Évadértékelés

[Ody Mandrell]

Hogy tetszett az első évad összességében? Fejtsétek ki bővebben a véleményeteket.

[Ody Mandrell]

Nehéz visszafogottan írni az Acolyte-ról, de ennek ellenére a részletekbe túlzottan nem mennék bele, azt már megtettem a részek topikjában. Inkább hangulati összegzésre törekszem, hogyan látom a sorozatot.

 

Bomarr szerint nem kell minden újdonságnak a legjobbnak lenni, de itt pontosan ez történt: számomra megszületett az új király. De miért is látom így?

Eddig már kaptunk megannyi szériát, volt itt az SW westerntől (Mandalorian) elkezdve a misztikus vonalon át (Ahsoka) a realista ábrázolásig (Andor) minden. Ezekből kiindulva azt is gondolhattam, nem lehet új a nap alatt. Ennél nagyobbat nem tévedhettem volna még úgy sem, hogy az Acolyte-ot eleve hatalmas várakozás előzte meg a korszak miatt, amit bemutatni hivatott.

A legnagyobb erőssége, hogy úgy sikerült új húrokat megpendítenie, hogy a történet magja elszakadt az eddig jól ismert Star Wars éráktól. Ebben hatalmas rizikó, de egyben hatalmas lehetőségek is rejlettek. A Lucasfilm természetesen nem bízta teljesen a véletlenre a dolgokat, a több éve futó High Republic projekt nyújtott némi alapot.

 

Az Acolyte-ban minden benne van, ami a Star Wars-t naggyá tette. Erős karakterek, jó történet és lélegzetelállító látványvilág. Eme elemek olyan elegyet alkotnak, amiről naphosszat lehet beszélni (a múlt héten megtapasztaltuk), és talán ezek a legfőbb motívumok, amik oly’ vonzóvá teszik. A sorozat struktúrájából fakadóan az ember könnyen ráveszi magát az újranézésre. Egyszerűen úgy nézeti magát, mint egyik másik SW széria sem.

Persze mindez nem működne ennyire jól, ha nem lennének olyan karakterek és történeti szálak, amik ezt elősegítik. A történetnek rengeteg aspektusa van, ami hosszú távon biztosít izgalmas és érdekes szórakozást. Nem ununk rá a szereplőkre, mert nem egysíkúak, éppen ellenkezőleg, több dimenziósak és ez által mindegyikben van valami izgalmas.

Az egészen bravúros, hogy Jecki és Yord karakterét annyira megbírták kedveltetni velem, hogy az ötödik részben látott haláluk igazán mélyen érintsen. De ez még semmi Solhoz képest, aki olyan sokrétű karakter lett, hogy hozzá foghatót talán csak a filmekben láttunk. Nekem ő a kedvencem a komplett és roppant tragikus életútjával, kicsit amolyan inverz Qui-Gon módra. Annyira megérintett, hogy róla külön írással is készülök. Egyébként nem csak Solról, hanem a legtöbb karakterről esszéket lehetne írni. Mi ez, ha nem annak a jele, hogy az írók jó munkát végeztek? A történet is kellően csavaros, de emellett mély is, sok lehetséges kimenetelt adva a későbbi eseményeknek.

 

A zene és a látványvilág elsőrangú. Előbbi hűen megidézi a prequel korszak hangulatát, az utóbbi pedig igazán földöntúli kulisszát kölcsönöz az eseményeknek. Khofar magasan a kedvenc bolygó számomra. Emlékezzünk csak, a Mandaloriban volt olyan helyszín, amit a rendező kertjében vettek fel, és biza szóvá is lett téve. Ehhez képest, ami itt van az maga a Kánaán.

Említhetem a Jedi templomot is, ami a filmek óta nem volt ennyire élő és jól kivitelezett.

 

Ami hiányérzetem van a sorozattal kapcsolatban az, ami nem került bele. Igazán kíváncsi lettem volna, hogy kerültek képbe a Sith-ek az ikrek kapcsán. Ennek kibontásával lett volna teljes a történet. Bízom benne, hogy a második évadban erre még visszatérnek. Mert itt és most nagy összegben fogadnék arra, hogy lesz második évad. Egyben nézve nem is lehet kérdés, nagy gebasznak kellene bekövetkeznie, hogy ne így legyen. Türelmetlenül várom!

[Pildi]

Már eltelt egy jó pár nap a sorozat/évad befejezése óta, de ha szóba kerül itthon vagy társaságban, mindig jó érzéssel gondolok rá vissza, milyen volt várni a következő részt hétről hétre, vajon hová fut ki majd a sztori. Ha valaki kérdezi, miről szól, akkor röviden össze lehet foglalni, de sikerült ezt részleteiben tartalmasan, izgalmasan és rendkívül látványosan megalkotni.  Szerethető karakterek, jó pár fordulat (ki a Sith pl.  ), karakterfejlődés (Osha és Mae felcserélődése a Sötét Oldalon), remek forgatókönyv (nekem nagyon tetszett, ahogy múltbéli eseményeket megismertük, először Osha, aztán Mae és Sol szemén keresztül), erkölcsi dilemmák (hol húzódik a jó szándék és az indokolatlan beavatkozás határa, szabad-e titokban tartani bármilyen indokkal ilyen súlyos hibákat, amelyeket a Jedik, elsősorban Sol és Indara, elkövettek), s közben megismertük a Jedi Rend ingataggá váló politikai státuszát, amire hivatkozva lett szőnyeg alá söpörve a Brendoki incidens 16 éve, s ami ismételt szőnyeg alá söprése pont alkalmat adott a Jedi Rend politikai függetlensége ellen fellépőknek, hogy ellenőrzést kapjanak a Rend felett. Lehet, hogy emögött a Sith-ek befolyása van már, de lehet hogy szimplán elgondolkoztak rajta, hogy OK a nemes hitvallás és Jedi Kódex, de mindenhol lehetnek renegátok, eltévelyedők, s lám, ha ilyen történik, nincs rálátása a Szenátusnak, mekkora a baj, pedig aki ilyen szinten tud bánni az Erővel, az veszélyes is lehet. Ami teljesen igaz, s láthattuk, hogy nem kell ahhoz Sith-nek lenni, nem kell a Sötét Oldalhoz folyamodni, s mégis óriási kárt, tragédiát tud okozni egyetlen Jedi téves küldetéstudata is. 

A Szenátus általi felügyelettel pedig egyenes út vezet a PT éra Jedi Rendjéhez, ami a politika kiszolgálójává is válik, s ezzel el is kezdi megásni a saját sírját. Ezzel ki is lép a történet a személyes szintről, ami néhány karaktert érintett, a galaktikus szintre. 

No és ami mindenkinek extrán tetszett, az a csodálatos látvány és a fénykard párbajok - na azok új szintent állítottak a Star Wars-ban. Elképesztő látványosak voltak! 

Nagyon remélem, hogy folytatni fogják, mert van még benne mit elmesélni, s én örömmel nézném tovább. Meg újra ezt az évadot is.  

[Ody Mandrell]

2024. 08. 05. - 20:38, Dzséjt írta:

most nézhetem át az évadkritikámat, mert ott is tuti folyton Polandnak írtam). 

Mi mikor láthatjuk?  Kellene már valami jó hosszú Acolyte olvasnivaló.  

[Dzséjt]

Amint elkészül, se előbb, se később.  Sajnos nincs annyi időm írni, mint szeretném, de haladok. Eddig laza 6 oldal. Azért nem lesz ep9 elemzés méretű, de szerintem 10 oldal alatt nem fogok megállni.

[Frenkie]

Anno mikor hallottam róla először nagyon megörültem neki, merthogy a HR idején játszódik. Igaz a vége a korszaknak ,de akkor is az.  Nem akartam addig elkezdeni a HR-könyveket olvasni,

míg nem látom ezt a sorozatot, hogy egyáltalán látványban milyen az a korszak. Általában(ha lehet) először vizuálisan szeretek megismerkedni egy korszakkal, majd aztán írott formában elolvasni.

Voltak elképzeléseim a korszakról, majd látva az előzetest gondoltam hogy jó lesz ez.

