Donát

14. FEJEZET CANTONICA AKKOR - Full szabakk! – kiáltotta az osztó. A tömeg egy emberként morajlott fel. Trish nem hitte el, amit lát. - Ez csalás! – ordította magából kikelve a kalapos férfi. – Hisz meg se nézte a lapot! Trish alig hallotta a férfi hangját, pedig szinte az arcába ordított a férfi. Az osztó szigorú tekintettel a vesztesre nézett. - Nem történt csalás. A leosztást a hölgy nyerte. A cantonicai törvények alapján a hajó tulajdonjoga átruházásra került a győztesre. A biztonságiak majd segítenek a folyamatban – tette hozzá, majd biccentett a varázsütésre megjelenő, ezüstszürke egyenruhában feszítő őröknek, akik nyomban felállították az asztaltól férfit. Trish látta ugyan, hogy mi történik, de az agya mintha képtelen lett volna felfogni az eseményeket. Az őrök elvették a férfi parkolókártyáját – amit kötelezően fel kellett vennie minden Canto Bighton leszálló pilótának –, majd átnyújtották Trishnek. - A 26-E platformon találja majd a hajót. A részletes adatok ott lesznek a kártyán. Trish csak bólintani tudott, egy árva hang nem jött ki a torkán. Az osztó eközben elé tolta a zseton nyereményét – leszámítva a kaszinót illető, tekintélyes méretű rake-et –, amelynek a létezéséről egy pillanatra Trish el is feledkezett. Hisz van egy hajója. Egy igazi hajója! Lassacskán felocsúdva az ámulatból, dobott egy jelentősebb névértékű zsetont az osztónak, köszönet gyanánt, amit a nő mosolyogva elfogadott. Trish ezután magához húzta a nyereményét, és botorkálva elindult a kasszához. A lábai még mindig alig akartak engedelmeskedni. A fülében zúgott a vér az adrenalintól, de lassan kezdte felfogni, hogy tényleg nyert magának egy hajót. Szerette volna mielőbb szemügyre venni a nyereményét. Rápillantott az adatlapra. A kártya szerint a hajót Maze névre keresztelték, és egy Allanar N3-as osztályú teherhajó volt. Trish még sosem látott olyat, de a kártya hologram formájában meg tudta jeleníteni az űrhajó miniatürizált mását. Egy közepes méretű, elegáns teherhajó lebegett a nő szemei előtt. Tömzsi teste és rövid szárnyai voltak, valamint, amennyire Trish meg tudta ítélni a hologram alapján, meglehetősen veszélyes fegyverzete. E percben semmire sem vágyott jobban, minthogy végre élőben is láthassa a gépet. Valamivel később, immár a teljes nyereményével a zsebében – ami körülbelül tizenötezer kreditre rúgott – Trish izgatottan lépett be a 26-E platform előcsarnokába, hogy megkeresse a hajóját. Miközben nézelődött, eszébe jutott egy probléma, ami a nagy izgalomban eddig fel sem merült benne. Igaz, hogy lett egy saját hajója, de Maz Epoch Swiftjét is vissza kellett még vinnie a Takodanára. Már pedig egyszerre két hajót aligha tudott elvezetni. Trish nagyvonalúan úgy döntött, hogy ezzel a problémával majd csak később foglalkozik. Végre megtalálta a hangárra nyíló kaput. A nő olyan lelkes volt, mint még talán soha. Belépett az ajtón, és gyorsan szétnézett a tágas helyiségben. A hangárban valóban várakozott egy hajó… épp csak az köszönőviszonyban sem volt a kártyán látott miniatűr hologrammal. Trish kissé zavartan összevonta a szemöldökét, és közelebb lépett a platformon rozsdásodó, öreg ócskavashoz. Most, hogy jobban megnézte, ez is egy Allanar N3 teherhajó volt, de úgy tűnt, mintha a hajó már legalább ezer éve a Canto Bight-i űrkikötő vendége lett volna. - Maga az újabb szerencsés nyertes? – kérdezte egy cinikus, dörmögő hang a hajó mögül. Trish a hang irányába fordult, de a félhomályos helyiségben csak egy sötét alakot látott. - Ezt meg hogy érti? - Gondolom nem véletlenül tévedt ide, nemde? – szólt megint a hang, a forrása immár közelebb érve Trishhez. A nő így jobban ki szemügyre tudta venni az alakot. Egy kissé pocakos, napbarnított bőrű, humanoid férfit látott maga előtt. - Enyém a hajó – válaszolta a nő magabiztosan. - Sejtettem – felelte együttérzően a férfi. – Maga már vagy az ötödik „szerencsés” nyertes. Trishnek egyáltalán nem tetszett a szerencsés szócskán elhelyezett ironikus hangsúly. - A többiekkel mi történt? – kérdezte baljósan. - Csak a szokásos – A pocakos széttárta a karját – Idejöttek, megállapították, hogy a hajó egy ócskavas, és hogy a javíttatás, valamint a meglehetősen drága Canto Bight-i parkolási díj többe kerülne, mintha vennének maguknak egy új hajót, és inkább lemondtak a tulajdonjogáról… remélem, nem egy igazi hajót kockáztatott azért, hogy megnyerje ezt a roncsot… - Ami azt illeti… Trish inkább nem fejezte be a mondatot. Szóval ez volt a kalapos férfi taktikája. Addig kockáztatja az értéktelen ócskavasát, amíg el nem nyer egy igazi hajót. Szép kis trükk, gondolta bosszúsan Trish. És majdnem be is jött neki! - Nos? – kérdezte várakozóan a pocakos. Trish alaposan megnézte magának a hajót. Ütött-kopott volt, számtalan harci sérüléssel a burkolatán, ráadásul több helyen igencsak mardosta a rozsda. De ő nyerte, és bantha abrak legyen belőle, ha hagyja, hogy valaki így bolondot csináljon belőle. - Ami azt illeti, ezúttal másként lesz. Maga a hangártulajdonos? - Zak vagyok – nyújtott kezet a férfi. – Zak Saunders. Főbérlő, szerelő, mindenes. Trish kezet rázott vele. - És… mennyibe kerülne kikupálni? - Munkadíjjal együtt? – kérdezett vissza Zak, kissé meglepetten. - Plusz a parkírozás – bólintott Trish. - Hát, ennyi év után is meg tudnak még lepni – csóválta a fejét Zak, majd a tarkóját simogatva számolni kezdett. – Csak az anyagköltséget nyolcezerre saccolom, a munkadíjam, talán háromezer, a hetekig tartó parkírozás pedig ugyanennyi, ha nem több. - Maga le akar húzni! – Trish érezte, hogy felszalad a homlokáig a szemöldöke. – Drágább a parkolás, mint a munkadíja? - Hé, ez itt Canto Bight! – replikázott a férfi, aki szemmel láthatóan zokon vette, hogy trükközéssel vádolják meg. – Itt tényleg drága a parkírozás. Trish feltette a kezét. Kellően felháborodottnak tűnt a pasas, a hajó pedig tényleg rossz állapotban volt. - Jól van, jól van, hiszek magának. Inkább becsülje meg, hogy mennyi időre lenne szüksége. Zak simogatni kezdte az állát, egyszer-kétszer lebiggyesztette az alsó ajkát, miközben alaposan végig gondolta a dolgot. - Körülbelül egy hónap. - Lásson neki – bólintott Trish. Zak szemei újfent kikerekedtek. - Hóha, hó! – kiáltotta, miközben a két tenyerét a talaj felé mozgatva jelezte, hogy lassan a testtel. – Azért valami előleget adhatna, hogy tudjam, nemcsak szórakozik velem… Trish flegmán ledobta elé a nyereményét. - Szerintem ez megteszi.

