Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

House

Spoiler:

Lelkesen vártam a hatodik évadot. Az ígéretek szerint az eddigi legjobb House évad. Hát, az évadnyitó, az biztos, hogy a sorozat legjobb két része. Viszont az nem tetszik, hogy az új részekben gyakorlatilag értelmetlenné tették House emberré formálását, mert ugyanolyan bunkó és embertelen szemétláda, mint amilyen volt, mikor betette a lábát a Mayfieldbe. Azt vártam, hogy a diliház után egy sokkal emberibb House-t ismerhetünk meg, ehelyett ugyanolyan mint volt. És megint jönnek a töltelékepizódok. Azért azt tegyük hozzá, hogy most azért zajlanak az események az orvosok életében. Viszont nekem valahogy nem jött be ez a "régi csapat újra összeáll néhány rész erejéig" dolog. De itt persze bennem van a hiba, mert a House a magyar csatornákon szinte már napi sorozattá vált, és ott folyton csak az első három évadot adják, és hogy is mondjam... Már unom őket. Meg különben is Taub az egyik kedvencem, szóval... :D Örülök, hogy mindketten visszajöttek. Cameron távozása pedig nagyon szomorú. Mármint az, hogy mennyire kiábrándult belőlük. Félig meddig úgy éreztem, hogy túl nagy dobra veri a dolgot, de jobban átgondolva teljesen jogos. Egyébként úgy hallottam, hogy Lucas kapott volna egy saját spin-off sorozatot, ha bejön a nézőknek. Hát, nem kapott... Nekem egyáltalán nem szimpatikus. Oké, hogy magánnyomozó, meg minden, de számomra egy kicsit akkor is túlzás ez a "fél másodperc alatt rájövök mindenre, és hajszál pontosan felvázolom nektek, sőt úgy, hogy még néhány f*sza metaforát is beletűzök" dolog. House-nál még oké, mert hát ő a zseni, de azért van egy határ. Meg idegesít egy kicsit Lucas szófosása. És hogy pont ő legyen együtt Cuddy-val? Sokszor egyáltalán nem viselkednek egy párként, szóval fura az egész. Ettől még szeretem ezt a sorozatot, és biztosan végig fogom nézni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

House

Spoiler:

Nekem nagyon tetszett ez a rész, és nem kicsit vagyok kiakadva Cameronra. Olyan monológot adott elő, mintha nem ő ölte volna meg Ezra Powellt a harmadik évad második részében...A csapat új összetételének meg örülök, azért 13-as és Taub eléggé lógtak a levegőben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

House

Spoiler:

3. évad 3. rész,. hogy pontosak legyünk :D

Viszont Ezra amúgy is meghalt volna, Dibala élhetett volna még

Meg az se biztos, hogy Cameron ölte meg, lehet hogy csak szomorú volt a halála miatt a végén mikor sírdogált feketébe öltözve a kápolnában :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szívesen! Dobtam a javított változathoz linket, a spoiler gomb alatt találhatód.
Sikerült találnom egy nézhető változatot. Ez a rész annyira nem tetszett, főleg a túlmangásítás miatt. Remélem lesznek majd kissé modernebb köntösbe bújtatott részek is, mint pl az Animatrixban. :) A zenének viszont örülök, meghagyták a gregorián stílust. :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért emlékezzünk vissza a Szökés évadközi szüneteire! :) Aki nézte, az biztosan tudja, miről beszélek. :D

Tényleg.

 

Phobos, jó ez az előzetes, főleg a vége :D

 

House

Spoiler:

Tudtuk, hogy Cameron kiszáll, de sajnálom, hogy így. Szerintem nem csak a megölte/kiölte vagy mi volt nála a gond, hanem ez volt a csepp a tengerben, legalább most ilyen érzésem van. Ő mindig kilógott egy picit a srácok közül, ez volt a pont, ahol már megállj mondott. Nem tudom, hogy ez lesz-e a legjobb évad, de eddig még oké. Lucas-szál nekem bejön.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

kudar, most olvasgatom a véleményeket a tegnapi részből és :D

várom a véleményedet, én még nem nézem meg feliratosan :)

 

Én is holnap fogom csak, mivel ma túl zsúfolt az estém, és azt hiszem ezt a részt nyugiban kell megnézni majd! :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

FF

Spoiler:

Lassan csordogált a rész. Az orvos srác sztorija nagyon aranyos, kell ilyen is :) Mark meg egy marha. Ahelyett, hogy próbálná az sms-t nyomozni, meggyanúsít olyan embereket, akiket nem kéne.

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

kudar, most olvasgatom a véleményeket a tegnapi részből és :D

várom a véleményedet, én még nem nézem meg feliratosan :D

 

Hát azt hiszem Phobos, hogy az utolsó pár részen befogunk tojni.

Ha az évadfelező rész ennyire durva volt, hát komolyan nem tudom elképzelni mi lesz itt még a végén.

Spoiler:

Sajnos amint elkészült a kép sejtettem, hogy valakinek meg kell halnia, és azok nyílván nem lehetnek a fiúk. Sajnáltam Jo-ékat... :D Itt már tényleg csak Isten v Mihály nyírhatja ki Lucit. Plusz most még itt van a Halál és Háború is...jajj...

Mindenkinek össze kéne majd fogni Luci ellen. démonoknak, angyaloknak és akk siker lenne! hát meglátjuk mi lesz még itt!

 

pix118418.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SupNat

Még nincs felirat, még nem tudom megnézni, de amiket leírtál... :D

Spoiler:

Lucifer tényleg elég erős lett, ha a colt se fog ki rajta. Vajon ki/mi lehet még az a 4 lény akin nem fog a colt? Mert elvileg az mindenkit meg kéne ölnie... Vagy az arkangyalokra (még ha szárnyvesztettek is) nem hat?

 

Ellent meg Jo-t én is sajnálom, már kezdtem örülni, hogy visszatértek a 2. évadi események után, de ez így rossz, hogy most már nem lesznek ők sem :D

Szerkesztve: - Darth_Phobos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SupNat

Spoiler:

Szerintem ha Isten előkerülne, tuti, hogy megnyernék a háborút. Vajon hol lehet? :D

Kíváncsi vagyok, hogy a Halál ezek után mit fog művelni, de nem kis dolgot az tuti.

Cas hogy bírta a piát, azon behaltam :D Nagyon kedvelem a karakterét.

 

Hosszú lesz az a 2 hónap :D

Szerkesztve: - Darth_Phobos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.