Wilde

Nagyon hangulatos volt ez az előzetes. Remekül eltalálták ezt a sötét tónusú világképet, amit ebben korszakban, ezzel a karakterrel meg lehet valósítani. Korábban bennem is felmerült, hogy Mault már annyi helyen láttuk, hogy érdemes e még újra visszahozni, de igazából van mit elmesélni róla és tényleg az egyik leghálásabb karakter lett azóta, hogy még anno a TCW-ben a feltámasztása mellett dönöttek. Én is nagyon várom a sorozatot, abból amit eddig tudni lehet a történetről érdekesnek ígérkezik ez a kapcsolata a jedi padawannal, ami az Ezrával való viszonyára is előrevetítőleg hathat, de a legjobban az alvilág és Maul újbóli felemelkedése éredekel. A TCW 5. évadában az tetszett a legjobban vele kapcsolatban ahogy a 0-ról felépítette magát, most ezt meg kell csinálnia mégegyszer... izgalmas lesz, a várakozás ideje alatt meg lehet csinálok addig egy Maul maratont valamikor az eddig szerepléseivel.

Ebből arra lehet gondolni, hogy ő benne lenne még abban, hogy SW-t csináljon, csak egyelőre nem konkretizálódott semmi?

A hét királyság lovagja: 1 évad - 1 rész A múlt hét folyamán újraolvastam a könyvet készülve a sorozatra és nem is emlékeztem rá, hogy ez ilyen jó volt. Maga Martin is az egyik legjobb alkotásának tartja a novellákat, de arra azért kíváncsi voltam, hogy ezekből hogyan fognak egyenként egy évadot kihozni. Nekem a novellák közül a harmadik tetszett a legjobban, azt éreztem a leginkább érdekesnek, a politikai szállal, az intrikákkal és múlt árnyainak fenyegetésével. Ezek a témák a fő sztoriban, de az előzményekben is fontos szerepet kapnak, de az első novella, amiből az első évad is készült sokkal inkább az egyszerű emberek perspektívjából mutatja meg ezt a világot Itt nem a nemes urak és a nagyívű fenyegetések (Mások + sárkányok) játszák a főszerepet, hanem az egyszerább népek, akik csak próbálnak boldogulni a hatalmasok álatal irányított világban. Még csak egy részt láttam, de eddig határozottan tetszik. Kicsit magamat is megleptem, hogy ennyire tudok lelkesedni még ezért a világért, mert nekem sem a fő sorozat befejezése, sem a Sárkányok háza második évada nem nyerte el a tetszésem, de most ugyanúgy, mint 10-15 éve mikor még egyetemista voltam felkeltem reggel korán és megnéztem rögtön az új részt. Az adaptációt tekintve van ahol egy az egybe átveszik a jeleneteket a könyvből, viszont mivel a sztori elég vékonyka egy teljes évadhoz (akár filmben is működhetett volna), így néhol fel kell tölteni új jelenetekkel. Ezzel együtt kevés dolog történik egy epizódban, akik nem olyan nagy rajongók azoknak lehet azt javasolnám várjanak vele a végéig és egy háromórás filmként egyben nézzék meg az egészet, mert nettóba bő fél órás epizódokkal lehet számolni. Kicsit hasonlít a történetvezetése a Mandalorianhez, nem kapkodós, de aki szereti ezt a világot annak egyszerűen jó benne lenni ezekbe a jelenetekben, így én nagyon élveztem ezt a lassabb epizódot is. Ahhoz képest, hogy kevesebb pénzből készült, mint a HotD én egyelőre nem éreztem fapadosságot a látványvilágban, az egész nagyon jól