Wilde

Schaferék lehozatalát még korábban azt meg tudom érteni, ha annyira elkészültek már az erejükkel, hogy váltani kellett, de tényleg ennyire a végén nem tudom, hogy Negóék nem bírták volna ki azt a pár percet még a pályán. Szerintem utólag már Rossi is bánja, hogy meglépte azt a cserét, de azért ez az ír felívelés, hogy minden úgy alakuljon ahogy alakult ez szerintem 10-ből egyszer jön így össze... sajnos most az az egy volt. Azt azért megadom az íreknek, hogy szorosan tarották az eredményt és az utolsó 20 percet tényleg nagyon megnyomták, amikor mi fizikalitásban és koncentrációban is kezdtünk elfogyni, de ez egy megnyert meccs, vagy legalábbis egy megszerezhető továbbjutás volt számunkra. Ha a playoffban esünk ki az is fájt volna, de ez ilyen körülmények között különösen elkeserítő volt.

Én olvastam a legutóbbi regényed, ha jön a következő akkor egy vásárlóra már biztosan számíthatsz (bár előtte fel kell majd frissíteni az előzményeket, mert mikor megjelent szerintem akkor olvastam el).

Egy kisebb társasággal néztük együtt, itt mindenki úgy érezte a második félidőben, hogy ez megvan (én is)... aztán a végén ez a leolvadás, még most is nehéz elhinni. Pedig most vannak olyan karakterek ebben a csapatban, mint Szoboszlai, akire évtized óta várt a magyar futball és mégis még mindig ezekben a kulcspillanatokban mintha átok ülne a csapaton.

Ez egyébként csak találgatás, vagy ez a film tényleg egy nagyobb, új korszakot indít el (Mia Goth mint főgonosz meg ami a cikkben volt), vagy erről nem volt eddig infó?

Így az ínséges időkben, amikor a Visions-ön kívül nem nagyon érkezik új SW alkotás úgy gondoltam belevágok a High Republicba. Nem nagyon ismerem a korszakot, ehhez a könyvhöz egyszer még évekkel ezelőtt volt szerencsém, de csak homályosan maradt meg a sztori, a további történetekbe meg már anno nem kezdtem bele. Meg kell, hogy mondjam már nem emlékeztem rá, hogy ez ennyire jó volt! A leginkább feltűnő eleme talán maga a korszak ábrázolása volt a könyvnek, mert az olvasása közben tényleg azt éreztem, hogy ez egy eddig nem látott oldalát mutatja meg a SW világának. Itt a jedik és a Köztársaság tényleg abban a fényben tündököl, amiben el lehet képzelni egy ereje teljében levő szervezetet. A prequel érában is megvolt még a Köztársaság, de a folyamatos problémák, válságok jellemezték és a Jedi Rend sem úgy tűnt, hogy a helyzet magaslatán lenne. Persze ebben a HR korszakban is vannak problémás események, vannak fenyegetések, de valahogy itt a jedik és Köztársaság egy olyan eszményt, szimbólumot képviselnek, ami a későbbiekben már korántsem volt meg. A másik meglepő elem az volt A Jedik Fényében, hogy mennyire bevállalós volt az író. Egyrészt ez a kezdés egészen elképesztő volt. Megrázó, drámai és brutális ahogy elkezdődött a történet. Mindig fontos a kezdés, mennyire tud egy sztori bevonzani, de itt erre abszolút nem lehetett panasz, mert rögtön elkezdett érdekelni, hogy miként jött létre ez a katasztrófa. A folytatásban is azért elég szépen hullottak a szereplők, még ha nem is a legfontosabb főkaraktereről beszélünk, de többen meghaltak a jedik oldaláról is, amire nem feltétlenül számítottam volna. A történetvezetést tekintve sikerült egy olyan fenyegetést bevezetni a Nihillel, ami kellően vészjósló – láthattuk, hogy milyen katasztrófákat tudnak okozni – de közben nem bolygatja meg a jedi vs. sith szembenállás történelmét. Emellett, pedig számomra kifejezetten érdekes volt a hiperűr ilyen szempontú fókuszba helyezése, hogy mi van akkor, ha erre nem csupán egy technológiai vívmányként tekintünk, amit csak használni kell, hanem egy kicsit jobban belemegyünk a részleteibe. Olyan természetesnek vettem mindig is, hogy csak, mint egy útvonalat használják ezt, de közben érdekes titkokat rejthet és olyan előnyhöz juttathat ezáltal másokat, amibe alapvetően bele sem gondoltam. Elég sok karaktert vonultat fel a könyv, talán számomra a legemlékezetesebb Avar Kriss volt, akinek a képessége is érdekessé tette, valamint a viszonya Elzar Mann-nal, amire őszintén szólva nem számítottam, hogy lesz egy ilyen vetülete is a történetnek, hogy még ha csak érintőlegesen is, de képbe kerül a jedi cölibátus is. Ettől függetlenül nekem a kedvencem a "kis" wookie jedi volt, de volt trandoshan jedi is és azáltal, hogy egy olyan fajt láthattunk a Jedi Rendben, ami nem annyira a jó ügy szolgálatáról volt híres számomra azt üzente, hogy itt a Rend egy sokkal integratívabb színben tűnik fel. Határozottan tetszett a kezdés, most már el is kezdtem a Fenyegető Sötétséget (egy Redditen talált lista alapján haladok a HR-al) és nagyon kíváncsi vagyok, hogy hova lesz ez a korszak kifuttatva.

