Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Jyn Erso
Ez benne a szép.
-
Jyn Erso
Én itt Dzséjttel vagyok. Szinte aggódtam Jynért. Rey meg....szóval érte nem. Persze ez még változhat.
-
Bodhi Rook
Ja igen. Vezekel a bűneiért. Gondolom Birodalmiként elkövetett párat korábban. És akkor lehet, hogy nem teherhajó pilóta volt.
-
Bodhi Rook
Én inkább nem szeretnék felrobbanni. Persze ízlés dolga. Ezt mikor mondja? Nem rémlik.
-
Tarkin nagy moff
Lehet, de az a tény, hogy egy magas rangú kutató tisztet csak így szétlő azért jelzésértékű. Tarkinnak meg egy riválissal kevesebb. Persze többet nem kell belelátni, de szerintem ez bőven benne van. Nem hiába hangsúlyozták ki korábban, hogy Krennick a Sacarifon van.
-
3x10 - Visions and Voices
Szerintem tényleg azt gondolja, hogy Ezra mellé szegődik. Az epizód végén nem hiába lesz ideges. De szerintem ott le is tett a fiúról.
-
Orson Krennic
Igen, Vader kastélyában már nem olyan vehemens de még ott is képes követelőzni.
-
Tarkin nagy moff
Persze az túlzás, hogy csak Krennic miatt lőtte szét, de nagy szerepet játszott benne az igazgató is. Vagy inkább úgy mondanám nem jelentett visszatartó erőt. Két legyet egy csapásra.
-
Tarkin nagy moff
Azt se tudhatta, hogy Krennic nyomon van. Magát szívatta meg.
-
Orson Krennic
Motti valóban beszólt Vadernek, de nyilván többet nem tette.
-
Tarkin nagy moff
Szerintem simán. Elég lett volna csapatokat leküldeni... Tarkin viszont nem az a fajta aki elaprózza a dolgokat.
-
Jyn Erso
Galennál már említettem a családi drámát, amit Jyn teljesít be a film végén. Felicity Jones hihetetlen jól alakította a karaktert, igazán közel került hozzám. A legmegindítóbb az a jelenet volt, amikor sírva fakadt az apja hologramját látva. Persze Galen halálakor is szívbemarkoló volt látni őt. Nagyon aranyos lány, olyan, akit lehet sajnálni az őt ért sorscsapások miatt. Érdekes, hogy Rey is ilyesfajta szereplő, de ott nem éreztem ekkora szimpátiát első látásra. Az is tetszett amilyen utat bejárt a film alatt. Először csak egy ide-oda csapongó hontalan lány, akit nem igazán érdekelnek a galaxis dolgai. Persze az újbóli kapcsolatba kerülése az apjával mindent megváltoztat. Később se hiszem, hogy a Lázadók miatt lesz szívügye az akció, sokkal inkább az apjáért és az anyjáért akar bosszút állni. Minden dühét a Halálcsillagra vetíti ki. Szó sincs arról, hogy feltétel nélküli lázadóvá vált volna. Nem is lett volna hiteles azok után, hogy az apját a szövetség bombái ölték meg. Szerencsére az írók is érezték, hogy nem erre kell elmenni, hanem a családi vonal felé.
-
Bodhi Rook
A megtért teherpilóta, aki Galen hatására hagyja ott a Birodalmat. Ő a történet egyik kulcsfigurája. Kicsit szertelen a fickó, de áldott jó szíve van. Nem csodálom, hogy csak teherhajó pilóta volt a Birodalmi flottában. Szegényt kicsit összezavarta a Bor gullettel való találkozás, de a végére azért egészen rendbe jött. Az egész csapatnak nyújtott segítsége felbecsülhetetlen volt. Ha ő nincs akkor maga a történet sincs. Ezt figyelembe véve talán nem érdemelt volna annyira durva halált, mint ami aztán osztályrészül jutott neki.
