Ugrás a kommentre

Bence1997

Ezüst támogató
  • Összes hozzászólás:

    12.215
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    289

Bence1997 összes hozzászólása

  1. Bence1997

    Képregények

    A mostani DV számban (13.) valahogy nagyon nem volt képben az író (minimális spoilerek a továbbiakban) 1. Ugye a nyitószöveg szerint 3 évvel járunk az EpIII után --> ezt a Lucasfilm Story Group egyik embere, Matt Martin cáfolta meg, és azt mondta, hogy a tpb kiadásánál javítani fogják ezt, és azt mondta, hogy közel 1 évvel járunk a 3 után. 2. Az uralkodó megemlíti, hogy az eltelt időszakban a politikáé volt a főszerep, ám mostmár ideje katonai módszerekhez nyúlni --> ez is azt sugallja - a szöveg kontextusa legalábbis ezt támasztja alá - hogy több éves időugrással számolt az író. 3. Tarkin is szerepel a 13. számban, ahol először Governor -ként szólítják, aztán egy buborékkal arrébb Grand Moffként. Ez azért is vicces, mert ha számolunk a 3 éves időugrással, még így is ellent mondana a Tarkin c. regénnyel, ahol is ha jól tudom, Tarkin megkapja a nagymoff rangot, amit akkor hoznak létre. Ja és az időugrást is számítva még így is 2 évvel később történik a kinevezés. 4. A hatodik fivér: ő az Ahsoka regényben tűnt fel - és vesztette is el életét - szóval ha a sztori 3 évvel a sithek után játszódik, akkor a fivérnek halottnak kéne lennie. Ez azért durva, szvsz jobban odafigyelhettek volna, hogy az író mit is ír. Ha a kövi számban helyre rakják a dolgokat, és nem nagymoffként hivatkoznak Tarkinra, hanem kormányzóként, akkor okés a dolog, de enyje az írónak.
  2. Bence1997

    Képregények

    A jövőhéten kezdődő új Darth Vader: Dark Lord of the Sith történetszál, a Burning Seas nyitószövege, amely szerint a történet ugrik 3 évet: Three years have passed since the ascension of Emperor Palpatine, the formation of the Great Galactic Empire, and the descent of former Jedi Knight Anakin Skywalker into his new form as twisted half-man, half-machine Darth Vader - Sith apprentice to Palpatine. Vader and his squad of evil Force-wielding hunters, the Inquisitors, have had great success seeking out the few survivors of the purge that destroyed the noble Jedi Order just prior to Palpatine's rise. Few Jedi remain in the galaxy. But now, a threat has arisen to the Emperor's still-new, still-vulnerable again, and Vader must confront both his past and present.... szerk.: közben utánanéztem, és kiderült: nem ugrunk 3 évet, maradunk még az EpIII évében, ugyanis szerepelni fog benne asszem vmelyik inqvi, aki az Ahsoka regényben is szerepelt. Illetve azt mondták, hogy a tpb kiadásánál javítani fogják.
  3. Bence1997

    Egyéb fontos

    Boldog Születésnapot, Csoli!
  4. Bence1997

    Sorozat fordító

    Köszönöm az egész éves munkát Fulcrum és Werebazs!
  5. Bence1997

    Könyvek

    Na igen, ezeket is nagyon szeretném. Sőt pár napja azon gondolkodtam, hogy de jó lenne egy olyan könyv Ahsoka -ról, amely bemutatja az Ahsoka könyv és a Rebels közti éveit: hogyan lépett kapcsolatba Hera -ékkal, a lázadásban hogyan végezte dolgát stb. És ezt ilyen foszlányokban, abban a 10-12 évben kiragadnának egy-egy jelentősebb történést, és így jönne ki egy könyv. Nagyon vevő lennék egy ilyenre. Lehetne hasonló felépítésű, mint a Thrawn volt, hisz ott volt egy főszál míg közbe Thrawn életútját követhettük nyomon. De az is jó lenne, amit fentebb spoilerbe írtál.
  6. Bence1997

