Dzséjt összes hozzászólása
-
A Jedi és a Sith rend
De azért itt is csak azért vezetett a háborúba lépés pusztulásba, mert a saját katonáik lőtték őket hátba. Ami nem szokványos eljárás a háborúkban sem. Szóval, csak az, hogy belépnek egy háborúba, még nem okozta volna a Rend pusztulását. Csak sajnos ott volt az a kis bökkenő, amiről nekik fogalmuk sem volt, vagyis, hogy ebben a háborúban a saját embereik fogják meggyilkolni őket. Erre viszont a legjobb hadvezér se számítana.
-
Videjó játékok
Kétféleképpen folytatódik: sehogy és dehogy Ha sikerül ezt a véget elérni, akkor ott a történet vége. Győztek a kaszások. Miranda megmondta a második rész elején: "Ha Shepard elbukik, követi őt az emberiség is." Korábban volt arról elképzelés a Bioware-nál, hogy Shepard halála esetén az ME3-ban egy új karaktert alakított volna az, aki átviszi a mentést, de végül letettek róla, mert kétszer kellett volna megírni egy sztorit. Egyszer Shepardra, egyszer meg az új szereplőre. Az utóbbival viszont volt az a gond, hogy akkor a karakternek az ME1 szintjéről kellett volna kezdenie, hiszen nem lett volna akkora hírneve, mint Shepnek. Amivel jóval nehezebb lett volna az ME3. Így végül az új karakterről lemondtak, szóval csak az viheti át a mentéseit, akinek a játék végén Shepard életben maradt. Akinél nem, az kénytelen lesz újra végigvinni, vagy új Sheppel kezdeni az ME3-at. Jó kis játék lesz ez a Crysis 2.
-
3x11 - Pursuit of Peace
Miért? Mert Vadertől félnek? Hát nem sokan, legalábbis a birodalmi tiszteket leszámítva én senkit sem láttam, aki összecsinálta volna magát Vadertől. Leia pimaszkodott vele, Luke harcolt vele, Han gondolkodás nélkül rálőtt, Lando pedig még ki is cseszett vele. Szóval annyira azért nem rettegtek tőle az ellenségek. Csak azok a birodalmiak féltek tőle, akiket Vader maga nem tisztelt. Az olyan hatalomhoz jutott, de amúgy tehetségtelen tiszteknek, mint Ozzel, Tagge, Motti. Na meg azoknak, akik balfékeskedésük miatt hátráltatták (Needa). De a lázadók nem féltek tőle, illetve a birodalmi közkatonák is inkább tisztelték, mint félték. De, ezt a fajta félelmet, még inkább, azt a feladatot, amit Anakin ellátott, bármilyen más Sith tanítvány el tudta volna végezni. Persze, jó kis orrbavágás volt a Jediknek, hogy Anakin átállt, de ez legfeljebb Sidioust érdekelhette, mert a Jedik java sosem tudta meg, hiszen belehaltak a 66-os parancsba. De aki megtudta, azt sem érdekelte nagyon, hiszen tudjuk, hogy a Jedik nem az érzelmek mesterei. Obi-Wan reagált rá egyedül, de az ő orra alá sosem dörgölhette a jó Sith Nagyúr, hogy átállította a haverját. De, ha Anakin nem lesz Vader, és ott az irodában Windu után kellett volna küldenie, akkor lett volna egy másik tanítvány. És az ep5-6 a legjobb példa rá, mennyire kellett Palpatine-nak a kiválasztott. Amint felbukkant egy sokkal fiatalabb (és épebb) jelölt, máris lecserélte volna. Az ilyen embernek hol számít egy másik? Szóval, Anakin legfeljebb presztízsértéket képviselt Sidious szemében, de a presztízs nem alapköve egy galaktikus birodalomnak. Akiknek számíthatott volna, azokat nem érdekelte vagy meghaltak anélkül, hogy megtudták volna. Na meg, azt írod, hogy már az ep1 végén összeállt a nagy terv. Valójában, az ep1 előtt következett ez be, hiszen az ep1-ben látott események már a terv mozgásban. Már a kereskedelmi utak megadóztatása is a terv szerves része volt, ami még az TFM kezdete előtt történt. Márpedig akkor Darth Maul volt a tanítvány, hol volt akkor még Anakin? Palpatine azt sem tudta, hogy létezik. Akkor hogyan alapozhatta volna rá a tervet? Sehogy. A nagy tervnek semmilyen formában nem volt elengedhetetlen része Anakin, annak csak egy elengedhetetlen része volt: Palpatine. Mindenki más csak cserélhető bábu volt, és bőszen cserélgette is őket. Valójában, Sidious jelleméből inkább az tűnik ki, hogy ha a Sith fennmaradása nem tette volna kötelezővé, tanítványa se lett volna. De mindenki nagy szerencséjére, a saját hatalmán kívül ez az egy volt még, ami érdekelte. Ám ha meglelte volna a halhatatlanság titkát, és el tudta volna sajátítani, akkor Vadernek sanyi, és őt már nem követte volna új tanítvány. Hiszen Palpatine első kézből tudta, hogy mi történik a Sith mesterekkel, ha a tanítvány úgy érzi, már mindent megtanult.
