Wilde

Elvileg sokan amúgy azért lettek rosszul, mert egy nagyon alacsony frekvenciájú hang hallatszik a nyitójelenetben, ami ezt az émelygő rosszullétet válthatja ki. Egyébként egy "fun fact", hogy én eredeti nyelven néztem (ez esetben ugye franciául beszéltek benne) és annál az alagutas jelenetnél a Monica Bellucci mikor nagyon meg van ijedve, átvált olaszra. Ez ilyen apróság, csak ettől valahogy még valóságosabbnak tűnt az egész...

Itt egy másik kvíz-játék (filmfelismerő): http://popcorngarage.com/ Elértem a max pontot, de bevallom csaltam és néhol gugliztam.

1. A Liverpoolal lehet, hogy más lesz, ha nincsenek meg hozzá a kellő játékosok, de a játékfilozófiája ugyanaz. Van egy arculata a csapatnak, ha Klopp lesz az edző. A Storck féle válogatottnál is szeretnék látni ilyet. 2. Itt egyszerűen annyit vártam volna, hogy kritikát gyakorolnak magukkal szemben, ettől még lehet nekik is örülni a sikernek. Azt írtad lentebb, hogy nézed a Bundesligát, PL-t (gondolom a Liverpool miatt), illetve azt is, hogy "Van helye a kritikának, de nem most!". Szerintem most ugyanúgy van helye a kritikának, mint korábban (az észak-írek, vagy a románok ellen nem játszottunk sokkal rosszabbul, mint itt, csak ott nem postásokból, meg gázszerelőkből állt az ellenfél azért sem nyertünk). Attól még, hogy nyertek rém gyengén játszottak és erről nem, vagy alig esett szó az illetékesek részéről. Ha nézed az angol bajnokságot, vagy a német bajnokságot, ott az edzők sokszor kritizálják egy többgólos győzelem után is a csapatot, ha valamit nem úgy hajtottak végre, ahogy meg volt tervezve. Volt már, hogy Mourinho egy 3-0-ás siker után azzal kezdte, hogy mennyire elégedetlen a széljátékkal. Szerintem a szurkolóknak fontos, hogy ne ájuljanak el önmagában egy sikertől, hanem kritizálják is a csapatot. Hogy pozitív kritikát is mondjak, Nagy Ádámot remekül építette be Storck, aki a labda nélküli mozgásban az egyik legjobb ember volt a magyar válogatottban. 3. A görög EB győztes csapatnak sokkal inkább volt egy identitása, mint a miénknek. Egyébként Dárdai alatt sem játszottunk szépen, de akkor nem voltunk ennyire lélektelenek, ziláltak, szervezetlenek. Nem várom el a joga bonitot (bár a feröeriek ellen, ahogy Csank János a meccs előtt - még itt nem alibizve - lenyilatkozta, több gólos sikert szerettem volna látni), de ez a Storck féle csapat a mutatott játék alapján nagyon gyenge, és nem a lőtt gólok mennyisége, vagy látványos egy-egy elleni megoldások hiánya miatt. 4. Ha számon kéred a cinizmust, ne legyél ilyen didaktikus.

