Oldie novellái és videói

[Oldfighter]

Annak idején amikor komolyabban kezdtem magam beleásni a minőségibb szerepjátékos írásokba, megalkottam a történetekben szereplő egyik fő karakteremnek és egyben nicknevem mögött álló embernek a háttértörténetét. Furcsa mód úgy alakult, hogy nem egy novella született hanem három és nem is lineárisan követik egymást. Hogy miért is lett így azt előttem is jótékony homály fedi, minden esetre elérkezetnek láttam az időt, hogy némi ráncfelvarrás után ezekkel nyissam meg a topikot, melybe azért még majd szánok más egyéb történetet is.

[Oldfighter]

A Kezdet

 

 

I.

 

 

 

Még egy utolsó igazítás a galléron...

Egy végső simítás a fejtetőn elágazó hajszálakon...

A férfi elfordult a tükörképétől. Kíváncsian nézett be a közeli konyhába, a sürgölödő asszonyok felé. A fiatalabbik egy mosollyal jutalmazta a jelenlétét, míg a másik, jóval idősebb egyfolytában magyarázott az előbbinek:

-...és ne felejtsd itt ezt se!

-De anya, ez a mennyiség a fél városnak is elég lenne.

-Ó lányom! Mire megérkeztek még kevés is lesz. Fogd csak szépen ezt a táskát és...-az asszony ekkor vette észre az ajtófélfának támaszkodó férfit. Csípőjére tette az ökleit és felé fordult.

-Mit álldogálsz ott fiam!? Ne bámészkodj ott tétlenül! Segíts a feleségednek!

A férj mosolyra húzta vékony ajkait. Anyósa temperamentumát már volt ideje alaposan megismerni. Képtelen volt haragudni a csípős nyelvére. Kedvelte az asszonyt. Meg amúgy se árt jó viszonyban lenni a "kedves mamával", emlékeztette magát, és sietve markolta föl a két dugig tömött hűtőtáskát, míg felesége egy könnyebb dobozt nyalábolt át.

Kint az előtérben még további utazótáskák sorakoztak. A szülői látogatás terhei - gondolta magában a férfi miközben megindult a széles teraszon várakozó lebegő felé. Felesége még további nélkülözhetetlen tanácsokat hallgatott végig gondoskodó anyjától. Egyedüli gyermek révén már megszokta ezt a fajta "jutalmazást". Néha azért már legszívesebben kimenekült volna a világból. De ilyen gondolatok csak ritkán merültek fel benne.

A felső szintre vezető lépcsősor felől hirtelen apró lábak kopogása hallatszott.

-Anya! Anya! Megtaláltam!-sikoltozta az öt év formáju kislány kinek hajából derékig érő szines szalag lógott alá.

Karjait magasba tartva mutatta föl kedvenc játékszerét, Torkall-t a vukibabát.

Édesanyja lehajolt hozzá, hogy fölemelje.

-Adj puszit a nagyinak! Indulnunk kell.

Nagyanyja széles, szeretetteljes mosollyal hajolt hozzá.

-Vigyázz magadra édesem!

A kislány átkarolta a nyakát.

Apja éppen ekkor tért vissza a teraszról.

-Készen vagyok.-fújtatott egy nagyot. Fiatal kora ellenére most sajogtak a karjai. -Ha gondoljátok indulhatunk.

Az egyik oldalszobából ekkor lépett ki a ház ura. Ötvenes évei ellenére botra támaszkodva közlekedett.

-Nagypapa! Nagypapa!-a kislány szinte kiugrott az anyja karjai közül.

A férfi a falhoz támasztotta botját, majd fölkapta unokáját és kihasználva annak lendületét a magasba dobta.

A kislánynak esze ágában sem volt tiltakozni. Kacarászva követelte az újabb és újabb emelgetéseket.

-Édesem...-fordult felé az anyja-...gyere ide. A papa már nagyon fáradt.

-Ugyan már lányom. -lihegte a férfi. -Olyan ritkán jártok erre. -a szeme csillogása szeretetről árulkodott.

Lánya egy csókot lehelt az arcára, majd kézen fogta a kislányt.

-Vigyázz magadra hercegnőm!-simogatta meg utoljára az unokája fejét, majd látván a közeledő vejét megkomolyodott az ábrázata és sokat sejtetően a szoba belseje felé intet a fejével. A család hölgytagjai eközben a terasz felé indultak folytonos sutyorgással.

Az idősebbik férfi még visszanézett, megállapítván hogy már csak a veje hallhatja a szavait. Arckifejezése aggódóvá és gondterhelté vált.

-Valami baj van? -kérdezte a fiatalabbik.

-Fiam. -szólalt meg szinte suttogva. -Épp most jelentették be, hogy az alkirály lányának nyoma veszett. Valami balesetről beszélnek. Meteorviharról. Nincs semmiféle jelzés a Tantive IV-ről. Rosszat sejtek fiam. Itt valami nincs rendjén. Talán később többet megtudok a hivatalban de most menjetek el innen olyan gyorsan amennyire csak tudtok. Az Alderaan immár nem biztonságos.

Apósa kijelentései gondterhelté tették a fiatalabb vonásait.

-A Birodalom...?

-Meglehet. Igen. Valószínűleg ők állnak az egész mögött.

Az idősebbik ekkor a vállára tette a kezét és mélyen a veje szemébe nézett:

-Vigyázz a családomra Vyyn! Ő az egyetlen lányom..... és az unokám......Menjetek!

 

 

II.

 

 

A forróság szinte elviselhetetlen volt. Körbevette a síkságot, felkuszott a csipkézet sziklafalakra, leereszkedett a mély hasadékokba...

...és ott örvénylett a Lázadók épületei között.

A táj vörös árnyalatban verte vissza az égbolt majd negyedét betöltő vörös óriás felől záporozó sugarakat. A talaj vastartalma csak fokozta e hatást. A perzselő napsugarak az élet legcsekélyebb zöld foltjait is felemésztette akárcsak mint a planéta glóbuszát. Az égi kisérő társait már rég bekebelezte a falánk és a végső kataklizmáját váró óriás. Izzó fénye türelmetlenül várta a vég fellobbanását.

