Nute Gunray

Az EP4-ben készen kapjuk Leiát. Egy elismert, befolyásos és fényűző bolygó trónvárományosa, aki határozottan lép fel a Birodalommal szemben, és nem rest hatalmas áldozatokat hozni a hőn áhított szabadság érdekében. Ez a könyv azt mutatja be, hogy három év alatt hogyan jutott el Leia eddig a pontig, hogy a Lázadás központi figurája legyen. Nagy űrt tölt be a könyv, és nem is érdemes korábbról kezdeni: Leia első 16 éve úgy telt, ahogy eddig is elképzelhettük: gondtalan gyerekkora volt, a hatalmas palota által nyújtott biztonságban és burokban nőtt fel, miközben Bail és Breha tökéletes szülők voltak, akik megtanították őt az Élet tiszteletére és az elesettek védelmezésére. Mégis, Leia teljes mértékben óvva volt a cudar valóságtól. A visszaélésekről vajmi keveset tudott, és bár születésétől fogva belé nevelték a Birodalommal szembeni ellenérzületet, annak valódi természetéről nagyon keveset tudott. Leia élete akkor kezd megváltozni, amikor a szervezett lázadás egyre komolyabb méreteket ölt, és szülei hasztalan kísérletet tesznek arra, hogy távol tartsák őt. Leia először csak annyit érzékel, hogy egyre kevesebb figyelmet fordítanak rá. Egyszerű, átlagos tiniprobléma a felütés, amely fokozatosan válik egyre komolyabbá és drámaivá. Leia kétségbeesetten próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy a könyv végére a Lázadás teljes jogú tagjává váljon. Egy tipikus coming-of-age lányregényről van szó. Hol bájos, hol keserédes. Leia a törvényhozói gyakornoki program részeseként fokozatosan ismerkedik meg a Birodalom legkegyetlenebb oldalával. A Wobani éhezői, vagy a Christophsis brutális megbüntetése előrevetítik a tragikus jövőt. Mindeközben ott vannak a tizenévesek szokásos problémái is: Leia először van magakorabeliek társaságában, miközben szép fokozatosan az első szerelem is rátalán Kier Domadi képében, aki végig egyfajta tökéletes anti-Han Solóként funkcionál. Leia ezekben a hónapokban veti el a bohókás, ám nyílegyenes erkölcsű Amilyn Holdóval való életre szóló barátságának magvait. Leia pedig, nem hazudtolva meg elszánt és makacs természetét, fokozatosan egyre többet tud meg szülei munkálkodásáról, és Bail Organa - aki a regény nagy részében érthető okokból sokszor antipatikus színben tűnik fel - kénytelen ráébredni, hogy nem tudja megakadályozni lánya felnőtté válását. Leia megmutatja erényeit, hogy válságos helyzetekben nagyon is talpraesett, és feltalálja magát. Ez történik már Wobaninál is (a Birodalom ökológiai katasztrófát okozó kizsákmányoló politikájának egyik jelképe), még ha Leia itt kénytelen megismerkedni először a kudarccal, és hogy megfelelő tájékozódás híján a jó szándék káros, mi több tragikus lehet. Hatalmas piros pont és igazi fan service a naboo-i kiruccanás. Teljesen átérezzük Breha Organa elsápadt arcának jelentőségét, hisz oly kevésen múlott, hogy borul az egész terv. Kíváncsi vagyok, hogy Leiában hosszú évekkel később tudatosult-e, hogy mily kevesen múlott az egész. Egy régi ismerős, Panaka sorsa is elrendeződött. Az ő életének és karrierjének ellentmondásosságát már kellően kiveséztük a megfelelő topikban. A könyv legerősebb kérdésfeltevése talán az, hogy Bail és Breha Organának valóban joga volt-e kockára tenni az egész Alderaant, hisz ténykedésük a pacifista bolygóra helyezett egy hatalmas célkeresztet. Hatalmas morális dilemma ez, amire nincs megnyugtató válasz. Mi lett volna, ha Kier sikerrel jár, lebuktatja a Lázadást és így az Alderaan megmenekül? Talán a teljes megsemmisülést a bolygó elkerülhette volna, de a brutális birodalmi elnyomást nem, miközben Leia nyilván nem jöhetett volna szóba, mint báburalkodó. Organáék végig pengeélen táncolnak (amikor Tarkin hívatlanul felbukkan Alderán, az írónő mesterien adagolja a feszültséget), és ezzel a bolygó sorsa is megpecsételődik. Miközben senkiben fel sem merül egyáltalán, hogy az Alderaan végső soron megsemmisülhet. Wobani, Christophsis vagy éppen a Jedha az más... De az Alderaan a galaktikus kultúra egyik központja, a Magvilágok egyik koronaékszere. Szívszorító olvasni, hogy mikor Leia teljesíti a Próbát és beiktatják trónörökösnek, mosolyogva körbenéz és azt gondolja, hogy a Birodalom a bolygóját nem veheti el, miközben tudatában van annak, hogy nehéz időszak következik új életében. Az Alderaan ily barbár elpusztítása valóban olyan sokkoló esemény lehetett a Galaxisban, amely gócpontot jelentett a Birodalom elleni szembenállásban. Sokan rádöbbentek, hogy a Birodalommal nem lehet kiegyezni, mert bárki sorra kerülhet, olyan, mint katonai célpont többé már nincs megkülönböztetve. Vajon, amikor Tarkin jóvoltából Leia kénytelen volt "díszpáholyból" végignézni szülőhazája és minden családtagjának, honfitársának, élete helyszíneinek elpusztulását, eszébe jutott, hogy ha be tartja a haldokló Kiernek tett ígéretét, talán minderre nem fog sor kerülni? Claudia Gray szerintem az új kánon éra legkiemelkedőbb írója. Bár a Vérvonal és az Elveszett csillagok egy hangyányival jobban tetszettek, nem kérdés, hogy jelen könyvnek is a legjobbak között van a helye. Néhol talán leül a sztori, van, ahol inkább a young adult-vonal az erősebb, mégis a regény hatalmas űrt pótol. Az előzményregényeket és az eredettörténeteket mindig is imádtam, még több ilyen jöhet (bárki bármit mond, Luke korai életéről is lehetne hasonló színvonalú regényt írni).

