Ugrás a kommentre

Frenkie

Arany támogató
  • Összes hozzászólás:

    15.559
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    10

Frenkie összes hozzászólása

  1. Frenkie

    Videjó játékok

    Az MI továbbra is elképesztő. Elbújtam egy láda mögé, és az eddigi játékokban ha közel jött az ellenfél, kinyírtam, csendben. Itt viszont KÖRBEJÁRTA a ládát. Megnézte nem-e vagyok a másik oldalon. Kemény, de nagyon élvezem. Megjelentek a kutyák is. Volt hogy nagy nehezen megöltem az emberi ellenfeleket, aztán rámugrott egy kutya és kinyírt. Persze utána egyből a kutyákkal kezdtem az aprítást. Nagy állatbarát vagyok, de itt nem lehet lacafacázni. Amit még kiemelnék hogy a játék nagyon jól adagol. Azaz volt hogy 3-4 utcán verekedtem át magam alig lőszerrel, ami pont elég volt arra hogy megcsináljam a küldetést. Na mondom ha most megint lesz vagy 6-8 emberi ellenfél nekem annyi mert 2 lőszerem maradt a pisztolyban semmi több. De annyira úgyesen oldották meg a fejlesztők ezt a dolgot, hogy be tudtam menni házakba, lakásokba és nem nyomott rám a játék ellenfeleket és tudtam lőszert szerezni. Zseniális.
  2. Frenkie

    A Star Wars jövője

    JJ. Abrams úr? Nagyon nagy megtiszteltetés hogy ön itt fórumozik. Mivel pontosan leírta miért van benne ez a jelenet a filmben, ön ott volt a forgatáson, söt ön találta ki. Viccet félretéve, nem unjátok még hogy minden topicba ezt a témát felhozzátok? Halvány lilla gőzöd sincs milért van benne ez a jelenet hisz még az USA-ban sem voltál, nem a forgatáson, sőt az ötletelésen sem.
  3. Frenkie

    Videjó játékok

    Ma olvastam, és elképedtem hogy egyesek mennyire lealjasodnak egy játék miatt. Egyik se fog sem fel semmit a játék valódi gondolatiságából, csak "arohadtzsidókelakarjákpustitaniavilágotezértraknakbelenégertmegleszbit" egybites gondolat megy. Én most tolom, és meg kell mondanom hogy olyan élményt ad, olyan elképesztő érzelmi-gondolati síkon mozog a játék, hogy tanítani kéne. Pont tegnapelöt(mikor játszottam vele 4 órát), gondolkodtam el rajta hogy micsoda elképesztő munka és intelligencia kellett ehhez a játéknak az elkészítéséhez. Micsoda rendezés, micsoda ötletek, micsoda Mi programozás, micsoda grafika. És akkor tahófalváról a Józsi betolja hogy "deszarajatekmertleszbimegpc". Mi van????????? Minden nagyképüség nélkül mondhatom 25 év játéktapasztalata alapján, nagyon sok játék kijátszása után, hogy ez a játék a csúcson van. Ugyanazt csinálják mint a Last Jedi-nál. Fel sem fogják miről van szó, látják a felszint és gyalázzák, Én viszont legszívesebben ennek a játéknak a készitőivel kezet fognék és megköszönném nekik azt az elképesztő élményt amit ez a játék ad. Mert köszönetet érdemelnének ,nem gyalázkodást. De ami irtózatosan teli talppal és bakanccsal arcon tolja őket az a tény hogy 3 nap alatt 4 millió példányt adtak el belőle. A fenti cikkben van. A Playstation-on a legtöbbet eladott játék. Ezért bízom abban hogy az értelmes réteg jóval több mint a csatornában élő. Gyalázkodhatsz barátom, örjönghetsz, de az emberek pénzt adtak érte, és vásárolják. Most hogy ezt leírtam és holnap csak fél 11-re megyek dolgozni, kb 2 és fél órát nyomom is tovább.
  4. Frenkie

    High Republic

    Na így már ok. Csak nem tudtam hogy ezek az sw-ben young adult könyvek. Claudis Grey a mostani idők kedvenc irója nálam. Nagyon jól eltalálja a karaktereket. A Lázadás Hajnalát is olvastam és az inkább drámai mint fiatalos, főleg Gerrera némely cselekedet volt kemény.
  5. Frenkie

    Filmek

    Bocsi, srácok de ez a "négerügy" kezd már baromira fárasztó és unalmas leni. Szerintem az Egyébb Fontos topicban ez töviről hegyire ki lett már tárgyalva. Értem én hogy ezt nyomja a főmédia egész nap, de legalább itt nem szeretném ezt olvasni, meg vitázni róla. Túl van már tolva ez ezen a fórumon. Pont azért jó ide jönni mert a kűlvilág nincs itt.
  6. Frenkie

    High Republic

    Mi is lesz az pontosan? A Young Adult könyvek nem az Éhezők Viadala, az Útvesztő stb? Amiben tinik egy posztapokaliptikus világban megmentik az emberiséget? Mert ezek nagyon nem vonzanak így lassan 50 felé.
  7. Frenkie