E pokoli hely most kiváló álcát biztosított a Lázadók maroknyi egységének. Épeszű ember messzire elkerüli ezt a helyet -dörmögte maga elé Vyyn miközben beárnyékolt tekintette a talajba süllyesztett épületeket vizslatta. A betonfalakban örvénylő hűtővíz most valahol odabent biztos védelmet nyújtott a kinti forróság ellen. A támaszpont központi épületei mögött meredek sziklafal kezdődött, melynek gyomrában űrhajók és vadászgépek rejtőztek. A hangár falai tökéletes álcát nyújtottak az esetlegesen mégiscsak megörült látogatók ellen.

-Elviselhetetlen. -jegyezte meg panaszos hangján az egyenruhájában álldogáló férfi, majd elektrontávcsővét a magasba irányította. Messze fenn egy gép közeledett. A bejelentkezése szerint ismerős látogatók vannak a fedélzetén.

A komp hamarosan már szabad szemmel is láthatóvá vált. Alig egy perc múlva pedig a kiszikkadt talaj fölött lebegett. Támasztólábai panaszos sivítással ereszkedtek alá. Egy végső döccenés után pedig biztos "fogást" találtak az élettelen felszínen.

Vyyn sietve lépett be a hajó árnyékába és kíváncsian nézte végig ahogy a rámpa lassan leereszkedik. Odafönn a zsilipkapu belesimult a falakba utat engedve a személyzetnek és az utasoknak.

-Apa! -Vyyn lánya szinte belerepült a karjaiba.

-Kicsim. -suttogta, átölelve rég nem látott gyermekét, majd a rámpáról lelépő mosolygó felesége felé fordult.

A viszontlátás öröme összeforrasztotta az ajkaikat, majd Vyyn átvette az utazótáskák egyikét és az egyik közeli épület felé intet.

-Itt nagyon meleg van. -mondta szinte feleslegesen. -Gyertek, odabent jó hűvös vár minket.

Tekintette egy pillanatra megakadt feleségén és ekkor észrevett valamit. A mindig derülátó pillantása most fájdalomról, elkeseredésről árulkodott. Valahogy még a mosolya is más volt a rámpán. Valami megváltozott...

...ami a szülei halála óta követte kettőjüket. Az otthona elvesztése. Egy egész bolygó pusztulása most ott látszott minden egyes vonásán.

Vyyn tudta, hogy mit élhetett át a felesége de mindezek már hónapokkal ezelőtt történtek. Lehet, hogy még nem dolgozta föl? Vagy talán föl sem lehet dolgozni? Legszívesebben visszarepítette volna őt a téren és időn keresztül, hogy újra boldognak láthassa a feleségét.

Vyyn szégyellte magát a gondolatai miatt. Hasonló helyzetben ő sem tudná, hogy mihez kezdjen. Azonban tudta ha nem foglalkozik a problémával örök bizonytalanságban fogja tartani magát.

-Mi a baj? -tette fel óvatosan a kérdést.

Felesége félretolt néhány hajtincset a szeme elől. Tekintette végigsuhant a táj egyhangú síkja felett.

-Mikor lesz már vége ennek Vyyn? A bujkálásnak, a menekülésnek...-szavait elkeseredés fonta körbe.

Férje átérezte a fájdalmát.

-Nem szabad feladnunk Maia. Eljön az idő amikor végső csapást mérhetünk a Császárra. És akkor...

-És akkor mi lesz? -az asszony ajkai megremegtek. A hónapok óta felgyülemlett feszültség most utat tört magának. -Hová megyünk vissza? Vyyn, otthonunk sincs. Téged is alig látlak. Szükségem van rád.

A férfi átölelte feleségét. Kislányuk tétován figyelte az eseményeket. Vizslató tekintette a közeli lejáró felé terelődött. Kezdet melege lenni.

-Ne haragudj. -szipogta az asszony miközben gyengéden eltolta magától a férjét. -Ez most......ez már elég régóta kikívánkozott belőlem, és....

-Tudom. Odabent megbeszélünk mindent. -suttogta megnyugtatólag Vyyn és újra megindult ám ekkor valahonnan erőteljes, mélyről fakadó búgás hallatszott.

-A szirénák! -kapta fel a fejét a férfi és sietős karmozdulatokkal, maga előtt terelvén családját, meggyorsította a lépteit. A lejáró alig húszméternyire volt.

A talaj hirtelen megrázkódott.

Aztán még egyszer.

-Apa! Félek!-sikoltotta a kislány és közelebb húzodott apja lábaihoz.

-Nincs semmi baj kicsim. -hazudta. Pillantása nyugtalanul emelkedett fel a magasba. Az egyik szikla peremére felállított ütegállás megállás nélkül ontotta magából halálos lövedékeit a horizont távoli görbülete felé.

Vyyn követte a sugárnyalábok útját egészen addig a két apró pontig melyek feltűntek a látóhatáron. A fényes pontok gyorsan zuhantak alá a magasból és ugyanilyen iramban növekedtek.

-Bombázók! -a felismerés szinte lebénította Vyyn elméjét. -TIE bombázók.

Körülötte kétségbeesetten ordibáló emberek futottak el menedéket keresve. A talaj megint megremegett.

-A lejáróba! -üvöltötte túl a becsapódó bombák moraját Vyyn, melyek kék ívfényként lobbantak a közelükben. Felesége rémülten pillantott rá. Ez volt az utolsó kép amit még megfigyelhetett. Aztán valami a magasba repítette.

 

A torka száraz volt. Arcát mintha égő fáklyával dörzsölnék...öntudata tiltakozott a fájdalom ellen. Ájulás környékezte pedig alig tért magához.

Vyyn szemhéja lassan résnyire nyilt. Aztán nyomban be is csukódott ahogy retinájába égető fájdalom vegyült.

Nem tudta pontosan megmondani, hogy mennyi idő telt el amikor újabb kísérletet tett. Erősen koncentrálva összpontosított a műveletre. A világ csak egy apró csík volt a sötétség központjában.

Önkéntelenül támaszkodott meg a tenyerén melyen át a talaj elviselhetetlen forróságát érzékelte. A vékony fénycsík lassan homályos téglalappá tágult, majd sötét foltok határolódtak el a világostól. Sötét, ember formájú foltok.

 

A fiatal szanitéc hirtelen megtorpant. Mintha amellett a roncs közelében egy ember mozogna. Reményt érezve, hogy még talál túlélőt e pokol közepén tettekre késztette.

-Őrmester! -A férfi szörnyű állapotban volt. Lábai groteszk módon kicsavarodtak.

