Dzséjt összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Persze, és az a szoftver a java, vagy a flash. A "hardver-függőséget" ezúttal nem szó szerint a hardverre, hanem cakumpakk az egész PC-re értettem, háztól a háttéralkalmazásokig. Azaz számítógépe válogatja. Ezért lehet az, hogy Sky-nak a laptopon működik, a PC-n nem. Vagy nálam a húgom laptopján kiakad a firefox, az én PC-men viszont semmi baja. Valószínűleg az alacsony teljesítményű processzor, a kevés memória és a java/flash alkalmazások kissé bugos kezelése a firefox által (na meg az egyéb benne bújó bogarak) okozza a gondot. Sky, igen, 20 perc után már beszélhetünk fagyásról.
-
Sorozatok
Hát igen. A szakértők már csak ilyenek. De várjunk, ők nem szakértők, ők csak megmondják a véleményüket valamiről, amihez nem is értenek, és aztán joggal kérik ki a közönségtől, hogy miért nevezik őket idiótának, mikor az a vélemény csak sületlenség. Itt is írtak róla: http://www.chuck-hungary.info/kezdolap/chuck-a-fokuszban/1325799844/
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Pedig ez a probléma. A tápegységnek semmi köze hozzá, az az energiát adja, a programoknak maximum akkor okoz gondot, ha rosszul adja az energiát, de az meg nem fagyás formájában jelentkezik, pláne nem egyetlen - viszonylag kis memóriaigényű - program fagyásával. Ha olvasás közben fáj a szemed, az nem azért van, mert bablevest ettél borsófőzelék helyett. A Firefox legújabb verziója sajnos enyhén szólva is bugos. Sok felől hallani problémákat, főleg az általad is említett "fagyási" jelenséget. Ez azonban nem fagyás, hanem az, amit Frenkie is írt. Nálam a húgom laptopján és gépén jelentkezik, de az én gépemen például rendesen működik, és mind a hármon ugyanaz a verziószám. A laptopján viszont rendszeresen, főleg például a facebooknál, amit automatikusan frissít (fogadok, hogy olyan oldalakon fagyott meg, ahol a háttérben java fut). Szóval a hibajelenség erősen hardverfüggő, majd biztos kijön egy frissítés, ami helyreteszi. Az utolsó update például helyrerakta azt a problémát, hogy több lapfül esetén a böngésző memóriaigénye indokolatlanul megnőtt.
-
Egyéb fontos
Újra le kell tölteni/át kell másolni/újra kell telepíteni a hibás fájlt. Sajnos mást nem lehet vele tenni, mert a crc hiba azt jelenti egyszerűen fogalmazva, hogy tömörítéskor/másoláskor/daraboláskor megsérült a fájl.
-
Egyéb fontos
Phobos, tíz másodperc alatt megtanítottad azt, ami önerőmből évek óta nem megy. Innentől akkor a tavaly is menni fog, mert tudom, hogy ellenkezője a muszájnak. Vendégem van egy szabadon választható italra a következő fórumtalálkozón.
-
Luke vs. Vader
Jól van, azért én is oldalra pillanthatnék néha az adatlapra, és akkor leesne, hogy ki vagy. Bocsesz.
-
Egyéb fontos
Én maradi vagyok, Panamára szavazok.
-
The Phantom Menace - 3D
Kösz! Akkor be is írom ide a naptárba a főnöknek feb. 11-re, hogy VT BFTM, azaz Valyon Tamást Beosztani Fejvesztés Terhe Mellett.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Hát éppen ez az. Az nem űrhajó volt, hanem egy mentőkabin. Az felszállt és ott maradt a Kashyyyk közelében, míg a Sundered Heart fel nem szedte.
-
Luke vs. Vader
OFF Hát még a pont és a vessző használata a mondanivaló szerkezetét. ON
-
Luke vs. Vader
Szerintem itt még nem is. Érzelmei itt még nemigen vannak iránta. Szerintem csak a párbaj után kezdett felébredni benne az apai láng. Ne feledjük, amíg nem találkoztak a Bespinen, Vadernek Luke Skywalker senki volt. Még csak nem is látta, max annyi ideig, míg ránézett a Halálcsillagon. Esetleg a biztonsági felvételeket, de igazán a fiát csak ott a Bespinen ismerhette meg. Amikor lecsapta a kezét, amikor a fia meghozta azt a döntést, amit ő nem tudott, és alapvetően, realizálódott benne, hogy a fia ott és akkor, mikor levetette magát, meg is halhatott volna, majd kiderült, életben maradt, szerintem ez gyújtotta fel végleg a szeretet lángját benne. Nem véletlen, hogy Piett admirálisnak már csak a félelemtől szorult össze a torka.