    Könyvek

    így van, kedden volt az "avatás" amúgy a könyvekre rátérve: megfigyeltem - igen, kicsit unatkoztam - hogy az elmúlt 3 évben mindig 6 db könyv jött ki, amely felnőtt, vagy ifjú-felnőtt - vagy minek mondják utóbbit - volt. 2015: Heir to the Jedi, Dark Disciple, Aftermath, Lord of the Sith, Battlefront: Twilight Company, Lost Stars 2016: TFA regény, Bloodline, Aftermath: Blood dept, Ahsoka, Catalyst: A Star Wars Story, RO regény 2017: Aftermath: Empire's End, Thrawn, Rebel Rising, Battlefront II: Inferno Squad, Leia: Princess of Alderaan, Phasma A 2018 -as felhozatal eddig így néz ki: TLJ regény Last Shot Most Wanted Thrawn: Alliances Biztos, hogy fog jönni egy Solo regény, csak az utolsó, 6. könyv kiléte-miléte a kérdéses. Mondjuk én egy Ahsoka regénynek örülnék, amely bemutatná, hogy mit csinált
  7. Bence1997

    Egyéb fontos

    Boldog Nőnapot a fórum hölgytagjainak! És persze a Zoltánoknak boldog névnapot!
  8. egyelőre még fel kell dolgoznom a látottakat, de röviden az értékelésem:
  9. Bence1997

    A Rebels animációs sorozat

    egy masterpiece volt, rengeteg izgalommal, kalanddal és a vége szépen lezárták a sorozatot, és vmiféle támpontot ad a vége hogy miről is szólhatna az új sorozat.
  10. Bence1997

    A fórum közössége

    Gratula csoli a 10k -hoz!
  11. Bence1997

    A Star Wars jövője

    Mit gondoltok erről skacok?
  12. Bence1997

    A Rebels animációs sorozat

    Ezt egy-két órája láttam. Filoni csak a szokásos dolgokat mondja el: A Rebels Ezra sorozata, nem lesz scarifi csata, imád animációs sorozatokon dolgozni, stb. Illetve az előző heti epizódokról beszélnek - főleg a WbW -ről, és a Mortisos istenekről is megemlékezik Filoni egy kicsit. A fickó megkérdezte, hogy nem -e egy élőszereplős sorozaton dolgozik, mire Filoni csak mondta a dolgait. (az, hogy őt Sith Lord -nak szokták mondani, hát megértem, amilyen kitérő válaszokat ad, és manipulációt alkalmaz. ) Ja és a végén feltesznek neki egy olyan kérdést, hogy ha Pablo és Sam versenyeznének, akkor ki nyerne. Érdekes volt.
  13. Bence1997

    Sorozatok

    Nekem nagy kedvenc lett a sorozat, csak egy bajom van: lassan haladok vele. Még szeptemberben kezdtem neki, aztán jelenleg az 1. évad végefelé járok - 8-9. rész talán? A vicc az egészben, hogy az egyik osztálytársam később kezdte mint én, de ő már végig is ért pár hét alatt.
  14. Bence1997

    Spoilermentes topik

    A Bosszúállók régen kapott már előzetest, de jelenleg is agyon van reklámozva, hiszen legókészletek, meg főleg játékfigurák tucatjai keringenek már most a neten. Mondjuk a Solo hasonló helyzetben van a Deadpool 2 -vel. Kb. egyazon időben jönnek ki - +- 1 hét eltérés - de mindkettő körül pangás van már egy ideje. De szerintem a hónap végefelé beindul a szekér.
  15. Bence1997

    A Rebels animációs sorozat

    Én még most se hiszem el, hogy hamarosan véget ér a Rebels. De legalább méltó búcsú lesz.
  16. Bence1997

