Dzséjt összes hozzászólása
- SAGA Kvíz
-
Klón háború - Yoda felelőssége
Nagyobb felelőtlenség, mint veszni hagyni a Köztársaságot (ami valójában nem opció egy Jedi számára... legalábbis az ep1-2-3 idejében, de főleg az ep3 idejében)? Mert ha nem vetik be a klónokat, Dooku és barátságos kis kompániája azonnal nyert, és kétlem, hogy Gunray, Poggle vagy bárki a Szeparatisták közül megtartaná a demokráciát, vagy a Jedi Rendet. Ráadásul, ama tény mellett sem mehetünk el, hogy Palpatine elrendelte a hadsereg felállítását, és mivel ő is tud a klónok létezéséről (attól függetlenül, hogy ő Sidious), sőt, az egész lojalista bizottság, nem hiszem, hogy ezután bárki elkezdene toborzóirodákat és kiképzőtáborokat nyitni, hogy addig is, míg hónapokig képzik a katonákat, a Szeparatisták támadjanak (pedig már Bail is bizotsra veszi ezt). Ha nem teszi meg Yoda, megteszi más, teszem azt, a Szenátus (Palpatine kijátszotta volna, de lehet, hogy arra sem lett volna szükség, hiszen Ask Moe és Bail is arról beszéltek az ep2-ben, hogy a klónokat vetnék be). Jobb lett volna? Aligha. Egyszerűen Yoda, mint a Jedi Rend felelős tagja, ebben a helyzetben nem válogathatott a válaztásokban. Ha nem teszi, megteszi más, vagy elpusztul a Köztársaság és vele együtt a Rend, amit ugye óvniuk kellett. Hogy utánna miért nem nyomozott? Honnét tudjuk, hogy nem? Lehet, hogy majd a The Clone Warsban erről is lesz szó. Vagy lehet, hogy csak falakba ütközött. Arról nem beszélve, hogy ha találna valami bizonyítékot arra, hogy a hadsereget ki is rendelte, akkor mit tehettek volna? Visszavonják a klónokat a frontról? Megölik őket? Megint ott vannak, ahol a part szakad, mert, hogy ezt a Szenátus nem engedte volna, az hétszentség, hisze a klónok kivonásával a Köztársaság megintcsak bebukta volna a háborút, viszont a Jediket hirtelen szó szerint mindenki meggyűlölte volna, és a 66-os parancsot akár a háború közepén is kiadhatták volna. Maximum a Jedik jobban védekeznek és otthagyják a Hadsereget, de ez azon a ponton túl, ahol már nem csak a Jedik voltak a vezetők, hanem képbe került Tarkin és a többi hasonszőrű tiszt, szintén kellemetlen, mert a klónokat ugyanúgy ellenük fordíthatták volna. Tehát Yoda és a Jedik a Geonosis után is kényszerpályán maradtak, amiről nem tudtak letérni. Mondhatni, a Sithek megásták nekik a sírt, és csak egy utat hagytak nyitva, ami egyenesen belevezetet.
