-
Összes hozzászólás:
17.212 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
141
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Bomarr összes hozzászólása
-
Tényleg Dzséjt még most is áll a pár órával ezelőtti véleményed? Vagy azért sikerült belelkesedni?
-
Wow! Nem semmi. Ez a droid egyébként valamiféle harci droid lehet a képen? Mintha a főhösökkel rohanna. Ő is a csapat tagja?
-
Ezek után azt mondanám, hogy simán
-
Több forrás is azt írja, hogy valóban az ep.3-as szinésznőt Genevieve O'Reillyt kérték fel Mon Mothmának. Ewan után megvan a második prequel-only szinész aki valamilyen formában feltűnik az új érában
-
Ja ahogy másolta Kurosawát, a Gyűrűk Urát a Dűnét. A világ tele van ilyen szubkultúrákkal amik azt hiszik hogy pont az ő nagy művükről lett másolva az SW. Tetszik hogy ebben az interjúban egyenesen azt hiszik hogy ők találták fel a bikinit hordó női szereplőt. Mintha nem lettek volna tele már a kora XX. századi fantasy-k is hasonlókkal...
-
Rebels kapcsolat: maga Filoni mondta hogy a harmadik évadnál nagyon ügyelnek rá, hogy szép legyen az átmenet a sorozat és a Rogue One között. Filoni pont az aki imádja az összekötéseket. A Rebels-nek már az ep.7-el is van kapcsolata (keresztkard). Kizárt, hogy a Rogue One-al nem lesz. Persze attól függ ki milyen kapcsolódási pontokra számít. Aki azt várja hogy névszerint megemlitik majd Herát vagy Kanant az lehet hogy csalódni fog. De valamiféle kapcsolat biztos lesz. Pont erre van a Story Group meg ezért egyeztetnek az egyes projektek készitői. Inkvizitorok: Szerintem erőltetett lenne, ha napokkal Luke érkezése előtt halnának ki. Kicsit már a Rebels második évadban is fölöslegesek. Itt pláne. Erőhasználók: az ep.7 előtt se kamuztak nekünk. Most miért tennék? Azzal csak azt érnénk el hogy a későbbi filmeknél egy szavukat se hinnénk. Ha azt mondták, hogy a jók oldalán nem lesznek Erőhasználók akkor szerintem azért mert nem lesznek. Eleve ha ilyen elképesztő mennyiségben jönnek az SW filmek kénytelenek lesznek néha új utakra menni. Ennek a filmnek pont az adná a sava-borsát ha egyszerűbb hősöket látnánk, akiknek például Vader egy legyőzhetetlen ellenfél. Cupsy: a forgatási képeket kevered, de valszeg azért mert a Rogue One-t még tavaly kezdték forgatni és a kérdéses képek még jóval az ep.7 premier előtt jöttek ki. De a pálmás képek azok mindig is a Rogue One-hoz tartoztak.
-
Én igazából a fan filmet főleg azon értettem hogy sok a fan service, de megjegyzem az a fajta ami nekem teljesen tetszik. Minden egyes nézéssel egyre jobban várom Riddick: nagyon jó az a kép! Mikor először megláttam arra gondoltam hogy valaki -a sötét figura- Palpatinnal fog beszélni.
-
Megnézve másodjára még jobban tetszik.
-
Ezért érdemes figyelembe venni az időzónákat. Ami Magyarországon csütörtök hajnali kettő az az USA-ban szerda este.
-
Nálam is megvolt a fanfilm érzés -pláne a karatéző ürgénél-, de úgy hogy közben abszolúte felkeltette az érdeklődésem. Ez egy fanfilm amire nagyon kiváncsi vagyok Nálam abszolút várós!
