Dzséjt összes hozzászólása
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Az ep1-2 között 10 év telt el, ebbe aztán mindent beleképzelhetsz, ami szem s szájnak ingere. És ott a jelenet, amit Ody említett, tökéletesen - ha nem is szájbarágósan - prezentája, hogy Anakin gondolt az anyjára közben is. Plusz, van később egy másik beszélgetés Padmé és Anakin között, melyben elmondják, mit nem szabad egy Jedinek. Remekül kikövetkeztethető ebből, hogy ha akart volna sem tehetett volna semmit az anyjáért. Az pedig, hogy az EU írói nem tudnak ezzel mit kezdeni, az nem az ep1-2-3 hibája. Padmé pedig semmit sem tehetett volna Shmiért. Mit? A Tatooine nem része a Köztársasságnak, a huttokkal pedig aligha lehetett volna megegyezni (hogy is mondta Qui-Gon? Ha a huttok megtudnák kicsoda Padmé, ugyanazt tennék vele, mint amit a Kereskedelmi Szövetség tenne). Én olyan nyugodt vagyok barátocskám, hogy hozzám képest a lajhár kapkodó idegbeteg Az jó, ha súlyos, mert súlyos poén volt
-
Sorozatok
Cobol 12 kolóniája már megvolt, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem gyalog jártak egyik bolygóról a másikra (ekkoriban ráadásul nem volt még olyan gyors az űrutazás, így többszőr használták az FTL hajtóműveket, amik végül a BSG-re kikoptak).
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Kis poénkodás, mint túlreagálás. Ilyet sem pipáltam még Az ep2 előtt el tudtam volna ezt képzelni, de az ep2-3-ban lévő Anakin karkaterhez semmiképpen sem tudnám hozzácsapni ezt (még csak Shmi karakteréhez sem).
- Sorozatok
- SAGA Kvíz
-
The Clone Wars mozifilm
Nálam is bejönnek a képek. Frankó plakátok, és már a karakterek kinézetét is egész megszoktam (mire nem jó egy reklám-kampány ).
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Hát elképzelem, ahogy az anyja ellen játsza ki Anakint Palpatine. Hm... - Állj át a Sötét Oldalra, hogy megmentsd anyádat. - És Padmé. - Ne törődj most a csajjal, anyádról beszélek. Bajban van. - Ja, jó... de mi legyen aztán Padméval? - Majd megbeszélitek, vagy veszel neki egy Galaxis-kart, aztán örülni fog. A lényeg, hogy tanulj tőlem és elég lesz a hatalmad, hogy megmentsd anyádat. Ez egy kicsit olyan foglalkozunk anyucival, de a feleségünket le se csokizzuk életérzést vitt volna a filmbe. És valahogy az anya iránti szeretet nem tudom elképzelni olyannak, amit a visszájára lehet fordítani. MErt ugye a szerelmet féltékenységgé lehet avanzsálni, ami a durva ragaszkodás mellékterméke, ami a Sötét Oldal egy jellemzője. De az ember az anyjára nem lesz féltékeny, nem ragaszkodik oly mérhetetlenül hozzá, hogy a végén már a tulajdonának képzeli (főleg, mert az anyai szeretet - jó esetben - alap és megszakíthatatlan) az anyját.
-
A Klónhadsereg
Pontosan. Az ep1-ben nem volt benne, az összes Tanácstagot ismerjük, és mivel az ep2-re csak két Jedi cserélődött le (Yaddle és Yarael Poof Cloeman Treborra és Shaak Ti-re), míg Syfot úgy hivatkozik rá Lama, hogy "leading member of the Jedi Council", vagyis a Jedi Tanács vezető tagja, nem hiszem, hogy az elmúlt tíz évben egy pár napra beugrott Tanácstagról lenne szó (és Obi-Wan nem akadt fenn azon, hogy vezető tanácstagnak lett titulálva). Viszont, ha Syfo az ep1 előtt halt meg, akkor Dooku még nem ölhette meg, hiszen akkor Sidiousnak még ott volt Maul. Szóval, Syfo biztos nem rendelhette meg, mert az ep1 előtti időkben nem lehetett rá oka, hiszen a Sith létezésére csak az ep1 végén derült fény. Az ep1 és 2 között meg azért nem igazán lehetett, mert a vezető tagok a Tanácsban végig ugyanazok (Yoda, Windu, Ki-Adi, Plo Koon, Tiin, legalábbis a Tanács magját az EU szerint öt örök tagságot kapott Jedi alkotja, és ezek öten vannak, akik minden részben ott ücsörögnek).