-
A Jedi és a Sith rend
Pontosan ezt akartam írni! Ne értsük félre a "harc nem tesz naggyá" mondatot. Az csak és kizárólag arra vonatkozik, hogy senki ne legyen büszke arra, hogy harcol (mint Anakin, aki erre volt talán a legbüszkébb). A harc nincs tiltva. Ha így lenne, nem lógna a Galaxis legerősebb kézifegyvere az oldalukon és nem kapnák meg a Galaxis legjobb harci kiképzését. A háborúba lépéskor meg nem volt választásuk. Egyrészt, a Köztársaság védelmére esküdtek fel, ahogy Frenkie is írta, így aligha dőlhettek volna hátra és nézték volna ölbe tett kézzel, ahogy pusztul a nép. A katonai vezetést mondjuk átpasszolhatták volna, mert azért bőven akadt volna a Köztársaságban olyan, aki ért a katonáskodáshoz (elég csak a sorozatban feltűnő admirálisokat figyelembe venni, azok sem gyorstalpaló után kapták a rangjukat és a pozíciójukat, hanem már régi, tűzben edzett katonák voltak a klón háborúk előtt is). Másrészt, a nép szemében a presztízsük is biztos emelkedett volna, ha semmit sem tesznek, miközben a Szeparatisták elfoglalják a Köztársaságot.
-
3x11 - Pursuit of Peace
Jogos kérdés, lehet, hogy szóvá is tették off-screen De ha szót is emelnének, úgyse hallgatna rájuk senki.
-
Egyéb fontos
Ott van fehéren-feketén. Csak arra kíváncsi, hogy valamelyikünk használt-e már olyat. Én nem
-
Vicces és kedves dolgok
Ez az, amit a mieinkkel nem lehet megcsinálni, bár boldogan segítenek ajándékot (ki)csomagolni
-
3x11 - Pursuit of Peace
Érthetetlen, legalábbis amíg Palpadious bácsit képbe nem hozzuk. Neki elég fontos, hogy a Köztársaság minden téren megbukjon, mert csak úgy tudja Birodalommá formálni Az a baj, hogy azok, akik esetleg rájönnének, hogy a gazdaságot benn kéne tartani, nem a "semleges" szervezeteknek adni, kevesen vannak, rettegnek vagy baromi vastag lett a bukszájuk a jó kancellárnak hála, így inkább hallgatnak.
-
3x10 - Heroes on Both Sides
Fizika elfelejtve, plusz hozzá vehetjük azt, hogy az épületeket lezárhatják hermetikusan, és egy bizonyos szint fölött már nem is lehet szabad térre menni. Na meg, ki tudja, mire képesek a helyi atmoszféra processzorok, lehet, hogy azok lehetővé teszik, hogy még 100 km magasan is legyen belélegezhető levegő.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Szerintem azt azért megtanítják, elvégre sokban fontos Jedi tanok vannak, amiket szerintem a padawanoknak meg kell ismernie. De a holocronokat tároló szobába már nem juthat be, csak egy mester.
-
Sorozatok
Javult, de pl. Mallozzi ama kijelentése, hogy öt évadra terveznek (illetve, most már -tek), de a sztorit valójába egy évadban is le tudnák (tudták volna) rendezni, engem nem villanyozott fel. És ez még a második évadon is meglátszódott.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Azért a triviális dolgokat nem árt
- Sorozatok
-
Sorozatok
A cikkben tárgyilagos vagyok, itt meg a véleményemet közlöm. Ha kicsit lejjebb olvasol, a hozzászólások között is megtalálható az utóbbi. Lehet újat mondok, de nem árt, ha egy cikkíró a tényeket közli, nem a véleményét. Persze lehet, hogy én látom rosszul...
