Donát

Világos, csak kicsit érdekes, hogy letudjuk annyival, hogy ugyanaz a véleménye, mint neked. Nem úgy tűnik, hogy másról van szó, mert nem olyan reakciót nyomott rá, mint te. Plusz ha már rányom a pirosra akkor ugyan fejtse már ki mit gondol. A "tetszik"-et ritkábban kell kifejteni, mert ha ugyanazt gondoljuk, felesleges mégegyszer leírni. De ha valaki ellentétes véleményen van, akkor fejtse ki, hiszen pont ez lenne ennek a helynek a lényege, hogy megvitassuk a dolgot.

Akkor hogy lehet, hogy tőled egy "tetszik" jött az írásomra, tőle meg egy "nem értek egyet"?

B@ssza meg. Ez nagyot ütött.

Csak az baromi nem fair ám, hogy írok egy csomót, kifejtem, valaki meg magyarázat nélkül ráböfög egy pirosat.

@Frenkie bácsi ne a pirosakat nyomogasd, hanem írd le, hogy mivel nem értesz egyet. Ennek mi értelme, hogy minden hozzászólásra nyomsz egy "nem értek egyet"-et, de közben nem írod le a saját véleményed?

Még nem láttam, de már alig várom!

Igazából ez a jóság, amire Padmé is utalt, és amire a visszaállása is épült, ez nem más, mint a szeretteihez való ragaszkodás. A jedik ezt aligha sorolták a jó tulajdonságok közé, de Sithként ez egy kétélű penge volt: egyfelől sebezhetővé tette őt Palpatine felé, másfelől viszont épp ebben a tulajdonságában rejlett egy halovány remény, hogy még szembefordítható a Sith mesterével. Egyetlen gond volt csupán: úgy tűnt, hogy Vadernek nem maradt olyan szerette, aki előhívná ezt a különleges tulajdonságát. Láthatóan Obi-wan és Ahsoka ehhez kevés volt. Csak Padmé és a közvetlen leszármazottak jöhettek szóba. Amikor Luke megjelenik, és Vader kideríti, hogy ki is ő, a tulajdonság elkezd benne dolgozni. Hatalmas elánnal próbálja megtalálni a fiát, hogy a saját oldalára állítsa, de első sorban csak önző okból. "Uraljuk ketten a galaxist, mint apa és fia." Amikor Luke nem áll kötélnek, és elutasítja a hatalmat és az átállást, egyből hatással lesz Vader tetteire. Onnantól, hogy elmondhatta a fiúnak az igazságot és felkínálhatta neki az esélyt, hogy csatlakozzon hozzá, Vader az elutasítás hatására lelassít. Talán elgondolkodik, hogy Luke épp úgy az ő fia, mint ahogy Padméé is. Talán kicsit saját magát is látja a karját vesztett fiatalban, akit egy apafigura / mentor a hatalom révén csábítgat a sötét oldalra. És ekkor akaratlanul is felkavarodik a múlt, és kontextusba kerül az aktuális helyzete, amin addig nem is töprengett talán, mert nem is volt értelme: Luke megjelenéséig Palpatine-on kívül nincs senkije így felesleges vizsgálódni, hogy vajon megérte-e ez az út. Az egyetlen embert szolgálja, amihez még köti valami, és emellett Vader rendkívüli hatalommal bír. Neki ennyi egészen addig elég, hogy rájön, hogy van egy fia. Utána viszont valahol legbelül elkezdődik a tépelődés: vajon tényleg jól döntött anno? Vajon megmenthette-e volna Padmét valahogy, és leélhetett volna egy normális életet Luke-kal? Vajon mi vár rá, ha Palpatine megkaparintja Luke-ot? Őt is lecseréli, mint Dookut? Vagy esetleg ő maga meg tudja győzni a fiát, hogy öljék meg Palpatine-t és a különleges kötelékük révén uralják az egész galaxist? Vader különleges jellemvonása, a szeretteihez való kötődése, dolgozni kezd. Nem akarja megölni Luke-ot, kibúvókat keres, csak ne kelljen megtennie. A párbaj kezdetén sem feltétlenül ad bele mindent a harcba a Bespinen, tesztelgeti a fiút anélkül, hogy komolyabb kárt okozna benne. Aztán Luke megsebzi, Vader bedühödik és levágja a kezét. Az a bizonyos "jóság" amiről Padmé beszél, itt még mérsékelten van jelen. A lényeg most is Vaderről szól: Ő nem akarja, hogy meghaljon a fia, Ő akar uralkodni vele, Ő akarja megölni az Uralkodót, Luke-nak pedig alighanem egy olyan "báb" szerepet szán, mint amilyen Padméra is várt volna, ha asszisztál Anakin Sith-té válásához és "nem fordul ellene", (ahogy Anakin interpretálta a mustafari beszélgetésüket). Szóval itt szimplán az önös érdekből indukált ragaszkodás dolgozik Vaderben, ugyanaz, ami a sötét oldalra sodorta az Episode III-ban is. Elérkezünk a VI. részhez. Vader először a Sidious féle úttal próbálkozik: felkínálni egy szerettének a védelmét (Leiáét), ha Luke átáll. Lényegében erről szól Leia megfenyegetése. Tudja jól, hogy Luke az ő fia, és épp ezért a kizökkentés működni fog. És működik is. Luke épp úgy a sötét oldal kapujához érkezik, mint ahogy Vader is tette a III. részben amikor kijelentette, hogy Palpatine-ra "szüksége van". De aztán, valami váratlan dolog történik. Egy Skywalker, Anakin fia, képes elutasítani a hatalmat, az életet, a szerettei megvédését azért, hogy cserébe Jedi maradhasson. Egyszóval Luke megteszi azt, amire Anakin képtelen volt. És mivel Anakin folyamatosan látja a hasonlóságot a saját életútja és Luke életútja között, a saját döntései és Luke döntései között, végre valahára felfogja, hogy hol szúrta el. Végre rájön, hogy a szeretteihez nem úgy kell ragaszkodni, ahogy ő tette évtizedekkel korábban: nem a haláltól kell megóvni őket, hanem amíg él, addig hinnie kell bennük, és védelmezni kell őket akár a saját élete árán is. Ezt teszi Luke, amikor nem öli meg Vadert és eldobja a kardot. És ezt teszi Vader is, amikor megtanulja a leckét, és nem önzőségből, hanem annak a feltétel nélküli szeretetnek a viszonzásaként, amit Luke tanúsít iránta, megvédi a fiát és a saját élete árán ledobja az Uralkodót az aknába. És ez az ugyanaz a feltétel nélküli szeretet, ami minden Jedinek igaz erénye (Anakin maga mondja az EpII-ben). És ekkor, végre megjelenik az a jóság, amiről Padmé beszél. Ami a birtoklási vágyból, a ragaszkodásból szökkent szárba, de épp a saját fia által Anakin jobb emberré tudott válni, és így - és csak így! - megmenthette Luke-ot. Nem azért, mert Ő szeretné, hogy Luke éljen, hanem azért, mert Luke szerette volna, hogy ő éljen és ragaszkodott ahhoz a - Dzséjt által jól leírt - eszményi ideához, amit az apjáról kialakított a szívében. Ezért rezonál mesterien az EpVI vége a PT-vel, mert bemutatja, hogy Anakin hogy tudta megugrani azt az utolsó lépcsőt, ami a sorsa beteljesítéséhez kellett.