Amúgy jó érzékkel ezt az epizódot az évad végére rakták. Most mondjuk, ha ez lett volna az első rész itt a 3. évadban, akkor lehet én ezt az évadot ott abba is hagyom rögtön és a további részekre sem lettem volna kíváncsi.

Az Erő útjai kifürkészhetetlenek.

Hamarabb olvastam Ody véleményét, mint hogy megnéztem volna az epizódot, de úgy voltam vele, hogy én csakazértis adok neki egy esélyt és tényleg úgy ültem le elé, hogy ez még akár jó is lehet... nem lett az! Egy pszichedelikus élményt akart átadni, szimbolikus képi ábrázolással operálva, de mintha nem lettek volna meg az eszközei ehhez, hogy ezt épelméjű fogyasztásra alkalmas módon tegye meg. A Visions pont az a formátum lenne ahol amúgy el lehetne mesélni egy megbomlott elméjű rohamosztagosnak a kálváriáját, mert egy canon sztoriban lehet, hogy ez annyira nem illene a SW-hoz, de itt érdekes is lehetne. Az, hogy csináljunk egy ilyen epizódot egy pitchnek jó, hogy hú ebből valami kreatívat is ki lehetne hozni, de ha jobban belegondolok itt az alkotók pont azt csinálták, amit vállaltak, mert milyen egy megbomlott elme, hát pont ilyen káoszos katyvasz, mint amit itt látunk. Nem volt hosszú rész, de a felénél már az órát nézegettem, hogy mennyi van még belőle, mert úgy akartam kritizálni, hogy tényleg végignézem. Közben elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha mégis egy pozitívumot ki kellene emelni akkor mi lenne az és azt gondoltam, hogy ez a jazz-re hajazó zene egész hangulatos, már amennyiben különválasztom a résztól, de a végére már a zene is annyira idegesített, hogy csak azt vártam, hogy legyen már vége. Olyan volt végig mint valami LSD trip, esetleg ezt az epizódot kiadhatnák külön bélyegen, úgy lehet, hogy élvezetesebb volna azoknak, akik ilyen jellegű pszichés utazásokra vágynak. Jobban belegondolva ezt a részt csak így lett volna érdemes kiadni!

Amikor a naplementében kinyitja a szemét az utolsó snittben, olyan mintha meglepődne én azt úgy értettem, hogy visszanyerte a látását. Számomra működött volna az is, ha meghal, csak akkor ez a naplementés befejezés egy látomás volt? Azt hittem a látomások már elmúltak mikor megtanulta legyőzni a felélemeit.