Privátban tudsz ajánlatot adni?

Nagyon szép a polcod. Jó ránézni erre a sok SW könyvre. Szerintem A vadászó árnyék tetszeni fog, egy lendületes és pörgős akcióregény. A Birodalom árnyai sajnos nekem sincs meg, ez az egyetlen, amit tényleg sajnálok. Az olyan borzalmakra, mint a Kristálycsillag, vagy a Jedi Herceg-sorozat, vagy Barbara Hambly könyvei, még bármely pénzt kiadni sem vagyok hajlandó.

Nagyon szépen játszott a Videoton. Nagy kár azért a BATE elleni fiaskóért.

Jelenleg könyvesboltban dolgozom (az egyik legnagyobb bolt Budapesten), és ott minden hónapban kb. 100 milliós bevételi tervekkel operálunk (a decemberi terv meg az éves terv kb. egyharmada). Az emberek mindent visznek: gyerekkönyvek tömkelege, szépirodalom, szakácskönyvek, nívós regények, romantikus borzadályok... A kasszáknál állandóan sorok vannak. Persze ez Buda, ahol sajátos nyárspolgárok adják a törzsvevői réteget, vidéken nagyon más a helyzet. Statisztikákat nyilván nem ismerek, és nem is vitatkoznék Revan megállapításaival, de első kézből én nem azt látom, hogy Magyarországon csorbulna a kínálat... sőt. Alapvetően a kiadás minőségére sem lehet panasz, a fordítás persze már más tészta, de ez inkább a folyamatos gyors megjelenéseknek tulajdonítható, a lektor, mint szakma, iszonyatos állapotban van hazánkban. Azt mondom, sem negatív, sem pozitív értelemben nem lógunk ki a sorból, Magyarországon arányaiban ugyanannyian olvasnak könyvet, mint az észak-atlanti térség más országaiban.

Talán egy botrányosan rossz "novella" van, az pedig Beru néni meséje. Egyébként, tényleg unalmas már, hogy a Birodalmi Hadsereg tele van olyan rohamosztagossal, akik a filmek főeseményeinek egy-egy mozzanatának jóvoltából megtérnek, és rájönnek, hogy ők tulajdonképpen a rossz oldalon állnak.

2007-ben (A gonosz útvesztője) már biztos, hogy Külső Gyűrű volt.

Szerintem is jobban hangzik, de a Külső Gyűrű hűebb az eredetihez. Azért a peremvidék kifejezés így is előszokott még kerülni, de nem a hivatalos megnevezésben.

Igen, egymás szinonimái. A Külső Gyűrű inkább az újabb fordításokban található meg, a Peremvidék vagy Külső Perem (?, enyhén szólva is megtévesztő) pedig a régiekben.

Amikor ledöntöttük a Palpa... izé Sztálin-szobrot.

Ha Anakin távozott volna a Rendből, már jóval előbb a Sötét Oldal útjára lép. Palpatine-nal vagy anélkül. Minimum egy veszélyes renegát lett volna (afféle sötét Jedi), akit sokkal nehezebb kordában tartani, mint a renden belül.

Egyébként láttunk már halált, amikor Bolza a tengerbe hajította azt a szerencsétlen pilótát a bevezető rész elején.

Boldog születésnapot!

Őszinte részvétem.

Én is köszönöm, egy élmény volt.

Huh. Végre, itt legalább nem lőttem mellé. Megérdemelt győztes.

Na gyerünk most már. Ne várjuk meg a 11 órát.

Izgi

Ez most nagyon nehéz döntés volt, nem volt egyértelműen esélyes, kiemelkedő rész. Talán az elsőt és az utolsót leszámítva mind-mind mestermunkák voltak, amelyek egyenként besöpörhetnék a fődíjat. Végül a World between Worlds mellett tettem le a voksom.

Érdekes, a "nagyok" mindig a Felcsút ellen tudnak botlani. Röhej.

Vitathatatlan döntés.

Pildivel értek egyet. Nincs itt bunda, Thrawn hihetetlenül népszerű, és ennek az évadnak is az egyik kiemelkedő figurája volt.

Hát akkor már sokkal inkább Oyelowo.

Én nem különben. De McDiarmid nálam überelhetetlen.

Ian McDiarmid. A visszatérése ennyi év után nekem fantasztikus meglepetés volt.