Mindenkinek elküldöm majd emailben a végén, aki kéri.

Én is az írás kedvéért jártam utána! Ezekből a videókból készültem fel. Élvezetes kutatómunka volt. Holnap jön az új fejezet, hogy stílszerűen, egy szilveszteri epizóddal zárjuk az évet. Nagyon köszi nektek, hogy rendszeresen írtok és visszajeleztek, nagyon sokat jelent a számomra.

@Rog köszi a javaslatokat! Az önfeledtté szerintem jó, mert a szótő önfeledt+amihez hasonul a -vá -vé rag, így lesz önfeledtté. Yoda József linkje alapján valószínűleg mindkettő jó. Ezeket a "gondolta" részeket konzekvensen vesszővel szoktam elválasztani, így organikusabb. Ami a "Trish-" részt illeti. Abszolút igazad van, sőt továbbmegyek, ezt a szabályt most szándékosan szegtem meg. A nő nevét nem szeretném megváltoztatni, mert Trishnek álmodtam meg. Viszont nagyon körülményessé tenné a ragozást, ha mindig kötőjelezném. Nem túl olvasó- és íróbarát. Ezért azt találtam ki, hogy Trish nevének a végén egy kicsit ejteni kell a "h"-t. Szerintem is. Erre egy jó darabig emlékezni fog a férfi.

@NorbiLordi Palpi mikor megnézi, küld egy adagot a tévének.

Ugye tudod, hogy aki idetéved, az nem ússza meg kritika nélkül? Nincs kedved csatlakozni az olvasókhoz? @Rog nemsokára írok a fentiekre csak még most keltem fel.

Nyilván nem erről van szó. De szellemként, flashbackben stb. felbukkanhatna.

Köszi mindkettőtöknek! Örülök akkor, hogy sikerült átadni a saját izgalmamat.

Kíváncsi leszek, hogy mennyire találjátok majd érdekesnek ezt a fejezetet. Bevallom, hogy ezt volt az egyik legizgalmasabb megírni. Régebben sokat pókereztem, és az ebből fakadó tapasztalatokat igyekeztem kamatoztatni az írás során. Emlékszem, amikor először visszaolvastam, szinte a torkomban dobogott a szívem, amikor a parti végkifejletéhez értünk. De ez biztos egyéne válogatja, hogy kiből mit vált ki.

