Wilde

Ez az epizód nálam nem ütött akkorát, mint a legutóbbi, de így is emlékezetes maradt. Mon Mothma esetében eddig mindig olyan érzésem volt, hogy ő megpróbálja elszeparálni magát a tényleges Lázadástól, mert ugyan pénzt teremt elő Luthenéknek és személyesen is kockázatot vállal, de teljesen nem áll bele ebbe a vonalba. Most, hogy tarthatatlanná vált a helyzete a Coruscanton, végül most alakult úgy, hogy személyesen is beáll a Lázadásba. Ez a motívum azért is volt fontos és meghatározó, mert talán már eddig is túl sokáig hitték azt az emberek, hogy el lehet lavírozni még valahogy a Birodalom által nyújtott keretek között, miközben az a mérsékelt mozgástér, ami addig rendelkezésükre állt pusztán illúzió volt. Erről szólt gyakoraltilag Maarva első évados beszéde is. Mon Mothma fontos munkát végzett a háttérből, de annak az ideje lejárt, hogy ő a háttérből machináljon, hanem most már bele kell állni 100%-osan a Lázadásba. Amikor elviszik a rész elején a ghormani szenátort nekem az ugrott be, hogy mikor volt utoljára olyan, hogy fegyverrel kényszerítsenek egy szenátort és a Hostage Crisis című epizód ugrott be még a TCW-ből, amikor Cad Bane túszul ejt szenátorokat. Mennyire más világ volt akkor és mennyire másmilyennek érződik ez a Coruscant, mint az amit prequel filmekből ismerhetünk. Nekem tetszik ez az új épület egység, ami azokkal a fehér ívekkel egy kelően újszerű hatást ad a városrésznek és érződik rajta, hogy eltelt az idő. Persze az idő múlása azon is érződik, hogy mennyire megváltozott a Szenátus épülete is. Az épületben olyan feszültség érződik, ami számomra korábban nem volt tetten érhető, de egyébként fizikai jegyekben is megfoható ez a változás, mert valahogy nekem úgy rémlik, hogy a folyosók is sokkal színesebbek, élettel telibbek voltak, mint ez a már-már katonás letisztultság, amit itt tapasztalhatunk. Mon Mothma beszéde nem különben sikerült kiválóra, mint a sorozatban korábban hallott monológok, igazából mindegyik másért volt emlékezetes. Luthen nagyjelenetében az volt a jó, hogy felfedte az antihőst, akire a Lázadásnak szüksége van, míg Maarva esetében az volt megindító, hogy egy öreg (már halott) asszony micsoda energiákat képes felszabadítani egy közösségben, hogy azok kiálljanak magukért és az igazsságért. Én itt Mon Mothmánál azt éreztem, hogy végre leszámolt azzal az alakoskodással, álcázással, finomkodással, amivel eddigi életét töltötte szenátorként a Birodalomban. Kimondta azokat a dolgokat, amit eddig nem lehetett kimondani - itt felötlik bennem a Krennices beszélgetés még a hatodik részből - és nevén nevezte azt, ami körülöttük zajlik és azt is, hogy ki ezért a felelős. Itt is remekül sikerült fokozni a feszültséget és úgy kifutattni a jelenetet, hogy Palpatine említése (aki amúgy nagyon jó, hogy nem szerepelt a sorozatban) a lehető leghatásosabb legyen. Végre Cass és Mon találkoztak, akik eddig igen eltérő világokat képviseltek és eltérő módon küzdöttek az igazságért, sokszor a legjobb kontrasztot azok a jelenetek adták, amikor látjuk Cass szenvedéseit a lehető legnyomorúságosabb helyzetekben, majd aztán láthatjuk Mont, aki egy egész más szorongást él meg és mégis mindketten végeredményben ugyanazért a célért küzdenek majd. Most végre keresztezték egymást az útjaik és a szöktetési rész nagyon remek volt, itt ütközött ki igazán, hogy Cass és Mon mennyire más világot képviselnek és utóbbinak még alkalmazkodnia kell a megváltozott realitásokhoz, hogy most már nem pusztán szavakkal vívnak csatákat. A Yavin számomra egy kicsit furcsán ért véget Cass és Bix kapcsolata, de nagyon remélem, hogy még találkoznak majd. Az legalábbis elég fura lenne, ha Bixet többet már nem látnánk, de nekem nem igazán tetszett, hogy Cassian ki akart farolni a Lázadásból. Ez nyilván a Ghorman utóhatása volt és az egy tetszetős vonal, hogy nem csak a Szenátusban van hatása ennek az ügynek politikai szinten, hanem akár ilyen személyes szempontból is. Ettől még úgy érzem, hogy ezeknek az ügyeknek és a Jyn könyvnek is az volt a tanulsága, hogy nem lehet megúszni ezt a harcot, nem lehet elmenni a Birodalom elől. Az első évadban Cass ezt akarta csinálni, aztán rájött, hogy ezek ellen harcolni kell és elkötelezettnek is tűnt az egész iránt, most meg arra van kifutattva a sztorija, hogy ő egyébként otthagyná az egészet csak Bix önfeláldozása miatt kénytelen maradni a Lázadásnál. Hozzáteszem Bix karaktere eléggé stagnált ebben az évadban, bíztam benne, hogy valami drámai sztori kerekedik ki az övéből, még esetleg az a bizonyos terhesség lehetne, ami egy érdekes vetületet ad neki, de most is inkább Cass vonatkozásában volt jelentős, nem saját jogán... az a szadista doktoros kivégzés, ami meg az ő redemption arc-ja lett volna, az továbbra is az évad gyengepontja nálam. Az utolsó történetszálra ezek után nem tudom mit várjak. Nehéz lesz felülmúlni ezt a hármast, ráadásul már nagyon közel leszünk a RO-hoz, de azért még maradtak elvarratlan szálak, de akármi is lesz, ezekért a részekért már megérte az egész évad!