-
3x10 - Heroes on Both Sides
Nyilván az a talaj, amire ráépült. A bolygó felszíne attól még nem tűnt el, hogy ráépült pár trillió ház. Akadnak ilyenek, de ezek már azokon a szinteken is jelen vannak, amelyeken az ep2-ben Obi-Wanék jártak. Az pedig ugye magasabban van, mint az, ahová Ahsoka és Plo Koon ellátogatott. Amúgy te a vezetékféregre gondolsz, csak belekeverted szegény durakrét csigákat is (ők az acélevők).
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Mondj egynél több példát a sorozatból arra a sok Jedire Bár az az egy Nahdar Vebb is necces, mert olyan nagyon ő sem változhatott, legfeljebb kimutatta azt, ami eddig rejtve volt.
-
Anakin/Vader
A kiválasztottság még nem teszi halhatatlanná, se legyőzhetetlenné. Számos, a kiválasztottság midi-chlorian szintjét valószínűleg alulról sem súroló Jedi győzte már le, mint Obi-Wan Kenobi és Dooku gróf. És a TCW alatt olyat is láttunk, hogy legyőzte nem Erőhasználó is. Anakin ösztönösen használja az Erőt, de távolról sem olyan jól, mint Yoda vagy Sidious. Ezek ketten fénykard nélkül is levernék, mint vak a poharat. Ahhoz, hogy Anakin szembe tudjon szállni Palpatine-nal az Erőt használva, még baromi sokat kellett volna tanulnia. Egyedül fénykardpárbajban lett volna esélye, sőt, abban valószínűleg győzött is volna, de Sidious nem véletlen nem használta sűrűn a kardját. És ez, hogy Anakin ennyire fénykard centrikus lett, mennyire Obi-Wan hibája is. Érdemes ebben a kontextusban Obi-Want megvizsgálni, hiszen ez az ő jelleme is. Obi-Wan, bár ugye Grievous diplomatának tartja, valójában ugyanolyan harcias természet, mint Anakin, és ez megnyilvánul az oktatásában. Hiszen az ep2-ben mit hangsúlyoz? "Ez a fegyver az életed!" Nem az Erő, ami ugye "felvértezi a Jedit", és mind az ep2-ben, mind az ep3-ban van rá példa, hogy az Erővel ugyanúgy meg tudja magát védeni egy Jedi lovag (vagy éppen egy Sith), mint a fénykarddal. Ennek ellenére a jó Kenobi még öreg korában is előbb nyúl a fénykardhoz, mint az Erőhöz, mint ahogy az történt a bárban. Ott a két részeget lazán leteríthette volna az Erővel, hiszen meddig tartott volna neki a falhoz vágnia őket? Semeddig. Ennek ellenére fénykardot rántott és felszelte őket apróléknak, akárcsak korábban Zamot. És Luke-ot is mivel kezdte el oktatni? Fénykarddal. És mindez visszavezethető az ep1-re, ahol Obi-Wan valóságos fénykard zsonglőr. Pörgeti, forgatja, dobálja a kardját, cifrázza (ellentétben Qui-Gonnal) és csak alig-alig használja az Erőt. Ez az ember imádhatja a fénykard zümmögését, szereti használni. Szóval, Obi-Wan elképzelései a Jedikről kicsit érdekesek, szerintem ő sokkal inkább gondol a Rendre harcosokként, mint diplomatákként. És ez a szemléletet valószínűleg akaratlanul, de átragasztotta Anakinra, ami párosulva a fiú tett orientált jellemével, veszélyes egyveleget alkotott. Valószínűleg Anakin már akkor is esélyesebben szállt volna szembe a Sötét Oldallal, ha Obi-Wan a fénykard forgatása helyett az Erő használatára helyezi a hangsúlyt az oktatások alatt. De sajnos Obi-Wan is inkább harcos volt.
-
Mace Windu Jedi mester
Azt azért megnéztem volna, hogyan reagál Palpatine, ha hirtelen Windu és Anakin is rászegezi a kardot. Mert, hogy külön-külön el tudott volna velük bánni, az fix, de kard nélkül és úgy, hogy együtt támadnak rá, már nem lett volna igazán esélye. Még talán Windut meg tudta volna pörkölni, de közben Anakin tuti levágja.
