Dzséjt összes hozzászólása
-
Rian Johnson új trilógiája
Akiknek meg is lesz a tiszta hasznuk a rajongókból, és nem a mozijegyeknek, hanem a merchandise-nak hála. De az is ziher, hogy a rajongók a mozibevétel árát is megtoldják pár misivel. Szóval miattuk nem kell aggódni. Az átlagnéző az, akivel itt kalkulálni kell, mert ők vannak többen és ők tartják el a mozit. Azelőtt meg Irvin Kershnert sírták vissza, azelőtt meg Lucast sírták vissza... Ezért ostoba faj a rajongók egy része. Ezért sem lehet mindet megszólítani. Mindig lesz egy f*sz, aki szerint az előző jobb volt, és ha visszakapná azt, akkor meg azt mondaná, hogy az azelőtti volt jó. Lucasról még nem is olyan régen úgy nyilatkoztak, hogy elcseszte az egész prequelt. Ma meg ugyanezek az emberek kétpofára zabálják a midi-chlorianos baromságát és imádják a lábnyomát is. Ha holnap bejelentenék, hogy Lucas is kapott Star Wars projektet, lazán elélveznének a gyönyörtől, de miután kijöttek a moziból, ez lenne a reakciójuk: Lucas megerőszakolta a gyerekkoromat. És persze az sem új jelenség, hogy a kövi rendező meg a megválsó, a szent Jézus Krisztus és a mindenható egy személyben, aki majd elhozza nekik A STAR WARS-ot. Aztán, amikor kiderül, hogy az a rendező nem a személyes vizuális maszturbálásuk fokozására került oda a film élére, és nem teljesítette prekoncepcióktól és rajongói vágyálmoktól kélyes álmaikat, akkor a reakció: megerőszakolták a gyerekkoromat. És persze mindez az egész a Disney hibája, meg Kathleen Kennedy-jé. Én elég biztos vagyok benne, mert konkrétan tudom, hogy még abban a moziteremben is voltak ilyenek, amiben én néztem a Solót. És erősen kétlem, hogy én voltam akkora mázlista, hogy az egész világon, 7 milliárd emberből csak nekem volt ilyen emberhez szerencsém. Jaaaaaaj, neeee, ezzel ne fárasszál már. Dislike-ok és reddit, közröhely és meh. Ez nagyjából olyan, minthogy a Call of Duty-ra minden évben "millióan" fújnak, aztán mégis minden évben csudajól fogy. Pedig még a gólyafészkekben is gyűjtik a CoD-heatereket, és már olyan trailere is volt, ami youtube-negatív rekordot döntött dislike-okban (ez konkrétan a Call of Duty: Infinite Warfare volt, a trailere 3,7 millió dislike-ot kapott, az első héten 1,8 millió darabot adtak el belőle). Minden negatív komment és dislike ellenére ebből a sorozatból valahogy mégis elmegy pár millió példány évente, immár több mint tíz éve folyamatosan. A neten mindenki azt csinál, amit akar, azt mond, amit akar, úgy éli ki magát, ahogy akarja, a valóság meg egy teljesen más dolog. Nem "ittmindenmegengedett" redites beböfögések és youtube-os kattintások fogják ezt eldönteni. Azok fele, akik a rediten p*csognak, mint a fürdősk*rvák, az elsők között nézik meg a filmeket. A legelfajzottabbak maradnak csak otthon, de nekik meg komplexusuk van, nem rajongásuk, és a Disney annyit sem veszít rajtuk, hogy azt az éves pénzügyi jelentésben megemlítsék lábjegyzetben. Ha más nem, a többséget a kíváncsiság bevonzza a moziba, mert utolsó Skywalker film, és Palpatine, vagy mert legalább lesz min tovább fröcsögni a Redditen és a Youtube kommentben. De tételezzük fel, hogy eme említett (számomra eddig ismeretlen) reddit oldal minden tagja kihagyna egy SW filmet, amit Rian Johnson rendez. 