Donát összes hozzászólása
-
Napló topic
Helósztok! Nyílván többen tudjátok, vagy hallottátok, hogy az Episode III előtt vezettem egy naplót, melyben feljegyeztem saját tapasztalataimat, értesüléseimet, és melyben igyekeztem nyomonkövetni a készülő film munkálatait. Miután Ody megkért, és miután én magam is terveztem már, úgy döntöttem, hogy - egyelőre nem tudom, milyen rendszerességgel - elétek tárom a már "megjelent" - egészen pontosan a Starwars. hu-n kiadott - naplóm részleteit, és azt is, amelyet eddig még senki sem olvashatott el - ezutóbbi már napra bontott napló, így aztán könnyedén be tudom majd osztani, hogy mikor melyik rész jön. Remélem, hogy tetszeni fog a topic. Akkor hát vágjunk bele! Donát.
-
Revenge of the Sith VHS kiadás avagy mit várunk tőle.
Lokatelli: Potter vhs-en??? Pontosan melyik rész kivágott jelenetei... ez engem is érdekelne, tekintve, hogy egyik Potter rész kivágott jeleneteit se láttam (nem volt pénzem megvenni a DVD-t, a vhs helyett meg inkább a könyvet kértem:) De ez erősen OFF, úgyhogy küldök privit. Donát
-
Jelölések, díjak
Ody: Igen, tudom, hogy nem, de szerintem ez legalább annyira felháborító, mint amit manapság Oscar-díj néven kiadnak. Vagy lehet, hogy úgy vannak vele, hogy John Williamsnak már úgy is van elég díja, minek neki még egy? Nem tudom, mert szerintem John Williams messze az egyik - hanem a legjobb - filmzeneszerző manapság. És amit az EPI-re összehozott, az messze kiemelkedő minden tekintetben. Úgyhogy nem tudom mi alapján döntenek a Gramy-díjról, de ha neki ez nem ért meg egy díjat, akkor nem hiszem, hogy egyáltalán más esetekben is lehet adni a véleményükre! Donát.
-
Revenge of the Sith VHS kiadás avagy mit várunk tőle.
Szóval az EpII volt a kivétel!!!! Így már értem... én azt hittem, hogy az a normális, hogyha a VHS kiadáson is vannak extrák... de így már vágom. Tudjátok én inkább DVD párti vagyok, még akkor is, ha egy darabig nem is volt lejátszóm, eredeti VHS-em sosem volt, mert mindig vagy kikölcsönöztem tékából, vagy felvettem a tévéről. ELőbbiről meg azt hittem, hogy direkt csak szimplán a filmet tartalmazó kazit veszi meg, mert olcsóbb. De így már értem... bocsi, a tudatlanságom miatt Donát.
-
Jelölések, díjak
Star Wars zene utoljára '80-ben kapott Grammy-dijat. Ami valljuk be nem túl igazságos dolog... bár nem tudom, hogy ez a Grammy-díj kiosztó hogy zajlik... úgy értem, hogy nyílván van külön filmzene kategória, akkor viszont túlzás nélkül lehet állítani, hogy Sw film '80-óta simán kaphatott volna díjat... Donát.
-
Jelölések, díjak
OFF Az biztos, én pl. ma néztem meg újra a War of Worlds-öt, és ott is ötcsillagos a zene, még ha keveset is szól... Donát. ON
-
Darth Plagueis és Anakin Skywalker
Valóban. Tényleg így helyes. Donát.
-
Jelölések, díjak
Szerintem is messze itt vannak a legjobb alakítások. Kérdés,hogy ez mire lesz elég a díjak tekintetében... Donát.
-
Darth Plagueis és Anakin Skywalker
Az igazi bizonyíték inkább a Jedi visszatér története. Anakin bevágta Palpatine-t, az utolsó Sith-et az aknába, és ezzer egyensúlyt hozott az Erőbe. Ez pedig bizonyítja, hogy Anakin (nevezhetjük Darth Vadernek is) a kiválasztott. Donát
-
Jelölések, díjak
LEnne egy kérdésem: Színészi játékban minden szavazáson esélytelen lesz a ROTS? Mert mindenhol az effektusokat, meg vágásokat, stb-t látom, de színészi játékot sehol. PEdig Hayden, McGregor (leszámítva az Anakin szörnyülködést), de még McDiarmid (vagy fogalmazzak így: főleg ő!) hatalmasat alakított! Vagy ez senkinek sem szúr szemet? ESetleg elfogult vagyok? Donát.
-
Revenge of the Sith VHS kiadás avagy mit várunk tőle.
Hát, ahogy az várható volt, az Intercom magasról tojik a VHS kiadásra. Nem nagy meglepetés. Egyébként én tuti, hogy nem veszem meg a VHS-t, a DVD-t viszont biztos, hogy megkapom. Jól láttam, hogy csak 4700? Az EPII még 7000 vagy 9000 volt (nem emlékszem pontosan) anno... jól lement az ára! Hála Istennek...(bár neki van ehhez a legkevesebb köze) Donát.