nézett ki és a szokásos szinvonalat hozza a sorozat, amit az HBO korábbi próbálkozásainál megszokhattunk. Negatívumként igazából két dolog maradt meg benne, az egyik az a hozzátoldott jelenet Lyonel Baratheon sátrában... a Dunk & Egg sztoriknak az a lényege, hogy ebben a feudális rendszerben a rang és származás, a hatalmi helyzet mennyire meghatározó. Azt jól eltalálták Dunk karakterében, hogy ő elég egyszerű ember, nem vág az esze annyira gyorsan, de nem elsősorban ezért válik nevetség tárgyává, hanem a szármzása miatt. Baratheon úr még a kevésbé fennhéjázók közé tartozott, de mégis az egyik legnagyobb hatalmú nemesről van szó, az totális nonszensz és a történet szociokultúrális alapjaival megy szembe, hogy ő Dunkkal, aki itt még egy szürke senki nekiáll kettesben iszogatni és a srác a fejére teszi Baratheon agancsos koronáját... le is vágnák a kezét egy ilyenért. Ettől még a jelenet szórakoztató volt, de közben annak is álávágott, hogy mikor ők igazán összekerülnek Egg-el, akkor a fiú fog neki halakat a vízből és ez nagyon tetszik Dunknak mivel amúgy csak a kőkeménységű sózott marhahúst szokta alapvetően enni. Ezzel szemben itt a sorozatban előtte már jól bezabált Baratheon sátrában, úgyhogy Egg talpraesettsége így totál lényegtelen. A casting tekintetében a Dunkot alakító színész amúgy remek volt, az annyira nem zavart, hogy jóval idősebbnek tűnik, mint a könyvbéli Dunk (egy jó 10 évvel), végülis az alapsorozatban is idősebbek voltak a szereplők, de a magasság tekintetében - ami Dunk különös ismertetőjegye - azért én egy ennél kiemelkedőbben magasabb embert is el tudtam volna képzelni, mondjuk ha az illető nem annyira jó színész, akkor inkább nézzük ezt a kevésbé magas Dunkot. A hangvételt illetően érződik még némi különbség. A novellák sem veszik magukat túl komolyan (a másodikat éreztem egy kissé szomorúnak), de a humor azért nincs jelen ilyen mértékben. Nekem egyelőre nem volt annyira zavaró, de azért remélem nem megy el egy olyan marvelesedésbe ezen a téren, hogy minden komolyabbnak szánt pillanatnak alávágnak egy vicces beszólással, vagy valamilyen poénnal és az tönkreteszi az egész hangulatot. Nem tudom @Bomarr látta e esetleg az egész évadot, de én egyedül attól tartok, hogy a hozzátoldások mennyire lesznek működőképesek, a későbbiekben nem válik e túlzottan elnyújtottá hat részen keresztül ez az egy évadra alakított történet, de én most nagyon bizakodó vagyok. Azt csak megmosolyogtató lábjegyzetkén hagyom itt, hogy Martin saját elmondása szerint 10-12 novellával tervezett (ezekből 3 valósult meg, az utolsó kb. 16 éve jelent meg), úgyhogy nem valószínű Dunk & Egg sztoriját még olvashatjuk majd, de ha sikeres lenne ez a sorozat akkor akár az HBO-n láthatnánk a végkifejletet. Martin be is szállhatna, címeket már korábban kaptunk az egyelőre el nem készülő novellákhoz, de gondolom jegyzetek is vannak és azzal szemben, hogy állítólag a HotD showrunnerével megromlott a viszonya ez iránt a sorozat iránt nagyon lelkesnek tűnik!

@JakeSully @luke19 Boldog születésnapot mindkettőtöknek!