-
Saw Gerrera
Emlékszem, amikor a TCW –ben feltűnt Saw Gerrera nem nagyon fogott meg. Bár már akkor is látszott, hogy elég önfejű és mindenre képes harcos, sokkal többet nem jelentett számomra. Aztán később, amikor meghalt a testvére, kapott egy kis drámát a karaktere. Akkor láttuk utoljára, és bár Kallus említi egyszer, mint szélsőséges elemet, mégis fura egy félig ember, félig gép (Simon Zoli találóan nevezte a Lázadás Darth Vaderének) roncsot látni. Ráadásul már az elméje sem teljesen tiszta, paranoiás, mindenhol csak az ellenséget látja, nem bízik senkiben. Megmondom őszintén kicsit szomorú őt így látni. Viszont meg kell említenem Forest Withakert aki zseniálisan hozza ezt a kicsit őrült, lázadó karaktert. Le a kalappal előtte. Nem mondanám, hogy szép halált kapott, de az mindenképpen megsüvegelendő, hogy lezárták a karakter sorsát.
-
Galen Erso
Bár nem sokat szerepel Galen, ettől független nagyon fontos szerepe van a történetben. Ő a katalizátor Jyn motivációit illetően, illetve az ember, aki szabotálta a Halálcsillagot. Olyan helyre került ezzel a galaxis történelmében, amelyre örökké emlékezni fognak. Mindig eszembe jut a történetet illetően, hogy míg a fő filmek a Skywalker családról szólnak, addig a Rouge One az Erso család tragédiáját meséli el. Külön jó pont, hogy a család mind a három tagja elmondja Krennicknek ugyanazt a mondatot: nem győzhetsz! Elszántságukat nézve valóban nem. Galen legjobb jelenete egyébként egyértelműen a hologramos vallomás. Persze az egyébként is zseniálisan van megrendezve a Halálcsillaggal.
-
K-2SO
Mit is lehetne mondani erről a robotról? Újra sikerült egy egyedi és különleges gépet megalkotni. Pedig egy Chopper után már azt hinné az ember, hogy nehéz újabb egyedi droidot kitalálni, de itt mégis sikerült. Szerintem ez a két droid imádná egymást. Nála is tökéletesen működött az ami a többieknél: a végén nagyon szomorú volt látni a „halálát”.
-
Cassian Andor
Jyn után talán a legösszetettebb karakter. Személyén keresztül a lázadás árnyoldalát ismerhetjük meg. Az elején mellbevágó, ahogy lelövi sérült társát, ami már előre jelzi, hogy ő nem az a tipikus pozitív figura. Andor százados olyan katona, akinek a parancs szent és mindent megtenne a cél érdekében. Pont azt a konfliktust testesíti meg a karakter, ami a jó és a rossz közötti határvonal átlépéséről szól. Láthatóan hősünket is megviseli a sok morálisan megkérdőjelezhető parancs. Önmaga konfliktusa az Eadun csúcsosodik ki, amikor is Galen Ersot kellene kivonni a forgalomból, de képtelen rá. Innentől már több mint egy kém, több mint egy pusztán parancsot teljesítő katona. Kicsit olyan mintha öntudatra ébredne, és ezt csak nyomatékosítja az, ahogy Jyn mellé áll a Scarifi küldetésben. Amit akkor mond, abban minden benne van, ami az életét és annak értelmét jelenti.
-
Baze Malbus
Baze Malbus a legelhivatottabb őrző volt! Chirrut szavait teljesen alátámasztja Baze tevékenysége. A figura a legjobb példa rá, hogy pár apró kis részlettel is lehet remek és szerethető karaktert kreálni. Mert ugye nem mondhatjuk, hogy hivalkodóan a képünkbe lett tolva… Benne épp azt szeretem, hogy minden mozdulata, gesztusa és mondata a helyén van. Könnyű megszeretni őt is csak úgy, mint Chirruttot. Ketten remek párost alkotnak. Bazeről sokat elmond, hogy bár ő Chirrut őrangyala, ráadásul Whill templomi őr, mégis hitetlen. A film végén, mint egy jelzésértékű, hogy halott barátja imáját fordítva mondja.