-
Obi-wan tétovázott hogy megölje Anakint?
És akkor ON Szerintem nem tétovázott. Nem akarta megölni, így nem is tétovázhatott. Szerintem érezte ő, hogy attól, hogy ott hagyja Vadert, még nem öli meg. ÉS saját kezével képtelen lett volna végetvetni legjobb barátja életének. Ezért szerintem meg sem fordult a fejében a gondolat. Donát.
-
Obi-wan tétovázott hogy megölje Anakint?
Helósztok! Van valami, amit nem tudok magamban tartani, bocsi: OFF Milyen ember Anakin? ??? Lobbanékony ON
-
Obi-wan tétovázott hogy megölje Anakint?
Hogy hálás-e Anakin, az nem kétséges... de vajon az évek során elsajátította-e Plagueis képességét? Már ha volt ilyen... Donát.
-
A Sith program: "Jedi Order 66"
Bravó Szisz, remek gondolatmenet! Máskérdés, hogy a Jedik "áldozatát" aligha lehet önkéntesnek nevezni Donát.
-
Jelölések, díjak
Helósztok! Engem is érdekel, hogy az általam oly szeretett film milyen díjat fog besöpörni, de mióta fórumozom, azóta megtanultam, hogy az OSCAR-ra figyelmet sem érdemes fordítani. ÉS ezt nem csak SW frontról hallottam, hanem olyanról is, ahol a film kedvező elbírálás alá esett (ezalatt értem az EPI-II felháborító oscarhiányát). De ettől eltekintve mindenre kíváncsi vagyok! Donát.
-
Obi-wan tétovázott hogy megölje Anakint?
Helósztok! Szóval úgy gondoljátok, hogy Anakin megtanulta legyőzni a halált? Ez megint egy érdekes felvetés... :39: Donát.
-
Revenge of the Sith VHS kiadás avagy mit várunk tőle.
Akkor "közös nevezőre jutottunk". Egyébként meg itt a karácsony... hm... :39:
-
Grievous tábornok
Igen, ez így tényleg hülyén hangzik Tulajdonképpen arragondoltam, hogy Tartakowsky jelezte Lucasnak, hogy miképpen képzeli el a CW-t, és ez a Windu mellszorongatás megtetszett Lucasnak, akinek az az ötlete támadt, hogyha Windu megszorongatta Grievoust, akkor miért ne köhöghetne szegény? Donát.
-
A Sith program: "Jedi Order 66"
Lokatelli: Ez is jó, de akkor felvetődik a kérdés, hogy miképpen ismerik fel a klónok: és szerintem itt jön be az a mondat, hogy "tapasztalod majd, intelligenciájuk messze felülmúlja a droidokét". Szóval ugyanúgy, ahogy a szenátus sem kérdőjelezi meg, hogy az az ember ott középen Palpatine, ugyanígy felismerik a klónok Sidioust. Ehhez még annyit, hogy nyílván bemutatták már a klón vezéreknek Palpatine-t, akik így Sidioust egyből azonsították Palpatine-nal. Donát.
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Nem tudom... eddig nekem annyira egyértelműnek tűnt, de elbizonytalanítottatok! Donát.
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Helósztok! Hát nem tudom,gyerekek, én Szisz (és egyben a saját) álláspontján/álláspontomon vagyok. Szerintem Windu elhitte Anakinnek a dolgot, különben nem lépett volna fel olyan aggresszívan. De az biztos, hogy előtte azért indultak el, hogy személyesen kérjék vissza Palpatine-től a jogokat. Nem telt szerintem el ott túl sok idő Grievous legyőzése a Jedik indulása között. Egyszerűen arról van szó, hogy Winduék személyesen akartak gondoskodni arról, hogy Palpatine lemondjon a jogosítványairól. És ha már itt tartunk: szégyen, nem szégyen, először én is szinkron hibának tartottam a jogosítvány és államcsíny szavakat (ez utóbbit eléggé szégyenlem) aztán több történelem könyvben is (töri fakt, je!) találkoztam velük, azóta bátran merem használni. Pl. Napóleon államcsínyt hajtott végre, és elérte, hogy különleges jogosítványokkal ruházza fel a konvent. - írta az egyik töri könyv. Donát.
-
Revenge of the Sith VHS kiadás avagy mit várunk tőle.
Sajnos sokat jelent, de nem azért, mert szegények vagyunk, hanem mert még 18 alatt vagyok, megtakarított pénzem nuku, anyáék meg nem támogatják az ötletet (anya pl. még a tévétől is megszabadulna, ha engednénk) Donát.
-
Értékeld a filmet
De a leglendületesebb rész=jelenet sztem az EpIV-ben van. Amikor Luke felrobbantotta a HCS-t. Ott annyira lüktet a film, hogy hihetetlen... Donát.
-
Grievous tábornok
Szóval fordítva történt. Lucas leadta az infót, erre betették a Windu harcot a CW-be. Értem Egyébként én imádom, amikor köhög. Donát.