Dzséjt összes hozzászólása
-
Videjó játékok
Várjál, ott volt még az a húzogatós játék, amiben a két vonal ment ide-oda és a labdát kellett passzolgatni. Az igazi multi konzol volt, akár ketten is játszhatták. Az volt az igazi Hát, az én általános osztályomban sohasem volt túl népszerű a videó játék. Alig páran játszottunk (és én is viszonylag későn kezdtem, ötödikes vagy hatodikos voltam, mikor meglett az első számítógépem). Na persze akkor lazán bepótoltam a lemaradásom
-
Egyéb fontos
Na látod, ezért nem fogok megházasodni, és pláne nem lesz gyerekem. Előbb vágatom le mindkét karom, minthogy megváljak a Lego gyűjteményemtől Na jó, a valódi szándékom az, hogy ha egyszer lesz gyerekem, akkor a gyűjteményem díszből visszaavanzsál azzá, ami valójában volt: játékká, és akkor majd a kis-Dzséjttel (vagy Dzséjtinával ) együtt játszhatunk. Az anyja, bujkáljon most még akárhol, pedig annyira fog minket szeretni, mikor széthordjuk a lakásba ezt a sok kockát, hogy ihaj
-
3x08 - Evil Plans
Mivel ők egy bűnszövetkezet, szerintem nagyon is sok minden. Ziro a Coruscanton működött, gondolom rajta keresztül ezek a klánok nem egy tisztségviselőt, képviselőt, szenátort megvettek, gondolom bőven vannak fegyver, drog és egyéb üzelmeik, hogy a rabszolga kereskedésről, a kalóz, csempész és fejvadász üzelmeikről már ne is tegyünk említést. És ki tudja miben nincs még benne a zsíros kis kezük. Nem véletlen, hogy Windunak nem tetszett anno a közösködés velük. Sok ilyen infó lehet, amit ha elkotyog Ziro - márpedig láthattuk, hogy nem nehéz belőle kiszedni dolgokat -, akkor nagyon meggyűlhet a baja a huttoknak a Köztársasággal.
-
Videjó játékok
Nem, szerintem az amőba, de lehet, hogy az aknakereső. Esetleg még fel tudnám hozni a pasziánszt.
-
3x08 - Evil Plans
Ilyen arccal nem csoda. Udvariasságból mindenki maga elé engedte Mondjuk már az is valami, hogy az alapvetően igen ronda hutt fajban ő viszi eddig a legrondább hutt címet. Azért remélem, hogy ez a banda megjelenik élőben is. Már az is tetszett, mikor az ep1-ben Jabba mögött feltűnt Gardulla. Nekem addig valahogy olyan érzésem volt, hogy Jabba fajából nincs még egy (gőzöm sincs, miért éreztem így, mert pl. Yodáról sosem gondoltam ezt). De most baromi nagy hangulatot kapott az, hogy féltucat hutt gyűlt össze. Egyszer kiruccanhatna a széria a hutt anyabolygóra is.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Komoly, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy még a második évad is klasszisokkal jobb azoknál a sorozatoknál, amiket trének tartok. Szóval csak a három évad rangsorolásán került kicsit (nagyon) alulra a 2. szezon. A 3. évad az eddig tarolt. Egyedül a madni duo nem tetszett annyira, de még azt a kettőt is sokkal jobbnak tartom, mint a Dooku elrablásos részeket az első évadból, amik nagyjából a széria mélypontjai nálam (bár Hondo miatt talán a Downfall of a Droidot maga után tudja utasítani ).
-
3x08 - Evil Plans
Tény, de akkor is gáz szegényem. Mikor megláttam, azt hittem Dooku az, csak elhízott
-
3x08 - Evil Plans
Aha, szerintem nem véletlen intézi ő az ügyet. Apropó, az egyik hutt, Aruba, szerintem eszeveszettül bénán, mondhatni, huttalanul néz ki.
-
Vicces és kedves dolgok
Szerintem a magyar szavak kiejtésével is gondban lehet, legalábbis mintha selypítene kicsit.
-
Videjó játékok
Hát igen, ez sajnos így van. Emlékszem, mikor a Quake 2-ben még eltévedtem egy pályán.