Az utóbbi napokban ezeket a filmeket láttam és kedvem támadt néhány sorhoz: Testament of Youth Sok helyen hallottam, hogy hiányoznak az olyan történetek, melyek nőkről szólnak, erős női karakterekkel a középpontban. Alapvetően ez egy háborús (I. vh.) film lenne, de egészen újszerű szempontból most nem a frontokon, hanem a „hátországban” zajló sorsokon keresztül követhetjük az eseményeket. Igaz történet alapján készült könyvadaptációról van szó ez esetben, amit a főszereplő lány írt (a filmben Alicia Vikander alakítja) és egy generációs olvasmányként tárja elénk annak a korszaknak a hangulatát, érzésvilágát, frusztrációját egy megrázó, kicsit depresszív kordokumentumként. Bemutatja a nők helyzetét a társadalomban (tanulási lehetőségek), valamint a háborúban játszott szerepüket is (a frontvonal mögött) jobban megismerhetjük, mindezt egy olyan erőteljes, de ezzel együtt teljes mértékben nőies karakter szempontjából láthatjuk, aki egy igazi hétköznapi hősnőként jelenik meg a történetben. A többi szereplő közül, aki ismertebb, itt találjuk még Kit Harringtont (Jon Snow) és Taron Egertont is (ő a Kingsmanben volt a főszereplő), de egyértelműen Alicia Vikander alakítása volt a legerőteljesebb. Van benne egy kis idealizmus (feminista, pacifista gondolatok), de alapvetően a rideg valóságot, a háború személyes, emocionális pusztítását láthatjuk. Ettől függetlenül a háború nem a szemünk előtt zajlik (konkrétan harcokat bemutató felvételek nem is szerepelnek benne), csak a háttérben jelenik meg – az elején például csak finoman utalnak a feszült helyzetre, néhány újságcikkel, amiről szereplőink nem nagyon vesznek tudomást, majd a harcokkal kapcsolatos romantikus idealizmust is felváltja a kétségbeesés, a halálfélelem. Szomorú, de ezzel együtt szép film, elsősorban inkább a hölgyeknek ajánlanám… (Egyébként van benne egy történelmi pontatlanság is, az elején 1914 körül a spanyolnátháról beszélnék, mikor az 1918-ban tört ki és kezdett el terjedni.) Irréversible Alapvetően ezt a trash élmény miatt akartam megnézni, mert ilyeneket olvastam róla, hogy: „Ne nézd meg ezt a filmet!”, meg nagyon sokan fizikailag rosszul lettek a Cannes-i bemutatón, úgyhogy alantas kíváncsiság fogott el az alkotással kapcsolatban. Régen csalódtam ilyen kellemeset. A non-lineáris narratíva, csakúgy, mint a Memento esetében (állítólag ez adta az inspirációt Gaspar Noénak) itt is a történetbe való belehelyezkedést szolgálja. „Le temp detrouit tous” (Az idő tönkretesz mindent) ez a filmnek a tételmondata, egyben az első, ami elhangzik és az utolsó, amit kiírva látunk a képernyőn. Egzisztencialista film, ami a determinizmus mellett teszi le a voksát. Azáltal, hogy visszafelé látjuk az eseményeket, elveszi a nézőktől a szabad akaratba, a megíratlan jövőbe vetett hit illúzióját, ezt teszi tönkre az időkezeléssel. Illetve érzékelteti az idő nyilának való kiszolgáltatottságunkat is, az események visszafordíthatatlan természetét. Ezáltal jeleníti meg szubliminálisan azt a tehetetlenséget, védtelenséget, amit a szereplőknek a történetben fizikailag is el kell szenvednie (főleg a Monica Belluccinak). A karakterek a freudi személyiségelmélet három szféráját jelenítik meg. Monica Bellucci – az Én, Vincent Cassell – az ösztönén, Albert Dupontel – a felettes én. Aztán mikor az Én kikerül a képből, akkor az ösztönén irányíthatatlan ámokfutásba kezd (ez a szekvencia a film első negyede – ennek tudható be az a speciális hangulat és kamerakezelés), míg korábban, mikor még együtt voltak mindhárman, akkor a Monica Bellucci végig intermediált a két férfi között. Ezt valami fantasztikusan érzékeltették a filmben! Az alakítások a forgatókönyv hiánya miatt nagyon természetesnek tűnnek, sokat improvizáltak. Az a két hírhedt jelenetsor (a brutális gyilkosság + a megerőszakolás) tényleg durva és hatásvadász, sajnos sokan csak emiatt emlékeznek a filmre, bár azt is megértem, ha ezek után nem bírta valaki végignézni az egészet, hogy itt kendőzetlenül, mindenféle sallangtól mentesen mutatták be az erőszakot. Na, ezt a filmet hölgyeknek pont nem ajánlanám (olvastam valahol, hogy egy nő azóta nem mer átmenni az aluljárókban, hogy megnézte ezt a filmet) úgy általánosságban se sokakat bíztatnék a megtekintésére, természetesen nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert sokakból ellenérzéseket válthat ki és nem is akarnák megérteni a filmet, aminek az eredménye valószínűleg másfél óra frusztráció és csalódottság lenne a végén.