Vyyn érzékelt valamit. Hunyorogva emelte fel a fejét a kemény talajról. Nem látta tisztán az illetőt de jelenléte érezhetővé vált számára.

-Őrmester! Nézzen rám! Jól van?-kiáltotta az ismerősé váló arc de a hang...a hangja...

...Vyyn megdermedt.

-Azt hiszem...-nagyot nyelt, a száraz levegő szinte égette a torkát.-...azt hiszem megsüketültem.

A szanitéc közrefogta a fejét és gondosan szemrevételezte a füle környékét. Árulkodó vércsíkokat kereset.

-Nem...Nem hinném uram! -jött a tompa válasz. -Igaz hogy túl közel volt a robbanáshoz de az ilyen gyakran előfordul. Ez csak átmeneti állapot. Maradjon fekve! Mindjárt hozzunk egy ...

Vyyn az utolsó szavakat szinte nem is érzékelte. Gondolatai más körül jártak.

Túl közel...robbanás-ismételte meg magában a felcser szavait.

-Maiiiiaaaaa!-kiáltotta bele a világba.

A szanitéc erősen leszorította a vállait.

-Maradjon őrmester! Bármikor visszajöhetnek a bombázók. Ne adjon nekik kövér célpontot!

Vyyn kétségbeesetten nézett fel a felcserre.

-A feleségem...a lányom? Itt voltak mellettem! -közölte elcsukló hangon.

Amaz ide-oda forgatta a tekintetét mindaddig míg meg nem látta az egyik társát ahogy egy civil ruhás alak fölé hajol. Hamarosan valaki egy takarót nyújtott oda neki. Arrébb egy ugyanolyan takarót épp most terítettek egy apró test fölé. Nem nézhette meg alaposabban, a halotti lepel befedte törékeny alkatát.

-Ho...hol?-Vyyn erőlködve próbálta követni a felcser tekintetét.

Még időben lefogták.

-Ne nézzen oda! Értette!? Ne-nézzen-oda!

 

 

III.

 

 

Jeges fuvallat söpört végig a lövészárok falai között. Jeges, kérlelhetetlen fuvallat. A védőruha mit sem enyhített a csontig hatoló fagy ellen. Vyyn legalábbis így érezte. A Hoth fagyos világa ott terpeszkedett az árokban, a sáncokon és a gondolatokban. Pokoli hely, pokoli időkben. A végső menedék.

A Felkelők Szövetsége itt hozta létre bázisát. Innen indított támadást a Birodalom ellen és most innen kell elmenekülnie. Immár nem rejtőzhetnek itt többé. A távolban acélóriások gyülekeztek. A Birodalom kegyetlen eszközei a szabadságukért küzdő népek ellen.

A talaj gyengén megremegett. Apró jéggöröngyök szakadtak le az árok faláról.

A Felkelők Gyalogosai a védelmi pozíciókba helyezkedtek.

Vyyn még egy utolsó beállítást végzet a fegyverén majd ellenőrizte az osztaga állapotát. Mögötte az egyik sáncon valaki egy nehéz plazmavetőt szerelt fel az állványra. Nem mintha sok hasznát vennék a közeledő lépegetők ellen de azért jobb a semminél. Ameddig csak lehet biztosítaniuk kell a helyet. A hátuk mögött a kiürítési parancs értelmében már felszállásra sorakoztak a szállítóhajók.

Újabb remegés futott végig az árokban.

Kyle Wert, Vyyn legjobb barátja és szakaszvezetője az osztagában most mellé lépett. Arckifejezése láthatatlan maradt a védőmaszkja mögött.

-Miért mi fogjuk ki ezt mindig öregem? -kérdezte, távolba révedő tekintettel.

Vyyn elmosolyodott a saját maszkja alatt.

-Túl öregek vagyunk mi már ehhez cimbora. Nézd! Csupa fiatal arc. Na és a lelkesedésük...

Kyle körbenézett a lövészárokban. Ami igaz az igaz, jóval fiatalabbak voltak náluk de nem annyira, hogy ők ezért ilyen elkeseredettek legyenek. Persze nekik még nem volt családjuk. Nem voltak gyerekeik. Az egymás iránt érzett felelőség azonban pótolta ezt és megadta mindazt amit a két idősebbik már átélt. Senki se szeretné, hogy hozzátartozóját vagy akár a bajtársát gyászolni kelljen. Előfordulhat, hogy sokuk most mindezt kénytelen lesz átélni. Mint egykoron ők maguk.

Két perc szótlanság és egy újabb talajrázkódás után Vyyn visszafordult barátjához.

-Ha itt végzünk áthelyezési kérelmet nyújtok be.

Kyle felvonta a szemöldökét azonban nem szólalt meg.

-Összeismerkedtem két sráccal a légi egységtől. -folytatta Vyyn miközben a távoli horizontot figyelte. -Ortis és Blackside. Azt mondják, hogy a tudásommal egész jó pilóta lennék náluk.

-Ugyan Vyyn! Ha azokkal a lókötőkkel lógsz előbb utóbb valamelyik isten háta mögötti lebujban találod magadat. Amilyen hírnévre már szert tettek....

-És mond Kyle, ez miben különbözik attól? -mutatott körbe széles mozdulattal.

A szakaszvezető megrázta majd lehajtotta a fejét.

-Megváltoztál cimbora.

Vyyn csendben bólintott. Teljes mértékben igazat adott a barátjának. Minden megváltozott.

Kyle megpaskolta a vállát majd a szakasza felé indult. Félúton még hátrafordult:

-Majd még beszélünk.

 

Kyle Wert két perc múlva már csak egy volt a számos áldozatok közül. A birodalmi lépegetők szörnyű pusztítást végeztek a gyalogosok sorai között. Éget hús szaga terjengett a maró ózonfüsttel. Az újoncok elszántsága hamar a semmivé foszlott. Immár nem reménykedtek a túlélésben. Néhányan ugyan megfeledkezve a valamelyest biztonságot jelentő sáncok és árkok védelméről, vakmerően rohamra indultak a hósiklók által megbénított lépegetők ellen.

Vyyn utasításokkal próbálta visszavonulásra bírni az emberei megmaradt részét. Ezen a területen az árok már jelentős szakaszon beomlott. Néhol egy-egy kiálló végtag jelezte, hogy azelőtt még emberek tucatjai védték a falait. Most a jeges koporsójukká vált.