13. FEJEZET CANTONICA AKKOR Trish végtelen elégedettséget érzett, miközben a sokadik méregdrága jawa koktélt döntötte le a kaszinó egyik bárpultjánál. Úgy döntött, hogy ez egyszer kirúg a hámból. Mindent egybe véve úgy vélte, hogy tökéletesen kezelte a Ghorn szituációt. Kicsit tartott tőle, hogy a férfi esetleg nem veszi be a blöfföt, de a férfiban még csak fel sem merült, hogy a vonal túloldalán bejelentkező fél nem rögzíti az adást. A nő persze mindenképpen fel akarta venni a beszélgetést, de ilyen rövid idő alatt lehetetlen volt találni valakit Canto Bighton, aki ebben segíthet. Szerencsére Maz volt olyan előrelátó, hogy az Epoch Swift pihenőhelyiségében elhelyezett asztal beépített felvevővel rendelkezett, így végül is a blöff csak félig volt blöff. Trishnek valóban volt egy adu a kezében, de az nem volt elég erős, hogy a kritikus helyzetben visszatartsa Ghornt a gyilkosságtól. Amint a biztonsági tiszt végre eltakarodott a hajóról, Trish sietős léptekkel egyenesen a felbérelt pincérhez ment, és busás fizetségben részesítette a szerepét tökéletesen alakító férfit. A nő ezután magához vette a trükkhöz használt komlinket, majd úgy döntött, hogy ideje megjutalmaznia magát a terv sikeres végrehajtásáért. A jawa koktéloktól kissé megrészegülve, Trish újra és újra érdeklődő pillantásokat vetett a pulthoz legközelebbi szabakk asztal irányába. Már egy ideje figyelte a játékosokat, valamint bemutatott kezeiket, és úgy ítélte meg, hogy meglehetősen amatőr szintű játék folyt az asztalnál. Canto Bighton persze ebben semmi meglepő nem volt: annyi turista fordult meg a bolygón, hogy minden jó játékosra tucatnyi balek jutott. Trish erős kísértést érzett, hogy becsatlakozzon. Épp az imént intézett el egy nehézfiút egy tökéletes blöffel, ráadásul szert tett némi extra pénzre is, amivel Maz eredetileg nem kalkulált. Továbbá, amíg kártyázik, addig sem a múlt eseményein elmélkedik, ami szintén erőteljes érv volt a játék mellett. És egy kis szerencsével, akár még elcsíphet valami értékes pletykát is, amivel üzletelhet majd Porronál. A nő izgatottan megnyalta az ajkait. A ledöntött koktélok önfeledtté és kissé vakmerővé tették, ami tudta, hogy abszolút nem hátrány a szabakkban. Trish felhörpintette az utolsó jawa koktél maradékát. Ekkor, mintha csak az Erő akarta volna, az egyik játékos dühösen felállt az asztaltól, összelapátolta maradék zsetonját, és válogatott szitkokat szórva a játékostársaira, távozott. Trish nem hezitált tovább: villámgyorsan lecsapott a székre. - Szabad? – kérdezte, miközben önbizalomtól duzzadva végigmérte az ellenfeleit. - Csak tessék – válaszolta kihívóan újdonsült jobb szomszédja, egy kalapos, borostás férfi. Trish emlékezett rá, hogy a fickó pár órája még egy ungrilai nőt próbált elcsábítani néhány asztallal arrébb. A nő elraktározta az információt a fejében, hátha később fel tudja majd valahogy használni. - Az előző fickónál csak jobb lehet – morogta a Trishsel szemközti szék tulajdonosa, egy, a galaktikus basicet kissé törő azumel. A hatszemű idegen előtt számos üres pohár sorakozott. Ittas, vakmerő és kimondja, amit gondol, jegyezte fel magában a nő. - A koréliai verziót játsszuk. Ismeri? A kérdést Trish bal kéz felőli szomszédja tette fel, egy zöld színű rodiai. A nő végigmérte, és megpróbálta felidézni a rodiai által korábban bemutatott kezeket. Elég kevés volt belőlük, és egytől-egyig erős kombinációk voltak. Óvatos és szeret biztosra menni, gondolta Trish. - Profi vagyok benne – válaszolta magabiztosan. A rodiai elgondolkodva csücsörített. Trish nem tudta, hogy a koktélok teszik, vagy a játék bizsergető izgalma, de felszabadultabbnak érezte magát, mint valaha. A játszma máris elkezdődött, uraim, gondolta, és belevetette magát a nyitó partiba. Az első fél óra határozottan jó lapjárást hozott, és Trish ezt kihasználva rögtön magához is ragadta a kezdeményezést. A játékostársai gyorsan megtanulták, hogy milyen izgalmakkal jár, ha megpróbálnak szembeszállni vele, Trish pedig gondosan ügyelt rá, hogy jó lapokat mutasson be terítésnél. Inkább kihátrált egy-egy partiból, ha az ellenfelei a sarkukra merészeltek állni, és úgy ítélte meg, hogy nincs elegendő muníció a kezében. Szelektív agresszív stratégiájával a beszállóként használt tízezer kreditet könnyedén megduplázta az első órában. - Biztos vagyok benne, hogy maga csal – motyogta az azumel egy újabb felhörpintett Kowaki rumot követően. - Mondja ezt az, akinek hat szeme van – vágott vissza Trish kissé csípősen. - Mindenki tudja, hogy Canto Bighton nem érdemes csalni – jegyezte meg a kalapos férfi foghegyről. – Akit egyszer is csaláson kapnak, örökre kitiltják innen. - És ha… ha sosem kapják el? – vetette fel az azumel. Trish úgy látta, hogy a szemei már-már természetellenesen keresztbe álltak, ami az ő fajuknál is egyet jelentett a lerészegedéssel. - Akkor igazán profi lehetek, nemde? – válaszolta Trish, majd kedélyesen az azumelre kacsintott. - Maga felettébb … hogy is mondják… vakmerő – mormogta az idegen, miközben megkapaszkodott az asztal szélében, mert alighanem vészesen közel került ahhoz, hogy leforduljon a székéről. A következő órában változott a lapjárás, és Trish szerencséje megfordult. Furcsa mód, ez őt egyáltalán nem zökkentette ki. Épp ellenkezőleg: földöntúli nyugalom lett úrrá rajta. Úgy érezte, mintha csak egy természetfeletti akaratnak engedelmeskedne. Elgondolkodott, hogy esetében ez lehetséges-e még, de aztán elhessegette a gondolatot. Nem azért ült le, hogy a múlton rágódjon. Trish óvatosan lepillantott a kezdőkártyáira. Mint mindig, most is ügyelt rá, hogy a tekintete lehetőleg semmit se áruljon el a lapok erejéről. Két 9-est kapott, az egyik pozitív volt, a másik negatív. Magában elismerően csettintett. Rögtön egy szabakk kezdésnek. Nem rossz, igaz, nem is túl erős. - Hívok! – jelentette be lezseren Trish, majd berakott annyi zsetont, amennyi addig a kasszában volt. A balján ülő rodiai érdeklődve vizslatta Trisht, majd úgy döntött, hogy tartja a tétet. A nő biztosra vette, hogy az idegennek már most is van egy valamire való keze. Az azumel is tartani próbálta Trish hívását, de nem találta a saját zsetonjait. Az asztal hivatásos osztója, egy aranyszínű blézert viselő nő szerencsére gyorsan kisegítette. A következő két játékos dobott. A Trish jobbján ülő kalapos gondolkodott egy kicsit, majd ő is tartotta a tétet. A licitálás után egy húzókör következett. Az osztó mindenkinek osztott egy kártyát, amennyiben az illető kért. Trish kért, és egy újabb pozitív 9-est húzott. Ez átmenetileg rontotta a kezét – a szabakk koréliai variánsában mindig a nulla érték volt a cél –, de volt még hátra két húzó kör, és egy újabb negatív 9-essel osztaggá emelkedett volna a nő kezének értéke. Egy osztag kombinációval pedig az esetek nagyrészében könnyűszerrel meg lehetett nyerni a mutatást. - Dobó kör következik, hölgyeim és uraim – jelentette be az osztó, és átadott két kockát Trishnek. A nő őszintén remélte, hogy két különböző értéket dob, ha ugyanis mindkét kockán ugyanaz a szimbólum tűnt volna fel, mindenkinek el kellett volna dobni a jelenlegi kezét, hogy új kártyákat húzzon helyettük. Trish demonstrálni akarta, hogy jelenleg jó keze van, ezért nagyokat fújtatva dobta el a kockákat. Azok gurultak egy ideig az asztalon, majd szeszélyes forgások és pörgések után végül két különböző szimbólumon állapodtak meg. Trish látványosnak szánt megkönnyebbüléssel kifújta a levegőt. - Ez meleg volt! – közölte színpadiasan. Túljátszod, Trish! – fedte meg magát gondolatban. De nem tehetett róla, jó érzés fogta el a partival kapcsolatban, és ki akarta élvezni. - Hagyjuk a drámát – szólalt meg türelmetlenül Trish kalapos