Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

BSG: 3x20 HŰŰŰŰŰAZAAAANYJÁÁÁÁÁÁÁTAAAAAMINDEEEEEENIIIITVAAAOOOOOOOOOO!!!!!!!

 

Megvan az ötből négy Cylon biztosra, és egyikre sem mertem volna tippelni. Emberek, itt marhára felfordult a világ. Tigh negyven éve szolgál, és majdnem végig Adama mellett volt. Az első Cylon háborúban biztos, de akkor még nem voltak "bőrösök". Ezek szerint, Tigh lehet az ősmodell, vagy mi. Durva, egy alkesz cylon. Szegény Főnök, rá aztán meg végképp nem számítottam. Ezek után mit akarnak Athena és Helo lányától, a Főnök és Kelly fiacskája ugyan úgy félig cylon. De az tuti, hogy ezekből nincs több. Az ötödik elveszett meg szinte ziher, hogy Starbuck. Legalábbis, nem hiszem, hogy a robbanás után kiszállt összerakni a Viperét.

Fuh, nagyon állat rész volt. Nagyon tetszett. Így már várom a 4. évadot. De most aztán tartsák meg EZT a szinvonalat. Mondjuk, így utóbb visszatekintve, az elmúlt részekben többnyire pont azokkal foglalkoztak igazán, akikről kiderült, hogy cylonok, de akkor is. EZ az ütős rész, én ezt szoktam meg az első két évadban. Ez a harmadik sajnos jóval kevesebb ilyen elemmel büszkélkedhet, de itt a végére rendesen ráhúztak. Remek volt. Most viszont... pfffff... hát hol a kénköves ménkübe van még január? Emberek, ott a sci-fi chanellnél? Normálisak vagytok? 9 hónapot várattok? Hát addig elfeletkezem az egész sorozatról. Jesszusom, ekkora tahókat (dehát mit várok olyan csatitól, aki az SG-t is kicsinálta?).

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Lehet, hogy még alig forgattak belőle valamit. :cry:

Hát az biztos, mivel tudtommal még meg sem kezdték a forgatást. De ez a Sci-fi döntése volt, nem az alkotóké. Tavaj ilyenkor már javában forgattak. Sajnos, a Sci-Fi Chanell továbbra sem áll a helyzet magaslatán, és össze-vissza kapkod. Jó példa erre, hogy a BSG-t szembe állította az Oscarral, bukott is arra a hétre a BSG. És most a saját bevallásuk szerinti "zászlóshajójukat" kis híján egy évre szabadságra küldték. De majdnem ugyan így járt az SGA is, amit meg őszre hajítottak. És más sorozatokat is elszórtak. Nagyon kapkodós banda és emiatt a vesztükbe rohannak, ha nem változtatnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Két rész megvót. Jók ezek a xindik. Meg eddig tetszik ez az övezet is. Anomáliák, barátságosabbnál barátságosabb fajok. A trükkök is nagyon ott vannak a szeren, mintha csak egy mozifilmet néznék.

 

És egy érdekesség, amin lestem egyet. A MACO különeges egység parancsnokát, Hayes őrnagyot játszó Steven Culp, az Enterprise E elsőtisztje lett volna, mint Martin Madden parancsnok, miután a Nemesisben Riker lelép. Le is forgatták, a DVD-n rajta is van a kivágott jelenetek között. Riker még meg is vicceli. Megjegyzem, ez az alternatív vég sokkal jobb lett volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

BSG 3. évad vége

Hát nem tudom. Nem votl rossz, de távol állt nagyon a jótol. Főleg a legvége. Tipikusan a nem tudunk mit kitalálni dolog. Most akkor komolyan Cylonok? Ez elég erőltetett volt. Meg hogy Starbuckot kinyírták kb 2 részre. De a Földes dolog tetszik. Talán egyszer oda is érnek. A régi BSGbe odaértek a Földre. :D Ja és jó h felmentették Baltart. Tényleg nem tehetett semmiről. Szerintem is ártatlan. Rohadt Gaeta... Viszont most Apollot bírom. :lol: Hát kíváncsi vagyok mit tartogat az 4./utolsó?/ évad.
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

BSG

Jó néhány problémát felvet ez a vég. Nyáron egyéb sorozat hiányában nekikezdek újra az egésznek, hátha logikailag helyre tudom rakni az egészet. Az volt az érzésem, hogy adni akartak az évad végére valami igazán ütőset, és most agyalnak azon, hogy is magyarázzák meg. Baltar szabad :lol: Gaetát nem értem. Mi szüksége volt erre? Valami nem stimmel körülötte, vagy pedig ez egy mást nem tudunk felhozni, ezért bedobjuk ezt baki a készítőktől. Mindenesetre magyarázzák meg később, mert mintha az ilyesmi eddig nem lett volna jellemző a BSG-re.
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

