Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_sze...avatar/2132274/

A mozi előtt akkora tömeg áll, hogy az egész plázát könnyedén el tudnánk foglalni. Egy-egy terembe egyszerre engedik be a közönséget, szinte besodornak a székünkre a többiek. A film előtt a szokásos röhögés, hangos, de bugyuta poénok, ropog a popcorn a fogak alatt, aztán 160 perc néma csend: az Avatar átveszi szót.

Hírlevél feliratkozás

 

Nehéz helyzetben van az ember, amikor az Avatarról kell írnia. A filmbe belekötni, ha lehetne is, nem érdemes. Csak az a kérdés, hogy a hihetetlen, az elképesztő vagy esetleg a lélegzetelállító jelzővel kezdjük-e a cikket. James Cameron és ezernyi munkatársa olyan mesevilágot álmodtak, amelyhez foghatót még soha nem látott mozilátogató. A történet már 1994-ben megszületett a fejében, de Cameron arra várt, hogy a technika felnőjön a forgatókönyvhöz. Szerencsére hamar eljött ez az idő. Az Avatarra hivatalosan 237 millió dollárt költöttek, és további 150 millió dollárt emésztett fel a film promóciója, de úgy tűnik megérte, hiszen a becslések szerint már a nyitóhétvégén több mint 230 millió dollárnyi bevételt hozott a film.

 

Ennyi nézőt rég vonzott egy film

 

Szabó Éva Andrea, a Belvárosi mozi művészeti és marketingmenedzsere szerint annyi nézőt nagyon régen nem vonzott film a mozikba, mint az Avatar. ? A Harry Potter, a Jégkorszak vagy a Shrek nagyon népszerű filmek voltak, de ennyien azokra a vetítésekre sem ültek be. A jegyeket sokan előre lefoglalják, még egy negyvenfős csoport is bejelentkezett a hétvégén. Múlt csütörtök óta játsszák a Belvárosi moziban a filmet, és a négy nap alatt több mint 1500-an látták. Szerintem azért ennyire népszerű, mert, bár hihetetlenül látványos, nem csak a technikai megoldásokról szól ? tette hozzá Szabó Éva Andrea.

 

Az egész plázát könnyedén el tudnánk foglalni.

2.jpg

 

Még egy termet nyitottak a plázában

 

A Cinema Cityben a hétvégén egy plusz termet kellett nyitni a hatalmas érdeklődés miatt ? tudtuk meg Németh Gábor mozivezetőtől. ? A három dimenziós verziót háromszor annyian látták, mint a hagyományosat. Minden vetítésen óriási a tömeg ? mondta el kérdésünkre a mozivezető, aki hozzátette, hogy minden bizonnyal 2009 legnézettebb filmjéről beszélünk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az AVATAR részadatai: :P

- országos nézőszám: 97 845

- budapesti nézőszám: 55 257 (56,5%) - ebből 3D-s és IMAX: 37 903 (68,59%)

- Budapesten kívüli nézőszám: 42 588 (43,5%)

- IMAX-nézőszám: 6231 (6,4%)

- országos bevétel: 135,6 millió forint

- budapesti bevétel: 83,5 millió forint (61,58%)

- Budapesten kívüli bevétel: 52,1 millió forint (38,4%)

- IMAX-bevétel: 10,5 millió forint (7,7%)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért hihetetlen ez az Avatar, mert sikerült itthon neki, ami 93-ban pl a Jurassic Parknál. Ott is hatalmas embertömeg rajzott a moziknál.

Majd a Függetlenség Napjánál.

Az elmúlt 10 évben nem is emlékszem ekkora tömeges mozizásra..

Star Wars időket idézi, de komolyan.

 

Haveromék 90% legalább még 2-szer meg akarják nézni 3D-ben. Úgy gondolom James Camemon terve maximálisan sikerült, visszacsalogatta az emberek a moziba!

Nem csak üres beszéd volt ez, ő a szavak embere többnyire..