Korábban az első évad hatodik része volt a kedvencem a sorozatból, de ez most felülmúlta még azt is. Nem volt túl bonyolult epizód, de tökéletesen építette fel a feszültséget, ahogy oda a főtérre összesűrűsödtek az események. Egyszerre volt letaglózó, megrendítő, felkavaró és merész az, amit ebben az epizódban láthattunk. Továbbá már látva 9. részt is, azt kell, hogy mondjam számomra ez volt az első olya történetszál, ahol egy hármas egységen belül egyértelműen a második részt éreztem a legerőteljesebbnek (mondjuk az első évadnál nem jött pont ki mindig ez a hármas tagolás). Igazából maga az epizód egy motívumra épül fel, hogy a Birodalom irányította elégedetlenség egy pontra tereli a ghormani embereket és mint egy vadász a zsákmányát csapdába csalja. Ezzel kapcsolatban ami nagyon tetszett, hogy az eseményeket folyamatként ábrázolják, itt meg kell említenem, hogy ezen a téren előnyös volt az egy éves időugrás, amivel itt is számolhattunk, mert így úgy mutatták ezt az egész eszkalációt, ami már jó rég óta zajlik és túllépett az elviselhető kereteken. Az emberek reményvesztettnek tűnnek és ez a reményvesztettség már nem állítható meg pusztán azzal, hogy Syril megpróbálja figyelmeztetni őket, vagy egyes emberek rájönnek, hogy ez csapda lehet, egyszerűen úgy érzi a tömeg, hogy nincs hová hátrálni, a Birodalom pedig mesterien irányítja, manipulálja őket. Nekem nem csak az epizód, de az egész sorozat kiemelkedő karaktere volt Syril Karn, de ez a rész és az a befejezés, amit kapott végleg feltette rá a koronát. Egész egyszerűen ennyire ellentmondásos, nehezen besorlható figurát nem sokat tudnék mondani a SW világából, de pont ezért sikerült ilyen nagyszerűen. Syril kétségtelenül nem egy hős, de nem is tudnám rá azt mondani, hogy egy velejéig romlott, gátlástalan gazember és mindezek mellett pedig - nem csak a halála miatt - egy nagyon tragikus sorsú figura. Amiért kezet csókolok Gilroyéknak, hogy nem úgy írták meg a végét, hogy jó Syril akkor hőssé válik, hanem maga a halála is egy ilyen ellentmondásos vég volt számára és én itt éreztem azt, hogy ez egy egészen másfajta sorozat, mint amiket korábban láttam SW fronton. Amikor megtudja, hogy mi készül itt és tudatosodik benne, hogy mihez asszisztált (mondjuk van egy olyan érzésem, hogy már ezt megelőzően az eltelt időszak alatt elkezdett szimpatizálni az ellenállókkal), akkor feltör belőle valami. Egyszer láttam igazán elemében Syrilt, amikor megmentette Dedrát, én ott reménykedtem az első évad után, hogy talán átfordul benne valami és ez egy lépcsőfok lehet egy új Syrilhez, aki mer a sarkára állni és kompetensnek látszik. Ezzel szemben visszasüllyedt azzá az elnyomott, bizonyítani, megfelelni vágyó senkivé, aki korábban volt, csak most nem az anyja volt felette, hanem a barátnője. Maga a sorozat az elnyomással szembeni lázadásról szól és ugyan egymásfajta elnyomást látunk ebben az esetben, ami nem politikai/katonai, hanem inkább személyes szinten valósul meg, de ettől még Syril is egy alávetett helyzetben van. Ez az alávetettség pedig rengeteg elfojtott agressziót, frusztrációt jelent és amikor feltör belőle és elkezdi fojtogatni Dedrát, akkor nagyon látványos volt mennyire megváltozott a kettejük közti dinamika. Persze az eszkalálódó helyzet miatt már Dedra sem tűnt annyira nyeregben lévőnek, őt is zavarta a készülődő mészárlás, de itt nagyon hangsúlyosan Syril volt a domináns fél és életében először talán igazán a sarkára állt. Az viszont nagyon fontos, hogy attól még, hogy kimegy a tüntetők közé, ezzel kvázi sorsközösséget vállalva velük még nem vált hőssé, de még csak azt sem mondanám, hogy mártírrá. Ahhoz az kellett volna, hogy eltalálja egy kósza lövedék, de ennél sokkal tökösebbek voltak a készítők. A vég úgy éri el, hogy nem tudott megszabadulni a korábbi hibáitól. Amikor meglájta Cassiant és ismét feltör belőle az elnyomott agresszivitás és ahogy ott nekiesik Cassnek, ugyan racionálisan tudtam, hogy Cass nem