Bomarr összes hozzászólása
-
Videjó játékok
Én nem bánnám ha a negyedik részben háttérbe szoritanák az assassinok vs templomosok harcot, de főleg a jövőben játszódó köritést. Minél több kalóz-kaland van benne annál jobb.
- Filmek
-
Számítástechnika
Magam részéről nem a sörre hajtottam, csak leirtam a véleményem.
-
Számítástechnika
Én is azt látom, hogy ezek a trendek érvényesülnek, amit a cikk is ír. Nemrég beszéltem az egyik nagy hazai számitástechnikai boltlánc vezetőjével, illetve az egyik legnagyobb gyártó hazai képviseletével és ők is megerősítették, hogy a PC eladások egyértelműen esnek visszafelé. Egy idő után majd nyilván meg fog ez állni, mert egy rétegnek szüksége van rá, de azok a tömegek akiknek csak a Facebook profil csekkolására, hír olvasásra stb. kellett az lelkesen hajítja a PC-ket a kukába. Én mondjuk munka terén abszolút PC-párti vagyok. A laptopokra például nem áll rá a kezem, a táblagépek meg hosszabb szövegeknél használhatatlanok.
-
Filmek
Tűzgyűrűnek nevezzük a Csendes-óceán partjain végigfutó széles, sávszerű földrajzi régiót, amely mentén különösen sok működő és szunnyadó vulkán helyezkedik el, és kiemelten sok, különböző fészekmélységű földrengés pattan ki. (wikipediából copyzva). Cirkumpacifikus övnek is mondják és erre utal az eredeti cím is. Vagyis a magyarítás ezesetben kifejezetten pontos. A kritikád sajnos alátámasztja, amit előre sejteni véltem (itt se fárasztották magukat azzal, hogy a látványon túl érdekessé tegyék a filmet). Ebből szerintem nálam nem lesz mozizás.
-
Box Office
Meg eleve rossz példa: a Holiday Special sikerével tudtommal semmi baj nem volt. Nézték elegen csak sz*r volt. Itt meg ahogy Dzséjt is irta, ha nem katasztrófa a forgatókönyv és a hangulat és nem terjed el gyorsan a filmről, hogy nézhetetlen akkor lazán visszatermeli a büdzséjét.
-
Filmek
World War Z - Nem gondoltam, hogy egy majdhogy nem vértelen, ámde komoly zombi film működhet, pedig de. Akadnak apróbb hibái, de így is egy kifejezetten élvezetes "apokalipszis mozi". Kényszerleszállás - Nekem is tetszett anno. Kellemes meglepetés volt
- Filmek
-
Filmek
Hétvégén barátokkal horror estét tartottunk. Három újkori filmet néztünk és meglepő mód a maga módján mindegyik kiváló volt. Gonosz halott (Evil Dead - 2013) Ez volt a legkisebb meglepetés: a remek előzetesek és a sajtóvisszhang alapján azért lehetett tudni, hogy a maga kategóriájában elég jó darab lett. Amit pedig a marketing ígért azt mind be is teljesíti: komoly hangulat, viszonylag normális és érdekes karakterek - szerencsére a szokásos horror-kellék, az idegesítő fiatal party-arcok hiánylistára kerültek - és persze rengeteg "gore". A hangulat azért nem annyira erős, mint a '81-es eredetinél, viszont itt senkinek nem lóg ki a zombi-maszkja alól az igazi bőre és minden effekt rendben van. Ha valaki általában a remake-eket alázza, akkor ez azon címek egyike, amit az orra alá lehet dörgölni pozitív példaként. Maniac (2012) Messze az este legnagyobb meglepetése és egyben a legjobb filmje is. Amit tudtam róla a kezdés előtt: egy 1980-as slasher film újrája és -itt jön az elsőre ijesztőnek tűnő infó- a címszereplő sorozat-gyilkost Elijah Wood játssza. Wood-nak ugyan akadnak jó filmjei, sőt jó sorozata is, eddig nem győzött meg arról, hogy sokrétű színész lenne, aki akár egy hihető gonoszt is el tud játszani. Hiába játszott már elmebeteg gyilkost a Sin City-ben: az a film annyira szénné volt effektezve, hogy ekkora technikai supporttal talán még én is elboldogultam volna. A kétségeim azonban úgy 5 perc után el is oszlottak. Eleve van egy remek ötlet a filmben: mindent végig a gyilkos szemével látunk. Vagyis