szomszédja. – Maga jön, hívjon vagy passzoljon. - Akkor természetesen hívok! – válaszolta gondolkodás nélkül a nő. – Kétezer-ötszáz kredit! Trish kezdett közel kerülni zsetonkészletének határához, de remélte, hogy az alakítása elég meggyőzőre sikerült ahhoz, hogy az ellenfelei bedobják a törölközőt. Az óvatos rodiai el is dobta a lapjait, akárcsak a részeg azumel. De Trish jobb oldali szomszédja, a nőcsábász kalapos gondolkodás nélkül tartotta a hívást. A nő érezte, hogy felgyorsul a szívverése. Újabb húzó kör következett, és neki nagy szüksége lett volna egy 9-esre. Nem is akármilyenre, hanem egy negatív 9-esre. Először a szomszédja húzhatott egy kártyát, így a férfi kezében immáron négy lap volt. Trish is kapott egy kártyát az osztótól. A nő minden mentális erejét latba vetette, hogy ne remegjen a keze, amikor a lapért nyúlt. Megfordította a kellemes tapintású, minőségi kártyalapot, és érezte, ahogy a szíve még hevesebben kezd el verni. A kártya egy negatív 9-es volt. Trishnek ezzel osztaggá erősödött a keze. A négy lapos kombinációk közül ez volt a legerősebb. Ha a mellette ülő borostás fickó nem kér több lapot, Trish biztosra vehette, hogy nyerő. Ha viszont a férfi kér egy ötödik kártyát, fennállt az esélye, hogy azzal megveri. Számos ötlapos kombináció ugyanis erősebb volt a nő osztagjánál. Az osztó rángatta ki Trisht a gondolataiból. Újabb dobó kör következett, és ezúttal a kalapos guríthatott a kockákkal. Trishnek ezúttal nem kellett megjátszania az izgatottságát. A nő feszülten szuggerálta a kockákat, nehogy azonos szimbólum bukkanjon fel rajtuk. Akkor ugyanis a jelenlegi biztos előnye egycsapásra semmissé vált volna. Az egyik kocka a hármason állt meg, de a másik még gurult egy darabig, míg végül az utolsó pillanatban hármasról kettesre fordulva végleg megállapodott az asztal szélén. Trish a torkában érezte a szívverését. Szinte ordítani tudott volna az izgalomtól. Igen, ezt teszi az emberrel a szabakk, gondolta, és próbálta kiélvezni minden egyes pillanatát. Úgy érezte él, igazán él, méghozzá hosszú idő után először. A nő vetett egy lapos oldalpillantást a riválisára. A szomszédját látszólag nem vetette fel az öröm a dobástól. - Hívok! – jelentette be azonnal Trish. – A maradék zsetonommal. All-in. - Tartom – válaszolta szárazon a férfi. A nővel forogni kezdett a világ. A tenyere izzadt, arca alighanem kipirult. Izgatottságában csak azt hajtogatta magában, hogy jelenleg mindenképpen jobban áll az ellenfelénél. A kalapos azonban kért még egy lapot. Trish magabiztosságát egycsapásra felváltotta a gyötrő kétely. Agya vadul zakatolni kezdett. A férfinél immáron öt kártya volt, és ezzel lehetetlen helyzet elé állította Trisht. Számos öt lapos kombináció erősebb lehetett az ő négy lapos osztagjánál. Akkor hát ne kérjen lapot? A nő tanácstalanul a poharáért nyúlt, de abból már rég kifogyott a jawa koktél. Persze, megtehette volna, hogy megáll, bemutatja az osztagot és bízik abban, hogy elég lesz… de mi van, ha nem? A helyzet igazi pikantériáját ráadásul az adta, hogy miközben túl sok kártya nem segíthetett Trishnek, addig számos lap viszont egyértelműen rontott volna a kezén. Az osztó kissé türelmetlen pillantást vetett Trishre. A korábbi, kellemes bizsergésnek immár nyoma sem volt; Trish legszívesebben felkapta volna az összegyűlt krediteket az asztal közepéről és futott volna, amilyen gyorsan csak tud. Ekkor, talán a mérhetetlen stressz miatt, talán a ledöntött koktélok hatására, ismét bekapcsoltak a nő régi reflexei. Vett egy mély levegőt, kifújta, lenyugodott, majd, teljesen önkéntelenül, kinyúlt az Erőért, ahogy azt annak idején tette. Kongó üresség volt a válasz. Trish érezte, amint egy pillanatra szégyenkezés lesz úrrá rajta. Biztos volt benne, hogy az eddig gondosan karbantartott szabakk arca, ami szükségszerűen a magabiztosság maszkja kellett legyen egy kártyaasztalnál, egy pillanatra leomlott. Gyorsan magára parancsolt, és visszarángatta a tudatát a valóságba. - Nos? Kér lapot? – kérdezte az osztó hölgy sürgető hangon. Az iménti apró közjáték egy valamire legalább jó volt: Trish végre képes volt cselekedni. Úgy döntött, hogy csak azért is dacolni fog az esélyekkel. - Kérek! – válaszolta, és elégedetten konstatálta, hogy a hangja ismét magabiztosan csengett. Trish a kapott kártyát, megtekintés nélkül, a másik négy lapja mellé húzta. Jól tudta, hogy a pakliban mindösszesen két 0 értékű Sylop kártya volt, amely segíthetett a kezén, az esélyek tehát finoman szólva sem mellette szóltak. Mindez azonban már nem érdekelte. Most már csak azért is meg akarta mutatni az Erőnek, hogy nélküle is képes boldogulni. - Hívok – jelentette be a kalapos. - De hát all-in vagyok! – fakadt ki önkéntelenül Trish. A férfi lépése felkészületlenül érte. Arra számított, hogy az utolsó lap felhúzása után már nem lesz több licitkör. - Az ellenfele minden zsetonja játszik – erősítette meg az osztó. Aranyló blézere visszaverte a kaszinó fényeit, amely szinte elvakította Trisht. - A hajómat teszem fel! A nő hajója ellenében. Megfagyott a levegő az asztalnál. Még Canto Bighton sem volt mindennapos, hogy valaki a hajóját tegye fel licitálás gyanánt. Trish rodiai szomszédja izgatottan felállt, és valamit felháborodottan hajtogatni kezdett a saját nyelvén. A környező asztalok nézőközönsége egy csapásra átpártolt az ő asztalukhoz, hogy közvetlen közelről figyelhessék a kialakult drámát. - Ezt megteheti? – kérdezte Trish az osztótól. A szája teljesen kiszáradt a döbbenettől. - Ennél az asztalnál igen – válaszolta a nő. Trish a fel nem fordított lapjára bámult. Egy dolog volt a véletlenre bízni a saját pénzét, amiért megdolgozott, és egy teljesen másik kockára tenni Maz Kanata hajóját. Nem akarta – vagy talán inkább nem merte – megnézni az utolsóként húzott lapját. Nem akarta, de tudta, hogy muszáj, különben őrültség lenne, amit művel. Nézd meg a lapod, biztatta magát. Ha pocsék, elsétálsz és elvesztettél némi pénzt. Ha viszont egy Sylop… lesz egy saját hajód! Egy saját hajó… azóta szeretett volna egyet, amióta megrongálódott a kapcsolata az Erővel. Tudta, hogy mindennél jobban szüksége lenne a szabadságra. Arra, hogy végre valahára ismét a saját kezébe vegye a sorsát. Egy képtelen gondolat futott át az agyán. Lehet, hogy őrültség… de talán, ha nem bízik a szerencséjében, a sorsban, az Erőben, nem is érdemli meg a támogatását. Talán erről szól a saját próbatétele. Szórakozottan megérintette az anyjától kapott nyakéket, majd döntött. - Tartom – suttogta Trish. A tömeg felhördült az izgalomtól. - Meg se nézte a lapját! – fakadt ki a kalapos férfi. – Vakon kockáztatja a hajóját? Trish tekintete valahol messze járt. Csak egyetlen gondolat cikázott a fejében. Maz ki fog nyírni. Maz ki fog nyírni. Maz ki fog nyírni. Az osztó a férfihoz fordult. - Ön hívott utoljára. Mutassa a lapjait! A férfi még mindig bosszankodva bemutatta a kezét. Három pozitív 5-ös, egy negatív 5-ös és egy negatív 10-es volt, mely lapok közös összértéke 0 volt. Trish egy pillanatra megkönnyebbült. Most már tudta, hogy jól döntött, amikor kért egy ötödik lapot, mert ha megállt volna az osztag kombinációjánál, most biztosan vesztő lenne. A férfi keze erősebb volt. - Rhylet! – jelentette be a kombináció nevét határozottan az osztóhölgy. Ezután Trishre nézett. – Most Ön jön, kérem. Trish többé nem is próbálta palástolni a keze remegését. Nagy nehezen felfordította a két negatív és a két pozitív 9-esét. Már csak az utolsó lap maradt hátra. Trish úgy érezte, mintha ólomból lennének az ujjai. - Az összes lapját fordítsa fel! – szólt rá az osztó. Trish nagy nehezen a vastag lap alá nyúlt, és bemutatta a kártyát. Egy nulla értékű Sylop volt.

