságot" közvetítő stílusnál furán hat. Emellett pedig, ha már nem pörög úgy a sztori, sokkal inkább a kalandozáson van a hangsúly, akkor szívesebben látnék több kreativitást és újdonságot, főképp a helyszínek és lények terén. Szó se róla, imádtam, ahogyan a buckalakókat teljesen más megvilágításba helyezik, de egy ilyet elég lett volna egyszer ellőni. Vagy számomra már elég illúzióromboló, hogy megint sikerült a Tatooine-on kilyukadni. Jó lenne több új és újszerű lényt, bolygót, szervezetet stb. megismerni. Mélyebben. Kellenek persze a már ismertek is, hogy meglegyen a kötődés a SW világához, de akkor jó lenne jobban elmerülni pl. egy-egy ilyen faj kultúrájába. Mint pl. amikor a Rebels-ben a twi'lek kultúrába kaptunk némi betekintést Hera és Thrawn kapcsán. Kíváncsi leszek majd mit kezdenek ezzel a Boba szállal. Egyelőre szkeptikus vagyok annak kapcsán, hogy volt-e értelme őt is "feltámasztani", reméljük. Amit még nem annyira értettem, hogy ezt az "etessük meg a bombákkal telerakott banthát" ötletet miért nem lehetett rögtön elsütni, fura, hogy ez csak ilyen vészmegoldásként merült fel. A sárkány jó volt, a marsall siklója nagyon bejött, Boba páncélja alaposan le volt harcolva, Baby Yoda továbbra is cuki, a hangulat rendben, szóval összességében egy korrekt kis felütés volt.
  20. pb69