De az hogy ennyire fantasztikus lesz azt nem gondoltam volna. Már az első képkockák magukba szippantottak és csak tátottam a számat. Iszonyú jó volt a kezdés, ahogy bemutatnak egy PT elött 100 évvel élő Jedi-mestert és tudását.

A részletekben nem merülnék el, azt megtettem a részeknél. Inkább kifejtem miért tetszett nagyon a sorozat.

Az akkori Jedik bemutatása. Kicsit féltem attól hogy hasonlóak lesznek a PT jedijeihez. De nem. Tökéletesen sikerült az akkor még ereje teljében lévő Rend tagjainak bemutatása. Eszembe sem jutott a PT.

Nagyon jól átjött a működésük, és az Erőhöz való jóval szorosabb kapcsolatuk. Nekem mindig is problémás volt a PT Jedijeinél hogy leállnak fénykarddal harcolni nem Erőhasználókkal(pl Cad Bane).

Holott csak Erőhasználattal simán legyözhetnék őket(pl az Erővel kiveszem a fegyvert a kezéből) ahogy itt is látjuk. Zseniláis.  Egy Jedinek így kell harcolnia , illetve védekeznie. A nagy taps még azért is jár a készitőknek hogy Yoda EP5-ös mondatát is figyelembe vették hogy egy Jedi védekezésre használja az Erőt. Sőt a másikat is mikor Luke kérdésére hogy erősebb-e a Sötét Oldal, azt mondja hogy nem csak simábban járhatóbb.

Tökéletesen lejött ez hogy Sol simán megverte Qimirt. Sőt újranézve azt mondom hogyha Qimir-en nincs a kórtozis sisak ami kikapcsolta a Jedik fénykardját, akkor nem hal meg annyi Jedi és még simábban legyőzik a Sith-et. A lényeg hogy egy Jedinek igy kell viselkednie.

Aztán a karakterek. Azért az hogy olyan karaktereket alkottak meg akikhez 10 perc után lehet kötődni, vagy lehet őket utálni az baromi nagy tehetségre vall az írók részéről. Kb 10-15 perc telhetett el az első részből amikor én már a körmoömet rágva izgultam Indaráért. 10 perce ismertem meg. Nagyon kevés olyan mű van ahol 10 perc alatt én tudok kötődni valakihez. Szintén zseniális.

Hát és ugye a történet. Ami maga tuljadonképpen egy krimi. Az SW-ben egy krimi ami még nem volt. Nyomozás. Rejtély a múltban. Magának az egésznek a kohéziója. Ahogy összeér az egész, mint a másnapi gulyás.  Az ikrek kapcsolata egymással, a Jedikkel, az anyjukkal, A Jedik kapcsolata a szenátorokkal, a néppel, a helyörségi Jedik. Nagyon jól össze van rakva a sorozat. A párbeszédek, a színészi játékok a rendezés. Minden a legmagasabb minőségben tálalva. Napestig dicsérhetném még a sorozatot. De inkább kiemelnék két dolgot amiért zseniálisnak és fantasztikusnak tartom ezt a sorozatot.

Az egyik a múltbeli esemény a boszorkányok harca a Jedikkel, a tűzvész, a sok halál. Beleértve a Jedik első látogatását és a tragikus másodikat,

Ez az eseménysor annyira jól van megírva, megrendezve hogy csak ámultam. Miért írom ezt? Én azért az esetek 98 %-ában egy adott műben egy adott személyről , egy adott tette lapján el tudom dönteni hogy jót tet, jó ember-e vagy nem. Persze az én mércémmel mérve. It nem tudom eldönteni. Annyira jól meg van csinálva az egész hogy kis túlzással kockánként változik az hogy ki a hibás a történtekért. Én tényleg sok könyvet elolvastam  sok videójátékot, végigjátszottam  sok filmet láttam már, de az hogy nincs egyértelmü rossz és jó azt egy kezemen meg tudom számolni. Na ez nálam az írói munka csúcsa. Úgy megírni egy jelenetsort hogy ms-ként változik a felelős ahhoz született tehetség kell. Imádom minden percét az egésznek, mert nagyon el lehet rajta agyalni és sokat lehet majd beszélni róla baráti sw-talikon.

A másik az emberi lélek legmélyebb bugyraiba való lemenetel. Természetesen Sol mesterről van szó. Ilyen magas szinten bemutatva csak egyetlen műben láttam ezt eddigi életem során beleértve videójátékot, könyvet, filmet. Mégpedig a The Last of Us: Part II videójátékban. Aki játszott vele tudja miről beszélek. És itt nem megközelitésről van szó hanem ugyanarról. Az örlödésről, a lelkiismeretfurdalásról, a rossz tettek lélekre ható következményeiről, amikor már feltesszük a kérdést. Vajon még emberek vagyunk? Nagyon nagy taps a készítőknek hogy ezt így ilyen profi módon oldották meg.

Lehetett volna egyszerübben, lustábban, biztonsági játékosabban megcsinálni ezt a sorozatot. Lehet többen is nézték volna, pénzügyileg ok-éb lett volna. De nem. Egy 8 részes sorozatban olyan magas minőségi szintet hoztak hogy azt filmművészettel foglalkozó egyetemeken tanítani kéne.

Amit még kiemelnék az a színészek játéka, főleg Manny Jacinto-t. Na nálam ő teljesen egyenrangú Adam Driverrel.  Azért az hogy az egyik percben egy szerencsételen marha aki támaszra szorul, a másik percben pedig egy félelmetes Sith az nagyon felsőkategória. Jacinto tökéletesen hozza mindkét karaktert. Sőt továbbmegyek. Ennyire félelmetes , hátborzongató Sith-et sw-ben még nem láttam.

Nálam Leslye Headland belépett Filoni és Lucas nyomdokaiba. Brutálisan tehetséges a hölgy. Hogy miért? Mert betartja a 3-as szabályt(én találtam ki) amiért szerintem egy sw-mű zseniális. Három dolgot kell betartani. Szeresd, tiszteld és értsd a Star Warst. Ennyi.

 

[Dzséjt]

Meglepetés!

 

Az Erő is úgy akarta, hogy ez az iromány publikussá váljon. Pont mielőtt befejeztem, amikor már úgy éreztem, már csak egy-két bekezdés kell a teljességhez (végül három lett), a gépem bedöglött. Sajnos az a HDD is, amint rajta volt ez az iromány. Azt hittem végleg elveszett, de a számítógép-szerelő adott néhány tippet, hogyan lehetne hosszabb-rövidebb időre még életet lehelni a vinyómba, ami esélyt adna az adatmentésre. És az egyik módszer bevált, néhány órára feltámadt a winchester, ami alatt le tudtam menteni 2 TB-nyi adat nagyjából 95 százalékát, mire újra – és azt hiszem, most már végleg – megdöglött. Természetesen köztük volt ez az iromány (még eme bevezető nélkül), meg sok más írás, hiszen ezek voltak a legeslegfontosabbak, ezekkel kezdtem a mentést. Szóval a sors úgy hozta, hogy nem kell újraírnom az egészet, amit nem is tudtam és nem is akartam volna megtenni, annak ellenére, hogy a The Acolyte nálam nagyot ütött.

 

 

Úgyhogy sikerült megmenteni az anyagot, amit most be is fejeztem. Illetve itt-ott módosítottam és kiegészítettem, hiszen, amikor elkezdtem írni, még nem tudtam, hogy nem lesz több évad, és a gép már nem indult be azután, hogy hírét vettem a kaszának. Úgyhogy az új infók és kábé két és fél hét pihi és gondolkodás, vélemények olvasása és beszélgetések után azért még beleszerkesztettem itt-ott, hogy elnyerhesse végleges formáját. De most már tényleg vágjunk bele.

 

Tehát, mint írtam, a Tha Acolyte engem nagyon megfogott. Olyannyira, hogy számomra kábé az élőszereplős sorozatok The Last Jedi-ja lett, ami a kedvenc Star Wars epizódom. A sorozat nagyon lenyűgözött, magasan a legjobb szériának tartom és simán letaszította a korábbi nagy kedvencet. Külön vicces, hogy a The Last Jedi-t sokan a sírba kívánják és ugyanez igaz most a The Acolyte-ra is, míg korábbi kedvenceim, az Obi-Wan Kenobi és az Attack of the Clones hasonlóan sok negatív kritikát kapott. Hát ez van, mindig a „legsz*rabb Star Wars”-t sikerül a legjobban megszeretnem.

