Ody Mandrell
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
4x16 - Friends and Enemies
Zseniális epizód volt! Nekem jobban bejött mint az első rész. Tetszik, hogy kezdenek nagyban gondolkodni a készítők és minden egyes alkalmat megragadnak, hogy mélyítsék a kapcsolatot a filmekkel, de különösen az EPIII -mal. Az egész epizódnak nagyszerű hangulata volt amivel nem tudtam betelni! Ritka az olyan rész, hogy csak kapkodom a fejem, mert mindenhol van meglepetés. Most ezt maximálisan hozta a sztori, ráadásul izgalmas is volt. Nem lehetett tudni mi lesz a végkifejlet, így lehetett izgulni bőven. Ritkán van olyan, hogy bármilyen sorozat epizód közben azért imádkozok, hogy ne legyen még vége, most ez is megtörtént. De haladjunk sorjában. Már a kezdet is elsöprő ahogy Hardeen összetöri a hajót, de maga Nal Hutta mindent visz. Első alkalommal is bejött amikor itt jártunk, de hála égnek most még többet mutattak meg belőle. Az a város oltári volt a boltjaival és a kocsmáival. Nem gondoltam, hogy valami alul tudja majd múlni a Tatooine -i kis porfészkeket, de ez....brutális! Már a koncepten is jól mutatott. A rengeteg idegen bűnöző, és az apró jelenetek ütősek. Mókás volt, hogy egy ilyen pöcegödörnek van rendfenntartó szerve. Meg kell hagyni, a huttok adnak a látszatra. Plusz Bane -t se zárhatták a szívükbe mikor kicsúszott a kezei közül Zirro. Kár, hogy erre nem volt utalás. Imádtam az olyan apróságokat, mint a kocsma teraszán fojtogató trandoshan, vagy a részegen tántorgó Sly Snootles. Obi "kínzása" remek volt, jól megszívatta Bane -t meg Eval-t. Az újra találkozásuk pedig annyira Obisra sikerült, hogy nagyon. Ki kell emelnem a párbeszédeket, mert csak úgy mint a múltkor, megint hihetetlenül frappánsak voltak. A karakterek egymás közötti kapcsolatára megint sikerült rágyúrni. Hardeen/Obi és Bane interakcióját emelném ki először. Mindig az volt az érzésem, hogy Bane gyanakszik a fickóra, és szerintem ezért akarja lekoptatni a rész elején és nem a pénz miatt. Aztán az epizód végére a kapcsolatuk megváltozik. Nem mondanám, hogy puszi pajtások lettek, de azért Hardeen igyekszik elnyerni a fejvadász bizalmát. Mondjuk tett is érte bőven. Eval sokszor csak mellékszereplőnek tűnik kettejük civakodása mellett. Az epizód végén ahogy egymást mentették az már jól példázta, hogy talán a fentebb említett bizalom csírája már megvan. Apropó Hardeen. Vagyis Obi. Azért jó volt látni, hogy megvillan a Jedi énje, mert amikor Pablo csajának odaadja a pénzt az azért nemes gesztus volt. A soros iróniája, hogy végül még is ő az akit elfognak. Pár szót még Bane -ről. Volt pár k*rva jó beszólása amin feküdtem. Lassan már nagyobb kultusz övezi mint Fett -et. Egyszerűen sokkal "kúlabb" a csávó na. A másik szál se érdemel kevesebb szót, mert az pedig Palpati/Skywalker/Jedi szálon fut. De hogy!!! Végre láthatjuk Palpatine -t megint sz*rt kavarni. Vajon kitől tudhatta meg, hogy Obi -ék a Nal Huttára mentek? Ennek az ipsének mindenhol van kéme? Aztán ahogy oltogatja Anakint. -Lehet, nem bíznak benne, hogy kezelni tudod az érzéseidet. -Hardeen meggyilkolta a mesteremet. A legjobb barátomat! Most szökésben van Cad Bane-nel és Moralo Evallal, a Jedi Tanács pedig nem tesz semmit ellenük! Zseniális! Fontos kockát rak az EPIII -ban látott konfliktushoz ez az egész párbeszéd. Egyfajta ellentét sejlik fel a későbbi Windus beszélgetésből is, ahol már mindenki a saját kis játszmáját játssza. Csak úgy mint a harmadik részben. Azt nem mondanám, hogy Palpatine tud a Jedik tervéről. Elsőre. De ahogy Anakint a Nal Huttára