- SAGA Kvíz
- SAGA Kvíz
-
Sorozatok
Nekem nagyon. Bár nem volt még olyan igazán kiváló rész (általában az évadnyitókat ilyenre szoktam értékelni, de ezúttal - főleg a 4. évad harmatos cliffhangere miatt - ez csak egy jó rész letT), de mindegyik szórakoztatott és jó volt (azért a 3. rész felé már javában le szokott ülni a sorozat és csak a közepére ébred fel újra). Szóval, úgy vagyok vele, hogy ha ez lenne az átlaga az évadnak, akkor ez lenne a legjobb évad. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy a tendenciát nem fogják tudni tartani... vagy megint rosszúl osztják el a részeket. Az új részt még nem láttam, de várom, mert Spoiler: Végre lesz benne egy nem ember idegen faj
- Egyéb fontos
-
Klón háború - Yoda felelőssége
Volt választása? Ha nem a klónokat, akkor mit vetett volna be? A Jedik nem voltak elegen egy háború megvívására. Küldték volna a Szenátust hadba? Esetleg a Kék Testőröket? Vagy a huttok zsoldosait? Coruscant jámbor népét? A Naboo haderejét? Egyetlen bolygó részben nem túl fejlett, részben nem sokat érő hadserege nem ér sokat egy Galaxis méretű háborúban. Az pedig szinte kizárt, hogy a Köztársaságban lévő bolygók esetleges magánhadseregei, akik sosem háborúztak, és inkább voltak díszek (lásd.: Naboo), összefogtak volna. Sajnos, a Galaxisban két akkora és olyan fejlett és képzett hadsereg volt, amit bevethettek egy ekkora háborúban: a kereskedelmi szervezetek droidcsapatai, melyeket valami élelmes Sith-páros egy zászló alá toborzott. És a klónok. És azért kétlem, hogy Obi-Wan jelentése után Yoda a Kaminora érve egyáltalán fontolgatta azt, hogy nem viszi magával a klónokat (főleg, hogy eleve ezzel a céllal ment a bolygóra). Ha meg még meg is látta őket és Lama Su előadta a reklámszövegét, hojé: 10 éves képzés, eleve erre a célra való létrehozás, fegyverek, járművek, páncélzat, felszerelések, egy mandoli fejvadász, mint kiképzőtiszt. Tökéletes kondíció, harci ismeretek. Mi mást mondott volna ezután Yoda?
- SAGA Kvíz
-
SAGA Kvíz
Köszi Obi1, kolmilan, Coce, MissKarrde De jó, mondjuk kár, hogy ilyen rövid volt ez a döntő De azért nagyon-nagyon happy vagyok. A választ Pablo Hidalgo naplójában találtam meg. A 28. naplóban, melynek címe One Day. Élő linket nem találtam, de itt az ominózus bekezdés a naplóból: "The first take isn't very involved at all. In fact, no actors are in it. It's a "control take," a clean plate of the environment for the benefit of Industrial Light & Magic. "And... action!" George calls, as two cameras pan along the lobby. He calls cut as the cameras finish their moves." A napló kivonatos tartalmára leltem csak rá a neten , méghozzá a jó öreg starwars.hu az ep3 készítésével foglalkozó szekciójában (ebből tudtam meg a választ, a naplókat csak utánna kerítettem elő, szóval a döntő kérdés megfejtése egy magyar oldalon volt, ez aztán az irónia ): http://www.starwars.hu/enciklopedia/filmje...oldal_alcim.htm A negyedik bekezdésben van a válasz: "Az első felvétel az üres díszletben, az ILM számára készült"
-
The Clone Wars mozifilm
Nekem nyolc, ha tudok menni, akkor akármikor nézzük, ott leszek. Jelenleg üres a határidő naplóm szerptemberre
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Jó kis összefoglaló, Pildi. Kedvet csináltál, hogy én is újra beiktassak egy ilyen maratont
-
Egyéb fontos
Hát az biztos, hogy vannak olyan "öregek", akik jobbak, mint a "fiatalok" Ott az egyik nagymamám, túlvan a hatvanon és bakker, mintha csak 30-40 lenne (mondjuk a dédimamám is olyan volt 90 évesen, mint mások 70-en). Az elmúlt pár évben (mióta a papám meghalt) bejárta a fél világot, minden évben kiutazik pár hónapra Svájcba, aztán mikor hazajön, megy vissza dolgozni (szakács, méghozzá remek).
- SAGA Kvíz
-
The Clone Wars mozifilm
Vagy Star Wars premiert
-
Filmek
Hát, ez az Alapítvány, amenyniben elkésül, max annyira fog hasoníltani a könyvekre, mint a Blade Runner az Álmodnak-e a robotok elektronikus bárányokra, az Én, a robot az Én, a robotra, vagy a Starship Troopers a Csillagközi invázióra. Szóval nagyvonalakban (mint a legtöbb adaptáció ).