16 232-en vannak. Hány SW rajongó van a Földön? 5 millió? 10? Átlagosan tavaly 9,11 dollár volt a mozijegy ára az USA-ban. Szóval kalkuláljunk ezzel. Ha az összes heater azon az oldalon kihagyja a filmet, akkor a Disney 147 873 dollárt fog veszíteni. És tételezzük fel, hogy van 5 millió rajongó, akikből kimarad ez a 16 232 egyén, de mindenki más pusztán azért, mert SW rajongó, elmegy rá. Akkor a rajongókon a Disney nyer 45 402 126 dollárt. És a film még ezzel is bukás! Ennyit érnek a rajongók és az ő egységes megszólításuk. Még ha tízmillió rajongóval számolok, akkor is bukta, mert úgy az összeg 90 952 126. Csak a rajongók nem fognak nyereségessé tenni egy 150-200 millióból összehozott filmet, és nem is buktathatják meg igazából. Siker vagy bukás, ez az átlagnézőn múlik, akik meg nem hőzöngenek ott azon a reddit oldalon, sőt, nagyon sehol máshol sem. És őket aztán hót nem érdekli Rian Johnson személye, mert mire a filmje moziba kerülne, már arra sem fog emlékezni, melyik az a The Last Jedi. Plusz még egy: lehet, hogy sokan fröcsögnek az ep8 miatt, de még mindig vitathatatlan tény, hogy baromi nagy népszerűségnek örvendett Blu-ray-en. Ha annyira marha sok ember utálná, hogy az már veszélyeztetné a jövőbeli filmek sikerét, ez nem így lenne. Mert ez csak két dologra mutathat rá: vagy elenyészően kevesen vannak az utálkozók, és csak a hangjuk nagy, vagy ők is megvették a BD-t ezzel bizonyítva azt, ami amúgy sejthető, vagyis internetes divatmajmok, akik így legalább az e-világban úgy érezhetik, hogy tartoznak valahová és ott levezethetik vélt vagy valós sérelmeiket. Így vagy úgy, a jövőbeli filmek egyik oldalról sincsenek veszélyben az ep8 miatt. A hangos kisebbség nem számít, a dühöngő divatcsita meg elmegy a moziba, legfeljebb letagadja, vagy jön a bevállt indokkal: "csakazértnéztemmeghogytudjammennyirexaaar".
-
Rian Johnson új trilógiája
Kit érdekel? Amúgy sem létezik ilyen ember, Abrams sem ilyen, még maga George Lucas is k*rva messze van ettől. De ha már itt járunk, a Disney és a Lucasfilm személye sem az egységes rajongói megszólítás jelképe. Ha az szempont lenne, hogy olyan rendezőt ültessenek valaminek az élére, ami egyégesen képes megszólítani rajongókat, akkor bezárhatnák a filmipart. És nem is kell, mert az idióta rajongó ugyanúgy el fog a filmre menni. Az ep8-ra fújók ott voltak a Solón és ott lesznek velünk az ep9-en is.
-
EPIX spoilermentes topik
És majd ez is kiderülhet egy képregényből... Meg jól is hangzik: megemlítünk hat potenciális Rent, hogy aztán off-screen elintézzük őket és hat tök másik karakter legyen a Ren. Szerintem nem kötelező nekik fénykarddal harcolni, ha ex-Jedik, akkor sem. Eleve, még a főnöküknek sem volt arra kapacitása, hogy rendesen működő kardja legyen, ezután szerintem remekül belefér ebbe, hogy az alattvalóinak már fénykardja sincs. Ezzel nem csak szimbólikusan, de látványosan is ő a Renek Mestere.