halhat meg én komolyan elkezdtem aggódni érte, mert úgy tűnt, hogy Syril megöli. Az igazi drámája ennek a jelenetnek az volt, hogy amikor meglátja őt Syril, rávetíti minden keserüségét, minden csalódottságát, őt teszi meg haragja tárgyának, aki miatt úgy érezheti, hogy elromlott minden még ott a Ferrixen, de közben ennek az embernek a számára ő egy ismeretlen noname valaki, akiről azt sem tudja, hogy kicsoda és ha nem támad rá meg sem ismerte volna. Volt ott viszont még valaki, aki megismerte Syrilt, akit ő csak felhasznált korábban, még ha utólag figyelmeztetni is akarta és pont az lőtte le őt, akikkel végső soron ő is közösséget vállalt volna azzal, hogy otthagyja a birodalmiakat a hotelben és kimegye a tüntetők közé ahol a Birodalom mészárlást készít elő. Ráadásul én éreztem egy pillanatnyi megingást benne mielőtt meghalt, hogy mikor tudatosodik benne, hogy Cassiannal nem egymás nemezisei, hanem csak ő vetíti ki rá minden haragját, akkor nem biztos, hogy ne tudta volna Cass rávenni, hogy higgadjon le és ne lője le őt hidegvérrel... de erre már nem került sor, mert Syrilt váratlanul főbe lőtték. Ahogy ez meg volt komponálva az számomra az egyik legjobb dolog a SW-ban. Az egész jelenetsor amúgy amikor elindul a mészárlás tanítani valóan volt felfűzve, ott ahogy adagolták a feszültséget és érezni lehetett a levegőben, hogy itt valami nagyon komoly dolog lesz, az egészen hátborzongató volt. Miközben megvoltak egyértelműen a felelősök, de a birodalmi oldalon is éreztem az áldozatiságát annak a csoportank, akiket kiküldtek a tömegbe azzal a szándékkal, hogy a vágóhídra mennek és tudatosan feláldozzák őket azért, hogy aztán "jogosan" elkezdhessenek mészárolni a tüntetők körében. Ami utána jött és ahogy elszabadultak az indulatok az is hihetetlenül feszült volt. Érezni lehetett a fejvesztettséget, ahogy az ott rekedt emberek kétségbeesetten próbáltak menekülni, csak nem nagyon volt hová. Ez a kiszolgáltatottság tette nagyon félelmetessé ezt az egészet és ismét bebizonyították, hogy mennyire borzongató tud lenni egy már jól ismert elem, ha olyan a kontextus. Már az első évadban is éreztem ezt, amikor az Aldhanin voltak és feltűnik egy TIE a hegyek között, az annyira más érzést keltett, mint mikor csak sima célpontok voltak a Falconnak a klasszikus trilógiában és simán lelövöldözték őket. Itt a sokszor kinevetett és eddig nem túl fenyegető rohamosztagosok voltak úgy bemutatva, hogy ijesztőnek és félelmetesnek tűntek ahogy felléptek a tüntetők ellen. Ettől még a legemlékezetesebbre nyilván a KX droidok feltűnése sikerült, már már ilyen szörnyfilmes elemeke vonultva fel, ahogy megállíthatatlanul közeledtek szegény ellenállók felé és ide oda dobálták az áldozataikat. Amikor az első évadban letartóztatja egy ilyen Cassiant az is félelmetes volt, de ott még visszafogta magát az a gép, de itt láttuk, hogy mi történik, ha nem kell tekintettel lenniük semmire. Egyedül, ami nem tetszett az ehhez kapcsolódva K-2SO bevezetése volt a történetbe, ami számomra furcsa volt. Úgy érzem, hogyha nem lenne Rogue One és nem tudnánk, hogy egy ilyen droidnak majd Cassian mellé kellene szegődnie, akkor nem vitte volna itt magával a tönkrement egységet Cass. Éppen megmenekülnek, örülnek, hogy kicsinálták azt a robotot és akkor Cassian fejében felgyullad a kis lámpa, hogy hú ezt akár haza is vihetném és átprogramozhatnánk, hátha jó lesz valamire. Nem tűnt életszerűnek, de ez legyen a legnagyobb baj, mert ezzel együtt is számomra ez az epizód kiemelkedik az Andorból, egyelőre az évadra még nem tudnám rámondani, hogy jobban tetszett, mint az első, de ez a rész nekem a kedvencem. A karakterek kezelésében elsőrangú volt és Syril nagyon komoly befejezést kapott, Dedrára pedig a jövőben nagyon kíváncsi leszek, mert megrendült ő is az biztos és szerintem az epizód színészileg vett csúcspontját Denise Gough szállította a mészárlás utáni reakicójával... úgyhogy érdekes lesz ő hogyan áll majd fel ebből.

