Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.205
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    596

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Azért írtam, amit írtam, hadd ne kelljen önmagamat idézgetnem. Ami a nagy többséget illeti, nekik, azaz külhoni rajongótársaink javának két hónap híján fél éve megvan a DVD vagy Blu-Ray, szóval szvsz, péntekre már rongyosra nézte, aki akarta. Aki meg nem, az vessen magára, ha emiatt nem esik le neki valami (teszem hozzá, én is csak kétszer láttam, utoljára novemberben). Fölösleges lett volna a filmben, sőt, tovább merészkedem, hülyeség. Felvezetőnek ez nem lett volna jó, mivel egy önálló egyepizódos sztori. Csak lesnénk kukán, mégis mi a frász volt ez. Minden bevezető nélkül (Ambush, Rookies, Cloack of Darkness) csak pislogtunk volna, honnan a csudából esett be egy áruló klón. Ráadásul az egész történetszál elvarrásra kerül 20 perc után, ezáltal erősebben érezhető lenne, hol is ért véget az epizód (így is, de így legalább az a négy epizód egy történetszálat dolgozz fel). Ebben a formában viszont, ahogy a sorozatban van, már túl vagyunk az Ambush-on, ahol kiderült, mit gondolhatnak a klónok általánosan önmagukról, a Rookies-on, amiből megtudhatjuk, hogy képesek teljesen önállóan cselekedni, ráadásul itt kerültek először igazán emberközeli állapotba, illetve a Cloack of Darknessen, ahol Gree szájából hallhattuk a klónok általános vélekedését a "jó katonáról", sokkal áttekinthetőbb az áruló megléte, hiszen eme három epizódnak hála sokkal többet tudunk a klónokról, mint amit eddig az ep2 idevonatkozó szakaszából megtudhattunk.
  2. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    De hisz ennél egyértelműbb dolgok már csak akkor jöhettek volna, ha a narrátor bemondja: visszamegyünk a múltba. Csak ezek utaltak arra, hogy ez a mozifilm előzménye: - Christophsist még csak most támadták meg a Szeparatisták, míg a filmben éppen beveszi a Köztársaság. - Ventress mondja, hogy a mestere más feladatot adott neki, amire most már lesz ideje. - Whorm Loathsom tábornok egy AAT tankban ül, holott a TCW mozi elején le lett tartóztatva (szvsz ez a legnyilvánvalóbb). - Látható az a hajó, amivel elrabolták a moziban Büdöskét. Mindent összevetve, ez volt eddig időrendileg a legjobban behatárolt TCW epizód. Hogy te ezekből semmire sem emlékszel, az nem a rész hibája, hanem egyéni szociális problémád. Ami a többi epizódot illeti, mivel a Malevolence trilógiát egyértelműen a Rookies követi, így nem hiszem, hogy a többi rész nem lenne időrendben sorban, és csak ez az epizód lóg ki. Ráadásul az összefüggő sztorikat leszámítva a kapcsolat két történet között zéró, így aztán végképp tök mindegy, melyik sztorit mikor adják.
  3. Dzséjt

    Ahsoka Tano

    Az ember böngészgeti a wookipediat, hátha talál valami új infót, erre ilyennel találja szembe magát újdonságként: Ahsoka Tano Zaa Vashee hercegnő rabszolgaságában. Hová fejlődik ez az EU
  4. Dzséjt

    Filmek

    Nem volt benne, a nyers vágást ne számítsd már eredetinek. Az eredeti a mozifilm, és abban nem volt benne. Látványban mindenképpen jobb, meg dögös nőkből is többet tudott felmutatni, és az akciók is jobbak, szóval jobb mindenben, amivel a kor vívmányainak köszönhetően jobbá válhatott Egy közepesnél szvsz még a T2 fényében is jobb (a T1-nél meg szerintem sokkal jobb).
  5. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Nem nagyon, csak annyi biztos, hogy a mozifilm után játszódtak, mivel ott van Ahsoka. Kivételt képez az Ambush. Illetve a Rookies biztos a Malevolence trilógia után játszódik, mivel a Rookiesban mondja Anakin, hogy Grievoust a Balmorra-rendszerben látták, a Balmorra meg a Shadow of Malevolence-ben volt, abban volt a csillagköd, amin átmentek az Y-Wingek.
  6. Dzséjt