A Klónháború felnyitotta a szemét Kit Fistonak.

Uhh, annyira jó ez a jelenet. Eleve az, hogy 40 év távlatából is ilyen különböző értelmezéseket enged, mint a fentebbi eszmecsere, már mutatja az erejét. Én sajnálatot és szánakozást érzek valahányszor megnézem ezt a részt, a sajnálatot elsősorban Luke szemén keresztül, a szanakozast pedig minz néző. Elfeledni azt a sok rémtettet aligha lehet, semmissé tenni pláne, viszont Vader egy fantasztikus karakter pályát írt le a szeretteihez való ragaszkodás miatt. És lényegében Vader sem akar úgy tenni, mintha ezzel minden rendben lenne: bár Luke megmentette, és igaza volt, a bizonyítás arra vonatkozott, hogy Vaderben maradt még jóság és az Uralkodó nem irtotta még ki egészen, nem pedig arra, hogy Vader/Anakin egy jó ember lenne. Luke abban segíthetett végül hogy Vader méltósággal halhasson meg, és egy nagy vargabetűt követően csak beteljesítse a sorsát. Ez összejött, ezért is kapja meg a szellemalakot a végén.

Nagyon tetszett az írásod, Wilde, erre reagálnék még külön. Egyrészt, Palpatine olyan mesteri, hogy valószínűleg még a Szenátus feloszlatását is úgy adta elő a Szenátoroknak, hogy "Uraim, milyen régóta szeretnék kipihenni a szenátori munka nyűgös fáradalmait! Eljött az idő, mindenkit hosszú szabadságra küldök, amikor a Szenátust ezer évig tartó renoválási munkák miatt feloszlatom!" A másik, hogy Rampart és Dooku feláldozása között volt egy (nem is olyan) kis hasonlóság, ez nekem nagyon tetszett. Palpi nem először és nem utoljára áldoz fel egy sakkbábut:

Baromi hangulatos!