 

De térjünk vissza a The Acolyte-ra. Vártam ezt a sorozatot és az igazat megvallva, nagyon sokat vártam ettől a szériától. Főleg azért, mert azt a nem kisebb célt tűzte ki maga elé, hogy előzményül szolgál annak a Star Wars mozifilmnek, amivel én rajongóvá váltam. Azaz a The Phantom Menace-nek. Mindezt úgy, hogy engem a High Republic éra nem vonzott be, akármivel próbálkoztam. Ismereteim erről az éráról kimerülnek A Jedik fénye című könyv első felében és abban, amit a Jedi: Survivor című videójátékban megmutattak. Mégis nagyon érdekelt a széria, hiszen nem csak kimozdulunk a Skywalker Saga komfortzónájából, de itt volt az alkalom, hogy egy teljesen új Galaxist mutassanak be.

 

Itt kell megjegyeznem, hogy a The Phantom Menace engem anno pont azzal vett le a lábamról, hogy az OT-hoz képest egy teljesen más Galaxis elevenedett meg benne. Imádtam a míves-díszes városokat, a csilli-villi, színes ruhákat, a krómozott űrhajókat (a Naboo Királyi Jacht máig nagy kedvencem), és így tovább. Számomra semmit sem ért volna az egész, ha ugyanazt kapjuk, amit az OT nyújtott, vagyis világvégi, kihalt bolygókat, amik gyanúsan emlékeztetnek a Földre, szögletes, militarista cuccokat, stb. Imádtam a TPM nyüzsgő Mos Espáját, csodálatos Theedjét, földöntúli Otoh Gungáját és cyberpunk-szerű Coruscantját. Hogy a Jedikről ne is beszéljek, akik nem tökéletesek, de kenterbe verik azt a vén salabaktert, a hörgő gépembert és a tejfelesszájú kölyköt, ha fénykardforgatásról vagy Erőhasználatról van szó. Bár megjegyzem, hogy az utóbbi esetben Lucas sosem tudott túllépni az árnyékán, és nagyon modorosan használta még a The Clone Warsban is az Erőt (pedig már ott is felülmúlták párszor a filmeket), ezen a téren szerintem messze a Disney művek szerepelnek a legjobban. És ez kifejezetten igaz a The Acolyte-ra, ahol végre egy Jedi nem magatehetetlen, ha elveszti a fénykardját.

 

 

Szóval a sorozattal kapcsolatban a legnagyobb elvárásom az volt, hogy ezúttal is prezentáljanak egy másfajta Galaxist. Na nem olyan markánsan másat, mint ami a Köztársaság és a Birodalom közti különbséget jellemzi, hiszen abban az esetben egy teljes rendszerváltásról volt, itt meg csak egy működő rendszer múltbeli változatát kellett bemutatni. Tehát azt szerettem volna érezni, hogy bár ugyanabban a világban vagyunk, azért mégis száz évvel korábban járunk, egy olyanban, amire még nem települtek rá a baljós árnyak. Ezen a banánhéjon a szememben már olyan, mások által egekig magasztalt művek csúsztak el, mint a Knights of the Old Republic és az Old Republic, ahol a több ezer(!!!) éves különbség ellenére is ugyanúgy megvolt R2-D2, a Millennium Falcon, a rohamosztagosok, a csillagrombolók, a corelliai korvett és még Cad Bane is, mint az időben később játszódó sztorikban. Nyilván nem egy az egy másolatai voltak, de brutális volt a dizájnhasonlóság, és akit nem vakítanak el a csilli-villi CGI trailerek a sok-sok fénykarddal, az észreveszi mindezt.

 

Nos, a The Acolyte sikeresen prezentált egy olyan száz évvel korábbi Köztársaságot, amiről tényleg elhiszem, hogy régebbi, mint amit megismertünk, mégis ugyanaz. Az első és számomra legjobban tetsző az, hogy az egyszerű közember kábé mindenhol találkozhat Jedi lovaggal. A PT idején Watto még akkor sem realizálja, hogy egy Jedivel van dolga, amikor az az orra előtt integet, ő meg rákérdez, Jedinek képzeli-e magát. Qui-Gon is azt mondja, hogy ha Anakin a Köztársaság területén születik, akkor rég felfedezték volna, ami szintén azt mutatja, hogy a Rend a politikai határokon túl már nem ténykedik, így pedig elég nehéz őket úgy elképzelni, mint a Galaxis békéjének őrzői. Sokkal inkább a Köztársaság békéjének védelmére esküdtek fel, de ha alaposan megvizsgáljuk a PT-t, a TCW-t és a Tales of the Jedi-t, akkor láthatjuk, hogy még ez sem igaz. A Jedik ekkor már a Szenátus fogdmegjei, politikai küldetéseket teljesítenek, a szenátorok döntenek arról, kinek segíthetnek – és hát az esetek többségében ez a segítség előnyt biztosít annak a szenátornak, aki a Jedik segítségét kérte. A közember meg már abban is kételkedik, hogy a Jedik valaha is léteztek. Nem csoda, hogy Palpatine-nak alig húsz év alatt az emléküket is sikerült eltörölni, hiszen eleve alig emlékeztek rájuk, mire a Birodalom megszületett.

 

Ellenben itt még az egyszerű ember simán betérhet egy galaxis széli bolygón álló kocsmába és segítséget kérhet az idejét a pórnéppel együtt töltő Jedi mestertől, vagy beállíthatsz a helyi enklávéba. De még a coruscanti Jedi Templom sem ugyanolyan, mint régen. Nem csak azért, mert itt még nincs annyira egybeépülve a várossal, hanem mert a folyosókon zajlik az élet. A PT-ben elég szellősek voltak azok a hatalmas folyosók és csak Jediket lehetett látni, míg itt hatalmas a nyüzsi és a Rend tagjain kívül mindenféle teremtmény megfordul, a ruhák alapján az egyszerű emberektől a szenátorokig. Sőt ezúttal a Templom mindennapi üzemeltetéséért felelő emberkéket is lehet látni – ők azok, akik a PT idején már rejtett folyosókon közlekednek, hogy ne legyenek láb alatt. Tehát a The Acolyte-ban még nem zárkóztak el a Jedik a coruscanti elefántcsonttornyukba, hogy ott meditáljanak megfoghatatlan és alapvetően haszontalan dolgokról, meg olykor teljesítsék egyik-másik szenátor óhaját sóhaját, hanem a közemberek között élnek, kapcsolatot ápolnak velük és bárki hozzájuk fordulhat.

 

És ott van még, amit fent írtam, hogy a Jedik sokkal aktívabban használják az Erőt akár harcban, akár a mindennapi életben. Az ep2-ben Anakin szerint Obi-Wan megszidná, ha látná, hogy az Erőt használva játszik az étellel, míg itt az sem derogál egy Jedi mesternek, hogy az ajtót nyissa ki azzal a misztikus energiamezővel, aminek hatalma mellett egy bolygó elpusztításának képessége jelentéktelen. Harcban pedig csak más Erőhasználók lehetnek ellenfelük, és még ott sem mindegyik. Ráadásul ebben az érában az ökölharcban sem salambalamok. Solhoz vagy Indarához képest Obi-Wan vagy Anakin csak esztelenül csapkod, ha kézitusára kerül sor.

 

 

Mégis sikerült megőrizni azt, hogy a Jedik alapvetően élőlények, érzelmekkel, fizikai kondícióval, jellemvonásokkal, amik – mint a korábbi művekben is – nagymértékben befolyásolják pozitív vagy negatív irányba a harci képességeiket és természetesen az Erőhasználatot. El lehet terelni a figyelmüket, ezt kihasználva pedig meg lehet őket ölni, ha ügyes és fürge az ember. Továbbra sem legyőzhetetlen harci gépek, ugyanakkor érezhető, hogy ebben a korban jóval ütőképesebbek, mint 100 év múlva. Azért ha innen menne be 200 Jedi a geonosisi arénába, lehet sokkal nagyobb károkat okoztak volna, mire majdnem az összes elhullik.