A következő fejezet egy múltbéli fejezet lesz megint. Egyébként abszolút igaz, ezt a 11-12. fejezetet össze lehetett volna vonni, nem tudom eddig miért nem merült fel bennem. A jó hír viszont, hogy már csak 1 olyan fejezet van, ami ilyen hosszú, vagy rövidebb ennél, a többi mind-mind jelentősen hosszabb. Egyébként a teljes 108 oldalból most járunk 50-nél. Mindenképpen egy olyan vonalon akartam behozni Ghornt, ami kapcsolódik az ER-hez de nem közvetlenül, mert szeretném, ha ekkor még az Első Rend inkább a háttérben ármánykodna és onnan irányítana. A Sienar erre remek lehetőséget adott, mert a fű alatt, az ÚK szeme előtt kellett tevékenykedniük, de közben mégis ki kellett szolgálniuk az ER és a VR igényeit is. Ezért nagyon köszi! Ezt nagyon fontosnak érzem és nekem ettől lesz egy esemény élethű, és könnyebben elképzelhető (nem a Jókai féle 20 oldalas leírásoktól. Azoktól mindig irtózom, szerintem ez látszik itt is).

Nagyon köszi, ezeket javítottam! Örülök, hogy tetszett, és most fog csak igazán beindulni a buli.