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
A Star Trek folytatása az Enterprise, ami előzmény, akárcsak a Star Trek (a 11. új film). Az Alien folytatása az Alien vs Predator, ami előzmény. Szóval a kijelentésed, hogy "Más filmnél érdekes módon nincs ilyen megosztottság" nem állja meg a helyét, mert van. Jáj, ne is mond. Bár talán jó lesz... mondjuk nálam már sikerült egy-két részt (évadot) úgy elrontani, hogy aztán csúnyán nézzek rá (Enterprise 1-2. évada, legutolsó része, Voyager 7. évadának nagy része). Ehhez szerény véleményem szerint minden joga meg is van, elvégre az ő meséje. Mindehez tegyük hozzá, hogy - mivel nem hagyhatja egy főszereplő sorsát ilyen mértékben lógva - legalább egyszer drasztikusan bele kellett volna nyúlnia a történetbe, ahol megmondja Leia, mi történt az anyjával, mert erre hangyafütyinyi utalás sincsen, még a könyvben sem. Alderaanra ment, aztán ott mit csinált? Csendben kötögetve megvárta, míg a Birodalom átveszi a hatalmat? Segített a Lázadásban? Elvitte az infarktus? Szóval, ahogy Ody mondta, egy ilyen kaliberű főszereplőt lógva hagyni megbocsájthatatlan lett volna. Így van egy kérdésünk, úgy lenne több tucat. Amit aztán meg elvárt volna a tisztelt publikum, hogy magyarázzon meg Lucas, mert ugye egyik felének nem tetszene az EU. Ha meg belenyúl a filmbe - és ez azért drasztikus belenyúlás lett volna - akkor meg az lett volna a baj.
- Filmek
- SAGA Kvíz
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Hát nem is veletek van bajom, az fix, azért is hangsúlyoztam ki, hogy ez inkább a sz*rozókra vonatkozik. Csak mikor ilyet olvas az ember, hogy belemagyarázás az egész, akkor kicsit úgy érzi, hogy le van nézve a magas paciórl a felismerhetetlenségig, mert miért vagyunk mi olyan lámák, hogy vakon imádunk, és teóriákat gyártunk. Tudom, nem mondja ki senki, de a szóhasználatban, pláne, ha még jelzőket is hozzácsapnak, akkor bizony, ez érződik. Legalábbis számomra. Szerk.: Na ez most olyan nyafogós lett
-
A Klónhadsereg
1. Hát ezt az ismert problematikák után kizártuk. Azért a kaminoiaknak baromi nagy anyagi kockázat az, hogy nem fizetettnek egy zsíros előleget, hiszen nem kis tételre kaptak megrendelést és nem pár hónapig tart az erőforrások felzabálása. Így is pánikolhattak, hogy tíz évig kuss volt a Jedik felől. 2. Ez meglehet, de van benne kockázat. Ha a kereskedelmiek csak megneszelik, hogy ő áll a háttérben, bajban van a Szeparatista mozgalom. 3. Szerintem semmit sem kockáztaott. Ha a Kereskedelmi Szövetség vezérhajójával rádiózgatott egyszerű szenátorként, hát főkancellárként minimum nem csapott rá senki a kezére, ha telefonálgat. A köpeny eltakarta az arcát, a munkatársai meg tudták, kicsoda, micsoda ő. Nuku kockázat.