    Sport

    Ma olvastam én is. Öreg ő már ehhez.
  8. Frenkie

    High Republic

    A Youg Adulton kívül érdekelnek a könyvek.
  9. Frenkie

    Sorozatok

    Megoldható hogy felrakd valahova az összes számot ,én meg letöltsem? Az angol nem baj. De baromi kiváncsi vagyok rá.
  10. Frenkie

    Sorozatok

    Vége a képregénynek? Meg lehet ezt valahol nézni? Különben egyetértek. Elképesztő mit csináltak Neganból.
  11. Frenkie

    Sorozatok

    Te jó ég akkor ez kb jövő év őszén kerül képernyőre. Mire lemegy az 2022 eleje. Pedig már darálnám. Jól elhúzzák. A 3. évad is kb másfél éve volt tv-ben ha jól tudom.
  12. Frenkie

    Sorozatok

    Hogyne. Pl én. De már csak árnyéka régi önmagának. Csak kiváncsi vagyok mi lesz a vége.
  13. Ehhez képest a Falcon simán bejutott és toborzott is. Nem volt annyira hatékony az a lezárás. Az rendben van hogy Coruscant az Első rend mellett állt, de ez szerintem csak politika. Támogatták, pártolták, de szerinetm a Magvilágokban az Első Rend hadereje nem tette be a lábát. Mondjuk az térkép amit nemrég rakott be valaki, valamelyik topicba az szerintem hibás. A kolóniák mindig kívül vannak , nem a Maghoz közel. Tehát a film alapján nekem úgy jött le hogy az Első Rend a külső kolóniákat zárta le ami a Peremvidéken vagy azon túl lehet. A mindennapi beszédben is a kolónias egyfajta külső települést jelent, akiket száműztek, a rendszer ellen vannak és kimennek egy kolóniára élni. Egyáltalán ha kivülről megyek befele ahogy az Első Rend tett mi értelme a Magba beküldeni egy csillagrombolót ha nem uralom a terepet? Márpedig nem uralták ,hisz Lando simán összeszedte az embereket. Miért nem támadtak Lando-ra? Véleményem szerint az EP9 alapján a Magvilágok bolygói csak politikai értelemben támogatták az Első Rendet és arra vártak hogy megérkezzen a hadseregük és akkor átadják a bolygót. De ez meghiúsult azért amit te is írtál. A hadsereg magjának annyi lett az Ep8 végére. A megmaradt erőikkel a Galaxis szélétől befele haladtak és foglalták el a rendszereket. De nagyon lassan. Az EP9 eseményei miatt pedig meg is buktak míg a Magvilágokba jutottak volna. Nem látok semmi olyan bizonyítékot ami igazolná azt hogy a Magvilágokban az Első Rend akár egyetlen csillagromboló erejéig is jelen lett volna katonailag. Az Ep9 pont ennek az ellenkezőjét sugallja.
  14. Frenkie

    A Klónhadsereg

    Azt már tudjuk hogy ki rendelte az emberállományt. De ki rendelte a rengeteg Acclamatort, Laat/i-t, a Phase 1-es páncélokat, kézifegyvereket, és mindezt ki finanszírozta? @Dzséjt egy másik topikban beírt véleménye kapcsán jutott eszembe. Azt írta hogy tulajdonképpen az ismert Galaxisban titokban létrehoztak egy hadsereget. Ez igaz. Nyilván a Bankát-klán finanszírozta, de a kulcsszó a titokban. Hogy tudtak ennyi hadfelszerelést legyártani titokban? Senkienk nem tünt fel a hajógyárban hogy írdatlan mennyiségü Acclamator kell? Többszázezer páncél és kézifegyver? Hogyhogy senki nem tett fel kérdéseket?
  15. Lefizették őket. Minden okos ember tudja hogy minde CGI volt. Valójában még Liam Neeson sem volt soha ott a forgatáson, a virtuális mását látjuk a filmben. Ejj csoli hogy bedölsz holmi szakmabeliek trükkjének.
  16. Frenkie

    Videjó játékok

    Dettó. Nagyon jó hogy beírta ezeket, mert az első részre csak nagyon felületesen emlékszem. Mondjuk @Dzséjt 5-ször végigvitte, velem ellentétben aki vagy másfél éve egyszer.
  17. Frenkie

    Marvel

    A Loki-sorozatról tudsz valamit?
  18. Frenkie

    Videjó játékok

    @Dzséjt Na végre egy szervezet ami mellé állnék egy hasonló helyzetben. Tökéletesen egyetértek abban hogy minél hamarabb vissza kell állítani a demokratikus állapotokat és nem állatként mindenkit megölni aki nem szimpi. Nagyon, de nagyon végig kell vinnem újra az első részt. Már most imádom a Firefly-t.
  19. Frenkie

    Fórumtali

    Engem is érdekelne. Az időpont elvileg nekem is jó. Viszont jó lenne új emberekkel is megismerkedni, mert a kemény mag amúgyis találkozik egymással évente többször.
  20. Frenkie