Meghallgattam az audio-drámát és meglepően tetszett. Amikor belekezdtem ebbe a HR maratonba az kifejezetten érdekessé tette az egészet, hogy egy ilyen multiplatform szériáról van szó, amiben a könyvek mellett más formátumok, mint a képregények, vagy a hangjátékok is egy egészet alkotnak. Az utóbbi két műfajt annyira nem ismerem, ilyen hanganyagból meg nekem ez volt szerintem az első ilyen jellegű élményem, ezért is volt kissé meglepetésszerű számomra, hogy ennyire élveztem. Nem is volt hosszú kb. 6 óra a Tempest Runner és pont ideális utazáshoz, munkába menet ilyen kis részletekbe meghallgatani (én nagyjából 6 nap alatt értem a végére). A témaválasztásnak amiatt is örültem, hogy végre egy kicsit jobban megismerhetjük a Nihil oldalán harcolókat. A könyvekből nekem Pan Eyta hátteréről rémlik néhány félmondat, meg leginkább Marchion Ro karakterébe láthattunk jobban bele, de azért a Nihilről az a kép élt bennem, hogy ezek egyszerűen csak gonoszok. Ezzel szemben most, hogy meghallgattam Lourna Dee történetét, mert gyakorlatilag az egész Tempest Runner róla szól, még ha Pan Eyta is fontos szerepet kap benne, most azt kell mondanom, hogy nem feltétlenül kedveltem meg, de közelebb került hozzám annyiban a karakter, hogy jobban lehet érteni a személyiségét. Nyolc szerkezeti egységből áll a történet és nekem a második rész volt a kedvencem, ahol a múltját és a családját is megismerhettük. Ez volt szerintem is a kulcs az ő figurájához, hogy gyakorlatilag miatta halt meg a családja, még ha közvetlenül nem is ő ölte meg őket. Ez aztán egy életre megsebezte és innen csak csúszott lefelé. Hiába próbáltak utána nyúlni többen is, az meglepett, hogy még egy ismert jedi is képbe került a múltjában, úgy éreztem, mint hogyha ő eldöntötte volna magáról, hogy neki nem lehet normális élete, hanem lehet, hogy nem tudatosan, de egyfajta vezeklésként választotta mindig a kitaszítottságot, a sodródást és az egyre mélyebbre süllyedést. Nem tudta feldolgozni azt, amit a családjának ő okozott, elég naív is volt fiatalon és az az átverés egy életre bizalmatlanná tette. Ettől még valamiért úgy érzem van számára remény, mert még ha Wittick önző okokból is próbálta jó útra téríteni Sestin mintha tényleg jó hatással lett volna rá. Amikor látta a családját, a gyerekeit, akkor az hatott Lournára, lehet arra emlékeztette, hogy egyszer neki is volt családja. A Nihil is egyébként ad egyfajta összetartozást ezeknek a bűnözőknek, akik valószínüleg mind lecsúszott emberek és ennek az erejét azért itt is látattuk, hogyha valaki megadja ezt a közösséghez tartozást nekik, akkor az egy nagyon erős kapocs lehet a bűnözők között és nem csak a pénzért vannak benne a bandában. Már a Viharfellegekben is úgy jellemezték Lournát, mint aki sokkal jobban törődik az övéivel, mint Pan Eyta. Apropó Pan, annak is örültem, hogy azt nem húzták sokáig, hogy akkor benne van még valami és esetleg később fontos szereplő lehet, kvázi már meghalt a Viharfellegekben is, most visszakerült a képbe, de csak egy bosszú akcióra, aminek a végén pontot is tettek az ő sorsára. A szerkezeti felépítését tekintve nekem kifejezetten tetszett és a formátum miatt jól is állt ez az ülök és mesélek nézőpont, hogy van egy szál a jelenben és közben Lourna, vagy valaki más elbeszéli flashback jelenetkben, hogy mi történt a múltban. Az utolsó néhány részre a flashback jelenetek elfogytak és ott jobban fel is pörgött a tempó, de nekem még jobban tetszett a sztori eleje, ahogy ott elmesélték. Azt egy kissé hiányoltam, hogy nem került szóba az eredeti Lourna Dee hajó építése. Azt pont a történetet közvetlenül megelőző Lopakodó Árnyakból tudhattuk meg, hogy a Grafok építették a hajóját, ami elég furcsa volt, hogy ilyen szoros együttműködés alakul ki a Nihil egyik befolyásos tagja, valamint egy ilyen nagy presztizsű család között... hogy kerültek ők kapcsolatba, ez érdekelt volna, de hiába ismertük meg Lourna felemelkedését a szervezeten belül, erről egy szó sem esett, ami nekem azért hiányzott, de gondolom egy későbbi könyvből majd ez is kiderül valamikor. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő a Nihil számára, hogyan alakulhatnak át a szervezeten belüli erőviszonyok, ja amúgy nekem valami miatt úgy rémlett, hogy Zeetar meghalt a jedik támadásában a Viharfellegek végén, de ebben az új felállásban érdekes lehet Lourna szerepe. Az is kiderült, hogy ő intézte el Asgar Rót, úgyhogy ez biztos ki fog derülni valamikor és Marchionnal még konfliktusokhoz vezethet, de egyre érdekesebben alakul a Nihil sorsa is és tetszett, hogy csak rájuk szántak egy egész sztorit... várom a folytatást.