-
EPIX spoilermentes topik
Ez szép és jó, de Luke mondja az ep8-ban, hogy Ben mellett egy tucat tanítványa volt, és ennek felét magával vitte Kylo. Mit ad isten, a Renek pont hatan vannak és Kylo követői. Ha ezek nem a Renek, akkor kik azok azok az ex-tanítványok, akiket Kylo magával vitt és hová lettek?
-
Trailer
Én annyira nem örülök ennek a dátumnak. 19-én elutazom, és legközelebb 23-án este kerülök gépközelben. Talán mobilon meg fogom tudni nézni, de az azért nem ugyanaz, mint a nagy tévén, és pláne nem fogom tudni veletek frissen kibeszélni, ha ebben az időszakban jön.
-
Rian Johnson új trilógiája
Most már nekem is ez az érzésem, de valahol nem csodálom. Azt gondolom, hogy erős kezdeti lendület után a Lucasfilm most megakadt és próbálja megkeresni az SW médiumok útját. Itt ez a teljesen új szárny a sorozatokkal, amiről még nem tudni, hogyan fog elsülni (és egyelőre a Disney+ sikere sincs kőbe vésve), aztán ott van a kétévenkénti mozis menetrend is, amiben a GOT-s arcok filmjei vannak fixálva, ami trilógia, szóval alsó hangon is hat évre lekötve a sáv. Ráadásul mindez a mostani helyzet, míg Johnost egy teljesen más irányvonalon alkalmazták, amikor még évenkénti filmekről volt szó. Se ő, se a Disney, se a Lucasfilm nem tudja szerintem, hogy akkor most merre kéne tovább araszolni. Johnson meg nyilván nem akar olyan projekten kotlani, amiből lehet, hogy csak tíz év múlva lesz valami.
-
Videjó játékok
Isten hozott a 21. század videojáték iparában. A bugok miatt nem emelhetsz kifogást, mert senki sem mondta, hogy a játék bugok nélkül fog megjelenni - ez mondjuk alap, régen is így volt, az más kérdés, hogy régen a legtöbb játék feleannyira sem volt bugos, mint manapság, de ebben a mai játékok komplexitása (és az istentelenül rövid határidők) is közrejátszik. Egy Doom 3D századannyira sem volt bonyolult program, mint amilyen teszem azt a Doom Eternal lesz. Akárhogy is, a bugok nem játszanak ilyen téren. Minden játék bugos, és az sem ritka, hogy játszhatatlanul az (Mass Effect: Andromeda, Aliens: Colonial Marines, Assassin's Creed: Unity, Fallout 76, Batman: Arkham Knight PC-s változat). Ez a kezdet kezdete óta része ennek a műfajnak, manapság meg sajnos általános jelenség, hogy így adnak ki játékot. Részint felháborító, igen, de amíg rengeteg előrendelő és első napi vásárló van, addig ez nem fog változni. Ami a megtévesztő reklámot illeti, persze, lehet menni a fogyasztóvédelemhez, kapsz is majd tőlük egy takaros válaszlevelet, aztán ennyi. Az EA-t megszivatni a fogyasztóvédelemmel? Ez jó vicc volt. Még Istennel, Allah-hal és Buddhával is nagyobb esélyed lenne egyazon időben kezet fogni, mint az EA-t ezzel megszivatni. Akkor sem, ha be tudnád bizonyítani, hogy csak egy állításukat nem teljesítették, de ez sem jöhet össze. Nem rémlik. Ha már olyan régen abbahagytam, hogy nem emlékszem dolgokra, akkor előről kezdem a játékot. Most így jártam a legutóbbi Prey-jel.