Most láttam az epizódot... erre még aludni kell egyet. Nehéz szavakba önteni a látottakat.

Egyelőre még csak ezt a részt láttam, de továbbra sem tudnám megmondani, hogy teszenek e ezek az időugrások, vagy nem. Az jól látható volt, hogy szépen haladtak előre offscreen az események mind a Ghorman, mind a Yavin, vagy akár a Coruscant vonatkozásában. A Ghormanon tényleg az a félelmetes, hogy nem volt számukra igazán jó forgatókönyv, maximum az, ha feladják ezt az egész ellenállást a Birodalom ellen, de akkor az alapvető elveikkel mentek volna szembe. Ez mutatja igazán a Birodalom könyörtelenségét és a helyzet nehézségét, amiben a lázadók vannak, hogy sokszor csak két rossz közül választhatnak, nincs instant megoldás és amit annak idején Lucas azzal a szép lassan, szinte végeérhetetlenül a képbe úszó csillagrombolóval érzékeltetett a SW hajnalán azt itt ölt testet. Az egész Birodalom egy ilyen hatalmas, végeérhetetlen gépezet, ami annyira óriási, hogy szinte megállíthatatlannak tűnik. Viszont, ha már így felrémlett bennem az Ep. IV, nagyon jó volt látni ismét a Yavint a sorozatban, azok után, hogy Cass egyszer már ellátogatott ide. Eddig az Andor - minden szeretetem mellett - kicsit idegennek hatott sok aspektusból a korábban általam megismert SW-hoz viszonyítva, viszont most nagyon átjött a klasszikus SW érzés, ahogy látjuk a Yavinon berendezkedő lázadókat. Ez kicsit kontrasztba is állítja azt, amit a Ghormanon látunk, mert hiába a reménytelen küzdelem az ellenállók részéről, vagy akár a Mon Mothma által vitt szélmalomharc a Szenátusban, attól még felcsillan a remény, hogy készülődőben van már a Lázadás, ami majd értékessé teszi mindazokat az erőfeszítéseket, amit ki ki a maga berkeiben bele tudott tenni ebbe az ügybe. A lázadók és a fokozódó nemzetközi helyzet okán akit én hiányoltam, az Luthen volt. Érthető, hogy nem volt itt, meg volt is szerepe a narratív szerkezetben, de nagyon kíváncsivá tett ez az eltelt egy év, mert itt több szereplő vonatozásában is megromlott kapcsolatokról beszélhetünk Luthent illetően. A legfontosabb nyilván Cassian, mert ő volt azt hiszem az egyik legjobb embere és később mi már tudjuk, hogy igazán prominens szereplője lesz a Lázadásnak. Bix gondolom Cassiannal együtt szakított Luthennel, elsősorban vele volt gondja a férfinek, hogy a labilis állapotával visszahúzza Cass-t, aki így nem tud teljes mértékben az ügyüknek szentelődni, de mivel úgy néz ki az a dolog megoldódott ez már nem jelenthet problémát. Mégis, azzal a hibával, hogy elment személyesen Bixhez, mikor Cass a Ghormanon volt úgy érzem Luthen ott játszotta el a kreditjeit Cassiannál. Úgy néz ki jóban vannak Vellel (vagy legalábbis Bix nem úgy nézett ki, mintha a terhére lenne a másik nő), akinél szintén valami ilyesmi volt a helyzet Cintával, bár sajnos azt jobban nem fejtették, amit azóta is sajnálok. A másik érdekfeszítő elem számomra ez a gyógyító volt. Elgondolkoztatott az, amit mondott Cassianról, mennyire illik bele abba, amit eddig tudtunk róla, illetve ami majd a jövőben fog történni vele (gondolok itt a Rogue One-ra). Elkerül a Kenariról, felnő a Ferrixen, aztán belekeveredik a rablásba, börtönbe vetik, kiszabadul és utána folyamatosan dolgozik a lázadáson. Ez a hírvivő megnevezés, meg, hogy el kell jutnia valahová nekem azt hozta elő, hogy a RO-ban ő lesz az, aki a kulcsfontosságú információt tovább tudja adni, de mégsem személyesen ő lesz az, aki majd beteljesíti a Birodalom legyőzését - persze ez lehet csak belemagyarázás. Maga a gyógyítás is érdekes volt, én alapvetően szkeptikus vagyok az ilyen iránt, úgyhogy megértettem Cass vonakodását (valahogy Tihanyi Tamás jutott eszembe a BPTV-ről, aki képernyőn keresztül kézrátétellel "gyógyította" a gerincsérvet), de nyilván ez azért SW-ban más, ahol a különleges elemeknek vannak kézzelfogható megnyilvánulásai is. Itt az tetszett, hogy a gyógyító maga is bizonytalan kissé a gyógyításban és Cassian által most egyfajta bizonyosságot nyert, hogy rá tud érezni dolgokra. Biztos köze van valahogy ez Erőnek ehhez és Cass is fontos szerepet tölt majd be a jövőben, lehet ezt is érezte meg kissé a nő. Érdekes, ahogy változnak a dolgok az időugrások között. Nekem a kedvencem a biztonsági kapuk voltak a Coruscanton, ami számomra ezt a kiépülő rendőrállamot jelképezte, ahol mindent precízen, rendpártian be kell szabályozni, régebben azért nem volt ilyesmire szükség a Coruscanton, ráadásul annak tükrében is érdekes ez, hogy minderre az a birodalmi aknamunka is okot szolgáltathat, amit direkt azért végeznek a háttérben, hogy még szorosabbra húzzák az elnyomás vasmarkát a képződő ellenálláson. Abba is furcsa volt belegondolni, hogy már az Aldhani akcióról is úgy beszélnek, mint ami a múlt ködébe vész és már mennyire kinőtte magát onnan a Lázadás, úgyhogy tényleg változnak az idők. Ahol még ez a változás különösen tetten érhető volt az a Ghorman volt és itt kicsit kitérnék Dedra és Syril kapcsolatára. Nekem ez a viszony a sorozat egyik kincse, valahogy sose tudom eldönteni hányadán is állnak, ki használ kit és mi van a karakterek lelkében, de mindig meg tudtak lepni. Szemben a legutóbbi történetszállal, most már azt mondanám, hogy Dedra egyértelműen kötődik érzelmileg Syrilhez és jelenleg úgy érzem a Birodalom is kezd egy kicsit kényelmetlenné válni számára. Syril esetében meg nem volt egyértelmű nekem, hogy amikor szólt az ellenállóknak, akkor szimpatizálni kezdett velük (amikor Dedránál van, akkor olyan mintha kicsit haragudna a Birodalomra, nem csak azért mert nem avatják be dolgokba, hanem azon túl is), vagy a csaj irányában vannak gyengéd érzelmei. Annak viszont nagyon örülök, hogy eljöttek Cassianék is és végre akár összejöhet a nagy találkozás, ami az előző szálban olyan mesterkélten elmaradt, hogy pont úgy jött ki, hogy ők a Ferrix óta nem találkoztak, de most majd igen. Az mindenképpen érződik, hogy valami nagy készülődik itt a Ghormanon és ami mindig is tetszett az Andorban, hogy úgy tud feszültséget kelteni, hogy csak szépen fokozatosan a felszín alatt kúszik be ez az érzés, hogy tudod itt valami durva dolog lesz.

@Darth Sky Boldog születésnapot!

@Sinistra Boldog születésnapot!