12. FEJEZET ZETA-5 MOST Trish remegve kikapcsolta a komlinket. A beszélgetés könnyebben ment, mint várta, de még így is megviselte a dolog. Az egyetlen, ami igazán számított viszont, hogy sikerrel járt. Innentől kizárólag rajtuk állt, hogy tudnak-e elegendő időt nyerni. Zak lépett be a pilótafülkébe, egy apró távkapcsolóval a kezében. - Megtaláltam – közölte megkönnyebbülten. – Tudtam, hogy elraktam, amikor leléptünk a Cantonicáról, csak azt nem tudtam, hova. - Akkor megtudod csinálni? – kérdezte idegesen Trish. - Persze, csak szükségem lesz némi időre. - Félek, hogy kifutunk belőle – mormogta a nő. Szavait ellensúlyozandó, biztatóan megpaskolta a férfi vállát. – A komlink nálam van, jelezz, ha készen állsz. Mi elindulunk Ferrával. Zak bólintott. - Sok szerencsét. Amint tudok, csatlakozok hozzátok – szólt optimista, mély hangján. Trish rámosolygott a férfira, majd kisántikált a pilótafülkéből. Ferra már az elülső raktérben várta. - Készen állsz? – kérdezte a kislányt. Ferra izgatottan feltartotta a hüvelykujját. Trish halványan elmosolyodott az egyezményes jelre. Kézen fogta a lányt, és elindultak le a rámpán a hangárkijárat felé. A nő a padlóra nézett, és hirtelen elszégyellte magát. Rájött, hogy egy szót sem szólt Sato parancsnoknak az elkábított két emberéről. Howler tizedes és a társa még mindig a földön feküdt, kábultan. Trish gyorsan a tizedeshez lépett és finoman megpróbálta felébreszteni. Szerencsére a kábítófegyvere egyébként is maximum csak néhány órára tudta ártalmatlanná tenni a célpontokat, így viszonylag könnyedén sikerült kirángatni a kábulatból az egyenruhás férfit. Az ébredező tizedes riadtan a fegyveréért akart nyúlni, de Trish lefogta a kezét. Gyorsan aktiválta a komlinkjét. Satot akarta hívni, de rájött, hogy az eszköz nincs megfelelően hangolva ehhez. Végül sikerült meggyőznie a tizedest, hogy mielőtt bármit tenne, jelentkezzen be a parancsnoknál. Sato ugyan nem repesett az örömtől az elkábított emberei hallatán, de hajlandó volt szemet hunyni a dolog felett. - Howler tizedes, ha ennek vége, felőlem elégtételt vehet a kapitányon – közölte szikár, határozott hangon. – Most azonban csatlakozzon hozzá, és jöjjenek az irányítóközpontba! - Értettem, parancsnok! - morogta morcosan a tiszt, miután Trish kikapcsolta a komlinkjét. Howler nagy nehezen feltápászkodott a földről és elkezdte ébresztegetni a társát. - Mégis mi az ördög folyik itt? – kérdezte aztán Trish felé fordulva. - Amíg elérünk a központba, elmesélem – felelte kissé bűntudatosan a nő. Aztán grimaszolva a kezdetleges mankójára mutatott. – Higgye el, bőven lesz rá időnk. Sato parancsnok tehetetlenül ökölbe szorította a kezét. Az már az első pillanattól világos volt a számára, hogy a Zeta-5 védőpajzsait nem arra tervezték, hogy ellenálljanak egy Gozanti könnyűcirkáló tűzerejének, mégis, minden egyes alkalommal, amikor jelentősen apadt a pajzsok energiaszintje, legszívesebben szentségelt volna. A cirkáló az utolsó rádióüzenetét követően azonnal szabadon engedte a TIE vadászait, majd tűz alá vette a hangárkaput. A védőpajzsok egyelőre kitartottak, de már csak 45 százalék körüli energiaszinten üzemeltek. Sato tudta, hogyha a védőburok megszűnik, a cirkáló könnyedén szétlőheti az elektromágneses zárat működtető energiacellát, majd gond nélkül dokkolhat a hangárban. A parancsnok a radarmonitorra nézett. A TIE vadászok továbbra is bosszantóan legyeskedtek az állomás lézerütegjei körül, és próbálták egyesével hatástalanítani azokat. Depro őrmester, és beosztottja, Boluba szakaszvezető igyekeztek a Z-95 ösökkel leszedni a vadászokat, de a birodalmi gépek egyszerűen túl gyorsak voltak az ezeréves Incom gépeknek. - Kísértet-2, zárkózzon fel Kísértet-1-hez. Túl nagy a távolság a hajóik között! – jegyezte meg a parancsnok a radarképeket figyelve. – Fedélzeti tiszt! Hány ütegünket sikerült eddig hatástalanítani a TIE-oknak? - Kettőt, parancsnok, nyolc még ép – válaszolta a fiatal tiszt. - Személyi sérülés? - Nincs, asszonyom. - Akkor a felszabadult két fegyverkezelőt eressze rá a lőelemképző adataira. Álljanak elő egy alternatív stratégiával, amint módukban áll. Valami gyenge pontja csak van ezeknek az átkozott vadászoknak! – sziszegte a fogai között Sato. Váratlanul kinyílt az irányítóközpont ajtaja, és belépett rajta a kissé kótyagosnak tűnő Howler tizedes, valamint a beosztottja, Cran közlegény. Mögöttük két másik személy is felbukkant: egy harmincas éveiben járó, mankós nő, és egy fiatal kislány. Sato parancsnok először az embereihez fordult. - Tizedes, jól vannak? - Igen asszonyom – válaszolta a férfi kissé elvörösödve. – Csak akaratunkon kívül szundítottunk egyet. - Helyes. Majd figyelembe veszem a heti beosztásuknál – felelte Sato enyhe mosolyra húzva a száját. – Önök pedig minden bizonnyal Trish kapitány és… - Ferra – fejezte be a barna hajú, mankós nő, majd mosolyogva kezet nyújtott Satonak. – Köszönjük, hogy segít. Sato magabiztosan viszonozta a mosolyt. - Amennyire én látom a helyzetet… épp maguk segítenek nekünk – mondta aztán. A másik nő biccentett. - Hogy áll a csata? Hallottunk egy-két robbanást, amíg ideértünk. - A pajzsok már csak 45 százalékon, de egyelőre kitartanak. Ha leválnak, onnantól körülbelül egy percen belül kikapcsolhatóvá válik az elektromágneses mező – Sato idegesen az ajkába harapott, majd folytatta. – Hogy áll a társa? - Bármelyik percben kész lehet – válaszolta magabiztosan a Maze kapitánya. Sato parancsnok aggodalmasan leguggolt Ferrához. - Te jól vagy? A szőke hajú kislány bólintott. Egészséges volt, és inkább tűnt érdeklődőnek, mint riadtnak. Sato őszintén remélte, hogy ez így is marad. --------- Ezúton is boldog karácsonyt mindenkinek.