A súlyos lézernyalábok sisteregve szelték át a Vyyn előtti térséget. Viszonozni már rég eszébe se jutott a tűzet. Hasztalan próbálkozás lett volna. Talán majd a birodalmi gyalogosok ellen. De most itt csak kiszolgáltatná magát az esztelen halálnak. A hangár árkádjai több fedezéket nyújthatnak majd neki. Hangosan fújtatva próbált keresztül jutni a beomló falakon. Már-már úgy tűnt sikerül túljutnia az akadályokon.

Valami élesen villant a jobb oldalán. Valami sistergő és égető. Az alig háromméternyire becsapódó sugárnyaláb több mázsányi hóréteget zúdított a nyakára. Abban a pillanatban elsötétült előtte a világ.

Hangok...

Ismerős, kellemes hangok...

Valaki, pontosan nem tudta meghatározni az eredetét...de...igen, valaki kacarászott. Feje nem engedelmeskedett az akaratának. Képtelen volt a hang irányába fordulni.

Illatok...

Igen...ez az a parfüm amit még a...

Maia!

A fejében sokáig visszhangzott a név.

Egy arc. Az oly kedves arc. A hullámos hajtincsek.

Maia...

Talán megérinthetné.

 

-Hé, Dreg! Itt van valaki!

-Te jó ég! Ez Oldfighter hadnagy! Segíts, fogd meg a karját.

 

Megérinteni...

 

 

IV.

 

 

A pilótafülkére figyelmeztető sípolás csapott le. Vyyn úgy pattant fel a gyorsulási fotelből mintha vákuum szívta volna ki őt onnan. Nyomasztó álmokat hagyott hátra és ez most kiütközött rajta. Kábán pislogott párat, majd tényszerűen megállapította, hogy pontosan hol is van.

Visszatért a valóságba. Vissza oda ahol az emlékek súlya alatt élt.

A műszerfalon felcsipogott egy kijelző. Halkabban mint az előbbi, de céltudatosabban. Vyyn előrenyúlt, hogy elérhesse a hiperhajtóműkart. A hipertér kékes felhői egy villanás után az űr jeges sötétségének és szikrázó csillagainak adta át a helyét. Túl a plasztacél ablakon, egy ismerős bolygó glóbusza körvonalazódott ki eme háttér előtt.

-Itt a Talasea-i Hajójavító állomás személyi irányítóközpontja. Azonosítsa magát! -reccsent fel a következő pillanatban a műszerfalba épített adó-vevő.

-Irányítótorony, itt Vyyn Oldfighter. Leszállási engedélyt kérek a....

-Nicsak Főnök, te vagy az? Üdv újra itthon!

A Queen Eagle folytatva útját alacsonyabb pályára ereszkedett. Mindezt automatikusan végezte. Pilótája visszahúzódott az egyik sarokba és egy ládika fölé hajolt. Szertartásos mozdulattal pattintotta fel a kapcsokat. Egy ütött kopott bábfigura került a kezei közé.

Vyyn a mellkasához szorította. Akárcsak mint annak idején a lánya.

És Torkall némán tűrte mindezt. Némán, immár majd három évtizede.

 

 

***

[MissKarrde]

Ebben a felébe belejavítottál valamit? Átfutottam, de nem rémlik

[Oldfighter]

Mindegyikben van javítás.

[Darth_Phobos]

Nahát Oldie, lerombolod itt a gondosan felépített imidzsedet és értelmes dolgokat írsz?

Amúgy jó kis történet, várom a folytatást

[Oldfighter]

Igyekszik az ember Köszi

Nem folytatás lesz teljesen, de majd meglátod.

[Ody Mandrell]

Oldie én egy olyan írást szeretnék látni tőled ami nem SW-s. Akár az amatőr írók topikban is!

Szerkesztve: 2009. Április 28. - Ody Mandrell

[Oldfighter]

Volt már egy

De tervben van egy újabb.

[MissKarrde]

Nahát Oldie, lerombolod itt a gondosan felépített imidzsedet és értelmes dolgokat írsz?

Remek sztorikat tud írni szerepjátékos fronton

[Pildi]

Remek sztorikat tud írni szerepjátékos fronton

És a múltkori novellája, az a beugratós, is nagyon jó volt.

Ha lesz egy kis időm később, ezeket is el fogom olvasni.

[Frenkie]

Jó lett Oldie.Csak így tovább.

[Oldfighter]

Remek sztorikat tud írni szerepjátékos fronton

Noh, túlzásokba azért ne essünk.

[MissKarrde]

H*lye

[Oldfighter]

H*lye

Na, tudsz te a valóság talaján is véleményezni.

[Oldfighter]

A kezdet.

(Második felvonás)

 

 

I.

 

 

-Erre parancsoljon uram!

Vyyn bólintott a kísérőnek majd elindultak a szint túlsó vége felé. Körbenézve csevegő embereket és szerencsevadászokat látott. Szétszóródva helyezkedtek el akárcsak a sabacc asztalok. Mindenki itt volt aki próbát akart tenni a szerencséjében vagy csak gyönyörködni az ablakokon túli világban. A Coral Vanda nem tett különbséget közöttük. Mindenkit ugyanazzal a pompával fogadott.

Vyyn Oldfightert azonban az első dolog érdekelte. Vagyis -helyesbített magában-, az a szerencsehozó ember aki nem sokkal előtte, megigazítva zakója szegélyét egy félmosoly kíséretében fejével biccentve üdvözölte őt.

-Örülök, hogy eljött fiatalember. -mosolya egy pillanatra sem halványult el. Markáns arca azonban tettekre kész embernek mutatta. Vyyn kezet nyújtott felé és akaratlanul is a bicegő férfi támasztékául szolgáló botjára révedt a tekintete.

-Ó, -legyintett amaz látván kíváncsi pillantását-...mint láthatja sikeres volt a rehabilitáció. Bár sajnos már ugyanúgy sose tudom használni a lábamat, mint addig a napig amikor megmentette az életem. -kacsintása szertelenségről árulkodott. -Jöjjön! Ha nem haragszik szeretném bemutatni a lányomnak. -mutatott az egyik közeli asztal irányába miközben sántikálva megindult felé. Vyyn kísérője eközben valahol a háta mögött észrevétlenül beleveszett a terem forgatagába.