Ez volt az első olyan rész az Andorban, ahol inkább csalódottan, mint elégedetten álltam fel a kanapéról az epizód végén. Három dolog volt igazából, ami nem tetszett, ezek közül a legenyhébb az Bail Organa megjelenése volt. Nagyon felületesen követtem csupán az előzetes híreket és nem számítottam rá, hogy Jimmy Smits itt nem tudott részt venni a forgatáson. Biztosan megvolt az oka, de ettől ez még bántotta a szememet, nem pusztán az, hogy nem a jól megszokott arcot láttam egy ismert karakterben, hanem az is, hogy ez a színész, aki helyettesítette egyáltalán nem hasonlított arra a Bailre, akit Jimmy Smits jelenített meg. Ami ennél azért lényegesen jobban zavart az Cinta halála volt. Egészen eddig a részig nehezen tudtam hova tenni az ő karakterét, igazából nem is kapott akkora figyelmet, hogy jobban megmozgasson. Valójában mindig is csak a Vellel kapcsolatos relációban jutott neki hely. Erre itt van ez az epizód, ahol végre megismerhetnénk, végre kiléphetne az árnyékból és egy érdekes, izgalmas karakter válhatna belőle saját jogon elindul ez a sztori közte és Vel között... és ezzel a lendülettel le is lövik. Ez eléggé felhúzott, persze el lehet majd mesélni Vel további sorsát, hogy mennyire megborult a szerelme elvesztésétől, de őszinte leszek engem Vel annyira nem érdekel, sokkal izgalmasabb karakter lehetett volna Cinta a maga titokzatosságával és a halála is aláhúzza mennyire egy segédkerék volt csak ez a karakter, mert még a halálával is csak Velt lehet tovább építgetni. Amikor szóba került, hogy mi volt vele az elmúlt egy évben, miért nem keresik egymást, ott vissza kellett tekernem egy kicsit az időben, hogy itt lemaradtam valamiről (elég fáradtan néztem tegnap este az epizódot), de nem volt egyértelmű, hogy mi volt ez a balesete - esetleg köze volt e a Tay Kolmás dolognak ehhez - meg Luthen nem akarta, hogy találkozzon Vellel, vagy az egészségi állapota akadályozta meg ebben, szóval ezt kifejthették volna jobban is. A rablós rész ettől még jó volt, a véletlenül elsülő fegyver motívuma pedig úgy néz ki végig kíséri a sorozatot, hiszen a legelső epizódban is volt egy olyan szituáció, ahol éppen Cass lőtt le valakit úgy, hogy nem akarta és onnan eszkalálódott minden (mondjuk ott az áldozat egy noname figura volt, nem pedig egy már bevezetett karakter). A végén viszont ez Bixes vonal, ez totál nem illett az Andorhoz. Pont azért szerettem ezt a sorozatot, mert minden lépésnek, minden akciónak súlya van. Ugyan elmondja Cassian, hogy milyen könnyen el tudta hozni azt a Starpath egységet, még az első évad elején és csak be kell sétálni oda, de az offscreen történik meg, amit viszont a sorozatban látunk, abban mindig ott van a feszültség, a kockázat, a kudarc esélye, ettől érződik, hogy tétje van annak, amit látunk. Ebben semmilyen feszültséget nem éreztem, Bix lazán megvárja a dokit abban az épületben, ráteszi a fejhallgatót, kifele menet halál lazán lelövik azt az őrt, aztán miközben elsétálnak Cass megnyomja a detonátort és a háttérben megy a robbanás ők meg badass módon elaszambáznak a helyszínről, tisztára mint egy Michael Bay filmben. Ezzel kontrasztba állítva ott volt ebben az epizódban is a poloskaírtási akció (csak semmi aktuálpolitikai áthallás). Nem volt egy nagyon látványos művelet, csak le kellett szerelni valami kis bizbaszt arról a műemlékről, de mennyi feszültség volt abban a jelenetsorban. Itt rátérnék arra ami tetszett, mert az egész party és utána műkincsbemutató is fantasztikus volt, kíválóan hozta azt a szintet, amit megszokhattunk a készítőktől. Genovive O'Reilly mellett ki kell emelnem Elizabeth Dulaut is, aki szintén remekül képes teljesen ellentétes érzelmeket megjeleníteni a színészi eszköztárából egyik pillanatról a másikra. Amikor Lonnival beszélget, egyszer csak spiccesen flörtölő, majd ellentmondást nem tűrően parancsolgató arcát váltogatja és mindkét esetben teljesen hitelesnek érződött, amit láttunk, hozzáteszem jó volt az ő karakterét is egy kicsit a megszokott sémákból kilépve látni, ahogy Cintánál is még ha csak időlegesen is, de bepillantást nyerhettünk ebbe. Az mondjuk felötlött bennem, hogy készülve az akcióra, egy flakon WD-40-et becsempészhetett volna a ridiküljében, hogy meglazítsa azt a szerkezetet... Amúgy aki ellopta itt a showt, az Ben Mendelsohn volt nálam. Amikor az első részben láthattuk itt az évadban, akkor nem volt ennyire átütő, most viszont a szópárbaja Mon-nal zseniális volt és remekül hozza ezt a karaktert továbbra is. Nem tudom, hogy az esküvő e az oka, de nekem Mon és Perrin párosa most valahogy kellemesebbnek tűnik, mintha jobban kijönnének egymással. Akiknek a kapcsolata nem ennyire zökkenőmentes az Dedra és Syril, ez megdöbbentett, hogy így beáldozzák a csávót és Dedra ebbe belemegy. Most már más megvilágításba kerülnek a korábbi Syrillel kapcsolatos reakciói is, amit ennél a szálnál láthattunk tőlük. Bennem az merült fel, hogyha 1 év telt el az első évad fináléja óta, amikor itt a második évadban felvesszük a fonalat, akkor Dedra és Syril már egy ideje együtt vannak és halogatják a találkozást Syril anyjával. Dedra megkapja a Ghorman ügyet és közben felmerül bennük, hogy felhasználják Syrilt... mikortól tudhatott Dedra arról, hogy Syrilnek reszeltek? Már az elejétől, vagy eredetileg nem az volt a terv, hogy neki is meg kell halnia? Én azt gondolnám, hogy azok után, hogy megmentette őt a Ferrixen Dedra tényleg érzett valamit Syril iránt, de lehet, hogy Tengely elkapása, a bizonyítási vágy és a dicsőség erősebb vonzerővel bírt számára. Syrilt mindenesetre egy elég tragikus sorsú karakternek tartom, aki cseppet sem szimpatikus, de valahogy sajnálom, bíztam benne, hogy jobban kinövi magát, azok után, hogy megmentett Dedrát, de valahogy eddig ugyanaz az elnyomott, erőtlen senki maradt, aki volt. Amellett, hogy nem tetszett a kivitelezés Bixnek biztos jót tett ez a lezárás, most már nem mernék fogadni rá, hogy olyan véget fog érni, hogy beleőrül a traumákba, inkább valami heroikus módon távozik az élők sorából, ha tényleg meghal és azzal, hogyha ezt lezárták akkor Cass is egy kicsit felszabadulhat az alól, hogy állandóan fogni kell a kezét és jobban belevetheti magát a kalandokba. Tetszett a konfrontációja Luthennel és közben felmerült bennem az, hogy nem olyan látványosan "őrült", de Luthen elég közel áll Sawhoz a könyörtelenséget és a célorientáltságot tekintve. A korábbi kis történetszála, legyen az az első évadban a Ferrix, az Aldhani, vagy a börtön, de akár itt az esküvős szekvencia az első hármas etapban sokkal inkább lezártnak érződött, volt egy katarzisa annak a pár epizódnak ahova ki akarták futtatni azt a történetet. Itt először én nem éreztem ezt, hanem ez ghormani dolog még csak most kezdődik és az ottani ellenállók, de akár Syril szempontjából a nagy pillanat ebben a hármas blokkban nem jött el, hanem az még előttünk van. Várom a folytatást...

