Dzséjt összes hozzászólása
-
A The Mandalorian sorozat
Szerintem a kék hátteres jelenetek, űrhajó és egyéb díszletek épülnek majd meg Sydney-ben, míg kevésbé földöntúli helyszíneket továbbra is igyekeznek valódi helyszínen forgatni, mint mindegyik filmben (bár tudjuk, hogy az ep3-hoz már csak egy ilyen jelenet készült, és azt is az ep2 alatt vették fel). Ez mondjuk szerintem dicsérete lenne, mert mégis csak jobb lenne a tunéziai díszleteket látni, mint egy digitális Mos Espat (bár az ellen sem lenne kifogásom). Vagy esetleg, ha visszatérnének Spanyolországba, meg Olaszországba a "Naboora". Na jó, egyelőre nyerjen igazolást a hír, és aztán ráérünk álmodozni
-
Filmek
Szerintem ebbe anno még Cameron sem gondolt bele, nem, hogy Mostow és McG. De vagy épít egy Mátrixféle robottársadalmat, vagy mivel értelmetlenné válik a létezése, kikapcsolja magát. Legalábbis én ezt a két lehetőséget látom. Vagy elindul az űrbe, a legvégső határra, feladatául tűzve ki különös, új lemészárolandó életformák, kiirtandó civilizációk felkutatását, és hogy eljusson oda, ahová még MI nem merészkedett.
- Filmek
-
A The Mandalorian sorozat
Filmes karakterek, de ha erősíteni akarják a kapcsolatot a filmek és a sorozat között, a legkönnyebben előhalászható karakterek közé tartoznak. A CGI modellek megvannak, max egy kis ráncfelvarrás kell az ep4-es Jabba és az ep2-en Watto modelhez, aztán máris mehetnek a sorozatba, mi meg megnyalhatjuk mind a tíz ujjunkat, amiért filmes szintű trükköt látunk a szériában
-
Egyéb fontos
Ne menj, Phobos! Ne! Kérlek, neeee!!!!
-
Egyéb fontos
Wow, szerintem ez a Dzséjt Donát lesz
-
Avatarok, smiley-k
Tényleg Jake, neked miért nincs olyan avatarod, amire ki van írva, hogy Avatar?
-
Egyéb fontos
Happy szülidayt! Éppen csak egy hangyányit
- Filmek
-
Vicces és kedves dolgok
Nem tartanád annak, ha téged csapkodtak volna vele orrba (mindezt a híradó kameráinak kereszttüzében), karon (vagy százszor) vagy tökön
-
Filmek
Értem, mire akarsz kilyukadni, csak a példa rossz, mert a Transformersben pont egy valódi város utcáit döntötték "romba", azért olyan élethű. Egy jelenet felvételekor pl. az egyik autót véletlen tényleg beküldték az egyik épület lakásába. Az egyetlen, ami ott teremtett, azok a robotok. A Transformers azon kevés filmek közé tartozik, aminek trükkjei nagyobb részét nem a CGI teszi ki.
-
Egyéb fontos
Kimeríthetetlen hitelkártyával
-
Filmek
Stimt, de frenkie azt mondta, hogy a látvány nem lesz ütősebb, és erre tértünk ki. Trükktechnika összevetve a trükktechnikával, nem a film a filmmel, vagy történet a történettel. Nehéz is lenne, mivel a történet még nem ismert, a filmet még nem láttuk. Viszont a trükkök felett már lehet előrehozott ítéletet mondani, mert a tény az tény: az idővel a trükkök csak jobbak lesznek, ez pont a Star Wars hat részén mérhető le a legjobban. De senki nem mondta egy szóval sem, hogy az Avatar film tartalmilag felülmúlta, felülmúlja, vagy felül fogja múlni a Star Warst, vagy éppenséggel bármit, mert akár az is megeshet, hogy egy Uwe Boll film tartalmasabb lesz az Avatarnál. Ez majd elválik a moziból kijövet. Hm... nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez megint egy olyan dolog, ami persze marha jó a T1-ben, de a TS-nél, mert 2 óránál rövidebb, már nagy mínusz pont. Senkinek sem tűnt még fel, hogy a T1 a 93. percben befejeződik? Onnantól már csak a stáblista fut. 23 perccel rövidebb a TS-nél, ami 116 perces cast nélkül (az opening mindkettőnél számolva). Érdekes, hogy a T1-nél ez senkit sem zavar.