küldi, ott egy kicsit elbizonytalanodtam. Már ott tartunk, hogy mi nézők se látunk bele az öreg lapjaiba. A Windus beszélgetést és Rex feltűnését mind vigyorogva néztem végig annyira jók voltak. Film szintű jelenetek. Az pedig zseniális volt Palpitól, hogy őszintén elmondja hova küldte Anakint és miért. Még a gyanú árnyéka se vetülhet rá, hogy esetleg sunnyogni akar. Yodának nem csodálom, hogy szorul a t*ke, mert a saját, Jedi elvektől idegen tervük dugába dőlni látszik ekkor. Csak Obiban bízhattak, hogy valahogy sikerül úrrá lenni a helyzeten, ami kis szerencsével sikerült is. Az epizód végi harc nagyon látványos és dinamikus lett, néhány szívszorító Obi/Anakin pillanattal. Amikor a mestere ütlegeli a földön fekvő tanítványát az számomra elég szívszorító. Az akció végén a kábítás és Obi figyelmeztetése lég kétértelmű, bár így visszanézve Anakin nem tudja konkrétan Hardeen -ről, hogy Obi-Wan. Csak azt érzi, hogy él még, mégpedig az érzelmi kötődés miatt. Így akkor az a paradoxon is feloldódik, hogy miért nem érzi Anakin pl. Obit ha az nem halt meg. Érzi, csak ő se akar hinni benne. De ha már Anakin, akkor megint sikerült pár darkos pillanatot elővezetnie. Magáért beszél a kantinban elkövetett akciója ami minden, csak nem Jedihez méltó. Érdekes, hogy most Ahsoka se szólt semmit, bár a tekintetéből sok minden leszűrhető volt. A vendégek tapsa pedig no comment. Egy dologról kell még megemlékeznem, ez pedig Ahsoka védelme a tehetetlen Anakin felett. Mint egy anyatigris. Sky -nak biztos tetsző momentum lesz.
-
Vicces és kedves dolgok
Nem a Kempinski-ből jön ki? És mintha azon az utcán futna végig...
-
4x16 - Friends and Enemies
Nem egyértelmű az eset. Lehet ez is az is.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Már ketten vagyunk. TOP 3-as minimum!
-
Sorozat fordító
Köszönöm Istenem.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Köszi Werebazsi a WEB-DL -t. Jó volt a rész?
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Bizony, és Katie Lucas írja.
-
Sorozatok
A címe elég érdekes.
-
Vicces és kedves dolgok
Nem ám. És végre nem lepukkant és szegény városnak mutatják hanem annak ami.
- Sorozatok
-
Vicces és kedves dolgok
Jó kis reklám. http://www.youtube.com/watch?v=jbqfI8FEpDk
-
Egyéb fontos
Csak lehet, hogy Irán használná is. Izrael úgy emlékszem még nem robbantott atomot sehol. Amúgy Irán egy tök jó hely lenne csak sajna óriási ez elnyomás a hatalom részéről. Ellenzékieket és tüntetőket végeztek és végeznek ki.
-
Egyéb fontos
Ez a globalizáció egyik jótékony hatása. Más. Nem is tudtam, hogy a megaupload működtetője ennyire gazdag.
-
Egyéb fontos
Pedig erős lehet a kísértés. Én vettem ma négy sört. Na? Beszállsz?
-
Sorozat fordító
Én is nagyon remélem. Mondanom se kell, hogy sokkal jobb így mindenkinek.
-
Sorozatok
Én már le vagyok maradva kb. öt résszel, de hamarosan bepótolom.
-
Sorozat fordító
El se hiszem, már van felirat.
-
A Geonosisi csata
Most nincs kedvem.
-
A Geonosisi csata
Számtalan más módja is lehetett volna ennek.
-
Egyéb fontos
Isten éltessen Frenkie! Szép kerek szám.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Köszi csoli! Várok a WEB-DL -re. Persze ha lesz felirat időben akkor ezt fogom leszedni. Egyébként az amik el voltak ájulva az új résztől.
-
The Phantom Menace - 3D
Kialakult már melyik vetítésre megyünk?
-
Egyéb fontos
Jézusom nehogy már védd őket. Tudod mennyi pénzük van ezeknek? Éhezzen a családjuk...
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Én örülök neki. Ez a város óriási!
-
Sorozatok
Szeretem az amazonokat.