-
Yoda
Őszintén szólva, szerintem ez egyáltalán nem gond. Hallgass meg néhány olyan amerikai filmet vagy tévésorozatot, amiben más nemzetiségű szereplő van vagy csak szimplán feketék játszanak benne, és az akcentusuknak vagy a nyelvjárásuknak hála sokkal cifrábbat is hallhatsz. Lehet, hogy kezdőknek vagy haladóknak szokatlan, de a való életben is összehozhat a sors olyannal, akinek a nyelvjárása nem tankönyvszerű. Csak beszélgess egy tanyasival az Alföldön, és már a magyaron is megütközhetsz. Ráadásul, azon a néhány furán beszélő kreatúrán kívül a Star Warsban többségében az angolt a legszebben beszélő színészek vannak, főleg az ep1-3-ban, amiben majdnem minden fontos szerepet britek töltenek be, így józan paraszti ésszel is ki lehet találni, hogy ahogy Yoda beszél, azzal nyelvtanulás szempontjából nemigen kell törődni, ahogy Jar Jarral sem.
-
EPIX spoilermentes topik
És már csak 14 hét a Star Trek: Picardig!
-
A fórum közössége
Yep, és vice versa
-
Claudia Gray: Master & Apprentice
Itt azért én csekély ellentmondást vélek felfedezni. Mert ha szerinted ennek a regények a sztorijáról, a karaktereiről és maga a regény felépítéséről (amiben beleszámít a fejezet hossza, ráadásul azok hosszúságánál jóval fontosabbak az említett karakterek és a sztori, szóval lényegében kiemelted a legjelentéktelenebb dolgot a pozitívumok közül, amitől egy író nem lesz jó) nem mondható el, hogy remek, akkor nem jöhet le neked az az olvasás közben, hogy Gray jó író. Megjegyzem, szerintem a A megtévesztés leple egy iszonyú unalmas és érdekelen mű, én végig sem bírtam olvasni (a kánon könyvek sorában szerintem A Jedik örököse szintjén van, azt sem bírtam végigolvasni), pedig a témája miatt anno vártam azt a könyvet.
-
A fórum közössége
Errefelé sörben mérik a valutát. A fogadások is sörben köttetnek. Néhányunk már sörgyárakkal tartozik a másiknak.
-
Yoda
A Star Warsban sok lény beszél furcsán. Yoda, Jar Jar (neki magyarra is átültették ezt), de még Jabba is, aki a hutt nyelvbe rendszeresen kever angol szavakat (a különféle akcentusokról nem is beszélve). Ez is hozzátartozik a Galaxishoz, és nekem például ez is nagy bajom a szinkronnal, hogy ezt képtelenek átadni. Anno, amikor először láttam angolul az ep1-2-t, engem is meglepett, hogy Yoda beszéde ilyen fura, de én szeretem ezt, mert ezzel is különleges.
-
EPIX spoilermentes topik
Valami változhatott, mert 2017-ben, életében először elment a Celebrationre, plusz akkor már úgy nyilatkozott a BBC Radio 4 egyik műsorában, a Loose Ends-ben, hogy nem azért utasította vissza az ep7-es szereplést, mert untatta volna (ahogy azt korábban a Brith Movies Death-nek nyilatkozta), hanem mert nem ért rá egy másik film miatt. A lenti Celebrationös videóban még az unokaöccsét is megcáfolja abban, hogy ő azt tanácsolta neki, hogy ne játszon a Star Warsban, ne váltsa aprópénzre a tehetségét, itt már azt mondja, hogy az ő tanácsa úgy szólt, hogy legyen óvatos, mert könnyű beskatujázódni egy ilyen szerepbe, de örül, hogy McGregor nem hallgatott rá. Szóval ja, az a sanda gyanúm, hogy megkapta az első csekkét a Disney-től, és hirtelen a Star Wars szuperzöld lett számára is.
-
EPIX spoilermentes topik
Igaz a hír, hogy Denis Lawson visszatér Wedge szerepébe az ep9-ben? Már három különböző oldalon batyta ki nekem ezt a Frászbug, de egyik sem autentikus forrás - mindhárom oldal leközöl minden szutykot. Én nagyon örülnék ennek, főleg mert Wedge volt a kedvenc pilótám az ep4-6-ban, plusz a Utóhatás-könyvek óta hírét sem hallani (ezután már egy Nora Wexley feltűnés adná magát, ha már egyszer Temin is benne van a filmben).