    4x11 - A World Between Worlds

    Én úgy gondolom, hogyha Ezra és Ahsoka megjelennek később, akkor én úgy tudnám elképzelni, hogy a Jakkui csata után találkoznak Luke -al, együtt Tekka -val intézik a jedik visszatérését, aztán vmilyen úton módon előbbi karakterek sorsa véget ér, míg Luke és Tekka tovább folytatja a jedi rend felélesztését. Nekem sincsen kedvem 70+ éves Ahsokát látni. Ha esetleg több animációs sorozat jönne a jövőben, akkor a Resistance mellett egy ilyet is szívesen látnék, amely egy rövidke sorozat lenne - 2 max. 3 évad. Ez mondjuk már félig-meddig off. (annyit még hozzátennék, hogy Ahsoka karakterében még bőven van potenciál. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a, mi történt a kiscsajjal az Ahsoka regény és a Rebels között, illetve b, mit tett akkor amikor visszatért a nexusból. Az biztos, hogy addig várt, amíg Kanan halálát meg nem érezte, de hogy utána mi történt vele, az jó kérdés. Majd a finálé után okosabbak leszünk, HA Ahsoka fel fog bukkanni a végén.)
  17. Bence1997

    4x11 - A World Between Worlds

    Ahsoka sorsára rátérve: néhányan a karakter halálát látják végleges opciónak az OT előtt. Kérdem én: miért ne élhetne ő és Ezra az EpIV és EpV környékén? Persze Yoda azt mondta Luke nak hogy ha ő elmegy, akkor Luke lesz az utolsó jedi. Na mármost ez nem az epIV ben hanem a 6 ban történt. Szóval Ezra és Ahsoka sorsa akár a Remény és a Birodalom között véget érhet. Ha kivonják a két erőhasználót a szövetségből, akkor meg van oldva a probléma? Szerintem igen. Meg azt azért hozzátenném, hogy Ahsoka nem tartja magát jedinek, ahogy Ezra se az. Bár mondjuk ez attól függ, hogy mitől számít vki jedinek.
  18. Bence1997

    A Star Wars jövője

    Az egy dolog, hogy Filoni már 1 éve dolgozik az új sorozaton, de mivel ő már ilyen guru lett 16 őszén, ott volt neki a Forces of Destiny nevű "tinikaland" sorozat, amelyet felügyelnie kellett, és ha az új sorozatot is az a csapat csinálja, mint a TCW -t és a Rebelst - ami szerintem 100% - akkor is most jelenleg az animálás folyhat. Apropó, tavaly még dolgoztak a Rebelsen. Nem tudom pontosan, hogy mennyi idő mostanában egy sorozat elkészítése. A Rebelsre persze hogy kevés idő volt, de ott már 13 májusában kész volt a 4 mini epizód, illetve a pilot epizód forgatókönyve, megalkották a karakterek kinézetét, a pilot epizód concepteit stb. 2 hónap alatt elég gyorsan megcsinálták ezeket. Én is örülnék, ha a Disney saját streaming csatornájára érkezne a sorozat, jöhetne 19 őszén, így 2 SW sorozat is indulna jövőre. Bár mivel ez a sorozat főként újból a tizenéveseket fogja megcélozni - lévén animációs sorozatról beszélünk - maradni fognak a Disney XD -n, vagy átcuccolnak a D Channel -re, amely ha jól tudom kicsit "felnőttesebb" tartalmakkal operál.
  19. Bence1997

    A Star Wars jövője

    Én is izgatott vagyok az új sorozattal kapcsolatban, de szerintem nem ősszel fog jönni. Meg is mondom, hogy miért: 1. Marketing. A TCW -t most mellőzöm, de a Rebelsnél úgy volt, hogy 13 májusában bejelentették, hogy majd 14 őszére jön a sorozat. Na már most a marketing 14 tavaszán és nyarán indult be igazán - ugye előzetesek, illetve ha jól emlékszem legók is jelentek meg a sorozat indulásának évében. Na már most idén semmilyen legó készlet nincsen a Solon, az EpVIII -on és egy két egyéb termékeken kívül. 2. Én régebben hallottam olyat (talán ősszel volt, de lehet hogy a TLJ környékén), hogy Filoniék éppen a karakterek kinézeteit csinálják vagy mi. Ha feltételezzük, hogy ősszel volt ez, akkor nem hinném, hogy idén őszre elkészülnek vele. Legvalószínűbb, hogy '19 őszén fog érkezni leghamarabb, de ha a sorozat az EpVIII-IX között fog játszódni, akkor sanszos, hogy inkább 2020 őszén fog elstartolni valamelyik Disney csatornán. Ha meg a 6-7 között, akkor is 19 ősze.
  20. Bence1997