    Egyéb fontos

    Köszönöm szépen a többieknek is a köszöntéseket.
  21. pb69

    Egyéb fontos

    Köszi szépen mindenkinek!
  22. Az, hogy miért pont Anakint és Obi-Want küldték, lehet izgalmas kérdés, de én nem tulajdonítanék ennek akkora jelentőséget. Egyrészt ez egy nagyon fontos ügy volt, másrészt ők már többször voltak ilyen jellegű ügyeknél frontvonalban. Ha Padmé esetében az Ep.2 idején lehetett szempont a közös múlt, akkor szerintem itt is. Az akció végül valóban rendkívül veszélyesnek bizonyult, még így is több ízben majdnem otthagyták a fogukat (bár leginkább Kenobi), de nagy nehezen sikerre vitték a dolgot. Azt hiszem mindkettejük képességeit (pl. Anakin pilóta skilljeit) rendesen próbára tette a misszió, ilyen értelemben ez a siker igazolta a kiválasztás helyességét. Persze, mehetett volna más is, meg mehettek volna többen is, de ha ilyenekbe belekötünk, akkor ezer meg egy más dogon is fenn lehetne akadni. Mandalore semlegessége kapcsán elsősorban azt tudom mondani, hogy amikor Obi-Wan "parádézott" a Geonosis-on, akkor emlékeim szerint fel lett hozva ellene, hogy semmi keresnivalója nem volt ott, nem avatkozhatott volna be, ebből lett levezetve, hogy a jedik robbantották ki a Klónháborút. Most akkor mit szabad/illik/kötelesség a jediknek csinálni és mit nem? Már az Ep.1-ben is láttuk a Tatooine-on, hogy a jedik nem avatkozhatnak be az ottani viszonyokba. A Jedi Rend ilyen értelemben a Köztársaságon belül ténykedett, a Főkancellárnak feletek közvetlenül. Ezen lehet vitatkozni mennyire jó vagy rossz, de ez volt a helyzet. Nem mehettek oda látványosan rendezkedni olyan bolygókra, amik nem tartoztak a Köztársaság fennhatósága alá, akkor sem, ha ott rabszolgaság vagy épp háború dúlt. Erre mondhatjuk persze, hogy erkölcstelen, de nem árt azt is figyelembe venni, hogy ezek tényleg független és semleges rendszerek. Mi jogon mennének oda a jedik "békét teremteni"? Azért, mert az ő világnézetük szerint az ottani embereknek úgy kéne élniük, akkor joguk van odamenni és kivívni azt, hogy a jedi erkölcs szerinti berendezkedésben éljenek? Necces téma ez. Ráadásul Mandalore, ha jól emlékszem, több esetben is konkrétan deklarálta, hogy nem akar sem köztársasági, ebből fakadóan pedig jedi segítséget sem. Ettől még persze a jedik mehettek volna nagyobb prioritással oda, csak ez is olyan, hogy ahova meg mentek, ott meg azt vágták az arcukba, hogy odaviszik a háborút és mindent csak tönkretesznek. Szóval azért van ebben egy olyan faktor is, hogy nem lehet semmi jót csinálni, ha van rajtuk sapka, akkor az a baj, ha nincs, akkor az.
  23. Hú, hát érdekességnek vagy gondolatébresztőnek jópofa, de amúgy eléggé "bizarr" valami, és akkor próbáltam finom lenni. Az elsőnél az a helyzet, hogy minden tekintetben rosszabb egy Anakint ott látni Han helyett, utóbbival tökéletesen fel van építve az egész, ráadásul merőben más alapokkal (Han ugye nem Erőszellem, hanem a Benben létező lenyomata). Anakin ráadásul egyetlen egyszer sem kerül szóba pozitív színezettel a ST-ban, pláne pont Kylo tekint rá abszolút a gonoszság és sötétség helytartójaként, nagyon gáz lett volna, ha aztán hirtelen megjelenik neki Erőszellemként a jó oldalról. Azt persze baromira savallom, hogy ezzel a Kylo-Vader/Ben-Anakin kapoccsal a végén nem kezdtek semmit. Egyrészt mert eleve jóval nagyobb lehetőség lett volna benne. Másrészt pedig azért, mert így Anakin totálisan negatív figuraként van ábrázolva a ST-ban, semmi nincs, ami árnyalná ezt. Ezt pedig óriási hibának és hiányosságnak látom, ha a Saga ívét nézzük, elvégre a 6-ban az volt a legkatartikusabb pillanat, ahogyan megtér, ezt a momentumot és az ő karakterének ívét pedig durván megtöri az, ahogyan a ST-ban emlegetik. A másodiknál az a helyzet, hogy abban a jelenetben még akár ülhetett is volna a hirtelen feltűnése a jók között, az úgy önmagában nem lógott volna úgy ki. A probléma azzal van, hogy Anakin az ég egy adta világon semmit nem tett hozzá Rey karakteréhez, 0 kapcsolódási pont van köztük. Ha már vizuálisan is meg akartak volna ott jeleníteni bárkit, akkor Leia és Luke mindenképp előkelőbb helyen kellett volna legyen. Viszont az meg elég snassz, hogy a Saga talán legjelentősebb szereplője, leginkább centrumban lévő figurája ott háttérbe van szorítva gyermekei mögött. De elébük meg az előzőn kívül már csak azért sem kerülhet, mert ebben a trilógiában meg alig volt szerepe. Ahhoz, hogy ott Anakin működhessen, ahhoz több szerephez kellett volna juttatni a 7-8-9-ben, ezen belül is komoly pozitív szerephez. Ha már szellemek, engem két dolog sokkal jobban idegesít (de jobb inkább, ha azt mondom, hogy csalódott vagyok) a ST-ban. Az egyik, hogy a film végén Rey-nek Leia és Luke mellett nincs ott Ben. A másik pedig az, hogy Luke-nak sose jelenik meg Anakin.
  24. pb69

