Nute Gunray
Bronz támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Nute Gunray összes hozzászólása
-
Sorozatok
A Dragon Ball Z is be lett tiltva egy idő után, emlékszem egy világ omlott bennem össze akkor.
-
Ezra Bridger
Szerintem a történet egy pontján majd előkerülnek a szülei, vagy legalábbis az eltűnésük miértje tisztázódik.
-
SW legends könyvek
Ha EP6 utáni EU-ra (Legends-re...) vágyik, akkor már inkább az Én, a Jedi. Annak cselekménye még a Jedi Akadémia trilógiával is szinkronban van.
- Trailerek
-
SW legends könyvek
Persze, utalás szintjén sok mindent vissza lehet csempészni. Ezért is vagyok kiváncsi már az első kánon könyvekre, hogy vajon van-e az íróknak lehetőségük meríteni a korábbi műveikből.
-
Chapter 25
A sorozat utolsó 5 része nekem nagyon tetszett, ezek már kibővített epizódok voltak. Én még mindig azt mondom, hogy Grievous a CW-ban a legfélelmetesebb.
-
Utalások más művekben
Zúzó volt a kedvencem.
-
Talzin
A teljes kronológiai sorrend most már ismert, így másodjára talán már úgy érdemes megnézni.
-
A történet
Egyébként, s ez tényleg csak mellékes infó, már a Legends-ben is szerepelt egy Darth Ruin nevezetű Sith, akit még az EP1 könyvváltozatában is említenek, és jóval Darth Bane előtt élt. Most olvasva a Wookieepediát, a karaktert George Lucas találta ki. Idézek: "The character of Darth Ruin was created by George Lucas as part of the backstory for the prequel trilogy. In Lucas's notes, Ruin is an unnamed Jedi Knight who fell to the dark side with fifty followers 2000 years prior to the film saga, founding the Sith. Since the Sith have been well established in other C-canon works for thousands of years, this "foundation" was degraded to be only a schism, after three previous ones. All other information on him was created by Abel G. Peña." szerk: lehet, hogy az eddigi kánon művek Legends-be történő száműzetésével ehhez az alapkoncepcióhoz térnek vissza a készítők.
-
1x01 - Ambush
És ugye nem mellékes, hogy már ezzel a résszel megismerkedhettünk egy addig alig ismert kultúrával, a toydari fajjal. Emlékszem, én ekkor fogtam fel először igazán, hogy a sorozatban micsoda nagy potenciál rejlik. Nagyszerű volt tapasztalni a galaxis bővülését.
-
Talzin
És minden más szereplő is. Ha egyszer esetleg újranézed a teljes sorozatot (most már nekem is el kell kezdenem...), akkor mindenképp eredeti nyelven tedd.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Azért ha akartad volna, már húszszor ledarálhattad volna a hatodik évadot. Így olyan, mintha ismernéd egy történet elejét és végét, csak éppen a közepét, az odáig vezető utat nem.
-
Trailerek
Szerintem Ezra ábrázolása is türhető, de biztos vagyok benne, hogy fog fejlődni a sorozat e téren is.
-
Akkor/Most
Váá, Quarron. "Imádtam" a csávót. Kiváncsi vagyok, vajon mi lehet most vele...
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Azért Tiin mester reménytelenül béna volt, a többieknek még lehet mentségük. (Kolar-nak esélye sem volt reagálni, Fisto meg legalább felvette pár másodpercig a harcot).
-
SW legends könyvek
Mivel ezeket a neveket betűszavakból képezték (R2-D2, C3PO), így a fonetikus átírás szerintem helyes. Engem a Tatuin sem zavart például soha (A Szith-tel már más a helyzet).
-
Akkor/Most
Valószínűleg igen, de erre azért nem veszek mérget.
- Jeremy Barlow: Star Wars: Darth Maul, a Dathomir fia
-
Akkor/Most
Egykoron (a Gamestar fórum mellett) én is ott kezdtem a pályafutásomat, bár nem voltam túlzottan aktív.
-
Utalások más művekben
Dzséjt még ma úgyis fellebbenti a fátylat pontokba szedve (legalábbis rá vallana), szóval türelem.
-
Évadértékelés
Nem értem mi a problémád, hisz mindenkit legyőzött. Az a párbaj nem rá nézve volt szégyen, hanem a Jedi-mesterekre, akik egyébként négyen voltak, nem hárman. Jó, Agen Kolar még az események beindulása előtt elhalálozott, és a másik kettő sem húzta sokáig.
-
A Rebels animációs sorozat
Az ilyen rövidke videók valóban azt a célt szolgálják, hogy látványában ragadják meg a nézőt. Furcsa lenne belepasszírozni mély karakterdrámát ezekbe, hosszú percekig tartó párbeszéddel.
-
Clone Wars
Valószínűleg ezzel a véleménnyel kisebbségben vagyok, de szerintem még a CW-s Palpatine is jobb a TCW-változatnál. Dooku esetében hasonlóan érzek.
-
6x01 - The Unknown
És ezek után csak még jobb lesz az évad.
-
Clone Wars
Kettejük, mármint Palpi és Dooku, ábrázolása tetszett legkevésbé a sorozatban (TCW).