-
Orson Krennic
Ben Mendelsohn zseniálisan hozza a karrierista Birodalmi tisztet! Ahogy beszél, a gesztusai…remek, remek! Végre egy olyan szereplőt kapunk a Birodalom részéről, aki nem fél kinyilvánítani a véleményét. Eddig szinte mindenki maga alá rakott egy csomagot, ha a Vaderrel vagy Tarkinnal kellett beszélni. Krennick nem ilyen, és ebben rejlik a karakter erőssége. Az egyik legjobb jelenet, amikor egy rakás Birodalmi tiszt előtt leordítja Tarkin fejét, amiért nem őt nevezte ki az űrállomás parancsnokává. Néha igazi eszelős módjára viselkedik a fickó, mint pl. Galen halála előtti beszélgetésben. Igazi törtető alak, de csak szeretne az Uralkodó sleppjébe tartozni. Sajnos a ranglétrán sose léphetett arra a szintre, amire vágyott. Krennic tragédiája, hogy ezt nem tudhatta. Ironikus módon halálával Tarkin a saját sírját is megásta. Hatalmas hiba volt így megválni az igazgatótól.
-
Chirrut Îmwe
Az egyik legeredetibb karaktert sikerült megalkotniuk a vak őrzővel. Pedig a bemutató előtt talán tőle féltem a legjobban, nem tudtam elképzelni milyen lesz majd a figura. Mindent elmond róla, hogy már most sokak abszolút kedvence, ami nem is csoda. Chirrut egyszerre spirituális és emberi karakter, ezért nagyon szerethető. Végig az az ember érzése, hogy két világ határán mozog. Bár Baze kineveti és láthatóan nem hisz a „hókuszpókuszban”, azért mégis vannak arra utaló jelek, hogy valamicske realitása mégis csak van Chirrut magabiztosságának. Megérzi a kyber kristályt Jyn nyakában, majd azt is, hogy Cassian ölni készül és végül sikerül úgy keresztülsétálnia a tűzvonalon, hogy nem találják el. A templom őrzőjeként meglehetett benne a képesség. A képes enciklopédiát még nem olvastam, de kíváncsi vagyok, mit írnak róla.
-
Tarkin nagy moff
Tipikusan olyan karakter, akivel vékony jégen jártak. A legnagyobb rizikót az jelentette, hogy Peter Cushing már rég elhunyt, így kérdéses volt mennyire tudják visszahozni őt. Tarkin megkerülhetetlen az EPIV közvetlen előzményében, így lehetett ok az izgalomra, hisz ki tudta mennyire tudják majd hihetővé tenni. Maszkos színész lesz? Vagy talán cgi? A válasz: mindkettő! Nagyon jól sikerült, engem teljesen lenyűgözött más elsőre is. Maga a karakter jóval többet szerepelt, mint vártam. Ráadásul hozta azt, ami a karakterben van, igazán jól megragadták a lényegét. Tőle láttunk már korábban is „dolgokat”, tudjuk, hogy nem igazán érdekli semmi és senki. Ha az érdek úgy kívánja, még Birodalmi objektumokat is képes elpusztítani. Jó példa erre a Lothali átjátszó állomás szétlövése, ami egy elég fontos létesítménye volt a Birodalomnak. De az, amit a Scariffnál csinált az túlmegy mindenen és megmutatja, mennyire egy gennyes alakról van szó. Szétlövet egy egész Birodalmi támaszpontot csak azért, mert az egyik fő ellenlábasa épp ott tartózkodik. De, hogy ezért pluszban ekkora anyagi és emberveszteséget bevállaljon az nem semmi. Lehet, hogy Krennic egy törtető alak de Tarkin messze túltesz rajta aljasságban és lelketlenségben.
-
Box Office
Igen ott már fent vannak és valószínűleg ez lesz.
-
Box Office
A Disney még nem adott hivatalos becslést, így ez mára marad.
-
Zene
Mi is éppen ezt beszéltük pénteken Zoliékkal. Nagyon jó lett. Kicsit másabb néhol, de hamisítatlan SW! Esetleg ha Williams papa feladja akkor el tudnám képzelni MG -t a zeneszerzői székben.
-
EPIX spoileres topik
Biztos meg tudnák csinálni.