A kész filmben a látvánnyal szerintem nem volt gond. Hát katyvasznak azért nem nevezném mert faék egyszerű az egész sztori. Olvastam korábban arról, hogy meglehetősen sablonos a történet, szerintem ez igaz. Helyenként a fordulatok erőltetettek kissé. A párbeszédeket sokszor fennköltnek szánták, de ez nem annyira jött össze nekik. Összességében erősen túlzók a szalagcímek, sokkal inkább egynek elmegy kategória. A karácsonyi időszakban egy nyugis 2 órát simán rá lehet szánni, szerintem bőven tettek bele munkát a készítők. Az ilyen cikkeket meg nyilván jobban el lehet adni, ha olyan baromságokat állítanak mint fentebb. Ezeknek nem érdemes bedőlni és vakon hirdetni, mint egy evangéliumot. Ennél ezerszer rosszabb filmek is készültek már, és fognak is még. SWhez és társaihoz hasonlítani nyilván tök felesleges, nem egy kategória.

Az első 20 perc nem tűnt rossznak. Kíváncsi vagyok hol ment félre.

Én a Tőrbe ejtvén sírtam, nevettem, izgultam ma (sokadjára). Írtam is utána egy tweetet Riannek hogy milyen király rendező.

Boldog karácsonyt mindenkinek! Nálunk tegnap szép nagy hó esett, de mára már csak mutatóban van egy két szélvédőn hó. Azért így is jó volt hógolyózni egy nappal karácsony előtt.

Igen mert végül más irányba haladt tovább a sztori. De adott ponton ez érdekes dilemma volt szerintem Trish számára és sokat elárult róla, hogy miként oldotta meg a szituációt.

Attól függ, hogy milyen módon találtak rá a kis csapatra a Zeta-5-ön. Ha tényleg abból sakkozták ki a támadók, hogy Trish megsérült, akkor ha most eltűnnének, a támadóknak maradna a bosszú. Ha más módon követték őket, az más tészta, de nem tudhatják biztosra.