Kloppnak nézz utána, hogy a Dortmundnál milyen taktikával, milyen játékrendszerben küldte pályára a játékosait. Na jól van, segítek: gegenpressing Ez meg mi, hogy észak-koreai módra kiállni és azt mondani, hogy sajnos nem sikerült megvalósítani azt a játékot, amit terveztünk. Gyenge teljesítményt nyújtottunk, ebben és ebben (ide behelyettesíti amit akar) kellene javulnunk. Szerintem ez egy felelősségteljes, profi mentalitás. Újabban, ha ezt nevezik észak-koreainak, akkor jól van, vállalom je suis észak-koreai. Egyébként megkövetem magam, nem ismertem eléggé a feröeri oroszlánokat, volt közöttük villanyszerelő, börtönőr, útépítő, asztalos és még egy óvóbácsi is. Nem lehet már csak úgy biztosra menni ellenük. Azt pedig aláírom, hogy amennyiben ilyen játékkal EB-t nyerünk, akkor én is örülni fogok, de egyelőre nagyon nem tartunk ott, csak a feröerieket "gázoltuk le". A görögök legalább eredményeket fel tudtak mutatni, én előbb szeretném azokat látni (nem a csoport 3. helyet, hanem az EB címet) aztán majd örülök/fanyalgok. Pont ez az elkeserítő, egy ilyen csoportban kellene villogni, elkápráztatni a szurkolókat, mert itt lenne rá lehetőség, ezzel szemben itt is olyan szenvedve játsszunk, mint korábban.

Azok után ahogy lefordult az az amatőr(!) játékos Juhászról... meglepett volna, ha nem gyakorol önkritikát! Ha a portugálok, vagy a franciák ilyen teljesítménnyel jutnának ki, levenné róluk a keresztvizet a sajtó. (Egyébként ez ezért nem jó analógia, náluk alap a kijutás, nálunk meg örülünk neki, csak legyünk ott.) Az meg, hogy a szép játék csak itthon lenne szempont, az eredmény pedig önmagában mindent igazol... csak annyit mondok, hogy Real Madrid! Örüljünk a sikernek, de ne legyünk elégedettek és hívjuk fel a figyelmet a problémákra, amit igyekezzünk kijavítani. Egyébként a tegnapi nap számomra legpozitívabb sporthíre, nem a magyar válogatott győzelme, hanem Jürgen Klopp kinevezése volt. A Nemzeti Sportban leközölt nyilatkozatából idézek: "A győzelem fontos – de az is, hogy miként érjük el, és hogyan játszunk. Nagyon gyors, nagyon erős játékfilozófiában hiszek. A csapataim teljes gázzal játszanak, nyomjuk minden meccsen a padlóig. Fontos az, hogy legyen filozófiánk, amely a saját mentalitásunkra és a klubra is reflektál, valamint tisztán irányt mutat. Taktikusan kell játszani, persze. Taktikusan, de nagy szívvel” Valami ehhez hasonlót szeretnék én a magyar válogatott esetében is hallani/látni.

Szerintem az lenne az igazi európai mentalitás, ha a győzelem után kiálltak volna és felvállalták volna a tényt, hogy nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak. Tegnap még az volt, hogy sima többgólos különbség, támadószellemű játék és szép hazai győzelem. Aztán rögtön megy az alibizés, hogy 'nagyon kemény ez a feröeri csapat', 'manapság a futballban nincsen könnyű mérkőzés' és ehhez hasonló bármikor elsüthető közhelyek. Felhívni a figyelmet a problémákra pedig önmagában nem provinciális, önsorsrontó magatartás!