 

A másik meg köszi Ody a kritikádat, örülök hogy mint filmélmény tetszett neked. A folytatás (biztos anyagi siker és fanbázis támogatásával) már egy összetett sztorival örvendeztetheti meg a nézőt. Cameron a folytatások terén mindig ügyelt erre.

 

Dzséjt: várom a bővebb kritikád.

Star Trek sztorija szerintem is jobb, de azt ne felejtsük el, J. J Abrams előtt már adott volt egy hatalmas és szerteágazó univerzum, rengeteg rajongóval. A látvány 150 millióból simán összerakta, és legalább kavarhatott mellé egy jó történetet is.

 

Avatarnak is jó a története, de mint a nézők lelkesedése mutatja, Cameron nem akart kisérletezni, jól bevált sémát követte, mert az átlag mozizónak ez kell. Meg persze nekem, mert a sok bölcsesség mellett amit hordoz a film, sikert valami frisset is belefonni az 1000-szer elmesélt sztoriba.

300 milliós költségvetésnél nem szabad kísérletezni. A folytatásokban jöhetnek kb Birodalom Visszavág szintű epikusabb történetek, alig várom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, elkészült a kritikám: http://dzsejt.sfblogs.net/2009/12/22/avatar/

Elolvastam. Teljesen okés, ehhez nincs mit hozzátenni, vagy elvenni. Remek kis kritika!

 

De, csak annyit, hogy a Trek nekem is szívszerelmem! :P

Szerkesztve: - Tenel Ka
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Avatar bevétele tutti, hogy túl fogja szárnyalni a Titanicét. Azt 41 héten keresztűl nyomatták a mozikban. Szerintem ezt is fogják.

Szerintem nem fogja. Akkor még nem pörögtek ennyire a filmek, január végén és márciusban jönnek az újabb filmek 3D-ben, ha jól tudom, és nem fogják a moziban 3D-ben tartani kizárólagosan az Avatart hónapokon át.

 

Na, elkészült a kritikám:

Sajna csak később tudom elolvasni, előbb házimeló, ilyen ez a karácsony előtti időszak :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nah, Dzséjt múltkori nemtetszése miatt megnéztem az első három Alient. A negyedikre még nem volt időm, de majd holnap bepótolom. Az első rész számomra kicsit lassú volt, és igazából akkor lett volna számomra izgalmas, ha nem láttam volna korábban egy Alien témájú filmet sem. Mert sajnos láttam a két AVP filmet, (Ezekből az első jó, a második förtelmesen rossz lett) és ismertem a lény kialakulásának ciklusát. Szóval nem láttam benne a lényről semmi olyat, ami az AVP-ben ki nem derült volna róla. Lassúságától eltekintve jó film volt, és legalább a macska is megúszta. :)

Azután jött a második rész. Különösebben nem részletezném a dolgot, jobban tetszett, mint az előző és most már ténylegesen látom, hogy Karinát egy az egyben innen lopták. :P Megjegyzem, már másodszor van az, hogy felszállnak a hajóval, és Ripley kilöki a lényt a légzsilipen. :P

A harmadik tartotta az előző szintjét, csak nem értettem az elején, hogy hogyan került fel a hajóra egy arcbatámadó tojása. Durva volt az is, amikor kiderült, hogy a kislány meghalt. De tekintve arra, hogy hány év telt el a forgatások között ez szükséges volt. Viszont a kutyából kikelt lény sokkal inkább hasonlított azokra, mint amilyenek az AVP-ben voltak. Ott is inkább négy lábon közlekedtek, míg az első két filmben sokkal inkább két lábon közlekedtek. Nah, ennyi... Kíváncsi leszek, hogy hogyan fogják feltámasztani Ripleyt az utolsó részben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajna csak később tudom elolvasni, előbb házimeló, ilyen ez a karácsony előtti időszak :)

Csak nyugodtan, nem hajt a tatár, nem is kötelező jellegű :D

 

Mert sajnos láttam a két AVP filmet, (Ezekből az első jó, a második förtelmesen rossz lett)

Ez tényleg sajnálatos, mert az a kettő egy nagy halom fos az Alienhez képest :P Ezért utálom ezt a két filmet, ilyen téren elcseszi az Alient. Ha tehetném, megtiltatnám, hogy az alapfilmek megnézéséig bárki megtekinthesse azt a két förtelmet...