Nekem is tetszett a könyv, főként amiatt, hogy lépésről lépésre építkezett és nem igazán éreztem azt, hogy igazán leült volna a sztori. Ugyan sokkal nagyobb szerepet kapott a politika és az intrikák, mint az akciók, de nekem ez kifejezetten tetszett. Nagyon érdekes volt, ahogy megismerhettük a Köztrásaságot erről az oldaláról is ebben a korszakban. Amíg A Jedik fényében az egész korszakról mikor belecsöppenünk az az érzés támadhat az olvasóban, hogy egy szinte tökéletes, idilli világ, aztán szépen lassan ahogy kibontakoznak az események kiderül, hogy azért itt sem működött minden megfelelően. Egyrészt van a Jedikkel kapcsolatban is egy elégedetlenség, mivel nem tudnak mindenkin segíteni, de ami érdekesebb volt számomra, hogy a Köztársaság nem tűnt sokkal különbnek, mint mondjuk a prequel éra elején. Ez az intrikus Graf család, amúgy nagyon tetszett, amellett, hogy nem voltak szimpatikusak, de remek hozzáadott értéket képviseltek a történetben, ahogy megkavarták a szálakat. A karakterekkel tényleg nagyon jól bánik a regény, én Vernestrát is igazából itt ismertem meg, mert én A Test of Couraget nem olvastam. Ettől még tökéletesen érthetőek voltak a karakterek, sajnos Reath (aki nekem eddig a kedvencem volt) és Cohmac kissé háttérbe szorultak, de ez igazából nem zavart, mert Syl és a Grafok vitték el a hátukon az egészet. Meg persze Vernestra, akiben az volt a legszimpatikusabb, hogy amellett, hogy egy ilyen kvázi csodagyerekként van számon tartva, azért vannak hiányosságai, hibái, látjuk, hogy bizonytalan, vagy szerintem az is nagyon életszerű volt, hogy megkérdőjelezik stb. Syl nekem mondjuk nem lett a kedvencem, de ő egy nagyon hálás főszereplő volt, akinek a szemein keresztül kibontakozott a történet. Amivel igazából elégedetlen voltam, vagy mondjuk úgy hiányérezet hagyott bennem az a könyv befejezése. A másik ehhez kapcsolódó kritikám az lenne, hogy amellett, hogy kicsit össze lett csapva a vége én úgy éreztem, hogy ez sok csavar és duplacsavar amit bemutatott a történet, hogy ki kivel van, meg ki vert át kit már kezdett egy kicsit sok lenni. A hozzászólásoknál olvastam, hogy Ody-nak sem volt minden egyértelmű és ehhez csatlakozni tudok, mert bennem néhány válasz mellett szinte csak kérdések vannak. Lehet, hogy ezekre majd megkapjuk a választ egy későbbi történetben, plusz lehet én nem figyeltem eléggé, de nem volt sok minden tiszta. Marchion Ro miért ment bele ebbe az egészbe? Az a kocka miért volt a Tiikaén? A Grafoknak most akkor ha jól értem direkt akarták kivonni a Nihilt a forgalomból, hogy Chancey csak nekik dolgozzon majd azon a titkos bázison? Ki ölte meg a gungan tudóst? Starros szenátor a Nihil informátora, mert ő volt az aki a két plusz Jedi kiküldését forszírozta? Az mindenesetre nagyon tetszett, hogy Mari San Tekka halálával egy új helyzet áll elő és ebben az egész hiperűr szálban nagy potenciált érzek és ez az egyik elismerésre méltó dolog a HR-ban, hogy fogtak egy ilyen egyszerű alapkövét a SW-nak és kifejezetten érdekesség, misztikussá tették. Összességében tetszett, de nekem a vége miatt egy kis hiányérzetet hagyott maga után, de ettől még jó volt!