Azt nem mondta senki, hogy Bo Katan a Vizsla házból van, nem is tudom ez, hogy merült fel benned? Egyszerűen csak együtt harcoltak és ismerték egymást, karaktereik sorsa összekapcsoldótt a TCW-ben...

Pb nagyon jól leirta azokat a gondolatokat, amik bennem is megfogalmazódtak a helyzettel kapcsolatban. Szerintem lehet és kell is örülni a sikernek, de azért annyi konstruktív kritikát fogalmazzanak meg az illetékesek, hogy ez a teljesítmény lehet, hogy EB részvételt ér majd - ami a magyar labdarúgásnak úgy kéne most, mint egy falat kenyér az éhezőnek - de ezzel együtt a jövőbe tekintő, hosszútávú bizakodásra abszolút nem ad okot. Nem azt látom, hogy itt tényleg épülne valami! Volt ez az akadémiai rendszer, amiről aztán a belga jelentésben kiderült, hogy nem, hogy nem világszínvonalú, hanem Európában is kifejezetten gyenge! Idehozták Dárdait, aki szerintem nem akkora stratéga, mint aminek beállították, de a védekezést nagyon profi módon megszervezte és remek motivátorként ki tudta hozni a játékoskból a bennük lévő maximumot, igazi csapattá tudta őket kovácsolni, akik harcolnak érte és egymásért is. Ezek után itt van Bernd Storck, akiben én azt érzem, hogy semmi identitást, egy jól definiálható arculatot nem adott a csapatnak. Nincsen az a tűz, nincsen az a szervezettség, ami korábban megvolt és nagyon sokan ugyanazt a élettelen, ötlettelen, a legminimálisabb kockázatot nem felvállaló albiziést nyomják, mint amit Pintér, vagy Egervári alatt. Már az előzőt VB selejtező csoportból is ki lehetett volna jutni a pótselejtezőre (a románok elleni hazai 2-2 esetében kellett volna csak kihúzni a 92. percben kapott gól nélkül) olyan gyenge csoportban voltunk. Itt a valaha volt legkönnyebb sorsolásunk volt és az nem irreális szurkolói elvárás, hogy ezt a csoportot, kicsit jobban odakoncentrálva megnyerhettük volna (elég csak a két északír meccsre gondolni). Most már sanszosabb, hogy simán ott leszünk az EB-n, mint az, hogy nem. Ezzel az a baj, hogy elhiszik majd, hogy itt nincsen semmi probléma, 30 év után ott leszünk egy nagy világeseményen, minden rendben van, sinen vagyunk. Pedig egyáltalán nincs minden rendben, ugyanazt látom a csapaton, mint néhány évvel korábban, amikor mindenki temett őket. A következő VB-n egyáltalán nem látom magam előtt, hogy ott leszünk (bár erre jöhet majd csuklóból a kifogás, hogy a történelmi EB szereplés nagyon sokat kivett a fiúkból) és amennyiben az EB-n lecsökkentenék a létszámot (aminek én, mint korábban kifejtettem örülnék) akkor oda se jutnánk ki ilyen teljesítménnyel, meg pláne, ha csak egy hajszálnyival erősebb csoportba kerülnénk. A legjobb csoportharmadik gondolom azért kell mert így jön ki a létszám a főtáblán majd és mivel páratlanszámú csoport van ez így logikus (1 rendező + 18 egyeneságú 1./2. + 1 legjobb 3. + 4 csapat akik a maradék 8 csoportharmadik egymás elleni mérkőzése után csatlakoznak = 24 csapat az EB-n.

Nincs kizárva, hogy álnév, de én azért gondoltam rá, mert...

Örülök a győzelemnek és annak is, hogyha ott leszünk az EB-n, de azért valahol szomorú volt látni, hogy egy Feröer-Szigetek ellen így kellett izzadni a győzelemért. Az eredmények alapján lehet, hogy ott leszünk, de a mutatott játék alapján, hát... nem mondanám, hogy Európa krémje.

