Ugrás a kommentre

Darth Sky

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    10.527
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    57

Darth Sky összes hozzászólása

  1. Darth Sky

    SW könyvek

    Nekem is sikerült (végre) befejeznem a Pengeélent. Az első két harmadában még úgy voltam vele, hogy átlagos kalandregény kategória, a szokásos klisékkel és sablonokkal, de a végére szinte teljesen érdektelenné vált a regény. A filmes főszereplőkért értelemszerűen nem lehetett izgulni, míg az új karaktereket teljesen üresnek éreztem. A sztori is totál felszínes, sőt, számomra unalmas volt. A birodalmi kém kiléte nem volt túl nagy csavar, a "kalózok" sorsa pedig nem okozott meglepetést. Egyáltalán nem mondanám pocséknak, de sajnos nem nyerte el a tetszésem a regény. Ennél még a Gazfickókon is jobban szórakoztam. Kicsit tartok a Tolvajbecsülettől. Az eddig olvasott vélemények alapján, a többség szerint gyengébb, mint a Pengeélen. Őszintén szólva, már az új kánonba tartozó regényeket olvasnám igazán. Persze ettől még érdekelnek a megmaradt Legendák könyvek is. Főleg a Red Harvest és az Into the Void. A két TCW regényben bízom, hogy jobbak lesznek, mint a Yoda: Sötét találkozó.
  2. A következő részből kiderül, sikerül-e Luke-nak visszaszereznie fénykardját, miközben a birodalmiak egyre közelebb kerülnek Hanhoz, Leiához és a Solo múltjából származó, rejtélyes nőhöz.
  3. Darth Sky

    Könyvek

    Kiadtak egy-egy animált adaptációt a The Weapon of the Jedi és a Smuggler's Run könyvekhez, amik összefoglalják a sztorit.
  4. Darth Sky

    Könyvek

    Mara Jade az EU egyik legérdekesebb karaktere, igazán kár érte. Mivel főként Luke-hoz és az Ep6 utáni érához köthető, szerintem nem sok esély van arra, hogy az új kánonban viszont láthatjuk őt...
  5. Darth Sky

    Star Wars: Darth Vader

    Nekem úgy tűnik, mintha Thrawn karakterét próbálnák koppintani ezzel a katonai lángelme jellemmel.
  6. Darth Sky

    Star Wars: Darth Vader

    Hát, ez nem volt egyszerű. De elkészült a sorozat 9. részének fordítása is. Vader új küldetést kap a Birodalomtól, ám ez ellenkezik a saját céljaival... A jogi problémák elkerülése miatt a képregény rajongói fordítása eltávolításra került az oldalról. A hivatalos változat elérhető a Szukits honlapján.
  7. Darth Sky

    A Rebels animációs sorozat

    Eredetileg a vidám természetű kamaszlányokat hívták csitrinek... az meg szerintem volt.
  8. Darth Sky

    A Rebels animációs sorozat

    Finoman szólva se Star Wars hangulatú előzetes. De az új részletek kedvéért azért érdemes megnézni. http://www.youtube.com/watch?v=n2DWHR_TcOI
  9. Évente egyszer egy-egy hosszabb (40 oldalas) képregény különszámot kap a Star Wars és Darth Vader sorozat. Az elsők idén decemberben érkeznek Star Wars Annual #1 és Darth Vader Annual #1 címmel.
  10. Darth Sky

    A Rebels animációs sorozat

    Igen, bár Ben azt mondta, hogy a Jedik emberöltők ezrein át voltak a béke és az igazság őrei a Régi Köztársaságban. Ha az általunk ismert Galaktikus Köztársaság kb. 1000 évet élt meg, ez nem vonatkozhatott rá. Valószínű, hogy mindkét Köztársaságot egy kalap alá vette az öreg.
  11. Darth Sky

    A Rebels animációs sorozat

    Jaja, a TCW-ben említi Tiin a Régi Köztársaságot (az Escape from Kadavo részben). De pl. Vizsla is mondta, hogy a mandaloriak a Régi Köztársaság bukásakor lopták el a Jedi Templomból a Darksabert. Az új kánon szerint, a Régi Köztársaság akkor bukott el, amikor a Jedik legyőzték a Sith-eket (YE 1000 körül). Ekkor jött létre az általunk is ismert Galaktikus Köztársaság, így szerintem inkább tekinthető egy megreformált kormánynak. Remélem, a Rebelsben még többet megtudhatunk a távolabbi múltról.
  12. Darth Sky