 

És ez nagyon jó, ugyanis remekül prezentálja, mennyire félrecsúszott a Jedi Rend a PT idejére. Az Erőhasználat mintha átment volna privilégiumba, csak akkor és csakis akkor szabad kinyúlni érte, ha az feltétlen szükséges. A harcban pedig kizárólag a fénykardra támaszkodnak, anélkül igen apró túlzással tehetetlenné válnak. A TCW-ben számtalanszor láttuk, hogy még a Kiválasztott is szinte harcképtelenné válik a fénykardja nélkül. És míg az ep2-ben Obi-Wan azt mondja, hogy a fénykard a Jedi élete, itt csak akkor rántják elő, ha arra tényleg szükség van. Legalábbis az öregebbek, a tapasztaltabbak, mert az ifjak már most hajlamosak akár teljesen szükségtelenül is aktiválni. Ami annak jelzése, hogy a Jedi Rend tényleg elindult a lejtőn, bár persze most még nagyon a domb tetején vannak. De az olyan apró nüánszok, minthogy Yord folyton-folyvást bekapcsolja a kardját, míg Sol csak akkor, ha szükség is van rá, már jelzés értékűek.

 

Ezek mellett még sok kis apróság jelzi, hogy 100 évvel korábban járunk. Például ott van Solék kompja, a Polan, ami még nem rendelkezik hiperhajtóművel, holott mérete ezt elvileg nem zárná ki. De a Polan igazából egy öreg hajó, hiszen már 16 évvel a fő cselekmény előtt játszódó Destiniy és Choice című epizódokban is ezt használják Solék. Ám ott a szezon végén feltűnő Cantaros, ami újabb hajó, és annak például már van hiperhajtóműve. Ugyanilyen apróság például, hogy most még a nagy hajók sem tudnak csak úgy a Galaxis egyik végéből hazatelefonálni. Az ep2-ben a Delta-7 Jedivadász adója nem volt elég erős ehhez, de itt még a Polannak is gondjai vannak leküzdeni a távolságot. És a sorozat teli van ilyen kis apróságokkal.

 

Az egyetlen, amit ezen a téren kifogásolni tudnék, az a zseb-R2, azaz PIP. Oké, csak első látásra tűnik sokoldalúnak, és ha az ember jobban belegondol, rájön, hogy R2 vagy épp BB-8 önállóan működő droidként sokkal jobbak. Ugyanakkor mégis van bennem egy olyan érzés, hogy egy ilyen starwarsos svájci bicska jobban mutatna Rey oldalán majdnem 170 évvel eme széria eseményei után. De ez csak egy apróság. Ráadásul ezt az érzést meg is szüntethetik a jövőben egy olyan húzással, hogy mutatnak egy modernebb PIP-et az OT-ST korszakban. Mert kétségem sincs afelől, hogy láthatunk majd ilyet.

 

 

Nagyon tetszettek a világok is, jó volt visszatérni Coruscantra, de leginkább Olega és Kofar ragadta meg a fantáziámat. Előbbiben van valami ősiség, utóbbi meg azért tetszett nagyon, mert így kell egy földi hatású helyszínt apróságokkal idegen világgá tenni. Alapvetően nem egy lenyűgöző bolygó, de a területeket jól elválasztó, iszonyú sűrű erdő a bogarakkal, és a fennsík a köddel remek ellentétet mutatott, a hirtelen besötétedésről nem is beszélve. Nagyszerű helyszín a Jedik és a Sith találkozásához, és szerintem hatásosabb is, mint amit az ep1-ben látunk. De erről majd később.

 

A világok terén viszont azért volt egy kifogásom. Az Ahch-To 2.0, ami szándékosan lett az, ami. De ahelyett, hogy legalább tényleg az Ahch-To lenne, ez inkább lett… Nos, semmi, mert még azzal sem fáradtak a készítők, hogy nevet adjanak neki. Nálam sajnos ez a világ a The Acolyte mélypontja. Elfogyott a pénz, az ihlet, a kedv? És mi volt a koncepció itt? Csinálunk a Sith-eknek egy Ahch-Tót, de az nem lesz Ahch-To, csak pont úgy néz ki, mint Ahch-To. Ja, és nevet sem adunk a bolygónak, nehogy véletlen konkrétan ki legyen mondva a sorozatban, hogy az nem Ahch-To. Ez így gáz. Nem csípem, de szerencsére ez a legnagyobb gondom az egész sorozattal. Ez az Ahch-To 2.0 meg simán elfér a többi silány és/vagy fantáziátlan és/vagy olcsó bolygó mellett. Nem ez az első, és van egy olyan gyanúm, hogy nem is az utolsó. Dagobah-nál meg még ez is fantáziadúsabb és eredetibb világ. Ráadásul itt is benne van a pakliban, hogy később javítanak rajta más művekben.

 

Ami a karaktereket illeti, hadd kezdjem itt is a fekete levessel. Kelnacca ritka erőtlen figura lett. Először nagyobb a füstje, mint a lángja, aztán, amikor lángol, akkor is csak arra jó. Úgy értem, itt lett volna a lehetőség, hogy bemutassanak egy wookiee Jedit, erre annyiban kimerült a szerepe, hogy jó nagy erővel tudja suhogtatni a fénykardot. Pedig aztán benne is lett volna potenciál, ráadásul sok kérdés nem lett megválaszolva vele kapcsolatban a sorozatban. Például miért rajzolgatja a Mae homlokán lévő jeleket a lakása falára? És miért 15 évvel az incidens után döntött úgy, hogy lelép? Csak találgathatunk.

 

De azért hozzáteszem, hogy ezt nem teljesen érzem negatívumnak, mert Kelnacca eme minősítésében csak a huszadik mellékszereplő, így nem is szükséges kibontani. Ám pont azért, mert csak egy aktívabb biodíszlet, igazából bármilyen fajú és nemű lény lehetett volna, és akkor talán kisebb csalódást is okoz, mint az első felnőtt wookiee Jedi. Én egy ilyen körítés mellé tartalmat is vártam. Viszont az a jó a Star Wars-ban mostanság, hogy amit az egyik mű elmulaszt, a másik még pótolhatja. Kelnaccát is rengeteg formában kibonthatják még, bár persze az már nem a The Acolyte érdeme lesz, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a The Acolyte érdeme a karakter létezése.

 

 

És akkor itt van még Bazil. A kis lény aranyos, és még abban is látok rációt, hogy élőlények szaglását előnyben részesítik gépekkel szemben. Egyrészt a Jedik alapvetően a természettel összhangban próbálnak élni, s bár nem restek technológiát is bevetni ott, ahol kell, valahogy jobban áll nekik, ha a problémákra természetesebb megoldást keresnek. Másrészt, a technológia sem tévedhetetlen vagy képes mindenre. Emlékezzünk csak az ep5-re, ahol a kábé 135 évvel fejlettebb Echo bázis érzékelői képtelenek voltak megállapítani, hogy egy kutaszdroid ólálkodik a közelükben. Hannak és Chewie–nak kellett kimennie a velük született szemükkel megnézni. Illetve azt is mondják, hogy a meteortevékenység közepette nehéz lesz érzékelni, ha hajó közeledik.

 

A természet, pláne egy olyan élettel teli, burjánzó bolygón, mint a Kofar, alaposan bezavarhat még a legmodernebb kütyüknek is. Persze itt képbe kerülhetne az Erő, de ne feledjük, hogy Kelnacca el akart rejtőzni, így nyilván gondol arra is, hogy ha a Jedik kutatni kezdenek utána, használják majd az Erőt, szóval nyilván tett intézkedéseket ez ellen.

 

Ráadásul a Star Wars-ban egyáltalán nem idegen, hogy a high-techy-techy cuccok ellenére élőlényeket használnak. Lando a Rebels 1x11 Idiot's Array-ben a pufimalacot használta ásványkutatásra, míg Zam Wesell (ep2) és Lanse Crowder (TBB 2x13 Pabu) kouhunokat próbált orgyilkosságra használni. Pedig hát ezen tevékenységekre van számtalan technikai eszköz, de akkor és ott Landónak, Zamnek és Lanse-nek épp volt valami oka arra, hogy biológiai megoldást használjanak. Így Bazil használata arra, hogy kiszagolja a rejtőzködő Kelnacca hollétét egy élettől burjánzó bolygón, szerintem teljesen jó ötlet.