-
The Phantom Menace - 3D
Nekem is a végleges időpont kéne, mert akkor szólok a főnöknek, hogy aznapra BFTM.
-
Egyéb fontos
Jó kis beszámoló. Főleg ez a frenetikus biztonsági ellenőrzés tetszik.
-
Egyéb fontos
Az a baj, hogy a tervezésben voltak gondok. A legjobb példám erre az, amikor egy programot kellett írnunk, ami kiszámolja, hogy egy halász hány halat fog naponta, ha X idő alatt Y mennyiségű halat fog ki. Vagy valami ilyesmi, a lényeg az, hogy mikor ezt a tanárom előadta, én ennyit feleltem: odamegyek hozzá a nap végén és megkérdem tőle. A válaszon jót derültünk, de a gondom attól még terítékre került. Egyszerűen képtelen vagyok egy problémát elemeire bontani és kódsorokba átültetni, mert automatikusan a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb megoldást keresem, és mindig kimaradt valami nekem lényegtelennek tűnő, ám a programnak létszükségletű adat, és végül tíz alkalomból tizenegyszer nem működött a programom.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Haverom környezetmérnöknek tanult, őt két napra osztották be egy építkezési céghez, abból is egy nap kivitték terepre földmérésre, amit megmutattak neki, a második nap meg odaérkeztekor közölték vele, hogy hazamehet. Másik haverom animációs szakra jár, még soha nem volt szakmai gyakorlata, sőt, sokat panaszkodik, hogy sok mindent csak elméletben vesznek, pedig gyakorlatot is kéne belőlük szereznie. Számomra ez a kabaré, hogy egyetemen/főiskolán ennyit foglalkoznak a gyakorlattal. Míg nálunk szakmai suliban kőkeményen vették. Mi tartottuk karban az iskola gépeit is, sőt, eljártunk Pestre üzemeltetni a Gábor Dénes Főiskola gépeit is. A slusszpoén: abba a főiskolába nem vettek fel ugyanarra a szakra, mint amiből végül diploma helyett "csak" szakmám lett. Hangsúlyozom: UGYANARRA!!! Felmerül a kérdés, hogy miért Fehérvárról jártak Pestre diákok gépet szerelni, mikor elvben magasabb szinten ugyanazt tanították ott is?
-
Egyéb fontos
Na, ezzel én is így voltam, annyi "szerencsém" volt csupán, hogy nálunk legalább az volt az óra neve, ami a tartalma is. De ez nem sokat segített, mikor a tanár az első órán egyből kiadta a feladatot, hogy írjuk meg XY programot C-ben. Anyád, én meg még a programíró programot sem láttam, és mint hamar kiderült, semmi tehetségem a programozáshoz. Túl gyakorlatias vagyok hozzá. Fenét nem, erre találták ki a gyakorlati órákat és/vagy a nyári gyakorlatokat. Ezeken, már ha komolyan vannak véve (az esetek többségében itt hibádzik a dolog az iskola részéről), hip-hop kiderül, ki elméleti és ki gyakorlati szakember (esetleg ki mindkettő). Nekem volt olyan osztálytársam, aki kente-vágta az elméletet, az osztály legjobb tanulója volt. A gyakorlati órán mégis C betűt csinált az alaplapból (később meg egy procit sütött meg, mert elfelejtette bekötni a ventit, de még akkor sem nyomta ki a gépet, amikor az az osztállyal és a tanárral együtt kiáltott kegyelemért). Ennyi! A megfelelő órákon hamar kiderül minden. Plusz, álláskeresés közben senki sem fogja a jegyeket nézni, csak azt, hogy van-e diplomád, avagy szak-bizonyítványod, stb.