    Filmek

    Nem volt benne, kivágták
  7. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Azért szerintem ennyire nem lesz majd bonyolult. Itt is elég egyértelmű jelek mutatták, mikor is játszódik a történet. Azért ez még mindig egy gyerekeknek készült Star Wars széria, nem a Twin Peaks vagy a Babylon 5.
  8. Dzséjt

    Filmek

    Számodra így se jó az összkép
  9. Dzséjt

    Filmek

    Májsu 22-én, kis hazánkban meg a fene tudja.
  10. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Az bezony. A lentebbi sw.comos linkelésemnél ezt is meglelheted, köztük a christophsisiak conceptjével, készítési képeivel (vagy hogyan mondják).
  11. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Revan, ne légy már ilyen értetlen. 6 rész van hátra, azaz még hat hétig fog tartani, csak a jövő heti rész hosszabb lesz, mint az eddigiek.
  12. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Attól, hogy jellemzőbb lesz az "időugrás" a második évadra (bár eddig egy ilyen rész volt, aminél már a kettő is "jellemzőbb" ), még lehet ep3-hoz közelítő történeti ív. Előbb-utóbb az úgyis elkerülhetetlen, legalábbis ha akarnak is valamit kezdeni, nem csak úgy mesélnek bele a vakvilágba. Az enyémen azért észlelhető némi különbség, ami az én fogalmaim szerint már belefér az "ég és föld" kategóriába
  13. Dzséjt

    Sorozatok

    Csak nehogy úgy járjunk ezzel, mint a 2. évadban a Pegazus második részével. Az is rettenetesen jól ért véget, a folytatás viszont ahhoz képest - szerintem legalábbis - lagymatag lett. Nekem is lassan el kéne már kezdenem nézni az új részeket.
  14. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Itt: http://starwars.com/theclonewars/guide/episode016.html A "Trivia & Details" résznél az első bekezdés utolsó mondata: "This is especially true of the second season of Clone Wars episodes."
  15. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Én se jöttem rá, csak mikor már Chopper elkezdte kérdezgetni, ő meg hárított válasz helyett. Tudtam én, hogy volt ilyenről szó még az elején Plusz, most olvastam az sw.comon, hogy a második évadra ez még inkább jellemző lesz.
  16. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Másádszorra megnézve még két apróság feltűnt. Az első, hogy Gust láthatjuk megsebesülni, mikor szállnak fel a LAAT/i-ra a klónok. A másik, hogy Choppernek (Szecska) az egyik szeme kék, a másik meg barna. Valószínűleg a jobb oldali műszem (ezzel adósak neki a szepik). Még mindig ámulatba ejt, hogy ilyen apróságokra is figyelnek, holott fel se tűnne, ha nem lennének. Mint a filmekben
  17. Dzséjt

    Darth Sidious

    Egy év alatt sokat változhat az ember, pláne, ha a Sötét Oldalt szolgálja. Palpatine-nál meg végképp nem csoda, az öreg egy perc alatt eléggé megváltozott az ep3-ban Amúgy meg nem olyan nagy a különbség. Kicsit lefogyott, kicsit nyúzotabb lett, de hát melyik Uralkodót nem viselné meg, ha a nehezen megszerzett Galaxisában a kezdetben csak baljós árnyként jelen lévő Lázadás erőre kapna, akiket még a Birodalom visszavágásakor a klónok támadása sem riasztott el. Ráadásul még a Sithek bosszúja által kipusztultnak hitt ősi ellenség, a Jedi is visszatért. Nem utolsó sorban, rég nem fiatal és fitt, a fiatalodásra fikarcnyi új reménye sincs, így az sem csoda, hogy a támadást az Endor bolygó ellen már nehezen vezényli le, és keresztül is húzza a számításait az Ewokokból verbuválódott bátrak kavaravánja, akiket a doroidok vezetnek, melyeket ő C-3PO-nak és R2-D2-nak ismert meg. Szóval, igazán elnézhetjük neki, hogy ez a sok herce-hurca, amiben már a klónok háborúja óta nem volt része, fizikálisan is meglátszódott rajta.
  18. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Mondjuk tényleg kicsit furcsa, hogy csak úgy uk-muk-fuk visszaugrottak az időben, bár az önálló történetek miatt, amik nem kapcsolódnak egymáshoz, szerintem túl nagy jelentőssége nincsen, sőt, mintha lett is volna régen egy olyan kijelentés, hogy ilyenre számíthatunk. Bár ezt akár hozzávághatták volna 5. részként a filmhez, aztán húsz perccel hosszabb lett volna. Viszont, most, hogy megvan, akár már kronológiai sorrendben is nézhető, ha csak ez a probléma
  19. Dzséjt