 

Ami Bazil esetében nem tetszik, hogy néha kifejezetten agyalágyultnak tűnik, máskor meg kifejezetten ravasznak, emiatt nehéz eldönteni, hogy mennyire értelmes. Sajnos Bazil néhány cselekedete kifejezetten érthetetlen, például, amikor Mae előtt táncikál, vagy, amikor kikapcsolja az egész Polant. Értem én, hogy azt hitte, Sol meg akarja ölni Mae-t, de erre az a válasz, hogy deaktiválja az egész hajót és mindhármukat életveszélybe sodorja? Most komolyan, Sol tettében bőven benne volt az, hogy csak a hajtóművet akarja kilőni, vagy akár még simán ionágyút is használhatott volna – nem ismerjük, milyen fegyverek vannak a Polanon, de Jedi gépjármű mivolta miatt könnyen lehet, hogy eleve nincs rajta halálos fegyver és a fedélzeti arzenál bénításra koncentrálódik

 

 

Ugyanakkor Bazil tette beletorkolhatott volna abba, hogy a Polan összeütközik Mae gépével, és mindenki meghal. Vagy Mae irányíthatatlanul belevágódik a Brendok felszínébe és ripityára robban. Vagy elég a légkörben. Vagy csak Mae kitöri a nyakát, miközben kényszerszál a bolygón. Szerintem Mae egészen addig nem volt életveszélyben, amíg Bazil nem intézkedett, utána viszont ezernyi módon halhatott volna meg ő, Sol és maga Bazil is. Ezután szerintem a kis lény simán megérdemelt volna egy alaposan s*ggberúgást.

 

(És sajnos mindezek miatt nagyon érzem ezen a jeleneten, hogy csak azért született meg, mert az íróknak semmilyen más ötlete nem volt arra, hogyan szeparálják el Solt és Mae-t úgy, hogy mindketten kikössenek a brendoki erődben. Pedig rengeteg lehetőség állt a rendelkezésükre, kezdve azzal, hogy együtt mennek le, de belefutnak Qimirbe és Mae kihasználva az alkalmat lelép. De Mae-nek akár a kis vadászgéppel is sikerülhetett volna meglépnie, Sol pedig szimplán követi.)

 

Ám kit érdekel Kelnacca és Bazil, amikor olyan karakterek szaladgálnak itt, mint Sol, Verosha, Mae-ho és Qimir? A sorozat négy főszereplőjéről ódákat lehetne írni, ahogy a megformálóikról is. Sol Qui-Gon Jinn tükörképe abból a szemszögből, hogy bár ő is jószívű és kissé renegát, pláne, ha a meggyőződéseiről van szó, jól megmutatja, mire képes a vak hit. Qui-Gon nem volt vak, nem ment szembe mindennel és annak ellenére nem cselekedett elhamarkodottan vagy vakmerően, hogy rendíthetetlenül hitt Anakin kiválasztott mivoltában. Solon keresztül láthatjuk, hogyan csinálhatta volna rosszul Qui-Gon azt, amit az ep1-ben láttunk tőle. Levághatta volna Wattót, elvihette volna Anakint akár Shmi beleegyezése nélkül is. Fegyverrel is kikényszeríthette volna Wattóból a hiperhajtóművet, és azt, hogy deaktiválja Anakin bombáját, hovatovább, akár az anyja bombáját is. De Qui-Gon sosem ment el ilyen messzire. Sőt még a Jedi Tanács akaratával sem szegült szembe, épp csak kihasználta a parancsban megbúvó hézagot.

 

És Solon keresztül azt is láthatjuk, hogy itt már elültetésre került a Jedikben az önhittség magva, ami a következő száz évben szépen kicsírázik. Most még csak a ranglétra alján ülő Jedik egy kis csoportját érinti, de szép lassan benövi az egész Rendet és kivirágzik a Jedi Nagytanácsban. Ugyanis Sol abban a hitben él, hogy megtehet bármit a nagyobb jó érdekében. És sajnos Torbin önzőségében, Indara erőtlenségében, Kelnacca meg az eseményekkel tehetetlenül sodródva követik ebben. Négy Jedi komoly jellemhibákkal egy kupacban a katasztrófa receptje. És az be is következett.

 

 

Hogy Sol azt hiszi, betörhet valaki házába, hogy Indara úgy véli, hogy joga van a Köztársaság törvényeit rákényszeríteni olyan világ lakóira is, ami nem része a Köztársaságnak, hogy Torbin egy padawanhoz képest minden alázat nélkül fittyet hány a mestere vagy a Jedi Nagytanács utasításaira, ez mind abból jön, hogy a Jedik tényleg megtehetnek akármit. És éppen itt a Jedi Rend nagy gondja: senki sem ellenőrzi őket, nem számoltatja el őket. S valaki erre most rájött. Ez a valaki Rayencourt szenátor, aki talán, talán nem, a Sith-ek csatlósa. Akár az, akár nem, a Jedik önhittsége megjelent, a hitük, hogy bármit megtehetnek, már itt van, és ez a hit okozza a brendoki katasztrófát, és áttételesen azt, hogy a Jedi Rend ellenőrzés alá kerül. Ami alapvetően jó dolog lenne, csak itt is félresiklik minden a kivitelezéssel. Politikusok kezdik ellenőrizni őket, és innentől kezdve a béke és az igazság elnyomásra kerül a politikai érdekekkel szemben. És Sol önmagában jelképezi ezt, míg a négy brendoki Jedi azt, hogy mekkora zűrt tud okozni, ha a nem megfelelő embereket párosítják össze.

 

Hiába bölcs, türelmes és nagyhatalmú Jedi Indara, ha a vezetői képességei fabatkát sem érnek, és még a saját tanítványa is lesz*rja az utasításait. Egy ilyen embernek esélye sincs egy csoport vezetésére, ha abban a csoportban van egy Solhoz hasonló önfejű, saját fontosságát mindennél előbbre helyező, a nagyságot hajszoló, a mások tekintélyét semmibe vevő figura. Indara vergődhet akárhogy, a brendoki Jedi teamet akkor is Sol irányítja.

 

És ezen a helyzeten csak rontott az engedetlen, szintén önző padawan, akinek a fejét is jól összekuszálták, valamint a tehetetlen Kelnacca. Hogy utóbbi mennyire csak sodródik az árral, azt mi sem szimbolizálja jobban, minthogy a végén még önmaga fölött is elveszti az irányítást.

 

Apropó, sok mindent el lehet mondani Obi-Wan és Anakin ep2-es mester-tanítvány kapcsolatáról, de azért na, Indara és Torbin itteni kapcsolata messze alulmúlja azt a nem épp ideális viszonyt. Mert Obi-Wan felügyelete alatt azért Anakin egyszer sem ment szembe a mestere vagy a Tanács akaratával úgy, hogy azzal mások veszélybe kerültek volna. Legalábbis igyekezett kiskapukat találni, mint Qui-Gon. Torbin viszont szó szerint telibe sz*rta a mestere utasításait, ahogy a tanácsét is. És szerintem erre nem mentség az, hogy még csak tanítvány, hiszen ránézésre már vígan a húszas éveiben jár, kábé egyidős lehet az ep2-s Anakinnal (19) vagy talán már az ep1-es Obi-Wan életkorát (25) is megközelíti. Szóval azért már bőven tudnia kéne, hol a helye, mit engedhet meg magának és mit nem. Hogy erre még ilyen idősen sem képes, az nem fest túl jó képet Indara mesteri képességeiről sem.

