
Pildi összes hozzászólása
-
Fénykardok
A videó nagyon jó, de a zene tényleg borzalmas.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Jake!
-
EPIX spoileres topik
Nekem valami ilyesmi végül is tetszene. Főleg az a része, hogy Kylo valamiképpen megtér, ha hitelesen van tálalva, az nagy érzelmi csúcspont lehetne, és mint ilyet, én örömmel fogadnám.
-
EPIX spoilermentes topik
A forgatás során biztosan belezsúfolnak sok mindent, aztán a végén megvágják, attól függően, mi mutat majd jól. Én nem bánom, ha lesznek finom utalások és a kérdésekre nem mind kapunk kész válaszokat, hanem lehet még majd rajta elmélkedni. A legfontosabb, hogy mint film, jó legyen. Sőt, nagyon jó legyen.
-
"Nahát! Hiszen őt ismerem!"
Peter Dinklage jól járt az idő múlásával.
-
1x10 - Station Theta Black
Ez nyilvánvalóan azért van így, mert nem lehet másmilyen Poe egy TLJ előtti sorozatban, mert a TLJ-ben is ilyen, sőt, már a TFA-ban is halálosan laza, csak ott még nem hal meg az ő parancsmegtagadása miatt senki. Kaz meg nagyon szerencsés, hogy amennyire ért hozzá, hogy bajba kerüljön, annyira ahhoz is ért, hogy kimásszon belőle. Nagyon bírom, hogy mindig feltalálja magát, és azt is, hogy ő az örök optimista. Tetszett az epizód, Leia karaktere kifejezetten jól sikerült, és örülök, hogy most már tényleg jönnek a valódi kalandok Kaz számára. A történet is halad előre, egyre jobban megismerjük az Első Rend pozícióját.
-
Star Wars Mozaik
Nekem ez az egyik kedvenc képem a TLJ-ből. Nagyon bensőséges jelenet, aminek a különlegességét az adja, hogy olyan két ember teremt kapcsolatot, akik azelőtt csak ellenségként találkoztak, és itt rájönnek, hogy bizonyos szempontból sorstársak: mindketten magányosak. (Rey végül is nem az, de abban a percben mégis így érez.) Ugyan később megtudjuk, hogy mindez Snoke mesterkedéséből fakad, de ebben a percben úgy lehet érezni, hogy akár valami jó is kisülhet ebből a kapcsolatteremtésből, ami még megfordíthatná a dolgok menetét. Amikor először láttam, én is arra gondoltam, amire Rey: Ben Solo még megmenthető, ami elég nagy fordulat lett volna. Aztán kaptunk is fordulatot, csak egy másikat. A kép további pikantériája, hogy amikor ilyen szépen és harmonikusan látjuk együtt Reyt és Kylot, az az a kép, amit Luke is lát, amikor beront a kunyhóba, és neki éppen nem ilyen pozitív gondolatai vannak ettől. A boldog pillanat hamar el is oszlik.
-
Luke Skywalker, a remete
Igazad van, de azért a bizonytalanság mértéke nem mindegy. Ennek eldöntéséhez viszont ismernünk kellene a könyvet, mert lehet hogy veréb és az ágyú esete forog fenn. Ha elolvasom, visszatérek rá.
-
Luke Skywalker, a remete
Filmen biztosan hiba lett volna ezt a gondolatot belekeverni, de könyvben több tér adódik a szereplők gondolatainak, belső vívódásainak, bemutatására, arra, hogy többször is meggondolja magát, mielőtt cselekszik valamit, ami nem feltétlen megy szembe a filmbéli karakterfejlődéssel. Meglátjuk, mi lesz majd erről a véleményem, ha elolvasom a könyvet.
