Nem tudtam mit várjak az epizódtól főleg annak fényében, ami az előző részben történt. Sok ajtó maradt nyitva és nem tudtam melyiken lépünk be. Annyi szent, hogy nem kellett csalódnom. Talán csak kicsit a saját teóriámban, amit most már nem védenék olyan hevesen. Nem állom meg, hogy ne említsem meg azt a tényt, hogy vitázni a Kanan – Ezra kapcsolatról elég nehéz olyasvalakivel, aki még nem látta ezt a részt. Itt persze az előző rész topikjára célzok, ahol egyértelműen belejátszottak az itt látott dolgok, pl. Dzséjt –nél. Átérzem a helyzetét. Nem tudom elhinni, hogy ezeket az eseményeket figyelmen kívül hagyta. Így viszont mindenkinek igaza volt a saját nézőpontjából nézve…
Anno azt mondtam, hogy Kanan igenis megtesz minden tőle telhetőt, és hogy a sötét oldallal nem igazán kell foglalkoznia. Tévedtem! Maga Kanan mondja ki az epizód végén, hogy nem megfelelően készítette fel Ezrát erre az erőpróbára. Itt megbizonyosodtunk róla, hogy bizony nagyon fontos lett volna pár ilyen óra is. Kiderült mennyire veszélyes ez az egész tanoda, egyszerűen azért mert Ezra nagyon erős. Gondoljunk csak bele. Pár résszel korábban még egy csészét se tudott felemelni, most meg a fyrnock mamát küldi harcba a sötét oldal által! Micsoda fejlődés ez pár hét, hónap alatt? Valami van ebben a fiúban. És a baj az, hogy erre az Inkvizítor is felfigyelt. Ráadásul már ő maga mondja, hogy erős benne a sötét oldal. Ami még nagyon tetszik, az az érzelmi töltet. Nem tudom miért, de szegény Tseebo –t annyira sajnáltam megint, hogy még magam is meglepődtem. Az Ezra -val való beszélgetése szívszorító. Itt szó szerint éreztem a drámát. Aztán amikor Ezra végre leveti magáról a belső pajzsait és az Erőn keresztül bocsát meg régi barátjának, az valami olyan unikális dolog, ami nem hogy egy animációs sorozatban, de egy mozifilmben is simán megállná a helyét! A lényeg, hogy együtt tudok érezni a szereplőkkel: ha kell sajnálom őket, ha kell izgulok értük. Abszolút nem hagynak hidegen, pedig csak hét(nyolc) részen vagyunk túl. Férfiasan bevallom ezt a szintet a TCW csak évadokkal később tudta elérni nálam. Itt már eleve úgy indulunk, hogy mindenki „veszélyben” van. Senkinek sincs kőbe vésett sorsa, bárki meghallhat. Ennek fényében aggódtam is szegény Tseebo miatt, de hála égnek jól végződött a kalandja.
Ezra és Kanan utazása is megér egy misét. Eleve az, hogy Kanan bevitte a fiút egy olyan ellenséges helyre, mint a fyrnock fészek elég meglepő. De ha ez nem lett volna elég, még azt is elvárta tőle, hogy „megszelídítse” a bestiákat. Ez végül is sikerült neki, így az előző részben látott tanítás lényegében sikerrel járt. Az nagy jelenet volt, amikor a két Jedivel szemben, mint megszelídített kiscicák, úgy ültek a szörnyek. És ahogy pislogtak. Oltári volt! Eddig a pontig lényegében nem is volt semmi baj. A baj az Inkvizítor feltűnésével kezdődött. Már eleve a belépője is akkora feeling volt, hogy kiakasztotta a barométert. Az egész birodalmi fellépés tiszteletet parancsoló. Már eddig is észrevettem, hogy amikor az Inkvizítor megjelenik, akkor ott bizony megemelkedik a hatékonyság. Nincs bénázás, mintha mindenki plusz erőt kapna tőle. Ez nagyon tetszik. Gyönyörűen fel van építve a karakter. Fájó látni, hogy harctudásban annyira felette áll Kanan –nak, hogy ihaj. Mindig egy kézzel küzd ellene, ezzel is lenézve a Jedit. De még így is simán lenyomja. Ráadásul a szövege, amit mellé nyom. Besz*rás. Mind szava betalál, de keményen. Egyértelműen az volt a rész csúcspontja, amikor Ezra használta a sötét oldalt. Az, ahogy előhívta a fyrnock mamát, még az Inkvizítort is hátrálásra kényszerítette néhány másodpercig. Itt megint ki kell emelni, mennyire remekül sikerült ábrázolni a sötét oldal hatását Ezra -ra. Elájul a hatalmas Erőhasználattól, később nem is emlékszik rá! De a sokk hatás kitart az epizód végéig, hiszen onnantól kezdve Ezra csak szédeleg. Iszonyat nagy hatást gyakorolt rá ez a kontrolálatlan dühkitörés. Lényegében itt látszott meg az, mennyire veszélyes játékot űz Kanan a gyerekkel. Nagy hiba volt nem beavatni őt a sötét oldal veszélyeibe. Persze utólag könnyen okoskodik az ember. Eddig én is azon az állásponton voltam, hogy ráérnek még erre. De nem! Nem érnek rá. Ezra miatt. Túl erős a fiú, nincs idő totojázni. És amit elkezdtek azt most már nem lehet félbehagyni, mert ki tudja, mi lenne egy elkallódott tehetségből?
A rész többi szelete is tele volt érdekességgel. Nagyon ügyesen fűzték tovább a szálakat. Hera immár tudja mi lett Ezra szüleivel, és számomra az a tény, hogy egyből közölni akarja a fiúval a dolgokat, előrevetíti azt a tényt, hogy életben vannak. A másik pedig Fulcrum feltűnése, aki meglepő módon egy Koréliai korvettel érkezik. Véleményem szerint ettől még simán lehet Ahsoka az illető, sőt nagyon valószínű. A hang eltorzítása biztosan egy nőt takar. Felmerült Leia neve, de az ő esetében ott hibádzik a dolog, hogy miért akciózna egyedül egy 15 éves kislány? Ráadásul álnéven? Arra ott a faterja.
Az epizód vége egy kicsit enyhíti a felépített feszültséget, de csak egy kicsit. Ezra –ban ott a vágyakozás, és ha véletlen kiderülne, hogy a szülei élnek, nincs az az Isten és ember, aki vissza tudná tartani őt attól, hogy a kiszabadításukra induljon. Éppen ezért is lennék kíváncsi Kanan és Hera beszélgetésére. Új helyzet van, mint két oldalról.