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Embo. Donát, bár mélységesen egyetértek szavaiddal (aki bulizni jár egyetemre, azt vágják ki), azért nem biztos az, hogy a jómadár azért kettes-hármas, mert nem ért ahhoz, amiről tanul. Szóval csak ezért nem hiszem, hogy minden kettes-hármas tanuló kivágást érdemelne. A jó jegy még nem bizonyítéka, hogy a delikvens ért is ahhoz, amit tanult, erre akad pár példa a világon. Meg az ellenkezőjére is. Én is kis híján megbuktam rendszerinfón (mondjuk nem a tudásom, hanem a hozzáállásom véget, amit a tanárok, a vizsgabiztos és egy osztálytársam idézett elő, de ez egy másik sztori), mindkét évben főleg ketteseim, hármasaim voltak, de lazán összeszerelek bármilyen számítógépet, kiépítek egy hálózatot.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
A Tantive IV egy mentőkabinjával szállt le, nem űrhajóval. TIE vadászokat, amik lerázhatóak, lelőhetőek és amúgy is, elég korlátozott a röpködési lehetőségük távolságban? Ha a bolygó másik felén hagyják el a hajók a légkört, mire a TIE vadászok odaérnek, már rég a hiperűrben száguldanak a Lázadók. De ez a Star Wars szépsége, öt hajóval itt lefogható egy komplett naprendszer. Szerintem Yoda ebben a részben pont, hogy ettől félt. Mármint, hogy Luke nem tudja semmilyen formában legyőzni Vadert. Se Erő, se fénykard, se intellektuel, se érzelmi szinten. Ahogy te is írtad, az Erőben és a fénykardforgatásban még kezdő volt, az érzelmei pedig túl hevesek voltak, hogy az eszét elnyomják. Ezért is akarta annyira marasztalni. Luke túlélése viszont nem a szerencsén múlott. Vader egyszerűen nem akarta megölni, innentől nem beszélhetünk szerencséről a párbajban.
-
Sorozatok
OFF Köszi! Egyszer úgyis megtanulom. Ezt is, meg a muszájt is. Ezt a két szót egyszerűen nem tudom megjegyezni, melyik betűvel kéne írni, és rendre keverem őket. De csak ennél a kettőnél és fogalmam sincs, miért ez a kettő. Minden más j-vel vagy ly-vel írt szót helyesen le tudok írni gondolkodás nélkül, de ez a kettő mindig gondolkodóba ejt és rendre mellé nyúlok velük. ON De miért kell ennyire türelmetlennek lenni? Ez dühít, hogy már ott tartunk, hogy ha egyetlen egy toszott napot késik egy amúgy sem megszabott időre elkészülő felirat, már meg kell jegyezni - és akármennyire is bosszant, ez a jobbik eset -, vagy - és ez a rosszabb - egyenesen hőbörögni érte. Aki meg egy óra után kérdi, az meg egyenesen hülye. A türelem ékes erény, meg kéne tanulni élni vele. Engem csak ez a mérhetetlen türelmetlenség hoz ki a sodromból. Egy hét után semmi kifogás, az már tényleg vonhat kérdést maga után. Egy hónap pláne. De egy nap semmiképpen sem, véleményem szerint. Aki ennyire türelmetlen, az tényleg tanuljon meg angolul, és akkor frissen, melegében nézheti a kedvenc sorozatai epizódjait. Ami nem egy utolsó dolog. Felőlem akár az ombudsmannak is írhatsz, de mielőtt megalapul a Győzzük Le Dzséjtet Párt, szóljatok, szeretnék párttag lenni.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Az űrben nem nehéz ám kerülni. Plusz Yoda hogyan hagyta volna el a Dagobah-t? Túl kicsi, hogy X-szárnyút vezessen, Luke meg csak nem vette volna ölbe. Bár a hajó csomagtartójába befért volna.
-
Filmek
Ebben egyet tudok érteni. Copy-paste, de nem remake. Lehet ez az alapvető különbség, mert konkrétan, mikor a '82-esben az a fej leválik a helyéről, vagy mikor elkapják Windows-t, az engem cidrizés helyett inkább nevetésre ingerelt a trükk bénasága miatt. És ilyen gagyik vannak a 2011-esben is.