Vyyn egyáltalán nem haragudott.

-Kedvesem! -Csendült fel ismételten a sétabotos férfi hangja és mosolya valamelyest kiszélesedett ahogy megfogta a lánya kezét, hogy felsegítse a székéről. -Ő az a fiatalember akiről beszéltem neked. Ha minden igaz ő lesz az összekötőm.

-Vyyn! Ő a lányom. Maia.

Vyyn Oldfighter úgy érezte, hogy a tenger alatti kaszinó hirtelen megperdült körülötte. Furcsán, de inkább sután fogott kezet a lánnyal. Szavakat nem találva csak a pillanat szépségét leste. A lány szépségét...azokat a göndör hajfürtöket...azt a mosolyt azokkal a gödröcskékkel...

-Nos Vyyn?! Akkor felkészült az első....Fiam, jól van?

Vyyn megrázta a fejét. Már az asztal mögött ült és előtte ott hevert a tányérja...rajta a sült nerf szelettel. Megdöbbenve vette észre, hogy még hozzá se nyúlt, de még csak észre sem vette az idő múlását. Vele szemben Maia elvigyorodott, míg az apja kíváncsian és aggódva szegezte rá a tekintetét.

Szégyellte magát.

-Ó..hát persze, csak ez a... -pillantott hirtelen a pohara felé. Italából szinte alig hiányzott valami.

-Nem ízlik az alderaani bor talán? Hiszen a legjobb évjárat!

-Igazság szerint nem nagyon...

A férfi felnevetett az oldalán. Maia lehajtotta a fejét és valószínűleg ő is hasonlóképpen cselekedett, vállainak rázkódása erről árulkodott. Kisvártatva azonban Vyyn-re emelte a tekintetét.

-Úgy tűnik ön nem ismeri édesapám másik oldalát. A Meldon Borászat a legnagyobb beszállítója ennek a kaszinónak. Édesapám boráról legendák születtek szerte a galaxisban. -pajkos vigyora megbabonázta Vyyn-t. Aztán hirtelen, szabadkozva a lány apja felé fordult. Még csak nem is sejthette, hogy ezzel csak tovább ásta magát a nevetségesség felé.

 

 

Nyolc hónap elteltével pedig már együtt nevetett felesége családjával amikor felelevenítették az első találkozásukat. A szülők házában gyűltek össze.

Asden Meldon kitörült néhány könnycseppet a szeméből, míg lánya Maia egy zsebkendőt nyújtott felé.

-....de ha mindez nem történik meg akkor sose hívtad volna meg hozzánk az ültetvényre és ő sose figyelt volna fel rám. -folytatta Maia az emlékezést. -Csupán a támaszpontokon láttátok volna egymást.

-Tévedsz kedvesem. -Vyyn közelebb húzódott hozzá és gyengéden átölelte a feleségét. -Már akkor kinéztelek magamnak.

A csók hosszú ideig összeforrasztotta ajkaikat, annyira, hogy észre se vették amint Asden és felesége Ysa lopózva kifelé indultak a szobából magukra hagyván a fiatalokat.

Maia lassan eltolta magától Vyyn mellkasát. Tenyerén át érezte a férfi szívének a ritmusát. Az ő iránti érzett gyengéd érzelmek rezgéseit.

-Van valami amit szeretnék megbeszélni veled. -halk szavai ott visszhangoztak Vyyn lelkében. Tekintete elvándorolt a férfi figyelméről és tenyereire révedtek, melyek már a hasán pihentek. -Szerinted a Lyana név elégé alderaani egy kislánynak?

Vyyn értetlenül nézett feleségére.

-Mert...mert én szeretném ha lányunk ezt a nevet kapná. -tette hozzá megbicsakló hangon.

Vyyn Oldfighter elsápadt és a felhők között lebegett. Fönt...fönt a magasban, vagy legalábbis a talaj fölött tíz centire.

Asden én felesége akik mindeközben látványosan hallótávolságon belül helyezkedtek, az előszobából belépve alapos ölelésekkel árasztották el őket. Asden Meldon újabb zsebkendőt kapott. Immár Ysa-val együtt osztozkodtak rajta.

 

 

II.

 

 

A Lázadók csatacirkálója enyhe rázkódással lépett ki a hiperűr élettelen világából. Nem sokkal arrébb néhány kecses vadászgép rendeződött alakzatba a leviatán szürke fémfala körül.

A hajó hasa alatt egy bolygó vibráló körvonala kezdett kirajzolódni.

Vyyn Oldfighter a rakodószint erőtérhártyáján keresztül nézett le az egyre növekvő glóbusz irányába. Innen kitűnően látszottak a planétán végigkúszó hegyláncok hóval fedett csúcsai. Az igazság szerint az egész bolygó egy jégtömbnek tűnt. Egy fagyos élettelen jégtömbnek.

-Az álmaim netovábbja. -jegyezte meg fanyar humorral Kyle Wert az oldalán állva. Magas, szikár, koréliai származása elég volt ahhoz, hogy mindenre megjegyzést tegyen.

Vyyn beleegyezően bólintott.

-Mintha csak egy prospektusból választatuk volna. -tette hozzá vigyorogva. -Remélem Rieekan tábornok tudja, hogy mit csinál.

-Azt mondják, hogy Skywalker parancsnok talált rá erre a bolygóra.

Vyyne megvonta a vállát. Igazából nem akart senkit se felelősé tenni azért, hogy állandóan a legkietlenebb, legembertelenebb világra irányítják a csapatát. Tudta pontosan, hogy kit kell ezért okolni. A Birodalmat. Azt a Birodalmat amely néhány hónapja elvette tőle a családját, nem sokkal pedig előtte az otthonát. És most a bajtársait ritkította mellőle.

-Isten hozott a Hoth-on! -paskolta meg a jobb vállát Kyle némi hallgatás után.

Valahonnan a magasból a rejtett hangszórók irányából a dokkparancsnokság kiadta a végső utasítást.

-Minden felszíni osztagnak! Kezdjék meg a beszállást! T mínusz tíz perc a felszállásig.

-Érdekes. -gondolta magában Vyyn hetykén megvonva a vállait. "Felszállni" egy bolygóra amely ott van alattuk! Persze mindez csak nézőpont kérdése.

Néhány parancs után elégedetten konstatálta, hogy szakasza egy pillanatra sem punyhadt el a hosszú utazás alatt. Alig másfél perc alatt már a landolóbárkákban voltak.