Az ilyen epizódokért nem volt kár elkészíteni a Visionst. Nem mondom, hogy feltétlenül ezt a részt élveztem a legjobban az évadból, de a legtöbb kreativitást, érzékenységet ebben a részben éreztem. A képi világa kiemelkedő volt az egész évadból, ahogy használta a színeket az is bravúros volt és a képi megjelenítés tökéletesen illeszkedett a rész aktuális üzenetéhez, mondanivalójához. Egyedül a főszereplő volt egy kicsit idegesítő itt-ott, de ez része volt a történetnek és egy nagyon szép ívet kerekítettek belőle. Tényleg talán az első olyan rész volt az évadból, amikor pörgött a stáblista nem azt éreztem, hogy ez maximum egy jó kis izgalmas epizód volt, hanem valami több is annál. Én amúgy úgy értelmeztem a végén, hogy ő nem halt meg, de az mindenesetre szimbolikus volt, hogy se a sithel, se a mesterével nem találkozott utána, mert ezt a harcot neki kellett megvívnia magával és miután sikerrel járt már nem kellett félnie.

Én először azt hittem, hogy a csempész lány valójában a herceg és ő álcázza magát. Néhol kicsit az Ep. IV-re emlékeztetett, de tényleg nem volt túl extra, vagy meglepő amit kihoztak belőle. Az animációs stílus mondjuk nekem tetszett, meg az akciójelenetek is jól néztek ki, valamint azt is a pozitívumok közé írom, hogy sikerült úgy kitölteni ezt a bő negyedórát, hogy nem unatkoztam, de nem éreztem túl kapkodósnak sem, hogy mondjuk lemaradok valamiről, mert tényleg úgy érződik egyébként, hogy ezzel a történettel egy nagyobb sztorit terveznek.

@Darth Revan9 Boldog születésnapot!

Ez volt a harmadik olyan epizód az évadban amelyik egy első évados történetet folytatott. Nekem a The Village Bride is tetszett, de ez is jó volt. Az mindenképpen pozitívum volt a korábbi részhez képest, hogy ugyan annak nagyon tetszett a hangulata, stílusa, de nem igazán érződött SW-nak, míg erre a részre ezen sokat javítottak. Itt már tényleg úgy éreztem, hogy ez valamennyire képes megidézni a SW hangulatot és ez jót tett az epizódnak. Azt mondjuk a negatívumok közé sorolnám, hogy nekem végig az volt az érzésem, hogy itt van egy nagyobb történet, amit én nem ismerek. Ez a világ, a benne lévő konfliktusokkal, a főszereplővel, mintha többről szólna, mint ami az epizódokból kiderült és én úgy érzem, hogy ki vagyok maradva valamiből. Mi volt pontosan a mesterével, hogy jött létre a Birodalom és a régi mestere milyen szerepet játszott benne, mi van most a jedikkel? Meg még egy csomó kérdés merülhet fel, nem tudom ennek is lesz e folytatása, de az alapján amit eddig megtudhattunk bennem inkább csak kérdőjelek vannak, mint válaszok. Ettől még ez a rész a jobb epizódok közül való, összességében tetszett... na meg főleg az 5. rész után ez igazi felüdülés volt.

Na az volt eddig egyértelműen a legrosszabb rész az évadban! Amikor elkezdtem nézni az epizódot felmerült bennem, hogy valami kerülhetett az italomba, mert egészen szürreális dolgokat láttam. Egy nagy maci, akinek egy mikrohullámú sütő van a hasában elővesz belőle egy gőzölgő ételt, azzal a felkiláltással, hogy "elkészült a sült nuna". Hát innen lenne szép nyerni... nem sikerült. Végig totál infantilis volt az egész epizód, a kis illuminátus droidoknál már csak a főgonosz és bandája volt komolytalanabb (komolyan ki találta ki ezeket a karakter dizájnokat?). Az egészben a legrosszabb nem is ez a sok baromság volt, hanem amilyen szolgai módon próbált megidézni egy-egy SW-ból ismert jelenetet, snittet és mindamellett, hogy ilyen direkt referenciák voltak benne az égvilágon semmiféle SW hangulatot nem éreztem. A végére az érzelmesnek szánt pillanatok sem tudtak semennyire sem megérinteni így, hogy már az elején elveszített az epizód.

Ez nekem is tetszett, nem annyira mint Ninth Jedi, de ez is jó volt. Mondjuk elég kiszámítható volt a történet, hogy mi lesz a vége, de összességében tetszett. Nekem a kedvencem ebből ez a szuper droideka volt, mondjuk ezekkel a beleülős nagy harci robotokkal elég animés hatást keltett, de itt egész jó volt.