Azt nagyon sajnálnám, ha így lenne.

Nekem a legjobban a ghormani lázadókkal kapcsolatos részletek tetszettek. Ugyan az első évadban is láttuk Saw csoportját, meg itt az első történetszálban azt a szedett-vedett bagázst a Yavinon, de itt is egy újabb kontrasztott kapott az a kép, ami a Birodalommal szembeni ellenállókról formálódik. Luthenék kis akciócsoportja sokkal körültekintőbbnek, profibbnak tűnik és amikor Cass ellátogat a Ghormanra, akkor tűnik ez fel igazán. Rögtön az első megismerkedésüknél figyelmezteti Cass a csajt, hogy akár kettősügynök is lehetne és milyen bizalommal voltak felé, anélkül, hogy tudnák ki is valójában és közben mi tudjuk, hogy ugyanígy beetette őket Dedra Syrillel. A másik, hogy nem is igazán találták ki, hogy mi fog történni azután, ha végrehajtják azt az akciót, amibe bevonták Syrilt is és hogyan fog ez hatni rájuk és Ghormanra. Luthen azért tudott nagyobb hatást elérni a Birodalom elleni harcban, mert képes több lépéssel előre gondolkozni, ennek az itteni ellenállók eléggé híján voltak. Az más kérdés, hogy közben Luthenéket sem mutatják tévedhetetlennek, Kleyát most először éreztem egy kicsit meginogni a szerepében. Valahogy mintha most ébrednének rá, hogy lehet túl nagy falat ez nekik, mindenre figyelni, mindent pontosan összehangolni, kézben tartani. Kíváncsi leszek hová vezet majd ez a szál az ott maradt mikrofonnal, de lehet Cintának lesz egy újabb útja a Chandrilára. Bix kezd egyre inkább kockázati tényező lenni, valahogy úgy érzem neki nagyon rossz vége lesz és ez biztosan Cassianon is nyomot hagy majd. Apropó nagyon várom, hogy végre eljussunk majd a Kenari szálhoz is, ahol megtudhatunk valamit Cass hugáról, meg arról, hogy ott mi volt az az egész a gyerekekkel. Az egyetlen dolog, ami eddig igazán nem tetszett a sorozatban az az volt, amikor itt Bix tv-t néz és megy ez a reggeli műsor. Ez annyira evilági volt, hogy kb. úgy hatott, mint a kertváros a Skeleton Crewban, egy pillanatra nem a messzi-messzi galaxisban éreztem magamat, hanem olyan volt, mintha ez akár itt is lehetne és ez negatívan kizökkentett. Syrilről nem gondoltam volna mondjuk az évad előtt, hogy így be fog vonódni a nagyobb horderejű dolgokba, hogy most az évad felénél járva már ott tartunk, hogy Partagaznak tesz jelentést. Valahogy úgy érzem, hogy az a buzgómócsing attitűd, amit a Morlana óta láttunk tőle itt érte el a tetőpontját, mert Dedrát megkapni egy dolog volt, de ez a mélyről jövő igazodási kényszer és bizonyítási vágy sokkal régebb óta ott volt benne, mint hogy először megpillantotta a nőt és most úgy érezhette, hogy magasabb szinten is hivatalosan elismerik. A Dedrával való kapcsolatában nagyon tükröződik az anyjával való konfliktusos viszonya, de a nő hűvösségében én egy kicsit azt is éreztem, hogy amikor Partagaz megdícséri, akkor Dedra mintha rossz szemmel nézne rá. Talán nem is amiatt, hogy Syril az itteni elismerést többre tartotta, mint a tőle kapottakat, hanem Dedra is eléggé pedálgép és szeretne kiemelkedni és mintha egy pillanatra elirigyelte volna a figyelmet, amit a férfi kapott. A másik elveszett fiú Wilmon is érdekes volt, akiben Saw remek alapanyagot talált az elborúlt elméjéhez. Ha jól emlékszem Saw a könyvekben is elég extrém volt és Jyn-t is megpróbálta a saját hozzáállásához formálni, ami nyomot is hagyott a lányon. Érdekes, amit felvetett Nute, hogy tényleg áruló volt e a csávó, akit lelőttek, de Saw szempontjából lényegtelen, egy olyan lojális követőtábort gyűjtött maga mellé, akik a halálba is követnék és itt a kételynek nincs nagyon helye. A végén tényleg látszott, hogy meg van borulva egy kicsit, de itt is azt kell mondjam, hogy piszok jól meg vannak írva a szövegek ebben a sorozatban és amit Forest Whitaker színészileg leművel az zseni.