 

 

Visszakanyarodva még kicsit Solhoz, érdekes kontraszt, hogy a Lost / Found-ban először tanárként látjuk. Ugyanakkor az utolsó előtti részben, a Choice-ban Indara azt sugallja, hogy Sol a tanítási módszerei miatt nem kapott még padawant. Mert ő megadja a választ, míg a Jedi Rend felfogása szerint arra kell okítani a tanítványokat, hogy maguk keressék a válaszokat. Ezt én is jobban preferálom, mert így az ember sokkal nagyobb tudásra tehet szert, megláthatja az összefüggéseket és végül kialakíthatja a saját véleményét, válaszát, s mindez fejlődéshez vezet. Sol módszere mindezt elveszi, hiszen készen kapja a tanítvány a választ. Nem kell kutakodnia, gondolkodnia, nincs szüksége arra, hogy saját véleményt formáljon, és mindez roppant kényelmes. Mindez nem fejlődéshez, hanem begyepesedéshez, merevséghez, elkényelmesedéshez vezet. Ismerős? Ilyenné vált a PT idejére a Jedi Rend.

 

És itt jön képbe a sorozatot teljesen átszövő dualitás, ami Solnál is tapasztalható. A sorozat elején egy olyan tanárt ismerhetünk meg, akire Vernestra szerint nagy szüksége van a coruscanti Jedi Templomnak. Aztán a sorozat végére már kiderül, hogy Sol valójában pocsék tanár, hiszen elbukott Oshával és Indara a módszerei helytelenségére is rávilágít. Ez a fordított felépítés egyrészt mesteri húzás volt, másrészt benne van az is, amit Indara kimond: keresnünk kell a választ, gondolkodnunk. Lényegében a sorozat egésze (sőt sok szempontból a Star Wars egésze) úgy van felépítve, hogy át kell gondolnunk és keresnünk benne a választ. De ironikus módon erre manapság sokan képtelenek, azonnal és készen akarják a válaszokat, ami sajnos elvezetett minket a sorozat bukásához. Miért? Mert manapság is ezt tanulják a fiatalok, legalábbis úgy érzem, ez a helyzet. És ez ment végbe a Jedi Rendben. Míg Indara helyes módszerével legfeljebb egy peremvidéki kocsmában okíthatja a kártyapartnereit, addig Sol a jövő Jedi nemzedékeit tanítja a rossz módszereivel. És, ahogy haladunk előre az időben, ezek a gyerekek felnőnek, és Sol rossz módszereit adják tovább. Ennek eredménye végül például az, hogy Obi-Wan az ep2-ben készen akarta megkapni a választ a Jedi Archívumból és az analizáló droidoktól, és végül egy szabadon gondolkodó kisgyerek és egy világlátott, sokat tapasztal szakács adta meg neki a nyilvánvaló választ, amire kis gondolkodás után talán maga is rájöhetett volna. Főleg az elsőre, hogy egyszerűen törölték a Kaminót az adatbázisból. Tehát a Jedi Rend bukásához vezető út első köveit az olyan mesterek tették le, mint Sol, akiknek egyszerűen rossz a tanítási módszere.

 

Aztán itt van Verosha és Mae-ho. Ikrek? Két fél lélek egy testben? Vagy egy-egy teljesen azonos lélek két testben? Ezt a témát szerintem még rengetegszer körbe fogjuk járni. Én most a harmadik változat mellett vagyok, mert szerintem ez a legizgalmasabb koncepció. Egy testben és lélekben szó szerint azonos emberpár, akik egyazon alkalommal mutatják meg, hogyan reagál ugyanaz az ember ugyanarra az eseményre más-más szemszögből szemlélve a dolgokat. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy akkor nem más-más emberről van szó? Hiszen a tapasztalatok más emberré formálhatják őket.

 

Ez igaz, ám ezen a ponton már kicsit a hit kérdése is bejátszik, például, hogy mennyire hiszünk abban, hogy van lélek, és ha van, az adja-e az énünk alapjait. A Star Wars-ban ugyanakkor elmondható, hogy van lélek, hisz láttuk, hallottuk őket, és egyértelműen ez az energiaforma az élőlények identitásának valódi formája. Mert ugye Ben Kenobi, Luke vagy Yoda nem vesztette el az identitását, ahogy Sidious is megmaradt annak, aki, annak ellenére, hogy tudata egy másik agyba költözött. Ilyesformán szerintem az SW univerzumában beszélhetünk arról, hogy Osha és Mae szelleme teljesen egyforma, ugyanaz az ember, csak más aspektusból szemléli a világot. Vagyis az alapjelleme azonos, így ha Mae kerülnek Osha helyébe, úgy pontosan ugyanúgy viselkedne, mint Osha és vica versa. Míg például ikertestvéreknél, ha mondjuk Luke kerülne Leia helyzetébe, teljesen máshogy viselkedne, mert nem ugyanaz az ember.

 

 

És erre lényegében láttunk is példát, hiszen az évad végére az „ikerpár” minden téren helyet cseréltek, ami viselkedésükben, de még öltözködésükben is szembetűnő. Sőt, amikor verekszenek, szó szerint ugyanazokat a mozdulatokat teszik meg, ennél fogva képtelen az egyik a másik fölé kerekedni. Ebből is látszik, hogy teljesen egyformán gondolkodnak, egyformán éreznek. Két különböző ember erre nem lenne képes. És ezen a ponton szeretném megdicsérni Amandla Stenberget is, aki nagyszerűen váltott Osha és Mae között, majd cserélte fel a szerepeket. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a nő ugyanaz, aki a kislányt alakított a Hunger Gamesben.

 

A színészekre amúgy sem lehet panasz, mindenki hatalmasat alakított, különösen I Dzsongdzse (Sol), Stenberg és Manny Jacinto (Qimir). Utóbbi pedig Palpatine óta a legérdekesebb első felvonásos Sith-et hozta. Értem ez alatt, hogy nem kell neki egy külön sorozat, hogy érdekes legyen, már az első feltűnésével magasan verte Darth Mault vagy Darth Tyranust, akik a filmekben nem tudtak kibontakozni. Előbbinek a The Clone Wars-ra, utóbbinak a Tales of the Jedi-ra volt szüksége. Ráadásul Qimir nem csak érdekes, de igazán cool jelenség, szóval nálam ezzel is ráver Maulra. Eleve imádom a sisakokat és maszkokat, és ez a kissé xenomorphos dizájn nagyon bejön. Bár még mindig Kylo Ren maszkja a kedvencem, Qimiré nem sokkal marad le tőle.

 

Érdekes a karakterben, hogy akár ő Darth Plagueis tanítványa (ő az, ebben legalább annyira hiszek, mint abban, hogy Kylo Rent már nem lehet megtéríteni és Rey senkinek sem a valakije), akár önjelölt Sith, a sorsa mindenképpen megpecsételt. Mégis az ő történetének kibontakozása érdekelne a legjobban, főleg úgy, hogy úgy tűnik, nem csak mester-tanítvány kapcsolat alakulhat ki Qimir és Verosha között.

 

És ebben látok igazán ütős lehetőséget, hiszen még sosem láttuk egy főállású Sith nagyúr „szerelmét”, pláne, ha épp egy másik Sith-be vagy Sith jelöltbe habarodik bele és kezd kapcsolatot. Az Inkvizítor – A vörös penge felemelkedése már pedzegette a dolgot, de nem volt módja alaposan belemenni a témába, míg Darth Vader szituációja egyoldalú. Épp ezért lenne jó, ha elmennének ebbe az irányba Qimir és Osha esetében, ugyanis durva lélektani drámát lehetne kanyarítani aköré, hogy két hedonista, velejéig önző, mindent csak birtokolni és irányítani akaró karakter, akik papíron mester és tanítvány, de valójában egymás riválisai (hiszen az akolitus bármikor átveheti a Sith tanítvány helyét, ha a mester úgy gondolja) „szerelmi” kapcsolatot kezdenek. Azért az idézőjel, mert itt nem a szeretet és a szerelem lenne előtérben, hanem az önzés és a birtoklási vágy. És már ez a puszta helyzet olyan mértékű pusztítást és veszedelmet jelenthetne, hogy Plagueis-nek tökéletes okot adna mindkét fél kiiktatására és egy új, az ilyen alantas érzelmektől mentes tanítvány beszerzésére. Nos, ez csuda egy dolog lenne, ha valamilyen formában folytatódna ez a széria és rámennének erre a vonalra.