-
Videjó játékok
Gyere, készítem az M4-esem Ami az automata pályára visszahelyezést illeti, én azt imádtam, mikor üldöztem egy kocsit, és pont a kereszteződésbe csapódtak korlátnak. Erre lerak a menekülő kocsinak ellenkező irányba, vagy háromszáz méterre a kereszteződéstől. Na itt forduljon meg az ember és tépjen a lemerült nitroval a menekülő után, ami fénysebességgel távolodik. Hát meg a jó... A rakétákat nem tudom mi alapján szanálja a TFU2-ben. Nálam is volt, amit átengedett, volt, amit nem. Az első alkalommal ott is majdnem a padlóban végezte a kontroller, mert speciel állandóan átengedte az összes. Aztán valahogy sikerült elkapni egy ritmust, amivel ki tudtam védeni annyit, hogy leessen az a nyüves kopter. Valld be, hogy te a Knight Rider Editiont játszottad. Mert szerintem ez a játék csak akkor teljesíthető, ha KITT-ben ülsz és benyomod az SPM fokozatot
-
3x10 - Heroes on Both Sides
Már ha még van olyan. Milyen alapja lehet egy ilyen magas épületnek? A Mount Everest ezek mellett eltörpül. Szó szerint felhőkarcolók, sőt, a legmagasabb épületek inkább már csillagkarcolók. Ha a coruscanti csata alatt kicsit lejjebb ereszkednek a hajók, fennakadnak a házakon. Meg mik élhetnek a legalsó szinteken... Már ha egyáltalán van még ott valamiféle élet, hiszen ott se fény, se semmi. Brutális világ ez a Coruscant.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Hát igen, ezért is kellett azt a határt meghúzni. Betolták a Tanácsba. Ám legyen, egyrészt, engedjenek már ennyit a jó kancellárnak, hadd kémkedjen a Jedik után, másrészt, nekik is kellett Anakin. Na de, mint tudjuk, a mesteri ranggal azért jár némi kiváltság, köztük a holokronokhoz való hozzáférés. Hát nem csodálom, hogy a kancellár kémének nem adtak ilyen jogokat. És semmi sem áll amellett, hogy Anakin megérdemelte volna a mester rangot. Sok csatát nyert. Hol is ezzel a baj? "Mi a béke őrei vagyunk, nem katonák." - by Mace Windu. Egy Jedinek nem éppen érdeme a csaták megnyerése, pláne, ha azt veszem hozzá, hogy Anakin eléggé drasztikus módszerekkel él. Mondhatni, támadásra és nem védekezésre használja az Erőt. És élvezi a dolgot. Hogyan érdemelhetné ki valaki a Jedi mester címet, miközben él-hal a háborúért? Sőt, az ep3-ban ugye már fennhangon hirdette, hogy nem a szájtépés, hanem az akció az, amit ő képvisel. És igen, amikor burkoltak a képébe mondták, hogy bocsi fiam, de az eddigi érdemeid csak a hős címre elég, de egy Jedi mesternek ennél azért többre van szüksége, valóban Anakin önbecsülése sérült meg. Mert ő már hősnek, a Köztársaság és a Jedi Rend első számú elitharcoshősének tekintette magát, akinek rögvest Yoda széke, botja és köpenye járna, nem pedig csak egy szimpla szék. Szóval az, hogy volt valaha is padawanja, nem nagy érdem. Ez nagyon sok Jedi lovagról elmondható, akik sohasem kaptak stokit a Tanácsban. Arról nem beszélve, hogy esélyes, hogy Anakin még a padawanosdiba is belebukott, ami szintén nem emeli az érdemei fényét.
-
Sorozatok
Íriszt bezárni, pajzsot felhúzni, csillagkaput eltemetni, hajtóműveket leállítani, páncélajtót bezárni, Atlantiszt elsüllyeszteni! Itt a vége, fuss el véle. Tizennégy év után végleg bezárul a csillagkapu. http://www.sfportal.hu/kaszat-kapott-a-stargate-universe-7527.scifi
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Még egy apró észrevétel: választják? Emlékeim szerint, a Tanács egyáltalán nem volt választási helyzetben. Szóval, akár egy egész padawan sereget is fenntarthatott volna Anakin, ez akkor sem zárta volna ki, hogy ő akkor és ott a Jedi Tanács nem megbecsült tagja legyen. A Tanács meg csak azért tagadta meg a mester rangot, mert egyrészt, Anakin még erre nem állt készen, másrészt, meg kellett húzniuk a határt.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
De miért kéne emiatt már a harmadik évadban kiírni, vagy egyáltalán, miért kéne emiatt megölni? Semmiért. Ráér a 88. évad legvégén eltüntetni. Amúgy is ő az egyetlen főszereplő, akiért lehet izgulni. Kolosszális baromság lenne most kiírni.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Én meg cancelt is nyomok a sorozatra, ha Ahsokát már a harmadik évadban kiírják.