Elég szokatlan még számomra ez az időkezelés, amit a második évad alkalmaz. Amikor az első szezon fináléja után ugrottunk egy évet, azt valahogy könnyebbnek érzékeltem, mert mégis csak egy új évad kezdődött. Az első évadnak a pacingje, ahol az epizódok egymásutánisága dinamikusabbnak érződött nekem egyelőre jobban tetszett, de értem miért van szükség ezekre az időugrásokra, hogy eljussunk a Rogue One-ig és addig, ahol a Lázadás és a Birodalom akkoriban tart. Itt egy év alatt nagyot ugrottunk előre az eseményekben. Örülök neki, hogy a Syril - Dedra szál nagyobb hangsúlyt kap majd ebben a történetben, mint az első három részben, ráadásul itt már kicsit értelmet nyert az a családi ebéd is, amire meghívták Syril anyját. Itt gyakorlatilag az anyjával való beszélgetésen keresztül hintik el az ellenállóknak, hogy őt megpróbálják beszervezni. Azt mondjuk nem gondolnám, hogy az anyja is benne lenne, vagy tudna róla, hogy felhasználják, de ez egy új réteget adna Syril karakterének, aki ezáltal valamiféle erőt, hatalmat nyert az anyja fölött, hogy ő gyakorol hatalmat fölötte nem pedig fordítva. Hozzáteszem csak az itt látottak alapján Dedra és Syril kapcsolatából nekem inkább az jönne le, hogy Dedra csak kihasználja a férfit, aki nagyon lelkes, meg bizonyítani akar, de pont az előző részben éreztem azt, hogy Dedra kiállt érte az anyjával szemben, ami mindenképpen egyfajta ragaszkodást mutat az irányába. A Ghorman szál is megkapta a maga bevezetőjét az első epizódban és mostanra beérett az akkori aknamunka, emiatt egyébként van haszna az egy éves ugrásnak, hogy nem úgy érződik, hogy a propaganda magjait éppen csak most vetették el és máris működik a dolog, hanem volt egy kis kifutása ennek. Az ellenállás nem csak a nyelv miatt, de az öltözködésük, meg az egésznek a hangulata miatt is számomra nagyon a II. világháborús francia ellenállókat idézte meg. Az, hogy Luthen beszervezte Cassiant és most majd ő is idetart új megvilágításba helyezheti az első évad elején látott jelenetet, amikor a Ferrixen azt mondja Luthen Cassiannak, hogy a foglyul ejtett Syrilt ölje meg, de ő életben hagyta. Ha Cass feltűnik a Ghormanon és Syril meglátja akkor új lendületet kaphat a Tengely utáni nyomozás is, ami Dedrának továbbra is becsületbeli ügynek tűnik. Én az új évad első részei után reménykedtem benne, hogy lehet akár Dedrában egy redemption arc is, de most már kezdem úgy érezni, hogy ő végig ki fog tartani a Birodalom mellett. Az, hogy Cassianék a Coruscanton vannak nekem elsőre kicsit furcsának tűnt, mert mégis csak a galaxis szívéről beszélünk, ugyanakkor ha el akasz tűnni szem elől lehet még jobb is, mint a peremvidék valamelyik bolygója. Amit továbbra is nagyon erősnek érzek a sorozatban, hogy mennyire számol a következményekkel. Amikor Bixet megkínozzák nem gondoltam, hogy ilyen utóélete lesz annak a traumának, holott logikus, hogyha valós emberi reakciókkal számolunk, hogy egy ilyennek nyoma marad. Most már kezdem egyre biztosabban azt vizionálni, hogy Bix nem éri meg a sorozat végét és tragikus lesz az ő sorsának végkifejlete. Cass is sokat változott, mert amellett, hogy megvan benne ez a gondoskodó, védelmező attitűd a szerettei iránt, ahogy anno Maarvát is meg akarta védeni, látszik rajta mennyire elkötelezett a lázadás iránt. Korábban úgy gondolom, hogy egyértelműen nemet mondott volna a Ghormanra, ha közben ilyen figyelmet igényelt volna mellette valaki, mint Bix. Egyébként tetszettek a Coruscant hétköznapi perspektíváját bemutató jelenetek, amikor mondjuk bevásárolnak, de azt is jó volt látni, ahogy Mon (akin már nem látszik az érzelmi megviseltség, hanem a szenátor hivatalos maszkja van rajta) szavazatokat próbál gyújteni a Szenátusban - ez egyébként egy TCW-s történetszálat idézett meg nálam. Láthatóan közeledik az igazság pillanata, a Birodalom egyre keményebb, más idők járnak mint az első évadban, emiatt Luthen is bekeményít, de közben nem éreztem már annyira magabiztosanak és nyeregben lévőnek az itteni beszélgetésében Lonnival, mint az előző szezonban. Saw szerepét egyelőre még nem látom ebben a konfliktusban a Ghorman körül, de örülök, hogy ő is feltűnik majd, akár hosszabban is a későbbiekben.

@Bomarr Boldog születésnapot!

A zenét szerző Jeremy Brauns oldalán pénteken felkerült a Spotify-ra is az új változat S2 Club Mix néven... szerintem nálam ott lesz ilyen rövid idő alatt is a hónap leghallgatottabb dalai között.

Azért volt a magyar szövegnek itt egy plusz sajátossága... amikor a film elején az Invisible Hand fedélzetén a B2-es odaszól R2-nak, hogy "Hé kicsi!" ott azért végigfutott egy derült morajlás a közönségen. 😁

Köszönöm szépen mindenkinek a köszöntéseket.