 

Megjegyzem, már másodszor van az, hogy felszállnak a hajóval, és Ripley kilöki a lényt a légzsilipen.

A szokásos Cameroni húzás, minek új sztorivonal, ha már van egy első rész :P És hát, az irány tényleg eléggé követi az Alient, nem csak a végével. Amúgy az Alien széria sajátossága, hogy mindegyik rész végén, mikor már azt hinnénk, vége minden dögnek, megjelenik még a "főmonszta". Kivétel az AvP-k esetén, de hát azok ugye nagy rakás kutyagumik.

 

A harmadik tartotta az előző szintjét, csak nem értettem az elején, hogy hogyan került fel a hajóra egy arcbatámadó tojása.

Azt senki se. A film forgatása körüli kecmecben szerintem erről az apróságról valaki megfeledkezett :P Amúgy a legkézenfekvőbb elmélet, hogy a királynő letett még három tojást, míg a leszállóhajóban lapult.

 

De tekintve arra, hogy hány év telt el a forgatások között ez szükséges volt.

Nem lett volna szükséges, ha mondjuk az első forgatókönyvet valósítják meg, nem a tizediket, ami az első kilenc mixe volt.

 

Viszont a kutyából kikelt lény sokkal inkább hasonlított azokra, mint amilyenek az AVP-ben voltak. Ott is inkább négy lábon közlekedtek, míg az első két filmben sokkal inkább két lábon közlekedtek. Nah, ennyi...

Az A3-ban vette át az ADI az alien bábok és kosztümök gyártását, és inkább megmaradtak az A3-as verziónál. Mondjuk ez az "inkább négy lábon járnak" felállás nem teljesen igaz, az AR-ben ugyanúgy két lábon fognak barangolni. Csak hát az AVP-ékben ugye a buznyák rendezők ezt is eltolták...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az AVP első része még egész bejövős volt. Érdekesen volt megcsinálva, ahogy a főszereplő csaj a film végén összefog a ragadozóval, hogy kijussanak abból a piramis-szerű építményből. Azt azért pozitívumként még meg kell hagyni, hogy a CGI alien bitang jól néz ki. A másodikban az tetszett a legkevésbé, hogy olyannyira jellegtelenek voltak a karakterek, hogy az valami hihetetlen. Szinte semmilyen személyiségük nem volt. Annyira jelentéktelenek, akikről szinte üvölt, hogy csak azért találták ki őket, hogy meghaljanak. Szinte már a következő jelenetre elfelejtettem őket. Miután kikapcsoltam a DVD lejátszót a film megnézése után csak annyi maradt meg belőle, hogy volt egy fekete sheriff, és még annak sem emlékszem a nevére. Meg mekkora nagy reklámja volt a filmnek, hogy jön a predalien. Az egyik előzetes képen is világosban van rajta, aztán a filmben szinte mindig sötétben van, és sosem lehet normálisan kivenni, hogy hogyan néz ki. Ráadásul ott nagyon is idegesített, hogy ő volt a királynő, és nem egy hagyományos lény. Kár, hogy lesz harmadik rész is. Sőt, még olyat is hallottam, hogy fognak forgatni egy filmet, aminek az lesz a címe, hogy Predators. Antal Nimród rendezi, és Robert Rodriguez keze is benne lesz. És lehet, hogy ignorálni fogja az eredeti Predator 2.-őt. Meg hallottam pletykákat az Alien 5.-ről is.