Donát, Korábban kiszámoltad a lehetséges kimeneteleket, de itt, ha most kikapunk akkor mennyi esélyünk van pótselejtező nélkül kijutni?

Örültem volna, egy plusz kapcsolódási pont lehetett volna a mandalóriaiakhoz...

Tavaly azt hiszem szeptember végén kezdődött, bár az 5. évadra csak 13 részt rendeltek be elvileg... Azért kíváncsi lennék rá.

Nekem is összejött a teljes pontszám, bár bevallom én is tippeltem néhol - és nem csak azokat, amiket Dzséjt említett, hanem R5-D4-ban sem voltam biztos... Azért volt néhány vicces válaszlehetőség, Jabba képe alatt - 'Pizza The Hutt', vagy Han Solo fotójánál - 'Yoko Ono' (hogy ez hogy jött?).

Valaki nem tudja, hogy mikor kezdődik a Person of Interest?

Ma kezdődik a rájátszás az MLB-ben, ami azért érdekes, mert ott lesz a Chicago Cubs is. Ez önmagában még nem olyan eget rengető (bár nem gyakori), de az adja az érdekességét a dolognak, hogy a Back to the Future II egy jó negyed évszázaddal ezelőtt megjósolta, hogy a 'jövőben' (2015-ben) a Cubs lesz a bajnok! A Cubs, mint a lehető leglúzerebbnek tartott major sport franchise 1908-ban volt utoljára bajnok, azóta 7 World Seriest veszített el és 3 főcsoport-döntőt is elbukott (a legutóbbit az azóta legendássá vált Steve Bartman-féle szerencsétlen szurkolói beavatkozás alkalmával) és egyáltalán a rájátszásba is 7 év után jutottak be végül ismét. Mivel Wild Card-on jutottak be, így még jó hosszú az út az üdvösséghez, de miután már van lebegő gördeszka, készül (talán már kész is van) a Nike-nál az önbefűzős cipő, így talán joggal bízhatunk benne, hogy a Chicago Cubs történelmi bajnoki címe is összejön... már csak az 'álomkeltő alfaritmusgenerátort' + a repülő autókat szeretném látni. (A sportalmanach is jól jönne, de a jövőből érkező első "biztos" eredményként már tudom, hogy a Cubs bajnoki címére kellene fogadjak.)

OFF Múlt héten a Nyugati téren egy nagy Star Wars-os Lego reklám plakátot láttam (szerintem még mindig ott van).

