
Pildi összes hozzászólása
-
Star Wars Mozaik
Remek kép, és nagyon tetszik ez a megközelítés! Nálam ez eddig úgy kapott hangsúlyt, hogy előtte tárgyalja Windu Yodával, hogy vajon a Sith, ali meghalt (Maul), az a mester volt vagy a tanítvány - és a következő kép ez, ahol pont a Sith nagyúr látható.
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Én örülök, hogy készítési sorrendben láttam minden filmet, mert ez a meglepetések és később az utalások minden élményét megadta, amit a készítő Lucas megálmodott. De azt gondolom, hogy ma már nincs értelme másként, mint kronológiai sorrendben nézni a filmeket, sem először, sem bármikor máskor, mert így a legteljesebb élmény. Ja, és természetesen a spin-off filmek is beletartoznak a sorba. Ezzel egyébként csak annyi a probléma, hogy ahogy nő a filmek száma, ennek megvalósítása annál időigényesebb. És akkor az animációs, és majdani élőszereplős sorozatokról nem is beszéltem még. Emlékszem 2007-ben volt egy szülinapom, amikor azt kaptam a családomtól ajándékba, hogy elmentek otthonról egy hétvégére és én nyugodtan végignézhettem mind a hat filmet. Na, ez ma már nagyon nem férne bele egy hétvégébe.
-
Star Wars Mozaik
Én is, főleg Cody-t, mert akkor még ő volt az egyetlen klón, akit személyesen is ismertünk. Olyan szörnyű volt látni, hogy egyik percben még bajtárs volt, aki visszaadja Obi-Wan fénykardját, a másik percben pedig parancsot adott, hogy lőjék le. Tarkin utálta Krennicet, egyértelműen bosszút akart állni, személyes érzéseit itt szerintem a Birodalom érdekei elé helyezte, azért lövetett. Rá is fázott rendesen.
-
Star Wars: Galaxy of Adventures
Tetszik, amit ezekből a kis szösszenetekből kihoztak. Nagyon jól sikerült megragadni a karakterek és események lényegi vonásait, az egész olyan, mint egy digitális képeskönyv, de sokkal intenzívebb élményt nyújt. Igazán élvezetes nézni.
-
Speak English!
Nem tudom, hogy tankönyv szerint mi a helyzet, de a beszélt nyelvben mindkét verziót használják. Arról nem hallottam, hogy aszerint megkülönböztetnék, hogy élő vagy élettelen a birtokos. Hozzáteszem, hogy ugyan gyakran kommunikálok angolul, de zömében nem angol anyanyelvűekkel, szóval ezen tapasztalatom a nemzetközi (biztos valamilyen szinten lebutított) angol használaton alapul.
-
Star Wars Mozaik
Ez pontosan így van. Szerintem nálam soha semmilyen SW film nem fogja überelni. Vagy legalábbis most nem tudom elképzelni.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Frenkie!
-
Star Wars Mozaik
Pont ezért bírom én is ezt a fickót.
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Nagyon szeretem ezt a filmet, sokszor láttam már, azért is tűnt fel.
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Nem ez a srác játszott a Nick Hornby regényéból készült About a boy c. filmben? Annyira jellegzetes arcvonásai vannak.
-
Star Wars Mozaik
Nem néztem utána, de biztos vagyok benne, hogy ez a filmtörténet egyik legnagyobb csavarja.
-
Star Wars Mozaik
Ez A Sithek bosszúja egyik legjobb jelenete.
-
Rey, az utolsó/első Jedi
Néha hajlamosak vagyunk túlbonyolítani a dolgokat, és nem is gondolunk arra, hogy a megoldás igazából egyszerű és kézenfekvő, mert már a film címe is megmondja.
- Sorozatok
-
Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Ezért van az, hogy én csak annyit várok, hogy legyen a film jó. Elképzeléseim vannak, de semminek nem vagyok ellenére, ami a film hasznára válik. Pont így voltam azzal is, ahogy Luke karaktere más irányt vett: megdöbbentett, de a történetnek eszméletlenül jót tett.
-
Star Wars Celebration - Chicago 2019
Ez óriási, gratulálok!!!
-
Rey, az utolsó/első Jedi
Ez elsősorban Rey lelke szempontjából, neki lenne jó, mert ha a szüleinek nincs köze az Erőhöz, akkor Rey képességei szempontjából nem releváns, kik voltak. Azt pedig én nem tartom valószínűnek, hogy a szüleinek köze lenne az Erőhöz, mert akkor erről már ki kellett volna derülnie valaminek, de még csak utalás sem volt rá, pl. a barlangban pedig lehetett volna, ahogy Luke-nak is megjelent Vader a Dagobán.