 

 

-Micsoda egy ocsmány hely! -Abren tizedes megállapítása többekben beleegyező morgolodást váltott ki.

Kyle Wert őrmester nyomban lehűtötte őket, bár magában egyetértett.

Osztagát az egyik átjáró felé irányította. A jégfolyosóból áradó hideg vacogtatta a fogait. Remegő hanggal szólt bele a mikrofonjába.

-Hadnagy! Jó a vétel?

-Fogjuk rá. -jött Vyyn kurta válasza. -Mi a helyzet? Találtatok valamit?

-Nem találtuk behatolásnak a nyomát. A logisztika valószínűleg tévedett. Wampáknak nyomát se láttuk.

-Itt sincs semmi. Találkozunk az Egyes pontnál.

Kyle az osztag felé fordult:

-Oké, emberek. Hátra arc és irány vissza! Lehetőleg kussolva.

Elégedett morajlás futott végig a csataláncban felsorakozó embereken. Semmi kedvük sem volt tovább menni. Már alig várták, hogy az ennél jóval enyhébb hőmérséklettel bíró szálláshelyeiken lehessenek.

Valahonnan mély süvítő hang hallatszott. Kyle hátrafordult. A jégfalak végtelenje üresen nézett vissza rá. Valószínűleg a kint dübörgő szélvihar-állapította meg magában. Sűrűn előfordul az ilyesmi. Átkozott bolygó.

-....De azért nézettek a hátatok mögé. -tette hozzá kisvártatva.

 

 

 

Hetek teltek el mire a rejtekhely bázis formát kezdet ölteni. Az áramfejlesztők immár teljes kapacitáson működtek. Az elviselhetetlen hideg már nem üldözte az embereket. Az Echo Bázisra egyre több katona érkezet.

Vyyn és szakasza az egyik külső járőrözésből tértek vissza, akárcsak tegnap vagy tegnapelőtt......Minden nap. Ellenőrizték a kihelyezett érzékelőket és az esetlegesen túl közel merészkedő Wampákat jó messzire elkergették. Ezek a vérszomjas állatok már nem egyszer sürgölődtek a bázis környékén. Sőt! Mióta a Felkelők befogtak néhány Tauntaun-t csak még bátrabbak lettek. Nem sok minden akadt ezen a bolygón amit el lehetett rajtuk kívül fogyasztani.

A karámok környékén nagy volt a nyüzsgés. A tauntaunok nagyokat horkantak amikor az emberek lekászálódtak róluk. Tágas orrlyukaik már kiszimatolták az élelmet.

-Jól van, jól van kislány. -Vyyn megpaskolta a hátasa oldalát. Az eltelt hetek folyamán nagyon megkedvelte az állatot. Igazi egyéniség volt mindegyik. Egy társ a kinti pokolban, akire mindig lehetett számítani. Nem egyszer fordult már elő, hogy helyzetjelzője felmondta a szolgálatot a nagy hidegben, de a tauntaun mindig visszahozta a biztonságot jelentő bázisra. Szakaszának néhány tagja igen furcsa szemmel nézett rá amikor egy-egy járőrözés után köszönetet mondott az állatnak. Vyyn ilyenkor nem törődött velük. Ő már csak ilyen volt. Felesége és lánya halála után örült hogy valakit becézhet, még ha az egy állat is. Egy állat akinek olykor az életét köszönhette.

Mikor az egyik gondozó átvette a tauntaun-ját tőle, kibújt vastag prémes kabátjából és az egyik átjáró felé vette az irányt. Valahonnan oldalról hangos szitkozódás hallatszott. Vyyn kíváncsian nézett keresztül a barlang jégfalát alátámasztó pillérek oszlopai között egészen addig míg meg nem látott egy ideges tauntaunt a még idegesebb gazdájával. Valószínűleg a váltás lehetett; egy újabb járőrözés előkészülete folyhatott.

-Nyughass már te! -a testes katona ide-oda rángatta az állat gyeplőjét. A hűvös idő ellenére homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. A tauntaun idegesen kapta föl a fejét és a vaskos farkára támaszkodva eredményesen ellenállt a vehemens gazdájának.

-Hé! Jóember, mit csinál!? -Vyyn kabátját félredobva rögtön kirántotta a gyeplőt a nagy darab férfi kezéből. Amaz ingerülten ripakodott rá:

-Mi köze hozzá? Adja vissza azt az izét!

-Magának Oldfighter hadnagy! -Vyyn merészen állta a majd kétszer teltebb katona kihívó pillantását, miközben félkézzel tartotta a tauntaunt aki eközben már lecsillapodott. Vyyn szakszerű mozdulatai eredményesnek bizonyultak.

A férfi meghökkenve vágta magát vigyázzba.

-Ööö elnézést uram. Nem tudtam, hogy......

-Maga pilóta, ugye?-kérdezte összeszűkült szemmel Vyyn, meg se várva a férfi magyarázkodását.

A férfi hevesen bólintott.

-Hát akkor idefigyeljen! Maga nem egy vadászgépet tart a kezében hanem egy érző állatott. Legközelebb ne rángassa azt a gyeplőt. Kisebb rántásokkal többre megy. Még a végén kitöri a szerencsétlen nyakát. -Vyyn megveregette az állat marját majd a férfi kezébe adta a bőrszíjat..

Amaz a kengyelbe tette az egyik lábát és lendületet véve a másikkal átlépett a tauntaun háta fölött. Vyyn nem tudta megállapítani, hogy melyikük nyögött nagyobbat, a tauntaun vagy a férfi. A gyeplő lazán ereszkedett alá a kezéből.

-Látja! Megy ez! Csak érzéssel!

A férfi merev arccal biccentet Vyyn-nek.

-Mi a neve katona?

-Ken Ortis, uram.

-Melyik századnál szolgál?

-A Lódarazsaknál.

Vyyn elismerően bólintott. A századról legendák születtek.

-Azért magán tartom a szemem Ortis. Ezek az állatok már nagyon a szívemhez nőttek. Ha lehetne akkor ne törje ki a nyakukat!

A férfi mogorván pislogott felé, majd egy enyhe rántást adva a gyeplőnek kiügetett a barlangból.

 

 

III.