Én is megnéztem A Marsit. Nagyon tetszett a film. Elsősorban a képi világát emelném ki, mert az alapanyag adott volt (az idei év legjobb könyve nálam) és ahogy ezt Ridley Scott a vászonra átültette az szerintem remekül sikerült. A fényképezés fantasztikus volt, nagyon meg kell dicsérnem Dariusz Wolski operatőrt (akivel egyébként korábban már dolgozott együtt a mester, Dzséjt „nagy kedvencén”). Matt Damonról sok közelit kaptunk, ami remekül érzékeltette az izolációját, az egyedüllétét, azt, hogy magára van utalva, s elsősorban neki kell megoldani a problémákat. A Mars inkább csak hátteréül szolgált az eseményeknek, nem merültünk el annyira benne, a megoldandó feladatot jelentette „csupán”, hogy innen hazajusson. Ehhez mérten viszont jól érzékeltette az egész környezet monumentalitását azokkal a természetfilmszerű eszközökkel élő nagytotálokkal, amit időnként az események közötti „áttűnésekként” láthattunk. Nagyszerű felvételek voltak és bár nem vagyok tisztában vele egész pontosan hogyan is néz ki a „vörös-bolygó”, de nekem realisztikusnak tűnt… az ismereteimhez mérten. Egyébként ez egyfajta kontrasztot is adott – mármint a beállítások – a váltásoknak, amikor egyszer még a hatalmas, üres felszínt (vagy éppen az űrből a gigantikus planétát) látjuk, majd close-up Watneyről és az egész máris személyes, átélhető lesz, belehelyezkedhetünk a főhős szerepébe, azután, hogy elámultunk az egész vállalkozás (emberek a Marson) monumentalitásán. Az is tetszett, mikor sokszor a Hermes legénységét egy képen ábrázolták (mikor meghozzák azt a fontos döntést a film ¾-nél) erősítve a jelenetek dinamikáját, ezáltal azt az üzenetet közvetíti a nézőkhöz, hogy ténylegesen egy csapatot alkotnak. Emellett a forgatókönyvírót is meg kell dicsérnem, Drew Goddard a másik, aki miatt szerintem ilyen jól sikerült ez a film. A beateket nagyon jól alkalmazta, az érzelmi változásokat, amelyek lejátszódnak a karakterekben, ahogy előrehaladnak a jelenetek és ezek kapcsolódásai adták azt az intenzív sodrását a filmnek, ami átélhetővé tette a felmerülő problémákat, segített elmerülni a karakter(ek) – ilyen téren sajnálatos, hogy tényleg háttérbe szorultak jó néhányan – helyzetében és az egész miliőben, gyakorlatilag ezáltal vitték vászonra azt, amit Andy Weir a könyvben olyan csodálatosan megvalósított… írott formában. Watney volt ennek az eklatáns példája, az építőköve az egész hangulatnak, amiben természetesen jár a kredit a színésznek, az alapanyagnak, de nem utolsósorban taps a forgatókönyvnek is! Matt Damon remek színész ezt itt is bizonyította, de szintén nagyon tehetséges partnerek vették körül Jessica Chastian, Chiwetel Ejiofor, Kristen Wiig, Kate Mara, vagy Sean Bean személyében. Azon játékidőben, amit a vásznon töltöttek, nekem mindegyikük alakítása örömteli volt. Apró spoiler: nem hal meg Sean Bean Ez az origo-s cikk szépen összeszedte a magyar vonatkozásokat, érdemes elolvasni… nekem a filmben a legszembetűnőbb talán a Bálna + a „kínai űrügynökség” mögött befigyelő Rákóczi-híd + HÉV kombó volt. Talán a zenéről nem beszéltem még, pedig az is tetszett, hozzátett a hangulathoz, sőt sokszor ez szolgáltatta a komikum forrását (most itt a soundtrackre gondolok, nem a score-ra, de ez utóbbi is illett a filmhez). Akkor, ami kevésbé tetszett, az pár elenyésző apróság. Banális dolognak tartottam a magyar munkásemberek által csak ultima materiaként tisztelt szigetelőszalag, ilyen „szabad és kreatív” felhasználását (jó ez lehet persze valami spéci NASA szigszalag volt, nem egyszerű duck tape a barkácsboltból). A másik ilyen, mikor Watney Vasembert játszott a végén. Lehet ez filmen jobban működött, mint a könyves változat, ahol ez a szekvencia teljesen kimaradt, de itt a dramaturgia talán megkívánta, mindenesetre ez nekem attól még nem annyira tetszett. A humor, a dráma, a kaland egyvelegét alkotta a film és talán az ethosza is erre építhető. Az ember, aki meghódíthat új világokat, az egyik legalkalmazkodókészebb élőlényként képes a felmerülő legváratlanabb problémákat is megoldani, a legnehezebb helyzetekből is kikerülni, a kitartására, a találékonyságára, az intelligenciájára és nem utolsó sorban az emberségére/bajtársiasságára hagyatkozva. Ebben pedig ott volt nagy segítségként Watneynek a humor, a személyisége részeként ez is nagy szolgálatot tett a kitartásában, így közvetett módon a túlélésében is, nem utolsó sorban ettől volt igazán emberi és szórakoztató figura. Végeredményben egy ilyen pozitív üzenetet tudtam kihámozni a filmből, ami azt hiszem, hogy nem volt túlcukrozott, túl hollywoodi, hanem okosan és mérsékelten volt adagolva… nekem legalábbis tetszett. Itt a fórumon szerintem bárkinek tudom ajánlani! (Egyedül azt sajnálom, hogy nem Budapesten láttam, mert így csak szinkronos változat volt.) OFF: Én most láttam először moziban a Star Wars előzetest (e film előtt) és mikor a végén megjelent Han + Chewie, akkor valaki a nézők közül egy hangos Chewbacca üvöltéssel bődült be, amire mindenki elkezdett röhögni... már várom a SW hangulatot.