BSG

A 3. évaddal egyetlen nagyon nagy hiba van. Egyetlen ötletre alapozták az egész sztorit, és ez az ötlet nem volt elég 20 részre. Az első két évadban, főleg az elsőben megvolt az alapkoncepció és azt részletesen kidolgozták részről részre, így mindig haladt a sztori. Ebben az évadban ennek nyoma sem volt és sok részben csak tingli-tangliztak. A karakterek az évad végére már olyat csináltak, ami addig nem volt rájuk jellemző, elfeletkeztek dolgokról (pl. Zarek félt a zavargásoktól, ennek ellenére szinte semmi sem történt). Ráadásul sok logikátlanság is beütött, pl. Apollo lemondott, de akkor ki engedte be egy Viper pilótafülkéjébe? Vagy a Galacticán már bárki behuppanhat bárhova? Aztán, az eleddig igencsak féltékenykedő és Kara félrelépésétől tartó Sam Kara halála után két héttel már egy másik nőt dönget. Adama meg kis híján megtagadja a fiát, mert az kiállt az elvei mellett. Baltar pedig részről-részre ingadozott az elmehibbant és a nagyképű, hidegvérű seggfej között. Szóval, az egész évad koncepciótlanná vállt. Mintha az írók nagytöbbsége hiányzott volna a történet megbeszéléséről.

Ody: igen, ez nekem is tetszik a Xindiben. Ráadásul nem is mindegyik a Trektől jól megszokott "megváltoztattuk az arcát az embernek, és attól már idegen" koncepciót vallják, hanem vannak teljesen unhuman lények is.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Látta valaki az új PB-t?

Nagyon jó rész volt, bár évadzárónak egy kicsit összecsapottnak érzem.Még azért sok minden ködös, most akkor azért zárták be Michaelangelo-t abba a börtönbe hogy kiszökjön?A vége az jó volt.
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

PB

De durva volt! Főleg a vége....Bellick hogy nézett már ki? :) Nagyon kíváncsi vagyok miről szól majd a harmadik évad. Nyilván egy teljesen új sztori lesz.
Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát skaccok, nem is tudom, hogy mondjam. A tegnapi Hősök rész után még mindig nem kedveltem meg túlságosan a sorozatot, hogy asszongyam: remek.

Olyan az egész mintha alapozás nélkül húznának fel egy épületet; csak lebeg a semmiben. Lassan itt már mindenki különleges erővel bír, talán ha szerepelne egy mezei takarítónő még az is. Vannak részek amiket annyira erőltetnek, hogy az már fáj.

Szóval jónak jó történet, de a "kevesebb" talán jobb lenne.

 

Más. Annak viszont örülök, hogy a Surface végre lendületet kapott :hmm: Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből a cunamiból és a szörnyek felbukkanásából:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Várj még néhány részt, és ha a 9-11. után is ezt mondod, akkor reménytelen eset vagy :hmm:

Jó, hogy nem már a második évadig kell várni, hogy kiderüljön miért, kik, hogyan kérdésekre adott válaszok. :S

Ez mán olyan lenne mint a Lost, ahol mind a mai napig nem lehet tudni, hogy miért is vannak ott, pedig már lement a második évad. 8még, jó hogy nem nézzem csak ismerősök álltal hallom, hogy túl sokat nem jutott előrébb a sztori)

Egy sorozatnak legyen meg az alapjai. Lásd Szőkés, ahol tudjuk mi az alapszitu és mi ellen küzdenek és így is tele van fordulatokkal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A második évad már másról fog szólni, szóval addigra azért kiderül, ki hova és miért :hmm: Nem rétestészta effektus.

Tudom, hogy másról fog szólni, csak arra céloztam mint ahogy mondtad is, hogy nehogy rétestészta legyen belőle.

 

Amúgy megint csúnyán alulmaradt a sorozat Fábryval szemben. TV2 sz*rul választott időpontot. Vagy pedig a magyar nézőknek nem jön be a film.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez mán olyan lenne mint a Lost, ahol mind a mai napig nem lehet tudni, hogy miért is vannak ott, pedig már lement a második évad.

Akkor nem figyeltél. :hmm: Éppen a második évad végén derül ki miért is zuhantak le, míg a harmadik évad első részéből minden világos lesz ezt illetően. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor nem figyeltél. :hmm: Éppen a második évad végén derül ki miért is zuhantak le, míg a harmadik évad első részéből minden világos lesz ezt illetően. :P

Hát ez akkor már olyasmi mint egy brazil szappanopera ahol ha az ötvenedik résznél kiszállsz és csak a kétzáztizennyolcadiknál kapcsolódsz megint be, kiderült, hogy nem változott semmi se :P

 

Szóval én az ilyet nem szeretem. :P Vagy szóljon valamiről a sorozat vagy nem nézzem :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.