    4x11 - A World Between Worlds

    ahogy BADam is mondja, Ahsoka érzékelhette Kanan halálát, és ezek után elindul felkeresni Lothalt. Mivel kb 2-3 telhetett el Kanan halála és Ezra nexusba való kilépése között ennyi idő elég Ahsokának hogy elérje Lothalt és a Ghost csapatát.
  21. Bence1997

    4x11 - A World Between Worlds

    na,na,na,na. Semmi sem kezdődik elölről. Ez nem időparadoxon. Ezráék tovább élik az életüket ez így van ahogy a nexusból visszatért Ahsoka is tovább folytatja pályafutását. Amikor Ezra belép a nexusba, Ahsoka él ekkor valahol a óperenciás tengeren túl - - tudja az eseményeket. Ezra kimenti Ahsokát de ezzel még mindig 1 Ahsoka él Ezráék jelen korában. Az az Ahsoka akit Ezra megmentett a nexusból. Ez a megmentés pedig már megvolt írva csak ezt a kis szeletet mi nézők csak most tudtuk meg.
  22. Bence1997

    4x11 - A World Between Worlds

    na lehet h nem annyira szép a rajz de telón csak ennyi futotta most, de a lényeg látszódik - remélem: Ezráék eljutnak Malachorra ott megtörténik a Vader vs Ahsoka ám Ezráéknak iszkolniuk kell onnana, míg Ahsoka hátramarad. Később látjuk hogy Vader túlélte a robbanást és elhagyja a bolygot míg Morai visszatér és látjuk hogy Ahsoka lemevy a lépcsőkön. Eközben persze Ezráék visszatérnek az Atollonra. (zöld 1.) Ezek után mivel Ezráék úgy hiszik hogy Ahsoka meghalt tkvább élik az életüket. Ezra a holokron rabja lesz majd megjön Tjrawn is megalakul a Szövetség stb. Ez egészen a 4. évad World between world ig tart, amikor is az ifjú Bridger belép a nexusba. (piros 1.) Ezra járja az uþját a nexusban aztán találkozik Morai al aki megmutatja neki a múltat. Ezra közbeavatkozik megmentve Ahsokát. (piros 2.) Aután rögtön visszatér a jelenbe. (piros 3.) Ahsoka pedig a jelenbe - vqgyis számára a jövőbe de igazából a semmi közepére - érkezik. (zöld 2.) A nexusban Ahsoka megtudja hohy nincs a csapattal, Kanan meghal meg szerintem sok dolgot elmondhatott neki Ezra. Sidious megjelenése után mindketten visszatérnek a saját idejükbe. Ahsoka tehát visszatér a Twilight of the Apprentice idejére csak pár perccel később. (zöld 3.) Miután visszatért Morai lecsekkolja Vadert míg Ahsoka a lépcsők felé indul ala 2. évad vége. Mivel Ezrától hallotta azt hogy mik történtek a csapattal ezért Ahsoka megvárja azt a pillanatot amikor Ezra visszatér Lothala. Hogy hogyan?: Kanan halálát megérezhette nem? Onnantól meg sima az út. De addig a pillanatig - tehát a WbW eseményeiig - a togruta éli az életét. (zöld 4.)
  23. Bence1997

    A Rebels animációs sorozat

    én suliban vagyok, és a mobilnetet kapcsoltam be csak azért hogy felnézzek az oldalra vagy lecsekkoljam a messengers - 500 MB ot be kell osztanom sajna wifi meg hol vn hol nincs - és akkor szokás szerint kidkb nekem mindenfajta üzit: gmail, yt, főleg utóbbi. bejött az ajánló én elvetettem de sajna a szemem rajtakapott pár szón ami kb le is lőtt egy hatalmas cuccot csak nem tom hogy melyjj részben lesz.
  24. Bence1997

    A Rebels animációs sorozat

    Grat YT! egyszer kell felugrania hogy jött egy vidi és hát persze h spoileres címe van... pedig csak egy pillanat volt. Most egy meglepivel kevesebb!
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.