Most egy kicsit jobban belelátva, szerintem ez a legambiciózusabb dolog volt a Disney érában.

Wake Up Dead Man Az előző Knives Out filmnél jobban tetszett, bár már csak homályosan emlékszem az előző kettőre. Amiatt mindenképpen jobban örültem ennek, mint az előzőnek, hogy ott egy apró jelenetből már a film közben ki lehetett találni, hogy hogyan történt a gyilkosság, míg itt ezt nem fedeztem fel, így végig izgalmas volt és lekötött a film. Rian Johnson nagyon jól tudja használni a szereplőket, a karakterek ugyan kicsit sablonosak, néhol már-már karikaturisztikusak voltak, de a közöttük lévő interakciók miatt is tetszett a film, mert nagyon erős jeleneteket sikerült kihozni egy-egy párbeszédre építve. Éreztem benne egy kultúrharcos élt, de amire ki volt futtatva az nagyon szép volt és egy remek filmélménnyel gazdagodtam, úgyhogy örülök, hogy RJ még mindig aktív... sajnálom, hogy SW-t már nem láthatunk tőle. One Battle After Another Sajnálom, hogy nem láttam moziban, mert ez egy nagybetűs moziélmény! Tetszett a film, bár valami számomra hiányzott. Nem volt rossz a történet, de a karakterek közül egyedü Benicio Del Toro figurája volt, aki igazán érdekes volt számomra. Sean Penn karakterén keresztül szimbolikusan sok utalást fel lehetett fedezni a hatalom természetéről, korruptságáról, kisszerűségéről, de nekem az ő karaktere, meg ez az abszurdba hajló Christmas Adventurer vonal kicsit komolytalanná tette ilyen téren a filmet. Nagyon jó volt viszont az egész filmnek a tempója, egyáltalán nem éreztem hosszúnak, a képi világ fantasztikusan nézett ki és a zenéje is tetszett. Számomra sajnos nem adta azt az élményt, hogy mondjuk "az évtized filmje", lehet ha 0 elvárással néztem volna meg, akkor máshogy csapódott volna le bennem, de ez így is egy jó film volt és örülök, hogy láthattam.