- Marvel
-
Star Wars Mozaik
Mai képemet abból a filmből választottam, amelyet igazán csak A Sithek bosszúja után tudtam értékelni, mert nem tetszett benne a szerelmi szál. Aztán az Ep3 után valahogy minden a helyére került. Ez a kép az alatta levő Across The Stars dallamával együtt hatásos igazán, de képileg is nagyon szép a csókjuk után elváló és a halálba induló szerelmesek sziluettjével, a kapu sötét keretével szegélyezve, háttérben az aréna vibráló sárga világával. Gyönyörű az egész kompozíció. Ráadásul egyértelműen pozitív üzenetet hordoz a színvilág, hiszen hőseink a sötétségből tartanak a világosság felé, az egész ugyan megható, de nem baljós érzést kelt a nézőben. Nekem ez az egyik kedvenc jelenetem A klónok támadásában.
-
Star Wars Mozaik
Persze, de két "rendes" módja lehetett volna a halálának: harc közben, vagy miután kihallgatják és tárgyaláson elítélik a Köztársaság ellen elkövetett bűnei miatt. Szerintem ha Anakin nem öli meg ott helyben, akkor Palpatine maga intézte volna el valahogy máshogy. Hogy ne beszélhessen, és azért is, mert már megvolt a kiszemelt új tanítvány, nem volt rá szüksége. Persze így volt a legjobb: nem csak megszabadult Dooku-tól, hanem ráadásul Anakint magát is közelebb sodorta ezzel a Sötét Oldalhoz. Dupla haszon. Ez az egész elrablósdi ezért is volt megrendezve, nem igaz? A szegény elrabolt főkancellár volt a csali.
-
25 (10, 15, 20) éves a Baljós Árnyak
Őrület, hogy eltelt azóta 20 év.
-
Star Wars Mozaik
Könnyen lehet, hogy ha Palpatine nem biztatja, akkor végül Anakin mégsem nyakazta volna le a grófot. Dooku sem erre számított, rendesen meg volt döbbenve, amikor hallotta mestere buzdítását.
-
Tippek, fogadások
Az én tippjeim: 1. Rey meg fog halni: nem 2. Finn meg fog halni: nem 3. Kylo Ren meg fog halni: igen 4. Poe Dameron meg fog halni: nem 5. Anakin/Vader meg fog jelenni erő szelemként: igen 6. Luke meg fog jelenni erő szelemként: igen 7. Yoda meg fog jelenni erő szelemként: nem 8. Obi-Wan meg fog jelenni erő szellemként: igen 9. Snoke benne lesz a filmben (pl. flashback): igen 10. Háborút Első Rend/Ellenállás/Egyik se nyeri: Ellenállás 11. Rey valamelyik szülője egy ismert karakter: nem 12. Kylo Ren el fogja árulni az Első Rendet: igen 13. Újra láthatunk egy a I.-VI. epizód filmekből ismert bolygót: igen 14. Valamelyik animációs sorozatból ismert karakter, űrhajó vagy helyszín benne lesz a filmben vagy utalnak rá: igen 15. Cliffhanger-el zárul a film: nem 16. Megemlítik a Whilleket: igen 17. Lesz a filmben flashback: igen 18. Lesz a filmben látomás: igen 19. Ezeréves Sólyom megsemmisül: igen 20. Rey-en kívül egy eddig nem ismert világos oldali erőhasználó is harcolni fog az Ellenállás mellett: nem 21. Megalakul egy új Jedi rend: igen 22. Megalakul egy új szervezet vagy államforma a galaxisban: igen 23. A film címében benne lesz a "of" elöljáró: igen 24. Lesz a filmben a PT eseményeire (YE32-YE19) utalás: igen 25. Lesz időugrás a filmben: igen 26. Ez lesz a leghosszabb Star Wars film (jelenleg a The Last Jedi 152 perccel): igen 27. Leia-nak offscreen halála lesz: igen 28: Poe lesz az Ellenállás vezetője: igen 29: Rey új fénykardja kétpengés lesz: nem 30: Ren lovagok harcolni fognak a filmben: igen 31: Skywalker vérvonal ki fog halni: igen
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Lenci és Luke!
- A Resistance animációs sorozat