Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.038
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    585

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    Sorozatok

    A pilot már le is ment, a széria meg majd valamikor ősszel (hátha egy nálam okosabb tud dátumot is ).
  2. Dzséjt

    A The Mandalorian sorozat

    Nem kapkodják el. A Stargate Universe-hez még csak most kezdik meg a forgatókönyvek írását, aztán jövő nyáron meg már adásba megy. Ezek meg 3-4 évig kotlanának az elkészítésén? Nem semmi
  3. Dzséjt

    Űrhajók

    Én sem a fegyverek számára gondoltam, hanem a milyenségükre. A klón háborúkban nem volt feltétlen szükség az ion ágyúra, mikor a lézerágyú is tökéletesen tette a dolgát. Az ion ágyú önmagában nem ér sokat, mert csak elfogásra lehet használni. Tehát én úgy gondolom, hogy a Köztársaság is kifejezetten ilyen feladatokra használta, mikor elfogni kellett egy hajót, nem megsemmisíteni, ilyenre viszont nem kell sok hajó. Mint a Lázadóknál, náluk is több volt a A és X-Wing, mint az Y és B-Wing (na ez utóbbi viszont tűzerőben kenterbe ver minden egyéb vadászt). Ráadásu, az Y-Wingeken megbízhatatlan volt az ionágyú, mert repülés közben a kristálymátrixok állandó jelleggel kimozdultak. Szóval ez nem hajtotta előnyére a vizet. Valjuk be, ha nem lenne olyan robosztus masszív dög, nem sokat érne. Szerintem a legfőbb ok a Nimbusok lecserélésére, hogy egy TIE/In fele annyiba került, ráadásul könnyebben tárolható a tömörsége miatt, gyorsabb és jobban manőverezhető. Nyílvánvaló, hogy egy diktatórikus rendszerben, ahol az emebrélet smafu, nem a drágább gépekre fogják költeni a pénzt. Pláne, hogy nagy számba kell őket gyártani (Birodalmi mánia lehet ez, a mennyiség volt a fontos, nem a minőség). Illetve lehet, hogy még az is fontos volt, hogy kiszórjanak mindent, amit a Köztársaság használt és az összes gép saját legyen. Plusz lehet, hogy Sienar is keményen lobbizott azért (csúsztatott egy kis pénzt a megfelelő zsebbe), hogy a Birodalom végül elfogadja a TIE tervezetet, míg a Kuat elment a rombolók irányába. De azt nem furcsálod, hogy az ARC-ket teljesen kivonták és nem pótolták semmivel? Nekem az inkább fura, hiszen így a Birodalomnak nem volt olyan vadásza, amit rombolók ellen is bevethettek volna, mint a Lázadók az Y és B-Wingeket. Általában a háborúk lezárulása után nem cserélik le a hadállományt egy rosszabb szériára. A Cobrát az Apache követte a vietnámi háború után, az Apache-ot meg a Super Cobra az öbölháború után, és nem tértek vissza az AH-1-re újra, mert éppen béke idő lett. A haditechnológia béke időben is fejlődik, nem visszafejlődik. A TIE-ok visszalépések a Nimbusokhoz képest, hiszen már nincs pajzs, életfenntartás, hiperhajtómű (mintha egy Apache-ról leszedték volna a béke miatt a levegő-levegő rakétákat, a szeznortömböt és minimalizálták volna a páncélzatot). Tehát a bevethetősége csökkent, és a pilóta élete sem számít sokat. Viszont előnyére vállt, hogy ezzel jóval olcsóbb, gyorsabb és manőverezhetőbb lett, bár pl. mindez hiába egy X-Winggel szemben. Nekem úgy tűnik, a Birodalomban az a téves hit élt, hogy a háborúkat a számok és a méretek döntik el (erre rá is játszik az ep4 a Halálcsillag vs X-Wing és az ep6 az Executor vs A-Wing jelenettel). Erősen tévedtek, de hát ha a Birodalom tökéletes katonai szervezet lett volna, néhány maroknyi lázadó nem tudta volna megbuktatni.
  4. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Az Y-Wingeknek nincs több fegyverük. Két lézerágyú, két ionágyú, és két protontorpedó vető. Ezzel szemben az ARC-nek van négy lézerágyújuk és két protontorpedó vetőjük. Mindkettő rendelkezett pajzzsal, de az Y-ok páncélzatát el kellett távolítani a hűtőcsövek miatt, ezzel sérülékenyebbé válltak (pl.: mikor az Arany 2-es hajtóművét lerobbantja egyetlen sugár a helyéről). Szóval, az ARC az Y-t, mint az X-Wing. Az ionágyú az egyetlen előnye talán, de az meg instabil működésű (a Yavini ütközetben két szem Y-on működött) és rombolásra nem túl jó A V-Wing tényleg jobb volt, mint a TIE vadászok bármelyik konstrukciója, bár hiperhajtóművet az sem tartalmazott, de volt pajzsa és egy integrált Q7-es asztomechje. De hát a Birodalom inkább az olcsóbb tömegcikkek felé ment, mint, hogy drágább, de jobb legyen (poén, hogy egy TIE vadászgépet még egy Eta-2-es Jedivadász is leköröz, hát még egy A-Wing). Ugye az X1-esből sem lett semmi, de az Avengereket és a Defendereket sem gyárották széles körben, és azokat is inkább a Birodalom alkonyán, Thrawn ideje alatt.
  5. Dzséjt