-
Egyéb fontos
Donát, te most esélyekre alapozva azt javaslod, hogy ne csináljunk semmit, mert akkor nem vesztünk semmit? Kevés az esélye annak is, hogy a nő, akit leszólítok az utcán a feleségem lesz, mégis megteszem. Miért? Miért ne? Az a száz forint meg, amit elmegy a lottóra... hú.... számoljunk csak, mire abból tisztességes összeg gyűlik össze, vagy 1000 hétnek kell eltellenie, és valójában még akkor is csak 100 ezer forintod van, ami nem sok mindenre jó, attól távol leszel még a gazdagságtól. De ennyi erővel, azt is a fejemhez vághatnád, hogy miért vettem az elmúlt húsz évben (basszus, már húsz éve? ) mindig legot. Ha az azokra szánt pénzt elteszem, mára milliomos lennék. A nem sok esély és a nincs esély között ott az a parányi apróság, hogy az előbbi esetén van rá esély. És sok olyan dolog történt már ebben a világban, amire azt mondták: nincs rá sok esély. Szóval ha valaki az esélyek latolgatásával éldegél... nos, az szerintem nem igazán él.
-
3x08 - Evil Plans
Hát most mond, hogy nem Az már a te egyéni szociális problémád, nem a rész hibája Szerintem is logikusabb elrabolni egy olyan droidot, ami állandóan a Szenátus épületében sertepertél, mint egy olyan droidot, ami általában a csatatereken mászkál. Elég csak belegondolni, hányszor láttuk a TCW alatt C-3PO-t a Szenátusban és hányszor R2-t. Ráadásul még az sem véletlen, hogy pont C-3PO-ra esett a választás, hiszen az összes epizód és az első három film alatt egyetlen olyan másik szenátort sem láttunk, akinek egy droid lenne a személyi asszisztense, pláne olyan, ami nem csak a Szenátusban, de otthon is szolgálja, vagyis elhagyja az épületet, így könnyebb elrabolni. Amúgy a részben kicsit az lett újra bemutatva, ami az első évadban a Droid duológiában is terítéken volt. Azzal, hogy Anakin nem törli rendszeresen R2 memóriáját, hatalmas kockázatot vállal, hiszen a droid tele van mindenféle értékes információval. Tessék, ezúttal meg is lett az eredménye, bekövetkezett, ami miatt akkor Obi-Wan mérges lett.
- Videjó játékok
-
Videjó játékok
Medal of Honor letudva. A géppuskás küldetésnél rájöttem, mi a baj. Nem a géppuskát kell lőni, hanem az előtte lévő homokos placcot, hogy szép kis porfelhőt kavarjunk. Visszatöltöttem az állást és miután odafigyeltem a parancsnok szavaira, máris rájöttem a titok nyitjára. Na de, ami a játékot illet. Pro: - Pörgős, jó sztori. - Hangulatos. - Apache - Oda kell figyelni a feladatokra. Kontra: - Rövid. - Egy csőben szaladgálunk. - Teli van bugokkal, amik kellemesen akadályozzák a játékot. Összegezve: hát nem egy Modern Warfare, de egynek elment.
-
3x08 - Evil Plans
Honnét tudod, hogy nem elitalkeszek?
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Induló sorozatnál megesik, de az a szabályerősítő kivétel. Általában az évadnyitányok, az évadközép és az évadvég szokott a legnagyobb nézettségű lenni. Persze tematika és minőségfüggő is a dolog. A TCW-jé nem csak stabil, de kategóriáját tekintve szerintem példa értékű is. Egymilliárdos nézettség mellett is lehetne sokkal jobb is, hiszen majdnem hétmilliárdan élünk a bolygón. Ez a lehetne jobb is katasztrófális kifogás. Az SGU, ami egy tíz éves széria és jelenleg az egyetlen élőszereplős űrhajós sci-fi, egy millió alatt teljesít. Na, annak lehetne jobb is a nézettsége, és szégyen rá nézve, hogy egy tizenéveseknek készített húsz perces animációs film egy mesecsatornán úgy megveri, hogy lassan szégyellem, hogy nézem. Ismerek olyat, aki már az SGA harmadik évada óta vinnyog, hogy milyen sz*r az SG, és még az Universe részeit is nézi (természetesen azok is sz*rok szerinte). Az emberi türelem (hülyeség? mazochizmus?) végtelen tud lenni ilyeneknél. Na meg, ízlések és pofonok. Szerintem az akcióorientált második évad eddig a legtrébb szezon a szériában és ez a lassú harmadik évad a legjobb.