-
Filmek
Egyrészt, hogy a Nostromo legénysége fegyvertelen volt, az erős túlzás, mivel bazi nagy lángszórókkal szaladgáltak, és Kane még a tojáskamrában is előránt egy pisztolyt a DC-ben (de még a mozisban is mondja Dallas, hogy vigyen fegyvert a felderítőcsapat, és látszik a pisztoly az oldalukon). De amiről beszélek: Alien-Aliens: mindkettőben a fő gond, hogy a Társaság meg akarja szerezni a lényt. Mindkét esetben az indítja el a dögöket a szaporodás útján, hogy a Társaság a roncsra küld valakit, figyelmeztetés nélkül (és mindkét esetben civileket). Mindkét film az LV-426-on játszódik. Mindkettőben van egy szereplő, aki az idegeneket "támogatja", és ez a valaki a történet egy pontján meg akarja ölni Ripley-t, amiért az rájött, hogy miben mesterkedik. Ez a támadás természetesen kudarccal zárul, mert megjönnek a többiek és megmentik a nőt (Parker és Lambert először, Hicks, Hudson, Vasquez és Gorman másodszor -> és mindkét csapatnak Ripley szólt). Ez a kudarcba fulladt támadás egyben egy fordulópontja a sztorinak, amikor is hőseink feladják eddigi védekező állásaikat és megindulnak a menekülést hozó hajó felé. Ripley mindkét alkalommal visszamegy a veszélyes zónába (Jonesért majd Nyusziért), és mindkét alkalommal a visszaúton megválaszolásra kerül egy kérdés: miért ragadta el Dallast élve/mi rakja a tojásokat. Végül a szereplők egy kis hajón éppen az utolsó pillanatban hagyják el a hajót/telepet, amik mindkét esetben már akkor elkezdenek robbanni, lángokat szórni, hogy a szereplők még ott vannak. És mindkét esetben kiderül, hogy mégsem menekültek még meg, váratlan újra feltűnik a főszörny, amit - és ez a legnagyobb poén az egészben - Ripley kihajít az űrbe. Ja és mindkét filmben van hasznavehetetlen mozgásdetektor, és a lángszórók különösen fontosnak bizonyulnak. A lények legelső támadása mindkét esetben így megy végbe: felülről lecsapnak valakire és azt elragadják. Ezért írtam azt, hogy "a sztori menete mindkettőben ugyanaz" (és nem azt, hogy ugyanolyan ). A sztori menete az Aliensben követi az Alient, kiegészítve azt néhány új elemmel, meg eléggé felpörgetve. De a film gerince bizony az Alienből van. A T2-nél meg még királynőkkel és tengerészgyalogosokkal sem törte magát, egyszerűen van egy T-1000-es, aztán csókolom, minden bővítés kifújt. Ami a The Thingek lényeit illeti, szerintem mindkét filmben egyformán gagyik. CGI vagy báb, ezek a filmek csak elborult lénydizájnnal, de hihető trükkel nem igazán rendelkeznek. "A film egyetlen negatívuma leginkább korából fakad. 1982 régen volt, és ez a trükkökön nagyon meglátszik. Sőt, szerintem már akkor is meglátszódott az, hogy ebben a filmben nem a speciális effektekbe ölték a pénzt. Nem azt mondom, a maga idejében jó lehetett, de összehasonlítva a három évvel fiatalabb Aliennel, nos, abban jobbak a trükkök. A bábokon túlságosan látszik, hogy bábok, a stop motion eljárás pedig igencsak akadozó, mintha nem használtak volna elég pozíciót." Ezt 2009-ben írtam a '82-es filmről, de múlthét pénteken is ugyanezt éreztem, és nem azért, mert '82-es a film. Egyszerűen az akkori korban készült filmekhez képest az ugyanolyan gyengus, mint a mai kor filmjeihez képest ez a The Thing.
-
Filmek
De a sztori menete mindkettőben ugyanaz (ami mondjuk nem csoda, Cameron olyan frenetikus író, hogy brilliánsan másolja az elődöket, akár ő írta, akár nem), a szereplők ugyanazokon mennek át, és nagyon sok esetben a beállítás is ugyanaz. Csak nagyobb, látványosabb, érzelmesebb formában. És a sok akció és nem túl nagyszabású csavar alá nézve ugyanazt láthatjuk, mint egy filmmel azelőtt. A 2011-es The Thing legalább nem akarja magát többnek vagy jobbnak eladni, nem álcázzák azt, hogy eredetibbet nem tudtak. Mellesleg, mivel egy kezdőfilmes ült a rendezői székben, el sem vártam, hogy felérjen az eredetihez (sőt, kifejezetten sokkal rosszabbra számítottam, egy újabb AVP-re... lehet ezért tetszik nagyon?). Ráadásul itt azért, mint előzmény, sok lehetőségük nem volt a készítőknek. A '82-es film eléggé megszabta az utat, hiszen időben sincs a két esemény egymástól távol, és konkrétan meg lett ott határozva: a "svédek" is kutatók voltak ugyanazon a sarkkörön. Itt is le kellett égnie a telepnek, mivel a következő filmben leégve találják meg. A tesztelés meg azért kézenfekvő, hogy előjön, ez olyan sajátossága a The Thingnek, minthogy az alienek savas vére gondot okozzon (a játékban is benne van egy másik féle tesztelés). De legalább nem ugyanaz a teszt volt, és ez nem is volt használható, mint MacReady tesztje. Szóval sok újítási lehetőség nem volt, legfeljebb az, ha egy teljesen más sztorit mesélnek el, ami semmiféle formában nem kapcsolódik a '82-es filmhez. De úgy tűnik, ezt meg nem akarták. Az, hogy kinek hogyan tetszik a lény maga, meg erősen ízlés kérdése. De a kétfejű mumus speciel a '82-es filmből van.