 

 

Maradva a karaktereknél, szeretném még megemlíteni Yordot, Jeckit és Vernestrát. Yordnál rákészültem, hogy egy Mace Windu 2.0 (Winduws 2000 ) lesz, ezzel szemben egy korrekt gondolkodású, és sajátságos stílusának hála könnyen megszerethető figura lett. Nem is csoda, hogy hamar felállt a Yord Hord… És hűde letaglózott, hogy ilyen gyorsan kinyírták. Oké, számoltam a halálával, de nem a sorozat közepén.

 

És ugyanez igaz Jeckire is, akit szintén hamar megkedveltem, mert okos és talpra esett leányzó volt, aki valószínűleg remek Jedi lovaggá érett volna (ha Sol nem rontja el), és akire nagy szüksége lett volna a Galaxisnak és a Jedi Rendnek. Ezért és fiatal kora miatt az ő halála még inkább megütött. Nála még azt is meg mertem kockáztatni, hogy reménykedtem, hogy életben marad – legalábbis, amíg nem látta meg a Sith-et, mert onnantól borítékolható volt a halála, de nála sem számítottam a sorozat közepén erre. Pláne nem ugyanabban a részben, amiben Yord is kinyiffant. Komolyan, a Night-ban én csak a red shirt Jedik kiirtásával számoltam.

 

Ráadásul a két karakternek nagyon jót tett a testvéries civakodás, amiből általában a korához képest sokkal érettebb Jecki került ki győztesen. Valószínűleg ez is nagyban hozzájárult, hogy az emberek annyira megszerették őket. Ráadásul Sol tanítványa Oshával is gyorsan megtalálta a közös hangot, ami még érdekesebbé tette a karaktert. Már csak ezért is kár, hogy olyan korán elhalálozott, mert izgalmas lett volna látni, miképpen reagál Sol árulására vagy Osha pálfordulására. Persze ez nem negatívum, inkább realizmus. Nem minden sülhet el úgy, ahogy a külső szemlélő szeretné, sőt az esetek többségében nem úgy szokott menni az élet, ahogy elvárnánk.

 

És akkor itt van a valódi Winduws 2000, alias Vernestra Row. Azt nem tudom, milyen a HR könyvekben, de abban biztos vagyok, hogy itt Windu ikerpárja is lehetne. Sőt… Nem komálom Windut, ezer hülyesége van és még egyszer ennyi hibát követett el, de na, azért ő nem ment el odáig, hogy besározza egy barátját a „nagyobb jó” okán, és még a hülyeségeit sem saját szakállára követte el, hanem a tanáccsal egyeztetve. Vernestra azzal, hogy Solt megtette bűnbaknak, az én szememben nagyot zuhant. És erre még rátesz az, hogy az ő döntései is nagyban hozzájárultak a Jedik politikai befolyás alá kerüléséhez. Igazából Vernestra is csak erősítette azt, ami miatt Rayencourt aggódott.

 

 

És, ha már a Sith-eket és a Jediket górcső alá vettem, hadd álljon itt egy kis méltatás a fénykardpárbajokról is. Egyrészt, bár sosem volt gondom azzal, ahogy az ep1-ben először akaszt pengét a két rend harcosai (gondolok itt Maul és Qui-Gon tatooine-i gyors összecsapására), szerintem egy ezer éves első találkozáshoz sokkal jobban illett a naboo-i párbaj. Az volt az epikusabb, a látványosabb, ott mutatta meg mindkét fél, hogy mire képes. Ráadásul minden résztvevő teljesen tisztában volt azzal, mivel állt szemben. De akkor is, az már a második menet volt.

 

S bár továbbra sincs semmi bajom a tatooine-i párbajjal, nagyon örülök, hogy az első találkozást immár megelőzi egy újabb, és az… Húha! Eleve nagyon hátborzongató, ahogy az éjszaka hirtelen leszáll és Osha mögött megjelenik a Sith nagyúr. Némán leereszkedik és odasuhan a nő mögé, a Jedik pedig az utolsó pillanatig mit sem sejtenek. Tényleg, mint egy ragadozó szörnyeteg, amit csak tovább erősít a rémpofa sisak. Aztán megindul az összecsapás.

 

Ahogy villognak a különböző színű fénykardok a sötétben, ahogy a Jedik próbálják tartani magukat az ellenfelükkel szemben, ahogy Qimir beveti a cortosist, kiegyenlítve ezzel az erőviszonyokat, ez mind lenyűgöző. És persze nem rest piszkos trükkökhöz folyamodni. Maul és Vader is ütöttek és rúgtak vagy az Erővel lökdösődtek, de Qimir egy új szint. Eleve az, hogy a párbajt megszakítják harcművészeti elemekkel, már nagyon ütőssé teszi a szekvenciát, de akkor még ott van az is, amikor egy Jedit csak úgy ráhúz a fénykardjára, mintha csak egy pillangót tűzne fel a tűre. És igen, a cortosis is elég ocsmány trükk, ám itt külön tetszett, hogy a Jedik elkezdték a saját javukra fordítani.

 

Először Yord vetette be, bár az a manőver sajnos nem járt sikerrel. Később a Brendokon Sol használta ki, ő sikerrel. És ez az, ami a The Acolyte párbajaiban tetszik. Nem csak az, hogy remekül és baromi látványosan koreografáltak, hanem az is, hogy rendkívül ötletesek. Ezen a téren amúgy is remekel a Disney éra, hisz láttuk már mindenféle formában fénykardot használni, nem csak a hagyományos módon. Ám itt már harc közben szétkapják, ostorrá válik, dobálják, cortosisszal deaktiválják, párbaj közben ki-bekapcsolják stb. Meg kell, mondjam, ez sokkal jobban tetszik, mint az, hogy állandóan csak kardoznak velük. Az azért egy idő után nem lett volna olyan izgalmas, ám ezek az extrák, a kung-fuzás és ötletes trükkök nagyon fel tudják dobni a sokadik párbajt is.

 

 

Még kitérnék kicsit Rayencourt szenátorra, aki nyíltan a Jedikkel szemben van. Őszintén szólva, én jelenleg nem hiszem, hogy tudatosan a Sith-ek szövetségese lenne. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem mindenki a Sötét Oldal szolgája, aki jogosan aggódik valamivel kapcsolatban. Mert azt, hogy a Jedik nem ellenőrzése hatalmas baj forrásai lehetnek, lényegében minden Star Wars produkció igazolja, beleértve a The Acolyte-ot is. Nem kell itt Darth Vaderre, Darth Tyranusra vagy Kylo Renre gondolni, elég arra, hogy a Köztársaságot is érintő információkat tartanak vissza. Rayencourt üde színfolt lenne, ha a Sith-ek mesterkedésétől függetlenül látná, hová vezethet a Jedik féktelensége, és Plagueis, majd később Palpatine csak kihasználnák Rayencourt és Vernestra politikai párharcának következményeit. Annak pedig számtalan oka lehetne, miért akarja ellenőrzés alá vonni a Jediket, a józan észtől a személyes tragédiáig bármi képbe kerülhetne.

 

Végezetül hadd vegyem még elő Aniseyát és Korilt. Az előbbi egy szektavezető, mégsem bigott és csőlátású, anyai ösztönei, hogy jót tegyen a gyerekével, akkor is, ha azzal nem ért egyet, erősebbek, mint énje egyéb elemei. Bár nem vagyok szülő, úgy érzem, ez a helyes hozzáállás. A gyermeked az első, utána jön minden más. Koril ezzel szemben az ellentétje (a dualitás itt is), ő egy önző nőszemély, aki nem csak a gyermekei elé helyezi önmagát és pusztító vágyait, de az egyik kislányt lenézi, a másikat meg ki- és felhasználja önző céljai eléréséért. Koril egy hitvány alak (nagyjából Talzin szint vagy még annál is lejjebb), aki nagymértékben felelős a brendoki tragédiáért, hiszen ő kényszerítette ki azt a helyzetet, ami végül teljesen elfajult. Nagyon gyorsan sikerült meggyűlölnöm. Ezzel szemben Aniseya igazi tragikus anyuka, aki egy rossz Jedi miatt vesztette életét, miközben a lányát próbálta védeni és menekíteni egy életveszélyes szituációból, emiatt tiszteletet érdemel, még ha kicsit ő is felelős, hiszen nem akarta vagy tudta kordában tartani Korilt és a szektáját.