11. FEJEZET ZETA-5 MOST Trish elnémította a mikrofont, majd Zakre és Ferrára pillantott. A férfi baljós tekintete mindent elárult a helyzetről, a kislány ellenben furcsa mód inkább izgatottnak tűnt. - Zak, mit gondolsz? – Trish bármennyire is próbálta palástolni, kihallotta az idegességet a saját hangjából. - Ha kikapcsolják a vonónyalábot, talán el tudunk szökni – dörmögte bizonytalanul a férfi. – A pajzs szerintem kitartana addig, amíg belépünk a hipertérbe. Trish egyetértően bólintott. - Mi a helyzet a fegyverekkel? Tudom, hogy lassan teljesen lemerülnek a készleteink, de… Zak döbbenten rámeredt. - Meg akarod támadni őket? Trish dühösen felcsattant. - Nem, de te is hallottad: az orvosi állomás nem tud minket megvédeni… ergo magukat sem! Gondolj bele mi történne, ha elengednének minket, mi pedig meglógnánk a Gozanti elől. A férfi grimaszolt egyet. Trish sejtette, hogy ebbe a nézőpontba eddig még nem gondolt bele. Zak megtörölte izzadtságtól gyöngyöző homlokát, és csak azután válaszolt. - Valószínűleg porrá zúznák az állomást – mondta sötéten. – Ha a Maze teljes fegyverarzenálja a rendelkezésünkre állna, lenne némi esélyünk a könnyűcirkáló ellen. De a jelenleg bevethető tűzerőnket figyelembe véve, sokkal hamarabb leválna a védőpajzsunk, minthogy komolyabb kárt tehetnénk bennük. Trish fásultan megvakarta az orrát. Sejtette, hogy ez a helyzet, de szerette volna biztosan tudni. Szomorú pillantást vetett Ferrára. A kislány továbbra is figyelmesen követte az eseményeket. - Ferra, úgy fest maradnunk kell. Hallottad a beszélgetést Sato parancsnokkal. Az állomás bajban van, úgyhogy segítenünk kell nekik. A kislány rezignáltan vette tudomásul a hírt. - Te is segítettél nekem, amikor bajba kerültem. És én is neked. Így helyes – mondta kikezdhetetlen logikával. Trishnek átfutott az agyán, hogy mily’ varázslatosan egyszerű is néha a gyermeki észjárás. A gondolat hatására önkéntelenül is elmosolyodott. Zak ellenben kevésbé volt feldobva. - De még ha itt is maradunk – dohogott a férfi – nem értem, hogyan tudnánk segíteni az állomásnak. - Nekem viszont van egy ötletem! – mondta Trish, és felvázolta Zaknek és Ferrának a tervet. Sato parancsnok szkeptikusan hallgatta a Maze kapitányát a vonal túlsó végén, de be kellett látnia, hogy ennél jobb ötlete neki sincs. Még ha sikerül is riasztani az Új Köztársaságot valamilyen módon, hosszú órák telnek majd el, mire bárki is érkezik a flottából. Már persze, ha a protokollnak megfelelően a Hosnian Prime-ról fognak küldeni valakit. A nő bosszúsan grimaszolt. Jobban örült volna valamilyen közelebbi erősítésnek, de ha egy dolgot megtanult parancsnokként az Új Köztársaságról, az az volt, hogy mindig mindenki a protokollnak megfelelően akart cselekedni, még akkor is, ha annak semmi értelme sem volt. Fogait csikorgatva beleegyezett Trish tervébe, majd bontotta a kapcsolatot. - Hallották, emberek – szólt Sato, miközben végignézett az emberein. – A Maze nem fog távozni, mi pedig nem adjuk át a kislányt a Gozantinak. - Tehát harc lesz – szólt Bryan fedélzeti tiszt sötéten. - Tehát harc lesz – hagyta helyben a parancsnok. – Kapcsolják a Kísértet-1-et! Pearl kommunikációs tiszt megnyitotta a vonalat. - Depro őrmester! Minden jel szerint csatába kell bonyolódnunk a Gozantival. - Dank Farrik! – hallatszott az őrmester csalódott káromkodása. – Vettem, parancsnok. Csak a tisztánlátás kedvéért, szeretném rögzíteni, hogy a Z-95-öseink tűzereje nem tud kárt tenni a könnyűcirkálóban. - Tudom, őrmester – felelte Sato szárazon. – Ha jól sejtem, az ellenség ki fogja küldeni a két TIE vadászát… próbálják az állomás lézerütegei felé terelni őket, miközben tartják a távolságot a cirkálótól. - Értettem, asszonyom – nyugtázta Depro. – Megtesszük, ami tőlünk telik. Sato nem is várt mást az őrmestertől. Tudta, hogy a feladat nem lesz veszélytelen, hiszen az öreg Incom Z-95 ösök sokkal lomhábbak voltak, mint a birodalmi TIE vadászok. De az állomás fegyverzetével kiegészülve valódi esélyük nyílt a vadászok ellen. A Gozanti már más lapra tartozott. A parancsnok a fedélzeti tiszthez fordult. - Elektromágneses mezővel zárják le a hangárokat, ahogy a Maze kapitánya kérte. A könnyűcirkáló alighanem ott fog próbálkozni. És folyamatos helyzetjelentést kérek a pajzsok állapotáról! A pisze fiatalember bólintott, majd izgatottan felvetett egy javaslatot. - Parancsnok, nem kellene kiküldeni egy csapatot a kommunikációs relékhez? Hátha meg tudják javítani, és… - Nem, Bryan fedélzeti tiszt. E tekintetben a Maze tervére vagyunk utalva – utasította el a javaslatot Sato. – Nem lenne kész elég gyorsan – tette hozzá lágyabban, jelezve a férfinak, hogy azért értékelte az ötletet. A fedélzeti tiszt csalódottnak tűnt, de elfogadta a döntést. - Sato parancsnok! Újabb üzenet a Gozantiról. - Kapcsolja be. A parancsnok gyomra öklömnyi méretűre szorult össze. A teremben bekapcsoltak a hangszórók, és másodpercek múlva ismét a Gozanti parancsnokának rekedtes hangja visszhangzott a falakról. - Letelt az idő, Zeta-5. Sato megköszörülte a torkát és igyekezett a leghatározottabb, leghivatalosabb hanghordozását elővenni. - Nem áll módunkban átadni a lányt, Gozanti – válaszolta. – Tárgyalásokat javaslunk. - Nem lesznek tárgyalások – felelte dühösen a férfi. – Megadtuk az esélyt az együttműködésre, de nem éltek vele. Viseljék a következményeket. A férfi bontotta az adást. Satot nyilván nem lepte meg a válasz, de így is úgy érezte magát, mint akit gyomorszájon vágtak. Egy dologban viszont biztos volt. A harc végkimenetelétől függetlenül tudta, hogy az apja most nagyon büszke lenne rá.

Amikor találkozol valakivel, aki most lett Star Wars rajongó és nem érti, hogy miért van annyi lelki nyomorék, aki rajongónak mondja magát, de mégis folyamatosan ostorozza a filmek (és sorozatok) egy részét:

@Wilde vajon merre bóklászhat?

Anakin IIII Huyang III Thrawn I Bo-Katan Kryze I Grogu I Crosshair I Javítva.

Ebben az esetben úgy veszem akkor, hogy Huyangra szavaztál. Semmi gond!

10. fejezet