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot Ody!
-
Gyűjtemények
Néha azért fel is kelhetne
-
Egyéb fontos
Könnyebbet már keresve sem találhattál volna Én a házimunkát húztam anno Bakker, most volt Street Racing? Ezt benéztem, azt hittem jövő héten lesz. Pedig le akartam menni
- Filmek
-
A The Mandalorian sorozat
Tényleg jó lenne, és esély is van rá. Lucas meg tudja fizetni, ráadásul készített már zenét sorozathoz. Szóval, ez baromi jó lenne
-
EPV elemzés
Az ep5 ilyen téren szerintem olyan, mint az ep3. Az eleje mozgalmasabb, mint a többi rész, de a közepén viszonylag leül. A karakterközpontú részeket csak kis ideig szakítja meg akció. Csak míg az ep3-ban ez hirtelen durr bele (mint az ep4 esetében), és fokozatosan ül le a film, addig az ep5 fokozatosan gyorsul, majd hirtelen ül le.
-
A Sith program: "Jedi Order 66"
Mondjuk annyiból feltételezhető, hogy ezek a parancsnok csak később születtek meg, hogy a való életben sem a hadsereg felállításának pillanatában fogantak. Sőt, adott esetben csak a parancs kiadása idejében jött létre, mint a General Order 1, melyet Japán kapitulációja után hagytak jóvá (1945. 08. 17-én). Na és most megint indul az agyalás A filmből tudjuk, hogy Palpatine az ep3 alatt új jogokat kapott. Az EU-ból tudjuk (könyv, képregény, kivágott jelenet), hogy eme jogok azt tették lehetővé, hogy kiváltva a Szenátust ő legyen a hadsereg legfőbb parancsnoka. Na már most, mi van, ha a klón parancsnokok csak ezután kapták meg a parancs leírását. Ezáltal Palpatine ténykedhetett a Jedik háta mögött (hiszen mint főparancsnok és a Köztársaság feje, már nem tartozik beszámolónak senkinek), így hát ők nem is tudhatták; nincs veszélye annak, hogy idő előtt elkottyintja valamelyik klón; illetve Palpatine is ráért csak akkor "feltölteni" a parancsot, ha már biztos a pozíciója (hiszen, ha nem ő a legfőbb úr, akkor úgysincs értelme a parancsnak, mert nem adhatja ki). Persze, erre nincs bizonyíték még az EU-ban sem, csak elmélkedem.
-
Filmek
Nekem sem TDK: Oldi véleményén vagyok, lehet, hogy überalles film, de amíg nem láttam, addig csak annyival nő ki a többi film közül, hogy ezt moziban akarom látni (de a Múmiát, a Wall-E-t, a Hankockot és a The Clone Warst is ). Hogy jobb-e a Keresztapánál, az ízlés kérdése. Imádom a Godfather trilógiát, mégis jobbnak tartom a Jurassic Parkot. De ez sem több vagy meghatározóbb vélemény, mint az IMDb helyezése (az emberek többsége szerintem túlértékelik a listákat). Ja, az is biztos, hogy Oldi "csak egy jó film" kifejezése nem negatív, sőt, egyet értek vele. Ennél több nem is kell. És már láthatatlanban is jó filmnek titulálni, az miért lenne negatív. A "csak" szó miatt? Hát láthatatlanban csak nem fog mást mondani.
-
Gyűjtemények
Én a csajt is szívesen tudnám a gyűjteményemben
-
Filmek
Elolvastam a Múmia 3 kritikát. Hát, nehezemre esik egy olyan kritikát komolyan venni, melynek írója még a mondatkezdő nagybetűt sem ismeri (Stílus? Nagy büdös frászt!). Arany középút. Egy részük Ledger miatt ment, egy részük a Begins miatt, egy részük meg nem tudott mit kezdeni a szabadidejével