    A Jedi és a Sith rend

    A lázadókban kb. annyi volt ideológiailag közös, hogy meg akarták buktatni a Birodalom rémuralmát. Ennyi. De már ennek módjában (pl. az ehhez felvállalható eszközök) is komoly megosztottság jellemezte őket. Még a lényegében (civileket nem kímélő) terrorakciókat végrehajtó Saw Gerreráéktól is éppen elhatárolódnak. Persze az OT fekete-fehér világában ők voltak a jó oldalon, de valójában a SW soha nem állította, hogy a Szövetség egy pozitív értékek és ideológiák mentén szerveződő és gondolkodó közösség lenne. És nem is volt, erre mutatott rá többek közt Cassian is. Attól, hogy valaki azt a szintű kegyetlenséget és erkölcstelenséget nem képes elviselni, amit a Birodalom vagy az ER képviselt, még nem lesz rögtön jó. Természetesen lehet aztán az, erre láttunk is több példát, de fontos leszögezni, hogy pl. Kallus, Finn vagy Jannah ekkor már nem birodalmiak. Tehát nem "jó birodalmit" látunk, hanem egykori birodalmit, aki később pozitív irányba változott. A kulcs a fentiekben van. Az nem fog menni, hogy egy sith ne legyen hataloméhes, egyeduralomra és teljhatalomra törő, ezért mindent elkövetni képes gonosztevő. Persze ennek is vannak fokozatai, de ezt már szerintem eddig is jól láttuk. Azért pl. Dookut nehéz lenne ilyen téren Sidious-hoz vagy Maulhoz mérni. Szintén egy lehetséges (bár felettébb valószínűtlen) eset, hogy egy sith-ben hosszútávon életben maradjon olyan szinten a jóság, hogy az aztán "felébreszthető" legyen, majd a megtéréséhez vezessen. Ő volt Anakin. Ha belegondolunk, akkor összesen láttunk 4 sith-et, a "gonoszsági" faktor tekintetében pedig legalább háromféle szintre lehet tenni őket. Ez már szerintem eléggé jól árnyalja a képet. Ha kibővítjük a kontextust azokra, akik ugyan nem sith-ek, de a sötét oldal által rendkívül mélyen érintettek, akkor pláne nagyon sokszínű palettát kapunk. Ott van pl. Kylo, aki egész rossz életében küzdött a benne lakozó jósággal, képtelen is volt akár csak középtávon teljesen elnyomni magában. Vagy ott volt Ventress, akiből noha nem lett ünnepelt hős vagy mintapolgár, de a maga módján így is nagy utat tett meg, aminek végén fel tudott mutatni egyértelműen pozitív erkölcsi momentumokat is. Persze ők nem sith-ek, csak majdnem, de jól látszanak az átmenetek. Nagy szükségét tehát amúgy se látom annak, hogy pozitívabb árnyalatú sith-eket kapjunk, de ha kapnánk is, az alighanem úgy nézne ki, mint az összes többi esetben. Azaz nem sith-ként lenne vki "felvilágosultabb" erkölcsileg (hiszen ez már önmagában szembemegy a sith definíciójával), hanem egy ilyen felvilágosultság kivezetné a Sith Rendből, majd egy folyamat végén lenne belőle egy ilyen figura, amikor már amúgy messze nem sith. De tudtommal a Legendák közt pl. ilyen karakterek is vannak.
  25. pb69

    A Jedi és a Sith rend

    Nyilván a rengeteg tanítás és elv között akad a sith-eknél is jócskán olyan is, ami nem káros, sőt akár érdekes és bizonyos helyzetekben akár hasznos, példaértékű is lehet. Ettől függetlenül nem lehet eltekinteni olyanok mellett, amik legalább ennyire szerves részét képezik az alapfilozófiájuknak, viszont kifejezetten ember- és természetellenesek. Egy "ilyen" felvilágosultabb sith olyan lenne, mint egy "felvilágosultabb náci", aki pl. nem vallja a fajelméletet, a saját felsőbbrendűségét. Ez jól hangzik, csak az már nem lesz náci. Ugyanígy sith sincs olyan, aki ne akarná leigázni és nyomorba dönteni a magánál gyengébbnek tartott pór népet. Attól, hogy valaki életszemléletében és ideológiájában van metszet a sith-ekkel vagy nácikkal, még nem lesz sith vagy náci, se felvilágosultabb, se semmilyen értelemben. Ráadásul a sith-ek filozófiájában fellelhető pozitívumok nem is épp túl különleges dolgok, kb. egy szabópéteres-oravecznórás-paulocoelhos vonal, amit egyébként rengeteg nem a rendjükbe tartozó egyén is természetes mód "követ" a hétköznapi életében. Szóval a sith-ek pont nem attól lesznek igazán sith-ek, hogy szenvedélyesek vagy folyton fejlődni akarnak, hanem kifejezetten a gonosznak és kegyetlennek tekinthető motívumoktól.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.