    Sorozatok

    De gagyi Ám lehet, hogy éppen ettől lesz jó
  6. Dzséjt

    Filmek

    Nekem is tetszett, csak nem annyira, hogy még egyszer megnézzem
  7. Dzséjt

    SW képregények

    Jó, de az FU-nak is van és meséli is
  8. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Lehet, hogy az Y-Wingeket nem alkalmazták olyan széles körben, mint az ARC-ket. Az ARC-k - legalábbis ahogy elnéztem - jobban manőverezhetők, gyorsabbak és nagyobb tűzerővel bírnak, az Y-Wingnek meg ugye van némi gyártási hibája is, ami miatt úgy lecsupaszították őket az ep4-re. Szóval lehet, hogy a BLT-ket csak addig használták, míg az Incom/Subpro elő nem állt az ARC-kkel, melyek szélesebb körben alkalmazhatóak. Ezért azokat visszavonhatták a frontról, mint a Torrent vadászokat. De az is lehet, hogy majd itt kiderül, hogy az Y-Wingek ugyanúgy egy magánhadsereg részei, mint amilyen a Naboon az N1-esek. És akkor bemesélésre kerülhetne, hogy ez a magánszemély adta a Lázadóknak az Y-Wingeket később. Szerintem ez sem lenne egy rossz húzás.
  9. Dzséjt

    Premier Videó

    Este áttúrom a DVD-imet, hátha meglelem, aztán ha igen, akkor feltöltöm valahová.
  10. Dzséjt

    SW képregények

    Na hát a BF2 története egy kalapos hülyeség, olyat én inkább semmitől sem várnék el Az 501-es légió egy időben (az ep3 cselekményével párhuzamosan) egyszerre volt jelen a Felucian, a Saleucamin, a Coruscanton és minden egyéb játékbeli helyen, miközben a filmből is és az EU-ból is jól tudni, hogy ez baromira nincs így, ők csak a Templom ostrománál voltak jelen. De a Force Unleashednek rendes története van, ami nem ütközik a filmekkel. Szóval szerintem biztos nem ezzel volt a gond, hanem csak azzal, hogy nem magyarázott meg minden kérdést, ami felmerült az elmúlt harminc évben. Legalábbis nekem ez jött le az írásából.
  11. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    NA, mostantól számítva várom a TCW-t. Ez a trailer meggyőzött, hogy érdemes lesz figyelemmel kísérni ezt a sorozatot. Y-Wingek rulezz!!! (Ráadásul S3-asok, nem A4-esek, mint az ep4-5-6-ban, király). Nagyon feelinges.
  12. Dzséjt

    EPV elemzés

    Szerintem már az ep4-ben is Han és Leia között szövődött románc (most attól függetlenül, mik lehettek akkor még Lucas tervei). A film végi ceremónián ugyanis Han rákacsint Leia-ra, és a nő rámosolyog. Luke figyeli az egész jelenetet, de ez nem vált ki belőle semmiféle reakciót. És ugye az ep5-ben sem érdeklődik Leia iránt. Mint ahogy a nő sem Luke iránt.
  13. Dzséjt