 

 

Ken Ortis lett Vyyn második legjobb barátja. Két héttel az első találkozás után a bázis kantinjában jöttek össze ismételten és beszélgetéssel ütötték el nagyrészt a szabadidejüket. Mint kiderült múltjukban sok közös szál van. Legfőképp az Alderaan.

-.......nem sok kellett hozzá, hogy mi is ott veszünk. -Vyyn belekortyolt az italába. -Maia szeretet volna még két napot maradni, de a behajózási parancsom már megérkezett.

Ken részvéttel bólintott.

-A legszebb bolygó volt a galaxisban. -szólalt meg keserűen valahová a pohara aljára elmerengve. -És a szülőbolygóm.

Vyyn és Ken hosszú perceket beszéltek át amikor csak idejük engedte. Sokszor volt, hogy Vyyn további instrukciókkal látta el tauntaun kezelésből. Aztán egyik nap, újfent a kantinban, kiderült, hogy Vyyn jó párszor repült már vadászgéppel.

-Nocsak! -kapta fel ekkor a fejét Ken. -Mit vezettél?

Vyyn elvigyorodott.

-Z-95-öst. A legtutibb gép amin valaha is repültem.

Ken elégedetten dőlt hátra székében.

-Volt hozzá szerencsém. A szívemből beszélsz pajtás.

-Na igen! A fordulékonysága...hát az egyszerűen szédítő. Esküszöm neked cimbora, hogy légkörben nem akad ellenfele mind a mai napig a legtöbb rendszerben, pedig már jó pár éves konstrukció.

Vyyn és Ken jóízűen nevetve mesélték el egymásnak repülős élményeiket. Ken például felidézte az összes bevetését aminek ecsetelése eltartott jó pár kiürült palackig. Volt, hogy sokszor késtek el eligazításokról, de őket ez nem igazán érdekelte. Főleg amikor már tetemes alkoholt csúsztattak le a torkukon. Vyyn ekkor már néha alulról leste az asztallapot. Kyle Wert sokszor mondta neki ilyenkor, hogy nem lesz jó vége ennek. Felidézte, hogy régebben sose látta őt részegen. Sőt! Az alkoholt is ha tehette messziről kerülte.

Vyyn ilyenkor szomorúan nézett rá a legjobb barátjára.

-Tudom. -mondta és a szeme megtelt fájdalommal és keserűséggel. -Felejteni akarok Kyle. Felejteni.

 

 

Az egyik nap, járőrözés után a kantinban, Vyyn, várva Ken megérkezését, érdeklődve figyelte az egyik asztalnál összetömörült tömeget. A hangfoszlányokból ítélve valamiféle fegyverekről lehetett szó.

Valahonnan a csoport mélyéről egy erős, mély orgánumu hang folyamatosan a többi fölé emelkedett:

-...ez meg egy FG-67-es. A nagyapátok idejéből! Igazi műkincs. Pontos, és nagy a tűzereje. Nos? Kinek ér meg mondjuk.....

Vyyn némán rázta meg a fejét. Valami túlbuzgó gyűjtőszenvedéllyel megáldott nagypofájú minden bizonnyal csencseléssel egészíti ki a zsoldját.

A pincér újabb adagot töltött a poharába, miközben Ken Ortis belépet a kantinba.

-Na milyen volt? -kérdezte Vyyn érdeklődve.

-Te, azt hiszem már egész jól kijövök azzal az állattal. -mondta vigyorogva Ken majd a csoportosulás felé irányította a tekintetét.

-Csak nem megint Blackside eteti a népet?

Vyyn odakapta a fejét.

-Ismered?

-Csak futólag. Pilótagyerek ő is. Imádja a fegyvereket. A múltkor a gyengélkedőn egy DC-15-öst rántott elő amikor az egyik orvosdroid egy injekciós tűvel közeledett felé, hogy beadja a szükséges védőoltást. Szerintem teljesen rá van kattanva a gyilokszerszámokra.

-Akkor miért nem a Gyalogságnál van?

Ken megvonta a vállát.

-Ha egyszer valakit elkapott a repülőszenvedély....

Vyyn visszafordult a bárpulthoz. Ken eközben megkapta az italát.

-Mi aggaszt cimbora? -Ken hirtelen kérdése megállította a poharának mozgását, melyet már félig megemelt. -Ne is tagad! Amikor beléptem láttam rajtad a bizonytalanságot. Szóval?

Vyyn kiürítette a poharát.

-Gondolkoztam pajtás. Hamarosan az áthelyezésemet kérem a repülősökhöz. Elegem van a sivár felszínekből.

-Ne olyan nagy hévvel pajtás! Azt ugye tudod, hogy akkor oda a rangot. Évekig küzdöttél azért, hogy hadna...

-Új életet akarok kezdeni Ortis. -a hang megfáradnak tünt és egyszeribben kellően elszántnak.

Ken-nek ennyi elég volt. A Vyyn felől áradó elkötelezettség szótlanságra és együttérzésre késztette. Jól ismerte ezt az érzést.

Valahonnan a hátuk mögül a szokásos hang újfent szétáradt a kantinban:

-...na és egy DRT-3-ast srácok? Bár itt a Hoth-on nem veszitek hasznát de ha valami sivatagos helyre kerültök igazi jóbarát válik belőle. Hé! Viszed onnan a kezed! Az az én DL-44-esem!....

 

 

IV.

 

 

A riadószignál végigdübörgött a számtalan jégalagút-, és folyosó labirintusán. A Birodalom valahol a magasban már kibocsájtotta a szállítóhajóit amelyek valószínűleg csurig voltak tömve rohamosztagosokkal és felszíni járművekkel. Rieekan tábornok utasítása alapján eljött az idő a kiürítésre. A hangárszinten a hósiklók már javában járatták a hajtóműveiket.

Vyyn a szakaszát igyekezett távol tartani a gépek mennydörgő morajától olyan messzire amennyire csak lehetett. Senki se kívánt balesetet, melynél tévedésből a pilóta a hósiklójával eltrafálhatna egy figyelmetlen gyalogost.

Nem sokkal arrébb Vyyn egy igen ismerős alakot pillantott meg egy X-szárnyú felé futva, éppen egy Gallofree Transport árnyékából kilépve.

Ken Ortis épp a hevedereket csatolta be maga körül amikor észrevette Vyyn-t.

A dübörgő hajtóműveken keresztül alig hallották meg egymás hangját.