    Filmek

    A nyolcadik utas: a Halál szerintem nem találóbb, mint az Alien, mert nincs meg benne a többletjelentés (és kicsit pontatlan Jonsey miatt, az alien csak akilencedik utas ). Mert az idegen szó nem csak az alienre, hanem az űrutasra is vonatkozik. Viszont, azt azért csendben megjegyezném, ez nem a mi fordítóink találékonyságán múlott, hanem a lengyelekén - azt hiszem -, mi meg tőlük vettük át a Nyolcadik utas címet. Viszont mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt folytattuk is. A többivel filmmel viszont nincs gondom, max azt leszámítva, hogy az A végső megoldás: halál kicsit spoileres Az AR-nél érzem először, hogy átestek a hintapaci túloldalára, mert annak rendesen a magyar címe Alien 4 - Feltámad a Halál. Ezzel sincs különösebb baj, csak felesleges az Alien 4, ha egyszer azért tartják meg a "halál" megnevezést, hogy ezzel helyetesítsék magyarban az "alien" szót. Akkor minek mind a kettő? No meg a számozás, ami abszolúte fölösleges, mint ha már a szánkba akarnák rágni, hogy ez az Alien széria folytatása (Alien, 4-es szám, a "Halálos" cím). A katasztrófa ott kezdődött, mikor jött az Alien vs Predator és az Aliens vs Predator - Requiem, mert azok magyar címe röhelyes: Alien versus Predator: A Halál a Ragadozó ellen és Alien vsersus Predator: A Halál a Ragadozó ellen 2 - Requiem (ezt annyira nem tudják, hogy ahány hely, annyiféleképpen van írva). Na most ennek mi értelme? Ami a Die Hardokat illeti, szerintem a negyedik résszel már röhelyessé tették ezt a címet, ami, sokadszorra ismétlem, alapvetően nagyon találó és tetszetős. Az első három jó volt, tetszett, Drágán add az életed, Még drágább az életed, Az élet még mindig drága. A negyedik részé viszont már számomra erőltetett (kicsit már a harmadik is izzadtságszagú, sőt, a negyedikkel megcserélve még érdekesebb lett volna ): Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed. Mi a fenének a Die Hard 4.0 az elejére, meg hová tudják még ragozni? Teszem hozzá sebtiben, hogy a Die Hard 4.0 jobban tetszik, mint az eredeti - és csúnyán "amihazafiaságos" - eredeti cím, vagyis a Live free or Die Hard, aminek kb semmi köze a film cselekményéhez azon kívül, hogy júlis 4-én játszódik. De alapvetően az első három Die Hard, és az Alien Saga magyar címei tetszenek. Hosszúságuk miatt nem használom őket, de tetszenek.
  20. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Ja, előzmény, és érdekessége, hogy készülési sorrendben (produkciós sorrend) ez volt a 2x01.
  21. Dzséjt

    Filmek

    Azt írtam, hogy a frappáns magyar címet sikerült végül röhelyessé tenni a negyedik fordításával, amit Rog már leírt. Legdrágább az életed, és már ott lebeg az ember szeme előtt a lehetséges ötödik film tuti magyar címe: Legeslegdrágább az életed. Ami az Alient illeti, nem létezik se magyarul, se angulul Alien I-II-III-IV Huh, mit fogsz te kapni, ha még egyszer meglátok tőled valami címet angolul, holott van neki magyar. Szerintem nem is kell sokáig várni
  22. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Nálam top3-as lett a rész Nekem sem, a DVDRipekhez meg HDRipekhez képest mindegyik borzalmas
  23. Dzséjt