Stranger Things Spoiler Én is megnéztem a sorozatot. Annak idején mikor kb. 10 éve megjelent az első évad pont az itteni ajánlásoknak köszönhetően kezdtem bele, annak ellenére, hogy sem a 80-as évek hangulata, sem a gyerekszereplők nem kifejezetten kedvelem. Ettől még az első évad tetszett, de aztán a továbbiakat valami miatt kihagytam, egyszerűen elment mellettem az egész és a 4. évad környékén vettem észre, hogy már jó pár részt kellene bepótolni, úgyhogy úgy voltam vele, hogy majd ha a végére érünk, akkor megnézem. Ez a pillanat most decemberben jött el, le is daráltam viszonylag rövid idő alatt az egész sorozatot. Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató, vagy ne tudnám megérteni, hogy miért tetszik ez sokaknak (van egy saját kis világa + a szereplők közötti interakciók), de nekem már a sokak által kritizált befejező évad előtt is az volt az érzésem, hogy ez a sorozat közel sem annyira jó, mint amekkora hype van körülötte. Az időközbeni zsánerváltások, gyerek-kalandfilmből tinivigjáték szerűség, majd ahogy elkezdett marvelesedni a végére.... ezek nem tettek jót a sorozatnak. Szerintem ez akkor és annak volt a legjobb, mint aminek anno bemutatták, egy egyszerű, kisvárosi Stephen King szerű történetnek nyakonöntve jóaadag nosztalgiának. Ettől a kisvárosi sztoritól annyira eltávolodtak, hogy a 4. évadban annyi különböző helyszínen játszódott az egész, meg annyit utaztak benne, mint egy James Bond filmben. Alapkarakterekkel hosszú évadokon át nem tudtak semmit sem kezdeni, ja és nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de a színészek is sokkal jobbak voltak, amikor még gyerekekként láttuk őket. Ott ami jópofa volt és még elfért, mert hiszen ezek csak gyerekek, az később beszedte az árát mikor kiderült, hogy felnőve ezek nem annyira jó színészek és ez néha nagyon kínos pillanatokat eredményezett. Különösen a Willt játszó színésznél volt ez szembetűnő amikor Winona Ryder is ott volt mellette egy jelenetben. Fentebb a többiek által felsorolt logikátlanságok mellett engem a legjobban az zavart, hogy milyen dolog az már, hogy a történetre és a karakterekre vonatkozó bizonyos információkat csak egy színdarabból lehet megtudni, ami a sorozat kanonikus előzménye is egyben. Most ha csak a sorozatot nézem, akkor honnan kellett volna tudnom, hogy ki az a fehér köpenyes csávó a sivatagban. Ez egy érdekes része a múltnak szerintem simán belfért volna a túlnyújtott búcsúzkodás helyére a záró epizódba. Azért nem akarom teljesen lehúzni, mert amúgy nem volt rossz ez az élmény, ráadásul ezen keresztül fedeztem fel Joe Keery-t, aki zenészként sem rossz és úgy általában véve egy nagyon kedvelhető figurának tűnik, de én olyan elvárásokkal álltam neki a Stranger Thingsnek, hogy hát ez az egyik legjobb sorozat az elmúlt 10 évből és hát sajnos nem...

Hosszú és eredményes életet... ja ezt nem ide. Boldog és sikeres új évet!

Heart Of The Drengir - 6-8. szám Ez is tetszett, az első öt szám után még kissé zavaros volt ez a drengir probléma, de aztán minden a helyére került. Az nagyon jó volt benne, hogy segített jobban látni, hogy mi zajlott párhuzamosan a Viharfellegekben történt eseményekkel. Ott nem szerepelt Avar, csak elég keveset és többször is utaltak rá, hogy közben a jediket nagyon lefoglalták a drengirek. Így jobban lehetett érteni, hogy miért nem tudtak a Valón besegíteni. Azt szintén segített jobban megérteni, hogy miként működik a drengireknek a hatása, amit az általuk megfertőzött áldozatokkal tudnak tenni. Annak is örültem, hogy ha csak kisebb szerepben is, de visszatértek olyan korábbi szereplők, mint Orla, Reath, vagy Cohmac mester. Tényleg jól egészítette amúgy ki a Viharfellegeket, tetszett, ahogy utalnak itt a Köztársasági Vásárra, kicsit mintha egy nyűgnek érződött volna ez a jediknek. Egyedül az nem volt 100%-ig tiszta előttem, hogy a Nihil megpróbálta kihasználni a drengir fenyegetést, vagy ők a drengirektől teljesen függetlenül működtek. A Fenyegető sötétségben ha jól emlékszem ők is szenvedtek a drengirektől, később pedig a Viharfellegekben nem jelent meg a vezetőség részéről, sem a fergeteghajtóktól, sem Marchion Rótól arra való utalás, hogy a drengireket megpróbálnák felhasználni... Mindenesetre egyelőre úgy tünik, hogy sikerült visszaszorítani őket, de van egy olyan érzésem, hogy a drengirek majd még gondot okozhatnak.