Köszi mindegyikőtöknek! Akkor azt hiszem folytatom az ME2-vel. Azt a terepjárót egyébként én sem szerettem - voltak érdekes pillanatai, mikor összevissza ment - de egyetértenék pb-vel, hogy sokszor a felszín domborzata miatt volt szenvedés az irányítása. Nekem legjobban ebben a játékban a történet tetszett, az volt, ami annyira bevonzott, hogy igazi junkie-ként nyomtam (csak még egy mellékküldetést... csak még egyet). A karakterek is jók voltak, meg ez az egész világ, amiben a készítőket dicsérném meg, mert az atmoszférateremtésben nagyot alkottak. Tényleg egy komplex galaxisként tudtam kezelni ezt a miliőt, amibe belecsöppentem, egy olyan világ, aminek történelme van, láthatóak a törésvonalak a társadalomban (ellenszenv az emberek felé néhány fajtól - ez például tetszett, hogy itt az embereket nem uralkodó fajként ábrázolták, még ha volt egy kis pátosz azért benne a végén, meg azért mégis Shepard menti meg a világot, nem valami idegen lény), a politikában stb. A dizájn is nagyon jó volt, a fegyverek, űrhajók, a Fellegvár és az idegen lények kinézete is nagyon tetszett, főleg a turiánok. Azt azért megjegyezném a másik oldalról, hogy a mellékküldetések (szkennelés, gyűjtögetés, gethek/zsoldosok felszámolása) egy idő után repetitívvé és unalmassá váltak, a vége felé már csak olyan letudásjelleggel toltam végig ezeket, hogy mégis minden lehetséges kis feladat meg legyen csinálva azért és a bolygók sem képviseltek néhány kivételtől eltekintve olyan egyedi motívumokat, ami nagyon megmaradt volna bennem. A fő szál viszont nagyon lekötött, talán Novériát és Féroszt élveztem a legjobban. A játék vége felé, mikor beteljesül a románc és ott hemperegnek egymáson, meg ilyen rózsaszínű felhők robbannak be a képbe, akkor ott most intergalaktikusan megtermékenyítette a Liarát? Ugye nem lesz gyerekük? (Korábban egy beszélgetésnél említette, hogy ő bárkivel képes párosodni.) Tali egy idő után nekem csak ugyanazokra a kérdésekre válaszolgatott... Ez a 35 óra 5 nap alatt jött amúgy ki. Volt olyan, hogy napi majd' 10 órát is beletettem (ilyen utoljára a Bioshock Infinite volt), volt, hogy csak napi kettőt.

Aki nagyon jól ismeri a ME trilógiát (elsősorban Dzséjt, de más is bátran válaszolhat), attól kérdezném, hogy a ME első részéhez tartozó DLC-k mennyire fontosak az egész trilógia szempontjából? Most értem a játék végére, beleöltem nagyjából 30-35 órát, le is volt töltve a két DLC, csak én azt gondoltam, hogy először befejezem az alapjátékot és majd utána állok neki azoknak (úgy gondoltam, hogy lehet még barangolni a galaxisban az után is, hogy a fő sztorivonalat végigvittem). Hát kiderült, hogy mégse és ezt korábban kellett volna megcsinálni. Eléggé el vagyok keseredve, mert maximálisan akartam kijátszani, így meg már lehet hagyom is inkább az egész trilógiát, mert kissé elment tőle emiatt a kedvem... bár, ha a sztori, vagy a végeredmény szempontjából nem olyan fontos ez a két DLC, akkor folytatnám az ME2-vel.

Ez most nagyon beragadt...