 

Hozzáteszem, az Avatárt én is meg akarom nézni a mozikban valamelyik nap. :)

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy lehet 8.8-as, ha magán a főlapján 8.9-es a film és a 250 legjobba pedig 8.7-es? :)

Más a számozás a top 250-nél:

 

"The formula for calculating the Top Rated 250 Titles gives a true Bayesian estimate:

 

weighted rating (WR) = (v ÷ (v+m)) × R + (m ÷ (v+m)) × C

 

where:

 

* R = average for the movie (mean) = (Rating)

* v = number of votes for the movie = (votes)

* m = minimum votes required to be listed in the Top 250 (currently 3000)

* C = the mean vote across the whole report (currently 6.9)"

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az AVP első része még egész bejövős volt. Érdekesen volt megcsinálva, ahogy a főszereplő csaj a film végén összefog a ragadozóval, hogy kijussanak abból a piramis-szerű építményből. Azt azért pozitívumként még meg kell hagyni, hogy a CGI alien bitang jól néz ki. A másodikban az tetszett a legkevésbé, hogy olyannyira jellegtelenek voltak a karakterek, hogy az valami hihetetlen. Szinte semmilyen személyiségük nem volt. Annyira jelentéktelenek, akikről szinte üvölt, hogy csak azért találták ki őket, hogy meghaljanak. Szinte már a következő jelenetre elfelejtettem őket. Miután kikapcsoltam a DVD lejátszót a film megnézése után csak annyi maradt meg belőle, hogy volt egy fekete sheriff, és még annak sem emlékszem a nevére. Meg mekkora nagy reklámja volt a filmnek, hogy jön a predalien. Az egyik előzetes képen is világosban van rajta, aztán a filmben szinte mindig sötétben van, és sosem lehet normálisan kivenni, hogy hogyan néz ki. Ráadásul ott nagyon is idegesített, hogy ő volt a királynő, és nem egy hagyományos lény. Kár, hogy lesz harmadik rész is. Sőt, még olyat is hallottam, hogy fognak forgatni egy filmet, aminek az lesz a címe, hogy Predators. Antal Nimród rendezi, és Robert Rodriguez keze is benne lesz. És lehet, hogy ignorálni fogja az eredeti Predator 2.-őt. Meg hallottam pletykákat az Alien 5.-ről is.

Most te melyik filmről beszélsz, az AVP-ről vagy az AVPR-ről? Mert az elején még az AVP-t írod, de minden egyéb az AVPR-ről szól. Az AVP-ben nagy ember-predator összefogás egy az egyben lenyúlása egy AVP képregénynek, ahogy a film nagyja is, mely az Alien első forgatókönyve alapján íródott. Csekély pozitívum ez, amit elnyom a tény, hogy nuku eredetiség és az pocsékul van elmesélve.

A világ híreivel meg iciri picirit nagyon le vagy maradva :) Nem hírlik, hanem lesz Predators, már be is fejezték a forgatást, az utómunkálatoknál járnak. Antal Nimród rendezi, Rodriguez a producer.

Az Alien 5 sem pletyka, hanem lesz. Ridley Scott a producer és a rendező, és az Alien előzménye lesz.

AVP 3 meg nem lesz (ugyan bejelentették, de az AVPR bukása után jegelték a dolgot, és inkább átváltottak a Predators-ra és az Alien 5-re)! Legalábbis a közeljövőben biztosan nem, és ha mégis, az tuti reboot lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Közellenségek

 

Akár jó film is lehetett volna. Sőt!

De nem lett az, számomra legalább is. Talán a film második fele értékelhető, de ez kevés.

"Quaritchnak" kellett volna adni a főszerepet. A végszó úgyis az ővé lett.

Bale-t nem írom le. Öt mondatos szövegkönyve nem az ő hibája. Ennyi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most te melyik filmről beszélsz, az AVP-ről vagy az AVPR-ről? Mert az elején még az AVP-t írod, de minden egyéb az AVPR-ről szól.

