Nekem is hasonló gondolataim voltak a Gazfickókról. Viszont most végeztem a Kenobival, ami ellenben nagyon tetszett.
John Jackson Miller már a Kóbor lovag után is ígéretes íróként vésődött az emlékezetembe, de a Kenobival részemről sikerült még magasabbra emelnie a lécet. Kíváncsi vagyok, mit sikerült alkotnia Az elveszett Sith törzsben, illetve később, az A New Dawnban.
A hangulat fantasztikus. A Tatooine-t, valamint Kenobi karakterét remekül ragadta meg az író. Leginkább a galaktikus eseményektől való elvonatkoztatás tetszett, ami által betekintést nyerhettünk a Galaxis életének egy hétköznapibb, egyszerűbb részébe. Bár a történet faék egyszerűségű (főként a könyv 1-2 harmadában), és a fejezetek tartalmát olykor félmondatokban is össze lehet foglalni, a cselekmény egy pillanatra sem ül le, és a sztori is mindvégig érdekes marad. A könyv végén kicsúcsosodó szálak szintén remekül lettek kivitelezve. Miller bemutatta, hogy megfelelő tálalással még a nem túl sok potenciállal bíró tatooine-i semmittevést is érdekessé lehet varázsolni jó karakterekkel (pl. Ben, Annileen), az elemek hibátlan felhasználásával (buckalakók, farmerek, Mos Eisley, Jabba pribékjei, krayt sárkány...), jó fordulatokkal (Orrin sztorija), és érdekes gondolatokkal (Ben meditációs részei, buckalakók lelkivilága). Ez utóbbi különösen tetszett, a Ben elméjébe való bepillantások karakterhűek. Bár az nem világos, hogy amennyiben Yoda megtanította, hogyan tud beszélni mesterével, Kenobi miért csak egyoldalú kommunikációt tudott folytatni Qui-Gonnal? Az utalásokért járnak a piros pontok! Az író igyekszik szorosabbá fogni a Legends bizonyos műveit, nem csak a saját kis világában való lavírozásra törekszik. Anakin mészárlásának utóhatásai, és az A'Sharad Hettről szóló infók mind érdekes adalékok.
Sokat tudnék még írni, mélyebben is, de lényeg a lényeg, hogy kiváló regény lett. Nekem tetszett, bekerült a kedvenceim közé.