Wood csak akkor tűnik fel, ha a mészáros épp valami tükröződő felületre néz (és ha erre kerül sor, a srác bizony baromi jó!). Szerencsére nem csak egy jó filmes ötletük volt, de tudtak is élni vele. Az "FPS nézettel" annyira jól játszanak, hogy komolyan felmerült bennem nézés közben: hasonló megközelitésből szivesen néznék más műfajú filmeket is. A hangulat is csontig hatoló, de pont emiatt nem tudnám mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani. Mivel végig a gyilkos fejében ülünk, a film igen csak nyomasztó. A brutalitása ugyan nem annyira extrém, mint mondjuk a Gonosz halottnak, viszont pont azért mert sokkal reálisabban néz ki, mégis hatásosabb. Tapasztalt, hét próbás horror nézőknek viszont érdemes beütemezni! V/H/S 2 (2013) Mivel olyan ismerősök akiknek adok a szavára azt mondták, hogy az első rész nem volt akkora durranás, azt kihagytam. Viszont pont azért mert ugyanezek az emberek áradoztak a második részről ennek adtam, illetve adtunk egy esélyt. Ezt már csak azért is nyugodtan megtehettük, mert mindkét V/H/S különálló rövidfilmekből áll. Itt négy kisebb történetet kapunk, amikben hol a para-hangulatra mentek rá, hol inkább a horror-paródia jellegre, de mindegyiknél sikerült valami egyedi és érdekes sztorit rittyenteni a trancsírok köré. Kicsit fura ezt mondani egy olyan filmre, amiben például egy ipse cafatjaira robban, de jó szórakozás volt. Mivel a humor általába véve elég domináns a produkcióban, inkább az próbálkozzon vele, aki szereti a B-filmeket. Tulajdonképpen tipikus buli film.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Nekem szimpi ez a Dzséjt-féle canon-rendszer. Használni fogom
-
Egyéb fontos
Még ami egyébként erre a cimre pályázhat az a budapesti (bár nincs összehasonlitási alapom, mert a veszprémiben még nem jártam). A lentebb leirtak alapján annyiban hasonlithat a veszprémihez hogy folyamatosan bővül, fejlődik, ami azért kevés dologról mondható el a városban. És mivel a XIX. század derekán hozták létre tele van egészen mutatós műemléki épületekkel is.
-
George Lucas
A konkluzió egy enyhe meglepődés a részemről. Ha ennyire nagy a korkülönbség (férj: 69 éves, feleség: 44) és ennyire kőgazdag a férj akkor bennem felmerül, hogy esetleg a pénz is közrejátszhatott a szerelem kibimbozásában. Azt nem feltételeztem, hogy a nő csak a pénzért ment hozzá. Felteszem Lucas egy ilyen kapcsolatba nem ment volna vele. De felmerült bennem, hogy azért az is közrejátszott abban hogy összejöttek. Ezért kellemesen meglepett, hogy valójában a felesége, Mellody Hobson se akárki és már neki is volt egy nem is akármilyen kiépitett egzisztenciája. Plusz nem egyik pillanatról a másikra történt mindez: hét év előkészület pláne az "ő korukban" nem kevés. Nyilván az ő dolguk az egész, de ezekkel a plusz infokkal nekem szebbnek tünik a történetük
- Sorozatok
-
A Rebels animációs sorozat
Pont így vélem én is Lehet egy-két gyerek-sorozat mércével mérve darkos sztori vagy epizód, de szerintem kár lenne végig túlkomolykodni a témát. Inkább mutassák meg mennyi mindent kibir ez a világ és milyen széles spektruma van: hogy lehet egyik sztoriban hülyülni, aztán kalandos történetet villantani majd mutatni valami borusabbat is.
-
A Rebels animációs sorozat
A grafikája viszont remélhetőleg jobb lesz Egyébként én olyan nagy darkosságot nem várok a Rebelstől... se úgy általában az SW produktumoktól. Ez nem az a világ.
-
George Lucas
Ha jól látom Lucas felesége olyan cégeknek az igazgatóságában ül benne, mint az Estée Lauder, a Groupon vagy a Starbucks. Nem egy szegény lány. Lucassal elvileg már 2006 óta kezdtek randizgatni. Közel hét évet vártak az esküvővel.