-
Luke Skywalker, a remete
Szerintem is. A film egyik fordulatáról van szó, így sokkal jobb volt, hogy ezt nem tudtuk. A könyv kicsit más tészta (bár még én sem olvastam), nem bánom, ha ez kiderül belőle, mert utólag már úgysem számít a meglepetés szempontjából, viszont Luke karakteréhez mégis hozzáad valamit. Ezek szerint mégis kész lett volna a testvére kedvéért beszállni a harcba, vagy legalább támogatni Leiát. Ebben valószínüleg közrejátszott a bűntudat, amit Ben elvesztése miatt érzett, vagyis végül ami a szigeten tartotta, az is vitte volna vissza - mert a testvérének szüksége volt rá. A galaxis miatt nem ment volna vissza, de Leia miatt igen.Szerintem ez szép gondolat. És így végül is azért jelent meg látomásként a Craiten, mert máshogy nem tudott...
-
EPIX spoileres topik
Én is azt gondolom, hogy még találkoznak, pont ezért, mert Luke ezzel búcsúzott el.
-
Trailer
Én is pontosan így érzek. Végre igazán beindul a sztori!
- Filmek
-
Star Wars Mozaik
Ez a "külön polc" nagyon szemléletes és találó kifejezés, nálam is ez a helyzet.
-
Star Wars Mozaik
Ez kérem egy igazi történelmi pillanat a Star Wars Saga világában.
-
Star Wars Mozaik
Itt a mai napig megborzongok, annyira katartikus kép. A remény maga, amit látunk.
- Filmek
-
Star Wars Mozaik
Nekem elsőre furcsa volt ez a jelenet, de aztán az, amit szimbolizál, abszolút überelte ezt az első érzést.
-
Egyéb fontos
Jó szilveszterezést és boldog új évet kívánok minden kedves fórumtársnak!
-
Értékeld a filmet
Köszönöm, Dzséjt! Nagyon örülök, hogy végre van valaki, aki ezt fiatalabb rajongóként is megérti. Senki sem várja el, hogy az ep5 legyen a kedvenc filmje mindenkinek, sőt, - hiába volt az én kedvenc filmem is több mint 20 évig, ma már az első háromban sincs benne - de az érdemeit ne vitassuk el. Szerencsére az azóta készült filmek hozzátettek és nem elvettek az értékeiből, de ezt úgy tudták megtenni, hogy az már előtte is nagyszerű volt. A viszont óriási dolog, hogy az új filmek hatására utólag még azok is méltatni tudják, akik korábban nem értették, miért jó. Ez kétségtelenül az új filmek elvitathatatlan érdeme.
-
Értékeld a filmet
Így van! De a legjobb mégis az, hogy a film végén már elkezd repedezni a kegyetlenség máza, hiszen nem hullanak fejek, amiért a Falcon mégis megszökik. Már Luke megismerése elveti a vívódás magjait. @pb69 Utólag én nem vitatnám el azt, miért volt 30 évvel ezelőtt ez egy hatalmas film. Sajnálatos, hogy sok rajongó nem tudott ezen túllépni, és azóta egyetlen új SW film sem nyerte el a tetszésüket, de ez nem a film hibája. A Birodalom visszavág nagyszerű példája annak, hogy milyennek kell lennie egy trilógia második részének, elmélyíti a cseleményt és építi a karaktereket, és felemás érzésünk van a végén, mert nincs happy end. Annál jobban kevés filmet vártak már valaha, mint ezek után az ep6-ot.
-
Star Wars Mozaik
Nekem különösen az tetszik ebben a jelenetben, ahogy Leia reagál Luke bocsánatkérésére Bennel kapcsolatban. Nem vádolja semmivel, csupán örül annak, hogy azokban a végsőnek hitt percekben együtt vannak, dacára a reménytelen helyzetüknek. Lehetne vádaskodó és keserű, de ő megbocsátó és örül annak, ami a végére megadatott. Annyi lélek és szív van kettejük rövid beszélgetésében, ami méltó megkoronázása Luke és Leia, a sokára egymásra találó ikrek kalandokkal teli kapcsolatának és a két színész közös munkájának is.
-
Egyéb fontos
Utólag is boldog szülinapot, reaper! Dzséjtnek és a többi Tamásnak, aki ma tartja, boldog névnapot!
-
Box Office
Pont tegnap gondoltam rá, milyen jó lett volna ez a film a karácsonyi vásározás előtt. Nagyon hiányzott az idei SW mozizás...