Ennek a listának az alapján kezdtem bele: https://www.reddit.com/r/Highrepublic/wiki/media/readingorder/mainstory/ Szóval igen, ebben van a felnőtt regények, illetve a képregények és hangoskönyvek mellett sok young-adult könyv is, egyedül a junior novel szekció ami a könyv kategárióban kimarad... de úgy érzem így is elég hosszú lesz, mire a végére érek a HR-nak (jelenleg a Lopakodó Árnyaknál tartok).

@reaper Utólag is boldog születésnapot!

Ezzel a könyvvel folytattam HR-os kalandozásaimat. Ez is tetszett, érdekes irányt vett a történet és meg is tudtak lepni. Azzal kezdeném, hogy azért kettős érzések vannak bennem, vagy legalábbis ketté osztanám azt a könyvet. A Valón történt támadásig egy egészen más olvasmányélményt adott ez a könyv, mint az utána lévő szakaszban. Ez nagyjából féltávnál van és a könyv első felével én elég lassan haladtam (mondjuk ebben szerepet játszott a december eleji, nem túl nyugodt időszak, míg a második felét már az ünnepi pihenés közben olvastam el), de mindenesetre az első kb. 230 oldalhoz hetek kellettek, az azt követő 260-hoz meg konkrétan pár nap. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az eleje ne lett volna élvezhető, de akkor még nem annyira értettem, hogy mire fel az nagy felvezetés, mert gyakorlatilag az összes addigi szál ott még csak csordogál, de aztán amikor átszakad a gát, akkor nagyon beindul a történet. Amikor beindul a Nihil támadása a Valón ott szinte letehetetlenné vált a könyv és ténylegesen letaglózott ez az akció és ahogy ez ábrázolva volt. Hosszasan benne voltunk a történésekben és már-már zavarbaejtő részletességgel élhettük végig azokat nehézségeket, reménytelennek tűnő helyzetket amikor a szereplőknek át kellett vészelniük. Itt visszakanyarodva A Jedik Fényére, ott már bebizonyították, hogy a jók oldaláról is meghalhatnak hősök és ez itt is előfordult, de nem is igazán az volt ennyire kemény, hogy meghalt egy jedi, vagy valamelyik fontosabb szereplőt féltettem volna esetleg, hanem közben nagyon átjött, hogy mennyi ártatlán, de ezzel együtt névtelen áldozata volt ennek a támdadásnak és mit jelentett ez a Köztársaságnak. Az mondjuk kicsit zavart, hogy a jedik számomra már túlságosan is ragaszkodtak ahhoz, hogy a nihil harcosait is megmentsék, vagy úgy tegyék harcképtelenné, hogy minél kevesebb kárt tegyenek bennnük. Ennek ugye van egy praktikus szempontja is, hogy akkor utólag ki lehet kérdezni őket, de itt az sokkal hangsúlyosabb volt, hogy a jedik olyan eszményi hősök, hogy ők még ezeket a terroristákat is megmentik. Én egyébként nem azt vártam volna, hogy kezdejenek őrült vérengzésbe, de ha azzal tudok a leghatékonyabban segíteni a valós áldozatokon, hogy egy támadót elintézek, vagy éppen csak nem mentem meg, akkor azt kellett volna tenni (az ithori jedi pont egy ilyen eset miatt halt meg). Ez is egyfajta jedi önhittség, hogy erőszakmentesen szinte mindent meg lehet oldani és mindenkit meg lehet menteni, miközben van aki nem is akarja, hogy megmentsék. Még az előzőhöz kapcsolódva az amúgy nagyon tetszett, hogy ez az éteri jedi eszménykép azért ki lett hívva Elzar Mann által, aki itt többször is kicsit szembe ment azzal, hogy milyennek is kell lennie egy jedinek. Az szintén kellemes meglepetés volt, hogy egy ilyen kényelmetlen témát, mint a jedi cölibátus is behoztak a képbe és ezekbe is belekapott a könyv. Nekem egy kicsit hiányzott Avar Kriss, mert A Jedik Fényéből ő volt számomra a legérdekesebb karakter, de itt éppen a hiányával volt hatással a szereplőkben lezajló dinamikákra és Stellan Giost is jó volt megismerni. Aki szintén új karakter volt, ez a Toon szenátor, na ő volt az egyik kedvencem. Azt hittem először, hogy ő majd ez a tipikus bajkeverő politikus lesz, aki még esetleg titokban a másik oldalnak játszik, de azt kell mondjam nagyon jól kikerekítették az ő sztoriját. Ez a vita ami több ponton is felmerült a könyvben, hogy kell e hadsereg a Köztársaságnak (ez ugye a későbbi korokban is fontos szerepet kap) szintén érdekes volt és én hajlok arra, hogy a kancellárral szemben a szenátornak adjak igazat. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy milyen veszélyei/előnyei lettek volna a későbbiekben ha tényleg lett volna már innentől fogva egy nagy hadseregük és ez mit jelentett volna a jedik számára. Tetszett a hatalmi harc a Nihilen belül, ettől is úgy érződött, hogy mennyire összefüggenek a korábbi történetekkel, mert van következménye a dolgoknak. Az ahogy Marchion Ro megváltoztatta a belső dinamikákat várható volt, hogy olyan feszültségeket szabadít el ami akár robbanáshoz is vezethet. Általánosságban úgy éreztem, hogy itt a fergeteghajtók nagyobb teret kaptak arra, hogy kiteljesedhessenek és nem csak a Szem volt annyira fókuszban. Ró terve azonban egyelőre számomra még elég zavaros. Őszintén szólva nem is igazán értettem, hogy mi volt ott a végén, mi volt ez a szörny és hogy vezethet ez átfogó sikerhez a Nihil és Ró számára. Úgy volt bevezetve ez a Romboló, mint valami titkos csodafegyver és én meg voltam győződve róla, hogy biztos valami rég elfeledett szupertechnológia, erre kiderül, hogy valami lény... direkt nem néztem utána, de így egyelőre elég zavaros. Loden halála így amúgy még fájdalmasabb, mert megtörténet a viszontlátás Bell és közte, de aztán ez úgy néz ki nem sokáig tartott. Azt mindenesetre elére a könyv, hogy így még jobban várjam a történet folytatását...

