Dzséjt összes hozzászólása
- Filmek
- Filmek
-
Videjó játékok
Az első részre is ezt mondták, de én csak az első pályákat élveztem. Utána kifejezetten unatkoztam rajta. De majd egyszer kipróbálom, mert az első spec. eredetiben van meg (a kiegészítőivel együtt), mivel apám imádja és megvette őket. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha barátibb lesz az ára, akkor előbb-utóbb a második rész is a polcomra kerül.
-
Egyéb fontos
Én is, egész pontosan, csak azt az időjárást szeretem Jó, 30+ fok ne legyen, de egy 25-30-at azért el tudnék viselni nyár címszó alatt. Veszprémi mondás: Veszprémben vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak.
-
Fórumtali
Sajnos mostanában nagyon sok dologra nemet kell mondanom, nem csak a talikra. Pl.: idén még egy legot sem vettem, már pedig azelőtt havonta egy azért csak-csak beficcent, de most még a Transformers 2 moziban történő megtekintését is el kell felejtenem. Bár ezúttal az anyagiakon túl legalább van egy másik okom is, így kevésbé bosszantó.
-
Vélemények és javaslatok
Több, mint nekem
-
Egyéb fontos
THX Vasárnap délután... hétfő délután... kedd délután... igazság szerint, a tegnapi nap az egyetlen, amikor az elmúlt két hétben nem esett délután/este, hanem reggel. Bár a mai nap is változatos az eddigiekhez képest, mert ma már egész nap esett. Olyan szép ez a nyár, hogy nyakig felhúzott melegítőben vagyok, hogy ne fázzak.
-
Filmek
Az elmélet ott hibádzott öregúr, hogy nem szoktam emberekért rajongani Plakát sem valószínű, hogy lesz kint, mert nincsen hely hová tenni. Sajnos a szobám minden talpalatnyi falrészén vagy polc van, vagy szekrény, vagy airsoft fegyverek. De hogy csalódásod ne legyen teljes körű, jelenleg ez a hátterem: http://images.netbag.hu/20090710/18170537093.jpg
-
Fórumtali
Sajnos félelmem megvalósult, nem tudok ezen a találkozón sem részt venni
- Filmek
-
Videjó játékok
Nálam pepita, csak mint írtam, a FEAR annyira érdekelt, mint a Sims, ezért miután nem indult el, és akkor még a google sem szolgált az én problémámra megoldással, ezért hagytam a fenébe.
-
Filmek
És ma már vannak olyan filmek/könyvek, amiket úgy akarnak eladni, hogy az "új Gyűrűk Ura". Az ilyen reklámszövegeken mondjuk szerintem senkinek sem kéne fennakadni, hiszen csak reklámszövegek... bár eleve, szerintem nem kéne akkora jelentőséget tulajdonítani a reklámnak a nézők részéről, mint amekkorát szoktak.
- Egyéb fontos
- Filmek
- SW legends videojátékok
-
Egyéb fontos
Köszi a drakulációkat és a drukkolást
-
Egyéb fontos
Azt hiszem a következő körben már lehet, most még egy zsűri dönt.
-
Egyéb fontos
Kártyázás közben az azért kicsit jobban elvonná a figyelmet Kellemes meglepetés ért pár perce. A blogom bekerült az idei Goldenblog verseny mezőnyébe Szórakozás kategóriában. Bár nekem már ez is egy nagy dolog, azért reménykedem, hogy a következő fordulóba (top10) is bekerüljön a Lightspeed Azért szép a mezőny.
-
Egyéb fontos
Az szolgáltatja a vizuális hatást. Jó nőket mutogatnak benne (ha már jó zene nincs).
-
Egyéb fontos
Kikérem magamnak, én szoktam Vivát nézni. Mikor kártyázunk a haverokkal, mindig az megy a háttérben... igaz, néha lenémítva
-
Videjó játékok
Én így jártam a FEAR 2-vel (az egyetlen játék, amit nem tudtam elindítani), bár lehet azóta megoldódott a probléma. Csak mivel nekem különösebben a FEAR első része sem tetszett, így nem erőltettem. Amúgy, ha az ember türelmes, akkor minden problémára lelhet megoldást.
-
Videjó játékok
Bevallom, nem Na, itt van a különbség, én csak 1024x768-ban játszottam. Én most nosztalgiázom kicsit, és elővettem a Mafia című játékot.
-
Gyűjtemények
Az M41A-dat nem akarod elajándékozni Sajna, én az ilyesmihez balfax vagyok, pedig bírom a modelleket (csak ők nem bírnak engem, ezért rendre összetörnek).
- Filmek
-
Videjó játékok
1.2-es verzsiós. Hát rá fér még némi hegesztés. Hm... nekem van ilyen jó gépem, vagy mifene, hogy nálam az utolsó pálya röccenésmentesen futott? Vagy csak jól tudok opciózni