-
Na vajon lesz a teaserben... -Darth Vader (ha más nem a szuszogása, de szerintem pár másodperc bevágást is betesznek tőle) -űrcsata (a cím alapján az X-wingek akciózni fognak, de az ep.7 óta tudjuk hogy ez nem feltétlenül jelent űr ütközetet) -CGI lény (ha lesz is a filmben, lehet hogy még dolgoznak rajta... szerintem a teaserben nem lesz) -Mads Mikkelsen (jó lenne, de szerintem nem fog beférni) -poénos beszólás(ok) (tuti... pláne így a BvS után szerintem senki nem mer humortalan lenni) -Halálcsillag (adná magát, mert valahogy el kell magyarázni hogy ez az egész miről fog szólni... mégis arra tippelnék hogy nem lesz) -utalás, akár képileg is, bármire ami Rebels (szerintem kizárt) -nagyobb civilizált város (nem hinném) -olyan mondat ami közvetlenül utal az OT-re (talán) -robbanás (az igazán ütős SW trailerekben valami robban is) -John Williams zene (ezt a ziccert miért hagynák ki?) -legalább egy villanás valamilyen epikus csatából (ez hozná meg igazán a kedvet) Pár óra és kiderül
-
Itt a teaser teasere. Ma/holnap láthatjuk az első előzetest
-
Az ep.3 alapján a kegyetlen tettek segítenek elmerülni a Sötét oldalban. Palpatine ezért is küldi Anakint hogy mészárolja le a jedi tanoncokat a templomban. Gondolom Kylonak is segít a Sötét oldalon maradni, ha például körbeveszi magát az ellenségei hamvával. Én kinézem belőle hogy ilyen kétségbeesetten próbál mindent elkövetni az ügy érdekében hisz állandóan harcol a benne pislákoló fénnyel.
-
Teljesen egyetértek csolival: Luke az akire sokan vártak, de végül majdnem hiába. Ha az ep.7-ben annyit szerepel mint a korábbikban vagy mint most Han, szerintem simán kiesett volna, ahogy eddig is. De a közönség most ki van éhezve Luke-ra, mert ő az akiből mindenki sokat remélt az ep.7 bejelentése után, de végül csak épp hogy megmutatták. Ő az egyetlen akire elmondható a régi brancsból: nem tudni mit lehet tőle remélni és emiatt mindenki fantáziája szabadon szárnyalhat. Hogy Leia vagy Chewie mit fog csinálni az ep.8-ban az érdekességben kanyarban sincs ahhoz a kérdéshez képest hogy mit fog csinálni Luke?
-
Nyilván és azt nem is akarom megmondani, hogy ki mit gondoljon Plok irásáról. Mindenesetre abból hogy "Donát jól megfogta a lényeget" nekem nem derült ki hogy néhány a témában tett megjegyzésével nem értesz egyet. De így most már értem és oké.
-
Ody: Donát korábban azt mondta -és ha jól értem ezt már az alábbi sorai szerint némileg felülbirálta- hogy nem ártana megfontolni a csh.hu hanyagolását pusztán amiatt a fél mondat miatt. Én erre is reagáltam. Illetve mivel azt irtad, hogy egyetértesz Donáttal úgy vettem hogy te is osztod ezen nézeteit. Glóriát senki feje fölé nem kell tartani. Pont azt irtam hogy teljesen megértem, hogy ha valaki neheztel a másikra vagy csalódik benne. Csak kezeljük helyén a dolgokat. Oké, hogy rosszul esik valakinek hogy Plok most ezt gondolja, de azért ettől még talán lehet értékes vagy legalábbis lehet itt helye annak amit ir.
-
Én szinte biztos vagyok hogy Plok nem odaszúrni akart. Komoly pénzt mernék rá tenni hogy az égadta világon senkit nem akart megsérteni. És pont ezért is nem veszem fel úgy mintha ugyanezt más irta volna. Nem csak a szavak a szándék is számit. Csak azért nem akarom ezt jobban ragozni mert nem akarom Plok-ot elemezni mintha egy világirodalmi szerző lenne
-
Szerintem az élet része, hogy változunk. Azt teljesen megértem, ha valaki nem örül annak ha ez a változás olyan irányba visz, ami egyre több véleménykülönbséget szül, viszont annak nem örülnék, ha az itt megszokottól eltérő véleményeket pusztán az eltérésük miatt száműznénk. Nekem kifejezetten tetszik a fórumszabályzatban ez a mondat: "Persze ez nem azt jelenti, hogy csak dicsérni lehet, de az agyatlan fikázásnak itt nincs helye." Ha valami elől tényleg "menedék" ez a hely, akkor azaz agyatlan fikázás, amiből tényleg rengeteg kijut netszerte. De remélem régi ismerősök, a közösség tagjai nem lesznek megbélyegezve ha úgy alakul, hogy megváltozik a véleményük. Nyilván itt ősfórumozóknak nem kell bizonygatnom, hogy Plok mennyit tett a hazai SW közösségért. Inkább csak az újabb tagoknak írnám, hogy értsék miről megy a diskurzus: az ep.1-2-3 várása SOKKAL sivárabb lett volna ha ő nem írja a hireket és nem fórumozik velünk még ott az sw.hu-n. Én nem igazán örülnék, ha az swsaga.hu az a hely lenne ahol az ő írásainak/gondolatainak nincs hely, mert nagyon ritkán akadnak félmondatok amikből kiderül, hogy időközben megváltozott a véleménye. Mégegyszer: az érzelmi reakció oké. Az egyébként sem olyasmi, amit az ember kontrollálni tud. Én ugyan nem igy reagáltam rá, de ha valaki emiatt csalódik a másikban vagy szomorú emiatt oké. De ha lehetek most ennyire geek és élhetek ezzel a hasonlattal, remélem inkább jedik leszünk akik tudnak uralkodni az érzelmeiken és csak azért mert valami nem úgy alakul ahogy elképzeltük még nem bélyegezzük meg azt és nem akarjuk száműzni...