    SW képregények

    Benne van, de csak félkész állapotban. Valahogy úgy, mint az ep6-ban a II. Halálcsillag. Vagy még annyi se, ha azt vesszük, hogy az ep4 végéig még nem indulhat el (nem tudom mennyi idővel játszódik ez az ep4 előtt). Hát nem tudom, még nem olvastam el, csak végignéztem. De azért, hogy ez válaszol meg mindent? Ezt várni? Ahogy Ody is írta, arra itt lesz a sorozat. Egy játék képregény adaptációja, aminek fő karakterének még sok köze sincs a kérdésekhez, nehezen tudná elmesélni 19 év történetét (de ezt Zééé, te is leírtad, de ha tudtad, miért vártad?). A Shadow of the Empire-hez való hasonlítás (azon kívül, amit Bomarr is írt) azért sem jó szerintem, mert annak csak pár hetet kellett átölelnie, max egy-két hónapot, míg ennek 19 évet. Ez kevés egyetlen játékra. De ahogy elnéztem, a Lázadók Szövetségének megalakulása tényleg benne van. Plusz, a SotE-nél is rossz volt a képregény az könyvhöz képest, amire kihegyezték azt a kampányt. Én inkább a sorozatra bízom (és attól várom el), hogy mesélje el az ep3 és 4 közötti időket, nem egy videójátéktól Ezekre azért már jó sok EU és a filmek is megadták a választ. A Lázadók Szövetségét tényleg Iblisék alkották, erről vagy öt könyvben volt szó. A pénz egyszerű megválaszolandó, ha azt vesszük, hogy az egyik vezető az alderaani királyi ház tagja volt, és a többi vezető sem éppen az elszegényedettek sorából jött. Obi-Wan azért nem hagyta el a Tatooine-t, mert vigyáznia kellett Luke-ra, egyértelmű a filmben. Leia a Szenátuson belül ténykedet, toborzott, illetve a diplomáciai mentesség leple alatt szabadon ténykedhetett, szállíthatott adatokat, felszereléseket, támogatókat, stb. Az első Halálcsillagot az ep4-ben fejezték be. Az akadémiából és Biggs karakteréből egyértelmű, hogy toborzott emberek is vannak a Birodalomban (a rohamosztagosok között is, pl.: Praji parancsnok), nem csak klónok. A Jedi Templom kérdésével is foglalkozott már pár mű, már 2004 után is. Olyan kérdésekre meg, hogy mikor kezdték el gyártani a Birodalmi csillagrombolókat, szerintem sosem kapunk választ, mint ahogy azt sem tudjuk meg, mikor készültek a Venatorok, hová lettek az Acclamatorok, stb. Nagyvonalakban. Van köztük különbség (főleg a képi dolgokban), de a poénokat lelövi.
  14. Én tuti nem veszem meg (már ha itthon megjelenik), még akkor sem ha lenne rajta szinkron. Meg van mind a hat rész gyáriban, és ha csak nem módosítanak megint valamit a filmeken, akkor maradnak is ezek, míg be nem döglenek
  15. Dzséjt

    EPV elemzés

    The Empire Strikes Back Chapter 9: Luke?s Recovery Time: 0:15:49-0:17:35 Tartalom Luke az Echo bázis gyengélkedőjében úszik egy bacta-tartályban. A gyógyító folyadék könnyűszerrel tűnteti el a sebeit, miközben T2-B és FX-7 az életjeleit ellenőrzik. Az óriás, többkarú hengerre emlékeztető FX egy dugó alakú szerkezetet nyom a tartáj üvegéhez, mire Luke felébred az altatásból és elindul felfelé, hogy kimásszon a bactából. Kicsivel később a gyengélkedőn Luke már a rehabilitációs szobában van, viszonylag épen, bár az arcát még mindig hegek csúfítják. C-3PO újságolja, mennyire örül ő és R2, hogy újra működőképesnek láthatják gazdájukat. Ekkor lép be Han és Chewie. A korelliai azonnal letámadja, hogy barátja egész jól kiheverte a történteket, sőt, akár egy Gundarkkal is birokra kelhetne. Luke jóízűen kuncog egyet, majd hálásan megköszöni Han életmentését. Az ex-csempész hamar hozzáteszi, hogy már másodszor köszöni Luke Solo közbelépését. Ezzel le is tudta Luke-ot, majd elégedetten Leia-hoz fordul. Megkérdi, hogy örül-e a nő, amiért sikerült még egy darabig a bázison tartóztatnia őt. Leia megvonja a vállát, mondván, neki semmi köze ehhez, Reeken tábornok nem enged ki senkit, amíg nem aktiválják az energiamezőt. Han erősen kételkedik Leia szavaiban, szerinte csak a hercegnő nem akarja, hogy egy ilyen jóvágású pasi, mint ő, lelépjen. Leia nem hagyja ezt szó nélkül: ?Sejtelmem sincs, mitől káprázik így a lézeragya.? Chewbacca jóízű nevetésére Han gyorsan odalöki molycsemegének titulált barátjának, hogy ne röhögjön, majd odalép Leia mellé, és miközben azt ecseteli, milyen érzelmeket is árult el Leia a déli-átjáróban, bizalmasan átkarolja. Leia dühe akár a bázist is felfűthette volna, ahogy nekiesik Hannak. Elmondja alávalónak, felfuvalkodottnak, szőrös talpúnak, szoknyapecérnek? mire Han megfordul és meghökkenve visszaszól: ?Honnan tudja, hogy szőrös a talpam?? Miután Leia toporzékolása abbamaradt, Han odahajol a kölyökhöz, és odamondja, hogy szerinte az elevenjébe tapintott, ha így kijött a sodrából. A kijelentésre Leia a trióhoz lép, és egy ?nem ismeri a nőket? kijelentéssel megcsókolja Luke-ot, majd távozik. Az ifjú Skywalker elégedetten dől hátra és teszi tarkóra a kezét, míg Chewie motyog valamit, amivel kivívja Han áll-leesését. Közben a hangszórókból egy hang mindenkit az irányító központba hív. Solo odaveti Luke-nak, hogy ?Kiheveri.?, majd Chewie-vel és a két droiddal a sarkában elhagyja a gyengélkedőt. C-3PO még odavet egy bocsánatot. Fejezet vége ------------------------------------------------------------------------------------------------ Aranyos jelenet, főleg Han és Leia civódása miatt. Illetve, láthatunk valami újat az SW-s orvoslásról (kicsit hiányoltam is a bactát az ep3-ból). Jó kis párhuzam, hogy mind Luke-ot, mind Anakint egy T1-B droid gyógyítja. Na de a Han-Leia páros az viszi a hátán a jelenetet. Ahogy húzzák egymás idegeit, vagyis inkább Han húzza Leia idegeit, az frenetikus. Meg a két háttérszereplő, C-3PO, ahogy odatotyog a csapathoz, mikor Leia megcsókolja Luke-ot. Illetve Chewie, aki folyamatosan kommentálja a dolgokat, csak kár, hogy nem értjük, mit mond. Pedig Solo arckifejezéseit nézve érdekes dolgokat Ráadásul, a jelenetben egy kicsit megnyugodhat az ember, végre együtt a csapat, vidámak is, végre lehet lazítani a film eleje óta tartó feszültség után.
  16. Dzséjt