-
Vicces és kedves dolgok
Mondtam én, hogy golyók nélkül vinném? Igaz, a P90-est leszámítva mindegyik felhúzós, de a P90-es automata
-
Filmek
Ez vitathatatlan, bárbakik azért akadnak (az én kedvencem, mikor egy klón kezében kicserélődik a fegyver egyik jelenetről a másikra ), de az mindenben van. Viszont azért a kor előrehaladása miatt nem felülmúlhatatlan. 2005-ben az ep3 volt a csúcs, az fix, mint ahogy minden SW a csúcsot képviselte trükktechnkailag az adott évben. De ma már azt mondom, hogy a Star Trek a csúcs. És az is ILM, ergo az ILM a csúcs forever Viszont lehet decemberben az Avatar lesz a csús, ami ösznépi trükkorgia lesz, az is biztos, hiszen abban benne van az ILM és a Weta, meg még a Stan Winston Studio is. A T2-ben a vetített háttér viszont tényleg nagyon durva volt. '86-ban az Aliensnél még elment (sőt, a technológia profi szintű kivitelezése volt), de '92-ben már abszolúte nevetségessé tette azokat a jeleneteket (és kivitelezésében is elmaradt az Alienstől).
-
Vicces és kedves dolgok
Majd én viszek, mindhármunknak jut egy Vagy az, vagy viszem a G36-ost, a P90-est, a Coltot, meg a két Berettát, aztán Indiana Jonest játszunk
-
Videjó játékok
A T-600-sok böszme, agyatlan harci egységek, nem számítógépes kockák. A minigun miatt hozzá se tudnának férni a billentyűhöz, nem beszélve arról, hogy a husáng ujjaikkal még a gombokat is bajosan nyomogatnák.
-
Midichlorianok
Itt a kulcsmondat: nem akarjuk A teremtés, véletlen vagy szándékos, olyan messze áll a Sithektől, mint Jabba az emberségességtől. A Sith lét önmagában kizárja a teóriát, hogy bármikor, bármiféle formában is képesek legyenek életet teremteni. Max, ha felcsinálnak egy nőt a hagyományos módon.
- Filmek
-
Vicces és kedves dolgok
Persze, aztán amikor legtöbbszőr találkozunk, mindhármunk fejét lekapja a helyéről
-
Erdei csata az Endor holdon
Tényleg, mi van, ha nem a csapdákat vitték az AT-ST-khez, hanem azokat csalták már felállított csapdákhoz?
-
EPV elemzés
Páncélja nyílván van, nem azzal van a baj, hanem azzal, hogy a lépegetőknek még a vékony lába sem sebezhető nagyerejű lézerrel sem, miközben állnak. Ám mikor felbuknak, már egy hátbalövéstől (amit amúgy a csata közben többszőr is eltaláltak a siklók, eredménytelenül) is felrobannak, méghozzá nem kicsit, hanem nagyon A jelenséget csak úgy lehet magyarázni, hogy a gépeket pajzs védi, majd miután orra bukott, megmekkent a pajzsgenerátor, és a lépegető sebezhetővé vállt. A TIE-ok meg nem akkorák, mint egy AT-AT, azokon azért nincs pajzs. És nem is az a feladata, hogy a tűzvonalba vigye a csapatokat. Nem lenne túl jó az a csapatszállító, amit a pár lövéssel el lehetne pusztítani a gyomrában várakozó szakasszal együtt.
-
Midichlorianok
Mindhárom ponttal egyetértek Ha Palpatine magának teremtett volna egy "háziSithet", az valószínűleg egy olyan bolygón született volna, amit könnyen elér (teszem azt, pont Coruscant), és egy olyan nőben, akit ismer. Hiszen valószínűleg egyből kéne neki a szuper-Sith tanítvány, nem pedig 22 év suyiban csábítgatós szenvedés után. No problemo.
-
Filmek
Szerintem Jake 39 ezredszerre is fel fogja fogni, nem ostoba. Amúgy az ep3-nál nem nehezebb látványosabbatt csinálni, mivel lassan három éves film, és a fejlődés nem állt meg azóta. Már a Star Trek is modernebb trükköket vonultat fel, és a TS-ben is valamivel jobban festett az "arcot arcra" helyezés, mint az ep3-ban. És történetben sem nehéz felülmúlni, mert azért nincs agyonbonyolítva egyik SW sem. Csak remekül van elmesélve és összerakva. Ami a Dunába lövést illeti: még én estem át a ló túloldalára?
-
The Clone Wars DVD és Blu-Ray
Szerintem ez enyhén off