Úristen de jó volt! Megint kaptunk egy zseniális húzást Palpatine-tól, aki továbbra is úgy csavarja az ujja köré a Szenátust, ahogy akarja. Simán feláldozta Rampartot, naná, és egy huszárvágással a saját javára fordította a felhozott bizonyítékokat. A klónok képesek a sajátjaikat is lebombázni, nem tudnak ellent mondani a parancsnak még akkor sem, ha az megkérdőjelezhető = veszély a galaxisra nézve. Persze amikor a Jediket nyírták ki, akkor nem volt gond, hiszen ők bizonyított árulók voltak. Mesteri az öreg. Az a sötét ármány, ami felemelkedett a Szenátus közepén és elnémította a Szenátorokat, letörölve a bizonyítékot is a terem közepéről... mesterien megkomponált jelenet, kiváló EpIII-as zenével. Igazi prequel feeling volt! A beszédről már nem is beszélve... beleborzongtam. Echo pedig különvált. Annyira nem bánom, kicsit kilógott a Bad Batch tagjai közül, Rex mellett jobb helye lesz. És akkor néhány vizuális utalás. Milyen fura lehet a klónoknak ilyen droidokkal dolgozni a klón háborút követően: Chuchi szenátor arcára pedig rá van írva ennél a jelentnél, hogy pont az ilyenek miatt küzd a klónokért, hiszen ők is emberek, telis tele érzésekkel:

Fantasztikus epizód volt! Kicsit vicces amúgy, hogy az évad legjobbjai egyelőre azok a részek, amikben nincs benne az osztag. Coruscant zseniális votl, király látvány, és sötét hangulat, ahogy Ody is írta fentebb. Slipet és a társát sajnáltam. De jól láthatóan a klónok nem nagyon tudnak elképzelni egy harc nélküli életet. Nyugdíj és iszogatás - nem erre lettek kiképezve. Az is érdekes volt, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben nagyon is elképzelhető egy Szenátor likvidálása. Én nagyon meglepődtem, amikor Rampart kiadta a parancsot. Akkor is, amikor a maszk mögött egy klón volt. ELőször azt hittem, hogy egy alakváltó, de a halála után sem változott vissza, szóval ezt kilőhetjük. Rex helyett pedig amúgy Codyra számítottam. Pedig abszolút logikus, hogy Rex érkezett a randevúra. Chuchi szenátort is jó volt viszont látni. A Szenátust meg pláne! Nem semmi, hogy szóbakerült Palpatine különleges jogainak a kérdése. Ahogy Ody is írta, ez még nem az a Szenátus, amit az Andorban látunk. Itt még konkrétan megakadályozhatnak (vagy elnapolhatnak) egy hadsereg felállítást szimplán azzal, hogy előbb a klónokról kell gondoskodni. Az is érdekes - és logikus - volt, hogy Sidious nem vett részt a tanácskozáson. Mas Amedda pedig próbálta hozni a "császárnak nincs véleménye az ügyről" vonalat, de aki össze tudja adni a 2+2-t, az nyilván tudja, hogy a Császárnak érdekében áll lecserélni a klónokat. Ebben a témában kimondottan klassz volt látni Bail és Chuchi sikátoros beszélgetését. Tetszettek még Chuchi testőrei, a kék lövedékek, a bérgyilkos kinézete, a zene, és ahogy Chuchi finoman jelezte Rampartnak, hogy tud a Kaminóról. Apropó Kamino! A bolygó elpusztítása remekül beleillik a későbbi Szenátusi hazugságokba. A bányászbaleset Jeddhán, a Tantive IV kalóztámadása és a többi. És az sem meglepő ezek után, hogy Mothma is arra akarja rávenni Ersot, hogy tanúskodjon. Jól láthatóan sokan közvetlenül az EpIV előtt is még abban a hitben ringatják magukat, hogy a Szenátusnak annyi jogköre maradt, mint az EpIII után közvetlenül, de ez külső szemszögből nézve egyértelmű tévedés. A Szenátus ereje folyamatosan erodálódott az EpIII és az EpIV között, amire az Uralkodó tette fel a koronát, amikor végérvényesen feloszlatta. Nagyszerű rész, alig várom a folytatást!!!

Igen, akartam is írni neked, hogy nem péntek. De azt már féllábon is...

Köszi! Ígéretes!

A Witcher 3-mal összevetve hogyan értékelnéd? Mert a részletesebb leírásodból úgy vettem ki, hogy leginkább ahhoz hasonlít.

Köszi a lebonyolítást!

Végére értünk a kategóriáknak?

Kiváló eredmény született!

A 2. részre szavaztam, mert arra még viszonylag jól emlékeztem.

Annak sem volt rossz zenéje, de nálam akkor is a 2. rész a nyerő.

Nem voltak annyira meggyőzőek az emlékeim, de a 2. részre szavaztam, mert ott nagyon bejött a zene.

Gyere Boba.

Ebből a felhozatalból nálam is.

Bejött a papírforma. (képzeljétek ide a képet)