-Sok szerencsét pajtás! -kiáltotta felé Vyyn. -Majd találkozunk!

-Úgy legyen, cimbora! -és egy hanyag mozdulattal tisztelget. Egyenlőre tőle ennyi tellett, hogy elbúcsúzzon a barátjától. A következő pillanatban már az X-szárnyú repulziós hajtóműve felemelte a kecses gépet.

Vyyn -szintén érezvén az idő sürgetését-, visszarohant embereihez és túljutva a szélesre tárt kapukon a távoli jeges síkság felé pillantott.

-Pokoli hely, ........

 

 

-...pokoli időkben.

-Mondtál valamit, Oldie? -Ortis hirtelen kérdése felriasztotta az álmélkodásából.

-Semmit pajtás,....csak valami az eszembe jutott. Régi dolog. -felelte kissé zavartan.

Ken Ortis pillantása visszavándorolt a pilótafülke kakofóniáján túli világra. Az Alderaan aszteroidaöv végtelenje egyhangúan ölelte körbe a hajójukat.

Vyyn észrevette barátja szomorú tekintetét ahogy szinte egyenként nézz végig a csupasz sziklákon. Együtt érzően paskolta meg a hozzá közelebbi vállát. Többet jelentet ez bármilyen szónál. És Ken Ortis ezt jól tudta. Három évtizednyi barátság volt már mögöttük.

Mélyet sóhajtott és lehajtotta a fejét.

-Túl kellett ezen esnünk Oldie.

-Tudom pajtás...tudom.

Még jó két percig némán lesték az eléjük terülő világot mely egykoron az otthonukat alkotta.

-Tudod mit cimbora! -kezdett bele Oldie. -Most szépen elmegyünk a Talasea-ra és iszunk egyet Karrdenál.

-Egyetértek! -jött egy erőteljes hang a hátuk mögül.

-És Blackside fizeti a piát! -fejezte be Vyyn Oldfighter cinkos kacsintást küldve Ken felé.

Mindketten felnevettek, mióta itt vannak, először. Blackside ingatva a fejét ellenkezésbe kezdet.

-Na nem! Azt már nem.....

-Tudjátok mit! -vette át a szót Ortis. -Ugorjunk be Fidge-ért! Talán felkarol minket.

Oldie immár erőteljesebben kacagott fel miközben előretolta a Queen Eagle gázkarát.

-Ő ugyan nem....Nincs olyan mázlink. Az tuti.

-Akkor ebből mosogatás lesz.

 

 

***

[Pildi]

Te jó ég, még az előző adagot sem olvastam el, és már itt a következő...

[Oldfighter]

Tessék igyekezni kéremszépen

 

A kövi adagot majd jövőhéten rakom fel.

[MissKarrde]

Te jó ég, még az előző adagot sem olvastam el, és már itt a következő...

Nincs belőle túl sokkal több, szóval utána lesz időd elolvasni

[Oldfighter]

Nincs belőle túl sokkal több, szóval utána lesz időd elolvasni

Szívem, felveszlek PR managernek.

[MissKarrde]

Köszi, még van állásom

[Pildi]

Tessék igyekezni kéremszépen

Igyekezni fogok Hétvégén, remélem, jut majd rá idő.

[Oldfighter]

De aztán várom ám a kritikákat is. Így fejlődik az ember.

[Pildi]

Úgy volt, hogy elutazunk, de ez sajnos nem jött össze , így viszont most jutott időm elolvasni a két írást.

Nagyon tetszik a történet, és az is, hogy ilyen felvillanásnyi pillanatképekből rakódik össze a sztori. Kíváncsi lennék, milyen régen írtad.

Ha jól érzem, az első novella volt meg először, és a másodikat utána kiegészítésként, a még leírásra kívánkozó gondolatok megjelenítése kedvéért írtad. Igazából nem zavaró, hogy átfedik egymás időben, de az első jobb lett, kerekebb, ami annyira nem is igényelte volna a kiegészítést - ha már nagyon szeretnél valami kritikát is hallani.

 

De a legjobb az egészben, hogy végre megtudtam, hogy kiféle-miféle ez az Oldfighter. Bevallom, eddig nem is gondoltam arra, hogy az egyik szerepjátékos karaktered nevét viseled.

[Oldfighter]

Köszi szépen a kritikát.

A sztorit 2005-ben írtam. És igen, jól fogalmaztad meg valóban amolyan átfedőféleségként írtam így őket, ugye egy még hátravan Lehetne mondani, hogy kiegészítések is egyben, de ebbe most nem mennék bele. Mindig is utáltam az elemzéseket.

Ahogy esett, úgy puffant.

[Pildi]

Ha eleve hosszabbnak szántad volna, biztos más lett volna az egész szerkezete. De jó ez így, ahogy van, nem kell mindennek szabályosnak lennie.

Szóval most már jöhet a következő rész a jövő héten

[Oldfighter]

Gondolkodtam azon, hogy most így újra elővéve őket, egy egészé alkotom őket, de ezt elvetettem. Valahogy érdekesebb így, szétszabdalva.

Remélem, hogy a következő is tetszeni fog.

Másrészről meg, mars olvasni a szerepjátékos írásokat is.

[Pildi]

Féltem kicsit, hogy e témában számon leszek kérve , de sajnos az a helyzet, hogy olyan hosszú történeteket találtam, amikor belenéztem a topikba, hogy bele sem fogtam. Majd talán egyszer belevágok.

[Oldfighter]

Nem kerget a tatár...vagyis a turáni horda, szóval amikor majd időd lesz rá.

[MissKarrde]

De a legjobb az egészben, hogy végre megtudtam, hogy kiféle-miféle ez az Oldfighter. Bevallom, eddig nem is gondoltam arra, hogy az egyik szerepjátékos karaktered nevét viseled.

Off

Ez megesik több szerepjátékossal is Nekem is van egy Miss Marteenca Karrde nevű csempészcsaj főkarakterem, de csak bizonyos szerepjátékokban Pl. ahol Oldie főkarija is "játszik" Vagyis a Yavin után kb. 30 évvel.

Elhangzik a novellákban a Talasea nevű (egyébként létező EU-világ) bolygó, a karim a tulaj unokatesója és a hely anyagbeszerzőfelelőse

Szerkesztve: 2009. Május 1. - MissKarrde

[Frenkie]

A második írás is jó lett.Várom a harmadikat.