    The Clone Wars mozifilm

    Akkor velem egyezkedhetsz
  17. Dzséjt

    SW képregények

    Hoplá, ezt nem ismertem
  18. Dzséjt

    Filmek

    Sajnos a Fox egy rettenetesen szemét és baromira pénzsóvár társaság. Náluk nincs olyan, hogy a "rendező filmje", olyan van, hogy a "Fox filmje". Húsz perccel hosszabb, mint ahogy tervezték? Ki nem tojja le? Húsz perccel kurtítják. Túl véres, és emiatt korhatáros lesz? Se baj, utasítják a rendezőt, hogy csinálja meg úgy, hogy ne legyen véres. Túl sokáig készül a film, mert a Fox eleve elcseszte az egész előkészületet? Se baj, rákenik az egészet arra a rendezőre, akit eleve bábnak akartak, és aki ennek ellenére nem hagyta magát és lelkiismeretesen filmet faragot az addigi WC-tölteléknek sem jó anyagból. A Fox magasról tesz a rendezői elképzelésekre, a film minőségére, csak legyen film és lehessen jó sok moziba bemutatni. Nem csodálom, hogy David Fincher elküldte őket az ősi mesterséget űző édes anyjukba, míg Lucas azon túl, hogy kicseszett velük, a TCW-t jól ki is ragadta a kezükből. Persze a többi stúdiót sem kell félteni, de szerintem jelenleg Hollywoodban a sok szemét közül a Fox a legszemetebb.
  19. Dzséjt

    SW képregények

    De furcsa. Azért jó az Unleashedben, hogy ez lesz az első olyan SW játék, mely nem filmfeldolgozás és az ep1-2-3 karaktereit mozgatja az ő arcukkal (nem mellesleg, a legszebb SW játék, én már csak a videók miatt is végignyomnám, ha tehetném).
  20. Dzséjt

    Filmek

    Ó a drága, rendes, aranyos, mélyen tisztelt és szeretett Twenthy Centuri Fox :D
  21. Dzséjt

    Vélemények a Legends művekről

    Kettő? Nem csak egy van? A Vadászó árnyék. Melyik a másik? A Vadászó árnyék nekem speciel nem tetszett, a vége kezdett nagyon elcsépelt lenni azzal a bazi sok véletlennel.
  22. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Megjelenik a KE? Hálelúúúújaaaa Én tuti megveszem (a könyvet is, ha egyszer kapható lesz...), imádom ezeket az enciklopédiákat.
  23. Dzséjt

    The Clone Wars mozifilm

    Persze.
  24. Dzséjt

    Vélemények a Legends művekről

    Nem biztos, hogy ócska, és, hogy nem állja meg a helyét az SW valóságában
  25. Dzséjt

    The Clone Wars mozifilm

    1. Án akarok és egyelőre úgy tűnik, tudok is menni (mondjuk ezt betervezem, aztán megpukadhat, aki mást tervez nekem). 2. A hol mindegy számomra, a mikorhoz meg annyit, hogy azért oda is érhessek/sünk 3. Az mindegy szerintem. A szinkronnak meg lesz az a "bája", hogy elméletben a filmes szinkronon szólalnak meg, így kicsit olyan, mintha az eredeti színészek játszanának. Az angol meg hát, azt tudjuk, miért jó.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.