-
EPIX spoilermentes topik
De a katona nem feltételezésekre alapozva működik! Parancsot teljesít, ha nincs, utasítőást kér. Ha az egyenesen a nagyfőnökhöz vezető liftben a kisfőnök sisakja hever akármilyen formában, annak eltüntetését minimum le kell jelentenie és le kell papíroznia, de még inkább, valakinél rá kell kérdeznie, hogy ezen mi legyen. Ha a Pentagonban a vezérkari főnök irodájához vezető folyosón egy megtépett sapkát talál valaki, azt sem dobhatja ki csak úgy. Már maga a terület garantálja, hogy ha ott egy papírgalacsint is hátrahagysz, annak is utána fognak járni. Ez valóban jó kérdés. Két tippem lenne: Kylo akaratán kívül a Sith, azaz Palpatine bűvkörében van régóta, ő manipulálja, csak tévesen azt hitte, hogy Snoke áll minden mögött. A másik, hogy mivel Snoke kihullott, így Palpatine az új fővezérre szállt rá. Illetve még egy, bár ez az ep8-cal kicsit ellentmondásban lenne: Kylo a Vader imádata miatt visszaállította a Sith rendet, de megreformálva - erre utalhatna az új logó.
-
2x01 - Into the Unknown
Amikor Kaz és a fekete droiddal a lábán a nyitott zsilip fölött lóg, az azért elég nagy Aliens utalás volt. Már vártam, hogy MB is azért zuhan ki végül, mert Kaz lábáról leesik a cipő.
-
EPIX spoilermentes topik
Igen, ez eléggé tiszta és egyértelmű.
-
2x01 - Into the Unknown
Bár jóval korábban játszódik, szerintem ezt az űrt betölti a The Mandalorian majd, pláne, ha több évadot is megér. Érzésem szerint az éra izgisebb dolgai az ep6 után történtek, aztán legközelebb az ep7-nél lett újra mozgalmas, aminek lényegét a filmek átadják.
-
2x01 - Into the Unknown
Egynek elment. Az Első Rendben játszódó jelenetek miatt volt érdemes nézni. Kaz egyre irritálóbb (űrhajó pilóta, de képtelen zéró G-ben mozogni, de kislány módjára sivítani azt tud - ja, és már a lépcsőt sem tudja használni...), Neekut még mindig rühelem, bár tény, ebben a részben jobb volt, mint Kaz. A hősök oldaláról a dolgot Torra és az öregek mentették, ha a két idétlent kihajítanák, és csak ők maradnának, egy fokkal jobban kedvelném a sorozatot. Tamara szálára kíváncsi leszek, és reménykedem benne, hogy azért az egész évad a hősök oldaláról sem azzal megy el, hogy a Colossust szerelik.
- Aliens és Predator
-
EPIX spoilermentes topik
Az Oviban Kenobi blogon olvasható magyarul a teljes Empire cikk.
-
EPIX spoilermentes topik
Ezt az utolsót nagyon el tudnám viselni egy pólón.
-
EPIX spoilermentes topik
A takarítót még meg is értem, de azért meglepne, ha az a sisak addig ott hevert, míg egy takarító arra csámborgott. Bár lehet, hogy egy takarító sem dob ki ilyesmit, mert itt tényleg nem egy szériafelszerelésről van szó - bár még valószínűleg egy törött rohamosztagos sisakot is le kell papírozni. Mégis csak katonákról van szó, ahol a budipapírt is papírozzák. Azért ne a spoilermentest küldjük már be a spoileres topikba, és hadd döntsem el én, mekkora spoilerekbe akarok belefutni. Jelenleg semekkorába. Köszönöm, hogy visszaraktad őket. A lelki békém legalább egy picit békésebb lehet.
- Aliens és Predator