    Videjó játékok

    @Dzséjt Látom hasonlóan gondolkosunk meg taktikázunk. A brutális szétlövésekkel is egyetértek. Nálam is a SOF-tól van ez. Emlékszem mikor abban a játékban darabokra lötttem pár csávót alulról felfelé shotgunnnal. Először a lábait szakítottam le majd a kezeit. Amit beraktál videót a spoilerbe ,arról már beugrott a jelenet.
  21. Megakadt az invázió a Csillagpusztító szétlövése után. Egyszerűen nem volt annyi hajójuk emberük hogy bejussannak a Magvilágokba. Rendszerről-rendszerre haladhattak, kivülről befelé. Ráadásul egy év alatt alig jutottak el valameddig. Megtorpant az invázió. Nekem az EP9-ből ez jön le. Ha uralták volna a Magvilágokat, akkor bajosan rádiózhatott volna ott a Falcon segítséget kérve.
  22. Frenkie

    Mon Mothma

    A Vérvonal alapján ott az egész bagázs hibás.
  23. Frenkie

    Videjó játékok

    The Last of Part 2 Ugyan még egy fordulatig nem jutottam el, de már találkoztam a WLF embereivel. Mit ne mondjak nem lettek szimpatikusak. A játék továbbra is üt és amiért billentyűzetet ragadtam az az hogy a játék MI-je példaértékü. Én még ilyet játékban nem tapasztaltam. Már-már a valóságot tükrözi. A jelenet az hogy Dinával leugrunk egy épület elé ahol magas a fű. Egyszercsak megjelennek a WLF emberek és átfésülik a helyet. Mondom majd a fűben hasalva kimozgom őket és egyesével a hátuk mögé kerülve elvágom a nyakukat, ahogy mondjuk a Tomb Raider-játékokban szoktam. Illetve megvárom míg az egyik közel ér és nyakelvágás. Jön az első felém, készülök hogy megjelenjen a háromszög jel hogy megragadjam. Egyszer csak karnyújtásra tőlem észrevett a fűben. Namost ilyen az általam ismert játékokban nincs. Ha a fűben vagy és melletted leheletnyire elmegy az ellenfél, nem vesz észre. Na itt igen, meg hát azért a valóságban is észrevennének. Egyből szólt a kollégáknak, és azonnal mellbelött, az ő szempontjából nagyon helyesen. Mondom felállok, rárontok és közelharcban agyonverem. Ahogy felálltam kaptam a másikat a mellembe és meg is pusztultam. Zseniális, komolyan. Régen az ilyen lopakodós részeket utáltam, ebben a játékban viszont élvezet használni, és kihívás is. Másodszor jobban vigyáztam, ott viszont az volt hogy sikerült elkapnom a csávót, de a társai észrevettek és kaptam az olmot. Az NPC-k tényleg látnak is. Úgyhogy erre is kellet figyelni. A Rambo-módszer meg kizárt egyrészt nagyon kevés a lőszer, másodszor bekereítenek. Kettő lő rád addig a harmadik oldalról közel jön és lő ő is. A kevés lőszer miatt a zombikat kivétel nélkül lopakodva késsel intézem el. Ott is vigyázni kell persze, mert a kattogó nem lát, de nagyon jól hall, a rohanó viszont lát és rohadt gyorsan rádront. Ami még bejött és meghatott mikor Ellie elkezdet Dinának játszani az Aha "Take on me" címü számát. Tinédzserkorom nagy kedvence volt 1986-ban. Ugyanakkor borzasztó szomorú hogy egy letünt világból való.
  24. Frenkie

    Claudia Gray: Bloodline

    Itt szerintem árnyaltabb a kép. Gondolom a film elejére gondolsz. Akkor tudták meg hogy van egy bolygópusztító fegyver. Ha nem tudják ezt a hírt a vezetőségnek elvinni gáz a Galaxisra nézve. A kolléga meg bepánikolt pár rohamosztagos láttán, ráadásul a testsúlya miatt fel sem tudott mászni. Persze Cassian elengedhette volna, de mivel lelkileg gyenge volt a társa(ehhez a munkához) a birodalmiak 5 perc alatt kiszedtek volna belőle mindent ha elfogják. Akár a főhadiszállás helyét is. Ha csak mezei felkelők lettek volna és úgy öli meg Andor a faszont az csúnya let volna, de így hogy egy nagyon fontos hír nem jutott volna el a pánikoló miatt a vezérkarhoz, így Cassiannak nem volt más választása mint lelőni. Nem szép dolog, látni is Cassian arcán a lövés után hogy nem jószántából tette, de szerintem nem volt más választása.
  25. Frenkie

    EPVIII elemzés

    Emlékszem a moziban először semmitmondó szövegnek tünt. El nem tudtam képzelni milyen tervet eszeltek ki a hősök, és mit fogunk látni ha lemegy a szöveg? Az Első Rend invázióját?
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.