-
Videjó játékok
Hát, én a géppuskafészekig elandalogtam, majd vissza, majd megint oda, szóval a mozgással nem lehetett probléma
-
3x08 - Evil Plans
Ez egy remek rész volt! R2-D2 és C-3PO párosa végre újra együtt a megszokott formában és ez már hatalmas piros pont a résznek. Az pedig, hogy láthattuk a Hutt klán öt fejét, hogy ez a rész újra tartalmazott olyan hétköznapi motívumokat, mint ami miatt imádom a Star Warsot, és még tágította is az univerzumot, az már csak hab a tortán. A droidok kínzása érdekes dolog, meg az is, hogy éreznek. Hát kérem, aki ezen fennakad, az nézze meg tüzetesebben az ep1-2-3-4-5-6-ot. Különösen érdemes megtekinteni az ep6-ban Jabba droidkínzó kamráját, amikor például egy GONG droid lábához izzó fémet illesztenek, és az visítani kezd. Ha ez nem elég támpont, akkor nem tudom, micsoda. A droidok is érzékelhetik a sérülést - muszáj is nekik - és egy biztos, a Star Warsban sosem kezelték úgy őket, mint egyszerű robotok. Kivétel talán a harci droidok, de még azokat is előszeretettel ruházzák fel valamiféle szeleburdi tulajdonsággal (a TCW-ben ez különösen igaz). Az persze más kérdés, hogy ki hogyan viszonyul az univerzumon belül a droidokhoz. A Jediknek nem többek, mint eszközök, de Luke és Anakin számára a legjobb barát R2. Márpedig senki sem fogad barátjának valakit, akit nem tart többre egy hűtőszekrénynél (nem csoda, hogy Ben és Owen elfelejtette C-3PO-t és R2-t). A droidápoló létesítmény is jópofa ötlet. Mindig is úgy képzeltem, hogy létezhet valami droidkarbantartó a városokban (na nem pont így képzeltem el), ahová elküldheti/viheti az egyszerű, droidbügyköléshez nem értő mezei pocok is a droidját. De hogy így néz ki, az is az bizonyítja, hogy a Star Wars univerzumában sokan vannak, akik nem csak eszközöknek tekintik a droidokat. Amin viszont fülig ért a szám, hogy kiderült, Zirot Jabba szöktette meg. Azért örültem neki, mert már a Hostage Crisis óta remélem ezt: Imádom, ha a reményeimet teljesíti egy sorozat Plusz pont jár még az ep1-hez készített háttérszenátor szerepeltetéséért is, meg a sok új fajért is. Negatívum viszont az örök vesszőparipám: már megint Coruscant Unom ezt a bolygót. Annyira nem volt szem előtt, hogy ellopják, meg aztán, nem hiszem, hogy a bolygó egy olyan piacán vásároltak, ahol a bűnözési ráta magas lenne. Itt az előkelőségek és a droidjaik vásárolgatnak. A gyümölcsök visszaszerzése sem bonyolult. R2 ott ejtette el, ahol C-3PO-t elrabolták (és ott próbálták meg R2-t is elkapni). Majd mindkét droidot ott is tették ki, ahonnét elhozták őket. Mikor a végén leszállnak, a háttérben látszik a bódé is, amit R2 felborított.
-
Videjó játékok
Már velem is volt ilyen - nálam nem mászott fel a fószer a tetőre, hanem jött utánam -, azt megoldotta az újraindítás. Itt még nem próbáltam, azután a félórás mutatvány után újra kedvem szegte a játék. Ez a Medal of Honor nem fog rákerülni a kedvenc játékaim listájára...
-
Videjó játékok
De gondolom valaminek közben történnie is kell, mert én tegnap fél órán át tartottam azt a nyüves állást, és semmi nem történt.
- Filmek
-
Videjó játékok
Határozottan világos. Azután van, hogy leszállt a sok Chinook helikopter, kiözönlött az Army Ranger alakulat, majd elkezdték őket lőni (az egyik helikopter le is zuhant), erre négyesben elszaladtunk egy kis faluba. Majd onnan továbbmenve jöttek az F-15-ösök, akikkel levajazza a százados, hogy lebombázzák azt a géppuskaállást, ami az utunkat állja. De mivel túl közel vagyunk, meg kell jelölni. Azt vettem ki, hogy fedezni kell a technikust, míg elszalad a géppuskáig. Fedezékről fedezékre lehet haladni (a géppuskafészek egy domb tetején van, balra bazi szakadék, jobbra házak vannak). A fedezékeket a géppuska rendre szétlövi. Az én bajom, hogy hiába adok fedezőtüzet úgy, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva, a technikus csávó meg sem mozdítja a valagát. De mivel éppen nem figyeltem oda a századosra, így lehet, rosszul értelmezem a feladatot, mert hála a chackpoint rendszernek, pont azután mentett, hogy elmondták, mi is lenne a dolgom, így csak a társak kajabálásából vettem ki, amit ki tudtam venni.
-
Videjó játékok
Akik már végigjátszotta a Medal of Honort, azoktól kérdezném, hogy azon a pályán, amikor megérkeztek a Rangerek, és négy fickóval elmentünk falunézőbe, mit kell csinálni azzal a k*rva beásott géppuskával?
- Filmek
-
Sorozat fordító
Illik Pláne, ha azt várja, hogy helyette dolgozzanak. No, azt hiszem, én is megnézem ezt az ominózus részt.