Nagyon hatásos betetőzése volt annak a két szálnak ez az epizód, amit itt az elején igazán építgettek. Meg kell, hogy mondjam, kifejezetten bátrak a készítők és olyan témákat is beemelnek, amit korábban nem gondoltam volna, hogy viszontlátunk a SW világában. Ami továbbra is tetszik, ahogy ilyen igazán apró, finom mozdulatokkal mutatnak be valamit, hogy nem mondjuk ki, de tudod... Dedra és Syril találkozása a mamával olyan volt ebben az epizódban, mintha a másik két kimondottan feszültséggel teli szálra egyfajta feloldást adott volna, mikor átváltottunk ide. Ezzel együtt itt is ott bujkált a levegőben a stressz, de ezt inkább kínosnak éreztem, ahogy a két nő tapogatózva kerülgeti egymást mentális síkon. Syril anyja egyértelműen támadóan lépett fel, de Dedrával szemben ez nem működött úgy, mint a fiával. Arra mindenesetre választ kaptunk, hogy Syril nem acélozódott meg, a kalandoktól és az átélt sikerektől, hanem ugyanaz az anyja árnyékában lévő alak maradt, aki volt, azzal a különbséggel, hogy most Dedra árnyéka vetül rá. Azért annyiban mégis más ez a helyzet, hogy Dedrával sokkal több mozgásteret látok benne és a nő mintha értékelni is tudná őt, nem csak elnyomni, irányítani akarná, de majd meglátjuk. Azt egy kicsit sajnálom, hogy belőlük sokkal többet nem kaptunk így az első etapban, még az évadkezdő rész volt a legizgalmasabb Dedra szempontjából, de az a Ghormanos sztori majd később lesz fontos. Cassian szála összekapcsolódott Bixékkel és hát ez volt a legkeményebb aspektusa az epizódnak. Valahogy megágyaztak már az előző részekben is annak, hogy itt baj lesz és az ellenőrzés nem fogja elkerülni őket, meg az a tiszt aki az előző részben bepróbálkozott Bixnél nem fog csak úgy eltűnni. Aztán most, amikor megtörténtek a dolgok... hát nehéz szavakat találni. Kemény volt, de valamennyire az utolsó pillanatig én azt hittem, hogy jön valaki és megmenti Bixet és nem neki egyedül kell kimászni ebből a helyzetből, utána meg mikor fejbeverte a kalapáccsal egy pillanatra bevillant az Irreversible és attól tartottam, hogy szanaszét veri a fejét azzal a kalapáccsal, de azért odáig nem mentek el. Ettől még ezt a fajta kiszolgáltatottságot és ezt a közvetlen kegyetlenséget azt hiszem, hogy még soha nem láttunk a Birodalomtól. Amikor szétlőnek egy egész bolygót, az egy tömegmészárlás, de ott a temérdek áldozatnak nincs arca, abban is volt valami ördögi, ahogy Bixet kínozták az előző évadban, de ez amit itt látunk azért annyira félelmetes, mert ez nem pusztán a messzi-messzi galaxisban, hanem bárhol, bármikor megtörténhet, ha valaki így visszaél a hatalmával. Aztán mikor Brasso nem kelt föl a menekülés közben, morbid módon de azt gondoltam, hogy ez azért jellemző erre a sorozatra. Itt nem azt látjuk, amit tipikusan látnánk, hogy a jók simán elmenekülnek, a rosszak meg mindig mellélőnek, hanem el tudnak menekülni, de nem áldozatok nélkül. Cassian meg tudta őket menteni, de nem mindenkit és ettől tűnik realisztikusabbnak is a sorozat. Az meglepne, ha Bee-t itt hagynák, annak viszont örültem, hogy végül az itteni barátjuk nem árulte el őket, az már kicsit sok lett volna nekem is. Számomra a rész csúcsa és ennek az első etapnak is legkedvesebb szála az egyértelműen a Chandrilai volt. Nagyon tetszett, ahogy részről részre építgetik itt az erővonalakat, a feszültséget és aztán amikor és ahogy ez kiszakad az nagyon emlékezetes volt. Nekem egyébként Mon azért tetszik annyira ebben a sorozatban, mert egy olyan hőst kapunk rajta keresztül, ami nem sok van a SW-ban. Egy olyan hőst, aki esendő, sebezhető, kudarcokat vall és ebben a kiszolgáltatottságban vagyunk vele itt ebben az epizódban. Egyelőre nincs epikus feloldás, nincs nagy pillanat, ami megváltást hozna, egy badass jelenet, ami visszahozza a tekintélyét, hanem azt látjuk ahogy omlik össze a világa és egyszer csak nem bírja tovább. Nem akarom minden résznél leírni, de egészen kiemelkedő amit a színésznő hoz ebben a szerepben és itt is csak szuperlativuszokban lehet róla beszélni. Amikor beszél a lányával a szertartás előtt nekem az jutott eszembe, hogy ez nem annyira a lányáról inkább róla szólt. Ő volt az, akinek szüksége lett volna egy olyan anyára, aki ahelyett, hogy lerészegedne megkérdezi, hogy biztos ezt akarod e. El tudom képzelni, hogy akár Tay-el, akár valaki mással lehet szívesebben összekötötte volna az életét, mint Perrinnel, aztán annyit áldozott a munkájának, a lázadásnak, egy nagyobb jónak, hogy közben a lánya eltávolodott tőle és már nem találja vele a közös hangot. Az ő lánya viszont nem olyan, mint ő, Leida úgy érzem tényleg akarja ezt, lehet ez egy hagyomány újrafelfedezése (a chandrilai társadalom eléggé meghatározottnak tűnik a szokások, rítusok által), az anyja elleni lázadás, vagy egyszerűen egy új élet lehetősége, de ő nem Mon és Mon-nak el kell őt engednie. Luthen nekem teljesen logikusnak tűnt ahogy kezelte a helyzetet. Egyetértek Dzséjttel abban, hogy akinek a hallgatását pénzzel vásárolják meg az addig tart, ameddig a pénz, ezzel szemben ha örökre elhalgattatják, akkor garantáltan nem lesz vele gond. Tay sokat veszített azzal, hogy beszált Mon mellé ebbe a dologba, de innentől kezdve kockázati tényező vált a lázadás számára. Emlékezzünk vissza Luthen Cassiant is ilyen okból akarta kiiktatni az első évad végén és jó okkal tette ezt, aztán azáltal, hogy Cass beszállt a csapatba az ügyük mellé állt. Aki képes lenne pénzért feladni az ügyet, az onnantól kezdve már nem megbízható. Amikor beszélnek Luthennel és valami olyasmit mond Mon-nak, hogy irigyli, hogy nem érti abban benne van Luthen emlékezetes beszéde az első évadból, hogy ő mit áldozott fel ezért az egészért... saját magát, azt, hogy ilyen helyzetekben úgy csapjon le, hidegen mint egy ragadozó. Amikor megszólal a zene, Mon leküld néhány shotot és ott elengedi magát az egyszerre volt felszabadító és szomorú. Omlik össze körülött minden, kudarcokat vall és nem tudja irányítani a dolgokat és ez a feszültség, mint egy kuktából kitör. Én az éreztem, hogy itt a tehetetlenségét vállalta fel és elengedte a dolgokat, tudja ő is mi lesz Tay sorsa és azt is, hogy a lányát el kell engedni egy olyan házasságba, amit az ő kényszerei szültek, amikor Perrin ránéz ott egy pillanatra, mintha ő is meglepődne Mon felszabadultságán, de közben mi tudjuk, hogy mi megy a háttérben. Ahogy Cinta elviszi Tay Kolmát és közbe még mindig halljuk ezt a chandrilai rave-et az annyira epic volt, hogy engem teljesen letaglózott. A jelenetek felépítése, koreográfiája, a hangulat... ilyet csak a filmművészet képes teremteni! Nem olvasgattam semmilyen spoilereket az évadról, úgy hogy ez csak találgatás lesz, de Brasso halála számomra azt vetíti előre, hogy Bixet is el fogjuk veszíteni az évadban. Cass személyiségének alakulása szempontjából még arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz a kenaris sztori feloldása. Vellel is biztosan kezdenek majd valamit és még annyi minden jöhet, de nagyon tömény élmény volt ez így egymásutánban, talán jobb lett volna heti egy részt emésztgetve.