 

Mi van még? Látvány terén nekem nem volt gondom, szerintem minden tökéletesen klappolt. Zene terén kicsit fura, hogy nincs egy jellegzetes főtéma, mint minden eddig filmnek és sorozatnak – ha csak az endcreditset nem tekintjük annak (a Power of Twot nem veszem annak akkor sem, ha a fene fenét eszik). Ugyanakkor Michael Abels nagyon kellemes, a PT-t idéző zenéket kanyarított az epizódok köré, amikben néha más művek hangját is kihallom, például az Alienét – bár lehet, ezt csak én haluzom be. Minden esetre a sorozatban van némi horrorisztikus felhang, amihez szintén passzolnak a zenék.

 

És azt hiszem, ennyi. Sajnos a The Acolyte-nak is, szóval ez az egész, ami évadkritikának indult, végül sorozatkritika lett. Ami a kaszát illeti, már túlvagyok a gyász összes szakaszán, elfogadtam, belenyugodtam. Bár azt továbbra sem vetem el, hogy a nyitva hagyott szálak, a téma és a karakterek még vissza fognak térni, sőt még az sem kizárható, hogy élőszereplős formában. A Disney indítékait megértem, ugyanakkor továbbra is hatalmas nagy hibának tartom a részükről, hogy nem mertek kockáztatni, pláne egy olyan adu ásszal a kezükben, amit az utolsó rész feldobott: Darth Plagueist és Yodát. Meggyőződésem, hogy ez a két karakter megemelte az érdeklődést a sorozat folytatása iránt, és még talán azok is leültek volna a második évad elé, akiknek nem tetszett az első.

 

 

De ezt a kockázatot inkább felcserélték a biztonsági játékra, pedig az üzletben azt is kell néha kockáztatni. Épp ezért kezd az az érzésem lenni, hogy a Disney-nél erőteljesen biztonsági játékra játszanak (a nemrég az MCU-val kapcsolatban meghozott döntések is ezt sugallják), ami viszont nem vezet fejlődéshez, csak ugyanannak az ismétléséhez, ez pedig stagnálást jelent. Vicces, hogy pont a Skywalker Saga általuk készített harmada üzeni azt, hogy a múltat el kell fogadni, okulni belőle majd tovább lépni, nem pedig megismételni. A Disney se az ST, se a The Acolyte (de akár még az Obi-Wan Kenobit és a The Book of Boba Fettet is ide vehetjük) üzenetét nem fogta fel. A saját tanításukat nem értik, csak ismételgetik. Mint Kanan a Rebels-ben, amikor anélkül adta tovább Ezrának Yoda szavait, hogy ő maga megértette volna azokat. Irónia, te csodás. A Disney ugyanúgy rossz mester, mint Sol.

 

Na mindegy, ez van. Maradt önmagában a The Acolyte, aminek létezéséért én hálát adok. Ez viszont mindenképpen a Disney és a Lucasfilm érdeme, hogy anno zöld utat adtak a sorozatnak. Ezt sem szabad azért elfelejteni. És én ennek nagyon örülök, mert így kaptunk egy különleges sorozatot, amit már nem vehetnek el tőlünk, amire már hivatkozhatunk, amit számtalanszor újranézhetünk, kibeszélhetünk. És ennek nagyon örülök.

[Ody Mandrell]

2024. 09. 07. - 16:58, Dzséjt írta:

világok terén viszont azért volt egy kifogásom. Az Ahch-To 2.0, ami szándékosan lett az, ami. De ahelyett, hogy legalább tényleg az Ahch-To lenne, ez inkább lett… Nos, semmi, mert még azzal sem fáradtak a készítők, hogy nevet adjanak neki. Nálam sajnos ez a világ a The Acolyte mélypontja. Elfogyott a pénz, az ihlet, a kedv? És mi volt a koncepció itt? Csinálunk a Sith-eknek egy Ahch-Tót, de az nem lesz Ahch-To, csak pont úgy néz ki, mint Ahch-

Szerintem ez a Baldemic volt, ahol cortosist bányásztak. Azért nem mondták ki a nevét mert akkor lelőtték volna a sorozat egyik nagy cameoját. A bolygót azonnal összekötötték volna Plaguies-el. Talán azt akarták, hogy semmi ne utalhasson rá.

 

2024. 09. 07. - 16:58, Dzséjt írta:

Például miért rajzolgatja a Mae homlokán lévő jeleket a lakása falára? És

Mert megszállták a boszorkányok az elméjét, és talán ez még mindig élénken él benne. Torbin a másik ilyen Jedi, öngyilkos lett. 

 

2024. 09. 07. - 16:58, Dzséjt írta:

Mert Obi-Wan felügyelete alatt azért Anakin egyszer sem ment szembe a mestere vagy a Tanács akaratával úgy, hogy azzal mások veszélybe kerültek volna.

A geonosisi akció pont ilyen volt. Ott Padmé volt a kiskapu, de sokáig így sem kellett győzködni a fiút.

 

 

 

 

[Dzséjt]

2024. 09. 08. - 22:19, Ody Mandrell írta:

Szerintem ez a Baldemic volt, ahol cortosist bányásztak. Azért nem mondták ki a nevét mert akkor lelőtték volna a sorozat egyik nagy cameoját. A bolygót azonnal összekötötték volna Plaguies-el. Talán azt akarták, hogy semmi ne utalhasson rá.

Ez teljesne lehetséges, de második évad és (jelenleg) mindenféle egyéb megerősítés hiányában ez így nekem még mindig karcsú. Remélem, később valamilyen formában tisztázzák ezt a bolygót. A Csillagpusztító bázisnak otthont adó bolygóra is tök jó úgy gondolni, hogy az az Ilum, amit szintén szép fokozatosan tártak elénk (az ep7 idején csak a Galaxisban elfoglalt helye volt ugyanaz, a Jedi: Fallen Orderben megmutatták, hogy alakul át, az ep9 lexikonban végre konkrétan kimondták).

 

2024. 09. 08. - 22:19, Ody Mandrell írta:

Mert megszállták a boszorkányok az elméjét, és talán ez még mindig élénken él benne. Torbin a másik ilyen Jedi, öngyilkos lett. 

De miért csak most? Torbin teljesen más eset. Ő 6 évvel az incidens után barash fogadalmat tett és aztán 10 évig senkihez sem szólt. Ellenben Kelnacca csak 15 évvel az incidens után dobta be a törülközőt és vonult el a nagyvilágtól. Miért másfél évtized után ütközött ki rajta? Senki még csak nem is célzott olyanra, hogy furcsán viselkedne vagy valami, amit össze lehetne kötni a váratlan lelépésével. Kelnacca minden jel szerint 15 éven át tök rendben volt, majd egy évvel a halála előtt bement az erdőbe és többé nem jött ki. Ezért is lett volna jó jobban megismerni a wookiee-t, hogy megértsük, miért mássfél évtized után roppant össze.

 

2024. 09. 08. - 22:19, Ody Mandrell írta:

A geonosisi akció pont ilyen volt. Ott Padmé volt a kiskapu, de sokáig így sem kellett győzködni a fiút.

Én is erre gondoltam, de a TCW-ben is láttunk nem csekély példát (pl. amikor ugyanezt tanította meg Ahsokának Plo Koon felkutatása közben). Győzködni nem kellett, az tény, de pont ez a lényeg: ha megvan a kiskapu, már könnyen fejest ugrik. Amúgy sem tehetett volna sokat. A hajó épp felszállásban volt, Amidalát tuti nem tudta volna lebeszélni, szóval mi mást tehetett volna, minthogy vele megy?  

Szerkesztve: November 29. - Dzséjt

[Ody Mandrell]

Egy ideje (kb. 1.5 hónapja) nem láttam végig. Tegnap viszont ismét beszippantott így le is pörgettem. Iszonyat jó az egész, teljesen magával tudja ragadni az embert. Nagyon gazdag és sűrű, tele jobbnál jobb ötletekkel és mondanivalóval. Az SW szériák legjobbja (az Andor mellett).

 

A Disney Star Wars ellenes bűntettet követett el azzal, hogy kaszálta ezt a sorozatot.