-
Tetszik, hogy Johnson így pakolássza fel a képeket. Úgy tűnik az ep.8 marketing-kampányában kevesebbet fogunk hallani a díszletekről Nem azért mert kevesebb készül de valahogy azaz érzésem hogy Rian nem annyira akarja bizonygatni hogy mennyire igazi minden. Hamarosan tartok egy maratont a filmjeiből.
-
Plok azon ritka emberek közé tartozik így szcénán belül, aki ha ír egy hírt, akkor lehet sejteni, hogy az nem csak valami felkapott fan teória, hanem valami alapja van. A legtöbb helyen ha megláttam volna hogy valszeg lesz Obi-Wan film rögtön görgetek is tovább, mert ezer meg egy ilyen hír jön. De mivel Plok írta gondoltam, hogy nem a levegőbe beszél és valami tényleg történt. Én speciel kifejezetten örülök neki hogy még foglalkoztatja annyira a téma, hogy megírja ha valami történik SW ügyben a nagyvilágban. Az meg hogy pusztán egy félmondatnyi kritikus megjegyzés vállalhatatlan meg gyomorforgató... hát finoman szólva is túlzásnak érzem. Nehogy már ennyire ne lehessen tolerálni egy másik rajongó véleményét, csak azért mert eltér a miénktől.
-
Igen, ott tart hogy nincs véleménydiktatúra. Ha valaki kulturáltan le tudja írni a véleményét és szereti az SW-t annyira hogy a szabadidejében ezzel foglalkozzon, akkor megteheti. A kérdéses megjegyzés nem mocskol, nem kezd el pocskondiázni, csak kiderül belőle egy vélemény. Nehogy már önmagában vállalhatatlan legyen ha valaki úgy érzi hogy valamelyik Saga filmben hiba van. Akkor most kezdjünk el mindenkit kitiltani a fórumról, aki valamelyik filmre négyesnél kevesebb pontot adott az értékelő topikokban?
-
Hétvégi becslés: $724,000 Mindössze 11 százalékos esés
-
Jöhetne egy olyan kaland amibe azért bonyolódik bele, hogy Luke-ot megvédje. Úgy gondolom, hogy ő onnantól, hogy elvonult a Tatooine-ra ezt tartotta a legfontosabb feladatának. Viszont az hogy Luke-ot védi az nem jelenti hogy ehhez tényleg a nap 24 órájában ott kell lennie. Lehet hogy vannak olyan veszélyek, amiknek a legyőzéséhez épp hogy ki kell mozdulni.
-
Ahogy sejteni lehetett: a 166 milliós nyitóhétvége után a második héten összvissz 52 milliót hozott a BvS. Viszont cserébe a többi film nagyon keveset esett. A Disney jól járt: a Zootopia mindössze 16 százalékot csökkent.
-
A saját fia ellen harcol, aki mellesleg a Kiválasztott vérvonalából van, plusz maga Luke mondja ki, hogy Vader vivódik és nem akarja megölni. Ha ez igaz -és a végén látjuk hogy igaz- akkor Vader visszafogja magát Luke-al szemben. Ez egyébként az ep.5-ös összecsapáson nagyon érződik. Vader csak a legvégét veszi komolyabban. Rögtön le is vágja Luke kezét.