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Hát neked aztán mindenre van válaszod C-3PO-val az ep3 végéig Obi-Wan nem is találkozott! Az ep1-2-ben az aréna más pontjain volt (nem mellesleg még csak aranyszínű sem volt), az ep3-ban meg jól elkerülték egymást. A Mustafaron találkoztak először (legalábbis film szerint), mikor ment be Obi-Wan a hajóba, és C odatotyogott hozzá. Azon kívül max az apartmanban futhattak össze, mikor Obi ott járt. De először csak akkor látta C-t és R2-t együtt, mikor a hajóra felszállt a Mustafaron a csata után. Ebből aztán elég nehéz lenne leszűrnie, hogy ez a két droid együtt jár. Na hát remake nekem sem kéne, de szerintem a közeljövőben ettől nem kell félnünk. Szép és jó, hogy régen ilyen szép és jó volt, de ugye elhiszitek, hogy a kor megváltozásával azoknak, akik nem olyan "vének", mint ti, azoknak is szép és jó, és ha nekünk meg kell érteni benneteket, ezt mi is elvárhatjuk, akik inkább nem keseregnek, hanem saját magyarázatokat keresnek (bár ez inkább azokra vonatkozik, akik lendületből szarnak titulálják az ep1-2-3-at, és hülyének azt, aki szeretni meri).
- SAGA Kvíz
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Nekem '97-ig könyvem sem volt, csak a három film (csendben súgom)
- SAGA Kvíz
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Hát mélységesen sajnálom, hogy én az ep6 után születtem, de remélem megbocsátható tényező ez és még ér valamit a véleményem Star Wars tekintetében. Sajnos nem tudtam sürgetni az apukámat és az anyukámat, pedig a reinkarnációs irodában direkt ahhoz az ablakohoz álltam, ami előtt te is voltál, csak miután felbosszantottad a nénit a kukacoskodásoddal, így előttem bezárták az ablakot és csak húsz év után nyitották ki Viszont, ettől függetlenül 14 évig csak úgy néztem/olvastam én is Star Warsot és fújtam kívülről (az eredeti) szinkront, hogy nem volt előtte ep1-2-3, szóval azért nekem is kialakultak már a prekoncepcióim, mire megnéztem az ep1-et. És érdekes módon, túlléptem mindegyiken. Jó, előny, hogy nem gyerek fejjel könnyebben befogadtam az ep1-et, és sosem ragaszkodtam görcsösen a prekoncepcióimhoz (ellenben az igazamhoz ).
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Tudom, én vezetem őket De akkor is, szerintem hülyeség amiatt fújni egy filmre, mert valaki nem úgy képzelte el. Persze, van úgy, hogy a nem így elképzelés után is egy baromi gyatra filmet kapunk, de hát te is írtad, hogy ez nem ennél a filmnél van. Lehet nem túl kedves ez a véleményem, de ez a véleményem. Ezt sosem fogom tudni megérteni. Lezsámítva a Star Trek, a Stargate, az Alien&Predator, a Terminator franchise-okat. Csak, hogy most hirtelen lekapjak négyet a polcról Ja, Tenel Ka-nak volt még egy kérdése a másik topicban, hogy emlékezni fog-e valaki arra, milyen volt az ep4-5-6 eredetileg. A válasz szerintem igen. Aki megvette és/vagy letöltötte a DVD-t, az emlékezhet rá.
-
A Klónhadsereg
Lehet, hogy véletlen volt, és csak kihasználták, hogy meghalt a Jedi Tanács egy tagja. De az is lehet, hogy Maul maga ölte meg, hogy aztán elterelésnek használhassák.