    A Rebels animációs sorozat

    Újabb részek címére és vetítési idejére derült fény. Eddig így fest a lista: 2x01 - The Lost Commanders (okt. 14.) 2x02 - Relics of the Old Republic (okt. 21.) 2x03 - Always Two There Are (okt. 28.)
  13. Csak ide és a Star Wars Mediára szoktam felrakni a képregényeket. Hogy ezeken kívül milyen utat járnak be a neten, arról nincs sok fogalmam. Ezt a sorozatot egyébként egyedül fordítom. Merr a Lando fordítását csinálja, és mint nemrég megbeszéltük, a Chewbaccát is szívesen vállalja majd. A rajzok szerintem is jól mutatnak, főleg ami a háttérgrafikákat illeti.
  14. Darth Sky

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot, Dzséjt és Yoda József!
  15. Szívesen! Közben szerkesztettem az eredeti címet, mert a "Shattered" sehogy sem "megosztott"-at jelent. Nem értem, hogy maradt bent. A lényeg, hogy javítva.
  16. Ahogy ígértem, megérkezett a magyar verzió. 1. rész
  17. Darth Sky

    Könyvek

    Szinte borítékolható volt, de attól még remek hír. A Lost Stars Szukitsos kiadása meglep, mivel nem felnőtt, hanem ifjúsági regény.
  18. Szerintem a kérdés a magyar verzióra vonatkozott, mivel az USA megjelenést leírtam az 1. hsz-ben. A fordítás szombatra valószínű. Az endori csata idején már férj és feleség a páros.
  19. A Star Wars: Shattered Empire egy Greg Rucka által írt és Marco Checchetto által rajzolt, 4 részes mini-sorozat, a Marvel kiadó gondozásában. Az első szám 2015. szeptember 9-én jelent meg, míg az utolsó a tervek szerint október 21-én lát napvilágot. A sorozat része a Journey to Star Wars: The Force Awakens multimédiás projektnek, amely a VI. és VII. epizódokat hivatott közelebb hozni egymáshoz. A történet közvetlenül A Jedi visszatér végén, az endori csata utolsó perceiben veszi fel a vonalat, két új főszereplőt állítva a középpontba (akiknek erősen gyanítható a rokoni kapcsolatuk Az ébredő Erő egyik karakterével). Természetesen klasszikus karakterek is feltűnnek a szériában.
  20. Darth Sky

    Star Wars: Kanan

    Szerintem mindegy, milyen fajba tartozik, ugyanúgy humanoid. Hasonló nyomáson él, mint az emberek, így a vákuumban rövid időn belül szét kéne robbannia a belső nyomástól. A maszk tudtommal azért van rajta, hogy megvédje a számára mérgező levegőtől. A Legendsben legalábbis így van. Most, hogy írod, beugrott valami. Bár elég rég olvastam azt a könyvet.
  21. Darth Sky

    Star Wars: Kanan

    Szerintem az Erővel óvta meg magát. Valami transzba esve, "légbuborékkal". Talán nem az Erő-lökésre gondolt, amikor azt mondta, hogy még utoljára használta a Jediként tanultakat és az Erőbe fektette a bizalmát. Így kihúzhatta néhány percig. Amúgy pl. Plo Koon a TCW-ben lazán kibírta űrruha nélkül, elég sokáig. Gondolom, ő már mesteribb szinten művelte ezt a mutatványt. Bár olvastam olyat, hogy a kel dor faj egy ideig ellen tud állni a vákuumnak, szerintem nem sok értelme van.
  22. Darth Sky

    Képregények

    Az nem képregény, hanem ifjúsági regény. Egyébként az Ep 4 és 5 között játszódik.
  23. Darth Sky

    Egyéb fontos

    Boldog szülinapot, kudar! Donát, neked pedig jó nyaralást!
  24. Darth Sky

    Képregények

    C-3PO saját (egyrészes) sztorit kap, ami decemberben debütál a "Journey to Star Wars: The Force Awakens" részeként. Többek között megtudhatjuk majd, miért lett vörös a droid karja.
  25. Darth Sky

    Star Wars: Lando

    Merr-Sonn segítségével elkészült a 3. rész magyar változata:
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.