Dzséjt összes hozzászólása
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Jó lesz ez
-
Egyéb fontos
Mondom én, hogy te leszel a könyvelőm
-
A Jedi és a Sith rend
Pedig a bukásuk mikéntje is ezt sugallja, meg Yoda is állítja, hogy a Jedikkel baj van "túlságosan magabiztosak". Jól működtek, szépen tették a dolgukat, csak éppen mindezt ugyanúgy tették, mint ezer évvel azelőtt. Példának okáért ott a Sith keresésének mikéntje. Föl se merül bennük, hogy a Sith nem rejtőzik, hanem az orruk előtt van, pedig a Köztársaság vége felé Palpatine körül a dolgok már egyáltalán nincsenek rendben, és ha iciripicirit is foglalkoztak volna azzal a lehetőséggel, hogy árnyék kergetése helyett egy embert vesznek célba, rájöttek volna a dolgokra. Palpatine-nak nőttön nőtt a hatalma, végül már a Jedikre is kiterjesztette. A Sith egyeduralkodó akar lenni. Palpatine már egyeduralkodó a Szenátusban. Logikus következtetés? Vagy Sith, vagy a Sithez legközelebbi báb. S mikor végre elkezdenek gyanakodni, akkor is mit tesznek? Suta, buta módon ráküldik a leglabilisabb Jedijüket, akiben mindenki kételkedik, akiről tudják, hogy nagyon közel áll Palpatine-hoz. De fel sem merül bennük, hogy valaki is elárulná a Jedi Rendet. Hiszen három évvel azelőtt még azt is kizártnak tartották, hogy Dooku rosszfiú lenne. Egyenesen lehetetlen volt, és Windu úgy magyarázta meg Padménak, hogy a hajdani Jedi nem követ el merényletet, mintha a szenátornő legalábbis az egész Rendet sértegette volt. Szóval azért megvolt itt az arrogancia. Elvetették a lehetőséget, hogy a Sith mindannyiukat átverte (olyannyira, hogy Windu még akkor is kételkedett, mikor Anakin megmondta neki). Kizártnak tartják, hogy egy Jedi áruló legyen (Dookut is elvetik, majd úgy érzem, később Anakinnál sem számolnak ezzel a lehetőséggel, hiszen Windu végig figyelmen kívül hagyja Palpatine-nál, pedig a srác szavaiból hamar le lehetett volna szűrni, hogy nem az ő oldalukon áll). És ami szerintem a legszembetűnőbb hiba, hogy számukra ár minden csak fénykarddal volt megoldható. Egy Sith legyőzése csak így működhet (oké, ebben van valami, mert négyből csak egy állt vissza, viszont az ellen az egy ellen is kétszer mentek fénykarddal). Mikor arra készülnek, hogy elfognak valakit, szintén fénykardot ragadnak (ha Grievoust nem is, de Jangot az Erő használatával le lehetett volna fegyverezni). Ellenben Luke már Jabbahoz is tárgyalni ment, igaz, ez egy alapos terv része is volt. Arról nem beszélve, hogy hajlandó volt eldobni a fénykardot. A Jedik ugyanígy kisétálhattak volna a háborúból, miután már voltak tisztek.
-
Egyéb fontos
Már tudom, kire bízom a könyvelésem
- Filmek
- Kantin
- Filmek
- Kantin
- Filmek
- Kantin
-
2007-12-13
Dai Nogas Jedinek vagy minek volt a neve.
- 2007-12-13
-
2007-12-13
homoksikló, X-Wing, speederbike, hósikló, Lambda komp
-
2007-12-13
homoksikló, X-Wing, speederbike, hósikló
- 2007-12-13
- Filmek
- Kantin
- Kantin
- Kantin
-
Obi1-nak 87 perc múlva meg kell nyomnia a gombot
Kész, kifeküdtem, ez ütött
- Filmek
-
Filmek
Arcmászó ügyben lehet igazad van Bár inkább AVPR-ig, és aztán Alienstől, mert az Alienben nem csipognak Húúúú... petíció? Erről lemaradtam. Pedig megkapták az "s" betűt meg még bónuszba a Requiem címet is. Mi meg nem (legalábbis az "s" betű a trailerben benne van, az intercom már nem jegyzi) Ezt a visszazuhanást már a "Texas script" - legelső verziója a scriptnek - is jegyezte (sőt, a két script nem sokban különbözik, csak néhény helyszín és felállás). A rendezők már a kezdet kezdetén megírták, hogy az AVP végét újraforgatták saját szájízük szerint (ez tény, a hajó kívülről más, belülről kicsit más, jelentősen kevesebb a ragadozó, stb). Szóval ez majdnem kész tény volt (persze, amíg a filmet ki nem adják a vágószobából, minden max 99% lehet, és már most is van valami kavarc eme AVP-s folytatás körül, hogy a DVD verzión más lesz a film eleje...).
-
Egyéb fontos
Hát, kalapot emelek Gratula. A csorba köszörüléséhez meg sok sikert.
-
Filmek
Január 18? Miről beszélsz? 31-e, ez kristálytisztán meg van adva az intercom oldalán: http://www.intercom.hu/?page=3&id=7688 Január 18-ról meg valamikor réges régen, egy messzi-messzi galaxisban, mikor a film még csak készült, akkor volt szó. Másrészt, jó hogy alig pár sorral lejebb írtam, hogy meg van vágva ez az "öt perc". Még a zene nagyrésze sem a filmből van, a lezuhanástól már az Alien Resurrection és a Predator zenéje szól. Harmadrészt? Milyen 3 év? A film közvetlen az AVP-vel folytatódik (nyílvánvaló jelenetekből ez leszűrhető). Mégis mi lenne 3 év ezen? Jó, ha két nap eltérés lesz a piramis felrobbanása és Guinneson lakóinak harmadik típusú seggbeharapása között. Az arctámadók az Aliens óta csipognak, és ott is jó kondiban voltak. Hiszen úgy pattogtak, mint a nikkelbolha. Egyedül a géppisztolytüzet nem bírták legyűrni.
- Filmek