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Szerintem is... persze, ez megint csak belemagyarázás, ami rossz dolog
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Na, talán itt jó lesz, amit a Dagobah topicban elkezdtünk, mert azért reagálni akartam rá, de offolni nem: Hát, azért az ritka nagy egora utal, ha valaki azt várja, hogy az ő elképzeléseihez igazodjon egy film (nem sértésnek szánom) Én a könyvet mindig is kicsit félve kezeltem (az ep6-ot, az ep4-ben nem emlékeztem hülyeségekre, a többit meg nem olvastam akkor még - az ep1-2-3 ugye nem is létezett). Pont amiatt, hogy Obi-Wan és Owen testvérek. Ezt én kb. lehetetlennek találtam, egyrészt, mert az egyikük Lars, a másikuk Kenobi, aztán, Lars nem mutatta az Erőre való fogékonyságot (pedig már a kezdet kezdete óta örökletesnek vélem), másrézt nem hasonlítanak, harmadrészt Obi-Want kicsit sem rázta meg a halála. Szóval, olyan baromságnak tűnt nekem ez mindig is, hogy inkább semmit sem hittem el a könyvből. Az is ellentmondásnak tűnt, hogy Leia ilyen mértékben emlékezett az anyjára, mert a filmben azért nem ezt hangsúlyozza. Legalábbis, ha lenne konkrét emlékem az anyámról, egy kérdésre, hogy emlékszem-e rá, én azért inkább elmondanám azt a konkrét emléket. Kevésbé lennék metafórikus, bizonytalan. De ugyanilyen durva ellentmondások vannak az ep3 könyvben is, pedig az párhuzamban készült a filmmel. Szóval, ha van rajta sapka, azért rúgdossuk meg, ha nincs rajta sapka, azért rúgdossuk meg. Tök mindegy, csak rúgdossuk meg. Te emlékeznél arra, ha 19 évvel később szembejönne veled a barátod hűtőszekrénye? Kapásból egyből felismernéd?
-
A Klónhadsereg
A pénzzel akkor lett volna gond, ha ténylegesen a valódi Syfo rendelte volna meg a klónokat. Ő nem vehetett volna le pénzt a Köztársaság, a Jedi Templom vagy a kereskedelmi szervezetek számlájáról, legalábbis észrevétlenül. Ezért kizárt, hogy tényleg ő volt, ahogy az EU kitalálta. Hogy Sidious vagy Tyrannus volt-e a megrendelő, az meg már talán mellékes is, de az tuti, hogy a két Sith valamelyike volt. Sidious intézhette hologramon keresztül a tárgyalást, viszont Dooku megnyerőbb alak, így jobb üzletkötő. Viszont nála fenn áll a veszély, hogy ha megkérdik Lámát, hogy írja le Syfot, akkor megadja Dooku személyleírását. Sidious esetében csak annyit mondhatna, hogy egy köpenyes alak, csuklyában, ez viszont elég általános viselet a Jediknél. Hm... hát ez legalább azt megerősíti, hogy Lucas elképzelése szerint Sidious volt a megrendelő. Bár szerintem így jobb, ahogy a filmben van. Egyrészt, mert lehet rajta agyalogni, másrészt, mert így tényleg megkavarják a Jediket is. Egy nem létező alakra azonnal rábökhették volna, hogy a Sith az, viszont egy létező Jedi mester esetében már azt is ki kell deríteni, hogy a jő mester tett-e ilyen intézkedést, vagy sem? Halott-e vagy sem? Ő-e a Sith, vagy sem? Tehát elindulnak egy másik, holt (és kihült) nyomon, amin elcsámcsoghatnak, Sidious meg örülhet, a Jedik hosszú ideig nem őt hajkurásszák.
-
Yoda
Ezzel kapcsolatban felmerült bennem valami. Ugye az alapvető különbség Qui-Gon Jinn és a Tanács Jedijei között az volt, hogy Qui-Gon a jelent is figyelembe vette, míg a Tanács, főleg Yoda, a jövő eseményeit fürkészve hozott döntéseket. Példának okáért, Anakinnak ködös volt a jövője, ezért nem hoztak egyértelmű döntést vele kapcsolatban az első körben. Az ep2-ből tudjuk, hogy a jövőt kifürkészni már lehetetlen. Na most, mi van, ha Yoda annyira hozzászokott a jövő fürkészéséhez, hogy az már a jelen rovására ment. Vagyis, ezt látta az egyetlen módszernek, kivizsgálni, melyik út hova vezet, és aszerint elindulni, ám ezúttal minden út a semmibe vezetet, hiszen a Sötét Oldal miatt nem láthatta a jövőt. S mivel ő ebben a módszerben volt a legjobb, végig azon fáradozott, hogy megpróbálja áttörni a Sötét Oldal gátját, nem is gondolva esetleges más módszerek alkalmazására. Vagyis talán kicsit túl vakon kezdett hinni az Erő mindenhatóságában.
- Filmek