-
Videjó játékok
A Mass Effect nálam is a csúcsok csúcsa, viszont a Witcher -talán azért mert úgy játszottam a második részével, hogy az első rész story-át csak olvastam- nálam spec lemarad a Skyrimtól. Utóbbinak ugyan gyengébb a harc-rendszere, gyengébben is néz ki és még lehetne sorolni, a koncepciója szerintem sokkal érdekesebb. Vagyis hogy tényleg bármerre lehet menni, bámivé lehet válni és a mellék-küldetés hegyek amit beletoltak nálam a legjobb RPG-vé tették. Pedig anno a Witcher 2 elé úgy ültem le, hogy tuti alázni fogja a Skyrim-ot igy én lepődtem meg a legjobban mikor kiderült hogy a kimagasló előnyei (lásd: a Skyrimban egy város-ostrom mondjuk úgy néz ki hogy le kell gyakni 10 átlag-Béla katonát és csókolom, mig a Witcher 2 rögtön egy tényleg epikus filmszerű ostrommal nyit) ellenére ez mégsem történt meg.
-
Sorozatok
A werkfilmekből meg az összefoglalókból valóban nem látszik mitől is emelkedik ki a Hannibal a mezőnyből. Én speciel kizárólag azért kezdtem el nézni mert nagy rajongója vagyok a címszerepet alakító dán színésznek, Mads Mikkelsennek. Aztán annál jobban meglepődtem mikor kiderült, hogy ez a sorozat messze több egy jó alakításnál.
-
Filmek
Ezt remélem viccnek szántad. Az elmúlt években pont hogy a Disney CGI mozik lettek rendre a legjobbak a témában (elözve még a házon belüli Pixar filmeket is, amik például a Verdák 2-vel, vagy a Brave-el inkább csak csalódást hagytak maguk után), gondolok itt az Aranyhajra vagy a Rontó Ralph-ra, amik nem csak baromi aranyosak, de remekül is néznek ki.
-
Sorozatok
Én csak két részt láttam a Hannibálból, de azalapján nincs köze a Dexterhez. A látványvilága pedig valami egészen elképesztő. Utoljára a Sherlock második évadában láttam ilyen vizuális megoldásokat, de ezen a téren tán túl is tesz az angol társán.
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Köszi!
- Egyéb fontos
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Ez a baloldali tünde lány már a trailerben is volt. Ő egyébként kinek a kije? Azt tudom, hogy Jacksonék találták ki hogy feldobják a könyv sztoriját, de ezen kívül van róla valami infó?
-
A Rebels animációs sorozat
pb69: Hát ha a valóságból indulunk ki akkor itt bizony rendszerint alulról szerveződnek a lázadások és rengeteg olyan példa is van hogy igenis az alsóbb körök elégedetlensége és a politikai kavarás először külön indul aztán összetalálkozik és együtt munkálkodnak (lásd nálunk a március 15-ei eseményeket). Nemtom miből gondolod, hogy csak úgy mehetett a Lázadás ahogy te írod. Én egy ilyen sorozattól azt várnám, hogy majd pont ebből derül ki hogy a sorozat készitők szerint hogy történt. Majd aztán a tálalt lehetőséget meg lehet vitatni, de kijelenteni hogy ez már pedig csakis igy müködhetett és punktum szerintem csak a csalódásnak megágyazó prekoncepciókhoz vezethet. Nem. A Kiválasztott fián múlt az egész. Ha ő nincs a kerek nullánál egy centivel se jutnak előrébb
-
A Rebels animációs sorozat
Miért szerveződhetne csak egy irányból? Az ep.3-ban elég tisztán látszott, hogy a külső gyűrűknél sima elnyomás vár a polgárokra. A wookiekat már vadászták, az utapauiakat már szolgaként vezették el. Nem tűnik túl fantasztának hogy páran azt mondják, hogy "ny*sgem Birodalom" és visszalőnek. Ettől még Bailek nagy csendesen szervezkedhetnek persze, de róluk tudjuk hogy kb. egy nagy kerek nullát érnek el az ep.4-ig. Nade a terrorista sejteknek meg pont az a lényege hogy nem tartják a kapcsolatot semmilyen felső vezetéssel. Pont ettől olyan nehezen felszámolhatóak hogy attól hogy egy sejt megvan a többi még nem lesz meg. Ugyanez a Lázadásnál: ha nagyon központositva van és alig pár kézben fut össze minden szál akkor baromi könnyű lenne kiiktatni.