Furcsa, pedig említettem benne, hogy épp melyik részről beszélek, oda is van írva az elején, hogy első rész, aztán pedig később, hogy a második. Azt hittem egyértelmű. :P

Hát, nem tagadom egy percig sem, hogy le vagyok maradva... Hozzám mindig későn érkeznek el ezek az infók. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Furcsa, pedig említettem benne, hogy épp melyik részről beszélek, oda is van írva az elején, hogy első rész, aztán pedig később, hogy a második. Azt hittem egyértelmű. :P

Bakker, bocs, figyelmetlenül olvastam :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Avatar bevétele tutti, hogy túl fogja szárnyalni a Titanicét. Azt 41 héten keresztűl nyomatták a mozikban. Szerintem ezt is fogják.
Örülhet ha az egy milliárd meglesz.

 

 

Azért hihetetlen ez az Avatar, mert sikerült itthon neki, ami 93-ban pl a Jurassic Parknál. Ott is hatalmas embertömeg rajzott a moziknál.

Majd a Függetlenség Napjánál.

Az elmúlt 10 évben nem is emlékszem ekkora tömeges mozizásra..

Segítek emlékezni. Mondjuk SW III? Rémlik valami? :) Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Örülhet ha az egy milliárd meglesz.

 

 

Segítek emlékezni. Mondjuk SW III? Rémlik valami? :)

Direkt a teljesen új filmeket vettem górcső alá. Amik berobbantak a mozikba az újdonság erejével.

A Jurassic Park ilyen volt 93-ban, úgy mint a Függetlenség Napja is.

Az elmúlt 10 évben nem emlékszem olyan nagy látványfilmre, ami az újdonság erejével hatott a nézők számára, nem könyv és képregény adaptáció volt.

De még az utóbbiakról se mondhatni ekkora érdeklődést. Harry Potter és New MOon filmek is bizonyos rétegeknek szólnak.

Avatarnál meg tényleg 50-es 40es apukáktól, lányoktól, 20as fiúktól hallani micsoda jó film, és ha tehetnék néznék megint moziba :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Direkt a teljesen új filmeket vettem górcső alá. Amik berobbantak a mozikba az újdonság erejével.

A Jurassic Park ilyen volt 93-ban, úgy mint a Függetlenség Napja is.

Ezt az aspektust nem írtad. nyilván akkor nem írom be az EPIII -at.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igaz, nem írtam bele.

Star Wars új trilógia és a Gyűrűk ura filmek, melyek ugyan könyveken előzményeken alapulnak szintén baromi nézettek voltak az itthoni moziban.

De itt az a szép, hogy szinte zsákbamacskára ül be az ember, max a trailert látta, vagy azt se, hallotta ismerősétől hogy jó film, és úgy nézi. Ilyen emberből rengeteg van.

Akivel én néztem Miskolcon csak a teaser postert látta, egy képkockát se tekintett meg :P

A következő előadás előtt összefutottunk pár ismerőssel, ők se láttak semmit se a filmből, de ismerték a rendezőt meg hallották micsoda filmélmény, úgyhogy erre befizettek egy kört :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pilditől megkaptam a Becstelen Brygantikat, melyet majd holnap nézek meg. Ez lesz az ünnepi mozizás kezdete. :) Előtte viszont már most megnéztem a nemzet büszkesége című részletet, és eldobtam az agyam. Óriási!!!! Ha ilyen lesz a film is, akkor ez lesz az első BR nagyjátékfilm amit rendelek. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igaz, nem írtam bele.

Star Wars új trilógia és a Gyűrűk ura filmek, melyek ugyan könyveken előzményeken alapulnak szintén baromi nézettek voltak az itthoni moziban.

De itt az a szép, hogy szinte zsákbamacskára ül be az ember, max a trailert látta, vagy azt se, hallotta ismerősétől hogy jó film, és úgy nézi. Ilyen emberből rengeteg van.

Akivel én néztem Miskolcon csak a teaser postert látta, egy képkockát se tekintett meg :P

A következő előadás előtt összefutottunk pár ismerőssel, ők se láttak semmit se a filmből, de ismerték a rendezőt meg hallották micsoda filmélmény, úgyhogy erre befizettek egy kört :)

Egy biztos. Blu-Ray -en ezt is megveszem, mert szép. :P
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.