Nagyon jó volt ezt így egyben olvasni, köszi, hogy összeszedted. A jövőre érkező alkotások közül engem is az mozgat meg a legjobban, hogy jövőre visszatér a SW a nagyvászonra. Az idei év fénypontja SW fronton nálam az Andor volt, de teljesen más érzés moziban átélni egy SW premiert, ahol együtt lehet örülni, izgulni a közönséggel. Ettől még az Ahsokát is nagyon várom, a sorozatok között nekem az Andor után eddig az tetszett a legjobban és örömteli belegondolni abba, hogy a mozis visszatérés után még vár ránk egy ilyen sorozat is. A Maul sorozatról eddig nem sok mindent tudok, így azt kevésbé várom, de amilyen jól sikerültek az eddigi animációs sorozatok, az alapján biztos ez is tetszeni fog. Az összes mozgóképes alkotás közül a Ninth Jedi az ami a legkevésbé hozott lázba, de egy esélyt adok neki, mert úgy emlékszem, hogy a Visions keretein belül ez még a szórakoztató kategóriába tartozott. Beleolvasva a képregényes szekcióba, az a manga a történet alapján pont olyannak érződik, ami lehetne akár egy elborult Visions epizód is. A könyveknél viszont az Edge of the Abyss jónak ígérkezik, de még ez az Eyes Like Stars is kíváncsivá tett, aztán lehet, hogy az nem az én világom. Ígéretes évnek nézünk elébe, én már nagyon várom!