    Filmek

    Ahogy a többség véleményére, általában én erre is tojok
  24. Dzséjt

    1x16 - Hidden Enemy

    Nálam top3-as, de lesz ez még number 1 is. Mintha egyszerre teljesült minden az utóbbi időben elhangzott kérés: zene a filmekből, amit Revan óhajtott alig pár napja. Az ep2-ből a The Chase through Co szinte egy az egyben visszaköszönt. Aztán, azt hiszem, KisKósa szerette volna viszontlátni Whorm Loathsom tábornokot, s bár nem sokáig szerepelt, sőt, voltaképpen cameot kapott, de ez is teljesült. Ezen kívül a rész teljesen komoly volt, és ami nagyon meglepő, a B1-esek tudtak harcolni (már amennyire a szintjükön az mindig is tellet tőlük) Ami nekem különösen tetszett, hogy nagyszerű előzménye a filmbeli christohsisi csatának. Minden, ami ott bennem felmerült kérdésnek harceszközök terén, itt megmagyarázásra került. 1) Miért van olyan kevés lépegetője Anakinéknak, és hol vannak a Laat/i egységek? Íme a magyarázat, egy kis áruló tetü felrobbantotta őket (kivétel azt az egy AT-TE-t, amit a filmben lőnek szét). 2) Miért küldte el Obi-Wan a flottát, ha egyszer még mindig voltak szeparatisták a bolygón, méghozzá elég komoly erővel? A válasz: nem voltak, úgy tűnt, hogy a bolygót már majdnem bevették. Ráadásul volt néhány apróság is, mint annak a hajónak a cameoja, amivel Jabba kicsi fiát elrabolták a film elején. Tehát Ventress maga vezette a huttrablást. Ami a klón árulását illeti, nos, az érdekes. Emiatt még meg fogom nézni párszor az epizódot. Alapvetően független személyiségek, így elvben képesek kell lenniük az árulásra. Viszont ez az önállóság megszűnik, amint elhangzik egy parancs, hiszen ez az alapvető tulajdonság beléjük van kódolva. Na már most, ez a mi kis Slikünk vagy felsőbb utasításnak engedelmeskedett (mintha utalt volna erre, de nem értettem teljesen, ezért vagyok bizonytalan), vagy szériahibás volt. Esetleg, ami mondjuk számomra tovább növelné a klónok jelentősségét, képesek túllépni alapvető tulajdonságaikon, mint, ahogy az ember is képes legyűrni állati ösztöneit (vagy a Jedi elfolytani természetes érzéseit, talán ez jobb analógia). Erre példa - emlékeim szerint - már volt a Sőtét Nagyúrban, s ez esélyt adhat Ahsokanak a túlélésre, ha ne adj isten a 66-os parancskor még élne, és esetleg Rex századossal lenne egy légtérben akkor (azt hiszem, Filoni mondta egyszer Ahsoka sorsával kapcsolatban, hogy vajon Rex is vlgrehajtotta-e a 66-ost). Szóval, szvsz ez egy remekbeszabott rész volt.
  25. Dzséjt

    Filmek

    Egyet értek, ráadásul néha ritka h*lye neveket adnak. Lássuk csak a "Halál" szériát, amivel lassan sírba visznek. Az első négy filmnél még tűrhető volt, bár az Aliennél téves, mert nem a nyolcadik utas, az Alien3-nál meg csak lelövi a film végét a végső megoldás ilyen nyílt emlegetése. Na de a Halál a Ragadozó ellen, aminél a második résznél aztán elérték a rekordot is a leghosszabb "magyar" cím kategóriában: Alien vs. Predator 2. - A Halál a Ragadozó ellen - Requiem. Plusz, ezeket már nem is biztos, hogy külön még kategórizálni lehet, mivel az AR magyarításában is az, hogy Alien 4 - Feltámad a Halál, és a két AVP címében is benne van az original. Vagy ott a Die Hard széria, melynél egy frappáns címet addig spiláztak, míg már röhelyes lett az egész. Szóval, ez nem sznobság, csak az eseteket nagytöbbségében ritka sz*rok a magyar címek, amiken szerintem vétek nevezni a filmeket. De mikor tényleg jó a magyar verzió, akkor okés, pl.: az Erőszakik szerintem jópofa választás volt. Na meg, ha annyira sznobság, te sem vagy akkor kivétel. A Firefly-t, Terminatort, Battlestar Galacticát miért nem Szentjánosbogarazod, Halálosztózod és Csillagközi Rombolózod?
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.